Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-24 / 224. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964; szeptember 24­SOROKBAN A Jászberényi Lehel ser­dülő birkózói Kalocsán or­szágos serdülő versenyen vettek részt. A jászberé­nyiek közül az 50 kilo­grammos súlycsoportban Tassá Imre hibapont nél- lcül az első helyen végzett. Ugyanebben a súlycsoport­ban Nagy Péter a harma­dik lett. Az 53 kilogram­mosok versenyében Mizsei András 3 hibaponttal a második helyen, az 59 kilo­grammosok . között Sándor Ferenc 4 hibaponttal a harmadik, nehézsúlyban Csámyi Károly 3 hibapont­tal a második helyen vég­zett. * A megyei úszószövetség jól sikerült hírverő úszó­versenyt rendezett Török- szentmilklóson. A vendég­látók közül Varga Nándor, Adamkó Lajos, Pintér Emil, Tóth László, Zakar Zoltán szerepeltek kitűnően; * Az elmúlt vasárnapi jászberényi járása auétikai bajnokságon a jászberényi fiúgimnázium, a leánygim­názium, az iparitanuló in­tézet. a tanítóképző, a Ber­csényi úti iskola, a Vasas SC, valamint Jászapáti és Jászjákóhalma versenyzői álltak rajthoz; * A jászberényi városi röplabda bajnokság első fordulójának eredményei: Tanítóképző—Lehel vezér gímn. 3:0, Egészségügy— Kenyérgyár 3:1. • A jászberényi I. osztályú sakkversenyen a hatodik forduló utón az élmezőny állása a következő: 1. Hor­gos! 6 pont, 2. Kocsis 5 pont, 3. Bujdosó (egy füg­gő), Szemerei 4—4 pont. Tóth nyerte a esillagsserső sakkversenyt Tizenegy napi küzdelem utón véget ért a sakkozók T. osztályú esillagszerzó versenye. A versenyen a legegyenletesebb teljesít­ményt Tóth Imre, a Szol­noki MTE fiatal, tehetséges versenyzője nyújtotta és veretlenül megérdemelten nyerte a versenyt. Tóth mellett Bessenyei és Dalkó teljesítette a csillagos I. osztályú normát, míg Ora- vetz, dr. Lányi, Makula és Székely megerősítette, illet­ve újból megszerezte az L osztályú minősítést. A verseny végeredménye: 1. Tóth 9 pont, 2. Bessenyei 8 pont, 3. üaikó 8 pont, 4. Oravetz 6.5 pont, 5. Schrancz 6 pont, 6. dr. Lányi 6 pont, 7. Makula 5.5 pont, 8. Székely 5.5 pont, 9. Simon 4 pont, 10. Nagy Lajos 3 pont, 11. Lukács 3 pont, 12. Nagy László 1.5 pont. Vásároljon állami kezelésben lévő házingatlant! Igen kedvezményes feltételek mellett juthat házingat­lanhoz! Keresse fel az OTP fiókjait! 25 éves részletfizetés, 5 évi adókedvezmény! Átírási illetéket nem kell fizetni! Az ingatlanok lakott állapotban kerülnek eladásra! Gottwaldov—Ljubljana—Szolnok : atlétikai hármas viadal Szolnok megye atlétikájá­nak történetében először ke­rül sor arra, hogy a megye válogatott atléta együttese külföldi versenyen vegyen részt- Most szeptember 28- án egyhetes túrára indul egy 47 főnyi sportküldöttség — Csehszlovákiába. Porcsalmi Lajos, a megyei atlétikai szövetség elnöke a szervezője és előkészítője a nagy útnak- Kérdéseinkre a következő tájékoztatást adta: — Huszonegy férfi és ti­zennégy női versenyzőnk vesz részt a túrán. A Szol­noki MÁV atlétáin kívül két martfűi, egy kisújszállási, három jászberényi és ugyan­csak három Szolnoki Kilián egyesületi atléta is helyet kapott a válogatottban. — Ezenkívül néhány — jelen­leg a megyén kívül élő atlé­tánk ia velünk jön. Közöt­tük Oros Ferenc TF hallga­tó, Tárnái, a debreceni Ag­ráregyetem hallgatója, Ba­lassi, aki katona, Vámos Ti­bor és Katona József, — Kik az együttes vezetői? — A küldöttséget Szabó József vezeti. Szakvezető én vagyok, gazdaságvezető pe­dig Halla Tibor, a megyei TS munkatársa lesz. Rajtunk kívül Tímár Mihály jászbe­rényi, Vass István martfűi és Kocsis István szolnoki ed­zők kísérik a versenyzőket. Barna István edző betegsége miatt nem utazhat velünk, — Hogyan született meg e* a találkozó? — Régi vágyunk, hogy a tehetséges atlétáink egyszer eljussanak az ország hatá­rain kívülre is. Ez év nya­rán a gottwaldoviak Jugo­szláviában szerepeltek és ha­zafelé néhány napot nálunk töltöttek- Ennek az augusz­tusi vendéglátásnak a vi­szonzása a mostani gottwal- dovi vendégszereplés. Ljubl­jana város és Szolnok megye atlétái egyidőben lépnek pá­lyára Gottwaldovban. — A gottwaldoviak Ljubl­janában kis pontkülönbség­gel győztek- Az augusztus 4-i martfűi találkozón pedig 140:116 arányban győztek 1c bennünket- — Mi várható a gottwaldovi hármasviadalon? — Változatlanul a hazaiak az esélyesek- Nagy küzde­lemre van azonban kilátás Ljubljana és Szolnok között­— Hogyan sikerült a ma­gyarok felkészülése? — Kitűnően. A felkészülés időszakában hét új megyei csúcsot állítottak fel ver­senyzőink. — A tora hat napos. Mi lesz a program ez idő alatt? — Hétfőn, 28-án este ér­kezünk, kedden délelőtt ed­zés a goítwaldovi stadion­ban. Délután a 10 000 nézőt befogadó fedett stadionba látogatunk, ahol jelenleg a jégkorongbajnokság hajrája tart. A városnak NB I-es csapata is van- Szerdán dél­előtt üzemlátogatás a cipő­gyárban- Ebben a hatalmas kombinátban, ahol cipő, mű­anyag, selyemgyártás folyik — harmincezer ember dol­gozik. Szerdán délután lesz a verseny — ezt közös va­csora követi- Csütörtökön to­vább indulunk a gottwaldo­viak vendégeként Zsolnára ét Poprádra- Pénteken elme­gyünk a Csorba tóhoz, Tát- rafüredre, Kézsmárlgra, Lő­csére. Szombaton az Ala­csony Tátrán keresztül Dob- einára- Onnan Miskolc, Jász­berény felől érkezünk haza — A hat nap alatt tehát a versenyzésen kívül alkalmuk lesz a sportolóknak, hogy végigjárják Csehszlovákia legszebb részeit­— Ez a túra bizonyos fo­kig jutalom a fiatal, tehet­séges Szolnok megyei atlé­táknak. Es talán egy kicsit dicsekedhetünk is ezzel a gyönyörű túrával, hiszen ez­zel is bizonyítjuk, nemcsak a labdarúgók, de mi is elju­tunk külföldre- A mi igye­kezetünket, munkánkat is megbecsülik és jutalmazzák. Egyben pedig biztatás a jö­vőre is,- Várható atlétáink további külföldi szereplése is? — Hogyne. Ezt a hármas találkozót a jövőben rend­szeressé tesszük úgy, hogy minden évben egy alkalom­Szolnokon a Damjanich uszodában rendeztek meg a megyei középiskolai úszóbajnokságot Ezen a szolnoki Verseghy gimná­zium, a közgazdasági tech­nikum, a gépipari techni­kum, a Tisza-parti gimná­zium és a jászberényi Le­hel vezér gimnázium úszói álltak rajthoz. Távol ma­radtak a versenyről a kar­cagiak, a kunszentmárto­niak. a mezőtúriak, a jász­apátiak, a tiszafürediek, a tiszafaldváriak és a török- szentmáklósiak. A versenyen általában az egyesületben is szereplő középiskolások győzelme született Eredmények: 100 m férfi gyors: 1. Hegedűs (Verse­ghy), 100 m női gyors: 1. Kuti (Közgazd.), 100 m ffi mell: 1. Melegh (Tisza- parti), 100 m női mell: 1. Sándor (Verseghy), 100 m férfi hát: 1. Halász (Ver­seghy), 100 m női hát: 1, Kalmár (Verseghy), 100 m mai a három közül az egyik városban rendezzük a via­dalt. Valószínű, hogy 1965- ben Ljubljanában kerül erre sor­— Anyagilag ki fedezi az utat?-* A csehek augusztusi ma­gyarországi vendégszereplé­sét a Szolnok megyei TS fe­dezte az Országos Testneve­lési és Sportszövetség segít­ségével- Most a gottwaldo­viak gondoskodnak minden­ben rólunk. Külön öröm lesz, hogy külsőségeiben is méltóképpen képviselhetjük Szolnok megye sportját, a megyei TS teljesen új fel­szereléssel és egyöntetű Szolnok megyei címeres me­legítővel látta el a sportoló­kat Most már atlétáinkon a sor: nekik kell jó eredmé­nyeikkel bebizonyítaniuk, hogy megérdemelték a gon­doskodást és támogatást­• A gottwialdovi atlétikai hármasviadalról, a Szolnok megyei sportolók csehszlo­vákiai útjáról lapunkban közvetlenül az események után fényképes tájékoztatót ffi pillangó: 1. Perényi (Vórseghyj, 100 m női pil­langó: I. Kuti (Közgazd.), 50 m serdülő fiú gyors: 1. Szívós (Jb. Lehel). 50 m serdülő leány gyors: L Kada (Verseghy), 50 m serd. leány pillangó: I. Bűné (Verseghy), 4x100 m fiú vegyesváltó: 1. Verse­ghy gimnázium, 4x100 m leány vegyesváltó: 1. Köz­gazdasági technikum, 4x100 m leány mell váltó: 1. Köz- gazdasági technikum, 4x100 m ffi gyorsváltó: 1. Ver­seghy gimm, Európa válogatott— Jugoszláv válogatott 7:2 (3:1) A Belgrádban játszott lab­darúgó mérkőzésen fölénye­sen győzött a nemzetközi együttes- A magyarok közül Mészöly és Sándor játszott­adunk­Szolnoki és jászberényi középiskolások vetélkedője a megyei úszóbajnokságon az ém. 25. sz, Álla­mi építőipari val- LALAT Budapest és Pest megye területén lévő munkahelyeire azonnal felvesz LAKATOS, VILLANY­SZERELŐ, BÁDOGOS, CSŐSZERELŐ, MŰKÖ­VES, BURKOLÓ és FESTŐ szakmunkásokat, vala­mint azok mellé férfi segédmunkásokat. — Egyes szakmák eseté­ben külszolgálatos ala­pon. Szakmunkásvizsga letétele lehetséges. — Munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés: Bp. XXI kér. (Csepel) Rá­kóczi Ferenc U; 197. Vidékieknek' tanácsi igazolás szükséges! SZOLNOK MEGYEI TANÁCS ÉPÍTÉSI ÉS SZE­RELŐIPARI VÁLLALATA Szolnok, Dózsa György út 5, azonnali belépésre felvesz lakatos, asztalos, tetőfedő szigetelő szakmunkásokat Bérezés: időbér+prémium. Jelentkezni a fenti címen kell. Háziasszonyok figyelem! Jó kereseti lehetőséget biztosít a Szónoki Házi­ipari Termelőszövetkezet! SZEMSZEDÖT (gépppel szedőt gyakorlattal) I VARRÓNŐKET VERTCSIPKEKÉSZI TÖKET (betaníttatjuk) HORGOLÓKAT RONGYSZÖNYEGSZÖVÖKET NORVÉG KESZTYÜKÖTÖKET. S/.onok megye egész terüetéről bedolgozónak fel­vesz! Esetleg másodállásként is! Jelentkezés- *lr- gyar u. 14. ; APRÓHIRDETÉSEK) HIRDETÉSI DIJAK; Apróhirdetés hétköz­nap szavanként 1.—, vasárnap 2.— Ft, (a legkisebb hirdetés 10 szó), keretes hirde­tés egy hasáb széles­ségben mm-ként hét­köznap 2.50. vasár­nap 3.— Ft. Köszö­netnyilvánítás és so­ros szövegkózlemény dija soronként hét­köznap 6.—, vasárnap 12.— Ft. A vasárnapi lapba — csak péntek délután 17 óráig ve­szünk fel hirdetést. ALLA9 A SZOLNOKI Ker­tészeti Vállalat vizs­gázott fűtöket ke­res- Jelentkezni le­het a VörösesiUag úti telephelyén­ADMINISZTRATÍV munkakörben gya­korlattal rendelke­ző, gépírni tudó munkaerőt felve­szünk azonnali be­lépéssel- Útiköltsé­get felvétel esetén térítünk. Jelentkez­ni lehet: Kunszent­mártoni Ruházati KTSZ központi iro­dájában. Marx K- n- 3. _____________ I PARI TANULÓ­KAT FELVE­SZÜNK 8 altalá­nos iskolai végzett­séggel: géplakatos, iárműlakatos. cső­szerelő. kovács, he­gesztő. bádogos, víz- és gázvezeték szerelő, ács-állvá­nyozó. kőműves, tetőfedő, ép. laka­tos. ép. gépszerelő és iavító szakmák­ban. Jelentkezni le­het személyesen szeptember 30-ig. Mü.M. 605. sz. Ipa­ritanuló Intézet. Szolnok. Petőfi u. 1. szám. A MÁV szolnoki Járműjavító Üzemi Vállalat — lakatos szakmunkásokat ke­res levételre. Je­lentkezni lehat a vállalat munkaügyi osztályán 7 órától 15.30-ig. Szomba­ton 7 órától 12 óráig. A TISZAMENT1 Vegyiművek. Szol­nok — felvételre keres lengyel—ma­gyar. illetve né­met-magyar nyel­vű műszaki tolmá­csot. Jelentkezés a személyzeti osztá­lyon­A 7. számú AKÖV azonnal felvesz — autószerelő, karosz- szérialakatos. fé­nyező szakmunká­sokat. Jelentkezés a vállalat 1. sz. te­lepén. — Szolnok. Verseghy u. 5. A SZOLNOKI Sü­tőipari Vállalat — univerzális lakatost felvesz, karbantar­tási munkára. Je­lentkezés: Szolnok. József A. u. 26. KŐMŰVESEKET és kőművesek mellé segédmunkásokat — azonnali belépéssel állandó budapesti munkára — felve­szünk. Munkásszál­lást biztosítunk. Ta­nácsi igazolás szük­séges. Jelentkezés: Budapest. Vili.. Auróra u. 25. Mun­kaügy. ADAS-VETEL RÓZSÁT most ren­deli en. Kérie új­donságaim dítmen- tes faitaiegvzékét. Székelv Rózsakért Budapest. IIL. Vö- rösvári út 18. EZÜSTFENYŐ. - luezfenvő. oszIod- thuva. őszi ültetés­re megrendelhető: Zöld Ignác. Sárke- resztúr. ___________ R ózsaszükségletét— rendelie már most meg őszi szállítás­ra. 120 faita bokor, futó. oolyentha — nemzetközi újdon­ságaimból- Kérie díjtalan árjegyzé­kemet. Szálkái ró­zsakertészet. Pusz- taszabolcs. JŐ állapotban lé­vő sötét hálószoba bútor. sodronnyal és matraccal eladó. Szolnok. Vosztoku. % I. lépcső, föld- szint 1. ___________ ME GVÉTELRE ke­resünk egy 12—16 kalapácsos darálót. Fazekas Szövetke­zet. Mezőtúr. Szol- noki n- 2.________ EL ADOK kijavított állapotban lévő. — üzemképes Horto­bágy szivattyúk. — valamint főjavítá­son keresztülment, teliesen üzemképes M1B szivattyú ag- regátorok, A eé- oek megtekinthetők a Vízgazdálkodási Társulat telephe­lyén. Kisújszállás. Kossuth L. u. 33. 800 DB NAGYMÉ­RETŰ VÁLYOG ELADÖ. TEMPO KSZ - SZOLNOK. JÁSZKÜRT U. 17, INGATLAN SZOLNOK. Határ út mellékközbeh — kis udvari lakás, szoba, konyha, mel­léképülettel eladó, Állomás, autóbusz- megálló és Nép­bolt 3 percre, víz helvben. — villany bev...tetve- Azonnal beköltözhető­Beköltözhető két­szobás ház sürgő­sen eladó. S2olnok. Ág u- 2­Beköltözhető két­szobás ház eladó­Szolnok* Fertő u« 16 szám. 1 SZOBA konyha összkomfortos fél ház 125 öl telek­kel azonnal beköl­tözhetően áron alul eladó- Jászberény. Csillík Antal utca 8 szám­GBPlARMO JÓ állapotban lé­vő 402-es Moszk­vics eladó. Szol­nok. Kossuth tér. Iroadház Gondnok- nál. Telefon: 2S-90­ÜZEMBIZTOS 1102- es Skoda, tranzisz­toros rádióval el­adó. Kiskerekű Jé- wát beszámítok. — Szolnok. Reptér. 1, ép. I- em- Ziegner, délután 4-től­HAZASSAG 53 ÉVES magányos dolgozó özvegy em­ber megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő, gyermektelen asz- szonval. vasv idő­sebb leánnyal. ..Ki­nek háza van” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. eoyep Gyümölcsös kert, bérbeadó Szanda- szöllősön. 800 négy­szögöl- Érdeklődni: Szolnok. Úttörő n- 46- szám. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. * Kedvezményes munkásszállást és napi három­szori étkezést biztosítunk; Nős és családfenn­tartók évente 64 q-a ahydrált szenet kapnak térítés nélkül; Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. * Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szén- bányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán. Nem lesz gondja lakására Hs ÁLTALÁNOS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁST KÖT! Sok féle kórt megelőzhet, ha a havi 10—25 Ft-os biztosítási díját idejében rendezi! Részleten felvilágosítást ad as 'LL AMI BIZTOSÍTÓ ____________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom