Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-24 / 146. szám
IMI ffafua 94. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 „Célunk: az egyén sokoldalú kiművelése" SZAKKÖRI KIÁLLÍTÁS SZOLNOKON Emberek, autók, lovak Szocialista brigádok az AKÖV mezőtúri kirendeltségén A 7. sz. AKÖV mezőtúri kirendeltség javarészt a városba érkező vasúti küldemények haza-, illetve a különböző termékek, áruk vasúthoz való szállításával és a személyforgalom lebonyolításával foglalkozik. A billenős Skodákat pedig az útépítő vállalat bérli. Akármelyik termelési mutatót néztük is meg, mindegyik szép eredményekről árulkodott. Ennek titka nem más, mint a jó közösségi szellem, amely a szocialista munkaversenyben alakult ki. Tavaly hét brigád küzdött a címért. Összteljesítményük alapján a vállalati versenyben középtájon végeztek. A szekérfuvarozók 109 százalékos eredménnyel a hét telephely közötti versenyben másodfkok lettek: Az idén is jól szerepelnek, hiszen júniusi tervüket már teljesítették; Metzer István műszaki brigádja pedig a 7. sz. AKÖV valamennyi ilyen kollektívája közül a legjobbnak bizonyult 1963-ban. Most a kis 'közösség még nagyobb fába vágta a fejszéjét: a szocialista kirendeltség címet akarják megszerezni. A vállalási feltételeket kidolgozták. A forgalmi- és szellemi dolgozók elhatározták, hogy a pót-; az éjszakai- és az ünnepnapi fuvarokat jobb előkészítéssel négy százalékkal növelik; Ezen felül olyan újítási javaslatot nyújtanak be, amely az adminisztrációs munkát leegyszerűsíti. A gépkocsivezetők sem adják alább a már elért eredményeiknél, csökkentik az állásidőt, a guruló-költséget; A szekeresek eddig is kitettek magukért, s most olyan vállalásokat tesznek, hogy rajtuk ne múljék a szocialista kirendeltség cím megszerzése; Az igyekezettel, a jó szándékkal nincsen baj, csak egy valami hiányzik a vállalások közül, a művelődési igényt, törekvést jelző mondatok, s majd a tetteik. A címben idézett gondolatot választot- ; ták a rendezők a vasárnap délelőtt a szolnoki Ságvári művelődési ház Ady-ter- mében megnyitott szakköri kiállítás mottójául. Ez a kiállítás a megyében működő szakkörök, klubok anyagának legjavát mutatja be, példázva, hogy a népművelés számára mennyire hasznos a szakkörökben folyó munka. A megyében számos különféle szakkör klub működik és — mint ahogy ez a kiállítás is igazolja — szép számmal akadnak közöttük jól dolgozók, hasznos munkát végzők. De túllépve az elmúlt évek mennyiségi szemléletén, ma már valamennyi szakkörtől színvonalas, minőségi munkát kell megkövetelnünk. Hiszen olyan nagy lehetőségekkel, mint amilyenekkel a szakkörök, talán egyetlen művelődési forma sem rendelkezik. — Szakszerű irányítással, tudatos népművelői tevékenységgel el lehet érni valamennyi tagjának aktivizálódását, alkotó részvételét. Nincs olyan ember, akinek valamihez ne lenne tehetsége, ezt a „valamit'’ kötelességünk felkutatni, tág teret kell biztosítanunk a nemes szenvedélyek kibontakozásának, hogy mindezeken keresztül bővíthes- sük az emberek műveltségi körét. Be kell vallanunk, hogy szakköreink működésének átlagos színvonala nem kielégítő. A valóban jól dolgozó körök a többiekhez viszonyítva gyakran túl értékelik munkájukat. — Holott pusztán csak arról van szó, hogy a jó szakköri munka példáját adják — persze ez sem kevés, ezzel mindnyájan elégedettek lehetünk, Gyakori eset mégis, hogy például egy jól dolgozó honismereti szakkör nem vetve számot lehetőségeivel, régészeti ásatásokat akar folytatni, vagy a képzőművészeti szakkörök néhány tagja felbuzdulva egy-két sikerültebb, manuális készségről árulkodó munkáján, a művészi érvényesülés megszerzésére tör. Pedig a szakkörök feladata korántsem lehet az, hogy művészeket vagy régészeti szakembereket neveljenek. Megjegyzem, a tünet nem általános, csak egyedi. Ha igényesebbek leszünk szakköreink munkájával szemben, akkor ezek a félreértések is eloszlanak majd. Legyenek ezek a szakkörök az elsők, amelyek színvonalára fel kell emelnünk a többieket is. A vasárnap megnyitott kiállítás célja nem utolsó sorban az, hogy egy kicsit felrázza a megye népművelőit. hogy fokozottabb figyelemmel forduljanak a szakkörök munkája felé, híven szemléltetve e munka széles, változatos skáláját is. címmel, május 27-én irtunk a mezőtúri strandfürdő vízellátási problémájáról. Megírtuk, hogy a nagy költséggel épített strandfürdő v'z hiányában nein működhet. Cikkünkhöz elküldte hozzászólását az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat. Levelükben szükségesnek látják annak a közlését, hogy a mezőtúri strandfürdő termál-kútját a komló! Földtani Kutató Fúró Vállalat fúrta. A kutat 1959 májusában adták át, s három hónap után már kiderült, hogy a vízhozam csaknem kétharmadával csökkent. Ezután a mezőtúri városi tanács a vízhozam helyreállítása érdekében felkérte az Országos Vízkutató és Fúró Vállalatot szakértői vélemény készítésére, annak megállapítására, milyen eljárás szükséges és végezhető el a vízSajnáljuk, hogy a megnyitón sem a város, sem a megye művelődésügyi osztálya nem képviseltette magát, pedig a jelenlévő szakkörvezetők néhány problémájára, kérdésére bizonyára ők is választ tudtak volna adni, nem beszélve arról, hogy a megyében folyó eredményes . szakköri munka irányítása elsősorban e művelődésügyi szervek feladata. A kiállítás esztétikus elrendezésével is méltó céljához. Az ízléses, kifejező dekorációk két szolnoki festőművész, Mészáros Lajos és Palicz József munkáját dicsérik. Reméljük, hogy a népművelési szakemberek figyelmének ébreszgetése eredményes lesz, és jövőre már egy még tartalmasabb, még színvonalasabb szakköri kiállításról számolhatunk h'u Rideg Gábor hoziam növelésére. A vállalat a kivitelezési munka elvállalásánál kikötötte, hogy a munka eredményességéért nem vállal felelősséget. A Mezőtúri Városi Tanács a Vízkutató és Fúró Vállalat vezetői szerint ezt tudta, amikor a fent nevezett munkát megrendelte. Mint ahogyan első cikkünkben is írtuk, a mezőtúri strandfürdő kútjának ügye a központi döntőbizottság előtt van. Készséggel adtunk helyt a vitában az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat véleményének is és megerősitjük azt a reményünket, hogy a központi döntőbizottság mihamarabb pontot tesz az ügy végére. A döntés alapján elvégzik a szükséges munkákat, hogy a mezőtúriak végre használhassák a drága pénzen épített strandfürdőjüket. CIKKÜNK NYOMÁN Nem salamoni ítéletet várunk Véleményünk... ... a színházi jegyirodáról ... egy fodrász kisiparosról és ... bizonyos árukapcsolásról Számunkra is mindig nagy öröm, ha városunk új, szép üzlethelyiséggel, létesítménnyel gazdagodik. Ezek közé tartozik a Szigligeti Színház nemrég megnyílt korszerű, Kossuth téri jegyirodája is. Bekukkantva meggyőződésünk, hogy akik felkeresik, szívesen töltenek majd néhány percet e kultúrált környezetben. Félünk azonban attól, hogy nem lesz nagyon látogatott ez a reprezentatív helyiség. Sajnos városunkban egyelőre a színház és a közönség kapcsolata még ott tart, hogy általában nem a nézők kopogtatnak be színházjegyért, hanem a színházjegyekkel kell a közönségszervezőknek felkeresniük a nézőket. Bármilyen szép is a jegyirodában lévő íróasztal, nem hisszük, hogy mögüle nagyon sok embert lehetne színházszerető közönsséggé toborozni. Természetesen ezzel nem az a szándékunk, hogy kétségbevonjuk egy ilyen iroda létjogosultságát, de annyi korszerű, modem üzlethelyiségre lenne még szüksége városunknak, hogy egy kicsit félünk; a színházjegy-árusítás egymagában nem használja ki elegendően az említett irodát. Mi a rendeltetése például most, a színházi évad szünetében? Tudjuk, hogy a közönségszervezés ilyenkor sem szünetelhet, sőt tudomásunk van arról is, hogy az elmúlt éveiknél jóval korábban hirdeti meg a színház bérleteit is. Mégis azt tapasztalhatjuk, hogy a nap legnagyobb részében lehúzott redőnnyel, üresen ásítozik a jegyiroda, egyszóval nem működik valami nagyon korszerű szolgáltatásként. Igaz, hogy most kirakataiban lévő plakátokkal a szovjet—bolgár cirkusz közelgő vendégszereplését hirdetik, de a cirkuszon kívül volt és lesz más kulturális rendezvény is. Furcsa például az is, hogy a szombaton a Ságvári művelődési házban megtartott énekkari hangversenyre egy fodrász kisiparos üzletében árultak elővételben jegyeket, a jegyirodában nem. Lehet, hogy a fodrászat tulajdonosa jobb üzletember, .mint a színházi közönségszervező? ö tudja, hogy azok, akik bemennek hozzá hangversenyjegyért, esetleg a hajukat is rendbehozatják; Nem képzelhető el, hogy a Kossuth téri helyiség központi jegyiroda legyen, ahol hangversenyjegyeket, sőt, mozijegyeket is lehetne elővételben kapni? Ne felejtsük el, hogy mozilátogató közönségből lesznek a színházlátogatók. Néha nagyon jó . dolog az „árukapcsolás”. — És talán még most sem lenne késő ennek megvalósításán gondolkodni. — rideg — i Tanulmányi kiránduláson Budapesten A szolnoki Ságvári Endre Művelődési Ház biológiai szakköre szombaton Budapestre utazott. A szakkör tagjai megnézték a fővárosi éllat- és növénykertet, később Budafok—Albertfalvára utaztak ki, ahol Tamás Gyula országos hírű kaktuszgyűjteményét tekintették meg. Az Orvostudományi Egyetem kertészetét Szűcs Lajos főkertész mutatta meg nekik. A kertészet megszemlélése után érdekes beszélgetést folytattak a különböző dísznövényekről és kaktuszfajtákról. Nemzeti jövedelem, egyéni jövedelem Havi keresetünk összegét a vállalatnál állapítják meg és ott is kapjuk kézhez. Mégis — a vállalat tulajdonképpen csak a ki- fizetőhely. A kereset forrása sóikkal mélyebbről fakad: a nemzeti jövedélem- bőL Mert a kereset nemcsak egy pontosan meghatározott pénzösszeget képvisel, hanem egy kevésbé pontosan körülírt árumennyiséget is. A pénz túlnyomó részén ugyanis árukat vásárolunk: élelmiszert és ruházati cikkeket, mosószert é9 könv- vet. A pénz a háztartásban elég gyorsan valamilyen fogyasztási cikiké változik át. De erre az átváltozásra akkor kerülhet csak sor, ha annyi fogyasztási cikk található az üzletekben, amennyit a kereseteken meg lehet vásárolni. N -m vehetünk többet, mint amennyi az áru, és nem lehet kevesebb az áru, mint amennyi a vásárlóerő. Ha ez nem így volna, súlyos zavarok keletkeznének az ellátásban. A sokféle fogyasztási cikk, amelyet egy év folyamán megvásárolunk, mind benne van a nemzeti jövedelemben, ami tulajdonképpen nem más, mint a® egész népgazdaság egy évi jövedelme. Amit a népgazdaság a maga munkájával egy év alatt tisztán megkeres. A nemzeti jövedelem megoszlik egyéni jövedelmekre és ez a tény már egymagában :'s bizonyítja, hogy az egyéni jövedelem nagysága végső soron a nemzeti jövedelem nagyságától függ. A gazdaságpolitika feladata, hogy minden évben eldöntse: mennyit juttat a nemzeti jövedelemből a lakosság fogyasztási alapjába és mennyi kerüljön felhalmozásra. 1962-ben 155 milliárd volt az összes nemzeti jövedelem és ebből 115 milliárd a fogyasztási alap. Ennyit lehetett szétosztani, még pedig szocialista gazdaságunkban túlnyomórészt az egyéni munkateljesítmény alapján. De bármilyen is az elosztás módja: annál többet semmiképpen sem lehet szétosztani, mint amennyi rendelkezésre áll — ahogyan a család összes kiadásainak a kereteit is a családtagok keresete szabja meg. A nemzeti jövedelem, vagyis az egy-egy évben előállított új érték nálunk kilenc-tized részben a termelő munka eredménye. Egyrészt a termelés meny- nyiségétől, másrészt a gazdaságosságától függ tehát dlsosorfcstnc aa» évi fogyasztási alap, vagyis mekkora lehet az egyéni jövedelmek egy évi összege. Minél több az áru, annál többet fogyaszthatunk. Minél gazdaságosabban állítjuk elő ezt a több árut, minél kisebb ráfordítással, korszerűbb technikával, nagyobb termelékenységgel — annál több jut a nemzeti jövedelem páncélszekrényébe és onnan a borítékokba. Nálunk másfél évtized átlagában a nemzeti jövedelem kb. 5 százalékkal emelkedett évente. Jóval lassabban tehát, mint ahogyan az ioari termelés növekedett ezen idő alatt. Mi ennek az oka? Egyrészt az, hogy a mezőgazdaság hozzájárulása lassan fejlődik. De nem volt kielégítő az ipari termelés gazdaságossága sem. Hiába nőtt a termelés egyes években akár 10—12 százalékkal is, ha az önköltség magas maradt és alaposan megnyirbálta azt az összeget, amelyet az ipar a nemzeti jövedelembe adott. És még ma sem mondhatjuk el, hogy teljesen leküzdöttük az egyoldalú mennyiségi szemléletet. Pedig ma már a nemzeti jövedelem egyetlen százalékos növekedése is több mint másfél milliárd forint értéket képvisel. Ez az ösz- saeg mintegy két és fél százaléka az ország béralapjának és másfél százaléka a lakosság fogyasztási alapjának. Itt az ideje, hogy a gazdaságosság kérdését állítsuk mindenütt az előtérbe — mind az egyéni, mind a nemzeti jövedelem gyors növelése ezt követeli. Az egyéni jövedelmeknek csaknem a háromnegyede nálunk állandó jellegű kereset. A társadalmi juttatásokkal (nyugdíj stb.) együtt ez a tétel 1962-ben elérte a 91 milliárdot. A bér vagy a fizetés nem igazodik annak a vállalatnak a nyereségéhez, ahol az illető dolgozik — egyedül a nyereségrészesedés kivétel. Ez azonban ma elég kis súly- lyal szerepel csak a keresetekben, maga a munkabér viszont — úgy tűnik — független a nyereségtőL Pedig nem az. Csak éppen nem a vállalati, hanem a nemzeti jövedelemtől függ, amelyet azonban a vállalatok nyeresége is táplál. Végső soron mindezek a nyereségek befolyásolják a fogyasztási alapot is, a béralapot is. Tehát mindig a termelés, pontosabban annak eredményessége mondja ki a döntő szót, a keresetek lehetséges nagyságáról. Egyedül ez növelheti meg a nemzeti jövedelmet és vele együtt mind a béralapot, mind a fogyasztási alapot. Már pedig a nemzeti jövedelem évi kiadós növelésére annál is inkább szükség van, minthogy ennek csak kb. a kétharmadát fogyaszthatjuk el, míg egyharmadát a termelés korszerűsítésére és bővítésére fordítjuk: gépekre, építkezésekre, anyag- és árukészletekre, egyszóval: felhalmozásra. Az életszínvonal és a nemzeti jövedelem között még szorosabb az összefüggés, mint az egyéni jövedelmek és a nemzeti jövedelem között. Az életszínvonalnak ugyan a reálkereset a legfőbb tényezője, de mégis csak az egyik tényezője. Az életszínvonal növekedése nem csak a keresetek emelkedésétől és az árak csökkenésétől függ, hanem attól is, hogy a különféle társadalmi szolgáltatások ogyan fejlődnek. Ezek értéke ugyan nem kerül tapinthatóan a borítékba, de akár a borítékban van, akár ezen kívül — a fedezetet egy helyen találjuk meg: a nemzeti jövedelemben. Hogy mennyit fordíthatunk évente kultúrára és nevelésre, egészségügyre és lakásépítésre: ez megint csak attól függ, hogyan emeli a termelő munka, a nagyobb gazdaságosság a nemzeti jövedelmet és benne azokat az alapokat, amelyből életszínvonalunk tényezői merítenek. Még a munkaidő megrövidítése is a nemzeti jövedelem növelésének a problémája, hogy ti. a kevesebb időráfordítás mellett, se csökkenjen sem a béralap, sem a fogyasztási alap. Manapság sok szó esik *■ nálunk az anyagi ösztönzésről és az anyagiasságról. A vitában sokan esnek át a ló valamelyik oldalára: van aki azt szeretné, ha a napi munkájára is külön ösztönöznék, mások viszont akkor is anyagiasságot emlegetnek, amikor az újító kézhez veszi az általa elért megtakarítás néhány százalékát. Az ilyen szélsőséges álláspontok szem elől tévesztik az egyéni jövedelmek szoros összefüggései az általános jólét forrásával: s nemzeti jövedelemmel. Mert aligha lehet anyagiasságról beszélni, ha az egyéni teljesítmény alaposan megnöveli a nemzeti jövedelmet, amelyből a jutalmazása fakad. Aki többet ad bele, az joggal várhat a maga számára is többet a nemzeti jövedelemből. A nemzott jövedelem állandó emelése nem valami elvi követelmény, hanem az egyéni jövedelmek emelésének egyetlen járható útja. Amikor tehát az ötéves terv a nemzeti jövedelem 36 százalékos emelését írja elő vagy amikor 1980-ra a nemzeti jövedelem megnégyszerezését tervezzük — mindez egyúttal az egyéni jövedelmek kiadós emelésének a programja is. (Á. L.)
