Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-11 / 135. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP £98% június 11 a Georg© Ball Athénbe repült BERLIN-TOKYO-MOSZKVA K^íeyoiikó INEWYORK-BELGRAD-LONDON Hazaérkezett a Magyarországon járt román parlamenti küldöttség Bukarest (MTI). Tíznapos; magyarországi látogatás után szerda koradélután visszatért Bukarestbe a román Nagy Nemzetgyűlés Anton Moisescu alel nők vezette küldöttsége. Huszonnégy órán betűi három „tisztogatási“ lista Brazíliában Athén (AP, AFP, DPA, Reuter). George Ball, az Egyesült Államok külügyminiszterhelyettese Genfből Johnson elnök utasítására szerdán Athénbe repült, hogy sürgős tárgyalásokat folytasson a görög kormánnyal a ciprusi válságról. Ezt követően Ankarába utazik és a török kormánnyal is tárgyal, — majd csütörtökön visszatér Washingtonba, — hogy küldetésének eredményéről tájékoztassa Johnson elnököt. Amerikai források szerint — mint az AP tudósítója írja — Ball mostani útjára az athéni kormány kezdeNew York (MTI). A Biztonsági Tanács kedden este jóváhagyta azt a marokkói és elefántcsontparti közös határozati javaslatot, hogy szólítsa fei a Délafrikai Köztársaságot — több, a nemrégiben kiszabott halálos ítélet megváltoztatására, a Nelson Mandela és harcostársai ellen folyó per megszüntetésére és mindazoknak a politikai foglyoknak a szabadonbo- csátására, akiket az apartheiddal való szembenállásukért tartóztattak le. Az indítvány ellen senki sem szavazott, négyen — Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Brazília — tartózkodtak a szavazástól, így tehát a javaslat megkapta az elfogadásához szükséges minimális hét helyeslő szavazatot. Moszkva (TASZSZ). A Nagy Kreml Palotában szerdán megnyílt az orosz- országi Föderáció Legfelső Tanácsának ülésszaka. A képviselők megvitatják az orvosi ellátás helyzetét, a lakosság egészség- védelmének kérdéseit és számbaveszik a további teményezésére került sor. Ä görögöket ugyanis aggasztja a török hadsereg mozgósítása, s ezért Görögország kéréssel fordult az amerikai kormányhoz, hogy haladéktalanul küldjön Athénbe egy magasrangú amerikai tisztviselőt;^ A török külügyminisztérium szóvivője szerdán cáfolta a ciprusi kormánynak azt az állítását, hogy Törökország katonai intervenciót szándékozik végrehajtani a szigeten. Inönü török miniszterelnök csütörtökön délelőttre összehívta a politikai pártok vezetőit, hogy megvitassák a ciprusi válságot. Emlékezetes, hogy a Biztonsági Tanács és maga az ENSZ-közgyűlés is korábban már hasonló módon foglalt állást, a Délafrikai Köztársaság azonban azt állította, hogy a Dél-Afri- kában folyó perek kívüles- nek az ENSZ hatáskörén. Plimton amerikai küldött azzal indokolta a nyugati hatalmak tartózkodását a szavazástól, hogy „A Biztonsági Tanácsnak — úgymond — nem szabad beavatkoznia egy ENSZ-tag- állam bírósági ügyeibe”. Ben Bella algériai és Nkrumah ghánai elnök — kedden a Biztonsági Tanácshoz intézett táviratában szigorú és hathatós gazdasági intézkedéseket követel a Dél-Afrikai Köztársaság ellen. Táviratukban ezenkívül kegyelmet követeltek a dél-afrikai terrorperek vádlottjainak. endőket ezen a területen. A továbbiakban az ülésszak foglalkozik a föderáció polgári törvénykönyvtervezetével és bűnügyi perrendtartási törvénytervezettel. Az ülésszak munkájában részt vesz Nyikita Hruscsov és több más szovjet vezető. (MTI) PRÁGA (MTI). Dr. Adolf Hoffmeister, a Kariovi Vary-i filmfesztivál rendezőbizottságának elnöke sajtóértekezletén tájékoztatta az újságírókat a július 4—19 között megrendezésre kerülő filmfesztivál előkészületeiről. Az idén a bemutatók G. Ko- zincev „Hamlet” című alkotásának versenyenkívüli vetítésével kezdődnek. Ezután nyílik meg a tulajdonképpeni fesztivál, — amelyre eddig húsz ország jelentette be részvételét. —■ közöttük a legnagyobb hagyományokkal rendelkező filmgyártó országok. Természetesen részit vesz a fesztiválon a legtöbb szocialista ország, így Magyar- ország is. — A fesztivállal egyidőben július 7—10 között tartják meg az afrikai, ázsiai és latinamerikai filmesek II. szimpóziumát, — amelyen 26 ország vesz részt, július 14 és 18 között pedig megrendezik az úgynevezett szabad fórumot, amelynek fő vita témája: merre tart a film 1964-ben? WASHINGTON (AFP, Reuter, TASZSZ). Ott Krag dán miniszter- elnök, aki háromnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett, kedden csaknem egyórás tanácskozást folytatott — Johnson elnökkel. A tárgyalás — mondotta később Krag — a kelet—nyugati kapcsolatokra, a Délkeletázsiai helyzetre és európai problémákra terjedt ki. de inkább általános jellegű eszmecsere és nem behatóbb tanácskozás volt. Krag tárgyal maid Rusk'külügyminiszterrel, McNamara hadügyminiszterrel és az amerikai szenátus külügyi bizottsága tagjaival. DELHI (TASZSZ); Sasztri indiai miniszter- elnök az indiai néphez intézett üzenetében felhívta honfitársait, hogy járuljanak hozzá az ország építéséhez. Ma nagy felelősséget ruháztak rám és boldog vagyok, hogy a kormány sikeres munkájára irányuló törekvésemet a nép jóakarata kíséri, — mondotta Sasztri, majd felhívta az indiaikat, hogy tegyék félre véleményeltéréseiket, céltudatosan és bátran küzdjenek a legfontosabb problémák megoldásáért. LONDON (MTI); Bath híres angol fürdőhelyen zenei ünnepségsorozatot rendeznek. A balettdíszelőadás fénypontja a divertimento című új táncköltemény bemutatása volt, amelynek zenéjéül Bartók Béla szóló hegedűszonátája szolgált. A szonátát Yehudi Nenuhin, a világhírű hegedűművész játszotta, — akinek Bartók Béla ezt a művét ajánlotta. ISTANBUL (Reuter). A nyugat-törökországi Canakkal közelében lezuhant a török légierő egyik szállítógépe. A pilóta és a legénység öt tpgja életét vesztette. BREAT FALL (Egyesült Államok). A Montana államban pusztító áradás emberáldozatot is követelt. Harminc ember meghalt, 10—12 eltűnt. Az államban kihirdették a rendkívüli állapotot. A megduzzadt folyók mintegy 25 hidat elsodortak. A kárt többmillió dollárra becsülik; QUITO (AFP). Heves földrengés rázta meg délután Santo Domingo de Los Colorados térségét. A földrengés középpontja körülbelül hetven kilométerre volt Quitotól délkeletre. A főváros lakói is az utcákra menekültek Egyelőre csak anyagi károkat jelentettek. VLAGYIVOSZTOK (TASZSZ). Óriás-cetet ejtett el a szovjet „Távolkelet” bálnavadász flotilla egyik hajója. A szigonyvégre került bálna hossza 26,4 méter, súlya pedig 135 tonna. MENDOZA (TASZSZ). Fasiszta suhaneok bombát robbantottak Benito Marionetti argentin kommunista pártvezetőségi tag házában. A robbanás következtében betörtek az épület ablakai, emberéletben azonban nem esett kár. Rio de Janeiro, (AFP) Castelo Branco brazíliai elnök kedden rendeletileg vonta meg a megbízást a Brazília észaiki részében fekvő Para állam főbb vezetőitől és megfosztotta őket polgári jogaiktól. — Huszonnégy órán belül ez a harmadik „tisztogatásilista, amelyet nyilvánosságra hoztak, június 15-ig még több következik. Egyes értesülések szerint a „tisztogatás” több mint ötszáz személyt érint. Miután Kubitschek volt elnök ellen is hasonló intézkedést hoztak, pártja, a szociális demokrata párt képviselői és szenátorai rendkívüli ülést tartottak Erasiliában, hogy eldöntsék, megvonják-e támogaVientiane (AFP, Reuter) Vientianeból érkezett Reuter-jelentés szerint Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök kijelentette, nem kérte fel az amerikai katonai hatóságokat, hogy kísértessék amerikai vadászgépekkel a laoszi hazafias erők kezén lévő területek fölé berepülő felderítő gépeket, hanem azt ajánlotta, hogy a felderítés laoszi vadászgépek kíséretében történjék. Mint ismeretes, múlt hét szombatján a laoszi hazafias fegyveres erők lelőttek egy úgynevezett „felderítő” amerikai repülőgépet, amely kémrepülést végzett a hazafias erők kezén lévő terület felett. Másnap a kémrepüléseket már amerikai vadászgépek támogatták, de ezek egyike a hazafias fegyveres erők tüzérségének találatától szántén lezuhant. tásukat az áprilisi katonai puccs segítségével megalakult kormánytól. Hír szerint a megbeszélésen abban állapodtak meg hogy a párt csak arra korlátozza akcióját, hogy ragaszkodik a forradalmi parancsnokság ígéretéhez, amely szerint az új elnökválasztást 1965-ben megtartják. Branco kormányának ezek szerint nem kell aggódnia túlságosan a belső elégedetlenség miatt, és külső szövetségeseire is számíthat, hiszen — két hónap alatt több mint 35 millió dollárt kapott a „szövetség a haladásért” program keretében és arra számít, hogy június végéig ez az összeg 77 millió dollárra emelkedik. (MTI) Souvanna Phouma tehát ezzel a nyilatkozatával cáfolta az amerikai kormány szóvivőjének azt az állítását, hogy a laoszi kormány kívánságának megfelelően kapcsolódtak be a bombákkal és rakétákkal felfegyverzett amerikai vadászgépek a „felderítésbe”. — Egyúttal azt is mondotta, hogy szerdától kezdve az amerikai vadászgépek beszüntetik a felderítő gépek kísérését. Ugyanakkor Khang Kay- ból érkezett Új-Kína jelentés arról ad hírt, hogy kedden hat amerikai vadászgép hatolt be a hazafias erők ellenőrzése alatt álló terület légiterébe. A gépek Phong Savang városra 12 bombát dobtak le, továbbá rakéta- és gép- fegyvertüzet nyitottak a városban fekvő célpontokra, a hazafias erők légelhárító tüzérsége két amerikai vadászgépet megrongált (MTI) Gazdasági bojkottot követetnek a Dél-Atrikai Köztársaság ellen Megnyílt az oroszországi Föderáció parlamentjének ülésszaka Amerikai bombázás Laoszban Skandináviai Erkölcs és politika úiinaplő I1L Az ifjúság problémái, hogyan neveljék át a huligánokat, növekszik-e a bűnözési hullám? Aligha akad ország a világon, ahol ezek a kérdések ne vetődnének fel. írók, újságírók, szociológusok vitatkoznak meggyőző vagy többé-ke- véstoé meggyőző érvekkel és így van ez a skandináv országokban is. A koppenhágai pályaudvaron történt: „Uram, ne hagyja őrizetlenül a podgyászát — mondotta a szőke, hatalmas termetű vasúti tisztviselő. — Ezt valamikor nyugodtan megtehette, Dámában a legtöbb ember most is becsületes, dehát nálunk is érezhető a bűnözési hullám és valahogy az erkölcsök sem a régiek.” A sommás megállapítás mögött érdekes részletkérdések húzódnak meg. Talán nem is olyan fontos az őrizetlenül hagyott pod- gyász kérdése, hiszen Koppenhága néhány évtized alatt nemzetközi idegenforgalmi központ lett, és ez is magával hozza, hogy az egykori kisváros ma már más, mint régen volt. Nézzünk meg egy másik kérdést. Óriási vita folyt Dániában nem is olyan régen egy tanítónő körül. Az illető nem volt férjnél és gyermeket szült. Az eset óriási hullámokat vert fel. Felszólaltak a különböző Udvhad- sereg-szerű egyesületek képviselői, követelték haladéktalan eltávolítását. Ezután a koppenhágai tanulmányi szervek tűzték napirendre a kérdést. Az iskolaigazgatók testületé úgy vélte, hogy mélységesen aláássák az iskolák tekintélyét. Vajon ki küldi majd gyermekét olyan iskolába, ahol egy ilyen személy tanít? Stb., stb. Az ügy még a sajtóban is tág teret kapott, végül valahogy érvényesült a józanabb belátás, és a tan'tónőt „csak” egyszerűen áthelyezték. Nos, ez Dániában és talán Norvégiában méginkább a kérdés egyik oldala. A másik, hogy Koppenhágában enyhén szólva valóban zajlik az élet. És bizonyos, hogy nem a sok meghurcolt és botrányhőssé degradált tanítónő vagy más hasonló személyek a főszereplők. A városban az egyik legnagyobb és legjövedelmezőbb üzletág az egymást érő mulatóhelyek hálózata. Ezzel áll persze szoros kapcsolatban, hogy óriási problémát jelent az alkoholizmus. A hatóságok, részben üzleti elgondolásokból, szinte percemként emelik a szeszesitalok árát, de mindez keveset használ. íme, egy tragikus epizód: Valahol, a kikötőnegyed környékén eltévesztettem a járást és amikor útbaigazítást kértem, egy idősebb férfi, ahogy ez a rendkívül készséges dánoknál szokás, nem magyarázta el a szokásos módon, hogy kétszer jobbra, egyszer balra, azután előre, m„jd hátra, amitől csak megszédül az idegen, hanem elkísért a kívánt irányba. Közben áthaladtunk egy h'don, amely az úgynevezett Oj Csatornát köti össze a régi csatornával és új barátom így szólt: „Látja, itt dolgoznak minden reggel a kotróhajók. Alig van nap, hogy húszhuszonöt halottat ne húznának ki. A balesetek mind éjszaka, történnek. Itt kötnek ki a távoli óceánokról érkező nagy hajók és hát ahol jó pénzű tengerészek akadnak, ott gombamódra nyílnak a kocsmák. A tengeri út sokáig tart, a fizetés a zsebükben van, és elkezdődik a szokásos szomorú színjáték, amely gyakran végződik úgy, ahogy azt önnek elmeséltem”. A tanulság, gondolom, megint egyértelmű, a különböző erkölcsi problémák háttere sohasem egysíkú. Nem mindig azokat kell elítélni, akik a fényszóró sugárkévéjébe kerültek, hanem akik a háttérben húzódnak meg. Mindezzel egy ország belső társadalmi problémáira igyekeztünk rövid pillantást vetni, és amennyiben sikerült az összefüggéseket akár vázlatosan is megtalálni, ez a módszer hasznosnak mutatkozik nagypolitikai síkon is. A skandináv országok életében a második világháború után bonyolult kérdések merültek fel. A főproblérri az Atlanti Paktum és az egyre erősödő amerikai nyomás. A vita a kormányokon betűi és á közvélemény előtt is zajlott. Felállítottak egy össz-skandináv katonai bizottságot. Ott elhangzott egy olyan indítvány, hogy Svédország, Norvégia és Dánia alakítson ki szoros katonai együttműködést. A megegyezés nem jött létre. A fő ellentét Svédország és Norvégia között alakult ki. Svédország mindenképpen ragaszkodott a tradicionális semlegességi állásponthoz. iis amint azt már korábban érintettük, Norvégiában és Dániában is, ahol éppen a háború pusztításai miatt jelentős újjáépítés vált szükségessé, az amerikai gazdasági behatolással egyidejűleg a politikai nyomás is erősödött. A kötélhúzás végül is azzal végződött, hogy Norvégia és Dánia csatlakoztak az Atlanti Paktumhoz. A helyzet azonban ezzel sem vált egyértelművé. Ismeretes, hogy a NATO-tagság ellenére Norvégia és Dánia komoly nehézségeket okoz az egyébként is sok problémával küzdő NATO-vonalnak, mert kifejezetten elutasítják a követelést, hogy '.e- rületükön atomtámaszpontokat létesítsenek. Ezzel szoros összefüggésben áll az atommentes zóna kérdése is. Ezt a tervet Kekkonen finn miniszter- elnök vetette fel Helsinkiben a Paasikivi-társaság előtt. Hasonló elgondolása már korábban volt Unden svéd külügyminiszternek. A legújabb fejlemények szerint az atommentes zóna gondolata tért hódít. Kekkonen érvelése így hangzik: „Tekintve, hogy a skandináv országok gyakorlatilag már most is atommentes területet alkotnak, teljesen indokolt, hogy ezt az előnyös helyzetet nemzetközi garanciákkal is erősítsék”. Nem érdektelen az sem, ho bár az érdekelt ^ ármányok hivatalosan még nem szögezték le álláspontjukat, de odáig valamenv- nyien eljutottak, hogy az ottawai NATO-konferen- cián leszögezték: „A skandináv országok speciális politikai és j&drajzi helyzete azzal jár, hogy nyugati szövetségi rendszereken be. lül az atompolitikánál is különleges elbánásban részesüljenek A vikingek örökségéről írtunk az útinapló első részében. A bátor hajósok harcaiból és életéből Skandináviában elsősorban döntően az maradt fenn, hogy meg lehet küzdeni a viharokkal. Az utódok sem ia- józnak most csendes tengeren, remélhetőleg eljutnak ők is a biztos kikötőbe, ahová mindenek felett a reál politikai elgondolások mutatlak az utat. 'Vége.) Sümegi Endre