Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-21 / 117. szám
Világ proletárjai egyesüljetek ! SZOLNOK MEGYEI f/TMESYEi PÁRTBIZOTTSÁG Í5 A MEGYEI T/l IMI I III I XV. évfolyam, 117. szám. Ara 50 üUór 1964. májas 2L, csütörtök. ' > Segítsük jobban a gyengéket A szolnoki járásban működnek a megye legjobb szövetkezetei, de ugyancsak a szolnoki járásban van a megye leggyengébb közös gazdaságai közül is néhány. Itt gazdálkodik a zagyvaré- kasi Béke, a tiszaföldvári Lenin, a mezőhéíld Táncsics szövetkezet, hogy többet ne mondjunk, de itt gyengélkedik évek óta a tiszasülyi Rákóczi és a szolnoki (szandaszöllösi) Vörös Mezó is. Mindkettő mérleghiányos közös gazdaság és tagjai a közös jövedelméből évek óta nem tudnának megélni. A szolnoki járás mezőgazdaságot irányító szervei büszkéik lehetnek a már idézett jó szövetkezetek sorának sikereire, hiszen ez az ő munkájukat is dicséri, de bánkódhatnak is a szandaszöllösi és a tiszasülyi szövetkezetek gyengesége miatt Van a megyéből igen sok és igazán jó szövetkezet. ahol az emberek megélhetése máris gondtalanabb. Ám ugyancsak van Szolnok megyében 15 olyan szövetkezeti gazdaság, ahol mérleghiánnyal zárták a múlt esztendőt. Márpedig nem az a döntő ma már, hogy a jó szövetkezetekben menynyit jutnak előre (természetesen az isi, hanem az, hogy mielőbb odasegítsük a gyengéket, ahol a többiek tartanak most A termelőszövetkezeti mozgalomtól azt várjuk* hogy minden szövetkezeti parasztember jobban éljen. mint egyéni gazda korában. A járási párt- és tanácsi szervek (bank és még igen sok szervezet, intézmény) munkásainak most azon kell munkálkodniok, hogy a gyengékből legalább közepesek legyenek. A járási tanácsok rengeteget segíthetnek ebben, ba V __________________________ s zándékuk a gyenge szövetkezetek megerősítése. Támogathatják gépi juttatásokkal, kedvezményekkel, műtrágyával, vetőmaggal. szakemberekkel, beruházások odaítélésével. S nem kevésbé a rendszeres ellenőrzéssel. Mert a szóbanforgó szövetkezetek gyenge gazdálkodása nem törvény- szerű. Legfeljebb az a törvényszerű, hogy úgy ahogyan gazdálkodnak csak gyengék maradhatnak. Mert van arra példa, hogy legyengült szövetkezetek a körülmények változása után fel- küzdötték magukat. Ez történt a besenyszögi Lenin, a szolnoki Lenin tsz-ekben a közelmúltban. De így lehet és hisszük, hogy így lesz a kunhegy esi Lenin, a törökszentmiklósi Dózsa, a szolnoki Vörös Mező, a tiszasülyi Rákóczi és a többi, ma még igen gyenge szövetkezet esetében is. A folyamat a gyenge szövetkezetek felemelkedésének útja gyorsítható és gyorsítani is kell. Egyik évről a másikra nem megy természetesen. De ha a szövetkezetek tagjai látják, hogy az állam nem hagyja magukra, segíti őket. akkor az ő igyekezetük is megsokszorozódik. És ha minden segítséget a gyenge szövetkezetek felemelésére összpontosítunk, megrövidíthetjük küzdelmeik idejét. M ert ez a legfontosabb. Igaz, örülünk mindanyájan — ki nem örülne —, hogy csak legutóbb is milyen sok me- gyénkbeli szövetkezet került az ország legjobbjai közé. Büszkélkedünk is velük. De azért az örömünk akkor lesz teljes, ha a megye minden szövetkezete jól gazdálkodik, tagjainak tisztességes Jövedelmet nyújt. (B. LJ J Gyógyszerész nap Szolnokon Tegnap, szerdán reggé! 9 órakor mintegy kétszáz résztvevő előtt nyitották meg a Szolnok megyei Tanács Gyó^vszertári Központja és az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének gyógyszerész szakcsoportja közös rendezésében sorra kerülő gyógyszerész napot. Oláh György, a megyei tanács vb-elnökének megnyitó szavai után a minisztérium nevében Lázár Jenő főosztályvezető üdvözölte a megjelenteket A gyógyszerész nap rendezvényei egésznaposak voltak. Délelőtt a gyógyszertárvezetői értekezletre került sor. — Ezen Gáli Mihály, a gyógyszertári központ igazgatója mondott beszédet. A második ötéves terv célkitűzéseitől kiindulva elmondotta, hogy fő feladatúknak a lakosság maradéktalan biztosítását kell tekinteniük. E feladatok megvalósításához szükséges még a már jól bevált gyógyszerkészletezési gyakorlat további finomítása a káderutánpótlás tervszerű biztosítósa, a gyógyszerkészítő tevékenység további javítása. Tovább kell fejleszteni, korszerűsíteni a megye gyógyszertár-hálózatát Is. Gáli Mihály beszámolója után a gyógyszerész nap előadássorozatát dr. Végh ' Antal, a Budapesti Orvos- j tudományi Egyetem dékánja í nyitotta meg. Ezt követően j a résztvevők két szekció- I ban cserélték ki a gyógy- j szertári gyakorlatban hasznosítható ismereteiket. — Az előadássorozat a Tisza ’ Szállóban elköltött közös ebéd után délután tovább folytatódott. I AZ ÉPÍTŐK FELAJÁNLÁSA : Októberben átadják a mezőtúri új Berettyó hidat MA: A demokratikus centralizmusról A BNV hírei Szülők, nevelők fóruma Kevesebb több lenne A korszerűtlen és kis teherbírású öreg hidat, amely Mezőtúrtól a folyón át Endrőd felé vezet, régi pilléreiről ideiglenes tartókra tolták át. Az új átkelőn dolgoznak már a hidászok. Palásti Ferenc építésvezetőt arra kértük, mondja el, milyen lesz az új híd. mikorra készül eL — Az új, úgynevezett utófeszített híd sokkal korszerűbb lesz, a réginél: teherbírása lényegesen nagyobb, pályaszélessége 220 centiméterrel növekszik. A tervek szerint magát a hidat ez év december 15-re kellene átadnunk. — Mi azonban felajánlottuk, hogy ezt a határidőt október végére előbbre hozzuk. A mellékmunkák azonban majd csak 1965 első félévében készülnek eL — Hol tartavaik jelenleg az építésben? — A munkaállvánj cölöpjeit verjük le, dolgoznak a hídfő felső szakaszának elbontásán. Ezzel egyidőben a vasszerelők készítik a szükséges és fel- használásra kerülő szerkezeteket. E hónap végére a munkának ezt a részét befejezzük, s kezdődhet az építés. Ezután már azon igyekezünk, hogy adott szavunkat teljesítsük: tehát a2 új Berettyó-hídon október végén megindulhat a forgalom — fejezte be nyilatkozatát Palásti Ferenc építésvezető. Nem a bűnt, hanem az embert védik > - Mióta a brigád megalakult Versenyzők beszélnek Francia vendégek Törokszentmiklóson A múlt évben az Aranykalász Termelőszövetkezet kertészeti szakemberei látogatást tettek Franciaország gyümölcstermesztő vidéke®, Ezt a látogatást adta vissza kedden Mosche Thomas, * sövénytelepítési rendszer kutatója és kialakítója. Először a dunántúli szőlő- és gyümölcstelepítéseket szemlélte meg és kedden a Nyírségből érkezett Törökszentmiklósra. Megnézte a szövetkezet 260 holdas sövénygyümölcsösét, elismerően nyilatkozott és mindenre kiterjedő szakmai tanácsokkal látta el a szövetkezet vezetőit. A kutató Bács megyében folytatta útját. L Ahogy megalakult a brigád, valahogy magától jött: jobban törődtünk egymással, mint előzőleg. A Szabad Nép Tsz hatezer holdjához nem sok a negyven hold gyümölcsös. Azért sem, mert az is harmincnyolc táblában van. Nem is terveztek rá tavaly többet, csak épp annyit, hogy veszteséges ne legyen. És hozott 167 000 forint jövedelmet. Magunk is alig akartuk hinni. Mások is, én is vártam, hogy ősszel a szőlőtermést behozzák-e. Könnyű lett volna elkosarazni is. Volt is már rá példa Tiszaföldváron. Azt mondtam, törődünk is jobban egymással, mióta szocialista brigád címért versenyzőnk. Nem a pusztába mondom. Volt egy szeszkazánunk, T. József. Nem akarták sehol a brigádokba befogadni, mert nem lehetett rá számítani. Azelőtt évben 98 munkaegységet teljesített. Mi mégis befogadtuk a brigádba. Megmostuk a fejét, aztán próbára is tettük. Három hétig a borpincében kerítettünk neki munkát. Figyeltük. Nem ivott. Erre a sikerre aztán együtt ittunk egy vacsora alkalmával. És arra is. hogy 30 500 forint prémium jutott harminchatónknak év végén. MS is iparkodtunk, hogy „rímesek” legyünk. Harminchat helyett tavaly 48 ezer naposcsibét neveltünk fel, átlag 98 dekásra. Négy és fél százalék volt az elhullás, a tiszaföldvári Leninben. A takarmányértékesítés még nem a legjobb nálunk. Magunkról is elmondanám: szeretünk tanulni, olvasni mind a tizenkettőn. Üjságot járatunk, könyvtár- tagok vagyunk. Van egy 50 éves néni közöttünk. Szereti. ha felolvasunk neki. Volt, aki nem tudott a kollektívába beleilleszkedő ni. Próbáltuk megtartani. Elvált asszony, két gyerekkel. Megmutogattuk, mit hogyan kell dolgozni. Nagyon sajnálom még ma is, hegy nem sikerült őt magunk között megtartani. HL Útban a félévi tervek tújteljesítése felé A törökszentmiklósi baromfifeldolgozó jó eredményekkel zárta az első negyedévet: valamennyi előirányzatát jelentősen túlteljesítette. A SZOT és a Minisztertanács Vörös Vándorzászlajával kitüntetett vállalat áprilisban is kiválóan dolgozott. Teljes termelési tervét 148,7 százalékra hozta, ezen túl a baromfi- és tojásfelvásárlási tervet is jelentősen túlszárnyalta. A vállalat vágott export baromfi előirányzatát 230 százalékra, tojás-tervét 155 százalékra teljesítette. Szeged környékén épül fel az ország legnagyobb nitrogénműtrágya kombinátja A magyar nitrogénipar továbbfejlesztésére kidolgozott távlati tervek — jelenlegi elképzelések szerint — Szeged vidéke lesz. Itt a Tiszai Vegyikombinátnál is nagyobb nitrogén - műtrágya kombinát épül. Ezt az üzemet a dél-magyarországi földgázra telepítik. A tervek szerint az országnak ez lesz a legna- gyob műtrágyaüzeme, hétszázötven tonna ammóniái gyárt majd naponta. Ha « számok tükrében nézzük a magyar nitrogénműtrágyaipar fejlődését, megállapítható, hogy 1935- től 1960-ig a termelés tt- zennégys2eresére növekedett. Az ezt követő évtizedben 1960—1970 között további tízszeres növekedés várható. A fejlődés másik jellemzője, hogy szén nyersanyagról az egész iparág átáll az olcsóbb petrolkémiai bázisra, tehát a földgáz és a benzin nitrogénműtrágyává való feldolgozására. | Huszonnyolcán vagyunk, Tavaly csak a gépesek versenyezték. Most bevontuk a rakodókat is. És mennyivel jobb így. Ha kell, éjjel is jönnek, nem áll feleslegesen a gép, a vagon. Tanulni is jut időnk, öten a nyolcadik osztályt végezték. heten pedig traktoros tanfolyamra jártak a télen. Másodvezetőkből vezető traktorosokká léptek elő. Jó ez így, mert sohasem lehet tudni, mikor lesz rájuk szü'-ség. S erre máshol is gondolnak, nem csak Jászberényben. Igaz, brigádnaplóra még nem áldozott a Kossuth fsz vezetősége, de a szerződésünk már megvan. IV. Üjszászon is akad borszerető ember. Az egyik tehenészünk volt ilyen. A nyolctagú tehenészgárda eldöntötte, hogy minden mulasztásért 150 forintot vonatnak ie egymástól. Fájdalom nélkül megfizette. Aztán a tehenészeknél is brigád alakult. S ettől reggelente kifigyelték őt a kocsma előtt Nem engedték be, vagy egy féldeci után kikísérték onnan. Ügyannyira, hogy már így méltatlankodott: Micsoda szocializmus ez, hogy a féldecit is megvonják. De látszott, hogy neki is Jól esik ez a szigor. Nem akart ő az ital rabja letud V. Tavaly kilencen kezdtük. Akkor a tervezettnél 70 kfa-ai többet öntöztünk meg. Volt. aki mondta a besenyszögi öregek közül: nem ér az a víz annyit úgysem, mint az eső. De ezt azóta se halljuk. 560 kát. hold most az öntözési tervünk. Ezerre akarunk vizet küldeni. Hihetetlenül sokat segít ez. A tavalyi vizünk csak lucemaszénából hat, silótakarmányból kétszáz vagon többlettermést hozott a Lenin Tsz-nek. Nekünk, az öntözési brigád tagjainak pedig 19 000 forint többletjövedelmet a szocialista brigádszerződés. VI. Gagarin nevét 1962-ben ismertük meg. Akkor támadt az ötlet, próbáljunk m.i mi is valami nagy tettet. Legalább dolgozzunk úgy, hogy ne kelljen minket semmiért megszólítani. Szakkönyvet is vettünk. Mikor kire került sor. beszámolt, mit hogyan kell kezelni. Egyszer jöttek a növényvédő állomásiak vegy- ezerezni a Petőfibe. Szokás szerint elővettük a szakkönyvet és kibogoztuk, hogy mennyi por kell a 40 kh maglucemára. Aztán már búcsúzkodni akartak, mikor mondtuk nekik, hogy a mi számításaink szerint nem szórták ki a kötelezőt S ezt a magtermés bánja. Visszajöttek, mert így volt. Még rájuk is ijesztettünk: telefonálunk a Jászalsó- szentgyörgy környéki községeknek. hogy vigyázzanak, mert ők csalnak. Pedig eszünkbe se jutott, úgy örültünk, hogy nekünk v. igazunk. Megérte a gondos munka, mert év végén csak a répatermésért két-háromezer forint prémiumhoz jutottunk. VIL Kiss Gyula, Süveges Ilona. Sisa József, Barta Imre, Berényi András és Tóth G. József termelőszövetkezeti szocialista brigádvezet 3k, munkacsapatvezetők beszél - ge. lséből feljegyezte: Borsi Észtet