Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-16 / 39. szám
»84. február 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 UD£6 SÁNDOR; CSODÁLATOS GÉPEZET CSIKÓ SÁNDOR: TANYA ELEKTRONIKUS SZOBRÁSZ Nem mondom, hogy a történetem idejében valami nagy becsülete volt a snunkásembernek, de amint mondani szokták: — aki akart, dolgozhatott. Magam a legváltozatosabb munkákat vállaltam, mivel éppen ez idő tájban jöttem fel Pestre s nem volt ismeretségem, azonkívül nem akartam huzamosabb ideig dolgozni olyan helyen, ahol keveset fizettek, vagy gorombán bántak az emberrel. Ezért a foglalkozásomat szinte naponként változtattam. Húztam kocsit, fejtem tehenet, cipeltem halottat, éjjelenként egy péknél kenyeret dagasztottam; máshol hurkabelet mostam, majd tormát árusítottam, a kőművesek mellett latyakot kevertem, részt vettem egy szegény család kilakoltatásában és számtalan egyéb dolgot műveltem. S a végén ott álltam a szénapiac közepén a többi rongyos ember között, bután és reménytelenül, mint aki semmihez sem ért a világon. Sokára virradt rám a szerencse napja, amikor már mindent meguntam, munkát és munkanélküliséget egyaránt: bejutottam egy csokoládégyárba zsák- porolónak. Poroltam a zsákot délelőtt, délután száz- és ezerszámra. Az orrom és a fülem telerakódott kakaóval és mindenféle szemétporral, a szemem beragadt, a hajam összegubancolódott, s utóbb az agyvelőm is belepte: álmomban is zsákot poroltam, bálákkal birkóztam. Reggelenként csuromvizesen, elpiszkolódva ébredtem föl, mintha egész éjszaka dolgoztam volna. Később már aludni sem tudtam. — Olyan zavaros szemmel jártam a világban, mint valami próféta. Gondolkodtam, tépelődtem, hogy miként szabadulhatnék meg a zsákporolástól? A cél érdekében kész lettem volna a vallásalapítástól kezdve a miskárolásig mindenre. Gondolkozásom közben lassankint kialakult képzeletemben egy csodálatos gépezet terve. Nagyot mondok, de való igaz: föltaláltam a zsákporoló gépet. Tökéletesebb valamit még el lehetne valahogy képzelni, de szebbet — soha! Le sem kellett rajzolnom, úgy készítettem el egy-két kézi- szerszám segítségével. Ventillátorforma szerkezet kerepelt benne, és a . kintornához hasonlított. Mindenképpen alkalmasnak látszott arra, hogy életfogytig megéljek belőle. Kipróbáltam a szomszédaim előtt. Kitűnően működött. Semmi akadályát sem láttam annak, hogy nyilvánosság elé ne lépjek vele. De hogy lék' ne támadjon a szerencsémben, először is hozzáláttam közvéleményt szerezni magamnak. A gyárban minden elérhető embert meggyőztem gépem rendkívüliségéről. — Órákig beszélgettem a portással mindenféle technikai kérdésekről. Állítása szerint neki is volt előkészületben valami találmánya. A távcső látókörzetét akarta kitágítani, az ördög tudja miért. S amikor egy munkavezető is érdeklődni kezdett nálam a találmányom felől, döntő lépésre szántam el magam. Beszállítottam a gépet a gyárba, s a kora délelőtti órákban minden számottevő embert összehívtam a zsákporoló helyiségbe. El is jött mindenki, akiben egy kis kíváncsiság volt Ott volt többek között az osztályvezető, a vegyész- mérnök, négy felügyelő, az igazgatóságtól egy hivatalnok és néhány kisebb személyiség. Magam le sem vettem bejáróruhámat. — Szentül hittem, hogy nem porolok zsákot többé az életben. A márványkád helyén, ahol a' zsákot rázogatni szoktam, ott állt . a gépem, és én a szerkezet csodálatos egyszerűségét magyaráztam az egybegyűlt uraknak. Ügy beszéltem velük önérzetesen, mint egyenrangú emberek szaktak beszélni egymás között. De amikor az első zsákot beeresztettem a gép szájába, még a levegő is megváltozott körülöttem. A gépen minden elképzelhető nyavalya erőt vett. A zsák rácsavarodott a belére, a hajtóvasa levált, a dob megrepedt benne. Szét kellett szednem az egészet. A dirib-darabokra azonban már senki sem volt kíváncsi. Az urak úgy tűntek el mellőlem észrevétlenül, mint a pipafüst. Két perc alatt egyedül maradtam, és ott álltam kétségbeesve a gépem mellett. Ügy éreztem, örök adósság marad utánam, ha el nem bujdosok vagy föl nem akasztom magamat. Ekkora felsülése egyetlen aranycsinálónak sem lehetett. Rámfogták, hogy bolonddá akartam tenni a gyárost... Az udvaron ujjal mutogattak reám: — Ez az ember! — mondták. Ettől kezdve mindennap történt körülöttem valami botrány. — Munkatársaim olyan buzgón emlegették a találmányom, mint valami igazi világszabadalmat, olyannyira, hogy kénytelen voltam erélyesebben föllépni ellenük. Súlyosbította helyzetemet az, hogy a morcképű munkavezetőm kezdettől fogva nem szívelt. Ha szembe találkozott velem a műhelyben, olyan megdöbbent képpel nézett rám, mintha megettem volna a vacsoráját. Túlságosan mozgékony embernek tartott, s attól félt, hogy egy napon eszembe jut elfoglalni a hivatalát. Először csendes üldözést kezdett ellenem: naponta ötször-hatszor megállt a hátam mögött és ott pipálga- tott félórákig. S amikor minderre érzéketlen maradtam, összedöntögette a műhelyemben magasra polcolt bálákat, és újra porol- tatta velem. Erre már bennem is fölforrt az indulat, de nem ugrottam neki rögtön, különben sem tudtam soha puszta kézzel verekedni. A poroló egyetlen fölszerelése mindössze egy hervadt seprő volt, amivel sepergetni szoktam. A gyáros nászajándékul kaphatta tizenöt évvel ezelőtt. Ilyen ronda szerszámot csak végső esetekben vesz kézbe egy rendes munkásember. Elmentem hát az irodába, és kikértem a munkakönyvemet és járandóságomat. Negyedóra alatt felöltözve és megtisztálkodva mentem hazaifelé. Vittem magammal a porológépemet is, bár erős volt bennem a szándék, hogy otthagyom valamelyik mellékutcában. Otthon beállítottam a gépet az udvar hátsó részébe, ahol a mellékhelyiségek voltak. Ugyanott lakott egy magam formájú szegény ember a pincelakók fajtájából, neki ajándékoztam a gépet, hogy tüzelje föl. A szegény embernek meg volt egy nagy csapat szegény gyereke, egyik kisebb, másik nagyobb... A gyerekek fogták a gépet és anélkül, hogy tudtam volna, elmentek vele koldulni. Zenei hangon nem szólt ugyan a gépezet, de azért hét-nyolc pengőt meg egy viselt öltönyt mindennap összekerepeltek vele. Azelőtt kenyérre se igen telt nekik, és most egyszerre elkezdtek pörköltet meg pampuskát enni. Nem vagyok irigy természetű ember, de igen megsértődtem, amikor megtudtam a dolgot. A gépet minden magyarázat nélkül visz- szavittem a szobámba. A szegény ember — persze — utánam jött, ,kért, kunye- rált, hogy ne haragudjak, ne tegyem szerencsétlenné, adjam vissza neki a gépet, majd megfizeti, mert ha megjavíttatja valamelyik hangszerüzletben, páratlan szép szerszám lenne belőle, higyjem el... ás így tovább. Újra visszaajándékoztam neki a gépet. Gondoltam, pénzzel úgysem tudna kárpótolni érte, azokért az illúziókért, amiket beleöltem — hát legyen vele boldog... Ezzel aztán végképpen megszabadultam a találmányokkal járó gondoktól. Azóta sem avatkoztam oele a technika fejlődésébe. megjelent a JELENKOR februári száma Gazdag tartalommal jelentkezik a dunántúli írók irodalmi és művészeti folyóirata, a Jelenkor új száma. A lap közli Kertész Ákos, Mészáros Ferenc és örkéhy István elbeszélését. Legújabb verseivel Rónay György, Vihar Béla, Arató Károly, Jobbágy Károly, Káldi János, Darázs Endre és Dudás Kálmán jelentkezik. A lap mai kubai költőktől közöl műfordítást. A haladó nyugatnémet költő, Hans Magnus Enzensberger „Itthon beszélek” című nagy versét Tornai József mutatja be. A ,Táj és történelem című rovatban a Pécsről elszármazott íróknak — András Endrének, Angyal Endrének, Csuka Zoltánnak, Gergely Mártának, Katkó Istvánnak, Kolozsvári Grandpierre Emilnek, Makay Gusztávnak és Mészöly Miklósnak — a szerkesztőség kérdéseire adott válaszait közli a lap. A Horizont rovatban Borsi Darázs József szociográfiai jegyzeteit olvashatni. A Művészet rovat ezúttal főként a modern képzőművészettel foglalkozó írásokat közöl Jean Cocteau-ról, Barcsay Jenőről és a szentendrei művészek kiállításáról. A Vita rovatban Benkő László szól hozzá Major Máté tanulmányához, m zt hiszem, teljesen ** őrült vagyok. Nagyon érdekes eset. Megyek az utcán háromszögletű kalapomban és szent meggyőződésem, hogy én vagyok Napoleon. Valójában a háromszögletű kalapot egy jelmezkölcsönzőben szereztem. Na, de mit csináljak, ha már egyszer az a rögeszmém támadt, hogy én vagyok Napoleon. Kórházba kerültem. Igazán remekül érzem itt magam. Mindenem megvan, mi szem-szájnak ingere, összkomfort... Nagyszerű bánásmód... Az egyetlen probléma — a melegvíz. Szerintem a kazán nincs egészen rendben. Ezért hideg minden tus. Szimpatikus kollégák vannak itt. Csupa híres ember: Don Quihote, Macedóniai Sándor. Napoleon meg — amennyit éppen akarsz. Nagyon érdekes nálunk... Az egyik pasas például azért van itt, mert otthon minden reggel kinyitotta az ablakot és kidobott rajta egy pénzdarabot az utcára. Hát ezért hozták be. Ez bolond ... Ismerek egy embert, aki minden hónapban több tízezernyi állami pénzt dob ki; többlet- költség, selejt... Ez nem őrült! Még prémiumot is kap. Az egyik, alig, hogy megkapta kétheti fizetését, azonnal dugóhúzót vett rajta. Az egészért... Felesége a párnája alatt 263 különA modell beül egy székbe, amely húsz másodperc alatt körbe forog vele a filmfelvevő gép előtt. Két- három óra múlva már kézhez is kapja a portréját, mégpedig szobor formájában. Az „alkotáshoz nem kell szobrász, csak az az új berendezés, amelyét Nógrády Miklós tervező technikus, hatvanháromszoros újító, és hasonlóképpen kitűnő műszaki érzékkel rendelkező fia szerkesztett. A siker többéves munka jutalma. A régebbi változatoknál még nélkülözhetetlen volt az erős figyelem és az igen ügyes, gyakorlott emberi kéz, amely a filmképek rajzai nyomán a faragás munkáját elvégezte. Legújabban azonban a feltalálóknak sikerült az embert az elektronikával helyettesíteniök. így a gép ma már valósággal kitapogatja a témának, például a modell fejének több mint másfélszáz filmkockán rögzített körvonalait, és mindjárt vezeti is a kést amely azután körülbelül egy óra alatt teljesen önállóan ki is faragja a még érdes felületű nyers szobrot. Az emberi kézre már csak a végső simítások várnak. A gép a szobrot viszonylag lágy, képlékeny anyagból készíti el, de ezt a mintát a szobrászatban jól RADU STANESCUi DZ böző színű és formájú dugóhúzót talált. Naná, hogy behozták hozzánk ... A Cipőfűző Műveknél meg az utolsó leltározásnál 1000 darab mikulás álsza- káll és 360 darab búvárr i- ha került napfényre a raktárból. Volt ott aztán még sok ilyen normán felüli elfekvő áru. Azt hiszik, hogy az ellátmány! osztály vezetőjét ezek után nálunk kezelik? Ugyan már! Saját magát kúrálgatja. Az üdülőben. Ugyanis gyomorhurutja van. Én, látják, őrült vagyok, ő makkegészséges. Sokminden előfordul nálunk. Van még itt egy delikvens. Ha jól megnézed, olyan, mintha teljesen normális lenne. De nem, őrült. Saját édes unokatestvérét ismert eljárásokkal bármilyen mennyiségben ót lehet másolni gipszbe, bronzba, ezüstbe, stb. Az „elektronikus szobrászat” feltalálói természetesen nem lehelhettek művészi tehetséget. A szobor tehát nem lesz műalkotás, de viszont tökéletesen élethű, s az igazi művészi szobor árának csak elenyésző töredékébe kerül. De hiszen azt is csak kevesen engedhetik meg maguknak az egész világon, hogy fényképész helyett festőművésszel örökíttessék meg a maguk, vagy szeretteik vonásait. Hogy az új magyar találmány milyen területeken lesz alkalmazható — például művészi alkotások, régészeti műtárgyak, ipar- művészeti cikkek, stb. reprodukcióinak elkészítésében — csak akkor derül ki majd, ha széles körben ismertté Válik. Külföldön azonban máris híre ment. A franciák például erre a berendezésre alapozva akarnak Párizsban közös magyar—francia „szabrászati szalont” nyitni, egy amerikai cég viszont a berendezés mártásának monopóliumát szeretné megszerezni. sem ismeri fel többé, akivel pedig együtt nőttek fel. Ezt is behozták ... Én pedig ismerek olyan embert is, aki attól kezdve, hogy kezdett tűrhetően keresni, a szülőanyját, az apját sem ismeri meg. Ö is normális! A napokban megjelent köztünk egy szerencsétlen.« Üdülőt épített az erdőben. Ez még nem lett volna olyan nagy baj. A tragédia ott kezdődött, hogy a városból hordta az építkezéshez az erdőt. Kivágta az egész városi parkot. Hordta tegnapelőtt, hordta tegnap, talán még ma is hordaná... Őt is hozzánk, az őrültek házába irányították. De nem azért. Hanem mert kimerült: túlságosan sokat dolgozott. De már felgyógyult. Rövidesen kieresztik, mert utat kell építenie a tengerparton. Már meg is rendelte a kavicsot BécsbőL Meggyógyult a kutya!..: Azért mégis csak az “n esetem a legérdekesebb. Azt hiszik, Napoleon vagyok? Ugyan! Szó sincs róla! Szimulálok. Valójában sárgarépa vagyok... Ha nem így lenne, vajon miért falnának f 1 olyan jó étvággyal? Igen, nem hiszi«? Megettek a kollégák... Ha jön a főszakács és Napóleont keresi, nehogy elárulják neki, hogy láttak: Ma ugyanis zöldséslevest főznek nálunk. Fordította: Molnár Sándor