Szolnok Megyei Néplap, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-12 / 290. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. december 12. SÜRGŐS! Meg kell menteni a jászberényi szociális foglalkoztatót „Embersorsok háromjegyű számok mögött*’ című, a jászberényi városi tanács vb szociális foglalkoztatójáról írott cikkünk vasárnap jelent meg. A vidék első ilyen jellegű intézményét méltattuk abban; megemlítve, hogy az idős, beteg emberek — a foglalkoztató jó voltá­ból - egy év alatt majdnem egy és negyedmillió forin­tot kerestek tisztes munkával. Utaltunk arra, mennyire kívánatos, sőt szükséges az intézmény fejlesztése. Hétfőn reggel érkezett a jászberényi városi tanács vb-hez a megyei tanács vb pénzügyi osztályának 38 196/ 1963. számú levele Az osz­tály ebben arról értesíti a vb-t, hogy a Pénzügymi­nisztérium 87671/1963. I. d. szám alatt a foglalkoztató működését csak ez év vé­géig engedélyezte. Idézünk a tizennyolcsoros megyei átiratból, mely — végső fo­kon — kétszáz ember sor­sáról dönt: „ ... a megszüntetésre ezért került sor, mert a foglalkoztató a jogszabály­ban előírt feltételeknek nem felel meg, a költségve­változitatására, azok kedvé­ért, aíkik öt óráig dolgoznak. A műsorban azok is sok úiat találnak, akik a múlt­korit hallották, a művész ugyanis több pontban meg­változtatta. Így a legsike­resebb számok mellett né­hány újjal is megörvendez­teti az irodalom kedvelőit. pontjára. Az FBI az ügy­höz nem fűzött kommen­tárt. Annyi a korábbi je­lentésekből ismeretessé vált, hogy a szövetségi nyomozó­iroda egy nappal előbb le­fékezte a fiú, s az ember­rablók eiőkeritése céljából folytatott hajszát. Minden jel arra vall, hogy az FBI is „benne volt” az ember- rablók és a Sinatra-család között lezajlott megegye­zésben. A Kennedy-merény- let ügyében folytatott kétes értékű FBI nyomozás után ez az ügy is furcsa fényt vetett az amerikai nyomo­zószervekre. (MTI) tésben meghatározott pro­filokat nem tartotta be, ipari tevékenységet is vé­gez.” A szövegben említett sza­bálytalanságok ügyében folyt valamelyes vizsgálat a nyárom A foglalkoztató közvetle­nül százharminc embert juttat munkához; közremű­ködése révén további het­ven budapesti megrende­lésre dolgozik. A kétszáz­nak még fele sem rendel­kezik nyugdíjjal, földjára­dékkal, vagy más — biztos és állandó jellegű — jöve­delműnél. Akad ellenben olyan, aki a foglalkoztató létrehozása idején lemon­dott iparengedélyéről. Más­féle is kerül; sokkal-sokkal szomorúbb sorsú. Például: B. L. hatvanhárom-, H. A. hetvenéves, mindkét fülére teljesen süket Cs. T. alkal­matlan arra, hogy üzemben dolgozzék; felesége majd­nem járóképtelen, négy gyermekük van. A har­mincötéves Sz. P. csont- tbc-ben szenved; tanyasi házukat a két kisgyerekre vigyázó asszony nem hagy­hatja el. M. I. és negyven­kétéves A. leánya súlyos idegbeteg. A harmincnyolc­éves, epilepsziás Sz. Gy. két nyolcvanesztendős szü­lőjét tartja. Cs. P. harminc- hétéves hadirokkant két gyermekéről és nyomorék feleségéről gondoskodik. 1. A. J.-nak — ki olyan mér­tékben fogyatékos szellemi­leg, hogy még a pénzt sem ismeri —*, már vagy féléve szociális otthonban kellene lennie bírói tíélet szerint — ám hely hiányában a maga erejéből él, abból, amit a foglalkoztatóban ke­res. Meddig? Még ma, holnap és hol­napután. S ugyanúgy a töb­biek is. Tizenhatodikén ugyanis — a kötelező felmondási idő megtartása miatt — már senki sem mehet mun­kába. Szükségszerűen el­marad tehát az Ady Endre utcai napközi otthon, a szo­ciális klub kultúrtermének tatarozása, a szociális ott­hon fürdőjének csempézése, a kórház raktárának res­taurálása, a Zöldfa kisven­déglő részére pince és mel­lékhelyiség építése, a ga­rázsépítés az inspekciós SZTK-orvos gépkocsija ré­szére — hogy csak féltucat­nyi munkát említsünk ha­marjában... Egyesek attól tartanak, hogy a szociális foglalkoz­tató vállalattá átszervezése esetén ráfizetéses volna. A helyzetet legjobban ismerő jászberényiek szerint ez merőben valószínűtlen. A csökkent munkaképességű­eket foglalkoztató vállalat vagy szövetkezet bevételi- kiadási egyensúlya feltétle­nül meglenne. Még nem késő az intéz­kedés, de nagyon sürgős. Nézetünk szerint a Pénz­ügyminisztérium I. d. fő­osztálya akkor cselekednék helyesen, ha említett számú rendelkezése végrehajtásá­ra azonnali hatállyal újabb terminust szabna. Olyan ha­táridőt, melyen belül meg­van a lehetőség a foglal- j koztató folyamatos műkö­désére, a későbbiekben fej­lesztésére. Ügy érezzük, mindenki, aki ebből a mun­kából részt vállal, a siker elérése után nyugodt lelki­ismerettel pihenhet a Kö­zelgő ünnepek alatt «— borváró — 1 Készül a Fecske cigaretta Közkívánatra... A szokásostól eltérően az irodalmi kávéházban öt óra helyett fél nyolckor ■ kez­dődik a mai műsor. Ez alkalommal közkívánatra megismétlik Mensáros László Jászai-díjas művész nagy sikert aratott önálló irodalmi összeállítását. A beérkezett kérések alapján került sor az időpont meg­Sinatra visszakapta fiát Frank Sinatra, a világ­hírű amerikai énekes-szí­nész 240 ezer dollár váltság­díj éllenében visszakapta 19 éves fiát. Az ifjabb Sinatra szerdán, magyar idő szerint délben került vissza anyja hollywoodi lakására. Elő­zőleg az FBI, az amerikai szövetségi nyomozóiroda ve­zetői többször tárgyaltak a Sinatra-család dal, s minden jel szerint azt a tanácsot adták, hogy elégítsék ki a zsarolókat. A hatalmas pénzösszeget Sinatráék kis- címletű bankjegyekben el­juttatták Los Angelesnek at alkuban meghatározott — A NAPOKBAN jelent meg a KRESZ könyv har­madik javított, bővített ki­adása. A kunhegyes! járás­ban máris ezer példányt adtak el a könyvesboltok és a bizományosok. Érthető az érdeklődés, hiszen a könyv a közúti közlekedés rendje mellett a KRESZ- vizsga anyagát is tartal­mazza, — KEDDEN tapasztalat­csere értekezletet tartottak a tiszaföldvári Lenin Tsz- ben, amelyen a járás ter­melőszövetkezeteinek fő- agronómusai és a köráUat- orvosok vettek részt. — ÜLÉST TARTOTT a MÉSZÖV megyei szolgálta­tási szakbizottsága. Meg­tárgyalta az idén végzett munkát, megvitatta az 1964. évi szolgáltatási te­vékenységet, valamint el­készítette a jövő évi ellen­őrzési programot. — A SZOLNOKI Ver­seghy Ferenc Gimnázium önképzőköre és KlSZ-szcr- vezete december 14-én, szombaton 19 órai kezdet­tel műsoros estet rendez a Ságvári művelődési ház­ban. Bemutatásra kerül az intézet Szigligeti irodalmi színpadának „PA’ LANTÉ” (Kubai elégia) című mű­sora, mellyel a gyulai Er­kel diákünnepeken arany­érmet nyert köszönetnyilvánítás . Mindazoknak, akik szere­tett férjem TASSI JANOS temetésén résztvettek és fájdalmunkat részvétükkel enyhítették, ezúton mondunk háiáa köszönetét A gyászoló család KÖSZÖNETNTILV ANITAS Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szere­tett édesapánk temetésén résztvettek ás fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Z sárnál család — A LOTTÓZÓKAT ér­dekli. Jövőre háromszor forgatják a szerencsekere­ket* megyénkben. Február 28- án Jászerényben, május 29- én Tiszafüreden és de­cember 4-én Törökszent- miklóson sorsolják a lottót. mm ■ | A Nap kél: DEO I 7.22 h-kor, 1*9 8 nyugszik: 15.52 I h-kor. A Hold | Csütörtök | kél: 3.26 h- Gabriella kor, nyugszik; mammmmmd 14.14 h-kor. idöjarasjelentés Várható időjárás: felhős, párás, ködös, hideg idő, többfelé kisebb havazás, mérsékelt szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet 0—mínusz 3, a köd­del borított területeken mí­nusz S fok alatt. — A TŰRKEVEI föld­művesszövetkezet és a he­lyi ktsz-ek rendezésében ma este 19 órakor a városi kultúrotthonban tartják a (,Csak a fele tréfa” cimű vidám szellemi vetélkedő elődöntőjét. Játékvezető Valkó Mihály, a Megyei Népművelési Tanácsadó ve­zetője. Kovács Iby, Mádi Szabó Gábor és Csizmadia László, a szolnoki Szigli­geti Színház művészei ad­nak műsort. — A SZIGLIGETI Szín­ház december 17-én, kivé­telesen kedden tartja a be­mutatót Dévai—Nádas—Sze­nes: „Potyautas” című ze­nés vígjátékából, amelynek főszerepeit Bürös Gyöngyi, Fcmyó István, Hegedős Györgyi és Gálfy Zászló játsszák. Rendező: Laezleó Mihály. rAÍdiÖ# TV« MOZI • SZÍNHÁZ — KÖZÖSEN szervezték a szakmunkásképző tanfo­lyamot az egyesü.ést már elhatározó csépai Űj Ba­rázda és Alkotmány Tíz­ben. Az első és második évfolyamon összesen S0, növénytermesztésben dolgo­zó szövetkezeti gazda tanul a januárban kezdődő, s na­pi négy órai elfoglaltságot jelentő tanfolyamon, „ROBBANÁS” A VILÁGŰRBEN A legkülönösebb látvány a világegyetemben: a csil­lagok ködfoltjának robba­nása. Ezt első Ízben fény­képezte le dr. Allan R, Sandage, a Mont Palomar ötméteres teleszkópján ke­resztül. A Göncölszekér M—82-es galaktikája, amely tőlünk, tízmillió fényévre fekszik, már többször ma­gára vonta a csillagászok figyelmét, csillagmilliárdjai mag között kavargó óriási homokfelhőivel. A csillagá­szok már régóta valami- között kavargó óriási katasztrófára gyanakodtak. A most lefényképezett rob­banás tízezer fényévnyi te­rületre terjed ki; az M—82 galaktika magjának robba­nása egymillió csillag rob­banásával egyenértékű. Dehogy ette meg a kutya a telet A városi tanács vb vá­rosgazdálkodási csoportjá­nál arról érdeklődtünk, ho­gyan készültek fel a me­gyeszékhelyen a hóeltakarí­tására, a közutak és járdák rendben tartására. Kérdé­sünkre Lits József főealő- adó adott választ, — A legelső amit emlí­tek — mert ez a munka már aktuálissá vált — a csúszós, jeges utak félszó­rása. Már kedden este is több helyen leszórtuk az utat és járdát. A 7 sz AKÖV gépkocsijai 400 köb­méter salakot szállítanak a Cukorgyártól telepünkre, ahol jelenleg 200 köbméter salakot tároltunk. Ezen­kívül 150 mázsa Ipari só található raktárunkban, amelyet salakkal keverve MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Epekedő szerelmes. Tisza: Szélhámosnő. MÁV-kultúrotthou: Nincs előadás. JÁSZBERÉNY Lehel: Nappali sötétség. KARCAG Déryné: Senki nem tud semmit. MEDOSZ: Nincs előadás, KISÚJSZÁLLÁS Ady: A meztelen diplo­mata. KUNHEGYES Szabadság: A hazugság városa. KUNSZENTMARTON Körös: Az aranyember. MEZŐTÚR Béke: Nincs előadás. Dózsa: A bokszoló és a halál. Szabadság: Az ördög és a tízparancsolat. TISZAFÜRED Tisza: Nappali sötétség. TÖRÖKS7ENTMIKL0S Dózsa: Én és a gengszter. Hunyadi: Ot töltény hü­vely. TÜRKEVE Nagykun: Születési bizo­nyítvány. SZÍNHÁZ: Szigligeti Színház, Szolnok: Mátyás. MŰVELŐDÉSI HAZAK: Szolnok, Ságvári Endre Művelődési Ház; Színes dia­vetítés délután hatkor a fotoszakkör rendezésében. Tiszafüred: az fmsz-klub- ban Miskolci Kálmán „A keréskedelem és a vendég­látóipar szerepe az új táp­lálkozási formák kialakítá­sában” címmel tart előadást. Jászapáti, Cipész KTSZ klubhelyiségében este hat­kor „A textiliák szerepe az esztétikai kultúra kialakítá­sában” címmel előadás. Besenyszögi művelődési ház: „Terhesség, meddőség” címmel este hétkor dr. Wa- yand Ferenc főorvos előadá­sa a Vöröskereszt rendezé­sében. Kunhegyes, járási művelő­dési ház: Margaréta Petrov­na, Fónay Márta s több más fővárosi művész elő­adóestje. öcsődi művelődési ház: dél­előtt fél tizenegykor „Fajan­kó kalandjai”, az Állami Bábszínház vendégjátéka. Kunszentmárton, járási művelődési ház: Délután fél négykor „Fajankó ka­landjai!”, az Állami Bábszín­ház vendégjátéka. A MAGYAR RADIO ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon Naponta: 18 órától 19 óráig. Zagyva-menti emberek. — összeállítás. Könnyű melór diák. A nap eseményeiből. Tánczene. TELEVÍZIÓ: 17.50: Hírek. - 18.00: Be­szélgessünk oroszul. Nyelv- tanfolyam haladóknak. — 18.20: Kicsinyek műsora: 1. Aranydió, ezüstpapír... Ka­rácsonyfadíszek készítése. 2. Annuska és az orrszarvú. Vidám bábielenet üvegsze­replőkkel. 18.50: A jövő hét műsora. 19.00: Házunktája. — Hogyan kezeljük az idei bo­rokat? 19.05: Telesport. — 19.30: TV Híradó. - 19.45: Szép álmokat, gyerekek! — 19.55: Bűnös angyal. Magya­rul beszélő szovjet film. — 21.25: Egy tenger — tíz or­szág. Boldizsár Iván műso­ra. 21.35: Szülők, nevelők egymás közt. Az ifjúkor kü­szöbén. Előadó: Dr. Radnai Béla pszirhológus. — 21.55: Hírek, TV Híradó (ism). — Milyen eszközökkel rendelkeznek? — Egy hóekénk állandó­an készenlétben van, s ma megérkezik a másik is, amelyet megrendelésünkre a szegedi köztisztasági hiva­tal készített eh ötvein hó- toló, ugyanennyi jégverő, tíz pár ló és négy üzem­képes tehergépkocsi áll rendelkezésünkre. Szükség esetén az ÉM Szekérfuvaro­zó Vállalat szolnoki részle­gétől is kapunk 10—15 ló­fogatot a hószállításra. — A munkaszervezésről mit mondhat? — Munkáslétszámunk 80. Negyvenen vidéki lakosok, akik reggel hét órától dél­után fél négyig dolgoznak, A negyven szolnoki lakos azonban bármikor munká­ra kész. Már most állandó inspekciót tart két gép­kocsivezető és hat segéd­munkás, hogy ólmos eső vagy a fagy miatti síkos utak, járdák felszórását a város bármely pontján el­végezhessük. N. K. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnok megyei Bi­zottsága és a Megyei Tanács laola Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lankiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Laios Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: Szolnok. I. sz. Irodaház Telefon: Szerkesztőség: 20-93. 23-20 20-09 Kiadó­hivatal; 20-94. I Index-szám: 25 068 I A lapot előfizetésben és áru­sításban a Szolnok megyei postahivatalok és flókn'sták terjesztik. A lap előfizetési díia egv hóra '2— Ft Elő­fizethető bármely postahiva­talnál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándoc

Next

/
Oldalképek
Tartalom