Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-12 / 9. szám
1934. január 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 HŰHÓ A TIGRIS KÖRÜL (KISSÉ RÖVIDÍTVE) Irta: E. PARHOMOVSZKIJ £ lhatároztuk — én és tízéves fiam hogy tigrist fogunk nevelni. El is mentünk az állatkert igazgatójához. — Jónapot kívánok! Tigrisért jöttünk... — mondtam és arckifejezésemmel igyekeztem bizonyítani, hogy teljesen egészséges vagyok és felelek cselekedeteimért. — Nagyon kedves! — válaszolta az igazgató olyan nyugalommal, mintha naponta legalább kétszer fordulnának hozzá ilyen kéréssel, — Napjainkban nincs lehetetlen. De el kell végeznünk bizonyos formalitásokat. Egyéves szerződést kötünk önnel. Ha a tigrisnek az alatt valami baja történik, ön a felelős érte. — S ha velünk történik valami — kérdeztem bátortalanul —, ki lesz a felelős? — Senki, Hiszen önként vállalja a tigrist. Senki sem kényszeríti. — Értem... — Jellemzést és javaslatot kell hozni a munkahelyről. A javaslatot a szakszervezeti gyűlésnek kell jóváhagynia. sodálkozva néztem rá. — De hát miért csodálkozik? — kérdezte az igazgató. — A tigris nagy érték, és nem bízhatjuk rá akárkire. Erkölcsileg szilárd, jó pedagógiai érzékkel rendelkező ember kell ehhez. A gyűlést keddre tűzték ki. A hirdetőtáblánál, amelyen a napirendi pont függött, már szombaton tolongtak a kíváncsiak. Különféle vélemény hangzott el. Egyesek úgy vélték, hogy méltó vagyok erre, míg mások szerint nem vagyok elég érett. A gyűlés előtt névtelen levél érkezett a szakszervezeti bizottsághoz. Az állt benne, hogy egyszer egy kollektív állatkerti látogatáskor leköpdöstem a tevét, és azonkívül moziban láttak egy növel. 4 névtelen levelet a gyűlés elején felolvasták, hogy szégyenletes csökevényként rögtön félre is tegyék. De a második vádpont mellett IS ember szólalt fel. Volt, aki emlélcezett. arra, hogy nyáron egyedül, a családom nélkül üdültem. De volt, aki egyszerűen nem értette, hogy milyen jogon avatkoznak be magánéletembe, amikor a feleségem nem tett bejelentést. Az előző felszólaló ekkor kijelentette, hogy hivatalosan be kell hívni a feleségem és részletesen el kell mondani neki mindent... Az elnök figyelmeztette a gyűlést, hogy a tigrisről van szó. — Na és, a tigrisről. Tigris ide, tigris oda, senkinek sem engedhetjük meg, hogy megcsalja a feleségét! — mondta a következő felszólaló, pontosabban felszólalónő. +* yér taps hangzott fel a teremben. Ezután 40 szavazattal SO ellenében úgy döntöttek, hogy a mozilátogatás, bárkivel is, elsősorban kultúr- program, és nem tartozik a tigrisnevelést akadályozó amorális cselekedetek közé. Ekkor egyik munkatársam emelkedett szólásra: — A tigris otthoni nevelése jelen pillanatban nagy megtiszteltetés. Ezt ki kell érdemelni. Természetesen nem tiltakozom személy szerint ellene, de miért éppen őt, nem pedig valaki mást érjen a megtiszteltetés? — Hát, mert 6 kérte — mondta nem nagy meggyőződéssel az elnök. — Nem, így nem helyes. Ma tigrisnevelésre kér engedélyt, holnap pedig majd azt kéri, hogy Hold- repülésre javasoljuk. Nem. elvtársak, szerintem kollektívánknak kell gyámságot vállalnia e felett a leopárd felett. — Tigris — javította ki valaki. — Hát legyen tigris. Résszletesen meg kell vitatni ezt a kérdést, jelölteket kell megnevezni, megvitatni őket, ahogy szokás, majd titkos szavazással kell eldönteni, hogy kollektívánk nevében kire bízzuk ezt az oroszlánt. Lehet, hogy rábízzuk, de lehet hogy másra. A nép akaratától függően. 4 jelöltek összeállításakor felelevenedtek a régi sérelmek. A sértő feleket felmagasztalták és felvették a szavazási listára, A jelöltek a rémülettől sápadtan egymás után visszautasították a tisztséget. Reménykedve néztek rám, mint egyetlen megmentőjükre. S ekkor meginogtam. Hát hogyan, én vagyok a legostobább? Mindenki lerázza ezt az átkozott vadállatot, én pedig hurcoljam haza és neveljem? Életem kockáztatásával? felálltam és kijelentettem, hogy lemondok a ■ megtiszteltetésről. Pánik tört ki. Mindenki kó- nyörgött, hogy ne utasítsam vissza. Azt mondták, nemcsak magamra kell gondolnom, hanem munkatársaimra is. Főképp a jelöltek hivatkoztak erre. Ha már a kerületben, sőt a köztársaságban, s végül az egész világon először a mi kollektívánknak jutott az a megtiszteltetés, hogy társadalmi munkában tigrist nevelhet, akkor felelősségteljesen kell ehhez viszonyulni és meg kell érteni, az ügy fontosságát. — De hiszen te magad kérted! — kiáltott fel az elnök. — Kértem, de most már nem kérem. Rájöttem, hogy méltatlan vagyok erre a magas megtiszteltetésre. Valóban leköpködtem egyszer a tevét! Az üdülőben megismerkedtem egy asszonnyal, akivel még ma is koszaiul viszonyban vagyok! S ha kell, a feleségem is bizonyítja... A fiam a múltkor megharapta a padtársát. Méltatlan vagyok tigrisnevelésre! — Ostobaság! — kiáltották minden oldalról. — Te rendes ember vagy! Megbízunk téged. rgyszóval viharos taps közepette vállalatunk szak- ® szervezeti gyűlése kötelezett a tigris nevelésére, egyéves határidővel. De bármit is csináljanak velem, nem vállalom. Végül is milyen jogon kötelezhetnének? Kényszerböí mm lehet tigrist neveini> Képek Debrecen tuőiosfflówiifos éleiéből Az atommag titkai nyomában. Debrecenben a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetében kísérleti atomfizikai vizsgálatokat végeznek. Tóth Endréné technikus béta sugárzó anyagokat azonosít a béta sugárzás energia-elosztásának meghatározása át ián Az ATOMKI 800 ezer voltos részecske-gyorsító kasz- kád generátora Dr. Kettes* Aladár professzor operál Juhan Smuul két verse Juhan Smuul, a szovjet—észt irodalom egyik legjelentősebb képviselője 1922-ben született. A német megszállók ellen harcolva, a Vörös- hadsereg soraiban érett költővé. A felszabadult Észtoniában egymás után jelentek meg verseskötetei és prózai művei. Legismertebb művét, a „Déli jégmezőkön” címmel magyarul is megjelent utibeszámolóját 1961-ben Lenin- díjjal tüntették ki. A tengerpart Tengerpart, sziklás-köves végtelen, hullám-szántotta part, fövenyselyem, mit sápadt tajték csókol csendesen, milyen titkot őrzői? Felelj nekem! S mesél a part, a durva viharról mesél, mesél a hullámról, ezer nyelven beszél, mesél a szikláról — ó, hogy verte a szél! a bátor hegyfokról csobbanva mesél, becézget, csitul, elsimul, s megint suhogó korbáccsal fenyegetőn legyint. Napra nap, éjre éj — hallod a mesét: régen, régen még gazdagon élt a nép, de századok szálltak s beborult az ég, esővel terhes, hamuszín, nehéz az ég. Gazdagot szolgált az elesett szegény erről mesél őszi szelek idején. És mesél ragyogó-fényes tavaszról, ujjonngó, büszke, hatalmas tavaszról. Mesél a hazáról: bimbója kifeslett. Mesél — csacsogva — tavaszi hullámmal, mesél tavaszi hullámmal. * „Mindennapi kenyerünket. •• (Részlet a „Komszomolista vagyok?’ című elbeszélő költeményből) Reggelenként — jól emlékszem felsóhajtott hozzá, szegény apámra — ki láthatatlan büntet — görnyedt könyörgésben magát megalázva — „Ö, add meg nekünk mindennapi kenyerünket!” Ilyennek mintázta szobrásza, a szükség: ne legyen acélos, de viasz-puhány se. Tisztelte a törvényt? Ö, nem, annál ő büszkébb! De monda, a tisztesség csak ezen áll-e? Tán vagyonnal dicsérték szorgalmát az évek? A pénzt, kincset bíz’ nem neki mérték! A kicsinyke föld, mit fehér kövek védnek, ez az ő kamrája, ez a nagy-nagy érték. S hányszor adogatta erejét-szorgalmát kamat reményében! — S ugyan mi haszna? Köves kietlenben mérték fia jussát, s félezer adósság gazdag-bő kamatja. Egy pohárnyi jó bor vidította olykor, s elfutott messzire gond-pányvázta kedve. Kicsiny arany-csengők — tán nem is a bortól — daloltak lelkében csilingelve-csengve. Ilyenkor rendre mind kibomlott az emlék, a tengerek bátor-merész fia lett ő, a matrózkocsmában virtoskodó vendég, a vállalkozásban mindenütt az első. Kivirágzott újra elmúlt ifjúsága: régi kóborlások töltik be a kedvét. Haja is ősz már, de nem ismersz rája, a repülő sasok is irigyen lesnék. Ékes aranykapu, ábrándok csalója, ki álmot hazudsz már-már Valóságnak, viszed-e hát apám a csodálatos-jóba, mit sóvár vágyai már régen várva vágynék? Ö, nem! — A kelő hajnal hessenti a vágyát, álom marad mind a megálmodott álom. Cipeld tovább, jó öreg, cipeld csak a málhát, vigyázz, ne roggyanj, jól megállj a lábon! Ne feledd, háló kell és hozzá új ladik.. * (— de a pénz!... — ez fenyeget újra és újra! A család is — ládd —, hogy megszaporodik: hat gyerek, enne mind s minden rossz a gúnya! Hogy vergődtél, ó, a szörnyű vasmarokban, hisz a gondnak fele is számosabb a soknál! A gondban-teherben a derék megroppan. Sátánok s istenek dühével hadakoztál. Görnyedt válláról lerakta gondját végül, egyenlő részre osztotta hat fiának, s szürke ünneplőben, rezzenetlen lábba! a végtelen messzi fehérségbe szédült — talán búcsút intett a kapufélfának. Fordította: Szilágyi Miklós
