Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-14 / 266. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. november 14. JÓL SIKERÜLT IRODALMI PÁLYÁZAT JÁSZBERÉNYBEN Irodalmi pályázatot hirdetett november 7-e tiszteletére a tanítóképző. Három pályatétel — megemlékezés november 7-r® orosz nyelhosszbbították a legeltetési Idényt Az idei kedvező ősz lehetővé tette, hogy meghosszabbítsák a legeltetési idényt. A télre felhalmozott takarmányhoz így nem kell már most hozzányúlni és az állatok is aránylag jó legelőkön nedvdús zöld takarmányhoz jutnak A legelőkön csaknem 150 ezer juh, 30—40 ezer sertés és több ezer növendék szarvasmarha legel. Túr- kevén, Kétpón, valamint a kuncsorbai Vörös Október» az abádszalóki Lenin és még több tsz területén a Juhokat a répaföldekre terelték. ahol feletetik a néven, magyar nyelvein, továbbá szépirodalmi pályázat — került kiírásra. Szép számmal érkeztek be dolgozatok mindhárom tétel- bői. Az orosznyeivű pálya tétel első díját nem adták ki, a második díjjal Demeter Erikát jutalmazták. — Ugyancsak ő nyerte el a magyarnyelvű megemlékezés harmadik díját» Egy második és két harmadik helyezés született szépirodalomból. Hamu Ferenc „Eső a betonom” címmel versciklussal pályázott. Bár kiforratlan még egyéni stílusa, máris gazdag képzelőerőről, merész költői képalkotásról, helyesem alkalmazott modem formai törekvésekről tett tanúságot. Kerényi Judit és Tö- möskűzi Sándor munkásságát harmadik-, illetve felemelt hadmadfk díjban részesítették. A pályázat igen tanulságos volt, tehetséges emberek kerültek felszínre, akik pedagógiai munkásságukban is kétségtelenül hasznosítani tudják majd irodalmi erényeiket. Szovjet hadi- tengerészek hőstette A Krasznaja Zvezda közli, hogy szovjet haditengerészek körülbelül 40 tonna robbanóanyagot hatástala-' nítottak a klajpedai kikötőben. Az aknákat véletlenül találták meg a tengerfenéken, amikor mélyítették a kikötő medrét A hitleristák 18 évvel ezelőtt a visz- szavonulásnál rejtették el az aknákat mélyen a tengerfenék talajába ágyazva. A tűzszerész tengerészek 14 gödröt találtak, amelyek mindegyikében nagy tengeri aknák, mágneses aknák és lövedékek voltak elrejtve. Munkában a Dávid-telep Szállj költemény — szólj költemény Jászapátiban, a Jászberény—hevesi főút mentén, körülbelül 3 kilométeres „ szakaszon, 800 ezer forintos költséggel kicserélik az elavult vízvezetékcsöveket Társadalmi munkások is segítenek ebben, ássák a csövek helyét A Dávid-te- lepi cigány lakosság sem akart kimaradni az összefogásból, hiszen őket Is érinti a vízvezeték ügye? Tanácstagjuk Farkas András. Esténként az ő vezetésével kijártak árkászni. Eddig 300 métert jutottak előre. Munkában a Dávid- telep — mondják a falubeliek. Hát igen, és nemcsak ez esetben. Mióta náluk is három házra felkerült a „Tiszta udvar, rendes ház” táblácska, azóta gőzerővel folyik a meszelés, a takarítás. Társadalmi munkában a Dávid-telep, s nyomában tiszta házak falai fehérlenek, s tiszta csövekben áramlik a friss víz, talán nem is soká, az ő otthonukba is. Egy hetes szünet után ma délután ismét kigyúl- nak a reflektorok az Árkád Eszpresszóban. A soron következő irodalmi műsor két előadója Hegedűs Ágnes és Mádi Szabó Gábor lesz. Műsorukat József Attila legszebb költeményei közül válogatják össze, melyeken keresztül némi ízelítőt kaphatunk a nagy költő életéről, irodalmi munkássá gá- róL Az előadóművésziek kedvenc témaköre ez és mindketten gyakran mondták a nagy költő verseit budapesti színpadokon és a Kossuth Rádióban is. A mai műsort mindenekelőtt azért várjuk érdeklődéssel, mert az ő tolmácsolásukban olyan őszinte és tiszta emberi hangvételű interpretálást hallhatunk, ami méltó József Attila őszinte és tiszta költészetéhez. Telitalálat SZOLNOKON A fiatalembert, aki ti zen- kéttalálatos totószelvényével megjelent a 243. sz. szolnoki totó-lottó kirendeltségben, már ismerősként üdvözölték. Ö az, aki szombat este zárás után kopogtatott, hogy legyenek szívesek még ezt az egy szelvényt továbbítani. Az esküvőn kiment a fejéből, s most tudott csak néhány percre szabadulni. Nem szívesen hagyna ki egyetlen hetet is, mert általában szerencsés, volt már tizenegyese, tízese nem egyszer, vígaszdíjat is kapott jó- párszor. Zsebpénznek megteszi. A kirendeltség dolgozói elfogadták a szelvényt, s most örömmel üdvözlik a szerencsés fiatalembert. — Ez igen! Egy tizenkettes, három tizenegyes, négy tízes egy szelvényen... — Hatvankétezemyolcszáz forint tisztán. — Nekem százharminchat forintban van, öt fix mérkőzéssel dolgoztam ki ezt a variációt, míg máskor 30—35 forintos kollektív szelvénnyel játszom. Nem fizettem még rá a totóra! — Gratulálunk! — Izgalmas volt! Vasárnap délután már tudtam, hogy tizenegyes. A római mérkőzés eredményét még nem ismertük, s nem voltam rest feltelefonálni Pestre, a rádióhoz. Hurrá! Tizenkettes! Az olasz—szovjet eredmény döntetlen, ahogy tippeltem!... Hát így sikerült. ~ túri — Salamon Pál szerzői estje A közelmúltban jelent meg a fiatal író novella- gyűjteménye „Útban magunk felé” címmel. Salamon Pál novelláinak egy- részét Szolnok megyében írta, a K özéptisza v idéki Vízügyi Igazgatóság gátőr- házaiban meghúzódva. Sőt témát is merített a szolnoki vízügyesek életéből. ! En« tekintettel a vízügyi igazgatóság munkásakadémiájának tárgykörébe iktatták Salamon Pál könyvének vitáját. A nyilvános munkásakadémiai vitára í meghívják az hót is, — BOTRÁNYOS részegségért 300 forint pénzbírságra büntették Soós Imre jászárokszállási tapasztót. Nem okult a büntetésből, mert most hasonló vétségért Ismét eljárás indul ellene. — TAKARÉKOSSÁGI amkétot rendezett tegnap Abádszalőkcn az FJK, a takaréüjszö vetkezet és a postahivatal Gulyás József, a Hazafias Népfront járási bizottságának elnöke ismertette a takarékosság egyéni és népgazdasági jelentőségét. Az ankéten adták át ünnepélyesen özse János abádszalóki lottózónak a 44. heti négytalálatos szelvényére esedékes nyereményét. — SPORTPÁLYA építését kezdik meg a hét végén a cserkeszölllői KlSZ-flata- lok és a régi sportköri tagok. A műszaki előkészítést most végzik, a tervek már elkészültek. Mintegy 50 000 forint értékű társadalmi munkával és a községi tanács 15—20 000 forintos hozzájárulásával kosár-, röplabda, távol- és magasugró, futó- és labdarúgó- pályát létesítenek. A fiatalok csak a szombat-vasárnapi napokon tudnak a készülő sportpályán dolgozni, így az átadásra csak jövő év augusztusában kerülhet sor. — A MARTFŰI Tisza Cipőgyárban a napokban ünnepélyes keretek között adták át a József Attila olvasó-mozgalom jelvényeit c 36/A kör szocialista brigád valamennyi tagjának. — KIBŐVÍTETT ülésen tárgyalta meg szerdán a törökszentmiklósi városi tanács vb. pénzügyi állandó bizottsága az idei takarékossági napok programját és feladatait. A megbeszélésen részt vettek a takarékossági albizottság tagjai Ml — EGYHETES tanfolyamot rendez a Kommunista Ifjúsági Szövetség Szolnok megyei Bizottsága a télen falusi ifjúsági klubvezetők részére. — lRÖ-OLVASÖ találkozó lesz november 25-én este 7 órakor a jászberényi lehel klubban. Az ünnepi estre Bede Annát és Bárányt Ferencet hívták meg. — KI MIT TUD a szakmájából? KI mit tud as üzeméről? — címmel vetélkedőt rendez holnap este a karcagi kultúrotthon a városi ktsz-ek fiataljai részére. A piramisok tövében színház 1964. júliusában az egyiptomi piramisok tövében nemzetközi színházi és zenei fesztivált rendeznek 68 ország részvételével. Ezúton mondunk köszönetét a Bőripari KTSZ dolgozóinak, és mindazon rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett feleségem és édesanyánk temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak, Császi Máté és családja Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács laoia Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat leazgatő: Fülemen Lajos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. I. sz. Irodaház Telefon; Szerkesztőség: 20-93, 23-20. 20-69. Kiadóhivatal: 20—94. I Index-szám: 25 068 I A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. Á lao előfizetési díja egy hóra 12.— Ft. Előfizethető bármelv postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető- Mészáros Sándor A Nap kél: 6.46 h-kor, nyugszik: 16.10 h-kor. A Hold kél: 4.32 fakor, nyugszik: 15.46 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: kisebb fclhöátvonulások, legfeljebb néhány helyen eső. Mérsékelt szél. A szélvédett helyeken, főleg a reggeli órákban köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—15 fok között. — EGY olvasóteremmel bővítik és felújítják a já- noshidai könyvtárat az idén. A felújítás 99 000 forintos állami beruházással történik, az olvasóterem építésének mintegy 30 000 forintos költségét pedig a községfejlesztési alapból fizetik ki. A tanács építőbrigádja két hete kezdte meg a munkákat, s még ez év végéig be is fejezik az építkezést. Szánd király takarékoskodik Szaud király egyre takarékosabb lesz, családja minden felnőtt férfitagjának évente legfeljebb 20 apaság elismerését engedélyezi. A királynak egyébként 200 fia és 30 fivére van. NOV. I 14 Csütörtök 1 Klementi | HOZIt SZOLNOK Tisza: Az ördög és a tízparancsolat. Vörö. Csillag: Elektra. MAY: Nincs előadás, JÁSZBERÉNY Lehel: A hetedik esküdt. KARCAG MEDOSZ: Nincs előadás. Déryné: Egy csepp méz. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Egy év kilenc napja. KUNHEGYES Szabadság: A bérgyilkos KÜNSZENTM AKTON Körös: Oldás ée kötés, MEZŐTÚR Béke: Nincs előadás. Dóssá: Felnőttek és gyerekek. ' Szabadság: Elektra. TISZAFÜRED Tisza: Asszony a telepen. TOROKSZENTMIKLOS Dézsa: Don Juan legutolsó kalandjai. TÜRKEVE Nagykőn: Az énekes csavargó. SZÍNHÁZ Szigligeti Színház. Szolnok: este 7 órakor: A nadrág. — Martfűn: Gül Baba. MŰVELŐDÉSI HAZAK Mezőtúron: este 6 órakor: Szülők akadémiája a Kossuth úti iskolában. A Szolnok! MÄV kultúr- otthonban délután 4 órakor az eszperantó tanfolyam klubdéhiténja. A MAGYAR RADIO ÉS TY SZOLNOKI STÚDIOJ AN AK MŰSORA a 222 m-ea középhullámon Naponta: 18.00-tól 19.M ériig Halló, itt Kisújszállás! — Népdalcsokor. — Napi krónika. Hírek. — Operettkettősök. — Munkásportré. Riport, Hallgatóink szerkesztették, TELEVÍZIÓ: 16.25: Élet és halál között. A molekuláris biológia sikereiről. Az Intervízló műsora Moszkvából. - 17.50: Hírek. 18.00: Beszélgessünk oroszul. Nyelvtanfolyam haladóknak, 18.20: Kicsinyek műsora: 1, A festékes doboz. Képes mese. 2. Egér-ügyek. Rajzfilm. 18.50: Házunktája... Hogyan tegyünk el télire zöldségféléket? 18.55: A jövő hét műsora. 19.05: TV Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! — 19.55: Szárazon és vízen. (Szovjet kisfllm). — 20.05: Egyszer fent, egyszer lent. — Magyarul beszélő francia film. (18 éven felülieknek!) 21.20: Törzsasztal az újságíró klubban. - 21.50: Hírek. TV Híradó (ism.) Kedvező feltételekkel lehet már 1964. évi leadásra is kötni sertéshizlalási szerződést UGYANCSAK KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL BEINDUL AZ 1964 ÉVI KOCA- TARTÄSI ÉS SÜLDÖNEVELÉSI AKCIÓ. BIKA-, TIN ÖHIZL ALÁS1 AKCIÓ. — ÜSZÖHIZLALÄSI AKCIÓ. KISSÜLYÜ NÖVENDÉKMARHA NEVELÉSI AKCIÖ. és a HÁZTÁJI és EGYÉi’i GAZDASAGOK SELEJT TEHENÜK ÉRTÉKESÍTÉSE TERÉN KEDVEZŐ LEHETŐSÉGEKET VEHETNEK IGÉNYBE. v Amennyiben selejt tehenük helyett üszőt állítanak tenyésztésbe, úgy az I o., vagy n o. minőségű tehénért az állami szabadfelvásárlási áron felül kg-ként 3.— Ft ftszőbeállftási prémiumot kannak Magas áraki —Termelőszövetkezetek részére kamatmentes hitel, valamint előnvös feltételek mellett biztosítunk nagyüzemi felárat Egyéni és háztáji termelők részére kedvezményes abraktakarmány juttatás Bővebb felvilágosítást lárásí kirendeltségeink, valamint községi felvásárlóink nvűjtanak. SZOT NOK HFVES MEGYEI ILLATFORGALMI V. HÍREK Mal műsor iSir^oiilzlÄ