Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-02 / 27. szám
1064, február 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ** Mandy, a pletykás bomba Tyuhaj, ez ám az élet! Csakúgy nyüzsög a — természetesen már eladósorú ■— meztelen leánykáktól. — Nyugatnémet. honban a filmvásznon és bárokban csakúgy sereglenek az aktok. Immár évek óta... Max Mayr, ki foglalkozását tekintve müncheni lokáltulajdonos, megérezte, hogy csökkenőben a vetkőző ba- jadérok varázsa. Ezért január óta Mayr úr eddig nem ízlelt csemegével kedveskedik az Éva bár ínyenc vendégeinek. Mandy Rice- Davies kisasszonyt szerződtette, Christine Keeler pályatársnőjét, a Profumo- tragioperett szubretjét. A brit leányzó félpucéran énekel. Tény, ami tény: szem- revaló. Napnyugaton sexbombának nevezik az eféle hölgyet. Mayr úr esténként 800 nyugatnémet márka fellépti díjat — minimálisan 12 000 forintot — fizet Mandy kisasszonynak. Épp annyit, amennyiért tíz szok- yányminőségű vetkőzőlányt állíthatna közszemlére. A mennydörgés mindenit! És a vendég belépőjegyéért csupán öt márkát szurkol le. Micsoda kedvezmény, — de még mindig nem minden! A belépőhöz füzetecske jár. Abban aktban Mandy kisasszony.' Mandy kisasz- szony Éva-kosztümben az Éva Bár díjmentes kultúr- kiadványában... Ebben a látványban korábban csak Profumo hadügyminiszter úr őexcellenciájának és a bordélyos dr. Ward orvos kuncsaftjainak lehetett részük. Mindehhez persze német alaposságú szöveg. Mandy kisasszony — jól tájékozottan kifejti, milyen csekélyke az erkölcs az angliai FELSŐ TÍZEZER köreiben. Elcsevegi azt is, miként juthat a maga fajta (jófajta) lány azokba a majdnem mennyei régiókba. Csevegése közben neveket is említ; fontsterling- milliókkal fémjelzett neveket, aminő lord Denning, lord Astor — családjáé a new-yorki Manhattan-szi- get — Bob Hope, a filmsztár Douglas Fairbanks, s természetesen Jack Profumo... Az angol kandallók parázsfényében átpajzánko- dott pásztorórák levegőjében dalol — félaktban — a Csatornán túlról érkezett botránygörl az Éva Bár ötmárkás vendégeinek. Micsoda élmény! És micsoda üzlet. Mayr úrnak. A TARKA NÉPVISELETTŐL A FEKETE TRIKÓ A népi tánc új irányai változás. „Ezzel szemben*, hangsúlyozta, „műkedvelő együtteseink már nemcsak egy ággal foglalkoznak. És ez örvendetes. Az egyes tánczsánerek helyes aránya és szükséglete feltétlenül kulturális életünk fejlődésétől, érdeklődésétől és szükségleteitől függ. És azt Csehszlovákia azon országok közé tartozik, amelyek rögtön 1945 után rendkívüli figyelmet szenteltek a népművészet fellendülésének. Talán a felszabadulás és a nagy távlatok feletti öröm volt a népi ének- és táncegyüttesek keletkezésének oka. Ezek nagy és egészen kis üzemek, gyárak, katonai alakulatok, iskolák és kultúrkörök keretén belül alakultak. Sokezer fiatalember ' foglalkozott a szép régi népi táncok tanulmányozásával és begyakorlásával. Hegyi szállásokat és félreeső falvakat látogattak meg s a népi táncok legkülönbözőbb változatait és lépéseit saját tapasztalatból jól ismerő öregasszonyokat megkérdezve jegyezték. fel a tánclépéseket és az ismeretlen dallamokat. A nézők megtapsolták a népviselet pazar szépségét és a tüzes temperamentunú táncokat. Ez újat jelentett számukra. A táncegyüttesek mindenütt felléptek, ahol csak lehetett. Nagy népünnepélyek alkalmából a szabadtéri színpadokon, kerületi népművészeti szemléken, hivatásos színházak színpadjain, falusi ünnepségeken felállított primitív dobogókon, még üzemcsarnokokban és üzemi éttermekben is gyűlések alkalmával. Mindenből megárt a sok. Az állam és a szakszervezetek által gazdagon támogatott ének- és táncegyütteseket a nézők lassan unni kezdték. Tömeges elterjedésüknek és a fellépések utáni nagy keresletnek megvolt a maga negatív oldala is. — Elhangzottak olyan javaslatok, hogy a népi tánc a jelen kifejezője is legyen. Űj utakra is kilátás nyílt. De erre a műkedvelő együttesek nem voltak eléggé felkészülve, hiányzott a mozgáskultúra és az elengedhetetlen tánctechnika. „El a folklórral!” „A folklór nyomasztó súlya” — így hangzottak a kulturális folyóiratok első cikkeinek címei, amelyek óriási és mindmáig be nem fejezett vitát indítottak el a népi táncról. Nézet talán annyi volt, ahány vitázó, a konzervatívaktól egészen a kozmopolitákig és az egészségtelenül modernekig. Az ének- és táncegyüttesek válságba kerültek. A nyilvánosság már nem mutatott túlságos érdeklődést lett és más tánctechnikák és zsánerek elemeivel való kombinációban kerestek menedéket. Figyelmüket a tagok mozgásművészetének fejlesztésére összpontosítotúton. A dél-morvaországi és szlovákiai együttesek azonban — valamennyien hűek maradtak a hagyományhoz. Kiderült, hogy e téren is lehet sikert elérni és művészi élményt nyújtani a fejlett ízlésű nézőnek. Megkérdeztük Zdenka Cízkovát, a Népművészeti Alkotás Központi Háza táncszakosztályának vezetőjét, hogy milyen a jelenlegi állapot. Felelete meglepő volt: a hagyományos formában előadott népi tánc iránti érdeklődés általában nem csökken és az együttesek és táncosok számában sincs jelentékeny hiszem fontos, hogy a gyárak és hivatalok dolgozói, az iskolák növendékei örömmel táncolnak, hogy szabad idejüket táncnak szentelik, azaz annak, aminek a legjobban örülnek és amihez természetes hajlamuk van. Továbbra is támogatjuk a népi táncot, de ugyanolyan lehetőségeket nyújtunk olyan kollektívák létezésének is, amelyek például pantomimmel foglalkoznak”. És ez új, friss szél, amely beáradt a szehszlovákiai népművészeti alkotás tánc- együtteseinek sorába. Jaromír II roch A Carnica szlovákiai műkedvelő együttes a francia- országi Dijonban 1963-ban tartott fesztiválon második díjat nyert. A felvétel a „Regruta” népi táncot örökíti meg. A prágai közlekedési és postaügyi dolgozók központi kultúrházának táncstúdiója, «hol az ismert Josef Vyc- pálek ének- és táncegyüttes, az „Ohnícek” gyermek táncegyüttes, a „Paprsek” pantomimmai és karaktertánccal foglalkozó együttes és a „Styl” társasági táncok együttese működik. (CTK fotok) fellépéseik iránt, az üzemi klubok vezetősége már nem kísérte figyelemmel tevékenységüket. Hiányoztak a képzett vezetők és szerzők, akik lebilincselő és újat hozó táncszámokat kreáltak volna. A fejlődés zárt, bűvös körben mozgott. Az ifjúság, amely időközben más feltételek között nőtt fel, a modern társasági táncokat részesítette előnyben, amelyek számára megfelelőbbek voltak. A haladószellemű együttesek a népi elemeknek a karaktertánc, a pantomin, a baták. A táncosnők a nehéz népviseletet fekete trikóval cserélték fel és a, táncstúdiók bordásfalainál gyakoroltak. A népművészeti alkotás versenyein már feltünedeztek az új irány első eredményei. Nem egy együttesnek sikerült új kapcsolatot teremteni a régi hagyományokkal és munkamódszerekkel. Nem egy együttes vetette el teljesen a folklórt s irányította figyelmét a dzsessz balett távoli területeire. És nem egy együttes oszlott fel a félMacska « felßfonszáwn ntcul Szomorú dolog, de tény, hogy valahányszor lakásomban megszólal a telefon, csaknem biztos, hogy nem engem keresnek, hanem Stop nevű macskámmal történt valami. Stop meg én egy New York környéki házban lakunk a földszinten. Az udvarról egy faág hajlik be a verandára. E macskalépcső segítségével az én Stopom kettős életet él: a lakáson belül civilizálton, kiegyensúlyozottalf, de ha leereszkedik a faágon és kijut a világba, akkor igazi csavargó módjára viselkedik. Három évvel ezelőtt találkoztam először Stoppal Egy fagyos éjszaka hazafelé tartottam, amikor egy lépcsőn megpillantottam a lángvörös szőrű kismacskát. Amikor melléje értem, a szerencsétlen jószág megpróbált felállni, de megingott és félig megfagyva, lábaim elé hemperedett. Zsebembe dugtam a maroknyi, reszkető szőrcsomót. A kiscica kedves dorombolással jutalmazott jótettemért. Otthon azután Stop nagy gyönyörűséggel kile- fegyelte az eléje tett meleg fejecskét. Egy hét múlva már otthonosan járt-kelt a szobákban és tavasszal a kedvesen behajtó faág segítségével elindult, hogy felfedezze a New York-i járdák exotikus világát. Amikor kiruccanásai egyre tovább tartottak, vásároltam neki egy kis nyakörvet, amire kerek fémlapocskát erősítettem ezzel a felirattal: „Ez a macska nem gazdátlan állat. Szükség esetén hívja fel Fred Sparksot, a B-U-8-as telefonszámon.” Stop. aki nem hasonlított a kétlábú élőlények elől menekülő kóbor . társaira nagyon hszékeny és bizalmas. Ha az utcán csavarog, a járókelők megállnak, hogy megsímogassák, A nyakörvnek nagy sikere van, telefonom így gyakran cseng. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy a kóborló Stop megszökött, vagy elveszett, s milye.i kiábrándultak, amikor biztosítom a szíves megtalálókat, hogy maga is hazatalál. Egy férfi, akit már évek óta nem láttam, felhívott: „Lám csak, milyen kicsi a világ! Megsímogattam a macskát, s így tudtam meg, hogy ön ismét New Yorkban van. Nem felejtette még el, hogy 20 dollárral tartozik nekem?” Nem ez volt az egyetlen eset, amikor Stop pénzbe került. Egyszer felhívott a szomszédos étterem tulajdonosa és panaszkodott, hogy macskák garázdálkodnak a konyhájában, „Az egyetlen macska, amelyet sikerült elcsípnem, nyakörvet viselt ezzel a telefonszámmal — közölte. — Kérem, mondja meg a címét: el akarok küldeni egy csekket, hogy. befizethesse a kártérítést." Másfél évi vándorélei után Stop a kődzsungel harcos veteránja lett. Képe tele volt karmolásokkal, a füle több helyen beszakad'. De az általánosan elterjedt nézef ellenére — miszerint a felügyelet nélkül hagyott szegény állatokkal mindenféle szerencsétlenség történhet a nagyvárosban — nem tapasztaltam. hogy Stop-ot bántalmazták volna. Ellenkezőleg, sokan felhívtak, csupán azért, hogy közöljék, milyen jól bánnak vele. „Nagyon kedves ez a macska, a telefonszámmal a nyakában — közölte a napokban egy férfihang. — Mondja, adhatok neki nyershúst?” Egy másik telefonáló azt akarta megtudni, hogy sza- bad-e Stopnak báránycsontot rágnia. Stopnak a legkülönbözőbb kalandjai támadtak. Az egyik reggel bebújt az utcasarkon álló taxiba. Akkor értesültem a dologról, amikor egy felháborodott hang telefonált: „Magáé a macska?” Miután közöltem, hogy igen, az ismeretlen telefonáló méltatlankodva folytatta: „Taxisofőr vagyok. Azt hittem, hogy engem már nem érhet meglepetés a világon. De amikor a központi pályaudvar felé hajtattam, látom, hogy egy m- ska ül a hátsó ülésen méghozzá telefonszámmal a nyakában!” „És hová tette?” — kérdeztem tőle aggodalommal. „Bezártam a csomagtartóba. A kulcsot megkaphatja a taxiállomáson. Hagyjon ott nekem négy dollárt a csomagtartó használatáért. Ja, és igen, mi lesz a viteldíjjal, uram? Senki nem utazhat ingyen taxival, még egy macska sem.” Néhány hónappal ezelőtt, késő este megszólalt a telefon. Izgatott női hang keresett. „Egy kandúr bújt az ágyam alá. Sikerült megnéznem a nyakörvét, mielőtt elrejtőzött.” Próbáltam megnyugtatni az ismeretlen telefonálót, és megkérdeztem: „Dehát honnan tudja, hogy kandúr?” „Onnan, hogy megkergette az én cicámat!” A hölgy azt is közölte, hogy őt Helénnek hívják. Megmondta a címét is — közel lakott, két házzal odébb. Felöltöztem és elmentem a szerelmi kalandba bonyolódott Stopért. Bocsánatot akartam kérni védencem tolakodásáért, de a nő becsapta az ajtót az orrom előtt. Két hét múlva megismétlődött az eset. Ez alkalommal egy doboz csokoládét vittem Helénnek és egy jó darab májat kis kedvencének. Helén ez alkalommal már nagyon mulatságosnak találta az esetet és beszámoltunk egymásnak macskáink kalandjairól. Megállapodtunk, hogy másnap együtt ebédelünk. Stop azóta nem találkozott Helén macskájával. Én azonban egyre gyakrabban látom Helént. S most már, ha cseng a telefon, tudom, hogy esetleg csak engem érint a hívás... (A Nyegyeljából fordította: Peters MagdaJ
