Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

*1' I. február 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ■ •• •• r Egyén — Közösség népgazdaság Á most következő hét végére legalább száz Szolnok megyei termelőszö­vetkezetben elvetik az idei zárszámadás gondját. A kö­zelmúltban jutott el az új­ságolvasó ember kezébe az ország tágabban vett zár­számadása is, a központi Statisztikai Hivatal jelen­tése a tavalyi népgazdasági terv teljesítéséről. A 173 Szolnok megyei termelőszö­vetkezet helyzetének ala­kulását és az egész népgaz­daság fejlődését tucatnyi szál fűzi egybe. így nálunk már megszökött dolog, hogy amint a tervjelentés egé­szen az egy lakosra jutó fogyasztásig, reáljövedele­mig levezeti a gazdasági mutatókat, úgy a szövetke­zetek zárszámadási közgyű­lésein is nem egyszer hang­zik el: mit kíván az ország érdeke, hogyan igazodhat hozzá jobban.a szövetkezet és gazdatársadalma. Ahol ez a helyes egészsé­ges szellem kialakult — mint a kisújszállási, a jász­apáti termelőszövetkezetek­ben és még igen sok helyen is — ott az alapokat már ré­gebben lerakták. Megterem­tették az összhangot a kö­zösségi és az egyén érde­kei között. Sok szövetkezetben hall­juk, hogy a vezetők azzal dicsekednek: „nálunk akár­melyik tagot kérdezhetik, mindenki meg tudja mon­dani mennyi a tervezett munkaegység értéke, mi­lyen hozamokat tűztünk ki célul vagy még azt is, — mennyit számlál a szövet­kezet jószágállománya”. Jo­gos büszkeséggel azt is hoz­záteszik, hogy náluk bizony van demokrácia, mindent megbeszélnek a tagsággal, nemcsak közgyűlésen, ha­nem kisebb, csoportos be­szélgetéseken. is tájékozta­tást, felvilágosítást adnak az embereknek a tsz dol­gairól, a gazdálkodás szám­adatairól. A tájékoztatás valóban nagyon fontos, anélkül nem lehet szövetkezeti életről beszélni. De ez a munka kölcsönösséget feltételez: azt, hogy a vezetőben meg­legyen a hajlandóság, a ta­gokban viszont az érdeklő­dés a közös dolgok iránt Az utóbbihoz természete­sen a felvilágosító szó is hozzájárul, de azért ahol a tagok jól ismerik a szövet­kezet dolgait, legalább úgy, mint a kunszentmártoni Zalka Máté szövetkezeti gazdaságban, ott elsősorban az van az érdeklődés mö­gött, hogy magukénak ér­zik a tsz-t, megtalálják benne számításukat, mert a vezetőség mindannyiok ér­deke szerint kormányozza a szövetkezetét. Az ilyen tsz-ekben kevesebb munka- szervezési gond akad, mert mindenki szívesen jár dol­gozni és jól is dolgozik. Megérti, hogyan fonódik össze a közösségi és az egyéni érdek. A ma még gyenge szö­vetkezetekben — a sok alapvető hiba mellett — ép­pen az a legnagyobb baj, hogy a tagok nem helyesen értelmezik a közös munka fogalmát. Most is akadnak akik a szövetkezeti munká­ról így vélekednek: „Az­előtt, egyéni koromban egyedül mentem ki regge­lente a mezőre, most meg a munkacsapatvezető toboroz össze bennünket és együtt indulunk el, aztán kint egy táblán dolgozunk. Ennyi az egész...” Pedig hát ez csak külsőség. Sőt számtalan kollektív gazdaságban, töb­bek között a jásziványi Sza­badság Termelőszövetkezet- ,bén is, ahol családokra osz­tanak ki művelésre egy- egy /földdarabot, — nem is mindig közösen mennek ki az emberek. A közösségi munkának nem ez a lénye­ge. Hiszen azelőtt is előfor­dulhatott, hogy parasztem­berek találkoztak az úton és társaságban gyalogoltak vagy szekereztek a mezőre. És az is megtörtént, hogy mondjuk nyolc asszony ugyanazon a földterületen kapált, mint most a tsz- ben, csak éppen mezsgyék választották el egymástól a parcellákat. Az óriási kü­lönbség, a nagy választóvo­nal azonban nem is az a mezsgye volt. Régen ugyan­is, ' ha az egyik gazda rosz- ■szul művelte a földjét, el­késett a vetéssel vagy nem törte le idejében a kukori­cát, az csak az ő baja, csak az ő kára volt. A másik ember jövedelmét, életét ez sehogy sem befolyásolta. A tsz-ben azonban egészen más a helyzet. Ha ott va­laki nem végzi rendesen a rábízott feladatot, — akkor azt az egész tagság meg­érzi. A belső tartalmi moz­gató erő teremti meg az összhangot a közösségi és az egyéni érdek között. A felvilágosító szó mellett ezt szolgálják a jól bevált anyagi javadalmazási mód­szerek is. — Ezekben hűen megnyilvánul az egyéni és közösségi érdek harmóniá­ja, éppen ezért adott körül­mények között minden for­mája hasznos és célrave­zető. Cajnos akadnak még ellenfelei, az ilyen ösztönző jövedelemelosztás­nak. Nagy múltú szövetke­zeti városunkban, Karca­gon is igen sokára értették meg, hogy tőle nem kell félteni a fejlődés szocialis­ta formáját. Pedig ez a jobb és ez a célszerűbb, nem az, ha kapálatlanul, vagy tö­retlenül marad a kukorica, és óriási értékek mennek veszendőbe csak azért, mert nincs megteremtve a mun­ka anyagi érdekeltsége. Ez tud igazán kárt okozni a szocialista haladásnak. At­tól sokkal jobban kell fél­teni a szövetkezeteket, hogy keveset termelnek, keveset osztanak és kedvetlen a tagság. A közös munkából, az egyéni érdek és a közössé­gi érdek összekapcsolásából létrejött több áru az egész ország fejlődését szolgálja. A mezőgazdasági termelés igen fontos helyet foglal el a népgazdaságunkban és a külkereskedelemben. Minél jobban tudjuk fellendíteni, annál kedvezőbb helyzetbe kerül a népgazdaság mér­lege. Ez a körforgást is gyorsítja: a falu több trak­tort, műtrágyát, kombájnt, építőanyagot kaphat. Ezért népgazdasági érdek a ház­táji gazdaságok áruterme­lésének fejlesztése is. Ma enélkül koránt sem lehetne egészséges az ország gazda­sági vérkeringése. Éppen emiatt nem nézhetjük tét­lenül, hogy az utóbbi két évben visszaesett a háztáji gazdaságok árutermeszté­se is. A mezőgazdaság, amely­ben helyes irányítással összhangra találnak az érdekek, megfelelő támo­gatást kap a népgazdaság­tól. Országos méretekben is, és Szolnok megyét vé­ve is, érvényesül az egész­séges ösztönzés. A termény­árak például nálunk ked­vezőek a parasztságnak. Ha nem is a legmagasabbak a világon, de azért megha­ladják a világpiaci szintet. Kedvezőbb feltételek mel­lett kapják a termelőszö­vetkezetek a gépeket, a műtrágyát és a többi fon­tos iparcikket. Anyagi ál­dozatot vállal az allam azért is, hogy a szövetke­zetek évről évre több szak­embert alkalmazzanak. Ezen kívül más úton is jelentős támogatást érez a mező- gazdaság. És minél több árút termel majd a falu, annál-gyorsabban oldódnak meg beruházási problémái, mert a népgazdaság is csak akkor adhat, ha kap, A./mostani zárszámadási “r közgyűléseken és az előkészítő munkában jó al­kalom nyílik arra, hogy a szövetkezeti tagok alaposan megismerkedjenek azzal, hogyan kapcsolódik egy­másba az egyéni, közösségi és népgazdasági érdek, hogyan kovácsolódik össze egyetlen, az ország minden lakójára kiható érdekkép. így jobban, megfelelőbben készülhetnek fel a szövet­kezetek a rövidesen esedé­kes másik nagy feladatra: az 1964. évi termelési terv részletes kidolgozására és elfogadására. Befejezte munkáját az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) gyában. 1962 januárjában megállapodtak, hogy egyes KGM-vállalatokat Somogy megyébe telepítenek, il­letve ottani üzemeket to­vábbfejlesztenek. Ennek el­lenére az elmúlt két esz­tendőben kézzelfogható eredmény nem született. Megkérdezte a kohó- és gépipari minisztert, mit kí­ván tenni a megállapodás végrehajtása érdekében? DR. HORGOS GYULA kohó- és gépipari minisz­ter válaszában hangoztatta: ismeri a Somogy megyei párt- és tanácsvezetők, va­lamint a kohó- és gépipari miniszter és miniszterhe­lyettesek között 1962. ja­nuár 8-án létrejött megál­lapodást. Ez a magállapo­dás a koposvári TRANSZ- VILL Vállalat és a ka­posvári világítástechnikai vállalat fejlesztését továb­bá Nagyatádon fémháló-, fémszövet- és fonatgyár te­lepítését irányozza elő. HENGSPERGER PÉTER Szabolcs megyei képviselő a nagyüzemi mezőgazda- sági beruházások tervezésé­nek és kivitelezésének meg­javítása érdekében inter­pellált a földművelésügyi miniszterhez. Mint elmon­dotta, a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésének be­fejezése óta a népgazdaság évről-évre nagy összegeket fordít a termelőszövetkeze­tek új létesítményeire, — egyes rossz típustervek és a rossz kivitelezés miatt azonban ebből az összegből sokmillió forint veszett és vesz kárba. Ezért megkér­dezte a földművelésügyi mi­nisztert, milyen intézkedé­seket tesznek a tervezés és a kivitelezés megjavítására. LOSONCÉI PÁL földmű­velésügyi miniszter vála­szában egyetértett azzal, hogy az elmúlt években sok hiba volt a mezőgazda- sági épületek tervezésében és kivitelezésében. A ré­gebbi épületek egy része nem felelt meg a korszerű nagyüzemi gazdálkodás kö­vetelményeinek. A tervező és kivitelező szervek keres­tek jobb, olcsóbb megoldá­sokat, ennek során azon­ban újabb hibákat is elkö­vettek. — A mezőgazdasági be­ruházások tervezésének és kivitelezésének megjavítá­sára— mondotta a minisz­ter — már a közelmúltban több határozatot hoztunk. 1963-ban intézkedtek arról, hogy a termelőszövetkeze­tekben ezentúl a korábbi ideiglenes épületek helyett korszerű, időtálló és műsza­kilag megfelelő, az állatte­nyésztés igényeit jól kielé­gítő épületek létesüljenek. A tervezőirodáknak, első­sorban a Földművelésügyi Minisztérium Tervező Iro­dájának feladatává tettük, hogy a mezőgazdasági be­ruházásokhoz egységes szer­kezetű jó elrendezésű, a mezőgazdaság céljainak megfelelő típusterveket ala­kítsanak ki. A tervezési és az adaptá­lási kapacitás bővítése ér­dekében az AGROTERV az idén már mint szakosított tervező vállalat, csak pro­totípus- és országos típus­terveket készít. A tervező- mérnökök mellé mezőgaz­dasági szakembereket osz­tottak be, sőt a gyakorlati szakembereket még a ter­vezésbe is bevonták. A kö­zelmúltban rendelet készült arról, hogy a termelőszö­vetkezeteknek és az állami gazdaságoknak csak olyan épületek terveit lehet kivi­telre ajánlani, amelyek kí­sérleti épületként már leg­alább egy évig kifogástala­nul üzemeltek. A földművelésügyi mi­niszter válaszát az interpel­láló képviselő és az ország- gyűlés egyhangúlag elfo­gadta. Ezután Dr. BELAK SÄN- dor Veszprém megyei kép­viselő a talajjavító anyagok szállítása és biztosítása tár­gyában interpellált a köz­lekedés- és postaügyi mi­niszterhez és az Országos Tervhivatal elnökéhez. Dr. CSANÁDI GYÖRGY közlekedés- és postaügyi miniszter válaszában el­mondotta, hogy bár a mint­egy félmillió tonna javító­anyag szállítása a vasút teljes feladatához képest nem jelentős mennyiség, mégis figyelembe kell ven­ni, hogy a vasút teljesítmé­nye nem növelhető korlát­lanul. Ha a vasutat a tény­leges kapacitásánál na­gyobb teljesítményre akar­ják kényszeríteni, könnyen előállhat az a helyzet, hogy a népgazdaság termelési terveit a vasút teljesí­tő képessége determinál­ja. Ennek a megelőzésére már tettek egy sor fontos intézkedést. így az idei terv már több új kapacitásnö­velő műszaki létesítmény megvalósítását irányozza elő. Ezenkívül komoly erő­feszítések történnek a vasút munkájának jobb megszer­vezésére, rejtett tartalékai­nak kiaknázására. — Mindezek alapján — mondotta a miniszter — re­mélem, hogy a vasút telje­síteni fogja 1964. évi szállí­tási tervét és ezen belül a talajjavító anyagok szállí- ’ fásának előirányzatát is. KÁNTOR LAJOSNÉ Bor- sod-Zemplén megyei kép­viselő azoknak az idős pe­dagógusoknak a nevében interpellált Veres József munkaügyi miniszterhez, akik az új nyugdíjtörvény életbeléptetése előtt men­tek nyugdíjba, s akiknél nem veszik figyelembe az 1945 előtt munkában töl­tött éveket. VERES JÓZSEF munka­ügyi miniszter válaszában megemlítette, hogy az in­terpelláció nemcsak az idős pedagógusokat, hanem más nyugdíjasokat is érint, akik szintén joggal vethetik fel nyugdíjuk visszamenőleges rendezését. Utalt arra, hogy az új nyugdíjtörvény mel­lett még többféle régi ren­delkezés is életben maradt, s a más-más rendelkezések alapján megállapított nyug­díjak között jelentékenyek a különbségek. A kormány ezen többször is igyekezett segíteni. Visz- szamenőleges hatállyal va­lamennyi régi nyugdíjas ügyét hasonló alapon nem lehetett rendezni, mert er­re anyagi lehetőségeink nem adtak módot. — Egyetértek tehát inter­pelláló képviselőtársammal; igaza van abban, hogy a nyugdíjkérdés még nem ol­dódott meg teljesen. Feltét­lenül szükséges, hogy alkal­mas időpontban az összes, nyugdíjra vonatkozó rende­leteket összhangba hozzuk az új nyugdíjtörvénnyel, és ezzel együtt az összes régi problémát is rendezzük. A feltett kérdésre azonban meg kell mondanunk: erre a rendelkezésre a közeljö­vőben nem kerülhet sor, mert anyagi kihatása rend­kívül nagy. Ha gazdasági eredményeink tovább ja­vulnak, akkor természete­sen e kérdés rendezése is közelebb kerül a megvaló­suláshoz, — fejezte be vá­laszát Veres József. A választ az interpelláló képviselőnő és az országgyű­lés elfogadta. Az országgyűlés ezzel be­fejezte munkáját. Az ülés­szakot Vass Istvánná elnök zárta be. Eű¥ ELET a a jd IIIZ-ári ellen »Non omnis moriar” (Horatius) Szülei az egykori paraszt- emberek tipikus sorsát él­ték: gyűjteni, gyűjteni! Inkább nem enni, de föl­det venni, hogy gyermekeik majdan jobb sorban élje­nek. Mert a gyermekáldás nem kerülte el Nemesék házát — négy lurkó han- cúrozott anyja szoknyája körül. Talán éppen ez a föld- hözkötöttség, a földtől való rettenetes függés szakította el a földtől a kisebbik fiút: Gerzsont. Mondták is a szomszédok akkoriban az anyának: „urat akarsz nevelni a fiad­ból? Meglásd rád sem néz többet! A familiában min­denki itt élt és itt halt meg Jászltiséren. Ne en­gedd, hogy éppen ez az egy elvándoroljon!” Az anya, aki akkor özvegy volt már, nem hallgatott | e szavakra. Gimnáziumba I íratta fiát. Érettségi Jászapátiban, azután a műegyetem Bu­dapesten. Először napidfias I Szatmár megyében, majd szakaszmérnök a kiskőrösi öntözőtársulatnál, főmér­nök Szolnokon; de az any­ját nem hagyta el soha. Nem lett gőgös úr Gerzson- ból. Nehéz lenne — és talán nem is fontos — felsorolni milyen munkát végzett életében. Hisz nem a szá­mok, az adatok a fontosak. Néhány epizód többet mond egy emberről, minden számfelsorolésnál. Gyermekcipőben járt még az öntözés Szolnok megyében. Nemes Gerzson — mint a vízügy belvíz- és öntözési osztályának ve­zetője — irányítása alatt megkezdődött a földek víz­zel való táplálása. Sok éj­szakájába került, míg a tervek elkészültek, míg az első öntözőtelepek kiépül­tek, míg az emberek meg­értették: életet ad a víz? Igen! De pusztít is! S az em­ber, aki néhány éve még a víz barátja volt — azok­ban a hónapokban kérlel­hetetlenül harcolt szívósan, elszántan ellene, mikor az a jászsági falvakra támadt orvul elsöpörve békés ta­nyákat, falusi házakat. Éj­szaka vagy nappal, mind­egy volt számára. Intéz­kedett az ügyeletén, járta a gátakat. Igaz, nem volt egyedül! De a magafa ita emberek összefogása előtt megtört a víz hatalma. Épül Szolnokon a Tisza- liget! Hűs árnya sok-sok kellemes percet ad majd Szolnokinak, más megyei­nek egyaránt. Az építke­zést intéző társadalmi bi­zottság elnöke: Nemes Ger­zson. Járja a hivatalokat, kilincsel, érvel, és munka­társaival. egy város össze­fogásával megvalósítja a szolnokiak álmát. A vízügyi szolgálatnak sokféle területén dolgozott már: szerényen, csendesen, szinte túlzottan csendesen. Volt szakaszmémök, osz­tályvezető főmérnök. De egy, egyetlen egy akkori­ban hiányzott életéből; a bizalom! Az ötvenes évek­ben személvi laDiára rá­vezették: származása kulák. Ogy érezte, ezért nem bíz­nak benne! Értekezletek voltak, döntések születtek a vállalatnál. amelyeken nem vehetett részt állító­lagos származása miatt. De ezt nyíltan soha nem mondták meg neki. S az embernek az ilyen suttogás sokkal, de sokkalta jobban fáj, - mint a nyílt egyenes beszéd, még ha az igazság­talan is. A föld kísértette. A föld, amelytől menekült, s amelyhez mégis mindig visszatért. Ne bolygassuk a múltat. Hisz elmúltak már azok az idők, s a jelenről be­szélni mindig sokkal ked­vesebb, különösen, ha az olyan mint Gerzson bácsi jelen élete. — Napokkal ezelőtt tar­tottuk az ifjú technikusok vizsgáját. Jó volt leülni és beszélgetni a fiatalokkal. Jó volt érezni azt a szere- tetet, — ugye nem szerény­telenség, ha azt mondom — amit irántam mutattak, s hiszem éreznek is. S szinte megfiatalodik, amikor így szól: — S jó érezni, hogy ma nem megtűrt az ember, ha­nem az Ember vagyok, aki­ben bíznak. S hogy bíznak, ezt mutatja az, hogy ta­valy kormánykitüntetést is kaptam. Én nem vagyok párttag... Nem foglalkozom politikával! De egyetértek azzal, ami az országban történik! S ha mindenki, csak egy féltéglára való erőfeszítést tenne a jövő­ért,... minden könnyebb lenne... Nem politizál? Itt tulaj­donképpen vitázni kell Ne­mes ■mérnökkelt Voion mi a politika? Ha csak beszé­lünk, szónokolunk és sem­mit sem teszünk a nép boldogulásáért, vagy az, ha kevesebb beszéddel, de annál több tettel teszünk tanúbizonyságot a jövő, a szocializmus építése mel­lett? Ugye, ez utóbbinál kell igent mondani! S ő így él, így dolgozik! Horatiust idézi beszélge­tésünkkor: — Non omnis moriar! Nem halok meg egészen! Egy-egy kis téglába bele­építettem az életem. Igen! Ha valahol gát védi az ár ellen a falva­kat, ha valahol öntözővíz teszi termékenyebbé a föl­deket, abban mind-mind benne van életének egy kicsiny darabja. És folytatják életét fiai is! András az orvostan­hallgató, Gábor a leendő magyar—francia—lengyel szakos tanár, de talán leg-, jobban majd a harmadi­kos gimnazista Gyuri, aki szintén mérnök akar lenni. Non omnis moriar. Nem halok meg egészen. — És igaz! De miért beszélünk a halálról, hiszen az élet — még akkor is, ha annak delén túljutott már — még itt virít körülötte és meg újabb munkára ösztönzi. Harminchatodik éve mér­nök, de kedve, munkalen­dülete még a fiatal Nemes Gerzsoné. Legyen ez így, még na­gyon soká! Varga Viktória é

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom