Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-08 / 132. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. június B. Ma : Bp. Spartacus—Sz. Dózsa mérkőzés a vízilabda OB (-ért Az országos vízilabda baj­nokság mai fordulójában a Szolnoki Dózsa a főváros­ban a Bp. Spartacus ellen veszi fel a küzdelmet. A találkozóra a Sportuszodá­ban 19 órakor, Vuszek bí­ráskodása mellett kerül sor. A vízilabda bajnokság má­sodik felében egyre éleseb­bé válik a küzdelem. A leg­utóbbi fordulók eredményei azt mutatják, hogy igen ne­héz előre megjósolni egy- egy találkozó kimenetelét. Olyan váratlan eredmények születnek, melyek azt bizo­nyítják, hogy egyetlen mér­kőzés sincs előre lefutva. Ha a bajnoki táblázatot vizsgáljuk, akkor a Dózsá­nak még a fővárosban is könnyen győznie kellene a szövetkezetiek ellen. A va­lóságban azonban koránt­sem lesz ilyen egyszerű a helyzet. Az utóbbi mérkő­zéseken egyre jobb teljesít­ményt nyújtó Spartacus el­len, mely nagy harcot vív, hogy kikerüljön az alsó ré­gió veszélyes zónájából. A pontokat vizsgálva erre min­den lehetőségük adott is, A szolnoki fiúk éppen az elmúlt szombaton az Ü. Dó­zsa ellen igazolták, hogy higgadt, ésszerű és lelkes játékkal jelentős feladatok megoldására is képesek. Ha azonban a két csapatnak a tabellán elfoglalt jelenlegi helyezését mérlegelve — egy pillanatra is elbizakodottan szállnak vízbe, az csakis megbosszulhatja magát. Ezt különben a Vasas elleni ta­lálkozó fényesen igazolta. — Reméljük, hogy a fiúk át­érzik a találkozó jelentősé­gét és az Újpesti Dózsa el­len mutatott játékot megis­mételve sikerre viszik egye­sületük színeit. Gondolatok az Ózd—Szolnok mérkőzés előtt Szolnok tavaszi ^teljesít- ménye” — nemcsak itthon, hanem az érdekeltek kö­rében országszerte is nagy feltűnést keltett és élénk szóbeszéd tárgyát képezi. Az elfogadható rajt után — mint ismeretes — öt vere­ség következett és az együt­tes nem tudta pontjai szá­mét növelni. Később a haj­rá elején olyan csapatokkal került szembe a MÁV, akik a tabellán mögöttük he­lyezkedtek el, de itt sem termett babér. A sereg­hajtó Salgótarján, az előre­törő Bp. Spartacus, a lelkes DEAC és a hősiesen küzdő Eger olykor az utolsó per­cekben bebizonyították, hogy a vasutas csapat je­lenlegi formájában nem érett az NB I/B osztályra. Most, amikor már gyakor­latilag eldőlt a csapat sor­sa; négy, mér NB I/B osz­tályúnak tekinthető — el­lenfél ellen (Ózd, Miskolc, Láng, Ganz-MÁVAG) kell bizonyítani, hogy a bekö­vetkezett kudarcok egy ré­sze a balszerencse rovására írható. Ez nem könnyű fel­adat, de némi higgadtság­gal az erők céltudatos és ésszerű felhasználásával még visszaállíthatják meg­tépázott tekintélyüket és megszerezhetik az NB II- ben maradáshoz szükséges pontokat. A bajnokságra törő ózdiak kiegyensúlyo­zott csapata még hazai pályán is esélyes a MÁV ellen, de megfelelő hozzá­állással méltó ellenfelek lehetünk. Pontszerzésre csak akkor számíthatunk, ha az együttes erőfeszítését a nehéz időben is hűséges szurkolótábor bizalma és bíztatása kíséri. A MÁV összeállítása az Egerben megsérült Tóth és Karkecz harciképtelensége miatt előreláthatóan meg­változik. Valószínűleg Cse- lényi — Sándor, Abonyi, Kegyes — Józsa, B. Nagy — Dobos I., Dobos II., Csá­bi, Gombás (Kovács) Berta összetételű tizenegy lép pá­lyára. A közönség főleg az erősen megfiatalított csa­társor játékát várja biza­kodással. H. Gy. Az ÉM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres kőműves, vízvezetéksze­relő szakmunkásokat, valamint ÉM. vizs­gával rendelkező könnyűgépkezelőket. Felvételre keres továbbá építőipari tech­nikumi érettségivel rendelkező technikust technikusi beosztásba. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztá­lyán, Szolnok, Beloiannisz u. 14/a szám. Vállalatok, anyagbeszerzők, figyelem I Június 14 és IS-én KIÁLLÍTÁST VÁLLALATNÁL Budapest, VIII., Üllői út 32 szám alatti kultúrteremben. A kiállításra kerülő különböző vasárucik­kek a helyszínen megrendelhetők és rak­tárról azonnal szállíthatók. VASARU rendezünk a VASÉRT ( apróhirdetések) ALLAS GYAKORLATTAL rendel­kező gépkocsivezető teher­gépkocsi, vagy dömper ve­zetői állást vállal. „Oktató vezető” jeligére a szolnoki hirdetőbe. A FŐVÁROSI Szerelőipari Vállalat Budapest, VII., Sa­jó u. 4—8. sz. (Garay tér mel­lett) nagybudapesti munka­helyre villany, víz és fűtés- szerelő szakmunkások mellé i segédmunkásokat keres azon- ! nall felvételre. Munkásszálló j van. FÉRFI segédmunkásokat va­gonrakodási munkára fel­vesz az ÉRDÉRT Vállalat, Szolnok, Körösi út. E. M. Szolnok megyei Álla­mi Építőipari Vállalat gép­javító részlegéhez keres többéves gyakorlattal ren­delkező építőipari gépjaví­tásban jártas szerelőket, — gáplakatosokat. Jelentkezés: Szolnok, Beloiannisz u. 14. IL emelet. Gépészeti o, A VÍZÜGYI Építő Vállalat szolnoki üzemelésvezetősé­ge felvételre keres vizsgá­val rendelkező gépkocsi elő­adót. Jelentkezés: Szolnok, Vörösfaadsereg u, 5. sz. Az E. M. Epületanyagfuva- rozó Vállalat szolnoki ki- rendeltsége patkoló ková­csot vesz fel, GYAKORLOTT könyvelőt felveszünk 3 hónapi szerző­désre. Tisza Bútoripari Vál­lalat 4. sz. Gyáregysége, — Szolnok, Vöröshadsereg út 32—34. Jelentkezés a mun­kaügyi csoportnál. FELVÉTELRE keresünk be­osztott könyvelőt. Követel­mény: közgazdasági techni­kumi érettségi. Jelentkezés személyesen a Jászfénysza- rui Vegyes Kisipari Terme­lőszövetkezet Irodahelyisé­gében. A SZOLNOKI Cukorgyár azonnali belépéssel felvesz 18 éven felüli férfi segéd­munkásokat és rakodómun­kásokat. A munka előrelát­hatólag 1964 január 15-ig tart. Felvétel esetén mun­kásszállást, étkezést (cse­kély térítés ellenében), mun­ka- és védőruhát biztosí­tunk. Felvételre jelentkezni lehet a Szolnoki Cukorgyár munkaügyi osztályán. — A munkavállaláshoz tanácsiga­zolás szükséges. BEDOLGOZÓ varrónőket és vertcsipke készítőket felvesz a Szolnoki Háziipari Termelő Szövetkezet. Ahol nincs házi­ipari szövetkezet, azokból a Szolnok megyei községekből. Jelentkezés: Szolnok. Ma­gyar u, 14, szám, BELSŐ ellenőri és utókal­kulátort munkakörre szak­képzett munkaerőt keres a Karcagi Szerelő KTSZ. A NITROKEMIA IPARTE­LEPEK AZONNALI BELÉ­PESSÉL FELVESZ 18 éven telüli FÉRFI SEGÉDMUN­KÁSOKAT ÉS VEGYIPARI SZAKMUNKÁSOKAT, vegy­ipari üzemi munkára, 40 órás munkahéttel. Felvétel esetén útiköltségtérítést. munkás- szállást, kedvezményes ét­keztetést, munka- és védő­ruhát, — megfelelő gyakorlat után vegyipari és vasipari szakmunkás-képzést s válla­lat biztosít. Felvételre Jelent­kezni lehet minden munka­napon 6—14 óráig Fűzfőgyár- lelepen, a Nitrokémia Ipar­telepek személyzeti osztá­lyának munkaerőgazdálkodá­si csoportjánál. A SZOLNOKI Papírgyár a következő tanévre húsz fiú, elsőéves iparitanulót vesz fel papír- és cellulóze-gyár- tó szakmába. — Jelentkezés írásban: Szolnoki Papírgyár Iparitanuló Intézetében, — Szolnok, Papírgyár címen. SZOBAFESTŐ, mázoló, bá­dogos és asztalos szakmun­kásokat felveszünk. Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata, Szol­nok, Dózsa György út 5. sz. FELHÍVÁS! A BM. Szolnok megye Tűzrendészet! Osz­tályparancsnokság takarító­női állás betöltésére pályá­zatot hirdet. Az állást be­töltő munkavállalónak vé­dőruhát és havi 850.- Ft il­letményt biztosít. Jelentke­zés személyesen a Tűzren­dészet! Osztályparancsnoksá­gon: Szolnok, 68-asok utcá­ja 2. sz. alatt a személyzeti előadónál, délelőtt 8 órától délután 4-ig. KÖZGAZDASÁGI techniku­mi érettségivel rendelkező gyakorlott anyagkönyvelőt keresünk azonnali belépés­re, Alföldi Kőolajfúrási Üzem, Szolnok, Kőrös! út, ADAS-VÉTEL SÓDERT veszek, Szolnok, Batthyány u, 54, sz, FEHEREGER tenyészet tel­jes felszereléssel, betegség miatt eladó. Idősebb házas­párnak megélhetést biztosít. Kovács, Jászberény, Gyalu utca 9. SZÁMOLÓGÉPEK termelő- szövetkezetek részére kész­pénzért beszerezhetők, Te­lefon: Budapest 336—845. MAGASFENYEZETT háló­szoba bútor eladó. Török- szentmiklós, áruház udvar (Gáláknál), LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM 150 négy­szögöl telken lévő szoba, előszoba, konyhás, kamrás lakásomat kétszobásért bel­területen. Szolnok, Ponty utca 2/b. INGATLAN BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. — Szolnok, Ady Endre u. 1. sz. KÉTSZOBÁS lakás 300 n-öl kerttel eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Dobó István út 12. sz. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Érdeklődni le­het: Üj szász, Viola u. 3. sz. Bálint Gyula. ELADÓ 2 szoba összkom­fortos lakóház beköltözhe­tően, 300 n-öl gyümölcsös­sel. Jászberény, Sándor ut­ca 12. JÁSZBERÉNYBEN 2 szoba összkomfortos, azonnal be­költözhető ház sürgősen el­adó. Jászberény, Harcos u. 5. szám, Azonnal beköltözhető 2 szo- - bás családi ház, mellékhelyi­ségekkel eladó. — Szolnok, Arató út 7. HÁZHELY eladó. Bánhalmi Andrásné Szolnok, Kolozs­vári út 82. szám. ELADÓ kétszobás ház mel­lékhelyiségekkel, Szolnok, Cserép utca 12, SZOLNOK, Jókai út 7/a sz, ház felerésze beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni hét­főn, csütörtökön a helyszí­nen. AZONNAL beköltözhető - családi ház, fizetés könnyí­téssel eladó. Szolnok, Pálf- fy János út 6/a, KETTÖSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó. Szol­nok, Kassai úton. Érdeklőd­ni naponta reggel 8—13 teáig, Szolnok, Rét u. 39. sz. KETTÖSZOBA összkomfor­tos ház, azonnal beköltöz­hetően, OTP kölcsönnel el­adó. Szolnok, Nefelejcs ut­ca 7/a, gépjármű KIFOGÁSTALAN állapot­ban lévő Wartburg eladó. Szolnok, Keskeny J, u, 49, TRABANT-Combi újszerű és oldalkocsis IZS motor- kerékpár eladó. Tószeg Rá­kóczi u, 5. sz, 125-ös Csepel motorkerék­pár eladó, Jászapáti, Bor- bás u. 34. sz. IZS, zárt oldalkocsis motor- kerékpár sürgősen eladó. — Molnár, Karcag, Vöröshad­sereg u. 18. JO állapotban lévő Wart­burg eladó, Szolnok, Fürj utca 22. Délután 16 órától érdeklődni. TRABANT Limousine csa­ládi okok miatt eladó. Szi- lasi, Mezőtúr, Alkotmány u, 38. szám. 1962-es 11 000 km-t futott Trabant-Limousine eladó. — Érdeklődni telefonon: Szol­nok 31—25, 129-es mellék, — Feke, Kőolaj, 250-es NSU újszerű állapot­ban eladó. Szolnok, Ságvári utca 1. Novák. PRIMA Danuvia motorke­rékpár sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet délután, 17 óra után,. Szolnok, Kazinczy u. 28. szám. 125-5s Csepel generálozva, áron alul sürgősen eladó. — Szolnok, IX., Farkas u. 18, TRABANT-Limousine kifo­gástalan, eladó, vagy 5 sze­mélyesre elcserélhető. Ge- rőcs, Jászberény, Molnár utca 3, VENNÉK Pannóniát, ha to­kozott Danuviát beszámíta­na. Mezőtúr, Rákóczi út 53, TRABANT Combi kifogás­talan állapotban eladó. — Nagykőrös, Tejüzem, Ma­rosfi, EGY 500-as oldalkocsis és egy 125-ös D-Csepél sürgő­sen eladó, Szolnok, Árpád utca 13, EGYÉB HÁROM diáknak - télen meleg — otthont adok, — autóbuszmegálló egy percre, Szolnok, Április 4 utca 13, Dandé, ÉRTESÍTJÜK kedves vásár­lóinkat, hogy új telefonszá­munk: 22—38, Kérjük, hogy megrendeléseiket a fenti számon adják meg. Szolno­ki Kertészeti Vállalat, Azonnali belépéssel felveszünk gyakorlattal rendel­kező csúcs esztergályosokat, marós — gyalus — vésős horizont esztergályos, szerelőlakatos, lemezlakatos — kovács, villanyhegesztő, autogén- vágó és hegesztő, előrajzoló lakatos, festő szakmunkásokat. JELENTKEZÉS: Jászberény, Aprítógép­gyár munkaügyi osztá­lyán. Kényelmes a babának! Gyermek mélykocsi OTP hitellevélre Is vásárolható. 1140 Ft-tól 1480 Ft-ig FIGYELEM! Segédmnnb ás lakatos, kovács, villanyszerelő, hegesztő és cső­szerelőket felveszünk. Mim li ásszá 11 ást ingyen biztosítunk és napi 15.— Ft külszolgálatot fizetünk. Kéthetenként szabadszombat. JELENTKEZÉS: Budapest, VI., Szondy utca 100. ÉM. 1. sz. Gépszerelő Vállalat Felvétel esetén útiköltséget térítünk. TEJKARAMELLA TEJKARAMELLA tápláló 10 dkg 2.90 Ft, A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár azonnali belépéssel felvesz: géplakatos, esztergályos szakmunkásokat, — valamint szerszámlakatos és esztergá­lyos szakmába érettségizett ipari tanuló­kat iskoláz be. JELENTKEZÉS személyesen, vagy írásban a vállalat munkaügyi osztályán. A SZOLNOKI VASIPARI VÁLLALAT autószerelő és esztergályos szakmunkásokat, valamint egy fő, accumniátor üzemi szakmunkában Jártas technikust keres felvételre — JELENTKEZÉS a vállalat központjában: Szolnok, Hunyadi János út. 4 sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom