Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-19 / 168. szám
1904. július 19. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1 f NYÁR a Gsehaími iskolában Tizenöt általános iskola — mintha egy óriási kéz szórta volrSl szét — Mezőtúr határában. Ezekbe jár a tanyavilág apró népe kora ősztől nyárelőig. Mint a mesebeli emberkék, akik elhatározzák, megkeresik a tudás fáját, hogy leszakítsák érett gyümölcseit, úgy kelnek útra nap mint nap a tanyasi kisiskolások, s tesznek hat, nyolc, tíz kilométert a tudásért. Igaz! Manapság megváltoztak ezek az emberkék. Biciklivel — néhanapján autóstoppal — mennek iskolába. Tanítójuk szerint tán még motorra is pattannának, ha kapnának jogosítványt. De megváltoztak a tanyai iskolák is. Hol van már például a régi Klébersberg- - féle iskola, egyetlen tantermével, rozoga padjaival, pislákoló lámpafényével? Eltűnt örökre! Vagy ha él is — csupán a nagymamák emlékezetében! Csehalmi - iskola lett belőle, három tanteremmel, ahol estelente villanyfény szűrődik ki az ablakokon és a nebulók vízvezetékből isznak vizet, ha megszomjaznak. És az is az igazsághoz tartozik, hogy a harmadik tanterem építésében a gyerekek is segítkez- tek és társadalmi munkások vezették el ide a villanyt a szomszédos állami gazdaságból. Tulajdonképpen most is építkeznek. Igazgatói irodát húztak a meglévő épületek mellé. Azután, amikor a kőművesek elmentek, egy magányos „mesterember” ismét munkához látott! Vagy Inkább folytatta! A törmeléktéglából, a megmaradt mészből, homokból csinál fészert — a politechni- kások szerszámainak. Seres Attila, az iskola Igazgatója a magányos kőműves. Segítsége is akadt: két kisfia, Andris és Attila. Hordja a két srác a téglát: Attila taücskán, Andris kézben. Ez is szép teljesítmény egy leendő harmadik osztályostól. Aztán amíg apjuk a vendégek előtt nagy | szabadkozva elmegy kezet ; 'mosni, Andris — hogy szó- i rakoztassa őket —, mint udvarias fiatalemberhez illik, megmutatja a kis traktort, ! mely elemmel működik, s neki legkedvesebb játéka. Majd arról mesél, hogy most jöttek haza táborozásról. Anyu is ott volt, meg apu is... — Inkább országjárás volt az — helyesbíti a papa, amikor leül közénk. Nyolc napot töltöttünk Kőszegen, Szombathelyen, Sopronban, Esztergomban, Győrben. — Azok a gyerekek, akik most voltak nyolcadikosok, már ismerik hazánk minden táját, hisz évről évre rendszeresen mentünk országjárásra — mondotta az anya, aki szintén odajött hozzánk, s aki amellett, hogy feleség, s két gyermek anyja, tanárnő is az iskolában. — Sokan voltak az idei országjáráson? — Negyvenegyen. — És honnét vették rá a pénzt? — Hát onnan, ahonnét szoktuk. No, ne gondoljon semmi különösre — nevetnek. Majd felváltva magyarázták: — részt vettünk a hulladékgyűjtésben, fásítottunk, dolgoztunk a termelő- szövetkezetben. Így azután a gyermekek összegyűjtötték a nagyobbik részét a kirándulás kiadásainak. A szülők is adtak 200 forintot... és segített a mezőtúri Alkotmány Termelőszövetkezet is. Később, míg az asszony j hideg vermutot tett az asztalra — bizonyítva, hogy jólesik ebben a melegben —, a férj még elmagyarázza: a szomszédos tanyai iskolával, a csiderberekivel együtt rendezték ezt a kirándulást. — Akkor lényegében eddig - a nyári szabadságuk munkával telt el. — Hát eddig igen. Most meg a festőket várjuk... két hete igéri a ktsz, hogy jönVéleményünk a funkcionáriusokról nek, jönnek, de úgy van ez, mint a halál a mesében: majd holnapi Hogy aztán mikor van az a holnap?... így a férj. — Remélem, nem soká — mondja Seresné —, mert én már megbolondulok ebben a rendetlenségben. Semmit nem találni a nagy felfordulásban. A Seres-házaspár tizenötödik éve él itt, a tanyasi iskolában. Mint fiatal házasok kerültek ide. S míg kortyolgatjuk a jó, hideg italt, dióhéjban megismerkedünk életük történetével. Bár szerintük abban nincs semmi különös! Elvégezték a főiskolát — a férj korábban —, s mivel itt a tanyán magasabb a fizetés, lakást is kaptak: elfogadták ezt az állást. Aztán észre sem vették, a szívükhöz nőt a puszta, s szinte elröpült az a tizenöt esztendő. A két fiú mutatja csak a múlandóságot. És szavainkban ismét csak az idei nyár lép előtérbe. Pihenés, üdülés? — A rokonokat várjuk, megígérték, hogy eljönnek hozzánk. Reméljük, addigra ki lesz festve a lakás — tér vissza a feleség bánatához. — Természetesen mi is elutazunk egy kicsit pihenni. Miskolcra, meg Budapestre szándékozunk menni — mondja a férj. Igen, de augusztus 21-én már ismét megkezdődik a munka. És addig még a Nevelői tervet is el kell készíteniük és megbeszélni azt az iskolatanáccsal. Elvégre hét tanyai iskola gondja tartozik SereS Attila igazgatóhoz. És a napok gyorsan múlnak. Egy héten kétszer mozi van a gazdaságban! Néha oda is elmennek. Vagy barátok jönnek hozzájuk látogatóba. Nem olyan unalmas itt az élet, ahogyan azt egy városi ember hiszi. Legalábbis nekik nem! Mehetnének már városi iskolába is tanítani: de ők egyelőre itt maradnak! Nekik igazi ótthont nyújtott a Csehalmi iskola. Varga Viktória Véleményünk kialakításának magva egy vizsgálat, amely a budapesti XVIII. kerületben folyt, illetve egv glossza, amely (— erő) jelzéssel az Elet és Irodalom e heti számában jelent meg. A glosszaíróval szállunk vi- tábg, mert olyan hangot üt meg, amely már régen nem szokás (és amikor szokás volt így nyilatkozni a funkcionáriusokról, akkor is nagyrészt alaptalan és igazságtalan volt). A Pártélet júliusi számában cikk jelent meg, amelyben a XVIII. kerületi párt- bizottság első titkára elmondja, hogy felmérést végeztek, s kérdőívek segítségével megállapították, a kerület vezető funkcionáriusai milyen lapokat vásárolnak és olvasnak. Az Élet ás irodalom glosszaírója ezt a cikket kommentálja. A sok adat közül néhányat kiemel és önkényes megállapításokat fűz hozzá. Nem nehéz következtetni: azért, hogy elverje egy kicsit a port a funkcionáriusokon. A pártban, a tanácsi apparátusban a gazdasági életben dolgozó funkcionáriusok nem szorulnak védelemre (—erő) megállapításaival szemben. Az igazság annál inkább. A glosz- szaíró néhány’ mondatban summázza a felmérés eredményeit, ezért nem ad, nem is adhat hű képet arról, mit olvas a négyszáz vezető. És mindjárt első helyen azon kesereg, hogy a megkérdezettek mindössze 7,4 százaléka olvassa az Élet és irodalmat. Tényleg olvashatnák többen is, de elsősorban mégis csak magán a lapon múlik, hogy menynyien szeretik és olvassák rendszeresen. Régi szerkesztői elv, hogy a lapot nem olvasó „olvasók” kiát- kozása helyett jobb lapot kell szerkeszteni. (—erő) idézi, hogy a felmérés alapján a kerületi pártbizottság vezetői megtették a szükséges intézkedéseket, majd egészen váratlanul, azaz minden logikai előzmény nélkül azt írja: „Ettől függetlenül úgy látjuk, hogy a funkcionáriusok körében még nincs elég becsülete a sajtónak’r. Ez a megállapítás igazságtalan, sértő a funkcionáriusokra és sértő a sajtóra is. A Pártélet által közölt adatokból könnyű kiszámítani. hogy a megkérdezett funkcionáriusok átlag 3,5 lapot olvasnak. Ugyan mennyit kellene olvasni ahhoz, hogy (—erő) szerint is nagyobb becsülete legyen a funkcionáriusok között a satónak? Tekintsünk el az adatoktól. Mi, újságírók, tudjuk a legjobban, hogy a sajtó a dolgozók érdekében végzett nehéz munkájához éppen a (párt, tanácsi, gazdasági) funkcionáriusoktól kapja a legtöbb segítséget — ha olykor egy-egy olyan is akad közöttük, aki nem ismeri fel a sajtó jelentőségét. Az újságírói gyakorlat és tapasztalat (—ero)-val szemben azt mondatja velünk. hogy a funkcionáriusok előtt igenis nagy becsülete van a sajtónak. És erre büszkék is vagyunk, mert mi úgy tartjuk, hogy a (párt, tanácsi, gazdasági) funkcióban ]évő emberek a dolgozók legjobbjaiból kerülnek ki. (lg; igaz ez akkor is, ha éppen a sajtó bírálja időnként azt a néhány funkcionáriust, amelyik nem méltó a funkciójára.) Szomorú lenne tehát, ha pont ők nem becsülnék eléggé a sajtót, harcostársukat a közös ügyben. Ezért sértő (—erő) summázott megállapítása nemcsak a funkcionáriusokra, hanem a sajtóra is. (V. J.) Egy nagy regény él etr ekeit ésének első percei forgatagos kép és egyben félelmetes is azok számára, akik már vásznon látják a jelenetet öt napig volt látható a magyar történelem egy nagyon izgalmas epizódja. Az színészi gárda segíti .Tókai örökbecsű művének megjelenítését. Ezek között találjuk Páger Antalt, Mécs Károlyt, Bicskey Tibort, Polo- nyi Györgyit, Béres Ilonát és Szemere Verát. Várkonyi Forró déli napsütés. Meghökkentő látványosságok a máskor oly nyugalmas Sajó- parton. Az egyik bokorban császári egyenruhás és pi- rossipkás „katonák” jó egyetértésben rádióadót kezeinek. Mellettük 1848-as kardok, puskák hevernek szerte széjjel. A büfé környékén kékruhás bécsi diákok tanyáznak. Tejet isznak. A tűző napon egyforma, jólápolt mének prüszkölnek; mindegyik hátán kékmentés huszár. Előttük sárga nyloninges, napszem- üveges fiatalember hadonászik; utasításokat ad. ö a rendezőasszisztens. A „szabvány” filmrendezői borszéken Várkonyi Zoltán kétszeres Kossuth-díjas művészünk ül. A bőrszék kistáskájában forgatókönyv lapul. Felütjük. A kőszívű ember fiai. Jókai Mór regényéből írta Erdődy János. Égy pillantás a csapóra: 109-es felvétel. Ebből mínuszba megy a próbafelvétel, s így szemtanúk lehetünk egy film születésének hamvas, legeslegelső mozzanatainál. A felvevőgép motorját szinte a nap energiája hajtja. Előtte nehéz, súlyos szö- vetruhában Sulyok Mária — özv. Baradlayné. Fia Jenő (Tordy Géza) kétségek között vergődve egy akácfát ölel. Háttérben a híres fahíd, amely nagy csaták színtere lesz. Önöd község mellett elterülő helyszín Várkonyi Zoltán szerint nagyon megfelel a Jókai Mór rajzolta történelmi miliő életrekeltéséZoltán a közelmúltban Londonban találkozott Lukács Pál Angliában élő neves színművészünkkel és megállapodott vele a film egyik A hídi-csata egyik próba- jelenete Később elpihennek a tószereplők, katonák százai — pirossipkások és fehér- gúnyás „windisch-graetz”- legények veszik birtokukba a Sajó-partot. Megkedődik a hídi-csata. Nádfedeles házikók robbannak a levegőbe; recseg-ropog a szegényes jobbágyviskó. Színes, hez; villamosvezetékek, telefonpóznák és egyéb „civilizált” momentumok nem tarkítják a vadregényes tájat. öt témát felölelő történelmi filmsorozat első alkotásaként születik meg A kőszívű ember fiai című regény filmváltozata. Rangos jelentős szerepének eljátszásában. Az ónodi forgatás után Sopronban, a budai várba, majdan Leningrádba (a Farkaskaland élethű „rekonstruálása” céljából) vonul a forgatócsoport. Leesett a rakoncátlan „huszárbajúsz” Párkány Lászk* PALICZ JÓZSEF RÉZKARCA
