Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-01 / 257. szám

4 SZOLNOK MEGTE3 NÉPLAP ÍS64 november 1. Rangadók napja labdarúgásban! Szűnni nem a ka tó ünneplés fogadta Szolnok olimpiai atanyétmeseii Megyei csapataink izgalmas hajrához érkeztek az első tavasz-őszi bajnokságban. Az NB Il-ben és az NB Ill-ban a maival együtt mór csak két forduló van hátra, a megyei I. osztlyban még három vasárnap alatt dől el a helyezések sorsa, a megyei II. osztály­ban pedig szintén a mai forduló dönti el a feljebb- jutást. Hogyan lehet NB l/B-s a Jászberény? Az NB II, Keleti csoport­jában nagy a versenyfutás a bajnoki címért az Eger és a Jászberény között. Az élen jelenleg ez a helyzet: 1. Eger 32 20 6 6 66:30 46 2. Jászb. 32 20 6 6 46:24 43 3. Kecsk. 32 17 6 9 49:27 40 Ezek szerint a Kecske­mét már nem szólhat bele az előtte állók vetélkedé­sébe. Annál inkább a Szol­noki MÁV. Ha a szolnoki kék-fehér együttes ma le­győzi, vagy pontot rabol az Égertől, akkor a Jászberény megelőzi nagy riválisát és kezében érezheti a bajnoki címet. Természetesen eh­hez győznie kell Nagybá- tonyban, illetve az Eger veresége estén a döntetlen is elég. Kétségtelen, hogy az Eger az NB II. Keleti csoport­jának egyik legjobb, leg­kiegyensúlyozottabb csapa­ta. Győzelmük még Szol­nokon sem lenne megle­petés. Ennek ellenére a MÁV-ot hazai pályán fel­tétlenül képesnek tartjuk az első helyezett legyőzésé­re. A MÁV-ot bizonyos fo­ltig a visszavágás 'reménye is . fűti, hiszen a szolnokia­kat az NB I/B-be jutástól nagyrészt az Eger ütötte el, amikor Egerben 80 per­ces l:0-ós szolnoki vezetés után az utolsó tíz percben rúgott két góljával az Eger győzött. - Ezen túl pedig nem lehet közömbös a me­gyei összefogás sem. A fel­jebb jutásra esélyes Jászbe­rény megérdemli a szolnoki együttes segítségét és a szolnoki szurkolótábor tá­mogatását. Bajnok és kiesőjelöltek az NB lll-ban Az NB III. Délkeleti cso­portjában többszörösen is rangadónak számít a mai nap. A táblázat élén álló Martfű feljebbjutása mel­lett még nyitott kérdés a kiesés, amelyben sajnos nem is egy csapatunk ér­dekelt. A Martfű ma Makón vendégszerepei és ha győz, akkor már NB II-esnek érezheti magát, ugyanis az NB III. élén ez a helyzet: 1. Martfű 28 16 7 5 59:33 39 2. Bcs. H. 28 16 5 7 53:39 37 3. Hmv. 28 13 9 6 40:22 35 A nagy rivális, a Békés­csabai Honvéd ma Mező­túron vendégszerepei a Honvéd ellen és itt nem lenne meglepetés a hazaiak győzelme, hiszen Mezőtúr­nak minden pontra szük­sége van, hogy elkerüljön a kieső zónából. Ebből a csoportból az utolsó négy esik ká, tehát a hátra lévő két mérkő­zésen nagy harc várható a bentmaradáshoz szüksé­ges pontok megszerzéséért. A listavezető Martfű utol­só mérkőzését hazai pá­lyán, a Törökszentmiklós ellen játssza. A három megyei csapat közül — aikiket a kiesés veszélye fenyeget — a leg­jobb helyzete Jászberény­nek van. Ma otthon ját­szik. utolsó mérkőzésén pedig a 26 pontos Szeged­hez utazik. Ha Mezőtúr le­győzd ma Békéscsabát, ak­kor még csak félig mene­kült meg, hiszen hátra van Orosháza is idegenben. Tö- rökszentaiiküósnak ma ha­zai pályán győznie kell a Szeged ellen, hogy bent­maradhasson. Bajnok már van, de kik esnek ki? A megyei I. osztályban a Szolnoki Kilián már meg­szerezte a bajnoki címet, de hatalmas harc folyik a ki­esés ellen. A táblázat utol­só helyezettjének, a Jász- kisémék és az utolsó előtti Jászapátinak már nincs sok reménye a bentmaradáshoz. Ebben az osztályban viszont nem dőlt még el, hogy hány csapat esik ki. Ugyan­is, ha egy megyei csapat esik ki az NB Ill-ból, az a megyei I. osztályba ke­rül és helyéről egy megyei csapat esik a II. osztályba. Tehát a II. osztály két csoportgyőztese helyett — akik feljebbjutnak — még további kiesőkre lehet szá­mítani. Ez a veszély fenye­geti a Szolnoki Cukorgyá­rat, Jászjákóhalmát és Nagykunságot. KI lesz az északi csoport győztese? A megyei II. osztály déli csoportjában a Vegyimű­vek együttese már behoz­hatatlanul vezet, tehát ez a csapat játszik 1985-ben a megyei I. osztályban. — HÉTVÉGI BESZÉLGETÉS Pogány Gyű Iónéval Sokszor megeső *a mm színes, virtuóz. fantáziadús játékát. A Szolnoki Vörös Meteor női kosárlabda csa­patának egyik erőssége volt. Váratlan cseleivel, széllé mes megoldásaival, zsong­lőrszerű labdakezelésével szinte megoldhatatlan fel­adat elé állította ellenfeleit s jól hozta helyzetbe játé­kostársait. A kosárlabda minden szépségét be tudta mutatni. Egy idő óta azon­ban nem hallunk róla. Nem volt búcsújáték, csak egy­szerűen abbahagyta a játé­kot. Vajon miért volt ez a váratlan visszavonulás? — Könyvelési tanfolyam­Netn dóit el viszont a baj­noki cím sorsa az északi csoportban. A táblázat élén a Kenderes áll 34 ponttal a 33 pontos Kengyel előtt- A mai nap itt Is döntést hozhat, ugyanis a kengye­liek Kenderesen lépnek pá­lyára. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mond­juk; — amelyik csapat győz, az lesz a bajnok, vagyis jövőre I, osztályú, * Van tehát szurkolni va­ló bőven az NB II-től egé­szen a megyei II. osztályig. Áhított remények válhat­nak valóra, vagy semmisül­hetnek meg a megye kü­lönböző labdarúgó pályáin. Egy biztoS; régen Volt ilyen izgalmas a bajnoki hajrá. — egy — Percenként felharsant a vastaps és az éljenzés a Szolnok városi tanács nagy­termében, ahol Boros Ot­tót és Kanizsa Tivadart, a Tokióban aranyérmet nyert magyar vízilabda csapat két tagját ünnepelte szere­tettel a megyeszékhelyi A feldíszített nagyterem­ben az ünneplők százai fogadták a dísz egyenruhá­ba öltözött két aranyér­mest. A díszelnökségben helyet foglalt Csényl Lász­ló, a Városi tanács vb tit­kára, Sipos Károly, az MSZMP városi bizottságá­nak első titkára, Závodszki Sándor, a megyei TS elnö­ke és természetesen a két ünnepelt; Boros Ottó és Kanizsa Tivadar. A megnyitó után Sárkány János, a Városi TS elnöke, majd Rácz Gyula, jz^Hozq; fias Népfront szolnoki Ei- zottsagánairelnöke üdvö­zölte meleg szavakkal a két aranyérmest; A beszédek után az is­kolák és üzemek képviselői virágcsokrokkal kedvesked­tek a két ünnepeltnek. Ezután Sipos Károly emelkedett szólásra és pél­daként állította olimpikon­jaink életét, eredményét a megye fiatalsága elé. A beszédek után először a városi TS nevében Sár­kány János adta át aján­dékát* majd az üzemek, Vállalatok és sportegyesü­letek képviselői ajándékoz­ták meg a két rheghatott aranyérmest. Ezután Boros Ottó köszö­netét mondott az ünneplé­sért és azért a támogató1- sért, amit a város vezetői, dolgozói nyújtottak. Végül fogadalmat tett, hogy a jövőben is mindent elkö­vetnek a város sportjának fejlesztése érdekében. Kanizsa Tivadar arról beszélt, hogy mennyire jól esett nekik Tokióban a szolnokiak üdvözlő távira­ta győzelmük alkalmából; A hivatalos ünnepség után még hosszú ideig együtt maradt a2 ünneplők serege és olimpiai élmé­nyeikről faggatták Bofos Ottót és Kanizsa Tivadart. Vasárnapi sportműsor Bent maradnak Q Kiesnek ■ Sorsdöntő mérkőzés előtt a Szolnoki MÁV ökölvívói A Szolnoki MÁV NB Il-es ökölvívó csapata no­vember 1-én, vasárnap dél­előtt vívja az őszi idény utolsó hazai mérkőzését a bajnokság titkos váromá­nyosa, a Kiskunfélegyházi Honvéd „Kun Béla” SE együttese ellen. A találkozó mindkét fél számára döntő jelentőségű; hiszen a ven­dégcsapat győzelme esetén az elsőség kérdésébe is be­leszólhat, a szolnoki vas­utas csapat pedig a kiesés elkerüléséért küzd minden erejével. A Honvéd „Kun Béla” SE az őszi idényben ki­válóan szerepelt. Békés­csabát 14:4-re, Diósgyőrt 17:3-ra. legutóbb pedig az éllovas., ózdiakat U:9-re. legyőzték és csak Salgótar­jánban szenvedték 12:8 ará­nyú vereséget. A MÁV ökölvívói erősen tartaléko­sán kezdték az idényt, de határtalan lelkesedésük, küzdőképességük révén Diósgyőrt 12:8-ra, Békés­csabát 12:8-ra sikerült le­győzni; viszont Salgótar­jánban 13:7, Ózdon pedig 16:4 arányban alulmarad­tak. Az erőviszonyok la­tolgatása során tehát két­ségtelenül a vendégcsapat javára billen a mérleg, de a szolnokiak harcikedve és a hazai közönség bíztatása azonban kiegyenlítheti, sőt fel is boríthatja a papír­formát. A kék-fehérek tá­borában növeli a reménye­ket is az, hogy néhány versenyzőnél — akik eddig távolmaradtak — érvényre jut a kiubszeretet és a hajrában ismét a saorítóba lépnek. Egy bizonyos! A két csapat találkozóján vérbeli bajnoki küzdelem­nek lehetünk tanúi és ré­szesei és az is eldőlhet, hogy van-e keresnivalónk a hátralévő mérkőzéseiken. A pillanatnyi helyzet jellemzésére közöljük a ta­bellát: 1. Űzd 11 9 - 2 132:86 18 2. Honv. 11 7 1 3 133:85 15 6. Szóin. 11 3 1 7 82:136 7 7. Bp. E. 11 3 - 8 97:121 6 8. Diósgy. 11 2 1 8 84:132 5 Kiesik a két utolsó! A MÁV hátralévő mérkőzé­sed: nov. 15-én Kiskunhalas —Szolnoki MÁV, nov. 22-én Bp, Előre—Szolnoki MAY, Előíailók a pályaválasztók SAKK-ÉLET Rovatvezetői Dalkő Nándor Idegenben szerepelnek A Szolnoki MTE NB Il-es labdarúgó együttese Nyír­egyházán, Jb. Lehel együt­tese pedig Nagybátonyban. A Martfűi MSE NB IIT-as labdarúgói Makón, KOSÁRLABDA NB I.: Szolnoki Vörös Meteor—Budapesti Petőfi, Szolnok, közgazd. techn., 10.15 óra; KÉZILABDA Megyei középiskolai baj­nokság; Kisújszállás, 8 óra. LABDARÚGÁS NB II.: Szolnoki MÁV— Egri Dózsa, MÁV sportte­lep, 14, Vízhányó. NB III.: Jb. Vasas—Kis­kunhalas, 14; Mezőtúr—Bé­késcsaba, 14; Törökszent­miklós—Szegedi Építők, 14. Megyei I. osztály: Jász- árokszállás—Szó. MÁV II., Parádi; Nagykunság—Jász- kisér, 14, Ragó; Jb. Lehel II.—Szó. MTE II., 10, Ká­sa; Szó. Olajbányász—Jász- jákóhalma, 10.30, Szávó, Tiszaföldvár— Szó. Cukor­gyár, 14, (Békéscsabáról); T.-miklós—Kunszentmárto­ni VM, 10.30 (Szegedről); Karcag—Kunhegyes, 14, — (Debrecenből); Jászapáti— Kisújszállás, 14, Halmi. Megyei II. osztály: Túr- keve—Mezőtúri H., Tiszafü­red—Rákóczi falva, Kende­res—Kengyel, Szó. Előre— Tószeg, Abádszalók—Kun­madaras, Zagyvarékas— Homok, Szászberek—Vegyi­művek, Öcsöd—Üjszász, Jászladány—Jászdózsa (Új­szászon), JáSzfényszaru— Jb. Vasas II., Tiszasüly— Cibakháza. ÖKÖLVÍVÁS NB II.: Szolnoki MÁV— Békéscsabai Honvéd, Ság­vári művelődési ház, 10 óra. ra jártam hetenként két­szer, azonkívül tanulni is kellett, s ha még edzésre is járok, az már meghalad­ta volna erőmet. — Kifejezetten ezért nerfí játszol? — Munkahelyeinken való elfoglaltságunk miatt nem tudtunk rendszeresen ed­zésre járni. Teremgondjaink voltak, sokáig nem volt melegvizünk a tisztálkodás­ra, s ezek miatt állandó ki. esési gondokkal küzdöttünk. A sportkör vezetőségétől mégsem kaptunk támoga - tást. Edzésekre hónapokig el sem jöttek. ígérgették, hogy megoldják munkahe­lyi problémáinkat, de soha nem lett belőle semmi. — Milyen játékos múlt áll mögötted? — Közel tizenöt éve ko­sarazom, ebből több mini tízet játszottam az első osz­tályban, A Légierőből ke­rültem a Vörös Meteorba, itt körülbelül hét évig sze­repeltünk az NB I ben. Voltam utánpótlás váloga­tott, de az itteni körülmé­nyek miatt az edzéstervet nem tudtam teljesíteni, ezért inkább lemondtam. Nyolc város bajnokságában a második és harmadik he­lyen végeztünk, több nem­zetközi mérkőzést játszot­tam a franciák, románok, jugoszlávok, csehszlovákok ellen, nem beszélve több kupamérkőzésről. — Ezekután a visszavo­nulás végleges? — Igen. — pataki — 16. sz. feladvány (Székely Sándor, SZMTE) abcdefgh Szabad (segítő-) matt 2 lé­pésben. (Sötét indul és se­gítséget nyújt világos részé­re, hogy az a 9ötét királyt a második lépésben meg­mattolhassa. * Mire tanít a sakkozás? Felvetődhet a kérdés, — mennyiben hasznos a sakk tanulása és oktatása, miiyen tulajdonsága emeli ki a sak­kot öncélüságából, mire ta­nít és nevel a sakkozás? — Mindenekelőtt le kell szö­gezni, hogy a 9akk harci já­ték. Két egymással szemben­álló ellenfél harca a sakk­tábla alakja, felosztása és á bábok menetmódja által meg­határozott formák között- A tábla és a bábok csupán esz­közei a küzdelemnek, a szel­lemi harc tulajdonképpen a küzdőfelek tudatában zajlik le­A sakkjátékot mint min­den tanulságos játékot, a szovjet pedagógia, igen ma­gasra értékeli- hiszen a já­ték nem más, mint iskolája az egyéni fejlődésnek, — mind lélektani, mind szociá­lis értelemben. Ezért a szov­jet iskolai oktatásban a sportolás mellett a sakkok­tatásnak is nagy fontosságot tulajdonítanak. Az 1925. évi moszkvai nemzetközi mesterverseny alkalmával szovjet egyetemi tanárok félekelemző kísérle­teket végeztek a versenyek világhírű résztvevőin, hogy megállapítsák, vajon a sakk­tudás egészen különálló, kü­lönleges adottság-e, vagy pe­dig kapcsolatban áll az em­ber általános képességeivel. Megállapítást nyert, hogy a legjobb eredményeket a2ok érik el, akik többek között a következő tulajdonságok­kal rendelkeznek: Jó egész­ségi állapot, erős idegrend­szer, jó emlékezőtehetség, — kombinációs képesség, ön­uralom, a figyelemmegosz­tás képessége több egymás­tól viszonylag független je­lenségre, dinamikus kapcso­latokkal szembeni gyors fel­fogóképesség, képszerű látó­készség, magas értelmi fej­lettség, tárgyilagos és lo­gikus gondolkodás, erős fe­gyelmezett akarat, önbiza­lom, stb. Az itt felsorolt tulajdonsá­gok egy része természetesen nem született adottsága az egyénnek, — hanem megsze­rezhető és megtanulható. Az említett tulajdonságok általában fontosak az em­beri fejlődésben, a munká­hoz való megfelelő viszony kialakításában is. A kísérlet tehát arra mutat, hogy nem különleges adottságról van szó. Éppen ezért, ha ezeket a tulajdonságokat a sakko­zás révén fejlesztjük — il­letve a sakknak, mint játék­nak e tulajdonságok fejlesz­tésében való szerepét felis­merjük — akkor helyesen tudjuk értékelni a sakkozás szerepét a szocialista neve­lésben. * Bemutatunk egy rövid játszmát, vezéráldozattal. Spanyol megnyitás Bán-Halász 1. e4 e5. 2. Hf3 Hc6. 3. Fb5 d6, 4. 0-0 Hf6, 5. Bfel Fg4? (A helyes válasz Fd7. esetleg Fe7), 6- d4 edl, 7- e5! de5, 8, B.eSÜ F:dl, 9- H:c6+ és sötét feladta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom