Szolnok Megyei Néplap, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-20 / 298. szám
1W4. december 20, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAE 7 Plakátháború és péier fillér Az indiai eucharisztikus kongresszus tanulságai MARXIZMUS ÉS SZOCIOLÓGIA Az utazás a világ szegényei közé — ajándékozással kezdődött. Néhány nappal azelőtt, hogy a reformbarát és a maradi főpapok viaskodása, a furfangos szócsapdák, a vatikáni folyosók kamarilla-intrikái között harmadik éve vonszolódó, inkább c.sak magas, mint magasttos vatikáni zsinat harmadik ülésszakát berekesztették volna, a pápa a világ szegényeinek ajándékozta három aranypánttal övezett gyémántos, rubintos, stnaragdos tiaráját. A nagylelkű adományozás mintegy jelképe annak a gyakran elhangzó jelképes óhajnak, hogy az egyház jeles személyiségei, az „ékességes atyák” mondjanak le a hívők többségét kitevő sziegény emberek előtt nem éppen népszerű hivalgó díszeikről. A súlyos drágaköves aranykeresztek, műves láncok, az ametiszt pásztorgyűrűk, vert csipke öltözékek, her- melines palástok — vélik valamelyes joggal e hívek, s meg keli hagyni, a főpapok közül sem kevesen — nem csekély messziség- ben vannak az evangéliumi kereszténység fogalmától. Intézkedés azonban ebben a kérdésben éppoly kevéssé történt, mint ahogy a harmadik éve folyó zsinati tárgyalásokon a világ égető problémáihoz sem sikerült közelíteni s ezek közül az emberiség túlnyomó részét sújtó szegénység megoldási módjainak kutatása akad el a leggyakrabban a teológiai buktatók kátyúiban. A zsinat harmadik ülésszaka okkal-ok nélkül, mégis az „Ecclesia Trium- phans”, a diadalmas egyház külsőségei és szópompája légkörében zárult, s a zsinati atyák egy része nekivágott a fiÜOÓ kilométeres ú inak Bombay be, hogy részt vegyen a XXXVIII. Eucharisztikus Kongresszuson. E kongresszusokat 1881 óta tartják sűrű időközökben a hit megerősítésére és az egyház belső kérdéseinek elmélyedt vizsgálatára. Budapestnek is volt része egy eucharisztikus kongresszus „megtiszteltetésében”. 1938- ban történt: a pápa legátusa Pacelli bíboros volt. a későbbi XII. Pius. Ez alkalommal az eucharisztia imádása politikai elemekkel is vegyült, a bíboros államtitkár állásfoglalása a tengelyhatalmak mellett már ekkor világos volt. Hogy az idén miért dopen Bombayra esett a választás, annak magyarázata elég egyszerű: a katolicizmus fokról fokra háttérbe szorul a rohamos technikai civilizáció, a természettudományos műveltség elter- ledése következtében. Érthető az egyházi körök óhaja, hogy más. a katolicizmus által eddi1" úgyszólván elzárkózó földrészeken keressenek kárpótlást veszendő, sőt elveszett földi (meg lelki) javaikért. Ä vápa indiai útfa tanulságos tapasztalatokat hozott, vajon sikerülhet-e elérni ezt a célt, vagy sem. VI. Pál ugyanis, aki nem idegenkedik a látványos utazásoktól, egy lökhajlá- sos szupergépen felkereste az eucharisztikus kongresz- szust. Amint számos imában és njdlatkozatban el- elmondta, „a béke és a sze retet zarándok-hírnökeként”, de meg azért is, híg' törekedjék valamely — megközelítőleg sém körvonalazott módon — segélyalap propagálására, ami kihúzhatná a világ szegényeit módfeletti balsorsukból. A pápai utazás kényes vonatkozásai már az indulás előtt bonyodalmasat okoztak. Legelsőnek épp az egyik legkatolikusabb állam, Portugália (a másik legkatolikusabb állam tudvalévőén Spanyolország) méltatlankodott, amiért a pápa oly állam területére lép, mely nem átallotta területéhez csatolni egykori birtokát, Goát, ezt az »ősi” portugál gyarmatot. A portugál katolikus fájdalom rnnál nagyobb, mert Goá- oan nyugszik Xavéri Szent Ferenc. (Ha nem is teljes egészében, mert a szent egyik lábaujját egy heves imádója 1859-ben leharapta, egyik karját pedig _ — még 1615-ben — Rómába szállították át közelebbi tiszteletadás céljából.) Ez azonban elenyésző cse. kélységnek bizonyult ahhoz a felzúduláshoz mérten, ami Indiában tört ki a kongresszus és a pápa látogatásának hírére. Az utazás ellenzői már jóelőre aggályoskodtak, milyen kihatásai lehetnek, hogy a katolikus egyházi pompa díszes seregszemlére vonul fel 3 világ egyik legszegényebb országában, ahol az éhezés és a tömegnyomor nem ismert határokat. A tiltakozás egyik forrása valóban ez volt. A főváros, Űj-Delhi, legjelentősebb ellenzéki lapja, az Organiser már két hónapps* a kongresszus előtt így irt: „Az indiai kormány... ügyet sem vet rá, hogy 15 ezer külföldi katolikus telepszik rá az országra és ezer meg ezer tonna gabonane- műt, húst és tejet fogyaszt el.” A tcmegíndulatok másik fő oka az volt, hogy a világi állam és a vallást türelem elveihez ragaszkodó tömegek az eucharisztikus kongresszusban és a pápa látogatásában kísérletet láttak arra, hogy „a szegények és éhezők lelkét megvásárolják”. Az izgalmat, semmivel sem csökkentette az a híradás, hogy az ország vezetői államfőnek kijáró tiszteletadással várják a római pápát; de az a széles körökben elterjedt, higgadtan cinikus Új. Delhi-i kommentár sem, hogy a kettős eseménytől „az indiai politika részvényeinek emelkedése várható a nyugati világ politikai tőzsdéjén”* A hindu tömegek ingerültsége tömegszervezkedéssé nőtt, a falakon és újságcímlapokon vaskos betűK- kel tiltakozó jelszavak jelentek meg: „A kereszténység veszélyt jelent a hinduizmus számára”, „Pápa úr, adj enni és távozz!”, „Pápa űr, menjen haza”. A csitítás mit sem használt. Bombay 16 000 főnyi rendőrségét a szomszédos államok rendőralakulataival erősítették meg, a népi mozgalom számos vezetőjét őrizetbe vették, százakat átmeneti kényszerlakóhelyeken különítették el. Az óvintézkedések minden eshetőséget figyelembe vettek. Nem volt még példa rá, hogy egy eucharisztikus kongresszust — sűrű rendőrkordon védelmezzen a tömegek elől. Ilyen előzmények után érkezett VI. Pál „Ázsia kapujába”, ebbe az elképesztő nyüzsgéssel telt négymilliós emberi tömegbe. Ha a pápa a szegények közé óhajtott menni, ezt a célját elérte. A repülőtértől 20 kilométeres út vezet a város középpontjába, s a pápai fehér Ford mindvégig bűzlő Iszapból és hullndöUokból összetákolt kalibák között haladt, százezernyi mocskos kacatot hordó bámész gyerek sorfala közt. Az ünnepi külsőségek sem maradtak el persze: a tiszteletet adó diplomáciai fogadósok éppoly kevéssé, mint az eucharisztikus kongresszus résztvevőinek ünnepi hódolata, a keleti vallásfelekezetek főpapjainak üdvözlése s a szokott egyházi cselekmények. Ami azonban ezt a kongresszust, s vele a pápai látogatást valójában emlékezetessé teszi, az, hogy a Welt tudósítójának szavaival — „a katolikus egyház feje először ébredhetett könyörtelen világossággal a keresztény vallás kisugárzó erejének és az egyház nagyságának határaira”. A pápa indiai utazása — véli a lap — „így tekintve, az önfelismerés egészséges folyamatának elindítójává válhatik, mert a fogadtatásnak kiemelkedő jellegzetessége nem az érzelmeknek a túláradó lelkesedéstől a felháborodott indulatig terjedő skálája, hanem az érzéketlen közöny, mely Bombay embersokaságában elnyelte a kongresszusi vendégek táborát”. A pápa a helyszíni tanulságok alapján bölcsebbnok találta, hogy eltekintsen Bombay nyomornegyedeinek megtekintésétől és a személyes alamizsnaosztástól. Távozásakor 50 ezer dollárt adományozott India szegényeinek. A kongresszus szerény számítások szerint 2 millió dollárba került. Ne hagyj el engem, ifjúság, mosolygó, kék világa, borulj rám, mint a napsugár e szelíd pannon tájra. Ölelj át, mint e qyöngyszínv kerek kis fó, szelíden, s fündérrózsáid nyíljanak szívemben, mint e vízen. Polgári ideológusok napjainkban szeretik hangoztatni; korunk társadalom- tudományának egyik felettébb jelentős ágával, a szociológiával szemben „teljesen értetlenül” áll, s ezért e tudomány szükségességéről, fejlődéséről „ellentmondó nézeteket” vall a marxizmus—leninizmus. Olyan hiedelmeket igyekeznek ma polgári teoretikusok kelteni, mintha a marxizmus—leninizmus valahogyan „zavarban” volna napjainkban a szociológia fejlődését, jövőjét illetően. Valóban, marxista tudósok olykor látszólag eltérő véleményeket fogalmaznak meg e kérdésekben. De feltétlenül látnunk ke'.i, hogy e véleményeltérések csupán látszólagosak. Mert végső soron, az alapvető kérdésekben — még az egymástól legeltérőbb véleményekben is — azonos elvi s világnézeti állásfoglalások összegeződnek. Nyugaton, polgári ideológusok körében szociológiának szokás nevezni a legkülönfélébb burzsoa társadalomelméleteket. Minden olyan polgári teóriát, amely a társadalom fejlődésének általános elméleteként vagy annak igényével jelenik meg. Ezek az elméletek — kivétel nélkül — tudománytalan vagy naív elméletek. Tényleges társadalmi hatásuk következtében az osztályharc lényéről s a társadalomfejlődés szükség- szerű menetéről terelődik el a figyelem. Ilyen értelemben szociológia, vagyis általános társadalomelmélet igényével jelentkezik ma Nyugaton a fajelmélet, a szociál-darwinizmus, de a freudizmus és az úgynevecsak ifjú arcot látok, ó, élet, hintsd nl bennem is örök megújulásod. Nincs, nincs öregség, alko- 101, s ha egyszer el kell menni, arcomon tudjam rkkor is e bölcs derűt viselni. zett „szellemtörténet'’ sok már irracionális irányzata is. Ezeknek az elméleteknek tudománytalanságára jellemző például Ottó Ammon újólag népszerűsített elmélete. Ammon szerint például a társadalom története nem más, mint a faluról felkerült „kerek fe- jűek” küzdelme a városban élő „hosszúkás fejűek”-kol. Tarde szerint az emberi történelem legfőbb mozgatója az utánzási-, Sigismund Freud szerint pedig a tudat által elfojtott s így társadalmi tevékenységgé átalakult fajfenntartási ösztön. S ugyancsak e polgári társadalomelméletek emberellenes voltára példaként is olyannyira jellemző a nyugatnémet új-malthusiánus Peter Schmidt Riport Indiáról című írása, melyben azt fejtegeti, hogy e nagy ázsiai országban nem kohókat, martin-kemencéket, hanem krematóriumokat kellene építeni inkább. Nyilvánvaló, hogy a marxi zimis—leninizmus mindenkor és következetesen küzdött minden téves, tudománytalan, hazug ’és csaknem minden esetben mélységesen embertelen társadalomelmélet ellen. A marxizmusnak nincs és nem is lesz a jövőben sem szüksége marxizmuson kívüli, „külön” társaidalom- eiméle'.re. így azonosítja Fedoszejev akadémikus is a tudományos szociológiát a történelmi materializmussal, s tartja a történelmi materializmust az egyedüli tudományos szociológiának, társadalomelméletnek. (E nézeteit fejti ki Fedosze- ,iev akadémikus például a magyar nyelven most megjelent Kommunizmus és filozófia című tanulmány- gyűjteményében is.) De látnunk kell azt is, hogy polgári tudósok körében a szociológiát nem mindig általános társadalomelmélet értelmezésben fogják fel. Az újpozitívista szociológusok például kifejezetten tagadják mindenfajta társadalomelmélet lét- jogosultságát. Szerintük csupán apró és egyedi társadalmi jelenségeket lehet leírni, számba vérmi. de — mint mondja’-. — „törvényekre vadászni” teljességgel hiú ábránd a társadalomtudományok számára. Lényegében, e polgári nézetek szerint, a szociológia nem rr^is, mint apró társadalmi részfolyamatok, rész- jelenségek konkrét számbavétele, feljegyezgetése. — „Kicsinyes, aprólékos vizsgálódások ezek ugyan, de ennél nem több a szociológia” — írja például Bier- sted. „A munkanélküliség tényei kifejezhetők ugyan számokban, de ez egyes esetek mögött semmi törvényszerűség sincs” — hirdeti a nyugatnémet Schel- sky. Vagyis a szociológia, de nevezzük inkább ezt leíró-szociológiának, vagy konkrét szociológiának, a részjelenségeket veheti csupán számba, s legfeljebb csoportosíthatja valamelyest a tényeket. Mindezen burzsoa nézetekkel szemben a nemzetközi szociológiai kongresz- szusokon és tanácskozásokon ^zov jót és népi demokratikus országgkból e vitákra érkező tudósok újra és újra rámutattak; minden ilyen részkérdésekben elvesző, tovább látr.i nem tudó szociológia céltalan s a marxizmus—leninizmustól idegen. Ugyanakkor azonban hangsúlyozták, s hangsúlyozzák mind többen azt is, hogy feltétlenül szükség van ma már marxista világnézeti alapozottságú. lelkiismeretes és pontos konkrét-szociológiai vizsgálatokra is. Ilyen értelemben, mint sajátos társadalomtudományi vizsgálatokra feltétlenül szükség van a szociológiára, annak fejlődésére s e tudományok eredményeinek felhasználására, alkalmazására. Ilyen értelemben a marxista filozófusok a marxizmus—leninizmus elméleti alapjaira épülő konkrét szociológiai-vizsgálatokat feltétlenül szükségesnek, hasznosnak tartják, a szociológia tudományát pedig mind egységesebben önálló tudománynak. Szociológiai jellegűek tehát azok a vizsgálatok, amelyen a marxizmus—leninizmus világnézeti alapjaira támaszkodva a gazdasági, politikai és tudati-ideológiai viszonylatok kölcsönös összefüggését, öszefüggésrendszerét vizsgálják konkrét formákban, tudományos megalapozottsággal. Éppen ezért e vizsgálatok oly társadalmi jelenségek, képződmények és csoportok ábrázolására irányulnak, amelyeknek mozgását, belső lényegét csak a gazdasági, politikai és tudati-ideológiai viszonyok kölcsönhatásának konkrét vizsgálatával lehet, megérteni. Ismeretes, hazánkban is jelentős szociológiai, úgynevezett konkrét-szociológiai vizsgálatok folytak a munkásosztály s a parasztság körében. Vizsgálták a munkásosztály összetételének alakulását, a munkás- osztály konkrét társadalmi helyzetének változásait, a városi és falusi lakosság szabadidő felhasználását) munkaszociológiai, családszociológiai vizsgálatokat végeztek, felmérték a parasztság létszámának, jövedelmének, fogyasztásának változásait. (E vizsgálatok anyagából jelent meg ez év tavaszán egy kis kötet a Kossuth Könyvkiadónál Tanulmányok a mai faluról címmel. E vizsgálatok során mindig a gazdasági, politikai, tudati és ideológiai szférák érintkezési pontjai kerültek éles, kiemelt megvilágításba. Annak a mechanizmusnak vizsgálata, hogy a gazdasági. politikai és tudati változások hogyan, milyen módon hatnak egymásra, kerülnek egymással meghatározott kölcsönhatás-rendszerekbe. Minden esetben a matematikai statisztika és a valószínűségszámitás — mennyiségi viszonylatokat feltáró tükrében jelentek meg e társadalmi folyamatok. S mivel mindig adott mennyiségi viszonylatokban konkretizálódik adott minőség, továbbá minden minőségi állapotra, folyamatra jellemző a konkrét mennyiségi meghatározottság is, — ezek az eredmények a törvényszerű és lényegi folyamatok alaposabb, mélygbb megértését is segítették. így, az ilyen jellegű, a marxizmus—leninizmus világnézeti talaján, a történelmi materializmus tudományos társadalomelméletén épülő, azon alapuló szociológia, mint tudomány és mint sajátos vizsgálati módszer szüntelen gazdagítja a marxizmus—leninizmus elméletét is, segíti annak belső önfejlődését. Nem válik emnirikus, mechanikus anyaggvüitéssé sem, hartem éppenséggel a társadalmi tevékenység, a társadalmi gyakorlat tudatosságának fokát, színvonalát növeli hathatósan. Éppen ezért a konkrét-szociológiai vizsgálatok nyomán kialakuló marxista eszmeiséaű s elméleti alapozottságú szociológia korunk és társadalmunk szükséges és nélkü- 'özhetetlen tudományává válik mindinkább. hsásztvai Istvá# A sírban sincs más. csak a piros, kerengő násza, Hét hiába zúg fel olykor itt Berzsenyi boreásza. Tarján Imre Képes Géza: Evek, gyümölcsök Húsz éve, hogy a kedvest megtaláltam — hogyan mondjak hálát ezért s kinek? Húsz év telt el egyetlen lobogásban — A hegy látszatra nyugodt, de belseje: lázban s ldönti a megolvadt kőzetet. Ömlött a vers. A szavak mint a láva őrzik életünk megkövült nyomát — De hol van szó, amely magába zárja csókod ízét s amely napfényre tárja szemed színét és ajkad mosolyát? Tavasz van újra. Hosszú és kemény tél —, gyötört meg. Egy foltját se látod itt... Ne mondd, hogy nem kaptad meg, mit reméltél: fáink virágban állnak és merész szél tépázza álmunk ért gyümölcseit. <v. Cetika 7atUin / A HÉVÍZI TONAL Köröskörül, e tó körii1
