Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-24 / 20. szám

j SZEMFFL52E0KT L^VAUAü/MK, J 1* Cácsi Mihály rajzai OKOS KAKAS POSTÁJÁBÓL A szolnoki presszókban általában nem szoktak vi­zet felszolgálni a kávé vagy a sütemény mellé. Ha kéri az ember egyszerűen elfe­ledkeznek róla. Hogy lehet­ne ezen az állapoton vál­toztatni? Válaszunk: Cigarettavég­gel ügyesen gyújtsa meg a függöny sarkát! Rögtön hozzák a vizet. * * * A ruházati boltokban nem tudok hozzájutni 9-es nagyságú gyermekinghez: Akár hányszor megyek, mindig azt mondják: „Még nincs”. Válasz: — Érdeklődtünk az ügyben s megállapítot­Pempőfit, a megyei lag fenkölt lelkületű munkatár­sát a brigád megbízásából kerestem meg: ima valamit kollektívánkról, mert a ver­senyfelelős kilencediknek belevéttette spontán válla­lásaink közé, hogy a sajtó útján is híreljük eredmé­nyeinket. Az illető előbb a körmét piszkálta, majd az ablakon át megbámult egy távolo­dó vörös hajkoronát — ami­ből arra következtettem, hogy e pillanatban nem a munkaversenyről álmodo­zik. — Tudja, szerkesztő úr, milyen vállalást tettünk...? — próbáltam nemesebb té­ma felé irányítani révedező érdeklődését. — Tudom — hunyorgott álmosan. — Tele a fiókom ilyesmivel. — De mi teljesítettük is. Most kapjuk a tizedik jel­vényt. — 'Nézze, szaki — zárta le a vitát. — Ez természe­tes. Ha vállalták, télié sitik. Mindenki így tesz. Ez nem téma, nincs benne semmi tűk, hogy panasza nem elég alapos. Illetékesek sze­rint ön ugyanis mindig akkor érdeklődik gyermek­ing után, mikor már nincs. ­• * * Első balos kislánynak üzenjük: — Ha partnere azt kérdezi öntől tud-e táncolni — az általában még nem számít sértésnek. Ha tánc közben kérdezi ugyan ezt — azért ne ve­gye bóknak. * * * Igaz volna, hogy a nők tovább élnek, mint a fér­fiak? Válaszunk: Igaz! Főleg az özvegyek.­izgalmas... Ért epgém, ugye? Megértettem Pempőfit és másnap összehívtam a bri­gádot. — Szakiársak, tenni kell valamit, mert leégünk a ki­lencedik ponttal. Nem.megy a sajtónyilvánosság. Ezúttal új felajánlások születtek a konfliktus je­gyében. Szedlák elvállalta, A konfliktus hogy négy fél cseresznyét bekap reggelente munkába- jövét. Csohanyek megígérte, hogy rózsafűzéreket fusizik a karusszel pádon és egy­házi adó fizetéséért mace- rálja a szakszervezeti bizal­miakat. Gizi, a műhelyir- nok bejelentette, hogy a ta­padás lasztex nadrágját hordja ezután munkába és karonfogva jár ebédelni Egy fiatalember bemegy az ékszerész üzletbe és kéri, hogy a gyűrűbe, amit menyasszonyának akar ajándékozni, a következő szavakat véssék be: „Jakab az ő drága Gizikéjénék”. — Jól meggondolta uram — figyelmezteti paciensét a Mozsnyai bácsival, a hat­családos műhelytakaritőval. A dolog hatott. — Pem- pőfi szimatolta ki először s három hasábos cikket je­lentetett mea a helyi lom­ban „Eltévedt proletárok” címmel. Három nanra rá — a távirati iroda ' híradása nyomán — a rádió és az országos tanok ötsoros hír­ben közölték Pemnöfi cik­kének lényegét. Még az este megérkezett a tv és a film­híradó műszaki csoportja neavveri darab juniterlám- pávai, Pengéi munkába állt a stáb és egy dokúmer.t- film forgatását kezdték meg rólunk: Győzzön a jobb címmel. A forgatókönyv a drámai konfliktust Gizi és Muzs- nyai bácsi szerelmi kettősé­re élezte ki, mely fönt iáf- szódott volna a darufülk*- ben. Az öreg azonban nem mert fölmászni. íny a he­gesztőnk helyettesítette, akin Szedlák — Gizi. vőleaé- nye — a fravctakuleesal azonnyomban elégtételt. is vett mert benne volt hat fél cseresznye. vésnök... Mi lesz például ha Gizi meggondolja ma­gát? — Mit tanácsol tehát? — Okosabb lesz, ha a gyűrűbe a következő mon­datot véseti be: „Jakabtól- az ő első és egyetlen sze­relmének’’. Három hétig dolgoztak, velünk a filmesek, maid egy költő és egy iró keres­te fel a brigádot. A dolog ekkor már flottul ment. Dallamos Dicsértessékkel köszöntöttük a vendégeket, Gizi kikezdett a költőé el,' mire Szedlák egy pálinkás üveggel leütötte és a poéta mellére térdelve, kiitta a maradékot. Csohanyek 10 rózsafűzért sózott rá az író­ra á 2 froncsi és belépési nyilatkozatot íratott alá ve­le a Jehom tanúi elnevezé­sű szektába. Egy hét múlva tanulmány dráma jelent mea rólunk a Sorstárs című irodalmi folyóiratban, Ró­zsák a karusszelvadon cím­mel. Ugyanott env bánatos- hangú eWgia: Idomok Es Combok! Vállalásunk kilencedik pontját így sikerült teljesí­teni. A többi nyolcat nem értünk rá — de a tizedik jelvényt így is megkaptuk, mert ki merné azt megta­gadni egy ilyen híres bri­gádtól. (P.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom