Szolnok Megyei Néplap, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-13 / 291. szám
A Minisztertanács ülése A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján megvitatta és elfogadta a jövő évi népgazdasági tervet. A kormány a munkaügyi miniszter és a közlekedéséi postaügyi miniszter előterjesztése alapján határozatot hozott a vasút és a posta dolgozói bérének 1964. január 1-1 hatállyal történő rendezésére. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsa előterjesztést tett a dolgozók egészségének és testi épségének védelmére vonatkozó jogszabályok módosítására. Az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal elnöke előterjesztést nyújtott be a földnyilvántartás szabályozására. A Minisztertanács az előterjesztéseket megvitatta, elfogadta, s úgy határozott, hogy az Elnöki Tanács elé terjeszti. A kormány elnökének előterjesztésére a Miniszter- tanács megtárgyalta és elfogadta 1964. első félévi munka tervét A Minisztertanács tudomásul vette a nehézipari miniszter jelentését a tatabányai szerencsétlenségről, a vizsgálat eddigi megállapításairól és a hozzátartozók megsegítésére tett intézkedésekről. A kormány ezután napi ügyeket tárgyalt XIV. évfolyam, *91. szám. Ara SO fillér 1963. december 13* péntek. A törökszentmiklósi mezőgazdasági gép- , gyárban Bálint László az ETB— 24-es tárcsásborona rajzán dolgozik. A vásárhelyi gyorsmotor belerohant a ceglédi ingába Tamada Heti rádióműsor Két árva karácsonya Országos havazás várható A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán elmondották, hogy nagy arányú Közép-Európai ciklon “van kialakulóban, amely egyrészt szárazföldi hideget szivattyúz lefelé a Szovjetunió európai területének északi vidékeiről. — Ugyanakkor a Földközi-tengeren úgynevezett meleg ciklon képződött, amely Olaszországon át enyhe légtömegeket áramoltat a magasban Közép-Európa fölé. Valószínűnek látszik, hogy az ellentétes irányú hideg, illetve meleg légtömegek pénteken ütköznek meg a Kárpátok és az Alpok vidékén. A déli enyhe légáramlás a jelek szerint előbb érkezik a Kárpát-medencébe, ezért már a mára virradó éjszaka csupán mínusz 3—6 fokos fagyok lesznek, a nappali maximumok pedig nulla—mínusz 3 fok körül alakulnak ki. A hideg—meleg ütközési frontján a jelenleginél erősebb havazás kezdődik, amely valószínűleg az egész országra kiterjed, főleg a déli megyékben — ónos esőkre is számítanunk kell. Szombaton kezdődik a fenyőfa vásár Szolnokon Mint megtudtuk, a tavalyinál több és főleg méreteiben megfelelőbb fenyőfa között válogathatnak a vásárlók a megyeszékhelyen. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 15 500 méter fenyőt rendelt Szolnoknak, eddig 12 000 méter — ami mintegy 17 000 darabnak felel meg — érkezett. Az eddigi négy vagon fenyőfarakományt újabbak követik és szombaton megkezdődik a fenyőfa vásár. A Sport cukrászda kerthelyiségében, a Vörös Csillag filmszínház kertmozijában és a piactéren, valamint a 4—es és a 10-es számú árudában is kiválaszthatják a vásárlók a nekik legjobban megfelelő fát. Nagyon szép facsemetéket, kisebb méretű — 80— 100 centiméteres nagyságú — fenyőfákat szállítottak az erdőgazdaságok. A középiskolai oktatás helyzetéről és feladatairól tanácskozott az országgyűlési képviselők megyei csoportja x'egnap ülést tartott az országgyűlési képviselők megyei csoportja. A gyűlésen a megye képviselőinek körében megjelent Csáki István, az MSZMP Központi Bizottság póttagja, a megyei pártbizottság első titkára, Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnökhelyettese, Bárdi Imre, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője és Hack Márton, a Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatója. A képviselő csoport a középiskolai oktatás helyzetéről és feladatairól tanácskozott. A napirend előadója Bárdi Imre volt. A középiskolai oktatás feladatait jelenleg károm alapiétel határozza meg Juj, de finom — hangsúlyozta az előadó. — Ezek röviden: a középiskolai oktatás általánossá tételének perspektívája, a gimnáziumok és szakközépiskolák helyes arányának kialakítása és a munkaoktatás továbbfejlesztése. E feladatok végrehajtását sok akadály zavarja. Mindenekelőtt az — amire később a felszólalók is kitértek —, hogy a különböző oktatási formák tizenhárom főhatóság felügyelete alá tartoznak. Gondot okoz a2 is, hogy a szak- képzettség megszerzésére irányuló, növekvő törekvéssel szemben a képzettanéi kül pedig sok gyerek nem tudja vállalni a tanulást. Másrészt az, hogy egyre többen tanulnak szakmát. Mind a személyes érdeklődés, mind a gyakorlat ezt kívánja. Bár a diákok 26.7 százaléka vesz részt pillanatnyilag szakoktatásban, az egészséges fejlődés a jövő évtized élésé? megszerzésének tárgyi feltételei sem kielégítőek. Sok még a szemléleti zavar is. Vannak, akik félnek attól, hogy a több iskola, a több tanuló miatt csökken a tudás színvonala, a mennyiség növelésével a középiskolák elvesztik régebbi jellegüket. A beszámoló szólt továbbá arról, hogy a gimnáziumok hallgatóinak aránya megyénkben — bár az idei jelentkezők közül senkit nem utasítottak el — az országos átlag alatt van. Ennek jórészt az az oka, hogy jéig körülbelül az 50—50 százalékos arány kialakítását teszi szükségessé. Beszélt Bárdi elvtárs az oktatás tárgyi- és személyi feltételeiről. Különösen a szak — elsősorban a nyelv, a fizika, a biológia — tanárok hiányát hangsúlyozta. Ez nem is a tanárképzés hiányosságából adódik, hanem abból, hogy az ilyen szakos tanárok különböző vállalatoknál — esetenként kedvezőbb anyagi feltételek mellett — könnyen elhelyezkedhetnek. Hiányoznak a tanári karból a mérnöktanárok, technikusok is. Erre vonatkozóan Kiss Árpád elvtárs azt javasolta, hogy a középiskolák másodállásként kössenek szerződést mérnökökkel, technikusokkal. Ez annál is inkább, indokolt, mert a mérnök-tanár képzés jelenleg sem biztosított. Ugyanakkor ez a kapcsolat minden bizonynyal közlebb hozza egymáshoz a gyárakat és a2 iskolákat. A m unka oktatásról szólva Bárdi elvtárs számokkal érzékeltette, hogy a középiskolai tanulócsoportok többségében megszervezték már az 5+1-es oktatást. A tanulók 70 százaléka a mezőgazdasági szakmában szerzi meg az alapvető Ismereteket. A tavalyi 38 szakmában történő előképzést^ közeljövőben 25—30 szakmára szeretnék egyszerűsíteni. Külön szólt a minősítő vizsgákon eredményesen szereplő fiatalok elhelyezéséről. — Jelenleg ugyanis az a gyakorlat, hogy legtöbben — az iskola befejezése után — otthagyják a szakmát. Németh Károly ennek a tapasztalatnak megerősítésére elmondta. hogv két turnusban kö’-mhown 25 tanuló járt már rendszeresen az üzemükbe, a bútorgyárba. Az iskola befejezése után azonban egy se maradt ott náluk. A felszólaló képviselők többsége szólt a középiskolai oktatás jelentőségének növekedéséről. Andrássy Béla hangsúlyozta, hogy a következő években élő kell készítenünk a középiskolai oktatás kőtelezővé tételét A mennyiségi növekedést lehetőleg a minőségi szint megtartása mellett kell elérnünk. Hack Márton az általános és középiskolai tantervek közti összhang fontosságát hangsúlyozta. Kifejtette azt a meggyőződését, hogy általános iskolák most bevezetett tanterve megteremti ezt az összhangot. Tisza József azt mondta el, hogy a mi karunkat és társadalmunkat jellemző nagy kulturális átalakulás tűzte napirendre a középiskolai oktatás általánossá tételét. Ennek megvalósítása akkor is előnyös és hasznos, ha esetleg helyenként átmeneti nehézségeket okoz. Fodor Mihály e gondolatot kiegészítve hangoztatta: a középiskolai oktatás ütemének növelését az emberek igényének növekedése diktálja. Csáki István elvtárs a pedagógusok fizetéséről, iskolaszervezeti kérdésekről, a szakképzés gondiairól bőszéit, majd a középiskolai oktatás minőségével kapcsolatban így foglalt állást: más tartalmú és más irányú műveltséget adnák a mi mai középiskoláink, mint a régiek. Ezért nagyon vitatható és könnyen megcáfolható az a vélemény, hogy a középiskolai oktatás ki- szélesítésével a tanulók j képzettségének színvonal visszaesne. B. E. Ezt látni kellett, Illetve ez sem volt elég, megkóstolni, ízlelni, hogy bizonyíthassuk: nemcsak cukrászati remekművek ezek a torták és sütemények, hanem finomak is. Aki tegnap tizenegy óra után betért a szolnoki Tünde cukrászdába, végigsétált a hófehér abrosszal leterített, virággal, dísztárgyakkal ékesített hosszú asztal mellett — amelynek legszebb éke mégis csak a sokfajta finomság volt — nem úszta meg vásárlás nélkül. — Nézd, ezt a szilveszteri tortát — figyelmeztette barátnőjét egy fiatal nő. S mindketten percekig gyönyörködtek a kerek tortában, pardon órában, amelyen a mutatók „szerelmesek", négylevelű lóhere, rózsaszín malacfej és „Boldog újévet!” felírás látható. Mások a marcipán rózsával díszített névnapi tortára, illetve borkrém, vagy a sakktortára szavaztak. — Tessék megtekinteni a marcipán készítményeket is — invitálta a vendégeket Siska Gyuláné, a cukA Fűszer- és Édesség Nagykereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályán kapott tájékoztatás szerint citrom, mazsola, földimogyoró és olasz gesztenye bőségesen kapható. A narancs, mandarin és a füge azonban nem fedezi az igényeket. Fügéből például az igényelt mennyiségnek a fele áll rendelkezésre. Mint informátorunk kijelentette, remélhetőleg a karácsonyi ünnepekre újabb szállítmány érkezik déligyümölcsből, s abból SzoiI nok megyének is jut. Nem hiányzik tehát majd a karászda vezetője. Miki egér, barack, gomba, kacsa, burgonya sorakcEott a tálcákon. De nem sokáig. Nagy volt a keletje. Egy középkorú férfi pádéul egész tálcára valót csomagolta tott be, hogy Budapesten meglepetést szerezzen vele. Különlegességként említhetjük a legyezőszeletet, a meggykrém szeletet, a gesztenyéi alagutat és desszertet A sok finomság mellett szerényen húzódott meg a mákos és diós beigli, ami ízre biztosan olyan finom volt, mint a többféle teasütemény. A cukrászda vezetője ked- vesen kínálgatta a vendégeket s közben megsúgta, hogy a vendéglátó vállalat cukrászüzemének dolgozói — közülük is Farkas István és Csatári István — remekeltek — az itt kiállított tortákkal, süteményekkel. S még egy jó hír, ami különösen a háziasszonyokat ér- dekli, hogy az Ünnepekre bármelyik tortát rendelésre elkészítik, csak Idejében kérjék. N. K. rácsonyfa alól a mandarin és a narancs sem. lsm er el f érj esz tő kisfilnt A Kohó- és Gépipari Minisztérium műszaki és propaganda intézetének filmstúdiójában — Endrődi Sándor rendező vezetésével — befejeződtek a „Fény és szín” című ismeretterjesztő 1 kisfilm felvételei. A 20 perces film első része a fény és szín fizikai törvényszerűségeit ismerteti. kevés a kollégiumi férőhely. Még egyszer a déligyümölcsről ^Ijij ^^^MEGrÉI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA J