Szolnok Megyei Néplap, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-14 / 190. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. augusztus 14. A Makariosz kormány elvetette az Acheson tervet Hruscs&Pi jó a termés a szfizföldeken Joliot-Curfo Nicosia (MTI) Az ENSZ székhelyén szerdán bejelentették, hogy Nielsen norvég küldött* a Biztonsági Tanács e havi elnöke megkapta a török kormány levelét, amely bejelenti, hogy a Biztonsági Tanács határozatának' megfelelően egyelőre megszüntetik a török felderítő repüléseket Ciprus felett. — Niélsen ugyanakkor megkapta Rosszidesz ciprusi ENSZ-küldött levelét is* amely a szerdai török berepülésekkel kapcsolatban megállapítja* hogy azok kihívást jelentenek a világ- szervezettel szemben. A ciprusi képviselőház szerdán rendkívüli ülést tartott, amelyen Kleridesz, a parlament elnöke bejelentette, hogy a Makari osz- kormány elvetette az úgynevezett Acheson-tervet. — Mint ismeretes, az Egyesült Államok volt külügyminisztere által kidolgozott terv értelmében Ciprus egyesülne Görögországgal, amely kárpótlásért átadná Törökországnak a Dodeka- nézoz-szigetek egyik szigetét. Törökország katonai támaszpontot kapna CipruBerlin (ADN) A Berliner Zeitung csütörtöki száma közli Helmut Poppe vezérőrnagynak a Demokratikus Németország fővárosa parancsnokának nyilatkozatát. A berlini városparancsnok megemlékezett arról, hogy három esztendeje Berlinben az NDK lezárta határait, hogy gátat vessen a kívülről intézett provokációknak; Ez az intézkedés igen hasznosnak bizonyult. Az NDK államhatárán a hatérrendőrség- nek nehéz feladata volt, mert három év alatt 19 ezer provokációt kellett kivédenie; A Demokratikus Németország államhatárainak biztosítása azonban — fűzte hozzá Poppe vezérőrnagy — egyáltalán nem akadályozza meg a németek egyetértésének és kapcsolatainak kialakulását. Igaz ugyan* hogy családi vonatkozásban egyeseknek olykor nehézségeik adódtak* ez azonban kizárólag azoknak a makacs nyugatnémet és nyugat-berlini vezetőknek a bűne, akik vonakodtak megújítani a tavaly karácsonykor kötött megállapodást a látogatási engedélyek kiadásáról. Az NDK mindent elkövet, hogy biztosítsa egy újabb egyezmény megkötését, lehetővé tegye, hogy nyugat- berlini lakosok meglátogathassák az NDK-ban ölő hozzátartozóikat; Ezzel összefüggésben az ADN utal arra, hogy a nyugati hírügynökségek az engedélyek kiadásáról folytaTemnyellenesBek minősítették Joshua Nkomo száműzetését Bulawayo (MTI) A dél-rhodesiai kormány korábbi rendelkezése értelmében Joshua Nkomo afrikai vezetőnek és 85 társának az ország egyik elkülönített területén száműzetésben kellett élnie, — Mozgási szabadságukat korlátozták, a kijelölt rezer- vóciót nem hagyhatták eU Csütörtökön a dél-rhodesiai legfelső bíróság megállapította* hogy az afrikai nacionalista vezetővel szemben alkalmazott kormány- intézkedés törvényellenes, s ezért hatálytalanítani kell. son* a kivándorolni kívánó ciprusi törökök anyagi kárpótlásban részesülnének. — Cipruson a törökök számára két, önkormányzattal rendelkező kantont létesítenének; Az ülés végén a parlament egyhangú határozatot fogadott el, amely elítéli a Ciprusi Köztársaság területi sérthetetlensége ellen intézett török támadásokat, amelyekre a nemzetközi jog elveinek és a Biztonsági Tanács legutóbbi határozatának megsértésével került sor. A határozat támogatja a ciprusi kormány azon döntését, hogy a baráti hatalmaktól segítséget kér és a végső győzelemig folytatja a harcot az ország szabadságáért és függetlenségéért; Kosztopulosz görög külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy kormánya jelenleg nem kíván résztven- ni egy Ciprussal foglalkozó nemzetközi értekezleten. Az AP jelentése szerint szerdán este újabb 48 görög állampolgár érkezett repülőgépen Athénbe, miután Törökországból kiutasították őket. tott tárgyalásokat ellentmondásos, a közvéleményt félrevezető jelentésekben ismertetik. Az ADN jól tájékozott forrásból szerzett értesülése szerint szerdán az NDK képviselői átfogó javaslatokat vitattak meg a nyugat-berlini szenátus képviselőivel; E javaslatokat az NDK kormánya még június 10-én terjesztette elő írásos formában* Az NDK azt indítványozza, hogy a nyugat-berlini polgárok ne csak karácsony és újév idején tehessenek rokoni látogatást az NDK fővárosában, hanem más, meghatározott időszakokban is. Ezen túlmenően szívesen engedélyezi, hogy egyesek sürgős családi okokból felkereshessék a demokratikus Berlinben élő hozzátartozóikat* (MTI) Bonn (MTI) Kühlmann-Stumm báró* az FDP' parlamenti frakciójának elnöke a müncheni rádiónak adott nyilatkozatában azt javasolta, hogy a Bundestag küldöttsége tegyen végre látogatást Moszkvában. (A Szovjetunió Legfelső Tanácsa még évekkel ezelőtt meghívta a Bundestag küldöttségét egy Szófia (TASZSZ) Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt’ Központi Bizottsága első titkára, a Minisztertanács elnöke és a kíséretében lévő Mitko Gri- gorov, Encso Sztajkov és Sztanko Todorov, a politikai bizottság tagjai szerdán a várnai kikötőben ellátogattak a Kutuzov szovjet cirkálóra, a baráti látogatásra Bulgáriába érkezett Kusztanaj (TASZSZ) Hruscsov a kusztanaji terület mezőgazdasági dolgozóival és a helyi vezetőiekéi lezajlott találkozóján megelégedéssel állapította meg, hogy az idén 25—30 mázsa búzát takarítanak be hektáronként a szűzföldi gazdaságok, mégpedig igen nagy vetésterületen. Felhívta a mezőgazdasági dolgozókat, hogy a jövő évekre a vetőmagnemesítés, a talajművelés további fejlesztésével készüljenek fel. A szovjet kormányfő utalt azokra a nyugati áűíP a te r son ^Jew Yersey) (AFP, AP, UPI* TASZSZ) Több mint száz acélsisakos rendőr szerdán este Petersonban szétoszlatta fiatal tüntető négerek több csoportját. A tüntetők üres borosp&lackokat dobtak Brien rendőrfőnök becslése szerint ■—> mintegy két— háromszáz üzlet ablakait zúzták be. Hat ember megsebesült; Huszonhárom négert letartóztattak. Frank Graves, Paterson polgármestere — aki a tüntetések megkezdésekor tanácskozásokat folytatott a néger vezetőkkel — azonnal elrendelte a mulatók bezárását, s a zavargások színhelyére sietett, miközben őt magát is csaknem eltalálta egy palack. A néger vezetők közölték, hogy • feszültséget mindaddig nem lebet csökkenteni, amíg megfejelő intézkedéseket nem tesznek a lakásviszonyok megjavítására: Alisabethben, 230 ÍE3o- méterre Patersontói délre a rendőrség hat néger fiatalt vett őrizetbe* Közülük moszkvai látogatásra, a bonni ultrák azonban mindeddig megakadályozták ezt a látogatást, amely a Szovjetunió és az NSZK közötti kapcsolatok megjavítását szolgálná;# Kühlmann-Stumm báró hangsúlyozta; arra van szükség, hogy minél töl* eszmecsere induljon meg a Kelet és a Nyugat között. (MIS) szovjet hajóraj zászlóshajójára. Kíséretükben volt Dzsurov honvédelmi miniszter és Dobrev ellentengernagy, továbbá Organov szófia szovjet nagykövete is. A hajón Gsalij altenger- nagy fogadta a bolgár vendégeket, majd vacsorát adott tiszteletükre. Ezután a szovjet haditengerészeti művészegyüttes hangversenyt adott. fásokra, hogy a Szovjetunió rossz vásárt csinált a szűzföldek termővé tételével. Kijelentette: látnák csak ezek a próféták ma a szűzföldek búzatengerét, a szűzföldeket meghódító hősöket, akik minden nehézséget leküzdötték és most aratják önfeláldozó munkájuk gyümölcsét?^ Ezután hozzáfűzte, hogy a szűzföldekre fordított összegek már régen megtérültek* s az itteni dolgozók az idén hatalmas mértékben hozzájárulnak az állami gabona-, hústartalék ok és más készletek megnöveléséhez; kettő benzinné! megtöltött palackot szállított egy gépkocsiban. dósítója jelentéi Ismét nyomozási láz tört ki Angliában: pontosan egy héttel az „évszázad bűntényének^ első évfordulója után megindult az évszázad legnagyobb hajtóvadászata a börtönből megszöktetett Charles Frederick Wilson, a „balgatag vonat- rabló” után. Amint már jelentettük* szerdára virradóra egy háromtagú banda behatolt a birminghami Winson Green börtönbe és kiszöktette onnan a 30 évi börtönbüntetésre ítélt Charles Wilsont* a nagy vonatrablás egyik fő bűnösét A 32 éves Wil- sonban, aki a monstreper során egyetlen kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, a banda „kincstárnokát^ sejtik. Amint ismeretes, az összesen 2 millió 600 000 fontsterling értékű elrabolt bankjegy- tömegből eddig mindössze 300 000 fontsterling került elő. Bűnügyi szakértők úgy vélik, hogy a nagy vonatrablásra emlékeztető, mérnöki pontossággal és körültekintéssel végrehajtott szöktetést a banda agytrösztjének nyomtalanul eltűnt tagjai szervezték meg. A Scotland Yard különleges brigádjai, amelyek a banda 12 tagjának lakat alá helyezése után Is folytatták a nyomozást az elpárolgott fő-bűnösök utón, Frédéric Joliot-Curie, korunk egyik legnagyobb tudósa* a világot átfogó békemozgalom egyik szervezője és vezetője; hat évvel ezelőtt, 1958* augusztus 14-én halt még, 58 éves korában* Atomfizikus voft, s nyolc éven át — haláláig — a Béke Világtanács elnöke. Meggyőződése volt, hogy a nukleáris háborút el kell kerülni* s hogy *,a békét az emberiségnek nem könyörögnie kell. hanem ki kell azt harcolnia”. Feleségével együtt űj utakat nyitottak a fizika területén. A mesterséges radioaktivitás felfedezéséért megkapták a fizikai Nobel-díjat 1935-ben. 1942-ben belépett a Francia Kommunista Pártiba* laboratóriumában hadianyagot készített az eöenállók számára. A hitleristák kétszer letartóztatták, Fraaciaormost hatalmas rendőri apparátus közreműködésével hajszolják Charles Wilsont, aki még több mint 29 évi büntetés letöltésével „tartozik” az államnak. Az angol belügyminiszter szigorú vizsgálatot rendéit el a példátlan szöktetés körülményednek kivizsgálásáSAIGON A dél-vietnami amerikai katonai hatóságok szóvivője szerdán adatokat közölt az elmúlt hetek harci cselekményeiről — jelenti az AP. — A szóvivő szerint augusztus 1-én és augusztus 8-a között 505 kisebb- nagyobb összetűzésre került sor. A közlemény szerint a kormányalakulatok 125, a gerillaharcosok 145 halottat vesztettek a harcokban. A szóvivő elismerte, hogy a felszabadító mozgalom katonai csoportjai háromszor annyi fegyvert zsákmányoltak, mint amennyit vesztettek, pontosan: 255 kisebb-nagyobb ' kaliberű tűzfegyver került birtokukba és csupán 70 fegyvert hagytak a csatatéren. WASHINGTON A Washingtoni Külügyminisztérium szerdán este nyilakozatot tett közzé szág felszabadulása ufón átvette az atomerőbizott- ság vezetését; A Francia Kommunista P&rt XXII. kongresszusán beszédet mondott a béke védelmében. 1930,-bcn nemzetközi békectíjjai tüntették ki. Egyéni sorsa áldozatul esett az amerikaiak franciaországi befolyásának, élete áldozatul esett saját tudományának; Nevét a történelem nemcsak a legnagyobb felfedezők, hanem a legnagyobb humanista: közé jegyezte. 1950-ben ezt mondotta: *^&ssze kell fognunk minden jóakarata emberrel, elsősorban a munkásosz- tóHyaJF* Több országban szobrot* emlékművet emeltek a tudós békeharcosnak; Budapesti szobrát a nevét viselő téren helyezték el* A tudamány* a ^akaratú emberé#’ Híven őrra. Megállapították ugyanis, hogy a szöktető banda, — amely létrán jutott be a börtönudvarra, kulccsal nyitotta ki az épület kapuját, majd miután leütötték a különleges felügyelet álat t álló Wilson fegyőrét, ugye n- csak kulccsal nyitották ki a cella ajtaját. Rusk külügyminiszter és McNamara hadügyminiszter nevében* A közlemény „felelőtlennek és alaptalannak” minősíti azt a módot, ahogyan Goldwater szenátor Johnson elnöknek a Vietnami-öbölben lezajlott eseményekkel kapcsolatban tett nyilatkozatát ér- telemzte. Goldwater ugyanis a pensylvániai Hershey- ben tartott sajtókonferenciáján azt mondotta, hogy Johnson elnök nyilatkozata szerint az Egyesült Államok Délkelet-Ázsiában működő katonai vezetőinek Amerika egész fegyvertárát” jogukban áll felhasználni, ami Goldwater szerint az atomfegyvereket is magában foglalja. A külügyminisztérium cáfolata szerint Johnson elnök sohasem adott engedélyt atomfegyverek harcba vetésére és nyilatkozatát sem lehet így értelmezni* A berlini városparancsnok az NDK államhatárainak sérthetetlenségéről A Bundestag küldjön delegációt Moszkvába — javasolja az FDP egyik vezetője Todor Zsivkov látogatása szovjet cirkálón Újabb faji incidensek New Jersey-ben zik emlékét* M. Gy. ,*A pentagon mind nyíltabban és mind nagyobb mértékben támogatja Ehanh tábornok reakciós csapatait Üjabban további száz harci helikoptert bocsátott Khanh rendelkezésére, hogy a dzsungelháborúban megjavíthassa a helyzetét. Ezt a reménytelen vállalkozást mind több amerikai kételkedőén ítéli meg. Walter Bippmann pedig nyiltan és félreérthetetlenül a tárgyalások mellett foglalt állást Képünk a rajokban felvonuló USA helikoptereket ábrázolja, amelv SSBeraagyaiézhatatlaa dokumentum*.; . ,u i i*-,,,.. i. Hajtóvadászat a vonatrablók »kincstárnoka« után Köves Tibor. ess MM ta~ Vietnami helyzetkép