Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-24 / 146. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. június 24 Főleg gazdasági kérdésekről tárgyal I Rigó József elvtárs temetése • • Összeült az újonan megválasztott Csehszlovák Nemzetgyűlés Hruscsov Stockholm, (MTI) N. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnök kedden dél­előtt tárgyalásokat folyta­tott Erlander svéd minisz­terelnökkel. A két kormányfő előzőleg már találkozott egymással Stockholmban: hétfőn a lit aid Erlander tiszteletére. Még az újságírók köré­ben is visszatetszést kelte­nek azok a túlzott bizton­sági intézkedések, amelye­tet a svéd rendőrség Hrus­csov körül foganatosít. Ál­lítólagos veszélyre hivat­kozva — ennek a veszély­Kigó József elvtársat, a párt és a munkásmozgalom cégi harcosát ma délután a szolnoki katolikus temető­ben helyezik örök nyuga­lomra. A temetési menet délután fél 4 órakor indul a halottasháztól. Prága, (MTI) Kedden délután Prágában megkezdődött a csehszlo­vák nemzetgyűlés első ülé­se a június 14-i választások után. A nemzetgyűlés alakuló ülését, amelyen Antonin Novotnynak, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, I a köztársasági elnöknek l vezetésével megjelentek a szokásos udvariassági láto­gatás helyett mintegy öt- ven perces megbeszélést folytattak. A megbeszélés napirendjén elsősorban gaz­dasági kérdések szerepel­tek: a svéd iparnak a Szov­jetunióba irányuló szállí­tásai. Hruscsov elmondotta — s ezt később, esti beszé­dében is hangoztatta —, hogy a Szovjetunió kész nagy átmérőjű acélcsöveket vásárolni Svédországtól. A délelőtti tárgyalások után délben a szovjet kor­mányfő az egyik stockhol­mi szállodában villásregge­Trettner háborús BERLIN (MTI). Mint ismeretes, a Demo­kratikus Németország Nem­zeti Frontja hétfőn Berlin­ben nemzetközi sajtóérte­kezleten fehér könyvet ho­zott nyilvánosságra, amely ismerteti Heinz Trettner tá­bornoknak, a nyugatnémet bundeswehr főfelügyelőjé­nek pályafutását és hábo­rús bűntetteit, Trettner tábornok, aki 1964 január elsején a nyu­gatnémet kormány javasla­tára a bundeswehr főfel­ügyelője lett, régi porosz katonatiszti család sarja, A spanyol polgárháború idején önként jelentkezett frontszolgálatra és főhad­nagyi rangban mint a hír­hedt Condor-légió tisztje — 1936 novemberében Spa­nyolországba érkezett, Bár a Franco oldalán harcoló német-fasiszta egységeket kilenc hónaponkint váltot­ták, Trettner — felettesei­nek bizalmát élvezve — jó­val hosszabb ideig: 1938 elejéig Spanyolországban maradt. Mint Sperrte ve­zérőrnagy adjutánsának, ve­zető szerepe volt az egész légihadviselés irányításá­ban. 1937 március 31-én és április 26-án ő irányította a Qnernica, e katonai szempontból teljesen jelentéktelen spa­nyol városka elleni né­met bombázásokat, amelyek aztán teljesen tönkre verték a várost. — több mint 1600 quernicai halott és 900 súlyosan se­besült vére tapad Trettner kezéhez. Ezután mint vezérkari tisztet a 7, repülő (ejtőer­nyős) hadosztályhoz helyez­ték és ő dolgozta ki a Cseh­szlovákia megszállására irányuló „Fall grün” fedő­névvel ellátott tervnek az ejtőernyősök harcbavetésé- re vonatkozó részleteit. — Ugyancsak rábízták a Dá­nia és Norvégia lerohaná- sát előkészítő katonai ter­vekben az ejtőernyősökre váró feladatok kidolgozá­sát. Trettner tehát tevéke­nyen közreműködött az ag­resszív háború szervezésé­ben és előkészítésében, s ezzel a nürnbergi nemzet­közi katonai bíróság sza­bályzatának 6/a cikkelye értelmében békeellenes Bűn­tettet követett el< Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg megtámadásában és elfog­lalásában is igen előkelő szerepet játszottak a német ejtőernyősök és Trettner e műveletek során az emlí­tett országok lakossága el­len is számos bűncselek­ményt követett eb BERLIN-TOKYO-MOSZKVA NEWYORK-BELGRAD-LONDON nék azonban mindeddig kevés tanújelét lehetett látni — szinte mestersége­sen elzárják a szovjet kor­mányfőt nemcsak az újság­íróktól, hanem természete- i sen a svédektől is. Jellemző a biztonsági intézkedések túlzott mértékére, hogy hétfőn este a svéd kormány fogadására még a pénzügy­minisztert és a nemzeti bank elnökét sem akarták beengedni, mivel otthon fe­lejtették meghívójukat. A két magasrangú svéd veze­tő csak nagy üggyel-bajjal juthatott él a bankettre. tábornok bűntettei Személyesen ő parancsol­ta meg például a Rotter­dam ellen irányított né­met bombatámadás vég­rehajtását 1940 május 14- én délelőtt, bár tudomása volt arról, hogy ekkor már tárgyalások folytak a holland város katonai parancsnokával a meg­adás feltételeiről és a tárgyalások idejére a két fél fegyvernyugvásban állapodott meg. A Rotter­dam elleni terrortámadás­nak 874 ember esett áldo­zatul, kétezerén súlyosan megsebesültek, 78 000 em­ber pedig hajléktalanná vált. Kéreken 25 000 lakás, 24 templom, 62 Iskola és 26 szálloda vált a bombatá­madás martalékává, — de ,,hőstettéért” Trettnert a vaskereszt lovagkeresztjé­vel tüntették ki. 1942-ben a Szovjetunió­ban Szmolenszk vidékén az egyre növekvő partizán­mozgalom ellen vetették harcba Trettner ejtőernyő­seit. 1942 végén Dél-Fran- ciaországba került, majd 1943 tavaszán Olaszország­ba helyezték át. Itt a Szov­jetunióban már jól begyakorol! kímélet­len, brutális harcmodor­ral vetette be magát e közben ezredesi rangra emelt Trettner a partizá­nok elleni harcba. Bár Firenze városát ma­ga a német parancsnokság nyílt városnak nyilvánítot­ta, Trettner nem vette ezt tekintetbe és 1943 június 30-án 24 óra alatt több mint 50 000 embert erőszak­kal kiköltöztetett lakásá­ból és az értékes kultúrtör­téneti emlékek egész sorát megsemmisítette. Trettner csapatai Firenze egész ne­gyedeit változtatták rom­halmazzá, Az Avanti című olasz lap, 1964 április 16-i számában azt írta: Steinhausli, Svájc firenzei konzuljának tanú­ságtétele alapján egyértel­műen megállapítható, hogy a Toscanai főváros szét- rombolásáért — Trettner, a bundeswehr , jelenlegi fő­felügyelője viseli a kizáró­lagos felelősséget. A fehér könyv végkövet­keztetésként megállapítja: Trettnernek, a bundeswehr főfelügyelőjévé történt elő­léptetése riasztó jel a béke­szerető népek számára, — mivel ismét azt bizonyítja, hogy a mai nyugatnémet kormány nem akarja elis­merni a második világhá­ború után keletkezett hely­zetet és imperialista tervei­nek végrehajtása céljából ismét lángba boríthatja az '»gész világot. Bukarest (MTI). Bukarestben hétfőn meg­kezdte tanácskozását a Tu­dományos Dolgozók Világ- szövetsége. A bukaresti tanácskozá­sokon a végrehajtó bizott­ság foglalkozik a jövő év­ben Budapesten tartandó szimpóziummal is. A talál­kozó megszervezésével nem­zetközi és magyar előkészí­tő bizottság foglalkozik, Belgrad Belgrádban közös közle­ményt adtak ki Mohieddin- nek, az EAK alelnökének és Rankovicsnak, Jugoszlár via alelnökének tárgyalá­sairól. A közlemény szerint a két alelnök megelégedéssel állapította meg, hogy sike­resen fejlődnek a két or­szág kapcsolatai és hogy a két fél azonos nézeteket vall a nemzetközi kapcso­latok legfontosabb kérdé­seiben. TASZSZ). Washington Az amerikai kereskede­lemügyi minisztérium sta­tisztikája szerint az Egye­sült Államok lakossága 192 millió fő. (AFP). Northampton Folyik a vizsgálat Ed­ward Kennedy szenátor pénteki titokzatos repülő­szerencsétlenségének ügyé­ben. A halottkémi vizsgá­lat bebizonyította, hogy a szerencsétlenség következ­tében szörnyethalt Pilóta, pszichikai szempontból fel­olvassuk, hogy a tanga- nyikai kormány felkérte az angol kormány tagjait — egy jótékony célú labdarú­gó-meccsen mérkőzzenek meg afrikai miniszterkollé­gáikkal. Meghökkentünk a bizarr kérésre? Miért? Ezt talán nem lehetne megcsinálni? Éppúgy megoldható, mint ahogy például világszerte ismert színművészek és ha­sonlóan neves újságírók fut­ballmérkőzése megszervez­hető. A tanganyikai és angol miniszterek — labdarúgó­meccsének híre azért meg­lepő számunkra, — mert a rangjukra, családfájukra, tekintélyükre konzervatívon kevély angol lordokról kü­lönös elképzelni, hogy ma­gukra öltik a mezt. felhúz­zák a futballcsukát. Kettő­három bizonyára akadna közülük, akit az tartana vissza, hogy színes bőrűek ellen kellene kiállniok. Mi­csoda megalázó lenne pél­dául — ezektől kikapniuk. Pedig az lenne igazán az „évszázad mérkőzése”. So­ha annyi lelkes és őszinte tapsot nem kapna három ! életen keresztül sem mond- | juk lord Home, mintha az • angol csatársor karmestere- , ként rohanv^lna 90 nercet | a pályán. Még egy faultért ' sem szidnák milliomodrész­jesen rendben volt. Az is kitűnt, hogy szívrohamot sem kapott, amikor a ka­tasztrófa bekövetkezett Washington Módosították. az amerikai —francia atomenergia-szer­ződést. A jövőben az Egye­sült Államok 93 százalékra dúsított uránium—235-öt szállít Franciaországnak az eddigi 90 százalékos helyett, London Megállapodást írtak alá Londonban az Egyesült Ál­lamok, illetve 14 európai ország között arról, hogy távközlési műholdak segít­ségével kereskedelmi hír­közlési rendszert építenek kL Washington Hétfőn este Washington­ba érkezett Paul Harkins tábornok, a dél-vietnami amerikai fegyveres erők nyugalomba vonuló, volt főparancsnoka. Megérkezésekor a repülő­téren rendkívül rózsás szín­ben tüntette fel a dél­vietnami katonai helyzetet, ami elég furcsa, hiszen ép­pen katonai kudarcai miatt váltották le. Többek között kijelentette, hogy „az új kormány kezd ura lenni a helyzetnek. ,,Ez nagy biza­kodással tölt el engem” — mondotta. A tábornok vé­gül még azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy „Dél-Vietnam megmentése érdekében egy Kínával va­ló háborútól sem szabad visszariadni”. nyit sem, mint akkor, ha a Polaris-rakétatámaszpontok kérdésében „szerelik le” a zöldasztal mellett. Mennyi előítélettől, alan­tas indulattól szabadulna meg a világ ilyen játékos vetélkedők hatására is, — mint egy ,,magas szintű” futballmeccs. Nem mintha ezekkel megoldhatók len­nének az emberiség nagy gondjai, korántsem. De az általános atmoszféra köny- nyedebbé, rugalmasabbá, protokoilmentesebbé válá­sában — ezek a rendez­vények is segítenének. Ha már államférfiakról van szó, kérdezzük meg II; Konstantint, Görögország 23 éves királyát: Jobban érzi-e magát a ciprusi gö­rög-török viszály veszélyes hónapjai óta, mint akkor, midőn az 1960-as római olimpián, hazája egyetlen győztes versenyzőiéként, — vitorlázásért átvette az aranyérmet. — Igaz, akkor még „civil” volt. Egy kis civil kikapcsoló­dás bizony, az angol kor­mány-férfiak testi-lelki egész ségének is használna. Egy Tanganyika! Kormánv—An­gol Kormány futballmérkő­zés levezetésére szívesen c-1- »neednánV , a mi Zsolt já- I tékvezeíönket Tóth István Az évszázad mérkőzése temwie pórtelnökség és a kormány tagjai, Zdeneík Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke nyi­totta meg. A nemzetgyűlés elnöksé­gének és bizottságainak megválasztása után Jozef Lenárt miniszterelnök is­mertette kormánya prog­ramját. A program ,így rögzíti a kormány külpolitikájá­nak alapelveit: „külpoliti­kánk alapköve a Szovjet- urnával való testvéri ba­rátság, megbonthatatlan szövetség és kölcsönös együttműködés. Népgazda­ságaink szoros kapcsolata az egyedüli út, hogy meg­oldjuk gazdaságunk fejlesz­tésének alapvető problé­máit. A Szovjetunióval való szövetségünk egyben biz­tonságunk fontos záloga, amely erősíti hazánk nem­zetközi helyzetét. A miniszterelnök ezután kiemelte: „szorosan együtt­működve a Szovjetunióval és a szocialista országok­kal, a kormány külpoliti­kája fő feladatának tekinti, hogy mindent megtegyen a béke megőrzéséért, a bé­kés egymás mellett élés eszméinek győzelméért. — Meggyőződésünk, hogy csak ez az út biztosíthatja a nukleáris világháború el­kerülését. Éppen ezért min­denben támogatjuk a Szov­jetunió béketörekvéseit... A csehszlovák kormány támogatja a közép-európai atomfegyvermentes övezet létesítésére vonatkozó len­gyel javaslatot is... A kormánynyilatkozatt részletesen foglalkozik a német kérdéssel. Emlékez­tet azokra a revamsista kö­vetelésekre, amelyeket az utóbbi időben isimét han­goztatnák nemcsak a kü­lönböző nyugatnémet mili­tarista szervezetek, hanem egyes bonni kormánykép­viselők Is. „Ilyen körülmé­nyek között hogyan hihe­tünk azoknak a kijelenté­seknek, hogy a Német Szö­vetségi Köztársaság hajlan­dó a kapcsolatok javításá­ra, amikor a bonni kor­mány egyes tagjai teljesen egyetértenek az agresszív hitleri politika örökségé­vel?” „Változatlanul külpoliti­káink egyik alapelve a Szovjetunióval és a szocia­lista országokkal a testvéri együttműködés további fej­lesztése. A kormány min­dent megtesz azért, hogy a szocialista internaciona­lizmus lenini elvejn alapuló együttműködés napról nap­ra bővüljön és erősödjék minden területen. Töreked­ni fogunk a gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés állandó bő­vítésére a KGST keretein belül. Feladatunknak te­kintjük, hogy sokoldalúan fejlesszük a szocialista vi­lágrendszer erejét és egy­ségét összhangban a kom­munista és munkáspártok 1957-es és 1960-as okmá­nyaival. Ami a Kínai Nép- köztársaságot illeti, hely­telenítjük az ideológiai el­lentéteiknek az államkört kapcsolatokban való érvé­nyesítését. Éppen ezért to­vábbra is kapcsolataink bővítésére törekszünk a Kínai Népköztársasággal. A leghatározottabban el­ítéljük azonban a kínai képviselők káros és bom­lasztó tevékenységét, ame­lyek mind a nemzetközi kommunista mozgalom el­len, mind pedig a szocia­lista országok közös kül- politikájánaik élvei és gya­korlati lépései ellen irá­nyulnak. A kormánynyilatkozat a továbbiakban részletesen foglalkozik a belpolitikai feladatokkal, tüzetesen elemzi a népgazdaság fej­lesztésének továbbá felada­tait (MTI) Felbocsátották a Szovjetunióban a Kozmosz- 33-at Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunióban a koz­mikus kutatási program­nak megfelelően kedden pályájára bocsátották a Kozmosz—33 mesterséges holdat. A mesterséges hold fedélzetén tudományos be­rendezést helyeztek éL A szputnyik pályájának főbb adatai: — kezdeti keringési idő 89,38 perc; — a Földtől való maxi­mális távolság (apogeum) 293 kilométer; — minimális távolsága (perigeum) 200 kilométer; — pályájának az egyen­lítő síkjával bezárt hajlás­szöge — 65 fofe A tudományos berende­zéseken kívül a saputnyi- kon elhelyeztek egy rádió­adót, amely a 19.995 mega­hertz frekvencián működik és egy rádió-távmérési rendszert, hogy adatokat továbbítson a Földre a mű­szerek és a tudományos berendezés működéséről. A mesterséges holdon el­helyezett berendezés mű­ködéséről. A mesterséges holdon el­helyezett berendezés nor­málisan működik. A koor­dinációs számítóközpont feldolgozza a szputnyikről érkező adatokat. (MTI) IBUSZ társasutazások Kétnapos különvonat Indul Szolnokról július 11-én SOPRONBA* Részvételi díj: 190.— Ft (utazási költség — szállás campingben — határsáv engedély — egy ebéd. A kü­lön vo.^'. a kora reggeli órákban indul — délután sza­bad program. Második napon délelőtt városnézés ide­genvezetővel, ebéd visszaindulás a délutáni órákban, Jelentkezés a részvételi díj befizetésével június 29-ig. Autóbuszkirándulások Szegedre. Július 25—26-án a Fából faragott királyfi balett, Johanna a máglyán oratórium, Hunyadi László operai Augusztus 8—9-én Vldróczki zenés ballada, Aida opera előadásaira. Részvételi díj: 182.— Ft-^színházjegy. Program: 1 nap Szolnokról indulás 14 órakor. Sze­geden szállás többágyas turistaszálláson, este előadás a megváltott jegyek szerint. 2 nap: délelőtt 9 órakor városnézés idegenvezetővel, ebéd a Tisza szálló étter­mében. Délután 2 órás sétahajózás. Előadás után visz- szaíndulás Szolnokra. 'elentkezés indulás előtt 1 hónappal 7. & A 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom