Szolnok Megyei Néplap, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-04 / 53. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉP LA 5' 1964. március 4. Városi tító egyéni bajnokság Középiskolai vívóverseny 128 millió tojás évente tíz ér után A közgazdasági technikám, a gépipari technikum, és a Verseghy gimnázium nyert az egyes fegyvernemekben Több mint tíz évi síünet után ismét megrendezték a városi egyéni vívóbajnokságot. Az újjászervezett városi vivő szövetség a Tisza-parti gimnázium tornatermében rendezte meg mind • négy fegyvernemben a versenyt. Amilyen örvendetes a hagyományos verseny felújítása, — olyan sajnálatos, hogy a főbírónak fegyelmezéssel kellett kezdenie a napot. Későn érkező, minősítési könyvét otthonhagyó vívókat kellett visszautasítania. Először a női és férfi tőr- versenyt bonyolították le. A női tőrben Németh Ilona és Szathmári Györgyíié (ázó. MÁV) 7—7 győzelemmel végzett, S így holtversenyt kellett vlvniok. — Ezt Németh ftyerte 4:3 arányban. — Eérfi tőrben Demecs, Sank, B. Nagy sorrend alakult ki, az élen, s a három L osztályú vívó a várt fölénynyel szerezte meg az első három helyet. Különösen jól vívott Demecs, — veretlenül nyert bajnokságot. Az utánpótlásból igen jól vívott Dailies, de a többi fiatal vívása is biztató. Kardban Hargitai (Szolnoki MÁV) veretlenül lett első az ugyancsak II. osztályú Munkácsi (Szó. MÁV) előtt. Sokat fejlődött Simon Ferenc (Szó. MÁV) is aki a harmadik helyet szerezte meg. Párbajtőrben — mindössze négy induló volt a kizárás és visszautasítás miatt. Ebben a fegyvernemoen tí. Nagy, Demecs, Hank sorrend alakult ki az első három helyen. B. Nagy még jónevű társai közül is kiemelkedett erőteljes, biztos pengevezetésével. A fiatalokat ebben a számban Józsa képviselte, aki nem keltett rossz ben'">- mást. A versenybíróság sportszerűtlen magatartása miatt kizárta Pákái Györgyöt, s fegyelmi eljárás alá vonatta. VÉGEREDMÉNY Női tőr: 1. Németh I, (c»zo. MÁV) 7 gy, 2. Szathmáriné (Sso. MÁV) 7 gy, 2. Németh Eredmények sorokban Kunszentmártonban nyolc csapat részvételével községi sakk csapatbajnokság indult. Az eddig lejátszott három forduló után a Zalka Tsz vezet a Vörös Meteor és az Állami Gazdaság I. csapata előtt. • Szombaton serdülő súlyemelő versenyt rendezett Budapesten a Telefongyár sport- egyesülete. Ezen a Kunhegyest MEDOSZ SK két versenyzője is indult és közülük lepkesúyban — a tehetséges Rózsa Sándor sokáig a második helyen állt. Szakításnál azonban megsérült a karja és a további küzdelmektől visszalépett. Bernáth Sándor pehelysúlyú versenyző már több szerencsével küzdött, de 170 kilogrammos összteljesítménye csak a negyedik helyhez volt elegendő. m Kunhegyes község üzemi sakk csapatbajnokságát a kunhegyesi járásbíróság csapata nyerte, a vegyesipari ktsz és a Kossuth úti iskola együttese előtt. * Kunszentmárton 1964. évi egyéni sakkbajnoka Balogh József lett. A versenyen tizenöten indultak. * A tiszafüredi járás vasárnap rendezte egyéni sakkbajnokságát. Első helyen Koncz Károly, a Tiszafüredi Spartacus versenyzője végzett A jászberényi tanítóképző röplabda csapata is elindult a hagyományos főiskolai férfi röplabda bajnokságon. Sajnos, szereplésüket nem kísérte szerencse, mert már az első fordulóban az NB I-es DEAC-cal kerültek össze. A lényegesen nagyobb játéktudású debreceni egyetemisták 3:0 arányban legyőzték a töazberényieket (&zo. uw*/ á gy, 6 kt, 4. Móra (Szó. Vasutas) 5 gy, 10 kt, 5. Danies (Szó. MÁV) 4 győzelem, 9 kt. Férfi tőr: 1. Demecs (Szó. MÁV) 10 gy, 2. Hank (Szó. MÁV) 8 gy, 3. B. Nagy (SZo. MÁV) 7 gy, 8 kt 4. Danies (Szó. MÁV) 7 gy, 18 kt, 5. G. Kiss (Szó. MÁV) 5 gy. Kard: 1. Hargittai (Szó. MÁV) 7 gy, 2. Munkácsi (Szó. MÁV) 6 gy, 3. álmon (S20. MÁV) 5 gy, 4. Tihanyi (Szó. MÁV) 4 gy, 3. Szép (Szolnoki MÁV) 3 gy. Párbajtőr: 1. B. Nagy (Szó. MÁV) 3 gy, 2. Demecs (Szó. MÁV) 2 gy, S. Hank (S20. MÁV) 1 gy, 4. Józsa (ázó Vasutas) 0 gy. Hétfőn közel négyszázan jöttek össze Szolnokon a Ságvári Művelődési Házban, hogy meghallgassák Albert Flóriánnak és Orosz Pálnak a Ferencváros válogatott labdarúgóinak élménybeszámolóját a sport- akadémiai előadások keretében. Polgár István, a megyei TS sajtó- és propaganda bizottság titkára üdvözölte a megjelenteket. A Magyar Üszó Szövetség vízilabda versenybírósága elkészítette az I. osztályú vízilabda bajnokság sorsolását. Ennek érdekessége, hog''’ minden második héten kettős fordulót bonyolítanak le, ezzel is szok- tatják a játékosokat a sorozat mérkőzések légköréhez. Zárójelben a Visszavágók időpontjai szerepelnek. A Szolnoki Dózsa az alábbi sorrendben szereped: Május 9—10; (júl. 18—19): Szolnoki Dózsa—BVSC, Debrecenben rendezték meg vasárnap Kelet-Magyarország felnőtt szabadfogású egyéni birkózó bajnokságát, amelyen a Szolnoki Honvéd és a Jászberényi Lehel versenyzői is részt vettek. A versenyen lepkesúlyban Nagy János, a Jászberényi Lehel versenyzője területi bajnokságot nyert. Eredményes volt még B«rA Szolnok városi vívó szövetség szombaton délután első ízben rendezte meg a megyei középiskolai vívó egyéni versenyt. A Tisza-parti gimnázium tornatermében. Férfi tőrben veretlenül Denies (Gépipari) az első, utána Báli (Közga2dL), Pakay (Gépipari) a sorrend. Jó eredmény Dókus (Közgazd.) és Józsa (VsíSeghy) negyedik, illetve ötödik helye. Kardban ismét a két rivális, Hauk és Szentesi végzett az éleü. Kettőjük holtversenyében Hauk S:l-re győzött. Harmadik meglepetésre PaAlbert Flórián beszélt az 1962 évi világbajnokságról, a repülőútról, a magyar válogatott szerepléséről. Kiemelte az angolok elleni nehéz mérkőzést Előadás után nagyim sok kérdésre kellett a két válogatott játékosnak és Balázs Lászlónak, az FTC ügyvezető elnökének válaaorílni% május 16; (júl. 25.): Csepel Autó—Szolnoki Dózsa, május 17.; (júl. 26.): Szolnoki Dózs—Újpesti Dózsa, május 23—24.; (aug. 1—2.): OSC—Szolnoki Dózsa, május 30. (aug. 8.): Szolnoki Dózsa—FTC, május 311 (aug 9.): Honvéd—Szolnoki Dózsa, június 6—7. (aug. 15—16.): Szolnoki Dózsa— Bp. Vasas, Június 13. (aug. 22.): Egri Dó2sa—Szolnoki Dózsa, Június 14. (aug. 23.): Szolnoki Dózsa—Bp. Spartacus. nátski Lajos (Szó. Honvéd), aki váltósúlyban harmadik helyezést szerzett, továbbá Kovács József (Szó. Honvéd), aki nehézsúlyban a második helyezett lett Mindhárman jogot szereztek a2 országos vidéki szabadfogású birkózó bajnokságon való részvételre, amelyet március 28—29-én Veszprémben rendező»!' M. A. kay (Gépipari), negyedik Bársony (Verseghy). Sajnálattal kell megemlékezni arról, hogy többen nem bírják idegekkel a versenyek feszült légkörét, sportszerűtlenül vívnak, s sportszerűtlenül viselkednek. Ezért Pakay Györgyöt és Dókus Lászlót a verseny főbírája Figyelmeztetésben részesítette. AZ iskolák kö2öíti pontverseny az alábbi: Női tőrben: 1. Közgazdasági Technikum 21, 2. Bercsényi Gimnázium 20, 3. Verseghy Gimnázium 13, 4. Varga Katalin Gimnázium tizenkét ponttal. Férfi tőrben: 1. Gépipari Technikum 32, 2. Köz- gazdasági Technikum 23, 3. Verseghy Gimnázium 6, 4. Bercsényi Gimnázium S, 5. Tisza-parti Gimnázium 5 ponttal. — Kardban: 1. Verseghy Gimnázium 55, 2. Gépipari Technikum 19, 3. Közgazda- sági Technikum 9, 4. Tisza- parti Gimnázium 6, 5. Bercsényi Gimnázium 5, 6. Mezőgazdasági Technikum 0 ponttal., összesítve: 1. Verseghy Gimnázium 74, 2. Köz- gazdasági Technikum 53, 3. Gépipari Technikum 51 ponttal. Fegyvernemenként a helyezések az alábbiak: Női tőr: 1. Németh I. (Közgazd.) 10 gy, 2. Németh J. (Varga K.) 9 gy, 3. Vájná J. (Bercsényi) 8 gy, 4. Dénes (Verseghy) 6 gy, 5. Fényi (Közgazd.) 5 gy. Férfi tőr: 1. Danies (Gépipari) 8 gy, 2. Báli (Közgazd.) 7 gy, 3. Pakay (Gépipari) 6 gy, 4. Dókus (Kö2- 4 gy, 9 kt, 5. Józsa (Verseghy) 4 gy, 10 kt. Kard: 1. Hauk I. (Verseghy) 7 gy, 2. Szentesi (Verseghy) 7 gy 3. Pakay (Gépipari) 5 gy, 10 kt, 4. Bársony (Verseghy) 5 gy, 17 kt, 5. Dókus (Közgazd.) 4 gy. Az elmúlt héten Szolnok város asztalitenisz bajnokságán három első helyet szerzett Kunráthné. Ezen a vasárnapon pedig a Szolnoki MÁV —Szegedi Kender NB II-es találkozón négy győzelemmel • csapat erőssége volt. A tiszaföldvári Hajnóczy gimnázium leány kézilabda csapata sikeresen szerepel az országos középiskolás kupában. A legközelebbi ellenfele a legjobb nyolc közé jutásért Cegléd csapata lesz. Jőzsa J. Válogatott labdarúgók Szolnokon Elkészült az 1964. évi vízilabda OB I. sorsolása Keletmagyarorsxág lepkesúlyú bajnoka: Nagy János (Jb- Lehel) Négy tojásgyár építését, í2 tervezését kezdik meg a tavasszal Az MSZMP Központi Bizottságának a mezőgazdaság helyzetéről hozott határozata kimondja, hogy a kővetkező három év alatt 2*5 millió tojótyúk részére keli nagyüzemi tojóházakat építeni- Az első négynek a tervei már elkészültek, s a tavasszal megkezdődik az építkezés a bolyi és a nagymiskolci állami gazdaságban, a földes! Rákóczi TsZ-ben és az Országos Baromfiipari Vállalat nagyvenyimi telepén. Az első négy tojásgyár nevelőteLepei őszre, a tojótelepek a jövő év elejére készülnek el, s éppen egy esztendő múlva, 1965. márciusában megkezdik a tojástermelést, Egy-egy tojásgyár beruházási költsége — beleértve a komplett gépesítést, a járulékos létesítményeket, a tojásszállításához szükséges járműveket és aszfalt- utakat, — mintegy 24 millió forint. A Földművelésügyi Minisztérium beruházási irodájában rövidesen megkezdik a következő 12 tojásgyár tervezését is. Hetet állami gazdaságban, ötöt termelőszövetkezetben építenek, az elsőkhöz hasonló kapacitással és berendezéssel. A kivitelezés a tervek szerint a jövő tavasszal kezdődik, a termelés pedig 1966. elején. A 16 tojásgyár összesen 640 000 tyuk részére biztosít majd valóban nagyüzemi férőhelyet, s évente 128 millió tojást ad. (MTI) HIRDETÉSI DIJAK Apróhirdetés hétköznap szavanként 1.—. vasárnap 2.— Ft (a legkisebb hirdetés 10 szó), keretes hirdetés egv hasab szélességben minként hétköznap 2.50. vasárnap 3. —Ft. Köszönetnyilvánítás és soros szövegközlemény diia soronként hétköznap 6.—. vasárnap 12 — Ft. A vasárnapi lapba — csak péntek délután 17 óráig veszünk fel hirdetést. ÁLLÁS GYAKORLOTT - gyors- sépiróíio élhelyezkedne. ..Adminisztrációban jártas” jeligére a szol- aoki hirdetőbe. BOGNÁRMESTER termelőszövetkezetben elhelyezkedne. Ifi. Mészáros Mihály. Tiszagvenda. ÓRÁS műszerész szakmunkást keresünk felvételre. Kö- Zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Gépészete Szolnok. Vöröshadsereg út 5. szám. ___________ A KÉKESTETÖI Állami Gyógyintézet páyázatot hirdet egy szakácsi, két segédmunkási és két 6 órás. 1962. — vagy 1963. évben érettségizett leány eü. adminisztrátori állásra. Az állás azonnal elfoglalható. Az intézet személyes jelentkezés esetén az utazási költségeket nem téríti meg.____________ D ekoratőrt — kirakatrendezőt azonnali belépésre felvesz a mezőtúri Földművesszövetkezet. — Felvételi követelmény: szakképzettség és gyakorlat. Jelentkezés: Mezőtúr. Rákóczi út 1, sz. Áruforgalmi osztály. FÉRFI Segédmunkást felveszünk. — Halászati Tsz. Szolnok. Verseghy u. 1. Tagdíj beszedőt felvesz a KIOSZ helyi csoportja. Szolnok. Ságvári Endre u. 5. I. emelet. KŐMŰVES, ács, - vasbetonszerelő mű- anyagburkoló - parkettás, szobafestőmázoló, épületbádogos. épületlakatos, épületasztalos szakmában iparitanulókat szerződtetünk, — A szerződéshez szükséges VUL ált. iskolai bizonyítvány. illetve akikéi évben szerzik meg. születési anyakönyvi kivonat. Jelentkezni: „Jelentkezési lap továbbtanulásra” című űrlappal keU. Szállást biztosítani nem tudunk. Szolnok megyei tanács Építési és Szerelőipari Vállalata. Szolnok. Dózsa Gy. ú. 5. szára.Szenttamás! Állami Gazdaság alkalmaz egy Diesel motor- szerelőt. egy villany és oxigén hegesztőt. minimum 3 éves gyakorlattal, öt váltós traktorvezetőt. Fizetés megállapodás szerint. — Munkásszállást és ü2emi étkezést biztosítunk. Jelentkezés: — Szenttamási Állami Gazdaság. —' (Kétpó. Szolnok megye) főgépésznél. f Z ÉM. 44. számú oítőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre — kőműves szakmunkásokat. — valamint kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidékieknek tanács-igazolás. szakmunkásoknak szerszám szükséges Munkaruhát adunk. — Jelentkezés: Budapest. V.. Kossuth Lajos tér 13—15 földszint. _____ T ERVEZŐI. - vagy esetleg többéves kivitelezői gyakorlattal rendelkező technikust. — úttervező munkakörbe azonnal felveszünk. — Szolnok Megyei Tanács Tervező Irodája. Szolnok. Irodaház. III. emelet. KÖNYV JÓVÁÍRÁSSAL átvennénk egy asztalos gyalupadoi. Megyei Tüdőbetegút. ______________ G ömbakác. piramis nyárfa, vadakác. — dís2bokrok. dísz cseriék. iá2min. íor- zécifi. fagyai és spi- rea beszerezhetők • községi tanács vb kertészetében. — Szarvas. LAKÁSCSERE KÉTSZOBA összkomfortos lakásom elcserélném másfél szobásért Szolnok belterületén. Cím a kiadóban. INGATLAN ELADÓ kétszobás családi ház OTP kölcsönnel, víz. ipa- riáram van. azonnal beköltözhető. Jászberény. Bem József utca 14. TlSZAFOLDVÁR - Tavaszmező út 30 számú egyszoba; konvhás lakóház. 400 négyszögöl portával. azonnali beköltözéssel — eladó. GÉPJÁRMŰ A D A S-V É T E L HÚSZ má2sa széna eladó. — Kenderés. Jókai út 13. JÓKARBAN lévő Pannónia motorkerékpár eladó. Érdeklődni lehet a lakáson: Gaál Sándor Tószeg. Vöröshadsereg u. 2. sz. EGY 350-es 1ZS motorkerékpár eladó. Üiszás2. Erzsébet út 33. Nagy László villanyszerelőnél megtekinthető. JÓ állapotban lévő 350-es 1ZS, sötétkék. nemtokozott, lengőüléses, eladó. — Báthori László, Martfű. Jó állapotban lévő 350 köbcentis zöld IZS motorkerékpár oldalkocsival, vagy anélkül eladó. Ben- de Imre. Tiszakürt, Kőművesek mellé férfi segédmunkásokat állandó budapesti munkára felveszünk. Munkásszállást térítés nélkül biztosítunk. Napi egyszeri meleg étkezést és felutazási költséget térítünk, felvétel esetén. Jelentkezés: „Április 4” Építőipari KTSZ Budapest, VIII., Auróra u. 23. — | Munkaügy Szolnok megyei AGROKER Vállalat egy darab bélyegzője elveszett, az alábbi felirattal: „Mezőgazdasági Ellátó Vállalat AGROKER Szállítási Csoport, Szolnok”. í Ezen feliratú bélyeg- { zőnket It hó 21-től kezdve érvénytelenítet- ! tűk.