Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-31 / 177. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. Július ». Minden bajnoki számot és helyezést a Szolnoki Dózsa úszói nyertek Szolnokon, a Damjanich uszodában rendezte meg a megyei úszószövetség a me­gyei ifjúsági és felnőtt úszó­bajnokságot. Mintegy száztíz résztvevő vetélkedett a húsz bajnoki és tizenkét kísérő­számban. Sajnálatos, hogy Jászberény és Jászapáti úszói távol maradtak a két­napos versenyről. A Szolno­ki Honvéd úszói pedig iga­zolások hiányában verse­nyen kfvül vettek részt. A Szolnoki Dózsa úszói szere­peltek a legeredményeseb­ben, valamennyi bajnokság és helyezés az ő nevükhöz fűződik. A színvonal az el­múlt éviekhez viszonyítva jelentősen emelkedett. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hat bajnoki és ugyanannyi kísérő szám­ban megyei csúcs született. — Különösen a következő úszók eredményei emelked­tek ki: Kuti Mária három megyei csúcsot szerzett (100 m pillangó, gyors, hát), Pin­tér II. István 200 m-es férfi hátúszásban. Halász Géza 200 m-es ifjúsági hátúszás­ban, Katona Gábor pedig 400 m-es ifjúsági gyorsúszás­ban adta a múltnak az ed­dig tartott csúcsot. Igen szép volt a 100 m-es férfi pillangóúszásban a Gőz— Kuczora párharc. A serdülőknél Hege­dűs László 400 és 1500 m gyorson, Erdei 200 m mellúszásban és Szedlák 100 m gyorsúszásban, — míg a gyermek korosztályban Ra- konczai 50 m gyorson, Bódi 50 m mellúszásban javított megyei csúcsot.. Az egyes számokban az alábbi jobb eredmények szü­lettek: 100 m felnőtt férfi gyors: 1. Pintér II. (Dózsa) 1:03.0 mp, 200 m felnőtt fér­fi hát: 1. Pintér II. (Dózsa) 2:38.1 (új megyei csúcs), 1500 m férfi gyors: 1. Hasznos II. (Dózsa) 21:0.3 p. 100 m férfi pillangő: 1. Gőz L. (Dózsa) 1:10.8 p. 400 m férfi gyors: 1. Hasznos II. (Dózsa) 5:07.5 p. 4x100 m férfi vegyesvál­té: 1. Dózsa 5:24.1, 2. Hon­véd SE 5:58.3 p. 100 m ifjú­sági férfi gyors: 1. Kuczora Oy. (Dózsa) 1:04.0 p. 200 m Ifjúsági férfi mell: 1. Ka­tona (Dózsa) 3:04.8, 200 m ifjúsági férfi hát: 1. Halász (Dózsa) 2:40.1 p. (új megyei csúcs). 100 m ifjúsági férfi pillangó: 1. Kuczora (Dózsa) 1.11.7 p. 400 m ifjúsági férfi gyors: 1, Katona (Dózsa) 5:14.8 p. (új megyei csúcs). 4x200 m ifjúsági férfi gyors­váltó: 1. Dózsa 10:27.1 p. 100 m serdülő fiú gyors: 1. Szedlák (Dózsa) 1:06.2 p. (ú) megyei csúcs). 200 m serdülő fiú mell: 1. Erdei (Dózsa) 3:04.5 p. (új megyei csúcs). 200 m serdülő fiú hát: 1. Erdei (Dózsa) 2:50.4 p. 1500 m serdülő fiú gyors: 1. Hegedűs (Dózsa) 21:37 (új megyei csúcs). 100 m ser­dülő fiú pillangó: 1. Szed­lák (Dózsa) 1:22.0 p. 400 m serdülő fiú gyors: 1. Hege­dűs (Dózsa) 5:15,6 p, (új me­Mint már közöltük, aug. 3-án, Szolnokon nagyszabá­sú nemzetközi vízilabda tor­nára kerül sor. Ezúttal Szol­nokon vendégszerepei a Né­met Demokratikus Köztár­saság Dinamó (Magdeburg!— Berlini) „A” és „B” váloga­tottja, mely a magyar Dó­zsa csapatok (Ojpesti, Egri, Szolnoki) tagjaiból összeál­lított „A” és „B” együtte­sekkel méri össze tudását. A torna szervező bizottsá­ga a Dózsa csapatok tagjait már ki is jelölte, mely a következő: Dózsa „A” csa­pat: Boros, Mayer, Pócsik, Kiss A., Kanizsa, Dömötör, Koncz. Csere: Lukász, Kusz­gyei csúcs). 4x100 m serdülő fiú vegyesváltó: 1. Dózsa I. 5:35.2, 2. Dózsa IL 5:54.4 p. 200 m ifjúsági női mell: 1. Kuti (Dózsa) 3:08.7 p. 100 m if j. női hát: 1. Kuti (Dózsa) 1:23.5 p. (új megyei csúcs). 100 m ifjúsági rrii pillangó: 1. Kuti (Dózsa) 1:26.8 p. (új megyei csúcs). 100 m női gyors: 1. Kuti (Dózsa) 1:16.2 p. (új megyei csúcs). 4x100 m ifjúsági női vegyes váltó: 1. Dózsa 6:29.5 p. 200 m serdülő leány mell: L. Deés (Dózsa) 3:21.6 p. 100 m serdülő leány hát: 1. Ke­lemen (MÁV) 1:33.2 p, 100 m serdülő női pillangő: 1. Ipolyszegi (Dózsa) 1:34.9 p. 50 m újonc leány hát: 1. Bóné (Dózsa) 56 mp. 50 m újonc leány mell: 1, Bóné (Dózsa) 52.1 mp. tos, Martin, Ringelhann. Dó­zsa „B” csapat: Denk, Pin­tér I., Brinza, Hanák, Bo­lya, Utassy, Kuczora. Csere: Szegedi, Elek, Pintér II., Urbán, Frank, Sáros!, Máh- rer. Mint a csapatok összeállí­tásából is kitűnik, többszö­rös válogatottakat is talá­lunk közöttük. Éppen ezért a közönség minden bizony­nyal a vízilabda sport min­den szépségében gyönyör­ködhet majd a mérkőzése­ken. A nemzetközt torna a Damjanich uszodában 17 órakor kezdődik. A mérkő­zések visszavágójára 4-én Egerben kerül sor. Nemzetközi vízilabda torna Szolnokon A megyei labdarúgó bajnokság újoncai Szolnoki Olajbányász, Jászkísér, ICnnszentmárton A járási összevont I. osz­tályú labadrúgó bajnokság három csoportjában mind­végig érdekes és változatos mérkőzésekre került sor. Elmondhatjuk, hogy a há­rom csapat megérdemelten került a megyed I. osztály­ba. Kunszentmárton és Jászkisér lényegében csak „ retúrjegyet” váltott és ősszel ismét az I. osztály­ban kergetik a labdát, a Szolnoki Olajbányász csa­patával együtt. A kunsági csoportban volt talán a legnagyobb küzdelem az elsőségért. Ha nem következik be a Kar­cagi Honvéd elleni óvás­sorozat. akkor nem tudni, hogyan alakult volna a végeredmény ebben a cso­portban. Ettől függetlenül megérdemelten kerültek az első osztályba, az „olajo­sok”. Kenderes helye is tel­jesen megérdemelt. Igen sokat fejlődött ebben az idényben. Jó helyen vég­zett a népszerű kengyeli csapat is. A játékosoknál nem sok hiba van. A kö­zönség azonban feltétlenül nevelésre szorul. hiszen igen sok bosszúságot okoz­tak már a vezetőségnek és a vendégeknek egyaránt. Meglepetés a Szolnoki Vas­utas helyezése. A jászsági csoportban Jászkisér végig egyenlete­sen szerepelt és megérde­melten jutott vissza a me­gyei I. osztályba. Ebben a csoportban szint jelentett a két NB III-as B csapat, amit egyébként az eredmé­nyeik is igazolnak. A Jász­berényi Honvéd sokkal többre képes, mint amit eb­ben a bajnokságban nyúj­tott, így helyezése reális. Ebben a cső porban több mérkőzés elmaradt, ami rontja az eredmények szép­ségét is. A tiszai csoportban A Kunszentmártoni Vö­rös Meteor vezetősége az 1962—63-as bajnoki év kez­detén határozott célul tűz­te a csapat elé a megyei I. osztályba való visszajutást. Ennek megfelelő intézkedé­seket is tettek, amikor a kiesés után is együtt tar­tották a játékosokat. Igen jó szakembert szerződtet­tek edzőnek Mészáros Mik­lós személyében. Jó kollek­tív szellem alakult ki a já­tékosok között és egymás után érték el győzelmeiket, nemcsak a hazai pályán, hanem idegenben is. A ta­bella élére állva az őszi idény végén elsőként for­dulhattak 20 ponttal és 53:ll-es gólaránnyal. A ta­vaszi felkészülést zavarta az időjárás. Ekkor győzel­meik már nem voltak olyan nagy gól arányúak, mint az ősziek, de annál biztosabbak. Az őszi 11 gól­lal szemben tavasszal csak ötöt kaptak. A bajnokság­ban megszerezhető 44 pont­ból 39-et összegyűjtöttek. Külön harcot vívtak a Szolnoki Vegyiművek és Szajol együttesével és tel­jesen megérdemelten lettek elsők három tiszta ponttal. Talán az egész idényben ez a csoport szolgáltatta a leg­több meglepetést, hétről hétre. Ezt igazolja az élcso­port tömörsége is. Mindent egybevetve, mindhárom csapat az új bajnoki évben egy osztály- lyal feljebb szerepel és minden bizonnyal sok örö­met saeree híveinek; Szolnok városi labdarúgó nyári knpa hírei öt csapat részvételével 2ajlik Szolnokon a labdarú­gó nyári kupa mérkőzésso­rozata. Az eddig lejátszott mérkőzéseken a következő eredmények voltak: Vegyiművek—Helyiipari Va­sas 3:2, Papírgyár—Eiőre 5:1, Helyiipari Vasas—Papírgyár 1:1, Olajbányász—Előre 2:1, Vegyiművek—Előre 2:0, Olaj­bányász—Papírgyár 1:0. A csapatok közötti helyezési sorrend az eddigi eredmé­nyek alapján a következő­képpen alakult: 1. Olajb. 2 2 0 0 3:1 4 2. Vegyim, 2 2 0 0 5:2 4 3. Papírgy. 3 1 1 1 6:3 3 4. Helyiip, 2 0 1 0 3:4 1 5. Előre 3 0 0 3 2« 0 Kiválóan szerepeltek úttörő négytusázóink Lengyelországban A közelmúlt napokban zaj­lott le a lengyelországi Zielona Gora-ban a könnyűatlétikai nemzetközi négytusa bajnok­ság. Nyolc ország fiú és leányversenyzői mérték ösz- sze tudásukat. A leányoknál a szolnoki Költői Anna úti iskola úttörő csapatának együttese képviselte a ma­gyar színeket. A szolnoki leányok kiválóan helytálltak és a nyolc év öta rendsze­resen sorrakerülő versenyek során most érték el a leg­szebb eredményt. Nagyszerű összteljesítményükkel a csa­patversenyben a csehszlovák és a bolgár fiatalok mögött a harmadik helyet szerezték meg. Az egyéni versenyben pedig a szolnoki lányok két nemzetközi bajnokságot nyertek. Az összetett csapatverseny eredménye L Csehszlovákia 3312, 2. Bulgária 3241, 3. Ma­gyarország 3148, 4. Szovjet­ALLAS Állattenyésztő agro- ncmust keres jászsági ter­melőszövetkezet. „600 szá­mosállat’- jeligére a kiadó- hivatalba. ÉPÍTŐIPARI technikust ke­res azonnali belépéssel a Kengyeli Vegyesipari KTSZ — (gyakorlattal rendelkezők előnyben). — Fizetés meg­egyezés szerint. SZOLNOKI Víz- és Csatorna- művek felvételre keres két fiatal általános mérnököt, — vagy nagy gyakorlattal mély­építő technikusokat, két fiatal gépészmérnököt, villamos mér­nököt, vagy gyakorlattal tech­nikusokat és egy TTK végzett biológust. Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés: Szol­nok, Verseghy út 3/2. ADAS-VÉTEL JŐ állapotban lévő sötét hálószoba bútor eladó. Cím: Herkelyné, Szolnok,. Ady E. u, 54. szám. KET5ZEMÉLYES rekamiék, fotelágyak, fotelek, garnitú­rák fizetési könnyítéssel. — Kérjen díjmentes árajánla­tot. Román kárpitos. Buda­pest, Nagymező u. 66. SZÁMOLÓGÉPEK termelő- szövetkezetek részére kész­pénzért, garanciával eladók. Telefon: Budapest 336—845. FAJ strasszer galambok el­adók. Herkely, Szolnok, Ady E. u. 54. unió 3030 ponttal. Egyéni összetett versenyben 2. lett Kertész Rozália 377... 6. Hargitai Aranka 305 pont­tal. 60 m-es futás: nemzet­közi bajnok: Kertész Rozá­lia 7.9 mp (új országos csúcs), 2. Réti Judit 8.2 mp. Távolugrás: 1. Kertész Ro­zália 487 ... 3. Garai 457 cm. Magasugrás: 2. Kertész Ro­zália 137 cm. Kislabda-hají- tás: 2. Hargitai 54.33 m. A csapat tagjain kívül je­lentős része van a nagysze­rű sikerek elérésében a leánycsapat vezetőjének, — Bertalan Imrének, a szol­noki Koltói Anna úti iskola testnevelő tanárának is. A csapat tagjai — és vezetőjük — szép érmet és oklevelet kaptak. A magyar fiatalok lengyelországi szereplésük­kel nagy közönségsikert arat­tak. Háromhetes ott tartóz­kodásuk alkalmával sok Igaz barátot szereztek. INGATLAN BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó, fizetési kedvez­ménnyel. Rákóczifalva, Ko­lozsvári út 3. Érdeklődni: Rákóczifalva, Arany János utca 10 szám. GÉPJÁRMŰ TRABANT Limousine 1962- es szinkronos, 9000 km-t fu­tott, eladó. Szolnok, Széche­nyi u. 26. Telefon: 15—44, EGYEB JÁSZBERÉNYBEN a Köz­séggazdálkodási Vállalat ke­zelésében, Bercsényi út 17. sz. alatt, a jéggyár meg­kezdte folyamatos termelé­sét. A jég 15 kg-os táblák­ban készül. Ara mázsánként közületek részére 32.—. ma­gánosok részére 33.— Ft. — Árukiadás hétköznap 6—18 óráig, vasárnap 6—10 óráig. Felvétel a Dolgozók Önálló Általános Iskolájába Szeptember második he­tében ismét megindul Szol­nokon a Dolgozók Általá­nos Iskolájának esti tago­zata. Felvehetők mlndazdk, akik tanköteles korukban nem szerezték meg az ál­talános iskola VIII. osztá­lyának megfelelő végzett­séget. A felvételnek felső kor­határa nincs. Az oktatás teljesen díjtalan. A hallga­tók hetenként két^ alka­lommal járnak előadásra az esti órákban. Az általános iskolai fel­nőttoktatásban az alábbi osztályok indulnak: I—II. osztály 3 hónapi, III—IV. osztály 4 hónapi, V—VI., VII. és VIII. osz­tály 10 hónapi tanulmányi idővel. JELENTKEZNI LEHET: augusztus 1-től szeptember 5-ig a Dolgozók Ónálló Ál­talános iskolájában Szol­nok, Beloiannisz út 42., I. emelet 10. (Telefon: 11—374 délelőtt 10-től 12 órái« délután: 4-től 8 órái« SAKK-ISKOLA GYERMEKEKNEK Egy kanton! művelődéit házban létesítették az első kínai sakk-is*kolát gyerme­kek részére. Az iskola 47 növendéke 7—14 éves kor­osztályba tartozik, 15-en lá­nyok. Az iskolában az ősi kínai sakkjátékot tanítják, ame­lyet kínai nyelven „vejcsi”- nek neveznek, ami szó sze­rint „bekerítést’’ jelent. Családi fi ** 4 Z építését, tervezését, ja­vítását, tatarozását — minden anyag hozzá­adással, vagy a meg­rendelő által adott anyagból kedvezmé­nyezett áron vállalunk. vegyesipari ktsz Kengyel Apróhirdetések A Tisza Cipőgyár Martfű, az alábbi elfekvő készleteket ajánlja fel megvételre: Megnevezés: db Megnevezés: db Megnevezés: db fogaskerék 01216/17 10 öntvény 02050/401 10 tengely 19106/44 5C bobbin Csepel ííí ?? ^tengely 02059/176 5 ^iS61 8 tengely 01191/41 2 Szvit elohuzógép: sarokforma 19106/180 15 tengely 01191/791 8 pofa 1223/97 15 dokni 19106/153—113 £ tengely 01191/33 4 kar 1223 1615 M 3 fogaskerék 19106/147 20 fogaskerék 01191/54 14 . ln dekli 19106/137 10 bobbin állító 01195 173 15 kar 1223/25 a 10 anva 19106/181 15 fogaskerék 01195 169 8 fogó 1223/185 a 100 szivattyúház 19106/32 8 leszorítólemez omé/m 10 összefogólap 1223 60 a 10 Persely 19106/47 60 gyűrű 01153/289 4 t..i+ÄTVmoo/eoo u on Cipőorés: tuszorító 01171/9 14 kitámasztó 1223/532 b 20 |:ar 04004 34 8 csónak forgó 01153 12 racsmolerák 1223/531 8 laposrugó 50 drukker 1ap 01071 16 szétütő 1223/1743 SM 5 öntvény 04004 80 2 teÄ U53 01153 8 akasztó 1223 634 30 Rámakalanáló: Singer csónak 20757 100 fogaskerék 1223/11037 10 rtnlvénv 04017/1-3 1 Singer bobbin 20756 100 ütköző 1223/1690 5 kar 04017/14 5 mnoows ké űs Síma 40 Uopplizógén: kar 04017 64 011910 38 cikk-cakk ts. 52 tengely 3028/959 20 K^gSerfelő^aut • 5 m-97/Rni hnhhin ioíl Csapszes 03028 232 20 500 n ina 904 ?nn fogastengely 03028/554 50 ni non »>2? 222 összekötő 03028 743 10 40 kg-os Bata gumí­01090'241 Platni 100 persely 03028/249 30 keverőgép: Serfelőgéo: csapspg 03028/169 50 10137/473 fogaskerék 7 , ,,,, fogasív 03028/93 50 10137/477 D fogaskerék 2 ssstäst, 4 ss* mar • i píksussö^ r.7rt. °"“a39 !a"a kar niiwis, a kóiömV o?ii^'e901 3'm/8, köwkafi,V'l" "a” 0lf: kar 01099/113 5 kar 03028/941 20 csapágyai (különböző mé­kar 4089/39R is öntvény 03028/116 5 ret) !? kar Ö3028 /502 10 4. Moenus bőrhasítógéo al­kar 4089/522 15 fogasfv 03028/299 50 katrészek rugó (11099 55 200 árszegment 03028/871 100 , n . . , kar 01099/134 r fűszegment 03028 843 50 5- Doonlizó tu és ár minden ' nr nnn 0,0 „ öntvény 03028/295 5 méretben vezető 01099-312 50 öntvény 03028/287 5 e Papucs varrógép alkatré­körhagvó 1099/41 5 rsónakház 03028/572 15 szék 31 kar 4089/319 5 kaJ7P^°2s ^3993/321 15 AsfTa átvarrőgép alkatré­excenter 01198/182 5 Váltókar 0399°'3<n_R37 1.5 szék. vezető 01198/RR9 20 öntéskar 03998/391 15 8 Onnlizógéo alk csatorna felf. 01198/1480 16 csauszig SÄm El í° 16 db postás kttoonv vas­csatorna 01199 677 15 93998/231 39 utas posztóból, béle­Sarokevikkelő: kar 91993 79a 1.5 letten rugó 02059/706 100 kar 03023/961 Dl. 10 ,0 db ha«znált eépkocsisze­perselv 02059/207 10 Hidraulikus prés: relői bunda 50-60% kar 02059'608 5 szelepes csap 19106'660 500 200 kg darált enyv fogazott tengely 02059/114 5 prés anya 19106/49 500 100 kg diófapác A fentiekben felsorolt anyagok szállításával kapcsolatosan a Tisza Cipőgyár Martfű. Telefon: 1—159 mellék. Bíró Andrásnál lehet érdeklődni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom