Szolnok Megyei Néplap, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-30 / 99. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. április 30. Egy pont előnnyel vezetnek az 1NB 1-ben a martfűi kézilabdázók Martfűi MSE—Csepeli Vasas 16:10 (8:6) Martfű, vezette: Schreiber. Martfű^ Varga, Tóth, Csabai U), Horváth (1), Gállik (7), Kesjár (6), Gellér (1). Csere: Koródi, Pálinkás. - Csepel: Kovács, Horkai (1), Penczi (2), Farkas, Kovács II., Ahtal (2), Szabó. — Csere: Szőke, Horváth (2), Boros (2), Rutz Uh Nagy volt az izgalom a hazaiak táborában, mivel kél átigazolás alatt lévő játékosuk nem állhatott a csapat rendelkezésére a kézilabda szövetség „jóvoltából”. így szinte cseresor nélkül kellett felvenni a küzdelmet a jóképességű Csepel ellen. A martfűiek a mérkőzés előtt zászlóval kedveskedtek a vendégeknek. Csepel támadásával kezdődött a mérkőzés. Gyors kapu előtti adogatás után máris 1:0 volt az eredmény. A közönség lelkes biztatása szinte szárnyakat adott a hazaiaknak. Kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették, 2:1. A csepeliek lépést tudtak tartani a martfűiekkel, 4:4-ig felváltva vezettek. A mérkőzés irama jó volt, - mindkét kapus kitűnően védett. A hazaiak szép támadásokból egymás után két gólt lőttek. 6:4. A Csepel újra erősített és szinte megállás nélkül rohamozott. Kiegyenlítettek. 6:6. A hátralévő perceket a martfűiek használták ki jobban és 8:6- os vezetéssel ért véget az első félidő. A második félidő a hazaiak támadásával kezdődött, de a csepeli kapus hárított. Gyors ellentámadás következett, de a martfűi védelem szerelt. Mindkét csapat idegesen, kapkodva játszott. Ezután a hazaiak 9:6- ra elhúztak. A vendégek nem adták fel a küzdelmet, s 9:8-ra felzárkóztak. A közönség élvezte a jóiramú játékot, s lelkesen biztatta csapatát. A martfűiek nagy hajrába kezdtek és 13:8-ra elhúztak. A mérkőzés hajrája következett. A csapatok jól bírták még az utolsó perceket is és végül 16:10-es martfűi győzelemmel ért véget a mérkőzés. Jóiramú, színvonalas mérkőzést hozott a találkozó. — Mindkét csapat játékosait dicséret illeti a sportszerű játékért. A martfűiek topábbra is jó formában, óriási lelkesedéssel játszottak és megérdemelten győztek. Nagyszerű küzdelem - balszerencsés vereség Diósgyőri VTK—Szolnoki MÄV 2:1 (0:0) MÁV sporttelep, 4000 néző. Vezette: Gere (Kasza—Pusztai). Diósgyőr: Tamás — Werner, Szigeti, Kiss — Csányi, Nyíri — Szarnék, Kovács, Paulás, Balázs, Szikora. Edző: Bukovi Márton. Szolnok: Cselényi — Sándor, Abonyi, Kegyes — Karkecz, B. Nagy — Tóth, Csábi, Józsa, Berta, Dobos, Edző: Kolláth Ferenc. A két csapat nagyjelentőségű mérkőzésén rekordot jelentett a közönség megjelenése. A találkozó meg is érdemelte ezt az éredklő- dést, mert mindvégig izgalmas, vérbeli bajnoki küzdelemnek lehettünk tanúi. A szolnoki csapat ezen a mérA labdarúgó NB L állása Cjabb vereség kosárlabdában Bajai Építők—Szolnoki Vörös Meteor 59:37 (24:14) Baja, vezette: Kapusi—Mi- kuska. Baja: Mándi 8, Palla- ga 11, Rátvai 23, Vasné 6, Pásztor 7, csere: Takszné 4, Dikán, Bognár, Grünfelder. Vörös Meteor: Lőrinczné 6, Bajusz 11, Fodor 15, Dobos- né 8, Subáné.2. Csere: Szabó 2, Tóvizi, Zeller, Annus, Nagyistván 1, Horgász 2. A mérkőzés elején váltokozva estek a kosarak. A szolnokiak jól tömörültek a palánk alatt és kiszorították a magas bajai lányokat. Már ebben az időszakban feltűnő volt, hogy a két pécsi játékvezető rendszeresen a szolnokiakat sújtotta személyikkel. A félidő végére a ba- jaiak tíz pontos előnyre tették szert. A második félidőben 28:24- re felzárkózott a Vörös Meteor, — azonban Fodor, Lőrinczné és Subáné kipontozódott. Ezután a fiatalok jutottak szóhoz, akik nem tudták megakadályozni Baja győzelmét. A Toto 17. heti eredménye 1. Ferencváros—Győr 1 5:3 2. Komló—Vasas 1 1:0 3. Szombath.—Tatab. x 1:1 4. Dorog—Debrecen 1 5:1 5. Szolnok—DVTK 2 1:2 6. DEAC-Láng 2 0:1 7. MVSC—Egyetértés 1 2:1 8. Budafok—Szállítók 1 2:1 9. MÁV-DAC—BVSC 1 3:0 10. Lombik—Budai Sp. x 1:1 11. Cs. Autó—PVSK 1 3:1 12. Dunaújv.—Oroszl. x 1:1 Érdekes összecsapások a megyei kard és párbajtőr bajnokságon Szombaton két fegyvernemben — kardban és párbajtőrben — rendezte meg a vívó szövetség a megyei egyéni bajnokságot. Kardban tizenhat, párbajtőrben öt induló volt. A bajnokság mindSzép győzelem Szegeden Szolnoki MÁV—Szegedi Spartacus 11:7 Szeged, vezette: Nagy—Vi- kor. A Szolnoki MÁV NB Il-es női asztaliteniszezői vasárnap nehéz küzdelemben szerezték meg Szegeden a győzelmet. A mérkőzés háromnegyed részében szoros eredmények születtek, örvendetes jelenség Kunráthné fokozatos forma javulása. Mol- nárné is igen szépen szerepelt. Bíró közepes, Győri gyengébb teljesítményt nyújtott. A versenyzők az alábbi győzelmeket szerezték: Bíró —Győri páros 1, Kunráthné 4, Molnárné 3, Bíró 2, Győri 1, illetve: Kamocsal—Újvári pár 1, Kamocsal 3, Újvári 2, Rózsa 1. A szolnoki lányok legközelebbi ellenfele május 12-én Szolnokon a Könnyűipari Minisztérium együttese lesz. végig házi jellegűnek bizonyult, mivel csak a Szolnoki MÁV versenyzői léptek pástra. Párbajtőrben a legnagyobb érdeklődést a három „nagyágyú” — B. Nagy, Hank és Demecs — összecsapása hozta. B. Nagy — bár nincs legjobb formájában — nagyobb rutinjával megérdemelten nyerte a versenyt, veretlenül. (B. Nagynak ez az első megyei bajnoksága. Kardban három csoportba osztották az indulókat, ahonnét az első három helyezett jutott a döntőbe. A döntő formás támadásokat,' szép akciókat hozott, főleg Keresztény és dr. Mahovicz részéről, amit igazol az eredmény is. Holtversenyben végeztek az első helyen és új- ravívás után nagy küzdelemben Keresztény nyert 5:4-re. Az első három helyezett jogot szerzett az országos vidéki egyéni bajnokságon való indulásra. EREDMÉNYEK Párbajtőr: 1. B. Nagy Pál 4 gy, 2. Hank Zsombor 3 gy, 3. Demecs Béla 2 gy. Kard: 1. Keresztény Csaba 7 gy, 2. dr. Mahovicz Ray- mund 7 gy, 3. Mészáros Ru- . dolf 6 gy. kőzésen mindvégig egyenrangú ellenfele tudott lenni a baj nők jelöltnek és hogy a biztosnak látszó két pontot mégis kiengedte a kezéből, jelentős taktikai hibának értékelhető. A piros-fehér mezes vendégek kezdték a játékot és rögtön kitűnt, hogy ők játszanak higgadtabban. Szabadrúgások, szögletek jelezték az idegeskedő MÁV védelem munkáját. A DVTK tervszerűbb, átgondoltabb támadásait csak ritkán szakították meg néhány percre a MÁV csatárok lerohanásai. A 24. percben Dobosnak sikerült átverekednie magát a DVTK védelmén, de Gere — állítólagos kezezés miatt — leállította a tisztán kapura törő csatárunkat. — Később Tóth hatalmas lövése suhant el Tamás kapuja mellett. A 25. percben Csábi és Szigeti összefejelt — mindketten megsérültek, és csak némi ápolás után tudtak tovább Játszani. — Átforrósodott a hangulat. Szolnok enyhe fölénybe került, de támadásai többnyire elhaltak a 16-os táján. Szünet után egy gyors hazai előretörés után szögletet rúghatott Szolnok. A beívelt labdát Dobos közelről értékesítette, 0:1. Fellelkesedett a szolnoki tábor. A diósgyőriek azonban fergeteges erővel támadni kezdtek és fölénybe kerültek. Védőink csak mintegy tízperces nyomás után tudták felszabadítani kapuelőterüket. — Az 57. perctől a MÁV fokozta az iramot. Sok jó tátnadást láthattunk, de a mérkőzést végleg eldöntő gólt nem sikerült belőni. A DVTK viszont, mihelyt megszerezte a labdát, újra és újra minden erővel támadott. Már csak öt perc volt hátra a játékidőből, amikor egy baloldali DVTK támadás sikerrel járt és Paulás kiegyenlített, 1:1. Ez nagyon fellelkesítette a vendégeket és megzavarta a hazaiakat. A megtorpanást Ismét sikerült kihasználni és Kovács közeli fejeséből , újabb gól született, 2:1. A már biztos győzelmet remélő — ezúttal igen lelkes — közönséget mérhetetlenül letörte a vereség. A vasutas csapat ezen a mérkőzésen nagy akarással küzdött és jól is játszott. — Lelkesedésével, akarásával nyílttá tudta tenni a mérkőzést és a balszerencsés vereség ellenére is bebizonyította, hogy szervezett támadó játékával méltó ellenfelévé vált az éllovas Diósgyőrnek is. A támadósornak használt a felfrissítés, de még mindig hiányzott játékából az ésszerűség és a gőlratörés. Csak a balszárnyon — főként a második félidőben láttunk néhány korszerű, gyors akciót. A fedezetek jól kivették részüket a munkából — de még mindig sok a cselezés és lassú az indítás. A közvetlen védelemre nagyon nagy feladat hárult és a második félidő végén néhányszor zavarba jöttek. Ekkor az együttes ésszerű labdatartással köny- nyen megszerezhette volna a nagyon értékes két pontot. A DVTK baj nők jelölthöz méltó, egyenletes, nyűgöd! játékot mutatott. Nagy tapasztalatuk kitűnően érvényesült a kritikus percekben és némi szerencsével megmentették a már elveszettnek hitt mérkőzést. Szigeti, Csányi, Nyíri és Paulás volt a gerince a csapatnak. Gere és társai a mérkőzés nagy részében jól vezették a hevesiramú mérkőzést. Dobos megállítása a 24. percben tiszta gólhelyzetben nem volt indokolt. Kevés gól eseti az NB 111-ban Megyénk csapatai ebben a fordulóban jól szerepeltek az NB III. délkeleti csoportjában. Örvendetes, hogy a Jászberényi Vasas és a Törökszentmiklósi Vasas megerősítette helyét a tabellán. A martfűieknek is jobban ment a játék, mint az elmúlt vasárnap. A Szolnoki MTE és a Jászberényi Lehel biztos második, harmadik helyezett maradt. Nehéz mérkőzésen győzött a Jb. Vasas Jászberényi Vasas—Makói Vasas 1:0 (1:0) Makó, 1500 nézó, vezette: Szarvas. Jb. VASAS: Csi-. kós — Benke, Bukhár, Szívós — Iványi, Pintér — Ur- bán, Keresztesi, Kovács II., Bíró, Csizmadia. Edző: Túri László. — Makó: Szekeres — Tóth I., Varga, Széli II. — Marczika, Széli I. — Kockás, Rozsnyai, Balogh, Bakácsi, Podina. Edző: Újvári Géza. Igen rossztalajú pályán került sor a mérkőzésre. Az első esemény Bíró 18 méteres nagy lövése volt,, ami alig kerülte el a kaput. Ezután a helyiek jöttek fel és Balogh került jó helyzetbe, de lövése 8 méterről került a Vasas kapuja fölé. Nagy volt az iram, de a játék elég alacsony színvonalon mozgott A 43. percben szerezte meg a Vasas vezető és egyben győzelmet jelentő gólját. Pintér szabadrúgását Szekeres csak szögletre tudta ütni, a beívelt szögletet Kovács II. a jobbsarokba fejelte. 1:0. Fordulás után mindjárt Kovács II. került nagy helyzetbe, de 3 méterről kapu mellé fejelte a labdát. Ezután makói percek következtek. A Vasas védelem nagy munkában volt. Az utolsó percekig nagy volt az izgalom, de az eredmény már nem változott. Nagy küzdelem után hozta haza a Vasas az értékes két pontot az igen jól játszó makóiaktól. A csapat küzdőszelleme tovább javult. Csikós főleg fordulás után védett egészen kitűnően, a hátvédek közül Benke végig igen jól játszott. Bukhár főleg szünet után emelkedett ki, a fedezetek közül Pintér játéka volt nagyon jó. A csatársor teljesítménye gyengébb volt, mint legutóbb, kiemelkedett Bíró és Kovács II. ebből a sorból. A hazai csapat legjobbja Varga, Marczika és Balogh voltak. Szarvas játékvezető végig kitűnően vezette a nagyiramú mérkőzést. G. J. Biztosan győzött Martfű Martfűi MSE—Ceglédi VSE 4:2 (2:0) Martfű, 500 néző, vezette: Hodroga. Martfű: Németh — Nagy II., Seres, Vízhányó — Száraz, Szűcs — Papp R., Mester, Mezőteleki, Mészáros, Gacsal. Edző: Horváth Ferenc. — Cegléd: Hamza — Gyikó, Csontos, Császár — Kubinyi, Oláh — Pintér, Dani, Gyikó, Nagy, Halmi. Eszményi labdarúgó időben Cegléd kezdett. Mezőnyjáték folyt a pályán, majd fokozatosan feljött a helyi csapat és a 23. percben Mészáros hatalmas gólt lőtt. 1:0. Állandósult a hazaiak fölénye. A félidő vége előtt pár perccel Papp beadását Mezőteleki fejelte a 'balsarokba. 2:0. Az 50. percben szabadrúgáshoz jutott az MSE. Papp Mészáros elé gurított, aki a jobbsarokba lőtt. 3:0. A 69. percben Papp szögletét Mészáros fejelte a bal felső sarokba. 4:0. Ezután feljött a Cegléd. Egy veszélytelennek látszó labda szállt a martfűi kapu felé, Németh alászaladt és az így akadálytalanul hullt a hálóba. 4:1. A hazai csapat teljesen visszaesett a gól után, Cegléd lelkesen támadott és két percen belül újabb gólt ért el. 4:2. A helyi csapat ezen a mérkőzésen csak. a második félidő közepéig játszott jól. Cegléd a második félidő közepétől volt veszélyes. A mérkőzés sportszerű keretek között zajlott le és a játékvezetői hármas mindkét fél megelégedésére működött K. J. Nagy küzdelem Orosház; Kinizsi— Jászberényi Lehel 1:1 (1:0) Jászberény, 1200 néző. vez.: Tóth L. Orosháza; Kiss — Dudás, Békési, Perke — Szűcs, Túri — Fuchs, Berta, Cziráki, Molnár, Szabó. — Jb. Lehel: Sándor —* Nagy I., Páncsics, Novák — Józsa, Sárközi — Sánta, Szántai, Lugosi, Nagy II.* Fülöp. — Edző: Korompal István. Az első komolyabb lövést a Lehel részérói Lugosi küldte kapura, de Kiss védett. A 20. percben egy hosszan előrevágott labdára Molnár csapott le és a tétovázó Páncsics mellett elhúzva, a kifutó kapus fölött a hálóba lőtt 1:0. A gól után a Lehel játékosai nagy nyomás alatt tartották az orosházi kaput A második félidőben a Lehel állandó támadásai beszorították az orosháziakat Szántai nagy gólhelyzetet hagyott ki. A 85. percben jobboldali támadás végén Szántai ívelt labdája érintés nélkül hullt a hálóba. 1:1. Jó: Nagy I., Józsa, Sánta, illetve: Békési, Cziráki; Molnár.- B. A. Igazságos döntetlen Törökszentmiklósi Vasas Szolnoki MTE 0:0 Törökszentmiklós, 1500 néző, vezette: Kösztner. T. Vasas: Vasas — Balázs* Frikker, Fekete — Szedlák, Hálák — Darvas!, Muszka* Buczkó, Kovács, Kiss K. — Szó. MTE: Sárkány — Farkas, Makai, Zalai — Borzi* Papp — Bánhidi II.. Bán- hidi I., Sári II., Vilisch, Ka- rakas. MTE támadásokkal kezdődött a mérkőzés, mely már a 4. percben szögletet eredményezett. A beívelt szögletet a hazaiak kapusa biztosan védte. A kirúgás után a Vasas is támadásba lendült és hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Mindkét csapat nagy becsvággyal játszott* de a jól záró védelmekkel szemben a csatársorok tehetetlenek voltak. A második félidőben az MTE heves iramba kezdett, sok formás támadást vezetett, mely több szögletrúgást eredményezett. A 75. percben Vilisch óriási helyzetben csúnyán fölé lőtt, majd a 80. percben Darvasi lövését védte Sárkány. A rangadó jellegű találkozó igen küzdelmes és sportszerű keretek között zajlott le. Mindkét csapat igyekezett tudásának legjavát adni. Jó: Buczkó (a mezőny legjobbja), Frikker, Balázs, Fekete, illetve: Sárkány, Sári II., Bánhidi I., Zalai. Kösztner játékvezető nagyvonalúan vezette a sportszerű mérkőzést. P S. Ökölvívás Területi felnőtt csapatbajnokság Nyíregyházi VSC Törökszentmiklósi Vasas ~ 12:8 Nyíregyháza, 300 néző. Az igen jóképességű nyíregyháziakkal szemben helyt álltak a Vasas fiatalok. A Vasas pontjait Bozsó, Zakar, Boros és Fehér szerezte. a r Kézilabda NB I. állása a 4. forduló után: 1. Martfűi MSE 4 4 0 0 64:43 8 2. Bp. Honvéd 4 3 1 0 81:65 7 3. Győri V. ETO 4 2 1 1 55:50 5 4. Pécsi Bány, 4 2 1 1 55:57 5 5. U. Dózsa 4 2 0 2 56:54 4 6. Bp. Sparta o. 4 2 0 2 52:52 4 7. Csepel 4 2 0 2 44:50 4 8. D. Dózsa 4 1 1 2 62:72 3 9. Elektromos 4 « 1 0 3 51:52 2 10. Ferencváros 4 1 0 3 60:63 2 11. Bp. V. Met. 4 1 0 3 59:85 2 12. Bp. Vasas 4 1 0 3 51:67 2 A labdarúgó NB I. állása 1. Ferencváros 19 9 6 4 34:24 24 2. Újpesti Dó. 19 8 . 7 4 36:19 23 3. Bp. Honvéd 19 9 5. 5 40:23 23 4. MTK 19 8 7 4 32:26 23 5. Dorogi B. 19 7 8 4 29:20 22 6. Tatabánya 19 7 6 6 22:19 20 7. Győri ETO 19 8 4 7 26:26 20 8. Szeg. EAC 19 7 6 6 12:21 20 9. Pécsi Dózsa 19 5 8 6 23:25 18 10. Bp. Vasas 19 5 7 7 22:23 17 11. Komlói B. 19 5 7 7 20:26 17 12. Debrec. VSC 19 4 8 7 21:36 16 13. Salgótarj. B. 19 4 4 11 18:28 12 14. Szombath. H. 19 3 5 11 14:33 11 Labdarúgó NB IL Keleti csoport állása: 1. Diósgyőr 21 13 7 1 39:13 33 2. Ózdi Koh. 21 13 5 3 37:14 31 3. Miskolci VSC 21 10 6 5 33:19 26 4. Nyíregyháza 21 10 6 5 33:29 26 5. Láng SK £1 10 6 5 30:27 26 6. Ganz-M. 21 8 6 7 34:27 22 7. Egyetértés 21 9 4 8 30:26 22 8. Borsodi B. 21 8 4 9 25:31 20 9. Szolnoki MÁV 21 8 3 10 19:24 19 10. Szegedi VSE 21 6 6 9 24:36 18 11. Kecskeméti D. 21 5 7 9 23:24 17 12. Bp. Spartac. 21 7 3 11 24:36 17 13. Bp. Előre 21 7 2 12 27:34 16 14. Debrecen 21 6 4 11 24:33 16 15. Salgótarj. 21 4 6 11 19:35 14 16. Esrl Dózsa 21 6 1 14 18:31 13 Labdarúgó NB III. DÉLKELET 1. Gyula 21 14 5 2 52:17 33 2. Szolnok 21 12 6 3 35:12 30 3. Jb. Lehel 21 9 4 8 39:27 22 4. Szeged 21 5 12 4 20:17 22 5. Békéscsaba 21 7 8 6 . 36:34 22 6. Tm. Vasas 21 10 2 9 23:33 22 7. Kecskemét 21 10 1 10 26:24 21 8. Hm. MED. 21 9 3 9 38:39 21 9. Jb. Vasas 21 7 6 8 25:26 20 10. Mezőhegyes 21 7 6 8 31:33 20 11. Martfűi M. 21 9 2 10 32:38 20 12. Orosháza 21 7 6 8 18:26 20 13. Cegléd 21 7 5 9 25:29 19 14. Csongrád 21 7 4 10 30:33 18 16. Makó 21 4 9 8 24:35 17 M. Szarvas 21 1 7 13 12:43 9