Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-09 / 133. szám
2 SZOLNOK MEGYEI N KPL AI 1963. június 9. A Bundeswehr belopózása Afrikába LET ARTÖZTATÄSOK MAROKKÓBAN Rabat (Reuter). Letartóztatták az Isztik- lal-párt öt tagját, köztük az új parlament három képviselőjét. Azzal vádolják őket, hogy „veszélyeztették’* Marokkó biztonságát. SZOVJET MEZŐGAZDASÁGI SZAKÉRTŐK ÉRKEZTEK KUBÁBA Havanna (TASZSZ). Június 7-én a havannai kikötőbe befutott a Bajkál szovjet _ motoroshajó, fedélzetén 100 mezőgazdasági szakértővel. A mező- gazdasági mérnökök rizstermelési szakemberek, agronómusok és a mező- gazdaság más ágainak szakértői a Szovjetunió különböző köztársaságaiból jöttek, hogy átadják tapasztalataikat kubai barátaiknak. AZ ANKARAI PER Ankara (MTI). Az ankarai katonai különbíróság szombaton folytatta a május 20-i török puccskísérlet szervezőinek perét. A délelőtti kihallgatás során Fetik Gürkan nyugalmazott lovassági parancsnokot hallgatták ki, aki elismerte bűnösségét. Az ő feladata volt, hogy megszerezze a páncélos- tiszti iskola támogatását, s a puccskísérletben is tevékenyen részt vett. Az elsőrendű vádlott, Tálát Aydemir nyugalmazott ezredes ugyancsak elismerte részvételét — a puccskísérletben. A vádlottak kihallgatása folyik. Mint ismeretes, a bíróság 103 személy fölött ítélkezik. IRAKI-SZÍRI AI KÖZŐS KÖZLEMÉNY Bagdad (TASZSZ, Reuter). A TASZSZ-iroda jelentése szerint közös közleményt adtak ki a Luai Atasszi, a szíriai forralal- mi nemzeti tanács elnöke által vezetett szíriai küldöttség bagdadi tárgyalásairól. A közlemény szerint a tárgyaló felek teljes nézetazonosságot vallanak abban a tekintetben, hogy meg kell valósítani a Kairó, Damaszkusz és Bagdad közötti háromoldalú arab egységet és harcolni kell az április 17-i kairói nyilatkozat életbeléptetéséért. Az AFP tudósítása szerint a kommünikében a felek közlik, alkalmas időben népszavazást tartanak a szíriai—iraki—egyiptomi föderációról. MOSZKVÁBA ÉRKEZETT A FINN HADÜGYMINISZTER Moszkva (TASZSZ). Arvo Pentti finn hadügyminiszter felesége kíséretében szombaton Ma- linovszkij marsall, szovjet honvédelmi miniszter meghívására Moszkvába érkezett. Az AFP tudósítása sze- megérkezéee után látogatást tett Malinovszkij mar- sallnál. Tokió, (TASZSZ) Eddig százezer japán irta alá azt a tiltakozást, amelyben követelik: a japán kormány ne engedje meg, bogy a Fukuoka tarSzovjet űrhajósok kitüntetése Moszkva, (TASZSZ) Szamba ton ünnepélyes kereteik között adták át a Német Demokratikus Köztársaság moszkvai nagykövetségén a lipcsei egyetem díszpolgárságáról szóló okleveleket és jelvényeket a szovjet űrhajósoknak. A kitüntetést Andrijan Nyikolajev és Pavel Popo- vics, a Lipcsében megtartott nemzetközi dokumen- tiumfilm-hét során kapta, amelynek keretében bemutatták a Nyikolajev és Po- povics űrrepüléséről szóló filmet. A díszokleveleket és jelvényeket Georg Mayer, a lipcsei egyetem rektora adta át Pavel Fopovicsnak. Popovics vette át Nyikolajev kitüntetéseit is, mert az nem tudott jelen lenni az ünnepségen. Athén (TASZSZ) Lambrakisz görög baloldali képviselő meggyilkolása éta Görögországban a Ügyiem középpontjába kerültek a neofasiszták, akikről a lapok naponta közöltoményban lévő utazukei légitámaszpontokon nukleáris fegyvereik szállítására alkalmas F—105 típusú amerikai repülőgépek állomásozzanak. Moszkva (TASZSZ). Anatoli) Tyupajev, a TASZSZ hírmagyarázója írja: A Bundeswehr tábornokai megindultak az afrikai kontinens felé. Az előretörés egyelőre természetesen a gyengén fejlett országoknak nyújtandó katonai segély formájában történik. A zajtalan művelet jellegéről, amelynek részleteit még a NATO-szövetségesek előtt is eltitkolták, elég annyi, hogy Nyugat-Német- ország egyezményt kötött Nigériával hadirepülők kiképzéséről. Bonn ötven katonai tanácsadót irányít ebbe az országba, akik közül tízen már Lagosban vannak. Természetesen úton van a szükséges felszerelés is. Az NSZK hadügyminisztériumának illetékesei szerint hasonló egyezményt kötöttek más afrikai államokkal is. Magától értetődik, hogy a nek újabb leleplező tényeket. így például rámutatnak arra, hogy a kormánypárt. a rendőrség és a csendőr ség szoros kapcsolatokat tart fenn Lambrakisz gyilkosaival. A Lambrakisz meggyilkolása ellen indult hatalmas tiltakozó mozgalom végül is arra kényszerítette a görög hatóságokat, hogy elfogatási parancsot adjanak ki a gyilkos banda két újabb tagja, Nicolas Papa- dopuluss nyugállományú tiszt és J, Kaszela diák eilen, Német Szövetségi Köztársaság társadalma előtt felmerült a kérdés: vajon ki finanszírozza a Bundeswehr behatolását az afrikai államokba? Kalbitzer, a Bundestag Szociáldemokrata képviselője ezzel kapcsolatban nyílt levelet intézett Scheel gazdaságügyi miniszterhez. Kalbitzer rámutatva, hogy ez a minisztérium felelős a gyengén fejlett államoknak nyújtott segítség valameny- nyi formájáért, felteszi a kérdést: vajon a költségvetés melyik tételéből veszik a pénzt e katonai segélyre és a kormány miért titkolta el az 1963. évi költség- vetésben erre a célra előirányzott összeget? Schell gazdaságügyi miniszter, valamint von Hassel, a nyugatnémet kormány hivatalos képviselőjének nyilatkozatából kiderül, hogy a „segély” leple alatt nyílt katonai akcióról van szó. Scheel nyíltan kijelenti, hogy a vezetése alatt álló minisztériumnak semmi köze Nigéria katonai támogatásához. Von Hasseb viszont megjegyezve, hogy a szövetségi kormánynak nem minden tagját avatták be ebbe a katonai problémába, ugyanakkor közli, hogy a Bundestag hadügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának több tagját tájékoztatták róla. Az NSZK kormányának hivatalos szóvivője hangoztatta, hogy a katonai segélyt a jövőben is folyósítani kell. Újabb zavargások Teheránban Teherán, (Reuter, AP) Hírügynökségi jelentések I szerint Teheránban az egynapos nyugalom után szombaton reggel újabb zavargások kezdődték. A város két pontján a tüntetők ösz- szetűztek a rendőrséggel és a katonasággal. A hatóságok a küivárosokból gyalogsági és páncélos erősítéseiket vezényeltek Teherán központjába. Az újabb összetűzések hírére a kereskedők nagy- része bezárta üzletét. Jelentések szerint nyugtalanság tapasztalható a tehe- ráni egyetemen is. Ügy tudják, hogy a katonák és a harckocsik egyelőre csak figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe. Anglia fejleszti kereskedelmét Kubával London, (MTI) London dacol Washington haragjával és fejleszti kereskedelmiét Kubával. Ezzel kapcsolatban a Financial Times így ír: — A Rowland Smith Shaver angol cég szerződést kötött Kubával takarmány- feldolgoaó és fejőgép szállításéra. Ezt megelőzően az említett angol cég 30 000 fant sterling értékben tenyészállatokat és 5000 font sterling értékben tojást szállított Kubának. Az angol cég mindent elkövet, — fűzi hozzá a lap, — hogy a lehető legnagyobb mértékben növelje kereskedelmét a kelet-európai országokkal io. Százezer japán tiltakozása Elfogatási parancsot adtak ki a görög neofasiszta gyilkos bandák két tagja ellen Rózsák a romok fölött Lassan és szótlanul ballagunk a falu főutcáján. Az őszhajú asszony nem beszél. Könnyek nélkül emlékezik... Azon az úton megyünk, amelyen ők mentek akkor, huszonegy esztendővel ezelőtt, 1942 júniusában... S az út végén... ott fordultak bé a Horák-tanya kapuján... Ez volt az érkezés... ez volt a halál... Csend volt. Megrendítő csend. Végleg kifogyott a szavunk, könnyek fojtogatnak. — Hét itt állt a falu — szólal meg csendese» So- botniková Antonie. — Ide hajtottak bennünket. Itt választották szét as anyát gyermekétől, a férjet feleségétől... Es az út tovább, a halálba vezetett, vagy a koncentrációs táborba, amely sokak számára egyet jelentett a pusztulással. Az őszhajú asszony a ra- vtnsbrucki koncentrációt táborból tért vissza Lidiéibe... amely akkor nem volt... Hiszen az volt az embertelen nád fenevadak parancsa: itt ne maradjon senki és semmi, sem élet, sem ember, csak puszta föld... Huszonegy esztendővel ezelőtt történt... Prágában meggyilkolták Heydrich birodalmi védnökhelyettest, a nácik csehországi helytartóját. A merénylet után, 1942. június 9-én Berlinben kiadták a parancsot Lidice megsemmisítésére, annak ellenére, hogy Lidiéiből senkinek, semmi köze nem volt a Heydrich ellen elkövetett merénylethez. Késő éjjel volt már, amikor a Kiadna bányaváros közelében fekvő kis falucskába megérkeztek a náci SS-alakulatok. Éjfél körül felébresztették a lakosságot, amelynek tíz percen belül el kellett hagyni otthonát. Az utcán elszakították a férfiakat az asszonyoktól és a gyermekektől, és a Horák-tanyára zárták be őket, és ott valameny- nyiüket agyonlőtték. Az asszonyokat haláltáborokba hurcolták, a gyerekek egy részét később gázkamrában gyilkolták meg, a falut pedig földig lerombolták. S utólag — náci precizitással, a gyilkolás tökélyével — még tizenegy lidiceí férfit lőttek agyon Prágában, akik éjszakai műszakban dolgoztak azon a borzalma« hajnalon. 1942. június 11-én a nád birodalmi sajtó közötte: Lidice nincs többé... Néhány nappal később, messze, az óceánon túl, Mexikó San Jeronimó nevű községében, egy gyűlésen felállt Ordonec földmunkás és javasolta: legyen a falu neve ezentúl Lidice. 1942. július 12-én az Egyesült Államok egyik illinoisi faluja is felvette a Lidice nevet. Havannában a tömegek követelésére az egyik teret Place de Lidicének nevezték el, s a szovjet hadsereg csapataival együtt harcoló első csehszlovák zászlóalj 1-es számú tankja a Lidice nevet viselte... Ezérkilencszáznegyvenket- tőben a faluban százöt gyermek élt. A múzeum falán egy iskolai tabló a harmadik osztály tanulóiról. Harminckét kislány, tizenegy kisfiú és két tanító. A második álló sorban kairói a harmadik egy szőke kislány, hajában szalaggal. A kép a szörnyű éjszaka előtt egy nappal készült. A kis Marie mindössze tíz esztendős volt ekkor... Látta meghalni apját és bátyjait... s végigjárta a poklok minden kínját... Alkalmasnak találták el németesítésre és különleges nevelőintézetbe került... Elfelejtette anyanyelvét, de a borzalmakat soha. Egy a tizenhét gyermek közül, aki hazatért._ 1946. augusztus 7-én, édesapja születésnapján ért haza Lidicébe és zokogva borult a koncentrációs táborból nem sokkal azelőtt halálos betegen hazatért édesanyja ágyára. Szerettei közül senki sem maradt életben, hiszen édesanyja négy hónappal később meghalt. Nevével a nürnbergi bíróság periratait lapozgatva találkoztam először. Megrázó vallomása bejárta a világsajtót... S most itt, « lidicei múzeumbaa találkoztam vele. — Ez édesapám... ez itt a bátyám — mutatja a fényképeket. Aztán a múzeum emlékkönyvét lapozgatjuk... Van-e a világnak olyan nyelve, amelyen nem írtak, vagy nem írnak ezután ebbe az emlékkönyvbe? Százezrek zarándokoltak el már eddig is ide emlékezni és hitet tenni... S a mártíromságnak eme helyéről szétviszik a világba azok üzenetét, akik már nem élnek. Marie Supikova nap mint nap átéli a múltat... hiszen ö a múzeum vezetője. Az emlékezés és az emlékezte- tés nemes hivatását vállalta. Nehéz szolgálat... Vele együtt megyünk vissza a domb tetején újjáépült faluba. Az út menten bimbóznak a rózsák. — Amikor valamennyi szirmot bont, illattenger borítja el a tájat — mondja Sok vért és könnyet szívtak magukba a gyökerek .. K. i. » A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár azonnali belépéssel felvesz: géplakatos, esztergályos szakmunkásokat, — valamint szerszámlakatos és esztergályos szakmába érettségizett ipari tanulókat iskoláz be. JELENTKEZÉS személyesen, vagy Írásban a vállalat munkaügyi osztályán. OKOS GAZDA háztáji biztosítással is gondoskodik az állat- állományról Faipari normást, gyakorlattal és képesítéssel rendelkezőt, azonnali belépéssel felveszünk. — Faipari technikusi képesítéssel rendelkezők előnyben. Begyakorlott, szalagfűrészen dolgozni tudó, lehetőleg faipari szakmunkásokat gépmunkásnak azonnal alkalmazunk. Munkásszállás nincs, üzemi konyha biztosítva. Jelentkezés személyesen, vagy levélben. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Szolnok Megyei Tanács Faipari Vállalata Kisújszállás. Arany János út 4. r|