Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-18 / 167. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964, július 18. Kigyulladt egy szolnoki autóbusz Csütörtökön délelőtt 11 óra után néhány perccel Szolnokon a Mártírok útján kigyulladt az egyik helyi autóbusz. A sorompó előtt megállva a motorházból csapott fel a láng. A buszvezető azonnal kinyitotta az ajtóikat. a2 utasok kiszálltak, sérülés nem történt. Megkísérelték kézi tűzottókészülékekkel eloltani a tüzet A gépkocsi- vezető kisebb égési sebeket szenvedett A szolnoki állami tűzoltóik rövid idő alatt eloltották az égő motorházait, kábeleket A Vizsgálat szerint műszaki hiba miatt keletkezett a tűz. A kár 35 ezer forint. Halálos baleset munka közben Csütörtökön reggel 9 óra tájban a jászberényi Aprítógépgyár 20 éves villany-, szerelője. Bojtos Szilveszter létra és biztosító öv nélkül darujavítást végzett Lefelé jövet rosszul számította ki a helyet, ahová ugrani akart, hanyattesett és meghalt A baleset ügyében a vizsgálat megindult Amatőr csillagászat s'-: • Elkészült az Uránia csillag- vizsgáló új kupolája. (Első képünk.) A bemutató csilagvizsgáló átépítésének első szakasza most fejeződött be. Elkészült az új kupola és helyén van már a távcső is. Az apróbb szerelőmunkák elvégzése után, a közeljövőben átadják rendeltetésének az amatőr csillagászok „fellegvárát”. (Második képünk a kitűnő csillagászati távcső összeállítását ábrázolja. Or- goványi János és Rendi János műszerész végzi a nagy szakértelmet kívánó munkát.) A csillagászat minden lelkes híve örömmel üdvözli az új létesítményt jÉP . -■'S ; ' : A jászsági ORSZÁGJÁRÓK Az IBUSZ országjáró autóbuszai ez évben már harmadszor vitték hazánk különböző részeibe a jászsági termelőszövetkezetek szakembereit Először a párttitkárok látogattak el a Budapest — Székesfehérvár — Pét útvonalon különböző mezőgazdasági intézetekbe, s Budapesten múzeumokba is. A kétnapos túra alkalmával többek között a péti nitrogénműveket tekintették meg. Június közepén a főag- ronómusok keltek útra. Gödöllőn az agráregyetem tangazdaságával, Kecskeméten pedig a konzervgyár munkájával ismerkedtek. A múlt héten a főállattenyésztőket vitte el a modem farmotoros autóbusz Karcagra, Kisújszállásra, Szarvasra, Szentesre. Hogy egy-egy túra, egy- egy új kezdeményezés ilyen megismerése mennyire hasznos, arra egy-két példát ragadjunk ki a legutóbbi tapasztalatokból. Karcagon például egy olyan ötletes növendékmarha mérlegelési módot láthattak, hogy Mudri Mihály, aki tíz éve a jászapáti tsz főállattenyésztője, első dolgának tekinti egy hasonló megoldású mérlegelési mód bevezetését gazdaságában. Nagyon egyszerű az egész. A karámból egy terelőút vezet a mérleghez, s mérlegelés előtt három-négy napon keresztül ezen a teNem lesz mostoha gyerek a „Potya“ Lapunk egyik tavaly nyári számában beszámoltunk olvasóinknak a szolnoki szabadstrandon lévő állapotokról; A2 elmúlt napokban a városi tanács űletékesei- arról értesítették szerkesztőségünket. hogy helyszíni vizsgálat után döntöttek a strand jövőjéről; Az elmúlt évi kéréseket jogosnak találták; A javaslatoknak megfelelően rend- behoízák az ott található épületeket és gondoskodnak az ivóvízről, valamint a büféről. Különösen az utóbbi kettő megvalósítása sürgős; hiszen a meleg nyári napokon a víz és üdítőital-igény a legnagyobb; Sajnos, a munkálatok megkezdése az idei nyáron megkésett. De a jobb későn, mint soha elv alapján örömmel fogadják a fürdőzők ezt a hírt is. Reméljük, az általános rendezés, a terepmunkálatok során nem feledkeznek meg a gyermekekről sem. A hintaállvány most is üresen áll. Valószínű nem sokba kerülne a hinták felszerelése és ezzel a víz mellett játszadozó gyerekeknek dupla örömet szereznének» A javaslatok alapján megépülő létesítmények növelni fogják a strand 1 látogatottságát, ami természetes is, hiszen a ;,Po- ! tya” az egyedüli rendőr- ségileg engedélyezett sza- I badstrand Szolnokon. relőúton hajtják ki a jószágot a karámból. így megszokja az utat, s mérlegelésnél nem ad le súlyából pár kilogrammot. Vagy például a kapás lu- cemamag termesztést a karcagi kutatóintézetben búza-rozs köztes vetésével oldották meg. így az első kaszáláskor nagyobb meny- nyiségű zöld tömeget kapnak, magfogáskor pedig nem zavarja a hozamot a tarló, mert azt az első kaszálás után sorkapával megkapálják. Jövőre már két jászsági termelőszövetkezet is alkalmazza a karcagi kutatók módszerét. Végezetül még egy példát, hogy mennyire hasznosak ezek az országjárások a szakemberek részére. A szentesi erőtakarmány gyár megtekintése után az eszmecserében szó esett például arról, hogy a mendemonda szerint a táptakarmánnyal nevelt csirkéknek más az ízük és a szaguk. A gyár szakemberei — a főmérnökkel az élükön — elmondták, hogy ez csak abban az esetben fordulhat elő, ha a csirkékkel növendék csibetápot etetnek hízócsibetáp helyett Ugyanis a hízó csibetápban csak hagyományos takarmányok — kukorica, árpa, zab stb. keverék szerepel, ebben már nincs olyan anyag, amitől a baromfi szagos lehetne, így a termelők, a jászsági állattenyésztők megtudhatták, hogy ha véletlenül jogosan érkezik ilyen panasz a fogyasztóktól, ezt a szakképzetlen takarmányozás okozza. Hosszúra nyúlna egyetlen látogatás tapasztalatainak is az összegezése. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a jászberényi járás jó kezdeményezést valósít meg. ’ - K. A Két és félméteres haicsaóriás a Dunában BELGRAD (MTI) Két és félméteres hosz- szú, 80 kilogramm súlyú óriásharcsát fogott kézzel a Dunában három jugoszláv fiatalember Zeliko Gradiste közelében. A folyóparton sétáltak, amikor a vízben közvetlenül a part mellett hatalmas halat pillantottak meg. Habozás nélkül a folyóba ugrottak, hogy puszta kézzel próbálják foglyul ejteni a halat. A küzdelem félóráig tartott. A fiatalemberek végülis a partra vonszolták a harcsát, az egyikük targoncát kerített és a zsákmányt a városba szállították. A két és félméter hosszú óriásharcsát a helység főterén állították ki közcsodálatra, majd a mészárszékben árusították ki. HÍREK — ITTAS MOTORKERÉKPÁROSOK. Juhász Mihály kunszentmártoni, Gyalai József mester szállási, Komlós Zoltán öcsödi lakosok szeszes italt fogyasztottak, s így ültek motorkerékpárra. A járási rendőrkapitányság szabálysértési előadója 600, 400, illetve 800 forintra bírságolta őket. valamint bevonta az I-es számú ellenőrző- lapjukat. — NAGY JÁNOS alaty- tyáni lakos ellen engedély nélküli Italmérésért tettek feljelentést, 200 forint pénzbírsággal sújtották. — BEFEJEZTE az aratást pénteken délután a jászszentandrási Petőfi Tsz. Betakarítottak összesen 882 holdról. A Nap kél: 4.04 h-kor, nyugszik: 19.35 h-kor. A Hold kél: 14.13 Ívkor, nyugszik: IDÖJARAS.IELENTÉS Várható időjárás: keleten kisebb felhőátvonulások, nyugaton kevés felhő. — Szórványosan előforduló zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként élénk északi szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—31 fok között. FRIGYES Az ónémet nyelvben „békés”, „békefejedelem” a jelentése. A XIX. századig nem volt magyar alakja, s o latinos Fridericust vagy a németes Friderikát használták. Több német-római császár és porosz király neve volt, mint például Barbarossa („rőtszakállú”) Frigyes. Mátyás király III. Frigyes ellen viselt hadat, s foglalta el Bécset 1585- ben. II. Frigyes porosz király a katonai feudális rerulszert. erősítette meg P Oroszországban. — JÓL SIKERÜLT vér- adónap a szolnoki cukorgyárnál. Szerdán a gyár hetvenöt dolgozója 26 liter vért adott a Vöröskereszt és a véradó állomás kiszállásos vérvételén. — GÉPKOCSI az állat- gondozóknak; A napokban új GAZ típusú gépkocsit kapott az abádszalóki Aranykalász Termelőszövetkezet. A távoli munkahelyekre ezzel szállítják az állatgondozókat — A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Baromfifeldolgozó Vállalat gépelt nézte meg a napokban egy párizsi szakember. A francia cég magyar gyártmányú gépeket .akar vásárolni, s több gyárat látogatott meg. JŰLIUS 16-AX 9.20 órakor a 44-es útvonalon, Szandaszöllős belterületén Kiss Géza 34 éves helyi lakos a tulajdonát képező El 21—85 forgalmi rendszámú motorkerékpárral ittas állapotban, gyorshajtás következtében egy út- kanyarban az árokba borult. Életveszélyes sérülér seket szenvedett, a motorban 500 forint kár keletkezett. Az eljárást megindították ellene, vezetői igazolványát bevonták. Huszonhét éves — hét évet volt börtönben A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Keszthelyen a szabadtéri színpadon megtartott lottó-sorsoláson a T9. | játékhét«! a következő i számokat húzták ki: 23, 30, 43, 52, 64 Jászberényi járásbíróság. 14-es terem. Szőke, közömbös arcú fiatalember ül a két fegyőr között a vádlottak padján. Leeresztett szemhéja alól les nyugtalanul jobbra-balra, miközben az ügyész szavait hallgatja. Még jóformán semmit nem tudunk róla, mégis az az érzésünk, hogy tipikus bűnözővel, igazi „dörzsölt” munkakerülővel állunk szemben. És — mint kiderül — így is van. Nyíri Imre 27 éves, jászberényi lakos, foglalkozása — ha nagyon jóindulattal nézzük — alkalmi munkás. De alkalomadtán szívesen elvégez speciális, merész elhatározást, lélekjelenlétet, kézügyességet, testi erőt igénylő feladatokat is. Erre bizonyíték, hogy nem először van már bíróság előtt. 1955-ben három, 1959- ben ugyancsak három, 1962-ben pedig egy esztendei szabadságvesztésre ítélték lopás, csalás és egyéb vagyon elleni bűntettek miatt. És most ismét büntetését várja, nem túl nagy lelkesedéssel — érthetően. R^DIÓ» MOZI* SZOLNOK Vörös Csillag: A törvény balkeze. Tisza: Nincs többé válás. MÁV KBRBifDtttaM« Egy ember, áld nincs. Kert: A törvény balkeze. JÁSZBERÉNY Lehel: 8 és Kert: Önfeláldozás, KARCAG Déryné: A kapitány. MEDOSZ: A Jelena öböl. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Robin Hood új kalandjai. KUNHEGYES Szabadság: Most és halálom óráján. KUNSZENTMARTON Körös: A pénzcsináló. MEZŐTÚR Béke: Gyilkosság Szicíliában. Dózsa: A Jelena öböl. Szabadság: Három kívánság. TISZAFÜRED Tisza: Ludas Matyi. röRÖKSZENTMIKLÓS Dózsa: Majdnem baleset. Kert: Keresztesek I—II. TURKEVE Vörös Csillag: Bérgyilkos, MŰVELŐDÉSI HAZAK: SZOLNOK Ságvári Endre Művelődési Házban este fél 8 órakor az ifjúsági klub műsora keretélsen: táncos klubest. MÁV pályaudvar: ismeret- terjesztő filmvetítések: Szem- től-szembe, Veszélyes lejtő, Sugárzás és élet, Váljék egészségünkreA MAGYAR RADIO ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon Naponta 18.00-19.00 óráig. Hétvégi kaleidoszkóp. — Szombatesti jegyzet. — A magnósok műsora. — Vidám hétvége. TELEVÍZIÓ: 17.13 Hírek. - 17.20: Szombat esti Ulti-parti. - 17.40: Riporter kerestetik 3. — 19.00: Elővételben. - 19.20: Esti mese. — 19-30: Tv-híradó. 19.45: Hétről—hétre. - 19.55: Vállalják a veszélyt- A kincskeresők. Amerkai film. 20.20: Napló. - 20.25: Szállnak a darvak, zenés este Behár Györggyel. — 21.40: A pénztárca. Tv-játék 18 éven felülieknek. 22,15: Tv* híradó, 2, kiadás. ■ . De azért izgatottnak sem látszik. Lássuk csak, mit vétett? Tavaly ősz táján szabadult. Ezután hol „dolgozott”, hol nem. Idén április 12-én aztán elhatározta, hogy komolyan foglalkozni kezd valamivel. így aztán betört a jászberényi tanítóképző kollégiumának hálóiba, ahol 12 hallgató sérelmére 5—6000 forint értékben tulajdonított el értéktárgyakat. Az ügy azonban nemsokára kiderült, és azonnal keresni kezdték. Egy rendőr meg is látta másnap a Bundás Falatozóban. s elő akarta állítani. Nyíri látszólag engedelmeskedett is, majd az utcán rátámadt a rendőrre, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezután egy udvarba menekült, ahol körülzárták, de egy 40 cm körüli konyhakéssel utat csinált magának, s egérutat nyert. Aznap éjjel sem tétlenkedett. Betört Gergi Pálné. majd Dudás Ferenc lakásába, de megzavarták. Nem tudott semmit elvinni, sőt Dudás és fia be is akarták kísérni, de kése segítségével megint szabadulni tudott. Rákövetkező reggel megpillantották az állomás tájékán, erre felpattant egy gazdátlan kerékpárra, azonban egy rendőr lóháton vette üldözőbe, így sikerült elfogni. A jászberényi járásbíróság Nyíri Imrét 9 rendbeli visszaesőként és jogtalan behatolás útján elkövetett 3 rendbeli tulajdon elleni vétségben, hivatalos személy ellen fegyveresen elkövetett erőszak, egy rendbeli könnyű testi sértés és egy rendbeli jogtalan használat bűntettében találta bűnösnek. Ezért első fokon főbüntetésként 5 évi szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként pedig 5 évre eltiltotta a közügyektől. Szolnok megyei NÉPLAP! A Maevar Szocialista Munkáspárt Szolnok meevei Bi- zottsáea és a Meevei Tanács laoia Főszerkesztő: Varea József Kiadta a Szolnok meevei Lapkiadó Vállalat ieazeató: Fülemen Lalos Telefon: Szerkesztősé«: 20—93. 23-20 20-69. Kiadóhivatal- 20—94. Szerkesztősé« és Kiadóhiva- tal: Szolnok 1. sz. Irodaház. Index szám: 25 068 A lapot előfizetésben es árusításban a Szolnok meevei postahivatalok és fiókposták tertesztik. A lan előfizetési díla eev hóra: 12.— Ft. Előfizethető bármelv postahivatal- nál és kézhpsftőnél. Szolnok meevei Nvomdaioari vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándr*