Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-09 / 133. szám

1963. június 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Különvonat a Szegedi Ünnepi Játékokra Az IBUSZ szolnoki iro­dája augusztus hónapban két különvonatot indít Sze­gedre az ünnepi játékokra. Az augusztus 11-én in­duló különvonat — egy­napos turista útként — Martfű és Tiszaíöldvár be­vonásával Szolnokról in­dul. A napi programban városnézés, különféle kiál­lítások megtekintése szere­pel. Este a résztvevők meg­nézik Strauss Cigánybáró című operettjét. A részvé­teli díj a színházjeggyel együtt 86 forir Ugyancsak augusztus hó­napban, 18-án és 19-én — kétnapos turista útként — Karcag, Kisújszállás, Tö- rökszentmiklós városokból indul különvonat a Tisza- parti városba. A résztve­vők itt egyik este az Álla­mi Népi Együttes produk­cióját láthatják, másik es­te pedig Strauss Cigánybá­ró című operettjét. Erre az útra részvételi díj a szín­házjeggyel és a turistaszál­lással együtt 135.50 forint. Jelentkezni mindkét út-, ra július 10-ig lehet az’ IBUSZ-nál. A 7. sz. AKÖV 3-as telepén kocsit vizsgál Hegedűs László szerelő csoportvezető és Pusztai János. ITELET ÉS EMBERSÉG A jászberényi városi tanács vb termében tartott a szeminárium az MSZMP VIII; kongresszusának határo­zatairól. Néhány ajtóval odébb pedig egy lakásügyről vitatkoztunk Bozsó Gyulával, az igazgatási osztály la­kásügyi főelőadójával; A vita lényege: A-ék 1931-BEN az Ady Endre úton építettek egy három és félszobás házat; Ez a ház a törvények értel­mében tanácsi rendelkezés alá vonható. Élete tartal­mát. a családra nézve mun­kájának gyümölcsét jelen­tette ez a ház a tanyasi ta­nítónak. aki húsz éven át oktatta a betűvetésre a bor­sóhalmi tanyák gyermekeit. Tanította szinte az utolsó percig, mert 1952-ben a padsorok közül került a kórháziba. onnan pedig egyenesen a temetőbe. Az örökösök közül most egyedül az özvegy lakik a háziban. Tizenegy évvel ez­előtt azonban egy katona­házaspárt költöztettek be az elkülöníthető két és félszo­bás lakrészbe. A-né minden bútorét az egyetlen szobá­ba rakta össze, S ha gyer­mekei, unokái iskolaszüne­tekben néhány hétre haza­látogatnak, szűkösen jut nekik még fekvőhely is. Ókét tehát nem illeti meg két szoba, a gyermektelen házaspár azonban tíz éven át jogot formált kettő és félre, A katonaházaspámak L; Jánoséknak most a hon­védség kiutalt egy kétszo­bás szolgálati lakást. Közel két hónap óta a javító vál­lalat húzza, halogatja a ta_ karítást, a meszelést. Azóta tart a késhegyig menő vita is. Ha L-ék elköltöznek ugyanis, a megüresedő he­lyiségek egy részét a tu­lajdonosok szeretnék eladni. Kötöttek is már egy vevővel adásvételi szerződést. A-né azonban még egy szobát szeretne kérni magának, mert nőnek az unokái, sze­retné a hat közül Időnként egyet-kettőt magához venni, majd pedig iskolába járatni a városban. A TÖRVÉNYEK lehető­séget is biztosítanak. A-né- nak arra, hogy saját házá­ban. saját részére kérjen még egy szobát. A kérelem sorsa azonban előre el van döntve. Bozsó Gyula mond­ja: kérheti, úgy sem adjuk meg neki. S ennek a hát­tere?! — Tetszik tudni, hogy ki volt ez az A. a múltban? — ? — Leventeoktató. S ezt úgy mondja, mintha a Világ egyik legnagyobb titkát fedte volna fel. S ez a felfogás — mint mond­ta — nem is tőle ered, őt a városi tanács vb elnökhe­lyettese „igazította’’ így el. Ne részletezzük, hogy a falusi tanítóknak a levente- oktatói „tisztség" nem sza- badonválasztott passzió volt. Csinálnia kellett, mert az ellenkezés a kenyérbe kerülhetett. De kell-e még minderről valakit meggyőz­nünk? Kell-e erre szót fordítani? Úgy lehet nem árt. de most mégis hagy­juk. Maradjunk a mánál. Bozgó Gyula szerint az is nyomatékosan A-né, a 60 éves idős özvegy ellen szól, hogy vallásos, templomba jár. Ebben az országban sok ember teszi még ezt. De tegyük hozzá nyomban: Ebben az országban tör. vényadta jogainak gyakor­lásában ezért senki nem ré­szesülhet megkülönbözte­tésben, nem kerülhet hátrá­nyos helyzetbe. A mi társa­dalmunk számol azzal, hogy az emberek egyrésze az éveken, sőt évtizedeken át beléjük nevelt vallási hit­ről nem tud egykönnyen lemondani. De számol azzal hogy az ilyenek is igenük, meggyőződéssel akarják a szocializmust és segítik an­nak építését. Saját politi­kánkat ásnánk hát alá, ha adott alkalommal mégis csak visszaütnénk, megto­rolnánk vallásos Inivoltu- kat, A-NÉNAK A FIA. a lá­nyit, a menye, a veje mind pedagógus. S mind dolgozik helytáll ebben a társada­lomban. Miért visszafelé te­kintenek hát az államigaz­gatás képviselői?! Miért a holtat nézik, miért nem azt hogy az élők mit tesznek? Miért nem abból indulnak ki, hogy azok mindannyian szívvel-lélekkel dolgoznak a mi rendszerünkért. Nem­csak pusztán munkájukat, a szivüket Is hozzá teszik a mai iskolás nemzedék ne­veléséhez. nemcsak besegí­tenek a szocialista ember­típus kialakításába, hanem hivatásuknak vallják ezt a feladatot. Miért nem ilyen nézőpont alapján bírálják el ügyüket? A régtől itt rekedt szem­lélet nemcsak az idős asz- szony életét keseríti meg, hanem az egész család nyu­galmát, kiegyensúlyozott munkáját zavarja, zaklatja. Olyan emberekét, akik a mi gyerekeinket a törvények tiszteletére nevelik, akik a mi törvényeink humaniz­musát tanítják. AZZAL KEZDTEM, hogy a tanácsnál a VIII; kong­resszus anyagából tartották a szemináriumot. S ezt azért említem, mert nem elég csak idézgetni a párt 'határozatait. Hiába fújja bárki a tételeket az osz­tályharc alakulásáról, a nemzeti egység megterem­téséről. a szoliaüzmus tel­jes felépítésének nagy fel­adatairól *— melyet az egész néppel együtt s az egész nép számára akarunk megteremteni — ha az em­berek között, az emberek ügyeinek intézésében meg­marad az élet által rég el­vetett szűklátókörűség; Borsi Eszter A két öreg asztalos gyára — Ott, abban az öreg épületben az asztalos mű­helyben ott dolgozik a vál­lalat két legidősebb aszta­losa — mondta Bárkány István művezető, s a ház felé mutatott. — Igen, igen — válaszol­tam szórakozottan, közben gondolataim másutt kalan­doztak. Ugyan, hát mi nem öreg itt? — néztem körül a jászberé­nyi Asztalosipari Vállalat udvarán.­Talán az iroda, mely­nek első emeletére vezető lépcső a szabad ég alatt van és' karfája úgy inog, hogy jobb ahhoz nem nyúl­ni? Vagy talán az a szám­talan apró lyukból álló ósdi üzemház, mely egyre jobban málló téglatestét pihentetni a Zagyva part­jára roskadt le? S a pincehelyiségben lévő gépterem?! Tavasszal, az árvíz idején már nem tudott ellenállni a szeny- nyes folyó pusztító vizének, s az a fal alján lévő újnyi résen keresztül pimaszul csacsogva zúdult be, el­árasztással fenyegetve a gépeket. Az udvarra kerültek a gépek Hová? Egy öreg fészer alá. Megint csak öreg, Minden öreg itt Most meg a két legöregebb. Na... Arrafelé mentünk, amer­re az előbb mutatott. — Maszek volt mind a kettő — jegyezte meg, csak úgy. minden különösebb hangsúly nélkül. Elengedtem a fülem mel­lett. Maszek... maszek. Hát istenem. Lehet, hogy nem olyanok, ők mint a többiek talán azért amit mondott, vagy talán az öregség miatt. Ki tudja. Megfogtam Bárkány kar­ját. — Ne menjünk be. Itt jó lesz, az ablakban. Na nem hallgatózni, csak úgy... Rám nézett, — olyan ne­kem mindegyesen — s vál­lat v.ont. Bent Tál Béla tett-vett. Valami keretfélét szögelge- tett. — Mi az? — súgtam a művezetőnek, — Kaloda, — Mire használják? — Kereteket enyveznek és szorítanak össze benne. — Aha, _• Az öreg erősen csóválta a fejét és dühösen magának be­szélve kifakadt. Kihallat­szott a nyitott ablakon. — Trehány banda. Szem­telenek, Az ember odaadja a szerszámot és tessék. Így adják vissza. Felkapott egy rossz gya- lukést és azzal kaparta a keményfa keretre, meg a szorítócsavarokra száradt vastag réteg enyvet, Nagyon dühös volt. — Ezek, hogy vigyázza­nak valamire? Azt nem. Tudják is ezek mi a rend?! Megkímélni a szerszámot... A társa lépett a műhely­be. Milyen egyforma is ez a két öreg. — Te Béla — nézett fel Tál Béla és szólt Csányi Bélához — engem menten megüt a guta. Idenézz, egy helyen el is van repedve. — Elrepedve? Óh az any­juk... Intettem Sárkánynak, menjünk be. Rövid bemu­tatkozás után gyors, meg­szokott mozdulatokkal to­vább dolgoztak. Sokáig fi­gyeltem mit csinálnak. Kérdeztem ez mi, az mi, ezt miért így, azt miért úgy kell csinálni; Lassan felen­gedtek, — Kölcsönadtuk a kalo­dákat, látja hogy néznek ki? — Biztosan a fiatalok... Tál közbevágott, — Dehogy a Fiatalok. Bár az sem volna mentség. De hogy felnőtt emberek ilyen hanyagok legyenek?! Mit — gondolták, nem a miénk! De arra nem gondolnak* hogy a szerszám mindenkié, a vállalaté és meg is kéne azt becsülni. A legfonto­sabb, hogy jó legyen a szerszám. — Maga maszek kisipa­ros volt — mondtam Tál Bélának. — Harminc évig Abba is mentem tönkre. Látja? Azzal gyors mozdulattal felrántotta a nadrágja szá­rát, és egy pillanatra elő­tűnt befáslizott lábszára és a fásli felett lefittyenő kis- ujjnyi vastag visszerektől kékes daganat. Majd az új gyárban — Csak még egy évet ki­húzzak a nyugdíjig. Sajnos már kétszer volt trombózis som, —r Mióta dolgozik itt? — Tizenegy éve Tudja mennyit fejlődtünk azóta? Nem lehet elmondani. Mi­kor idejöttem még nyolcán csináltuk azt a munkát, amit Béla barátommal most ketten végzünk él. Az épü­letekre ne nézzen. Azok öre­gek, csúnyák, és szűkek. De majd az új gyár. Igaz-e Béla? — Talán én, még dolgo­zom ott. Négy évem van. Most ötvenhat vagyok. Üj gyár. De jó is lenne. Mindketten tovább tiszto­gatták a ikalodát. — Leshetik még ezt újra kölcsönkapják. — Leshetik — így az öreg Tál; — bognár — Racsaíur ján-esí az MSZBT klubban Pénteken este az MSZBT klubban Szolnokon elő­adás hangzott el abból az alkalomból, hogy a nagy ör­mény zeneszerző hatvanadik születésnapját és Lenin dí­ját ünnepelte e héten. Kóbor Antal, a Bartók Béla zeneiskola igazgatója méltatta a világhírű zeneszerző munkásságát, emberi nagyságát. Elmondotta, hogy az örmény dallamvilágot ő tette közkinccsé, a világ zeneirodalmának örök érté­kévé. Mint ember is nagyszerűen helytállt. Az 1917-es forradalomban és a polgárháborúban szinte még gye­rekfővel szerzett érdemeiért kilenc kitüntetésben ré­szesült. A színvonalas előadást hanglemez-bemutató kö­vette. A jelenlévőkre különösen nagy hatást tett az ör­mény tájakat, hangulatot nagy zenei-képi erővel meg­jelenítő Hegedűverseny. AZ ELNÖKHELYETTES ASSZONY — Benn van az elnök elvtárs? — Szolnokon van. — Az elnökhelyettes? — Iskolában tanít. — ? Akármennyire meg is le­pett, valót mondott a kis­lány a rákóczifalvi tanács­házán. Dr. Rékási Pálné öt perccel előttünk léphetett ki az iskola kapuján. — Sietett haza a kicsijét etetni, Tóth Mária igazga­tó helyettes. Mert a faluban jobbára még így ismerik: a Tóth Mária tanár néni. S még csak kevesebben úgy: Ré­kási Pálné tanácselnök he­lyettes. Elnökhelyettesi beosztá­sáról maga is ezt vallja még. — Ezek a berázódás nap­jai. Ülünk a verandán — Ro­biira, a család tízhőnapos tagja tejszagú álomba me­rült — s azzal a suta kér­déssel hozakodok elő, ho- gyon lett elnökhelyettes. — Megválasztottak a 36­os körzetben. , — Az melyik körzet? — ítt, amelyikben lakom Februárban volt a ta­nácsválasztás, március else­jén pedig az ünnepélyes eskütétel, s a beiktatás. A tanácsházán kapott egy asztalt, s megkezdte mun­káját. Első teendője a tisz­tasági mozgatóm elindítása volt. Gazdája lett a község egészségügyének, oktatás­ügyének és szociálpoütiká- jának. Nem könnyű poszt az övé. Rendkívül heterogén összetételű község ez. A nyolc általános iskolát vég­zett tanulók kevés kivétel­lel középiskolákba iratkoz­nak. A falu szeretné is, ha , legalább kihelyezett gim­náziumként középiskolát kapna, olyan nagy a tanu­lási vágy felnőttekben é3 fiatalokban. De ellenpólus­ként még százkét ember nem ismeri még mindig a betűvetést Rákóczifalván. Jól táplált, jól öltözött gyerekek járnak az iskolá­ba, szép sikerei vannak a tisztasági mozgalomnak. De közel háromszázan szen­vednek tüdőbajban falujá­ban. Huszonkilenc tanító, tanár oktatja a község ki­csinyeit, nagyjait, jó a tan­erőellátottság. De csak egyetlen pedagógus szolgá­lati lakásuk van, s emiatt nagy a fluktuáció. Az egyik tanító jön, a másik megy. Évről évre cserélődik a ta­nári kar. — Most akarunk gyöke­ret eresztetni velük lakás­építéssel. Sóhajtva hozzáteszi. — Mi is építkezünk ép­pen. Pedagógus OTP-kölcsör- nel épül a házuk. S ennek minden gondja teljesen az övé. A férj, dr. Rékási Pál ügyvéd, Kunhegyesen dol­gozik, csak szombat délutá­nonként jár haza. Elhülledek. — Győzi ezt a sok mun­kát? Kedves, sokbeszédű, élénk vitalitásé asszony. — Nincs időm elfáradni. Reggel megy az iskolába üdén, c. ’"osan mindig, mert az öltözködésre sokat ad. Tanítás, óralátogatás délig. Délután a tanácshá­za. S este még a népműve­lés. — Érdekes vállalkozásba fogtunk most. A termelőszövetkezetben Hajdú Judit népművelési ügyvezetővel olyan tanfo­lyamot szerveznek, amely­nek elvégzése az általános iskola nyolc osztályát is je­lenti, de mellette még me­zőgazdasági szakmunkás képesítést is kapnak a ta­nuló felnőttek. E tanfolyam sikere most az elnökhelyet­tes asszony legnagyobb szívügye. Sok munkájában egy a könnyítő — a tekintélye. Az, hogy nagyon szeretik a faluban és hallgatnak rá. Pedagógus pályatársai azt vallják . róla, kijelentéseit úgy fogadja a község: — Ha a Tóth Mária ta­nár néni mondta, biztosan jó, mert ő csak jót akarhat, Pedig nem is az itteniek között született. A jászla- dányi anyakönyvvezető matrikulálta születési ada­tait Tanítói oklevelét pe­dig az Orsolya-nővérek zár­dájában szerezte Budapes­ten 1948-ban. De az első perctől, hogy Ide került, híven szolgáld a falut. S a rákóczifalviak, szövetkezeti parasztok; Martfűre, Szolnokra bejáró munkások megérezték a benne égő hivatás- és nép- szeretetet. öt évig a köz­ségi népfront bizottság el­nöki posztjával tisztelték meg. S most a kis község pártonkívüü tanácselnökhe­lyettese társadalmi munká­ban. Több embert megkérdez­tem ról Bálint Béla isko­laigazgató, a közvetlen fő­nöke körülírás helyett Pe­tőfi idézettel jellemezte Tóth Máriát: „Régi cseléd vagy a háznál, Mindig emberül szolgáltál.” Igazi lámpása Rákóczi- falvának. Borzák Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom