Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-21 / 117. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP .fcSet. saá$m » QUITO Az Ecuadori Kommunista Párt Központi Bizottsága felhívásban szólítja fel az ország népét és a világ- közvéleményét, hogy harcoljanak a politikai foglyok azonnali szabadonbo- csátásáért. Követeljék a könyörtelen rendőri elnyomás megszüntetését, a kommunista párt legalizálását, a hazafiak jogainak tiszteletben tartását, valamint azt, hogy az emigránsoknak tegyék lehetővé a hazatérést. A felhívás rámutat, hogy a politikai foglyok — köztük Pedro Saad, az Ecuadori Kommunista Párt főtitkára és sokan mások — embertelen bánásmódban részesülnek, * TOKIO Gerstenmaier, a nyugatnémet parlament jelenleg Tokióban vendégeskedő elnöke szerdán reggel a nyugatnémet nagykövetségen sajtóértekezletet tartott és ezen a NATO átalakításának szükségességéről beszélt. Hangoztatta, elkerülhetetlennek tartja a NATO megreformálását, és pedig oi jonódon, hogy a katonai tömbnek a jövőben két „fókusza'’ legyen: az egyik az Egyesült Államok, a másik Nyugat-Európa. A nyugatnémet politikus a továbbiakban hangoztatta, ellenzi Franciaországnak mindennemű olyan törekvését, hogy növelje saját nukleáris erejét. * LONDON Borg Olivier máltai miniszterelnök kedden este Londonba érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson az angol kormány képviselőivel a sziget függetlenségéről, CLINTON Az FBI nyomozói rábukkantak a Minutemen szélsőjobboldali amerikai szervezet fegyverraktárára. — Nagymennyiségű automata lőfegyvert, sok lőszert és pokolgépet foglaltak le. A titkos szervezet két tagját letartóztatták. * ROMA Róma lakóinak száma március végén 2 399 343 fő volt; * PÄRIZS A Francia Kommunista Pért, politikai bizottsága vilMneggelit adott a pártkongresszuson részt vett külföldi küldöttségek tiszteletére. A rendkívül szívélyes légkörben lezajlott elvtársi találkozón Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára, M. A. Szuszlov, a szovjet pártküldöttség vezetője és Maurice Thorez az FKP elnöke mondott beszédet * MOSZKVA Marlene Dietrich a világhírű filmszínésznő kedden Moszkvába érkezett. Marlene Dietrich május 21-én, ma lép fel először a moszkvai Sztrád színházban, SZÓFIA A Bolgár Statisztikai Hivatal jelentése szerint 1964. január elsején Bulgária lakossága 8 111132 fő volt Ebből 4 051 406 férfi és 4 059 726 nő. A városokban 3 306 675, a falvakban pedig 4 804 457 ember él. Az ország fővárosa és a hozzá tartozó községek együttes lakossága az új év kezdetén 798.124 személy volt PRÄGA Prágában végétért a KGST Könnyűipari Állandó Bizottságának második ülése, amelyen a tanács nyolc tagállamának küldöttségei vettek részt. — Megfigyelőként Korea, Kuba és Vietnam megbízottjai Voltak jelen. Az állandó bizottság megvitatta a főbb könnyűipari ágazatok 1966—1970. évi terveinek egybehangolásával kapcsolatos kérdéseket * LENINGRAD A KGST Légiforgalmi Állandó Bizottsága Lenin- grádban ülésezett május 13-tól 19-ig. Ajánlásokat dolgozott ki a járatok sűrítésére, elsősorban a román és bolgár Feketetengeri üdülőhelyek forgalmának lebonyolítására; A bizottság foglalkozott a jegykezelés egyszerűsítésével, a poggyász-, teher- és postaszállítás kérdéseivel, az idegenforgalmi légiutak további megkönnyítésével. Az ülésen kidolgozták a tagállamok légiforgalmi műszaki—tudományos együttműködési tervét az 1964—65. évekre. Fokozódó ellentétek az Olasz Szocialista Pártban Róma, (MTI) Saragat újabb felhívása a szociáldemokrata és a szocialista párt egyesítésére tovább feszíti Nenni pártjának belső ellentéteit. Az Avanti, a Szocialista Párt hivatalos lapja cáfolja az egyesítésre irányuló szocialista törekvéseket és azzal vádolja Saragatot, hogy javaslata nem veszi figyelembe az olasz munkás- mozgalom egészének érdekeit. Ugyanakkor a párt hetilapjában Cattani földművelésügyi államtitkár — az Avantival éles diai- tétben — sürgeti a pártot! „fejezze be eszmei röppá- lyáját”. Más szóval lépjen nyíltan a szociáldemokrati- zálódás útjára. Ezek a Saragat vonal- vezetésének fejet hajtó állásfoglalások ugyanakkor egyre több szocialista vezetőben (Lombardi, Santi, Codigrolaj is felveti annak szükségességét, hogy a szocialista párt kezdjen ismét baráti párbeszédet a kommunista párttal, amely mögött nyolc millió szavazó áll. (MTI) VENUS VENUS porszívóval könnyű a takarítás! OTP hitellevélre is vásárolható! VENUS Ára: 1400 Ft. BÁCS—SZOLNOK MEGYEI VAS ÉS MŰSZAKI NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT tiruscsoY arab közéleti személyiségeket fogadott szélgetést folytatott vele. A alálkozás Sukeiri kérésére történt. A beszélgetés során más problémák között érintették a palesztinai kérdést is. Hruscsov ezzel kapcsolatban megjegyezte: a Szovjetunió támogatja az arab népeknek az imperialista, gyarmatosító mesterkedések ellen vívott harcát. pb imperiafistSR és a gyarmatosítók agresszív erői akadályozzák a p alesz ttraaá kérdés rendezését és az ENSZ megfelelő határozatainak teljesítését, holott ezek a határozatok figyelembe veszik a Palesztinái arabok törvényes jogait is. (MTI) Morse amerikai szenátor: Az USA gyarmatosító politikát folytat Szerdán reggel nem érkezett újabb jelentés magából Laoszból és DaL- Vietnamból, viszont számos fővárosban a délkeletázsiai helyzet áll a figyelem középpontjában. Washingtoniban kedden az amerikai képviselőház külügyi bizottsága megkezdte a vitát a Johnson elnök által a dél-vietnami háború fokozására kért 125 millió dollárról. Mint ismeretes, az amerikai elnök 70 millió dolláros kiegészítő gazdasági segéllyel és 55 millió dollár katonai támogatással próbál új lendületet önteni a szabadságharcosok éllen küzdő dél-vietnami kormánycsapatokba. A külügyi bizottságban Rusk amerikai külügyminiszter és McNamara hadügyminiszter ismertette a kormány indokait. A zárt' ülés után McNamara kijelentette az újságíróknak, véleménye szerint a háború hosszú, kemény és igen nehéz lesz. Míg a bizottságban a póthitéiről folyt a vita, Morse amerikai szenátor kijelentette, hogy nem ért egyet a 125 millió dolláros „injekcióval”. A szenátusban felszólalva Morse hangsúlyozta, hogy a délvietnami háború törvénytelen, „ez gyarmatosító politika — mondotta Morse — függetlenül attól, hogy mi minek nevezzük. A gyarmatosítás az egész világon haldoklik és az amerikai gyarmati politikának semmiféle esélye sincs a sikerre". Az Egyesült Államok nem a szabadságot védelmezi Dél- Vietnamban — mondotta —, hanem „egy totalitárius, militarista bábkormányt” támogat. E kormány fenntartására az amerikaiak eddig évente 550 millió dollárt fordítottak, most Johnson elnök új kérésével ez az összeg 675 millió dollárra emelkedik. A világon felmerülő konfliktusokat — hangsúlyozta végül Morse — igazságos alapon, nem a dzsungel törvénye szerint kell meg oldani. A legfrissebb saigoni jelentés szerint a dél-vietnami kormány felkérte a Biztonsági Tanácsot, halassza el a Kambodzsa ellen indított dél-vetnámi támadásokkal kapcsolatos vitát addig, amíg kormánya nem küldheti el képviselőjét a tanács ülésére. A Patet Lao rádiója egyik adásában cáfolta azokat a nyugati állításokat, hogy a hazafias erők támadást indítottak a semlegesek ellen. A Patet Lao szóvivője rámutatott, hogy a legutóbbi harcok oka az, hogy a semleges erők jelentős része fellázadt az amerikaiak lakájai ellen. Párizsban bejelentették, hogy csütörtökön De Gaulle elnök részvételével mi - nisztertanácsot tartanak. A minisztertanács foglalkozik majd a laoszi és délvietnami helyzettel Ikrek sziileiiek Ha barovszk és Moszkva közoff Serül a csehszlovák parlament hatásköre Prága, (TASZSZ) A Csehszlovák KP Központi Bizottságának elnöksége határozatot hozott, a csehszlovák nemzetgyűlés hatáskörének bővítéséről. A tervezetet, annak országos megvitatása után, törvényjavaslatként a nemzet- gyűlés elé terjesztik. A tervezet leszögezi, hogy növelni kell a nemzetgyűlésnek az államapparátus felett gyakorolt ellenőrző szerepét, bővíteni kell a kapcsolatokat a nemzet- gyűlés, valamint a kormány és az államigazgatás egyes főbb szervei között. A határozat előirányozza a nemzetgyűlés bizottságai szerepének növelését is. Kairó, (TASZSZ) N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, aki jelenleg Kairóban tartózkodik, szerdán fogadta Areí marsa lit, az Iraki Köztársaság elnökét és beszélgetést folytatott vele A beszélgetés, amelyre Aréf marsall kérésére került sor, barátságos és fesztelen légkörben zajlott le. Minden érintett kérdésben a kölcsönös megértés nyilvánult meg. Gromüko szovjet külügyminiszter, Abdul Hamid iraki külügyminiszter és Scsiborin, a szovjet külügyminisztérium közel- keleti osztályának vezetője is részt vett a beszélgetésben. Ugyancsak szerdán fogadta Hruscsov Ahmed Sukeirit, Palesztinának az Arab Ligába delegált képviselőjét és barátságos beMoszkva (MTI) Pirityi Sándor, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Kedden délután különös hír tartotta izgalomban a Vnukovói repülőtér üveg- csarnokában várakozó utasokat. A hír több mint háromezer kilométer távolságból, Szibéria légiteréböl érkezett. Amikor pedig s- te negyed nyolckor Nyiko- laj Klimov kapitány különös gonddal tette le a betonra TU—114-esét, kétszemélyes gyerekkocsit vittek a habarovszki gép lépcsőjéhez. 15 óra 15 perckor Vnukovo rádióüzenetet kapott a Habarovszk—Moszkva vonalon közlekedő gépről: „Magasság 9000 méter, sebesség 800 km/óra. A gépen ikrek születtek. Két fiú. A mama és a gyerekek jól érzik magukat. Menetrend szerint érkezünk”. Jenyiszejszk fölött jártak épp. amikor két stewardes hozzálátott az egyik szalon kiürítéséhez. — Van-e orvos az utasok között? Szerencsére két orvos is akadt. Szvetlána Altuhova, a fiatal mama azonban nem adott sok munkát nekik. Az első fiút a repülőgép kapitánya tiszteletére Nyi- kolajnak nevezték ei. Kistestvérkéje, aki igen gyorsan követte, az Aljosa nevet kapta. Mindjárt gondozásba vették a repülőgép- zajt is túlharsogó két csemetét, az utasok pedig saját maguknak tálaltak, hiszen a stewardesek fontosabb dologgal voltaik elfoglalva. Ebéd után a repülőgép utasai „röpgyűlést” tartottak: elhatározták, Moszkvába érkezve közös ajándékot vásárolnak az ikreknek. A gép másfélszáz utasa nevében Sumkov őrnagy kedves köszöntést írt Szvetlána Altuhovához. Közben a Vnukovói repülőtér orvosi rendelője sajtóközponttá alakult át. Az ápolónők csecsemő kelengyét készítettek élő, közben még válaszoltak az újságíróknak is. Csakhamar megérkezett a városból a sürgősen vásárolt iker-gyerekkocsi amivel az AEROFLOT kedveskedett Szvetlána Alt-J- hovának. A szerencsésen földet ért mamát virágokkal, ajándékokkal fogadták; Csakhamar az anyakönyvezési probléma is megoldódott Mindkét fiú születési helye: TU—114. CCCP—76 48* Nyugatnémet páncéSosegységek gyakorlata Walesben London, (MTI) Nyugatnémet páncélosegységek rövidesen megkezdik gyakorlataikat Walesben. Négy nyugatnémet repülőgépen már megérkezett egy 120 főnyi nyugatnémet „ellátó osztag”, amely a castlemartini harckocsi gyakorlótéren marad. Novemberig hat nyugatnémet páncélos zászlóalj, — összesen 3400 katona kap kiképzést Angliában. Német hajón 42 harckocsi érkezett, egy másik német hajó 1650 tonna lőszert szállított a páncélos egységek számára. A Daily Worker ezzel kapcsolatosan a következőket írja vezércikkében: „nemrég az auschwitzi bűnperek borzalmas leleplezései vetettek újból világot a német fasiszták rémtetteire. Azóta újabb bizonyítékok mutatják, hogy a mád nyugatnémet vezetők törekvései megegyeznek Hitler nagyzási mániájával. (MTD A Kis-Kuril sziqetek ‘Xmmm^?5ÍÍ äooilkn Mint a sajtóközleményekből ismeretes Ai L Miko- jan vezetésével szovjet parlamenti küldöttség tartózkodik Japánban. A szovjet delegáció vezetője ez alkalommal a szovjet—japán kereskedelem bővítéséről és a két ország közötti békekötés szükségességéről nyilatkozott, A Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a békeszerződés megkötése esetén a Szovjetunió tekintetbe venné Japán bizonyos területi kívánságait a Habomaj és Sikotan szigetekkel kapcsolatban; Sikotan és a Habomaj-szigetek a Kuril-szigetek külső ívéhez tartoznak, összefoglaló nevük: Kis-Kuril- szigeteki Amíg a 180 négyzetkilométer nagyságú Sikotan — az 1200 km hosszan húzódó Kuril lánc valamennyi belső tagjához hasonlóan — vulkánikus eredetű, addig a Habomaj szigetcsoportot üledékes kőzetek építették fel: A Kis-Kuril-szigeteket a belső ívtől mintegy hetven km széles, Hokkaidótól pedig csupán néhány km széles, — mindkét esetben sziklákkal és szíriekkel teletűzdelt, átlagosan ötven méter mély — tengerszoros választja el. A Kuril-szigetek, melyek közigazgatásilag Szahalin- hoz tartoznak — mint térképünkön is látható — a Kamcsatka félszigetet kötik össze a japáni szigetcsoporttal. A télen hideg és havas, nyáron pedig hűvös (ködös) éghajlatú szigetek a Csendes-óceán és egyik beltengere az Ohotszki-tengeren halászó flottillák fente« támaszpontjai* w- Terra —