Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-14 / 10. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964 január 14. I területi ifi,vívó egyéni bajnokságon a Szolnoki MÁV két első he yet szerzett Az NB II. Ke’eti-csoportjának tavaszi sorsolása Szombaton és vasárnap lterült sor a területi ifi egyéni vívó bajnokság négy számára. Az új területi beosztás szerint Hajdú, Szabolcs, Szolnok és Pest megye 12 szakosztálya jogosult indítani versenyzőt. Sajnos több egyesület nem nevezett. így Szolnok megye három és Hajdú megye egy szakosztálya vett részt versenyen. Szombaton délután a női és a férfi tőrözők vívtak a döntőbe jutásért, majd a bajnoki címért, s a jobb helyezésekért. Ez a nap kettős szolnoki sikert hozott. mert erőteljes, jó vívással, veretlenül nyerte, nyolc győzelemmel Németh Ilona (Szó. MÁV) a leányok, s Danics Ferenc (Szó. MÁV) a fiúk versenyét. Mind a ketten kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Szolnok megyei vívók a többi helyezésekért Is eredményesen küzdöttek. Vasárnap a kard és a párbajtőr versenyre került sor. Éz a nap kettős debreceni sikert hozott, a kardot Földi Imre, a párbajtőrt Várnai Ákos nyerte. A kard döntő különösebb Izgalom nélkül folyt le, mert Földi 8 győzelemmel veretlenül lett első. Mögötte a helyezettek már nagyobb küzdelmet vívtak, s ebben a Szolnoki MÁV vívói eredményesek voltak. Keskeny, Munkácsi, Hank sorrendben végeztek a 2., 3„ 4. helyen. A párbajtőrben ugyancsak nyolc induló volt mégis ez a szeszélyes fegyver hozta a legtöbb izgalmat. A körvívás végére hárman végeztek 1—1 vereséggel, s ezért az első helyért holtversenyt vívott Pakay, Kapitány (Szolnoki MÁV), és Várnái (DVSC). Az első holtverseny nem hozott döntést. Körbe verték egymást. Újból kezdődött a holtverseny, immár másodszor. Ebben Pakay 5:4 arányban nyert Kapitány ellen, majd Várnai ugyancsak legyőzte őt 5:4 arányban. Nagyon izgalmas csőriében ezután Várnai győzött 5:3 arányban Pakay ellen. így Pakay. aki utolsó csörtéjében elbátor- talanodott második. Kapitány pedig harmadik lett. A fegyelem és sportszerűség megóvása érdekében Szentistvány Józsefnek, _ a verseny főbírójának több ízben kellett figyelmeztetni mind a páston mind a pást mellett a vívókat. Ez az erélyes intézkedés biztosította a verseny zavartalanságát és tisztaságát. A versenyzők felszerelése sok kívánni valót hagy maga után. Az igaz, hogy költséges, s a szakosztályok elég gyengék anyagilag, de a vívók testi épségét óvni kell mindenképpen. Emiatt a párbajtőr verseny előtt a főbíró valósággal átöltöztette a vívókat. Minden veszélyesnek látszó ruhadarabot, felszerelési tárgyat kicseréltetett. A verseny végeredménye és a továbbjutók névsora az alábbi: FÉRFI TŐR 1. Danics (Szó. MÁV) 8 gy; 2. Bángyörgyi (DVSC) 7 gy; 3. Pakay (Szó. MÁV) 6 gy; 4. Várnai (DVSC) 3 gy, 5 kt; 5. Báli (Szó. MÁV) 3 gy., 7 kt., 13 at; 6. Fodor (DVSC) 3 gy., 7 kt, 9 at; 7. Hajdú (DVSC) 3 gy., 10 kt; 8. Erdei (DVSC) 2 gy: 9. Kapitány (Szolnoki MÁV) 1 gy. NŐI TŐR 1. Németh (Szó. MÁV) 8 gy; 2. Danics (Szó. MÁV) 7 gy; 3. Fehér (T.-miklós) 5 gy., 6 kt; 4. Vájná J. (T.- miklós) 5 gy., 7 kt; 5 Erdei (DVSC) 4 gy; 6. Seller (T.-miklós) 3 gy; 7. Maxim (DVSC) 2 gy; 8. Varga (DVSC) 1 gy., 1 kt; 9. Vaína (T.-miklós) 1 gy-, 3 kt. KARD 1. Földi (DVSC) 8 gy; 2. Keskeny (Szó. MÁV) 6 gy; 3. Munkácsi (Szó. MÁV) 5. gy.. 9 kt; 4. Hank (Szolnoki MÁV) 5 gy., 12 kt; 5. Asztalos (DVSC) ( gf; 8. Nagy (DVSC) 3 gy; 7. Szép (Szó. MÁV) 2 gy., 6 kt; 8. Póta (DVSC) 2 gy, 7 kt; 9. Tihanyi (Szó. MÁV) Nagykanizsai Bányász— Szolnoki MTE 14:8 Eredmények (elől a nagy- kanizsai versenyzők.) Légsúly: Baranyai G. döntő fölénye miatt S. Molnárt, az 1. menetben leléptették. Már az 1. percben rászámoltak S. Molnárra és amikor még egy kemény ütéstől padlóra került, a vezetőbíró leléptette. 2:0. Harmatsúly: Baranyai J. ellen Mondok a 2. menetben feladta. Másfél meneten át vitézül állta a harcot Mondok, aztán hirtelen visszaesett, egyre erőtlenebb lett, végül is feladta a küzdelmet. 4:0. Pehelysúly: Gyöngyösi p. gy. Vígh ellen. Nem sokat láttunk ezen a találkozón az ökölvívás szépségeiből. Csapkodás, dulakodás folyt végig. III. Sajnos, e számokban alig fejlődünk valamit. Bár Fuchs Géza hosszú idő óta fennálló megyei csúcsot adott át a múltnak, Fodor Endre és Oravecz Elemér minden versenyszámban egyéni csúcs- eredménnyel igazolták szorgalmukat, mégis rajtuk kívül már csak visszavonuló felnőtteket vagy még most kibontakozó fiatalokat találunk. Tehetséges a tiszafüredi Boska, a tiszaföldvári Balogh, a martfűi Murányi, — egész sereg tehetség van a jászapáti gimnáziumban, az ipari tanulók között Szolnokon, ezek azonban vagy magukra hagyottan dolgoznak, vagy szakszerű vezetés hiányában hamar kedvüket vesztik és nem végzik rendszeresen edzéseiket. 88 méter síkfutás: perc 1. Fuchs Géza (Szo.M.) 2:00.0 2. Fodor Endre (Sz.M.) 2:08.6 3. Zámbori Béla (Sz.H.) 2:09.4 4. Balogh I. (Tföldv. g. 2:11.6 5. Botka S. (Tfür. g.) 2:12.0 6 Várnagy J. (MSE) 2:13.2 7. Murányi Z. (MSE) 2:13.2 8. Elekes S. (605.1TSK) 2:13.2 9. Vörös Zoltán (MSE) 2:13.7 10. Horváth D. (Sz. H.) 2:14.0 Az 1962. évi legjobb tíz átlaga: 2:06.6. Az 1963. évi legjobb tíz átlaga: 2:10.9. Az első éves ifjúsági Fuchs Gézától tehetsége és szorgalma után várni lehet újabb PÁRBAJTŐR 1. Várnai (DVSC) 6 gy; 2. Pakay (Szó. MÁV) 6 gy; 3. Kapitány (Szó. MÁV) 6 gy; 4. G. Kiss (Szó. MÁV) 3 gy, 6 kt; 5. Olasz (DVSC) 3 gy, 8 kt; 6. Danics (Szó. MÁV) 2 gy; 7. Dókus (T.- miklós) 1 gy, 3 kt, 11 at; 8. Fodor (DVSC) 1 gy, 8 kt, 10 at Jóssá J. Víghre az 1. menetben kilencet számoltak. Gyöngyösit megintették. A kanizsai fiú kevesebbet szabálytalankodott. 6:0. Könnyűsúly: Hegyeshalmi p. v. sz. Bo- zsótól. A kezdeti nagy iram fokozatosan esett és a 3. menetben már mindkét versenyzőt megintették. Bo- zsó állóképesebbnek bizonyult. 6 *2. Kisváltósúly: Bedi döntő fölénye miatt Tiszát ac 2. menetben leléptették Az 1. menetben mindketten technikás ökölvívásra törekedtek, később azonban csak a kiütést erőszakolták. Tiszára rászámoltak, majd leléptették. 8:2. Váltósúly: Senkó p. gy. Tésíás ellen. Kevés pontos ütést láthattak a nézők. Az ütések között több is szabálytalan sikeres szereplést, — megyei csúcseredmény javítást. Ez • nagyon szimpatikus versenyző 1963-ban is egyenletesen fejlődött és beváltotta a hozzáfűzött reményeket. 800— 3000 méterig messzemenően legjobb versenyzőnk. Javított eredményein Fodor Endre Is, ő azonban egyre inkább a hosszabb távok felé fordul: 1000—5000 méter síkfutásban és akadályfutásban még csak komoly Ígéret több és rendszeresebb edzéssel az eddigi szép fejlődése még töretlenebb lesz. A sok fiatal közül bármelyik kiugorhat 800 méteren az idén, ha több versenyen indul és bátrabban versenyzik. Nagyon sok tehetséges középiskolásra lehet számítani, akik eddig inkább csak beugrók voltak. Fejlődésre számítunk a rangsorban nem szereplő Krasznai- nál és Pógyornál. 1509 méter síkfutás: perc 1. Fuchs G. (Sz.MAV) 4:05.1 2. Fodor É. (Sz.MAV.) 4:22.4 3. Rékasi G. (MSE) 4:30.3 4. Dávid Béla (MSE) 4:32.8 5 Elekes S. (605.ITSK) 4:33.2 6. Vörös Zoltán (MSE) 4:34.0 7. Oravecz E. (Sz.M.) 4:36.0 8. Fecske P. (Jap. g.) 4:36.9 9. Dóra Imre (MSE) 4:38.1 10. Lukács S. (Km. g.) 4:38.2 Az 1962. évi legjobb 10 átlaga 4:24.2. Az 1963. évi legjobb 10 átlaga 4:31,5, Március 8-án: Kisterenyei Bányász—Debreceni Dózsa, Békéscsaba—KISTEXT, Szegedi VSE—Nagybátonyi Bányász, Nyíregyházi MTE— Jászberény, Szolnoki MÁV— Bp. Előre, Baglyasaljai Bányász-Miskolci Bányász, Bp. Spartacus — Szolnoki MTE, Kecskeméti Dózsa—Egri Dózsa Vasas Izzó—Gyula. Március 15-én: D. Dózsa— Kecskemét, Gyula—Kisterenye, Eger—Bpesti Spartacus, Szolnoki MTE—Baglyasalja, Miskolc—Szolnoki MÁV, Bp. Előre—Nyíregyháza, Jászberény—SZVSE, Nagybátony— Békéscsaba, KISTEXT-Izzó. Március 22-én: Bp. Spartacus—D. Dózsa, Békéscsaba— Jászberény, SZVSE—Bp. Előre, Nyíregyháza — Miskolc, Szolnoki MÁV — Szolnoki MTE, Baglyasalja — Eger, Kecskemét—Gyula, Kisterevolt. 10:2. Nagyváltósúly: Vinczét a ß. menetben sor. szab. miatt leléptették Németh ellen. Vinczének hamar elfogyott az ereje, már csak abban bízott, hogy egy ütéstől Némethet kiszámolják. Hatalmas ütései közül azonban sok volt a tenyeres. 10:4. Középsúly: Ud- vardi ellen Válvi az 1. menetben feladta. Már az első percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Vályi nem tudta hárítani Udvardi heves rohamait, és repült a törülköző. 12:4 Félnehézsúly; Babits ellenfél nélkül győzött. Ig- nácz nem jelent meg a mérlegelésen. 14:4. Nehézsúly; Tóth az 1. menetben sérülés miatt feladta Dobó ellen. Alig volt néhány ütés, amikor egy akció után Tóth a térdéhez kapott és feladta a küzdelmet. 14,6. 300« méter síkfutás: 1. Fuchs G. (Sz.MAV) 8:50.2 2. Fodor E. (Sz.MAV) 9:22.6 3. Oravecz E. (Sz.M.) 9:46.9 4. Dávid Béla (MSE) 10:17.8 1962. évi átlag 9:49.4 1963. évi átlag 9:34.3 5000 méter síkfutás: perc 1. Fodor E. (Szó. M.) 16:15.8 2. Oravecz E. (Sz.M.) 16:29.6 3. Dávid Béla (MSE) 17:56.2 4. Szabó 1. (Jb. Hon. 19:31.0 1962. évi átlag 18:06.5 1963. évi átlag 17.31J 10 000 méter síkfutás: 1. Oravecz E* (Sz. M.) 36:22.0 1962-es eredménye: 35:15.2 volt. Legjobban a hosszútávfutásokban mutatkozik meg megyénk felnőtt férfi versenyzőinek hiánya. Alig két- három versenyző alkotja a hosszútávfutó mezőnyt. Elismerés illeti őket, mert minden alkalommal rendelkezésre álltak akár a megyei válogatottnak, akár egyesületüknek volt rájuk szüksége, de mindaddig minden pontversenyben nagy hátránnyal indulunk, amíg csak őrájuk számíthatunk. Tehetséges ifj. versenyzőinknek nem volna szabad olyan hamar ahbahagyni felnőtt korban. Így a hosszútávfutás mindig achiles-sarka marad megyénk atlétikájának. (Folytatjuk) nye—Izzó KISTEXT—Nagybátony. Március 29-én: D. Dózsa— Baglyasalja, Kisterenye—KISTEXT, Izzó — Kecskemét, Gyula—Bp. Spartacus, Egér- Szolnoki MÁV, Szolnoki MTE —Nyíregyháza, Miskolc—Szegedi VSE, Bp. Előre—Békéscsaba, Jászberény—Nagybátony. Április 5-én: Szolnoki MÁV —D. Dózsa, Békéscsaba—Miskolc, SZVSE—Szolnoki MTE, Nyíregyháza—Eger, Baglyasalja—Gyula, Bp. Spartacus— Izzó, Kecskemét—Kisterenye, KISTEXT—Jászberény, Nagybátony—Előre. Április 12-én: D. Dózsa— Nyíregyháza, Kecskemét— KISTEXT, Kisterenye - Bp. Spartacus, Izzó—Baglyasalja, Gyula—Szolnoki MÁV, Eger— SZVSE, Szolnoki MTE—Békéscsaba, Miskolc — Nagybátony, Bp. Előre—Jászberény. Április 19-én: SZVSE—D. D. Dózsa, Békéscsaba—Eger, Nyíregyháza—Gyula, Szolnoki MÁV—Izzó, Baglyasalja—Kisterenye, Bo. Spartacus—Kecskemét, KISTEXT-Bp. Előre, Jászberény—Miskolc, Nagybátony—Szolnoki MTE. Április 26-án: D. Dózsa— Békéscsaba, Bp. Spartacus— KISTEXT, Kecskemét-Bag- lyasalja, Kisterenye—Szolnoki MÁV, Izzó — Nyíregyháza, Gyula—SZVSE, Eger—Nagybátony, Szolnoki MTE—Jászberény, Miskolc—Bp. Előre. Május 3-án: Nagybátony— D. Dózsa, Békéscsaba—Gyula, SZVSE—Izzó, Nyíregyháza— Kisterenye, Szolnoki MÁV— Kecskemét, Baglyasalja—Bp. Spartacus, KISTEXT — Miskolc, Bp. Előre — Szolnoki MTE, Jászberény—Eger. Május 10-én: D. Dózsa— Jászberény, Baglyasalja— KISTEXT. Bp. Spartacus- Szolnoki MÁV, Kecskemét— Nyíregyháza, Kisterenye— SZVSE, Izzó — Békéscsaba, SVula — Nagybátony, Eger— Bp. Előre, Szolnoki MTE— Miskolc. Május 17-én: Bp. Előre—D. Dózsa, Békéscsaba—Kisterenye, Szegedi VSE—Kecskemét, Nyíregyháza— Bp. Spartacus, Szolnoki MÁV—Baglyasalja, KISTEXT—Szolnoki MTE, Miskolc—Eger, Jászberény—Gyula, Nagybátony— Izzó. Május 24-én: D. Dózsa— December és január hónapban rendezte meg a Jászberényi Egészségügyi SE egyéni sakkbajnokságát. A versenynek 14 résztvevője volt, és helyenként színvonalas küzdelmet hozott. A bajnokságot Horgo- si Ödön szerezte meg, veretlenül, egy döntetlennel. A verseny kellemes meglepetését Szórád Vendel második helye jelentette, aki a II. osztói vú minősítést is megszerezte. Minden országban, ahol csak népszerű a labdarúgás. megoróbálják összeállítani a világ legjobb labdarúgó csapatát. Az elmúlt évben ez nemcsak elméletben sikerült, hiszen Angliában pólyára is lénett a világ tizenesve a szigetország válogatottja ellen. Hogy a Wembleyben látott csapat a legjobb volt-e? Erre nehéz lenne feleletei adni. Legutóbb a novisadi Magyar Szóban jelent meg rangsorolás a világ legjobbjairól. Az első tíz helyre a következő játékosokat jelölték: 1. Jasin: 2. Low: 3. Greaves; 4. Jair; 5. Del Sol: 6. Puskás; 7. Suarez: 8. Charlton; 9. Rivera; 10 Voronyin. A világ legjobbjai közt említi a lap Maidinit, Mazzolát, Ama- rildot, Ivanovot. Csiszlen- kot is. A magyar válosa-. tettből egyedül Mészöly kapott helyet a legjobbak köMiskolc, Szolnoki MÁV—KISTEXT, Baglyasalja—Nyíregyháza, Bp. Spartacus—SZVSE, Kecskemét—Békéscsaba, Kisterenye—Nagybátony, Izzó— Jászberény, Gyula—Bp. Előre, Eger—Szolnoki MTE. Május 31-én: Szolnoki MTE -D. Dózsa, Békéscsaba—Bp. Spartacus, SZVSE—Baglyasalja, Nyíregyháza — Szolnoki MÁV, KISTEXT—Eger, Miskolc—Gyula, Bp. Előre—Izzó, Jászberény—Kisterenye, Nagybátony—Kecskemét. Június 7-én: D. Dózsa— Eger, Nyíregyháza — KISTEXT, Szolnoki MÁV-Sze- gedi VSE, Baglyasalja—Békéscsaba, Bpesti Spartacus— Nagybátony, Kecskemét— Jászberény, Kisterenye—Bp. Előre, Izzó—Miskolc, Gyula- Szolnoki MTE. Június 14-ért: KISTEXT— D. Dózsa, Békéscsaba—Szolnoki MÁV, SZVSE—Nyíregyháza, Eger—Gyula, Szolnoki ' MTE—Izzó, Miskolc—Kisterenye, Bp. Előre — Kecskemét, Jászberény — Bp. Spartacus, Nagybátony—Baglyasalja. Június 21-én: Gyula — D. Dózsa, SZVSE - KISTEXT, Nyíregyháza — Békéscsaba, Szolnoki MÁV—Nagybátony, Baglyasalja — Jászberény, Kecskemét—Miskolc, Kisterenye — Szolnoki MTE, Izzó- Egér, Bp. Spartacus-Bpesti Előre. Június 28-án: D. Dózsa—Izzó, Békéscsaba—SZVSE, KIS- TEXT—Gyula, Eger—Kisterenye, Szolnoki MTE—Kecskemét, Miskolc—Bp. Spartacus, Bp. Előre—Baglyasalja, Jászberény—Szolnoki MÁV, Nagybátony—Nyíregyháza. A Totó 2. heti eredménye L Atalanta—Inter. 8 Iá 2. Catania—Roma z Oá 3. Fiorentiua—Bari l Iá 4. Juvpntus—Genoa t W . 5. Lanerossi—Mant. törölve 6. Lazio—Bologna 2 1:2 7. Messina—Modena 1 2á 8. Milan—Spai x ld 9. Sampdoria—Torino x Oá 10. Lecco—Cagliari törölve 11. Potenza—Venezia 1 2á 12. Padova—Verona törölve 13. Cosenza—Varese 2 9:1 14. Brescia—Pro Patria 1 2:1 15. Parma—Palermo 8 Oá pont 1. Horgosi Ödön 10,5 2. Szórád Vendel 9,— 3. Pótári József 8,— 4. Szombathy Miklós 7,5 5. Farkasdy Gyula 6,— 6. Horváth Imre 6,— 7. Lencse Mátyás 5,5 8. Kiss Ferenc 5,— 9. Nagy Lajos 4,5 10. Pál János 3,— 11. Szalay Géza . 1,5 12. Bugyi István 0,5 zött a jugoszláv újságban. A világranglista kialakításában talán a párizsi „France Football” labdarúgó szaklap véleménye a legelfogadottabb. 1963. legjobb labdar' "'■’ként a franciák is Jasint, a szovjet válogatott kapuvédőjét jelölték, a világválogatottban és a Rómában lejét? szott olasz—szovjet válogatott mérkőzésen látottak alapján. A skóciai Low előkelő helyezését elsősorban a világ válogatottjában mutatott játéka alapján ítélték oda a szakemberek. Greavsről talán annyit jellemzésképpen, hogy az angol labdarúgó bajnokságban 200 gólt lőtt Ilyen csúccsal senki sem dicsekedhet. 1 gy. A Nagykanizsai Bányász jutott az ökölvívó NB íl-be Atlétáink szereplése 1963-ban — Közép- és hosszútávfutók — Befejeződött a Jászberényi EÜ SE egyéni sakkbajnoksága Végeredmény A világ legjobb labdarúgói