Szolnok Megyei Néplap, 1963. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1963-08-02 / 179. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. augusztus 2. Ma Budapesten állnak rajthoz a Szolnoki Kinizsi evezősök Az elmúlt hetekben több versenyen iagzolták a Szol­noki Kinizsi evezősök jó ké­pességeiket. Legutóbb pél­dául Szegeden a „Tisza eve­zős bajnokságon’* arattak kiemelkedő sikert. Négy el­ső, ugyanennyi második és három harmadik helyezést értek el. Ezzel az összesített pontversenyben is fölénye­sen lettek elsők. Ma pedig a Magyar Népköztársaság 1963. évi országos ifjúsági bajnokságán szerepelnek. A minap, amikor a baj­nokságra való készülődés során meglátogattuk őket Tisza-parti otthonukban, — alapos munkáról győződhet­tünk meg. Dr. Császi Fe­renc edző irányításával egy­más után szálltak vízre a különböző hajóegységek. — Közben pedig Ignácz Kálmán szakosztályvezetővel beszél­gettünk a felkészülésről. — Mint elmondotta, az eddigi munka jónak mondható, de kissé hátráltatta őket a Ti­sza alacsony vízállása. — Ugyanis a vízből kiálló ka­rók több hajót megrongál­tak. A versenyzők és vezetők különösen a párevezősöktől várnak jő eredményt. Ha az Ifjúsági női négyes komo­lyabban vette volna az ed­zéseket, — akkor ebben a számban is sikeresebb sze­replésre számíthatnánk. Azt is elmondották a vezetők, hogy a felsőbb sportszer- vektől minden segítséget megkaptak. Bíznak a fiata­lokban, hogy mint már az előző versenyeken, most is helytállnak. A háromnapos versenyen a szolnokiak hat számban vesznek részt, tizennyolc versenyzővel. A sikeres sze­repléshez minden bizonnyal hozzájárul az is, hogy ezút­tal saját hajókban verse­nyeznek, melyeket gépko­csival szállítottak a fővá­rosba. Arról is beszámol­tak a szakosztály vezetői, hogy az országos bajnokság után újabb verseny követ­kezik. Ugyanis egy hét múl­va Mohácson bonyolítják le az országos vidék bajnoksá­got, ahol a Szolnoki Kinizsi evezősök már tizenhárom számban képviseltetik ma­gukat. Most, amikor az országos ifjúsági bajnokságra való gondos felkészülésről adunk hírt, reméljük, hogy a ver­seny utáni tudósításunkban is jó eredményekről számol­hatunk majd be. — polgár — Labdarúgó értekezlet lesz Szolnokon A megyed labdarúgó szö­vetség elnöksége augusztus 4-én (vasárnap) 9 órai kez­dettel a megyed tanács nagytermében tartja nagy- aktíva-értekezletét, melyre a megye labdarúgó szak­osztályainak vezetőit és in­tézőit hívták meg. Itt is­mertetik a bajnoki rend­szer átszervezésével kap­csolatban hozott legújabb határozatokat, ezen kívül értékelik az elmúlt bajnoki idényt. Ez alkalommal ke­rül sor az elmúlt idény bajnokainak és helyezett­jeinek járó érmek és ok­levelek ünnepélyes kiosztá­sára is. A megye labdarúgó játékvezetőinek figyelmébe Augusztus 3-án, szomba­ton a megyei tanács nagyter­mében egésznapos értekezle­tet rendez a megyei labda­rúgó játékvezető tanács el­nöksége. Itt kerül sor az elmúlt idény tapasztalatai­nak értékelésére, valamint a most kezdődő őszi bajno­ki idénnyel kapcsolatos leg­fontosabb feladatok ismer­tetésére. Az elnökség ez­úton i3 kéri a megye vala­mennyi labdarúgó játékve­zetőjének megjelenését. ( 4 Tr&hIrdetIsek ALLAS ADAS-VETEL SZOLNOKI víz- és Csatorna­művek felvételre keres két fiatal általános mérnököt, — vagy nagy gyakorlattal mély­építő technikusokat, két fiatal gépészmérnököt, villamos mér­nököt, vagy gyakorlattal tech­nikusokat és egy TTK végzett biológust. Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés: Szol- nok. Verseghy út 3/2.__________ KÉPESÍTETT könyvelőt ke­resünk főkönyvelői beosz­tásba, szeptember 1-i belé­péssel. Építőipari gyakorlat­tal előnyben. — Jelentkezni személyesen, írásban, vagy telefonon. Kengyeli Vegyes­ipari KTSZ, telefon: 11. Fi­zetés megegyezés _szerint. TÖ BBÉVES gyakorlattal ren­delkező képesített Ipari köny­velőt keresünk azonnali be­lépéssel, forgalmi könyvelői beosztásba. Jelentkezés: Me­zőtúri Építőipari KTSZ Me­zőtúr, Bajcsy-Zs. u. 37/a sz. GYAKORLATTAL rendelke­ző állattenyésztési brigádve­zetőt és tejházkezelöt keres Szolnok-közeli nagy állami gazdaság. „Nagyüzemi gya­korlat” jeligére a kiadóhiva- talba.___________________ AU GUSZTUS 10-1 belépéssel, hosszantartó 3 éves mun­kára, a Karcagi Kórház épít­kezés területére keresünk kőműves, ács, vb. szerelő szakmunkásokat, - valamint kubikosokat, segédmunkáso­kat. Jelentkezni lehet 82 EM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat munka­ügyi osztályán. Szolnok, Be­loiannisz u. 14/a, valamint az építésvezetőségén. Kar­cag. Vásár tér 2 szám, Jö állapotban lévő keskeny- film vetítőgép eladó. Érdek­lődni lehet a Karagi Kísér­leti Gazdaság szakszervezeti bizottságánál Tilalmason. SZEKRÉNYEK, ágyak, kály­hák, asztalok, székek, kony­haszekrény, sodronyok, desz- kafal, üvegfal, márványlap, eternit! apók, enyvezőbak, női íróasztal, kárpitozott székek eladók. Szolnok, Mártírok útja (régi konzum épület) emeleten. EGY jó állapotban lévő NDK hálószoba bútor eladó. Szol­nok, F. Bede u. 3. sz. fsz. Seress. ELKÖLTÖZÉS miatt sürgő­sen eladó kertvárosi gyümöl­csös, díszfenyők, bútorok, je­ges jégszekrény, hordók, tü­zelő, 16 családos méhészet, mülépek. Érd.: Szolnok, Ren­delőintézet. Sebészet. LAKÁSCSERE BUDAPESTI főbérleti kettő­szobás összkomfortos laká­somat hasonló szolnokiért megegyezéssel elcserélném. „Megegyezünk” jeligére a szolnoki hirdetőbe. INGATLAN AZONNAL beköltözhető ker­tes családi ház eladó. Szol­nok Teve utca 7. sz. FGYSZOBÁS családi ház mellékhelyiségekkel, — 150 négyszögöles telekkel eladó, Szoinok, Sziget u, 23, Szombaton délelőtt érkeznek az NŐK vízilabdázói Szolnokra Mint már hírül adtuk, — augusztus 3-án Szolnokon jelentős vízilabda megmoz­dulásra kerül sor. A BM. sportosztálya megbízásából a Szolnoki Dózsa nagysza­bású nemzetközi vízilabda- tornát rendez a Damjanich uszodában. Ennek keretében az NDK Dinamó „A” és „B” válo­gatottja (Magdeburgi-, Ber­lini Dinamó) veszi majd fel a küzdelmet a Dózsa (Új­pesti, Egri, Szolnoki Dózsa játékosaiból összeállított) — „A”■ és „B” csapatával. A nemzetközi torna ün­nepélyes megnyitására szom­baton 17 óra 30-kor kerül sor, amikor először a ma­gyar „B” és az NDK „B” csapat száll vízbe, 18.30-kor pedig az „A’* csapatok ve­télkedésére kerül sor. E ta­lálkozó lesz a visszavágója a tavaly Magdeburgban megrendezett belügyi sport- találkozónak. A német vízilabdázók szombaton délelőtt érkez­nek városunkba. Az ünne­pélyes fogadás 10 órakor lesz a Tisza Szállónál. — Ugyanekkor érkeznek Szol­nokra a Dózsa csapatokban szereplő újpesti és egri já­tékosok is. Mint értesül­tünk, az NDK csapataiban több válogatott is szerepel. A két mérkőzés visszavágó­ját vasárnap Egerben bo­nyolítják le. Pályázati felhívás A Karcag Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztá­lya pályázatot hirdet a Karcag Városi Könyvtárba könyvtárvezetői állásra. Az állás betöltésének időpont­ja: 1963. évi szeptember hó. Pályázhatnak, akik könyv­tárvezetői képesítéssel és megfelelő gyakorlattal ren­delkeznek. A betöltendő állás után a 134/1962. sz. (M.K. 12.) M.M. sz. utasításban közölt illetmény jár. A pályázathoz csatolni kell oklevélmásolatot, ön­életrajzot és szakmai gya­korlatot igazoló iratokat. A pályázati kérelmet mellékleteivel együtt 1963. augusztus 15-ig kell benyúj­tani a Karcag Városi Ta­nács VB Művelődésügyi Osztályához. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó fizetési kedvez­ménnyel. Rákóczifalva, Ko­lozsvári út 3. — Érdeklődni: Rákóczifalva, Arany János utca 10. HÁZASS AG NYUGDÍJAS iparos megis­merkedne házasság céljából egyedülálló nyugdíjas nővel. „Kisház” jeligére a kiadó- hivatalba. EGYÉB JÁSZBERÉNYBEN a Köz­séggazdálkodási Vállalat ke­zelésében. Bercsényi út 17. sz. alatt, a jéggyár meg­kezdte folyamatos termelé­sét. A jég 15 kg-os táblák­ban készül. Ára mázsánként közül etek részére 32.— ma­gányosok részére 33.— Ft. — Árukiadás hétköznap 6—18 óráig, vasárnap 6—10 óráig. HA gyógyulni, üdülni, pi­henni akar. úgy keresse fel a Törökszentmiklósi Község­gazdálkodási Vállalat Strand­fürdőiét. A fürdő gyönyörű erdő közepén, kiváló hatású gyógyvízzel várja a megye dolgozóit. Úszómedence és csónakázó is rendelkezésre áli kedves vendégeinknek! Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szere­tett édesanyám, illetve anyó­som özv. Babjáth Miklósné halála alkalmával részvétük­kel fájdalmunkat enyhítették és a MÁV Forgalom zeneka­rának közreműködéséért, — ezúton mond köszönetét leá­nya: Tímár Tózsefné és férje | Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Nyitott borítékban. — 8.15: Operettrészletek, 9.00: Lányok, asszonyok. — 9.20: Zenekari muzsika. 10.10: Eg­ri óvodások énekelnek. 10.30: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. 11.06: Csa­ládi körben. 12.10: Mindenki kedvére. 12.58: A vidéki szín­hazak műsora. — 14.10: Heti zenés kalendárium. — 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Szomszéd népen zené­jéből. - 14.52: Pillangó. Re­gény. VII. rész. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. 16.30: Üttörőhíradó. — 16.50: ötórai tea. — 18.15: Mendelssohn: Szentivánéii álom — kísérő­zene. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.25: Dalról dalra. 19.50: Jó estét, gyere­kek! 20.25: „A sivatag éne­ke”. 20.52: Milyen egyszerű. Rádiójáték. 21.40: Szvjatosz- lav Richter zongorázik. — 22.15: Sporthírado. — 22.3p: Közv. a hévízi Pannónia Szálló étterméből. - 23.00: Operarészletek. 23.40: Köny- nyűzene éjfél előtt — éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Tánczene. — 14.25: Részletek a Kard és szere­lem és a Szókimondó asz- szonyság című operettekből. 15.05: Zenekari muzsika. — 16.10: Aranycsináló. Maria Banus versei. 16.30: Mezei csokor. — 16.50: Hindemith: Hat kórusdal. 17.05: A világ minden tájáról. 17.15: Pesti Ella és Szabó Zsuzsa hang­versenye. 17.45: Étlap 2000- ből. 17.55: Könnyű dallamok. 18.33: Költők nyomán a Ba­laton körül. - 19.05: Barokk táncmuzsika. 19.25: Gazda­szemmel hazánk mezőgazda­ságáról. — 19.40: Édes anya­nyelvűnk (ism.) 19.54: Nagy énekesek életregénye. 20.27: Nyári egek alatt. Verses-ze­nés összeállítás. 21.05: Tánc­zene. 21.40: A Booker Bro­thers poklában. 22.00: Zene­kari muzsika 1 Kedd éMM. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Könnyűzene. — 9.00: „Büszkén nevezzen a hon fiának!” 9.52: A Gyermek- rádió műsora. — 10.10: Ka­marazene. — 11.00: Milyen egyszerű. Rádióiáték (ism.) 12.15: Tánczenei koktél. — 12.58: A vidéki színházak műsora. — 13.00: Törvény­könyv. 13.20: Részletek Of­fenbach operájából. — 14.10: Böbe Gáspár Ernő népi ze­nekara játszik. 14.40: Utazás a gyermekkorral. 15.00: Cho- pin-zongoraművek. — 15.25: Németh Marika operettdalo­kat énekel. 15.40: Muzsikus történetek. 16.10: Csirin. Ze­nés mesejáték. 16.50: Zene­kar muzsika. 18.15: Népdal- csokor. 18.45: Falusi klub. — 19.00: Eleanor Steber Mozart- áriákat énekel. 19.25: A Sza­bó család. — 19.55: Jó estét, gyerekek! — 20.25: A Magyar Rádió és TV vonós-táncze- nekara játszik. 21.00: A ma­gyar líra gyöngyszemei. — 22.15: Mai szemmel. — 22.25: Szórakoztató szimfónikus ze­ne. 23.12: Kamarazene. 0.10: verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Részletek Cfazman: Kirakat mögött című film zenéiéből. 11.25: Schumann: II. szimfónia. 15.05: A iazz kedvelőinek. 15.25: Gyűjtő- útón az Adrián. 15.40: Dél­utáni frissítő. 16.50: Tíz perc világgazdaság. 17.05: Zenés színjátékokból. 17.45: Az íz­lésnevelés szolgálatában. — 18.00: A László-kórház ének­kara énekel. 18.15: A végre­hajtó. Rádióiáték. — 18.45: Glazunov: Sztyenka Rázin— szimfónikus költemény. — 19.05: Cigánydalok, katona­dalok. csárdásak. 19.33: Köz­vetítés Berlinből. Szimfó- nikus hangverseny. 21.05: A körülményes ember. Karco­lat. 21.10: Könnyűzene. 22.00: Operettrészletek. [Szerda KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. 9.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 9.45: Kis muzsikusoknak. — 10.10: Gyöngyösi Rácz Géza Népi zenekara játszik. 10.50: Napirenden.— 10.55: Beetho­ven: C-dur vonósnégyes.. — 1963. augusztus 5—11-ig. 11.25: A Szabó család. 12.15: gát fenntartja.) Tánczenei koktél. — 12.58: A vidéki színházak műsora. — 13.00: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 13.15: Zenekari muzsika. — 14.10: Fúvósze­ne a Német Rádió műsorá­ból. — 14.30: Lányok, asszo­nyok. 15.00: Klasszikus ope­rettrészletek. 15.44: Pillangó (ism.) 16.10: Zongoramuzsika. 17.05: Horizont. 17.25: Zsol- nav Hédi énekel. 18.10: Ze­nekari muzsika. —. 18.50: Az Ifíú sági Rádiószínpad bemu­tatója. — 20.25: Könnyűzenei híradó. 21.15: Lógok a rend­szeren. 21.45: Bach: g-moll fantázia és fuga. — 22.20: Sporthíradó. 22.35: Zenekari muzsika. 0.30: Részletek Do­li dze: Az elcserélt menyasz- szony c. operettből. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Madrigálok. - 14.25: Könnyűzene nyugdíjasoknak. 15.05: Nem boszorkányság — technika! — 15.25: Zenekari muzsika. 16.10: Az iránytű története. Előadás. — 16.25: 17.05: Maria Callas Bellini- áriákat énekel. 17.40: Orvosi tanácsok (ism.) — 17.45: Hir­detőoszlop. — 18.00: Magyar nóták, csárdások. — 18.35: Kozmosz. Tudományos szem­le. 19.05: Könnyűzene Tokió­ból. — 19.30: Prágai Tavasz, 1963. — 20.45: Magyarországi útiképek. 21.05: Debussy a budapesti Vigadóban. 21.45: Virágénekek. — 21.57: Ugető- versenyeredmények. — 22.00: Tánczene, | Csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Édes anyanyelvűnk, 8.15: Zenekari muzsika. — 9.00: Petőfi és a Tizek Tár­sasága. 9.28: Magvar nóták. 10.10: Miért szép? 10.35: Na­pirenden. 10.40: Operarész­letek. 11.32: Kozmosz. Tudo­mányos szemle (ism.) 12.15: Tánczenei koktél. 12.58: A vidéki színházak műsora. — 13.00: Tíz perc az igazgató­val. Riport. 13.10: Hétfőtől szombatig. Zenés országjá­rás. 14.10: Zenekari muzsi­ka. 15.40: Mit olvassunk? — 16.10: Könnyűzene. — 17.05: A hidegháború történetéből. 17.20: Rigoletto. Részletek. 18.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 18.20: Szórakoztató magyar muzsika. — 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Táncze­ne. 19.54: Jó estét., gyerekek! 20.25: Bécsi Ünnepi Hetek, 1963. - 21.15: Czine Mihály h odaírni levele. 22.15: Gyer­meknevelés. 22.30: Könnyű­zene. - 23.17: Kulcstörténet. Humoreszk. 23.30: Kórusok, liangszerszólók. Schumann műveiből. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Bozai Attila: Trió. - 14.25: Dallal, tánccal a világ hörül. 15.05: Munkásklub. — 15.20: Könnyűzenei híradó hsm.) — 16.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.31: Händel: g-moll concerto grosso. — 16.50: A külföldi saitó ha­sábjairól. 17.05: Francia for­radalmi dalok. 17.20: Két ember a Sztyeppén. Regény- ísmertetés. 17.45: Fúvószene táncritmusban. - 18.00: Szir­mai Márta és Peskó Gvörgv hangversenye. - 18.29: No- bel-dijasok a Bodeni-tó part­ján - 18.39: Nádi szélben - szvit. 19.05: Nyiss ajtót, ha kopogtatnak. Közvetítés a kecskeméti Katona József Színházból. 20.51: Kozák Gá­bor Jóesef néni zenekara csárdasokat játszik. — 21.05: Operettreszletek. 21.57: Ga­loppversenyeredmények. - 22.00: Zenei fejtörő. | Péntek KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Tánczene. — 9.00: Az állatvilág doktorai. Előadás. 9.15: Kamarazene. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Ver­bunkosok. népdalok. —10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Szép magyar novella. 11.20: Zenekari muzsika. — 12.15: Mindenki kedvére! 12.53: A vidéki színházak műsora. — 13.45: Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. — 14.10: Nótacsokor. — 14.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.00: Osváth Júlia és Loson- czy György énekel. — 15.42: Pillangó. IX. rész. — 16.1.0: Szórakoztató muzsika. 16.45: Utijegyzetek a minisztérium­ban. — 17.00: László Margit enekel. 17.15: Ötórai tea. — 18.15: Magyar népköltészet, magyar népdalok. - 18.34: A Mezőtúri Asztalosipari KTSZ a lakosság szolgálatában! Megnyitottuk: Asztalos javító részlegünket Mezőtúr, Rákóczi iát 8. sz. alatt. Kárpitos javító részlegünket Mezőtúr, Gorkij út 13. sz. alatt. ASZONYOK, LÁNYOK, FIGYELEM! Túrkevén megnyitottuk kozmetikus részlegünket a női fodrász üzletben. Puszi abánrévén női és férfi fodrászatunkat. — Keresse fel részlegeinket meg­rendeléseivel! Mezőtúri Asztalosipari KTSZ vezetősége. Szóljon hozzá! 18.45: Gyur- kovics Mária. Házy Erzsé­bet, ílosfalvy Róbert és Svéd Sándor operettdalokat éne­kel. 19.28: Mozart: B-dur szonáta. 19.50: Jó' estét, gye­rekek! 20.20: Hanglemezbolt­ban. 21.00: Családi körben. — 22.32: Sporthírek, 22.37: Ma­gyar nóták. 0.10: Operarész­letek, PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Kyral: Szülőfölde­men — szvit. 14.25: Weingar­ten József zongorázik. Mar- czis Demeter énekel. 15.05: Könnyűzene. — 16.10: Búvó patak. Regényismertetés. — 16.30: Zenekari muzsika. — 17.05: A tulipánéért. 17-36: Hangverseny Wagner operái­ból. 18.15: Ismeretterjesztő előadás, (ool.) 18.30: Sanzo- nak - dalok. - 18.55: Vajda János két verse. 19.05: Lát­tuk, hallottuk.,. 19.25: Szí­nes népi muzsika. — 19.50: Közvetítés Nápolyból. 21.05: Tánczene. 22.00: Kodály-kó- rusok. 22.20: Miljutyin ope­rett jeibőh | Szombat KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Lányok, asszonyok. — 8.30: Fehér Sándor népi ze­nekara játszik. Virágos Mi­hály énekel. 9.00: A barát­ság hullámhosszán ,.. 9.10: Zenekari muzsika. - 10.10: Halló, itt Róma! 11.45: Elő­fordul, hogy ,,, 11.50: Seh­ter: Hallgasd — orosz forra­dalmi dal. 12.15: Tánczenei koktél. 12.58: A vidéki szín­házak műsora. — 13.00: Leg­kedvesebb verseiről beszél Marx György fizikus. 13.15: Rita Streich és Leopold Si- raoneau énekel. — 14.10: Hét nap a külpolitikában. 16.20: Előszóval — muzsikával. — 18.10: Gondolat, — 18.50: Beethoven: V. szimfónia. — 19.28: Muzsikáló képeslapok, IX. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.25: Zajlik az élet. 22.15: Országos sportnapok, 23.30; Táncoljunk! PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Szijjártó Jenő: Zo- bor vidéki lakodalmas. — 14.25: Könnyű fúvósmuzsika. 14.40: Experantisták ötperce. 14-45: Válaszolunk hallga- tóinxnak. 15.05: Szirmai Al­bert operettjeiből. 15.55: Or­vosi tanácsok (ism.) 16-00: Életpályám. Rádiójáték, - *7.05: Heti hangversenyka­lauz. — 17.45: Tarhonyaleves. Elb. 18.00: Könnyűzene. — 19°5i Á. Lengyel Rádió népi együttesének műsorából. - 19-23: A matematika jövője. 19.38: Borodin: Igor hercege Háromfelvonásos opera. — 21.05: Gellérthegyi randevú* Riport. 22.20: Zsugori uram. Vers. — 22.57: Ugetőverseny- eredmenyeké | Vasárnap BMW KOSSUTH RÁDIÓ: 7.15: Falusi életképek. — 8.10: Zenekari muzsika. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: A nagy vendégség. Rá­diójáték. — 9.47: A Magyar Rádió és TV Gyermekkóru­sának hangversenye. — 9.55: Két vers. 10.05: Tánczene. — 11.55: Hallgatóink figyelmé­be. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyze­tek. 13.00: Művészlemezek. — 13.50; Van új a Nap alatt. — 14.10: Forró ritmusok. 14.55: Egy nyelv — fél ember. — 15.10: Részletek Kiinnecke operettjeiből. 15.35: Üj zenei újság. 16.07: Sötét órák. Rá- oiótörtenet. IV. rész. 17.07: Vasárnapi publicisztika. — 17.17: Zenekari muzsika. — 18.23: Tánczene. — 19.00: Uj versek. 19.15: A Magyar Rá- d;ó és TV népi zenekara ját­szik. 19.50: Jó estét, gyere­kek! 20.10: Alfonzéval a vi­lág körül. Vidám zenei mon­tázs. - 20.48! Közvetítés a Ferencváros—Moszkvai Dina- mó nemzetközi labdarúgó mérkőzés II. félidejéről. - 21.50: Nótacsokor. 22.10' Or­szágos sportnapok. — 22.25- Bartók-művek. 23.15: Köny- nyűzene éjfélig. — 0.10: Csár­dások. PETŐFI RÁDIÓ: i Az evangélikus egy­ház félórája. - 8.00: Mit hal­lunk a jövő héten? — 8.30: Világjáró magyarok. — 9.00: Operakalauz. — 10.12: Gazda­szemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról (ism.) — 10.27: Ernőd Tamás versei. — 10.42: Prágai , Tavasz, 1963. — 12.18: Pista, a feledékeny. Rádió­játék. 12.50: Tánczene. — 13.35: Gondolatok filmekről. 13.50: Az Állami Népi Együt­tes zenekarának műsorából. 14.25: Zenei Magazin. 15.15: A giccs, a főveszély. — 16.10: Schubert: Pisztrángötös. — 16.45: Népszerű melódiák. — 17.20: Kulturális forradalom és magánélet. Jegyzet. 17.30: II. félidő. — 18.2Ó: Strauss: A cigánybáró — nyitány. — 13.30: Mikrofonnal a Főid körül. 19.00: Puccini: Tosca. Háromfelvonásos opera. — 21.00: Séta a természetben. 21.20: Kamarazene. — 22.20: Könnyűzene. 22.57: Galopp- versenyeredmények. (A Magyar Rádió és Tele­vízió a műsorváltoztatás Jo* gát fenntartja.) rRÁDlÓfHU&Ú&.

Next

/
Oldalképek
Tartalom