Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-16 / 39. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. február I«. Rovatvezető t dr. Jávorszkr József igazgató-főorvos Huszonkét csapat vesz részt a ma kezdődő közép sko ai kosárlabda bajnokságban Három városban találkoznak a versenyzők Törokszemmikióson tartják a csoportgyőztesek tornáját Epebántalmakban szenvedek — írja levelében N. F.-né jászároks2állási olvasónk. — Két kérdésre szeretnék választ kapni. A feketekávé (napi egy adag) előidézheti-e az epegörcsöket? A cigarettafüst elősegíti-e? Ezt azért kérdezem, mert olyan helyen dolgosom, ahol vágni lehet a füstöt. Szeretném megjegyezni, hogy a fekete fogyasztása a közérzetemnek, sőt a hangulatomnak is jót tes2, viszont ha ez az epém rovására megy kénytelen leszek lemondani róla. A kérdésekre dr. 7.entay Márton válaszol. * Az esetek változatossága miatt nehéz egy-egy befolyásoló tényezőről (dohányzás, fekete, 2síros étel, idegesség stb.) véleményt mondani, de talán a következő elgondolásból tapasztalatot merítve következtethet betegségére. Az epehólyag, epeutak. máj működése egységet képez a gyomor működéssel. Következésképpen a gyomrot ért behatások áttevődnek az epekeringésre is, így minden funkr'onális kémiai hatás, ami a gyomrot éri. befolyásolja a máj, az epe- út, a2 epehólyag működését. Tehát a savképzést erősen fokozó feketekávé okozhatja az iehólyag kisebb működési zavarát. A zavaró tényezők közül megemlíteném a hormonok hatását, illetve működés hiányát, az idegrendszer feszített állapotát, vagy a2 olyan étkezést, amely nehéz feladat elé állítja az emésztőrendszert. A dohányzás és a feketekávé okozhat működési zavarokat, de nem tekinthetők kizárólagosan a körfolyamat okozóinak. A hányás alkalmával az erős hasprés következtében epehólyagösszehúzódás következhet be, a gyomor esetleges görcsöt kiváltó ételmaradékoktól megszabadul, s így megkönnyebbül a szervezet. A hányás ilyen formában könnyíthet a helyzeten. Az ön szerint havonta szakaszosan ismétlődő panaszok a hormonális egyensúly felborulására engednek következtetni. Kezelőorvosának — ha eddig nem tette meg — hívja fel a figyelmét erre a megállapítására. Mielőtt azonban az epekőről mondunk véleményt. ajánlatos az általános belgyógyászati kivizsgálás is. Ahogy leveléből következtetni lehet, a cigarettafüst — amit mások okoznak munkahelyén — idegi úton van rossz hatással önre. Ha módjában áll, kerülje el. A napi egy dupla feketekávét megihatja, mert betegsége hormonzavarból eredőnek gondolható. * Több olvasónk írja, hogy évről évre előfordul nála a lumbago nevű betegség. Tulajdonképpen milyen megbetegedés ez, és hogyan lehet ellene védekezni? A lumbago többnyire féloldali éles deréktáji fájdalom, mely a törzsmerevítő izmok görcsével, kényszer- tartásával, mozgáskorlátoNEON FELIRATOK ÉS BETŰK JAVÍTÁSÁT, KÉSZÍTÉSÉT RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA A Jászberényi Műszerész KTSZ Táncsics M. u. 11zottsággal jár együtt. Kiváltó oka lehet: a lágyéki gerinc, vagy a deréktáji izmok hirtelen nagyfokú megterhelése, de előidézheti belső szervek kóros állapota is. Az Innen eredő ingerek hosszantartó összegeződése révén kifejlődik a heveny lumbago képe, mely tulajdonképpen a deréktáji izmok görcsös összehúzódása. Gyógykezelése heveny esetben az izom görcsének oldása és természetesen a kiváltó ok megszüntetése. (Dr. Szabó Mihály rheuma- tológus orvos.) * Sz. I. Szolnoki olvasónk arról ír, hogy a kezén állandóan törik a köröm. Betegség-e ez, vagy vitaminhiány? Mit tegyen ellene? A válaszadásra dr, D. Berta Mária bőrgyógyász- kozmetológus szakorvost kértük meg. Ha megnézzük Valakinek a körmét, sok esetben következtetni tudunk foglalkozására, esetleg rends2ere- tetére. Szakértő S2em számára a körmökön látható egyes elváltozások: törés, színi eltérés, alakbeli elváltozások a köröm állományának megváltozása — és így tovább —, felvilágosítást nyújtanak a szervezet különböző betegségeiről, hiányállapotairól. Jelenleg egy külön tudományág van kialakulóban, amely behatóan foglalkozik a körmök és a különböző más betegségek közötti összefüggésekkel. A körmök törésének többféle oka lehet: elsőként jegyezzük meg a fentebb ero- lített foglalkozás ártalmát, a savas, vágj' lúgos környezetben végzett munkát, a túlságo -n sok mosást, a mosogatást (különböző vegyszerekkel), amely mind okozhat körömelváltozást, felpuhulást, majd később törést. Ha ezek nem jöhetnek számításba, gondolhatunk a szervezet hiánj'álla- potára, vitaminhiányra, vagy esetleg oiyan felszívódási zavarra, melynek következtében a szervezetbe elegendő mennyiségbe került vitamin, vagy más, a köröm felépítéséhez szükséges anyag nem tud a szervezeti rendszer nagy háztartásába beépülni s ennek következménye lesz a körmök fejlődésének zavara, s törése. Ezért szeretnénk azt tanácsolni, hogy éppen a fentebb felsoroltak alapján keresse fel panaszával a megfelelő szakorvost. ősidők óta, a történelem folyamán számos jelzőt viselt a magyar hon a nagy világ előtt. Voltunk lovasnemzet, futball nagyhatalom, a jól táplálkozók hazája, s most újabban — a televízió jóvoltából — jeges nemzet lettünk. Na nem azért, mert téli sportolóink világra szóló eredményeket értek el, hanem, mert ezrek és tízezrek ismerkedtek meg a mü- korcsolyázás, a jégkorong, a műlesiklás és más fehér sportágak szépségével, szak- kifejezéseivel. Amit tanultunk a gyakorlati életbe ia átültetjük. A Népsport hasábjain téli fut- balljelenetet ábrázol a kép. Albert „szimpla lutza” a Jeges labdarúgó pályán. A másikon: Szondi, a III. kerületi TTVE hátvédje több Ízben „bodicseket” ia alkalmaz a pályán. De folytathatjuk helyi példákkal is. A szolnoki 1. számú önkiszolgáló bolt ovális alakú vásárló terében óriás „kürt" csinál a háziasszony, mire a konyha heti A megyei kosárlabda szövetség és a megyei középfokú iskolai sportbizottság többéves szünet után ismét megrendezi a megyei középiskolások kosárlabda bajnokságát. Szabó Ferenc, a középiskolai sportbizottság titkára az eseményről a következőket mondotta: — Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyították, hogy a középiskolai testnevelési tanterv e sportág fejlődését megfelelően elősegítette. Ennek köszönhető, Továbbképzésea a átékvezetők A szolnoki labdarúgó játékvezetők részére február 17-én, 24-én, március 2-án és 9-én elméleti továbbképzést tartanak a megyei TS helyiségében. A továbbképzésen minden esetben más előadó — a legfontosabb kérdésekről tart beszámolót. A játékvezetők á továbbképzés után, március 13-án minősítő vizsgán vesznek részt. A Vidéki játékvezetők a járási székhelyen vesznek részt továbbképzésen és részükre a minősítő vizsga március 8-án les2, amelyen a megyei JT küldöttei is résztvesznek. szükségletét beszerzi. Vasárnap egy erősen llluminált állapotban lévő bácsi ballag a város főterén. A saját tengelye körül egy „piruettet” rajzol és elterül a latyakban. Az ügyeletes rendőr, majd a mentőautó segít rajta. A kórházban még egy „dupla rittzbergert” produkál mielőtt a gyomormosodába kerül. A szomszédék kisfia egyessel tért haza az iskolából. Apja korholására eképpen érvel: olyan ez a tanító néni, mint a kanadai pontozónő a műkorcsolyaversenyen. Az egyik első emeleti lakásban fiatal házasok laknak. A férj váratlan pillanatban toppant haza, — az udvarló „Axel Paulsennel” ugrik ki az ablakon és „óriási műlesiklás” után „bizonytalan talajfogással” fékez. A férj gyanút neszei és kezdődik a „halálforgás” odafent a szobában. Es még mondja valaki, hogy ml nem tanultunk semmit a téli olimpián! hogy az iskolák nagy többségében fejlett kosárlabdázó élet alakult ki, csapataik alsó- és középfokú versenyeken Is résrivesznek. — Hány csapat nevezett? — Fiú- és leánycsapattal a tiszafüredi, a karcagi, a kisújszállási, a törökszentmiklósi, a mezőtúri, a kunszentmártoni, a szolnoki Tisza parti gimnázium, valamint a szolnoki közgazdasági technikum ves2 részt. — Fiúcsapattal nevezett: a Jászberényi Lehel Ve2ér Gimnázium, a jászapáti gimnázium, a szolnoki gépipari technikum és a szolnoki Verseghy gimnázium. — Leánycsapattal a törökszentmiklósi mezőgazda- sági technikum és a szolnoki Varga Katalin leány- gimnázium indul. — Akad-e távolmaradó csapat a bajnokságról? — A mezőtúri mezőgazdasági technikum, amely a megye legjobban felszerelt' Felkerestük Horváth Lajos nemzetközi játékvezetőt, a járműjavító lakatosát és megkértük, mondja el, hogy hogyan készül a tavaszi labdarúgó idényre. Mindenekelőtt gratuláltunk az elmúlt év ragyogó sikeréhez, a játékvezetői ranglista első helyéhez. Hogyan érté el? — Tavaly hét NB I-es, — négy NB I/B-s, - több NB Il-es, NB IH-as és egyéb mérkőzéseket vezettem, — azonkívül közreműködtem öt nemzetközi mérkőzésen. Többek között Tiranában a2 Albánia—Bulgária olimpiai selejtezőn, majd kifejezetten ugyanezt a játékvezetői hármast kérték Szófiában a Bulgária—Szovjetunió olimpiai selejtezőre. Azután Milánóban az Inter — Everton EK visszavágót vezettem és partjelző voltam Belgrádban. — A rangsort természetesen csak a hazai mérkőzéseken kapott osztályzatok alapján állítják öss2e. Legmagasabb osztályzat a hatos. Ta- vísszal minden mérkőzésen hatost kaptam, ősszel két hatost és három ötöst. így lettem első, megismételve az 1962. évi teljesítményt, amikor ugyancsak az első helyre kerültem. — Mi a jó játékvezetés titka? — A labdarúgás szeretete, a szabályok ismerete, a lehető legtökéletesebb elméleti felkészülés. Mindkét csapat játékosait egyformán sport- barátnak kell tekinteni, a játékosok pedig tekintsék a játékvezetőt maguk közé tartozónak. — Tárgyilagosan, szerényen kell intézkedni és fontos a közvetlen jó kapcsolat megteremtése a klubokkal Í3. — Hogyan készül a tavaszi rajtra? — Munka után besötéte- déskor a Gábor Áron téren 25—30 percet futottam, gim- nasztikáztam, teljesen egyedül, magánszorgalomból. Ez tartott tíz napig. — Február 11-én kezdtük a közös felkészülést a MÁV sporttelepen. Ez futásból, gimnasztikából, kétkapuzásból, lábteniszből áll, amit kisebb levezető gyakorlat követ. — Elméleti továbbképzést minden hétfőn tartunk. Hétfőtől négy héten keresztül átismételjük a szabályokat, később pedig a vasárnap történteket beszéljük meg. Nem elhanyagolható a sportszerű életmód sem. — Csütörtöktől kezdve nincs semmi szórakozás, korán fekszem, pinagyméretű tornatermével rendelkezik, érthetetlenül nem küldte el nevezését. A tiszaföldvári gimnázium, amelynek pedig működő kosárlabda szakosztálya van, szintén nem Indul. Pedig mindkét iskola költség- vetése elbírná a bajnoksággal járó anyagi terheket. — Hol és milyen formában rendezik a bajnokságot? — A nevezők nagy számára való tekintettel három városra — Karcagra, Töröks2entmlklósra és Szolnokra — osztottuk szét a bajnokságot. Február 16-án a selejtezőket bonyolítják le, 23-án eldől az egyes körzetek végső sorrendje és ezután Töröks2entmiklóson a csoportgyőztesek, Szolnokon a második helyezettek, Karcagon a harmadik helyezettek között válik véglegessé a 2 első tíz csapat sorrendje. — n — hentetem a szemem és az agyam. Szombaton este például — miközben a feleségem és a fiam a tv-t né2ik, én alszom. — Végül mit javasol megyénk játékvezetőinek? — Az elméleti továbbképzésen kívül a heti egy edzést is tartsák meg. Tapasz2. sz. végjáték. (Grigorjev, 1932.) a b c d e ♦ a h Világos indul és nyer. Játszmák a vasárnapi NB 11-es ■ csapatmérkőzésről Cslgorin védelem Pete (MTE)—Szalay (Szeged) L Hf3 Hc6 (Itt 1. ... d5 vagy 1. ... HÍ6 a jó folytatás.) 2. d4 e6(?) 3. c4 d5, 4. Hc3 Hf6 (Sötét passzív módon kezeli a megnyitást. Csi- gorin védelem alapeszméje: gyors figura játékkal támadó állás felépítése. Pl. 1. d4 d5, 2. c4 Hc6, 3. c:d5 V:d5, 4. e3 e5, 5. Hc3 Fb4, vagy 3. Hc3 dc4 4. d5 Ha5, 5. Va4+ (Ff4!) c6, 6. b4 b5!... Végül a főváltozat: 3. Hc3 Hf6, 4. Fg5 He4, 5. cd5 H:c3, 6, bc3 V:d5, 7. Hf3 némi világos előnyével.) 5. Fg5 Fe7, 6. e3 a6 (Világos a vezércselhez hasonló álásba tereli a játékot, ahol a visszamaradott c? gyalog végzetesen gyengének bizonyul.) 7. a3 de, 8. Fo4: bő, 9. Mai sportműsor ASZTALITENISZ Szolnoki járás férfi, női, serdülő és ifjúsági «gyón! bajnoksága, Szolnok, TiSZa- parti gimnázium, 9 óra. BIRKÓZÁS Szolnok megye 1964. évi kötöttfogású egyéni ifjúsági bajnokság, Törökszentmlk- lós, Vasas művelődési itthon, 10 óra. KOSÁRLABDA Megyei középiskolai kupa selejtezői: karcagi gimnázium, 8 óra, Tőröks2entmik- lós, Bercsényi gimnázium, 7.50 óra, S2olnok, közgazda- sági technikum 8 őrá. LABDARÚGÁS Mezőtúri Honvéd—Szolnoki MÁV Me2őtúf, 14 óra. Kunszentmártoni Vörös Me- teor-Cserkes2öllő Kunszent- márton, 16 óra. — Előtte Ifi mérkőzés. — MAI SZÁMUNKBÓL a szokásos keresztrejtvény technikai okok miatt ki« maradt. * 11 így készülök a tavaszi rajtra Elmondja Horváth Lajos nemzetközi játékvezető SAKK-ÉIET Rovatvezető: talatom ugyanis, hogy a második félidőt kevésbé t bírják és ekkor adódik a legtöbb hiba aminek oka a hiányos erőnlét. Márpedig ha jó a fizikum, az agy is Jobban működik. Felhívom a figyelmüket arra is, hogy nincs úgynevezett kis és nagy mérkőzés, valamennyi egyforma. Hétköznap is nézzenek meg minél több mérkőzést, mert mindegyiken lehet tanulni. £n mindennap kijárok a spottelepre és felhasználom az ott látottakat. Minden mérkőzésen más és más természetű hibák adódnak, s ezekből sokat lehet tanulni. És még valamit Nem tartom lealázónak, ha mondjuk egy városi bajnokságon part- jező vagyok, mert még a ke2dő játékvezetőtől Is lehet tanulni. - P. Dalkó Nándor Fd3 Fb7 (9. Fa2 jobb a későbbi Bel—Fbl—Vc2 fejlesztéssel.) 10. b4 0-0, 1L 0-4) Hd5, 12. F:e7 Hce7, 13. He4 Hg6, 14. Hc5 Bb8, 15. Bel Vd6, 16. H:b7 B:b7, 17. Bc5 Bd8? (Bc8 jobb.) 18. Vc2 Bb8, 19. Bel 15 (Azonnali e4-re Hí4 jönne. Sötét szöveglépése az e6 pontot gyengíti, bár a2 e4 előrenyomulás erősen fenyegetett.) 20. g3 Bd7, 2L Ve2 Hde7, 22. Fbl Bc6, 23. Fa2 B:c5, 24. Bm5 Hd5, 25. Vc2 817? »6. HgSl Bd7, 27. Bc6 Ve7, 28. He6 Bd6, 29. H:c7! Sötét feladta. Világos jól aknázta ki c7 pont gyengeségét Királylodiai védelem Vadlövő (S2eged Makula MTE) L d4 Hffi, 2. Hf3 «6, 3. g3 d6, 4. Fg2 Fg7, 5. 0-0 0-0, 6. Hc3 Hbd7, 7. e4 e5, 8. 45 Kh8, 9. Fe3 Hg4, 10. h3 He3: 11. le: Hc5, 12. b4 Hd7, 13. Hh4 F16, 14. Hf3 a5, 15. a3 Hb6, 16. Vd3 Fe7, 17.’ Hfd2 Fd7, 18. He2 c6, 19. c4 cd5: 20. ed5: 15. 21. e4 Vc8, 22. Kh2 Fg5, 23. Bacl abä: 24. ab: Fd2: 25. Vd2: Hc4: 26, Vh6 B17, 27. ef:5 Bf:5, 28. Fe4 Bh5, 29. Bc4: Bh6: 30. Bc8: Bac8: 31. b4 g5, 32. B17 Fg4. 33. Hgl Bc4, 34. F13 gh4: 35. Fg: Bg: 36. Bb7: hg3:+ 37. Kg2 e4, 38. bS Bh2+ 39. Ktl BÍ4+ 40. Kel Bhl és világos rövidesen feladta, mert a kölcsönös új vezérek mellett a sötét túlsúly könnyen ayat. Jeges nemzet lettünk