Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-15 / 268. szám
4 SZOLNOK MEGYEINFPLAr 1964. november 15. Változások a megyei labdarúgó bajnokság rendszerében ? I A kiesésről, o feljebbjutásrél, a tartalókcsapetok jövőjéről nyilatkozik a szövetség elnöke Befejeződött az NB II., az NB III. és ma van az utolsó fordulója a megyei I. osztálynak. A bajnoki cím már itt is eldőlt, hiszen a Szolnoki Kilián már behozhatatlanul vezet. Nem tisztázott azonban, hogy melyek lesznek és főképp, hányán lesznek a kieső csapatok. A megyei bajnokság ezenkívül is sok kérdésre ezideig nem adott megnyugtató választ. Felkerestük Szentesi Károlyt, a megyei TS labdarúgó szak- szövetségének elnökét, aki a következőket mondotta: Antikor a bírói ianífják Nemzetközi játékvezetők továbbképzése szolnoki résztvevővel — A megye labdarúgó- sportjának fejlődését bizonyítja, hogy a Jászberényi Lehel az NB I/B-be, a Martfű pedig az NB II-be került — Volt-e fejlődés a megyei bajnokságban? — Igen, különösen tavasszal. A legtöbb együttes jól rajtolt, közülük is kiemelkedően a Jászárokszál- iás és a Kunszentmártoni Vörös Meteor. A bajnokság második felére viszont pont az élenjárók között volt visszaesés. A Jászárokszál- lás, véleményem szerint vezetési hiba miatt esett vissza és a kunszentmártoniak sem tudták megismételni tavaszi bravúros teljesítményüket, amikor veretlenek voltak. Nagyon jól hajrázott Tiszaföldvár, amely a tavaszi hatodik helyről jött fel a másodikra. — Mi lesz a Jászldsér sorsa? Az elmúlt vasárnap már negyedik alkalommal nem utazott el kisorsolt mérkőzésére. — A szabályok értelmében négyszeri távolmaradás után törölni kell a bajnokságból a vétkes csapatot, így járt most Jószkisér is. Töröltük a bajnokságból és jövőre csak a II. osztályban indulhat — A bajnoki év tapasztalatai. alapján várhat ó-t Változás a bajnoki rendszerben? — A közeljövőben tart elnökségi ülést szakszövetségünk és ezen több változást kívánunk jóváhagyni. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a megyei bajnokságból kiemeljük a tartalékcsapatokat és azok részére külön bajnokságot rendezünk. A Lehel, az MTE, a MÁV, a Martfű, a Jászberényi Vasas, a Mezőtúri Honvéd és a Szolnoki Honvéd tartalékegyütte. sei külön bajnokságban indulnának, természetesen ifjúsági csapataikkal együtt, ha kell kétszer kétfordulós rendszerben. — Ez végre megoldást je. lentene az NB UI-asok if- júságiainak foglalkoztatására is. A megyei bajnokság jelenlegi rendszeréből viszont így három csapat elkerül. Milyen lesz ezek szerint 1965-ben a megyei 1. osztály? — Jelenleg a tartalékokon kívül 15 csapat van ebben az osztályban. Közülük kizártuk a Jászkisért, az előbb említett okok miatt. A Szolnoki Honvéd az NB IH-ba jutott, helyette viszont jött a Törökszentmiklósi Vasas. A meglévő tizennégyhez a II. osztály két csoportgvőztese kerülne és így 1965-ben tizenhatos létszámmal indulna a megyei I. osztály. Tehát nem lesz kieső most a baj. nokság végén. — A szakszövetség elnöksége a bajnokság folyamán sportszerüségi versenyt is hirdetett. Mi ezzel a helyzet? — Ezt nyilvántartjuk és az utolsó forduló után értékeljük. A megyei I. osztályban és a megyei II. osztály mindkét csoportjában a „legsportszerűbb labdarúgó csapat”-nak serleget adunk. A megyei labdarúgó szakszövetség, a KISZ megyebizottság és a Szolnok megyei Néplap ajánlott fel a versenykiíráskor serleget. Ezek ünnepélyes átadásával fejeződik be az 1964. évi megyei labdarúgó bajnokság. — egy — Félméter széles fehér karton, apró kockákra vonalazva. Balról jobbra Szolnok város sportegyesületeinek nevét, címét é6 egyéb adatait tartalmazza- Készítője és gondozója — Tóth Béla, a városi testnevelési és sport- szövetség társadalmi munkása — magyarázza, hogy ez a számrengeteg mennyi érdekességet takar. A karton a város soprtlé- tesítményeinek tulajdonjogát méri fel és rendszerezi. Megtudhatjuk belőle, hogy jelenleg 12 labdarúgó pálya van a megyeszékhelyen- Ebből három a Palotai Állami Gazdaság területén- Onnan bérli a cukorgyár, a gépjavító és a vegyiművek- A bútorgyár pályája a Könnyűipari Minisztériumé. Nincs telekkönyve például a tabáni pályának. Ez hivatalosan „köztér”-en van. Legrégebben a MÁV és a Vasutas pályákat államosították — 1932-ben, legutóbb az MTE Délibáb úti pályáját 1947- ben. Ez addig magánterület volt — házhely. Tizenkét pálya, de elkelne a duplája is- A Vasutas pályát jelenelg négy egyesület is bérli, ez a városban a legterheltebb- Naponta délelőtt — délután rúgják rajta a labdát. Ez persze meg is látszik a talaján, arról nem is szólva, hogy a két öltözője vasúti kocsiból van. A 12 pálya felén nincs megfelelő öltöző és mellék- helyiség- Nyole pályán nincs ivóvíz! .negtisztelg küldetés előtt áll Horváth Lajos nemzetközi labdarúgó játékvezetőnk. A nyugatnémetorszá- gi Henöf-ben sorrakerülö nemzetköz# labdarúgó játékvezetők továbbképzésén a magyar játékvezető gárdát képviseli. Ilyen továbbképzés ezideig még nem volt, tehát az érdekelt fél — Horváth Lajos — naay érdeklődéssel készül az útra. — Magyarországot ketten Feltűnően kevés a városban a kézilabda pálya, — mindössze három. Kosárlabda pályája viszont egyetlen sportegyesületnek sincs, csal: az iskoláknak. Hiányzik a városból a motor, a kerékpár, az ijjász pálya. Szabadtéri röplabda pálya viszont kilenc is van. Furcsa, de a sporttelepek közül csak a MÁV és az MTE van megfelelően bekerítve- Ezt a felmérést most a megye minden városában, községében elvégzik és ezután döntik el, hogy melyikre milyen javítás, korszerűsítés vár. A munkát mindenütt a sportszövetségek társadalmi munkásai végzik sok Szorgalommal, türelemmel és hozzáértéssel. — 6 —!9 Szombati eredmény: Szolnoki MÁV öregfiuk— Debreceni VSC öregfiúk 4:3. Lafodarúgómérkőzés. A megyei 5 birkózó szakszövetség rendezésében ma délelőtt 10.30 órakor a szolnoki SágVári művelődési házban dől el, hogy a Szolnoki MÁV vagy a Szolnoki Kilián birkózó képviseljük — mondotta. — Major István, a Játékvezető Bizottság elnöke, mint elméleti szakember és én, mint játékvezető. A továbbképzés november 19— 22-ig tart és jelen lesznek Európa legjobb játékvezetői. — Miről lesz ott sző? — Részletes programot nem kaptunk, de gondolom, hogy az elmúlt időszak játékvezetői tapasztalatairól. — Van eltérés az egyes nemzetek játékvezetői felfogása között? — Nekünk sokat lehet tanulni a nyugateurópai játékvezetőktől a kemény játék elbírálásában, ők már jól megítélik, hogy mikor kemény és mikor durva a játék. Á lesszabályok alkalmazásában viszont nekünk, magyaroknak van már nagy gyakorlatunk; — Az idén már több külföldi útja volt. Ez hányadik? — Négy éve vagyok FIFA bíró. Ez idő alatt húsz alkalommal voltam külföldön. 1964-ben eddig öt mérkőzésen működtem közre külföldön. A londoni Vemb- ley stadionban az Anglia— Uruguay mérkőzésen voltam partjelző, vezettem a Bologna—Anderlecht, a Szarajevó—Slovan Bratislava találkozókat és partjelző voltam a Svájc— Olaszország és az Ausztria—Jugoszlávia nemzetközi mérkőzéseken. Mostani utamon pedig nem én fújom a sípot, hanem nekünk játékvezetőknek szól a felharsanó fütty. Remélem, így is megállóm a helyem. csapata jut az NB II-ért folyó osztályozóba. Az első fordulóban, amelyet szabadfogásban rendeztek 4:4-es döntetlen eredmény született. A mai kötöttfogású verseny győztese már az osztályozóba kerül; Vasárnapi sportműsor IDEGENBEN SZEREPELNEK A Szolnoki Dózsa vízilabdázói Budapesten a Vasas ellen. A Szolnoki MÁV NB II-es ökölvívói Kiskunhalason. ASZTALITENISZ A törökszentmiklósi járás versenye. KÉZILABDA A törökszentmiklósi járás versenye. LABDARÚGÁS Megyei I. osztály: Jász- árokszállás — Nagykunság 14, Molnár, Szó. MTE II—Szó. MÁV II- 14, Höfflinger, Me- zőtúr-Jb- Lehel II- 14, Domokos, Tiszaföldvár—Jászjá- kóhalma 14, Klimon, Törökszentmiklósi Fáklya—Szó- Kilián 10.30, (Szegedről), Karcag—Szó. Cukorgyár 14, (Debrecenből), Jászapáti — Kunszentmártoni VM 14, Szávó, Kisújszállás — Kunhegyes 14, (Békéscsabáról). Megyei II. osztály: Tlsza- füred—Mezőtúri H. II.; Kenderes-Karcagi H., Szó. Előre — Rákóczifalva, Tószeg- Kengyel. Szó- Helyiipar—1Ti- szagyenda Túrkeve-Kunma- daras, Fegyvernek—Martfű II., Szászberek—Jb- Honvéd; Öcsöd—Homok, Jászladány— Szó. Vegyiművek. Tiszasüly- Ojszász. Jászfény szaru—Jász- dózsa. Jb- Vasas II—Cibakháza, Zagyvarékas—Kunszentmártoni Sp. RÖPLABDA Tisza Kupa. Szolnok, Achim úti iskola tornaterme, 8 6raHétvégi beszélgetés SAKK-ÉLET BESZÉDES SZÁMOK Ki jut az NB II. osztályozójóba? Mindketten azonos szerepkörben játszanak, s hetek áfa mindketten nagyszerű teljesítményt nyújtanak. Bejátsszák a pálya egész területét, jó érzékkel szerelnek, ügyesen indítanak támadásokat, melyekben maguk is részt vesznek, sőt sokszor jól irányzott lövésekkel fejezik be ezeket. Csontos a Szolnoki MTE, Józsa a Szolnoki MÁV színeiben az 5-ös mezt húzza magára a mérkőzések előtt. De mit mondanak minderről maguk a főszereplők? — Cegléden, a Postás csapatában kezdtem, innen ifjúsági játékosként kerültem a Vasutashoz. Háromszor nyertük meg Pest megye ifjúsági bajnokságát, majd bekerültem az NB II-es csapatba. Sajnos, itt váltakozó szerencsével szerepeltünk, s mikor másodszor is kiestünk a másod- osztályból, eljöttem Szolnokra. — Mindig fedezetet játszott? — Kapusként kezdtem, de mikor a kezem súlyosan megsérült, játszottam jobbhátvédet, később csatárt. — Minek tulajdonítja egyenletes, jó teljesítményét? — Elsősorban a jó erőnlétnek, amit edzéseken lehet megszerezni. Azután az edzőmnek, játékostársaimnak és a megfelelő körülményeknek. Fontosnak tartom, hogy a heti edzésekben legyen egy könnyebb, szórakoztató, játékos jellegű s elengedhetetlen a megfelelő, kiegyensúlyozott életmód is. — Persze, nem vagyok mindig ilyen formában, előfordulnak visszaesések, hullámvölgyek is, de ezeket szerencsére jó széria követi; — Mi a jó fedezetjáték titka? — A fedezet összekötőkapocs a védelem és a csatársor között. Neki van adva a legnagyobb játéktér látja, hogy játékostársai közül kinek adja a labdát. Ebből adódik, hogy támadásokat tud indítani és befejezni kapuralövéssel, vagy góllal. Elengedhetetlen a jó labdakezelés, amit sok gyaCsőHfos Sándorral és Józsa Ferenccel korlással lehet elsajátítani. Edzéseken Sárival félórákat is szoktunk adogatni. Példaképem több élvonalbeli játékos, de elsősorban Bozsik, akitől a hátrahúzó cselt tanultam, mikor a magyar válogatott Cegléden játszott. Szeretem a hajtós játékot, mert ilyenkor ki tudom játszani, ami bennem van. — Igaz, hogy elmegy? — Sok helyre hívtak, de úgy érzem, Szolnokon maradok a jövő szezonban is. Játékommal szeretném az MTE sikereit növelni. * Józsa Ferenc a kapus kivételével valamennyi poszton játszott már. Végre megtalálta igazi helyét? — Különböző kiválások miatt kényszermegoldásból szerepeltem több helyen, igazi helyem a fedezetsorban van, itt szeretek játszani. — Hetek óta igen jól játszik. Mi ennek a titka? — Rendszeres edzés, normális életmód, azonkívül a többi játékos segítése. Mérkőzéseken előfordul, hogy támadáskor túlságosan előrehúzódom, ilyenkor az ösz- szekötőnek vissza kell zárkóznia a védelembe, ösztönzött az a vágy is, hogy talán felkerülünk az NB I/B-be, főleg még mikor az első helyen álltunk; — Mi szükséges a jó fedezetjátékhoz? — Védekezésben szerelőkészség, majd védekezésből felismerni a gyors támadásindítás lehetőségét, pontos átadásokkal támadást« dobni a csatárokat. Ha engem nem támad senki, felvezetem a labdát és 18—20 méterről kapura lövök. Sajnos, az ősszel csak Nagy. bátonyban sikerült egyszer így gólt elérnem. Elengedhetetlen az edzői tanács megfogadása. Feri bácsi mindig azt mondja, hogy igyekezzünk a labdát gyorsan jó helyre adni, így meggyorsítjuk a támadásokat. Meg aztán adottság kérdése. — Tervei? — Szeretném, ha a csapat jövőre bajnokságot nyerne, szeretnék magasabb osztályban játszani és továbbra is jó teljesítményt nyújtani; — pataki — Rovatvezető t Palkó Nándor 17. sz. feladvány (Olasz I-től ) a b c d e t q h * Ezekben a hónapokban a csapatbajnokság jelent sakkeseményt megyénkben. — A résztvevő 12 csapat közül mindössze három egyesület képviseli Szolnok színeit (MTE, Olajbányász, Spartacus). Kilenrc sakk-kör pedig a mindinkább feltörő vidékhez tartozik (Jászberény 2 csapat, Karcag, Mezőtúr, Kisújszállás, Törökszentmiklós, Üj- szász, Martfű, Szelevény)- — Nemcsak létszámban, hanem minőségben is komoly a vidékiek fejlődése, azt az alábbi játszma is mutatja, (Szend- rényi újszászi játékos játszotta Ragó ellen). Antal védelem 1. e4 d6. 2. Hf3 g6 (2. d4 Hfö, 3. Hc3 g6, 4- Fg5 szokásosabb, amely folytatást Ufimeew, vagy Pirc védelemnek is neveznek). 3. Hc3 Fg7, 4. Fc4 Hbd7?? (itt 4- - Hf6 szükséges). 5- F:f7ü K:f7 (5. ...Kf8 tovább tartja a játszmát. Párizs bajnokságáért folyó küzdelemben egy Monosson— Faque játszmában az alábbi történt: 1. e4 d6, 2. d4 Hbd?, 3. Fc4 g6, 4. Hf3 Fg7? 5. F:f7+ K:f7 6. Hg5+ és vezérvesztés, vagy mait elkerülhetetlen. — Játszmánkban hasonló a motívum). 6. Hg5J Kf6 (6- ...Kf8-ra és Ke8-fa He6 is azonnal nyer). 7. Vf3+ Ke5 (Szebb befejezés 7. Hd5+— pl. ...K:g5-re 3 lépeses matt, ...Ke5-re d4 matt következne). 8. d41- K:d4, 9. He6+ sötét feladta- Csinos kis „miniatűr” játszma. * Sakkelvek: A támadásról, mint vezérelvről sohasem szabad lemondani. Gyalogosainkkal ne akadályozzuk tisztjeink mozgását. * 16. sz. végjáték megfejtése: 1. b4! h3, 2- a3ü Rg2, 3. Ke3 Ií:h2, 4. Kf2 Khl (,..a5- ré 5. b5 a4, 6. b6 Kht, 7- b7 h2, 8. Kg3 Kgl, 9. b8V hlV, 10. Vbt matt). 5. Kg3! h2, 6. Kf2 a5, 7- a4! ba, 8, a5 nyer-