Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-05 / 3. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NfiFLAT 1965. fannál- 5. Az egész brigád Iciilj-oldÖM Ami öröm — s ami gond még a mezőgazdasági szakszervezetben Nem a teljesség igényével szólunk a mezőgazda- sági szakszervezet munkájáról, mert ahhoz még egy terjedelmesebb cikk keretei is szűknek bizonyulnának. Csupán arról érdeklődtünk a MEDOSZ megyei bizottságán, mi az, ami örömet okozott, s mi maradt meg továbbra is gondként. a szociális beruházások teljesítését. Az ismert háromnegyedéves adatok szerint 1963 hasonló időszakához viszonyítva nőtt a balesetek száma. Bár olyan pozitív tapasztalat is van, mint a Középtiszai és Mezőtúri Állami Gazdaság példája, ahol egész évben nem volt sem halálos, sem csonkulásos baleset. E gondok enyhítését célozza a megyebizottság több intézkedése. Januárban a szakszervezeti bizottságok munkavédelmi felelősei részére kéthetes tanfolyamot szerveznek, februárban pedig megyei szintű konferencián tanácskoznak a munkavédelemről, a balesetelhárításról. öröm, hogy 1964-ben megyénkből szakszervezeti beutalóval 1173 felnőtt és gyermek üdült, vagy pihent szanatóriumban. Galyatető, Mátrafüred, Hajdúszoboszló, Hévíz és a balatoni üdülőhelyek a legkedveltebbek. Szép élményeket nyújtottak a bratislavai, al- dunai, s egyéb — többségében egyhetes Időtartamú — hajóutak is. Érdekességként említhetjük a mezőgazdasági programot tartalmazó külföldi turista útat, gával, valamint a KÖJÁL-al együttműködve 1964-ben is erőfeszítéseket tett a dolgozók egészségvédelméért, munkakörülményeik javításáért. A gépjavító és gépállomásokon, valamint állami gazdaságokban átlagot számítva mintegy 700 munkavédelmi őr tevékenykedik. A MEDOSZ megyei bizottsága mellett működő 11 tagú munkavédelmi bizottság is több alkalommal tartott ellenőrzést, vizsgálták a munkavédelmi intézkedési tervek végrehajtását, valamint azt, hogy a tiszafüredi erdészet szocialista brigádja — amelynek vezetője Friedrich Ferenc — Dé- desen üdült. Andrási István, Kecső Kálmán, Bogdán Andrásné. Lipcsei Pál szakszervezeti aktivista Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, illetve az NDK-ban üdült. öröm az is, hogy 1965 első felében negyvennel több beutalót adhatnak ki, mint 1.964 hasonló időszakában. Gond továbbra is, hogy a munkavédelemben, a balesetek számának csökkentésében nem érték el a kívánt eredményt. A megyebizottság, az állami gazdaságok és gépállomások megyei igazgatósáCsak válasz iá kosán „Választékos ételekkel várjuk önt” — hirdette nemrégiben az egyik fmsz étterem. Már örült a lel- kém, hogy milyen udvariasan szólít majd meg engem a túróscsusza és választékos szavakkal dicséri majd saját erényeit. Kiderült azonban, nem erről vám szó, hanem egyszerűen ar ól, hogy sokféle étel, ital kapható. Azaz, bő a választék. Ez pedig egészen más. Hagyjuk meg a „választékos” kifejezést annak, aminek eredetileg született, az emelkedett hangú beszéd, az ízléses öltözködés jelzőjének. Akik a „választékos étel”-elcnek örültek, azok ugyanolyan örömmel fogadják a bőséges kínálatot is. Gyógypedagógiára javasolják — De miért csak egy év után? ...problémámmal önökhöz fordulok, mivel ügyem elintézésével a helyi közegek nem foglalkoznak... Júlia nevű kislányommal (el ső osztályos. A szerk.) a múlt tanév második felében mind hidegebben bántak. Az év vége felé már addig fajult a dolog, hogy bolondnak nézték... Kidobták a napköziből is... Szandaszöliősről Lengyel Istvánná, kislányáról írta e sorokat. Kislányáról, aki •-»>- kát betegeskedett, aki szellemileg fejletlenebb, mint társai. Érthető a szülő elkeseredése, de túloznak a szavak. Mi is történt tulajdonképpen? Lengyel Júliát nem dob ták ki a napköziből, és a bánásmód sem olyan, mint ahogy a levélben olvasható. Tény azonban, hogy a kislánnyal nem úgy foglalkoztak, ahogyan kellett volna. Kalydy Sándor iskolaigazgató ott jártamkor elmondotta, hogy a kislánynak sokkal jobb lenne, aa gyógypedagógia: iskolába járna. Javasolták is, de Szolnokon nincs az iskolának diákotthona, Szandaszöliősről pedig a bejáras nem oldható meg. Ennyi tehát az intézkedés, ami egyenlő a semmivel. Azaz még:. valami: állandóan napirenden tarják, ami abból áll. hogy ó vőre ismét iavasolják. — Miért nem olyan iskolába javasolták, ahol diákotthon is van? — kérdeztem. — Mert kicsúsztunk az időből — így a felelet. Ezek csak szavak, de nem elfogadható válasz. A javaslatot ugyanakkor kell benyújtani Szolnokra éppúgy, mint más iskolához, vagy a megyei tanács vb művelődésügyi osztályára. Ha Szolnokra meg tudták tenni időben, miért nem fordultak mindjárt a megyei tanácshoz, ahol segítettek volna a gyermek elhelyezésében. Kalydy Sándor azzal védekezik, hogy a gyermek tanítója éppen szabadságon volt, amikor a javaslatot tették — 1964 január — s i maga pedig nem ismert"' teljességében a gyermekke kapcsolatos problémát. Furcsa, hiszen felesége , napközi otthon vezetője, aki mint férjet, dp mint a? iskola igazgatóját is bizonyára tájékoztatta a gyermek szellemi fogyatékosságairól. Egyébként is már 1963 decemberében beszélt ; szülővel a kislány ügyéről, amikor Lengyel Istvánná bele is egyezett a gyógypedagógiai iskolába való áthelyezésbe. Ha nem ismerte az ügyet, hogyan tehetett javaslatot a szülőnek már 1963 végén? Vagyis Kalydy Sándor tudott mindenről. Azaz mégsem. Nem tudott arról, hogy a kislány hátsó padba ültetésével, megkülönböztetett nem foglalkoztatásával többet ártott, mint használt. így történt. Ami elmúlt, azon változtatni nem lehet. Lengyel Júlián azonban segíteni kell. Ez a segítés ibban mutatkozzon neg. hogy minél előbb helyezzék kollégiummal rendelkező gyógypedagógiai iskolába. M. 3. MEZÖTŰRI KÖZSÉGGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT villanyszerelő és bádogos részlege a lakosság szolgálatában! Ezen munkák elvégzését biztosítjuk, de kizárólag a mezőtúri lakosok részére Megrendelések felvétele és előjegyzése: Községgazdálkodási Vállalat központi irodájában, Mezőtúr, Dózsa György út 10. — A SZOVJETUNIÓ, az Asszonyok és a Szovjet Híradó című, magyar nyel. vű szovjet lapokból hazánkban minden harminc emberre, illetve tiz családra jut egy-egy példány. — 35 MILLIÓ deviza- forintot takarítottak meg az ÉRDÉRT és a Szolnok megyei, Nyírségi, Kelet- büWkS erdőgazdaság telepein folyó fenyőgömbfa manipulációs munka során. — KICSERÉLIK Szolnokon a fakerekes, nyitott szem éthordó kocsikat, s helyettük fémből készült, zárt targoncákat kapnak az utcaseprők. — Ül AUTÓBUSZFOR- DÚLÓ készült el Cibakházán negyvenezer forintos költséggel. Az új utat a tavaszra portalanítani is fogják. — A HYDROGLOBÜS végleges átadása Január 11- én lesz Túrkevén. — VÁROSI tanácsi vb- ülés les2 szerdán Jászberényben. Ezen jelentés hangzik él a mezőgazdasági osztály irányító-ellenőrző munkájáról (ezzel párhuzamosan tájékoztatást ad a mezőgazdasági és fel- vásárlási állandó bizottság is). Utána a Lehel vezér gimnázium fiúkollégiumában folyó nevelőmunka eredményeiről, feladatairól tárgyalnak. Brüsszel Az elmúlt napok hóolvadásai és esőzései súlyos áradásokat okoztak Nyu- gat-Flandriában. A legnagyobb károkat a Lys- folyó mentéről jelentették. Menenben, a francia—belga határ mentéin drámai a helyzet. Az árvíz hetven házat és egy iskolát teljesen elöntött. A víz a környéken mindenütt megtöltötte a pincéket. A lakosok több helyen a házal? felsőbb emeleteire menekültek, Gradacsac Gradacsac nyugat-jugoszláviai várost a vasárnapra virradó éjszaka két kisebb földrengés rázkód- tatta meg. Több ablak betört. A. lakosok pánikszerűen menekültek az éttermekből, a mozikból és a színházakból. New York A Vöröskereszt közleménye szerint az Egyesült Államok észak-nyugati partvidékein pusztító árvíz halálos áldozatainak száma meghaladja a negvvenet. Oregon és California állaSZOLNOK Vörös Csillag: Talpalatnyi földTisza: Egy nő a hajón. MÁV: Ellopták a hangomatJÁSZBERÉNY Lehel: Karbid és sóska- KARCAG Déryné: Neme kapitány. MEDOSZ: Két félidő a pokolban. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Rigoletto. KÚNHEOYYES Szabadság: Szörnyetegek- K CNSZENTM A RTON Körös; Nápoly négy napja MEZŐTÚR Béke: Trubadúr. Dózsa: Aki szelet vet. Szabadság: Ivana és a futballTISZAFÜRED Tisza; Altona foglyai- TOROKSZENTMI KI OS Dózsa; F-gv ember é-s>, TÚRKEVÉ Vörös Csillag: Másfél millió. A Nap kél: 7.32 h-kor,, nyugszik: 16.07 h-kor. A Hold kél: 9.27 hkor, nyugszik: 18.29 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENT ÉS Várható időjárás: északnyugat felől lassan felszakadozó felhőzet, néhány helyen kevés csapadék. Keleten is megerősödő északi szél. A Dunántúlon hófúvások. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 0 fok körül. SIMON Ősrégi, héber név, jelentése: „szófogadó”, Azonban a görögök is használták személynévként, s náluk „piszeorrút” jelentett, A név Magyarországon is igen elterjedt, s családnévként —- Simon, Simonyi, Simkó — sem ritka. Egy bizonyos Simon nevű mágustól kapta a „szimónia” elnevezést az egryházi korrupció, ő ugyanis pénzért akarta megvásárolni az apostoloktól a „szent lelket”, mokban több mint 13 ezer család vált hajléktalanná. Pusztított az árvíz Wash ingtan, Nevada és Idaho államok egyes részein is: Az anyagi kár az öt államban meghaladja az egy- milliárd dollárt, Százhúsz kilométernyire a mexikói fővárostól, egy Rijo nevű kisváros vadonatúj temploma vasárnap reggel Összedőlt, maga alá temetve csaknem 300 embert A halálos áldozatok száma a legutóbbi jelentések szerint ötvennyolc, s körülbelül ugyanennyien sebesültek meg. Félő azonban, hogy a halottak száma még nagyobb. Az ötezer főnyi kisváros súlyos tragédiáját alighanem az építészek hibája okozta. A templomot épA MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA Naponta 18.00-19 00 óráig öné a mikrofon- Zenés riportműsor. - Alföldi krónika- — Arcok és emberek. - A téli kikötő. Riport. - BetyárnótákTELEVÍZIÓ: 17-15: Az Iskola-tv postája- Műsorkalauz pedagógusoknak- 17-30: Hírek. 17-35: Száz kérdés — száz felelet. 18.15: Csak egy kicsivel jobban... Közvetítés a Technika Házából. 18-45: Érmek és érmesek- Visszapillantás a tokiói olimpiára- A kamera előtt: Kozma István- 19.00: Tsz Budapest peremén. A televízió ri- oortfilmie- 19.20: Esti mese. 19 30: TV Híradó- 1*50: Napi jegyzetünk. — 20 00: A zöld szörnyeteg- Magyarul beszélő NDK-film, t- rész- (14 éven felülieknek!) 21.35: Magvar mesterek: Barabás Miklós. Közvetítés a Nemzeti Galé- "lóból. 22-05: TV Híradó - 2. kiadás. 22 25: Vacsora után az újságíró klubban- Szepesi György vendégei: Rádió és TV kritikusokNegyvenhárom év után — megérdemelt pihenés Bensőséges kis ünnepség színhelye volt december 31-én a Szolnak Járási Tanács vb-térme. Kádár Ágoston. művélődésü gyi gazdasági felügyelőt búcsúztatták felettesei és munkatársán. A jelenlévők tapsa közepette nyújtotta át neki Kiss László, a Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztályának helyettes vezetője az „Oktatásügy Kiváló Dolgozója” kitüntetést, majd Szurgyi István a „Szakszervezeti Munkáért” kitüntetés ezüst fokozatát. A mindenki által ismert „Guszti bácsi” meghatott szavakkal mondott köszönetét a megemlékezésért, s ígéretet tett arra, hogy továbbra is segíteni fogja a járási tanács munkáját. Negyvenhárom évi szolgálat után vonult nyugdíjba. & — NÖVÉNYVÉDELMI tanácskozásra gyűlnek ősz- sze szerdán Kenderesen a szakemberek. Ennek során megvitatták a pocokirtás tapasztalatait, s a tavaszi termivlókról tárgyinak. — EGY VAGON hullámpala érkezik a közeljövőben a jászladányi földmű- vesszövetikeziet tüzelő- és építőanyag-telepére. A palát az első negyedév folyamán hozzák forgalomba, kötbéres utalványra. — HŰSFÜSTOLÉS közben meggyulladt egy fészer és egy disznóól szombaton délután Jászjákóhalmin, a Kapitány-rét. 177. sz. tanyája udvarátj. Jelentős kár nem esett. pen azzal a misével avatták fel, amely alatt a szerencsétlenség bekövetkezett, s csak egy nappal előbb távolították el a főkupola állványzatát, Mint a hírügynökségek beszámolnak rófla, először csak azt vették észre a bennlévők, hogy az épület mennyezete végigreped. — Menekülésre azonban nem volt idő, mert az egész födémzet szempillantás alatt hatalmas robajjal be- roskadt. s még azok sem juthattak szabad ég alá. akik a bejárat mellett ültek. Szerencséjük csak azoknak volt, akik a templomépület hátsó bejáratának közelében foglaltak helyet, ez a rész ugyanis sértetlen maradt. Ráadásul a mentés sem kezdődhetett meg azonnal mert a városkásnak még tűzoltósága sincs, s órák teltek el, amíg a legközelebbi nagyobb városból megérkeztek a mentők. Az eddig kiásott holttestek között huszonynyoU asszonyra és három kisgyermekre akadtak. Meghalt a miséző pap is. — Egyébként éppen a pap fivére tervezte a templomo4 és ellenőrizte az építkezéseket: a hatóságok keresik. Szolnok m ~>gye, NÉPLAP A Magyar Szocialista Munka- nárt Szolnok megyei Btzol teása a Megyei Tanács lama Főszerkesztő- Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lankladő vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon- Szerkesztőséé 20— DM. 23—20 20—89 Kiadóhivatal 20—94. Szerkesztőséé es Kiadóhivatal Szolnok f sz irodaház. index-szám- zs ni« Szolnok megyei •vomdaioart Vállalat k-ieidc vezető- .leszáros Sándor Árvíz, földrengés, vihar rr RAÍÖió • TV# MÖZI • S 2T ÍN HÁ'7 MOZI: T ömegszer encsétlenség Mexikóban Onexetialt egy templom Mexikó (MTI).