Szolnok Megyei Néplap, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-02 / 180. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964, augusztus 2. Csuti vállát lehúzta a nehéz szerszámosládái — Sza póráz ta a lépteit, néha felnézett, de csak Gyula széles vállát látta. A be- hemót magabiztosan lépke- dett előtte. Amikor kiértek a száraz duruzsoló melegből, hirtelen csapta meg arcukat a hideg. Szemük könny belábadt. Csuti arra gondolt, hogy mégiscsak baj van a demokráciával; Gyula zsebrevágott kézzel flangál, ő pedig majdnem összeroskad, olyan bitang nehéz a láda. — Legalább az egyik kezével segítene. A főnök nem azért osztotta őket egymásmellé, hogy az aljamunkát végezze. Ezt szóvá kellene tenni; Persze, megmondaná ő, ha nem lenne olyan gyáva. Aztán eszébe jutott, hogy a múltkor az Aranykerékben voltak Gyulával. Két részeg disznó kicsúfolta, és Gyula elintézte őket. Micsoda pofonok voltak!... Múlt szombaton táncolni vitte őt Bemutatta néhány nőnek. Micsoda nők voltak!... Na és a nyakkendő, amit karácsonykor vett neki. Az egész gyárban nincs olyan senkinek. — Gyula jó gyerek, aranyszíve van. A présműhely sarkánál, ott, ahol a hatalmas vaspogácsák állnak gúlába rakva, megtorpantak. A vasdarabok között százas bankjegyek hevertek. — Gyula körülnézett. Vajon csak ők látták meg, vagy már más is észrevette? Aztán egy hirtelen mozdulattal olyan gáncsot vetett a vékony fiúnak, hogy az egy pillanatig fordítva látott mindent maga körük majd egyenesen a bankjegyekre esett. A ládából csörömpölve hullottak szét a szerszámok. Csuti rémülten nézett társára. — Gyula lehajolt, hogy karjánál fogva fölsegítse és közben azt mondta: — Fölszeded, mind egy szálig; Az arra jár ók nevettek, aztán siettek a dolguk után. Hideg volt. A présműhely öltözőjénél beálltak egy sarokba. Csuti letette a ládát és körülnézett. — A pénzt! — mondta Gyula. A fiú kinyitotta a ládát és a szerszámok közül kihúzta a köteget. — Pálya Tanyás; Gyula elvette és gyorsan megszámolta. — Nyolcszáz. — Valaki elvesztette; — Vissza kéne adni — mondta a fiú. — Marha — súgta a behemót. . A fiú hallgatott. Nem mert Gyulára nézni; Az kivett egy százast a kö- tegből. — Nesze. Zsebpénznek. — Ez a demokrácia? — kérdezte Csuti. — Itt van még egy, te demokrata, és egy szót sem többet. A fiú nem hagyta. Be- levörösödött a nagy vitába. Gyula megijedt. Ez a bolond még elfecsegi valahol az ügyet. Odadobott még kétszázat. — Most már fele-fele — mondta Gyula — De tartsd a szád! Csuti boldog volt. Amikor a műhelybe értek, azonnal munkához láttak. Bár szombat volt, nagy kedve volt dolgozni. Gyulától átvett néhány szál csövet és sablon szerint hajlítani kezdte azokat. — Gondolatban Piroskánál járt „Öltözz Piri,” — eat fogja mondani, — most elviszlek olyan helyre, ahova csak akarod”. A lány biztosan bután néz majd rá. Nem kényeztette eddig. Ugyan miből kényeztette volna. A fizetéséből csak egy töredék maradt havonta. Az anyja kizsebelte. Eddig ' a csohó- kat járta a lánnyal, de most kitesz magáért. „A Royalba megyünk ma este Pirikém,” — így fogja mondani, ilyen lezserül. A ház elé taxit rendel. Villamoson járjon az, aki szegény. Biztos, hogy a nyakába ugrik a lány. Látta magát, ahogy a taxiból kisegíti Pirit. Aztán megvacsoráznak és pezsgőt isznak. Látta a hajlongó pincért is, amint megköszöni a borravalót. Telik a pénzből. Utána pedig... szabad a lakás Csuháknál. Ügy gondolta, egy ilyen este után nem sza- bódhat Piri. Már szinte érezte, amint a lány ruháját gombolja. Ekkor megszólalt a megafon. A recsegő hang fölijesztette az álmodozásából. — Elvtársak, figyelem! Ma délelőtt Horváth elvtársnő a csőszerelvénymű- hely takarítónője elvesztett nyolcszáz forintot. Aki a pénzt megtalálta, vagy tud róla valamit, az... Csuti elejtette a csövet. Arca hirtelen sápadt lett, lába remegett, a satuba kapaszkodott, hogy ei ne dőljön. Gyulára nézett. — Gyula megdöbbent. Ez az őrült még mindent elmond ijedtében, gondolta. Tenni kell valamit. Könnyed léptekkel a műhely közepére ment. Kalapáccsal rávert az egyengető asztalra; -r- Csend lett. Senki sem mozdult. — Szaktársak! — szólalt meg a „nagy menő”. — Szocialista kötelességünk, hogy segítsünk az öreglányon. Kecses mozdulattal egy ötvenest húzott elő a zsebéből és az asztalra dobta — Lehet kérem, folyton- folyvást. Kincses te se bújj ed! Nyisd meg pénzednek tartóját; Gál és Tóni ti is járhattok még így. Akkor majd jólesik a segítség, ugye? A menet megindult; — Gyűlt a pénz, Gyula meg egyre csak beszélt. Csuti is sorra került. Zsebpénzét csonkította meg egy harmincas erejéig. Gyula rákacsintott; — így kell ezt csinálni — súgta a fiúnak; Háromszáznyolcvan forint gyűlt össze. Gyula CSUTI / S Egy forradalmi képzőművész 75 éves Evans Maseree! — Lehet-e egyáltalán szavak segítségével vallani egy emberről, akik a színek és formák anyanyelvén szól? — Romain Rolland tette fed ezt a kérdést, a művészet minden ága iránt oly érdeklődő és érzékeny Romain Rolland, aki nem egy kiváló festőt és rajzolót indított el pályáján. Nem utolsósorban Frans Maseree-t, a belga halászok keménykötésű fiát. aki az első világháború idején Svájcba került és Romain Rolland háború-ellenes lapjának lett rajzolója. Az őstehetségként indult fiatalember Romain Rolland környezetében lett tudatos kultúrájú művésszé és bár az író — fentebb olvashattuk — kételkedett abban, hogy lehet-e szavakkal érzékeltetni a képző- művészeti alkotás sajátos szépségeit, éppen Rolland volt, aki Masereelről, első nagyobb művének megjelenése után, először írt hosz- szabb tanulmányt. A most hetvenöt esztendős művész 1918 óta rengeteget alkotott Elsősorban fametszetet — egyaránt hatással voltak rá a régi fla- mand fametszés erőteljes egyszerűségű remeke és a század első évtizedének végén kialakult expresszioniz- mus új megoldásokat kereső nyugtalansága — de festett is: nagyszabású víziókat és meghitt csendéleteket. A Masereel-i fametszet-sorozat a kapitalizmus álszentségéről, a gazdagok fennhéjázásáról, a külvárosokban álmodó nyomorról, a fasizmus szörnyéről, az ellene összefogókról, az idő mébében fogant — és a fejlődés tüzében edződő — változásokról, a fiatalok elszántságáról és el nem vehető reménységéről beszélnek. Az egyes rajzok. metszetek aíá nem kell külön szöveg. Az ábrá- zatok (nemegyszer csak emberi ábrázhatok) mindent elmondanak... Derkovits Gyula nagyszerű Dózsa György-sorozatá- ra — éppen úgy, mint Uitz Béla nevezetes „Luddi tárra — kétségkívül hatott Masereelnak már a tizes évek végén egyénivé, félre- ismerhetetlenné lett művfe szete. Mint ahogy más maP gyár kommunista és szocialista művészek is merítettek ihletet Masereel-től, anélkül, hogy utánozták volna. S a húszas és harmincas években sok Mase- reel-rajz és metszet szerepelt a magyar forradalmi munkásság legális és illegális folyóirataiban, kiadványaiban, gazdagítva az olvasók szocialista hitét, illúziók nélküli (sőt az illúziókkal szemben álló) reménységét E rajzok jelentős része „A város” című, 1925-ben alkotott, száz lapos sorozatból való volt, a szocialista realizmus felé közelítő művész egyik legtömörebb, legsúlyosabb tartalmú sorozatából. (Ebből való az általunk közölt grafika is). Hetvenötödik születésnapján a haladó világ szeretettel köszönti a harcos szocialista művészet Frans Masereel-t. A, G. MASEREEE: MUNKÁSFELVONULÁS megszámolta a pénzt, ás átadta a művezetőnek; — A többit majd kipótolja a szakszervezet —- mondta nevetve — vagy a góré, az igazgatói alapból, Csuti mellé szegődött és kérleJőeu nézett rá, — Adjuk vissza Gyula — súgta. — Mégis az. öreglányé— — Tűnj eh Csuti elkullogott; A csövet odavitte a tűzhelyhez és melegítette; Magán érezte Gyula tekintetét. — Zavarban volt. Szájíze keserű lett, mintha sok cigarettát szívott volna. Nem tudta, mi van vele. Hirtelen otthagyta a satut —. Gyula az útját állta. — Hova? — Ilonkához; — Csak vigyázz, nehogy meggyűljön a bajom veled — mondta a behemót és otthagyta; Ilonka nem volt az irodában. Csuti gyors mozdulattal zsebrerakott egy-két borítékot és kSosont Az öltözőben remegő-kézzel tette borítékba a pénzt Azután az udvarra ment Tekintete most a szereidé falára siklott. Fönt egy rozsdás hangszóró lógott. Ezen is bemondták, gondolta és fanyarul mosolygott. Alatta egy láda; Amolyan postaláda-féle. — Csak ezüstre van festve; Nem piros, mint a kintiek. Panaszláda; A munkaügyi panaszok ládája; Megállt mellette, és körülnézett. Egy nő jött arra prémkucsmával a fején; Lábán kis csizma; prémszegélyes; Megvárta, amíg elmegy, majd a ládához lépett. A borítékot hirtelen bedobta a nyíláson; Nagyot szívott a friss levegőből, azután elszaladt Az asztalosműhelyig meg sem állt. Tudta, ott van egy nyilvános telefon.- A készüléknél belelapozott a könyvbe. Rendészet 122; — olvasta az első oldalon. Tárcsázott; — Tessék, itt a rendészet! — szóit egy hang; Lecsapta a kagylót Előkotorta zsebéből a bicskáját Levágott egy goinbot a pufajkáróL Szájába vette; Ezt egy filmben látta, így dolgoztak a kémek. Szíve hangosan dobogott; Újra tárcsázott A hang ismét jelentkezett. — Kérem — szólalt meg most a fiú furcsa,- mély hangon — kérem én pénzt találtam; — Mennyit! — lefedezte a hang; — Négyszázlruszat — Hozza ide — recsegte a hang — tudja, hogy hol vagyunk? — Nem lehet — nyögte Csuti; — Már bedobtam a munkaügyi panaszládába. Ott a szereidénél; Lecsapta a kagylót Aznap este sehova sem ment Olvasgatott otthon, majd amikor élálmosodoth lefeküdt. A vasárnap hamar elillant; Délelőtt sétálgatott a Belvárosban; — Nézegette a kirakatokat; Az ékszerbolt előtt eszébe jutott Piroska. Hosz- szasan szemlélt egy fülbevalót, elmosolyodott. Milyen jól állna Pirinek; Elindult hazafelé. Átaludta a délutánt. Jól érezte magát Hétfőn reggel kemény hideg volt A gyárkapuban nekiment Gyulának. A behemót ember átkarolta, úgy mentek bélyegezni. Az öltözőben Gyula meglökte; — Mi van a pénzzel; bogárkám? — súgta; — Elvertem — felelt a fiú. — Mind a négyet? Csuti széttárta a karját — Tudod mi az a reprezentáció? — A Royalbam apuskám, nincs mese. Vacsora,- háromcsillagos konyak; A kicsike is sokat fogyasztott.— Nővel voltál — csodálkozott Gyula. — És a Royalban?... — Na hallod! — Jól van, haver, látom fejlődsz; Ember lesz belőled — mosolygott Gyula és megveregette Csuti vállát Palicz József rajza
