Szolnok Megyei Néplap, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-17 / 64. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. március 11, Az arab országok kairói tárgyalásain hármas arab államszövetség szerepel napirenden AMERIKAI SZENÁTOR BÍRÁLJA A „DÜHÖNGÖKET” New York (TASZSZ). A kubai behatolást lármá­san követelő kongresszusi „ dühöngök” hidegzuhanyt kaptak a nyakukba a sze­nátus ülésén. G. Mcgovern, demokrata szenátor kijelentette, hogy a „botcsinálta szakértők” ab­bahagyhatnák a Kuba elleni támadást szorgalmazó kiro­hanásaikat és ehelyett in­kább a Latin-Amerikában uralkodó nyomorra és sze­génységre fordíthatnák fi­gyelmüket A szenátor hangoztatta, hogy a kongresszus termei­ben túlságosan sokan van­nak, akik szívesen áldoz­nák fel az amerikai kato­nák vérét Kubában, de ke­vés az olyan bátor és meg­gondolt ember, aki Latin- Amerika valódi problémá­jával törődne. (MTI). TILTAKOZÁSOK AZ IRAKI VÉRES TERROR ELLEN Hanoi (TASZSZ). — A Vietnami Dolgozók Pártja nyilatkozatot adott ki, — amelyben tiltakoznak az faraid hatóságok fékevesz­tett megtorlásai ellen. Kö­vetelik, hogy haladéktala­nul vessenek véget ezeknek * vére* gaztetteknek. Moszkva (MTI). — A Szovjetunió városaiban a [SHWvjefc dolgozók nagy gyű­Pályázati felhívás »A MSEM. «1. m. Ipart- faswuló Intézetnéd az 1963— #4. tanévre az iparitanulók feáváteOe a következők am- rStó történik. 1, Mezőgazdasági gépsze­relő szakmára Szolnok me­gyéből 90 fő elsőéves tanú­iét veszünk fal kollégiumi Jelentkezés tevéiben a* tetézel igazgatóságánál üMakóv Vöröseseikig u. »—M «— március hó 15-tőL % Psfeátsit követeim*­1948, «stieg 1947. évben «Eületett, általános iskola VIIL osztályát legalább fcö- »epe* eredménnyel végzett fiatalok jelentkezhetnek. Kérelemhez csatolni kell a kővetkező okmányokat: m. Iskola Vin. oszt. félévi bizonyítvány másolat, szü­letési anyakönyvi kivonat, SZTK központ által kiállí­tott — éB az orvosi vizsgá­latok eredményével ellá­tott — egészségügyi törzs­lap, kitöltött jelentkezési iap te szülői nyilatkozat (üres eű. törzslapot és je­lentkezési lapot kérésre megküldünk), továbbá álla­tni gazdaság, gépállomás, gépjavító vállalat, vagy tsz garancialevélé, hogy a ta­nulót eredményes szak­munkás vizsga után szak­májában sikál mázni fog­ják. A korhatárt a honvéde­lemről szóló 1960. évi IV. törvényben foglaltak alap­ján kell betartani. A jelentkezők felvételi vizsgát kötelesek tenni az intézetben, amelyre június 20-től július 15-ig terjedő időszakban behívót, kapnak. A felvételi vizsga anya­ga: gyakorlati, magyar he­lyesírás és nyelvtan, szám­tan: alapműveletek egész számokkal, törtekkel, sík­és testmértaná számítás >k, fizika: alapfogalmak, fény­tan, hőtan, mechanika, elektromosság, történelem — társadalomismeret. A felvételt nyert tanuló­kat írásban értesítjük a szeptember 1-i bevonulásira és részletes útmutatást kül­dünk arra is, hogy milyen felszerelést hozzanak ma­gukkal az Uitóaeibe." léseken követelik, hogy vessenek véget az iraki de­mokraták legyilkolásártak és szüntessék meg a haza­fiak üldözését. KÜSZÖBÖN AZ ANGOL ALSÖHAZ REFORMJA London (MTI). Az an­gol alsóház megkezdte re­formjának régóta sürgetett megfontolását. Megvitatta T. C. Pannell munkáspárti „árnyék közmunkaügyi mi­niszter” javaslatát, amely így szól: „határozza el a ház, hogy fenntartja a par­lamentet, mint a nemzet legfőbb fórumát és annak gyakorlati és eljárási sza­bályait összhangba hozza ezzel a céllal és az 1963. év szükségleteivel”. A MAROKKÓI KIRÁLY ALGÉRIAI TÁRGY AI, AS AI Rabat (Reuter), AFP). II Hasszán marokkói ki­rály pénteken este vissza­érkezett Rabatba Algériá­ból, ahol hivatalos látoga­tása alkalmával Ben Bella miniszterelnökkel folytatott megbeszélést — Elutazása előtt Algírban a tárgyalá­sokról közös közleményt adtak ki. A közlemény sze­rint a két vezető „megerő­sítette nézetazonosságát.;. mind regionális, mind nem­zetközi problémákban. — (MTI). DÉL-IRANBAN újra MINDEN CSENDES — A kormAnycsapatok LEVERTÉK A TÖRZSI LÁZADÁST Teherán (MTI). Mint már beszámoltunk róla, Irán déli részén a nagybirtokosok törzsi láza­dást szító11 k, hogy meg­akadályozzák a földreform- intézkedések végrehajtását Az AP amerikai hírügy­nökség legfrissebb jelenté­se szerint a kormánycsapa­tok — mint iráni hivatalos helyen közölték — megtör­ték a törzsek ellenállását A lázadás élén száz éve békességben élő gasgei törzs Járt amelynek harco­sai decemberben megöltek egy földreformügyi tisztvi­selőt A kormány akkor úgy döntött, hogy katona­ságot küld a lázadók le­fegyverzésére. Az összeüt­közésekben száz törzsi har­cos esett eL A KATANGAI ZSOLDOSOK VISSZAVONULÁSUKKOR FEGYVEREKET REJTETTEK EL London (TASZSZ). A katangai zsoldosok vissza­vonulásuk idején nagy- mennyiségű hadianyagot és műszaki felszerelést szállí­tottak az angolai határhoz és rejtettek el az egyes ka­tangai körzetekben. Ez idő szerint a kongói ENSZ-egy- ségek az elrejtett fegyvere­ket keresik. Háromnapos kutatás után az első leletet, három vagon repülőgép al­katrészt — mint a Reuter jelenti az Elisabethvnie fe­lé vehető úton találták meg. (MTI). A TÄRSAS termet es BŐVÍTÉSE MET.LETT foglalt Állast A JUGOSZLÁV DOLGOZÓ NÉP SZörfAOSTA SZÖVETSÉGE Selgrád (MTI). Pén­teken Belgrádban meg­kezdte tanácskozását a Ju­goszláv Dolgozó Nép Szo­cialista Szövetsége orszá­gos bizottságának 4. plénu­ma. A plénum a jugoszláv mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozik. Krszto Popivo- danak, a szövetség országos bizottsága titkárának be­számolója hangsúlyozta: a hét hektáros földmaximum alkotmányban biztosított tuljadonjogának érintése nélkül és a társadalmi szek­tor földtulajdonának bőví­tésén kívül is olyan terme­lési formák és kapcsolatok fejleszthetők a szocialista szektor és az egyéni terme­lők között, amelyek mind közelebb viszik az egyéni termelőket a társas terme­léshez. Ezt a folyamatot — mutatott rá — gazdasági intézkedéseken kívül más intézkedésekkel is elő kell segíteni. A szónok végül leszögez­te, nem az elavult felszere­léssel és kezdetleges mun­kamódszerrel termelő el­szigetelt kisbirtok, hanem a magasfokú termelékeny társastermelés nyújt ked­vező távlatokat a falu dol­gozóinak, elsősorban azok­nak a fiataloknak, akik a mezőgazdasági termelésben látják hivatásukat Kairó, (MTI) Egyiptom, Irak és Szíria vezető államférfiai kétna­pos tanácskozás után — közli az AP — megegyez­tek egy háromhatalmi szö­vetségi állam megalakításá­ban, s hozzáláttak egy kö­zös alkotmány részleteinek kidolgozásához. A terv ak­kor válik majd valóra, ha azt az Irakban, Szíriában és Egyiptomban tartandó népszavazás jóváhagyja, a szavazás sikerét azonban biztosra veszik. Jelek szerint a megálla­podás érdekében minden félnek engedményeket kell tennie. Így például ahhoz, hogy Nasszer elképzelése az egységes arab államról megvalósuljon, kénytelen elfogadni a félhivatalos együttműködést a Baath- párttal, amit eddig eluta­sított. Egyelőre még nem került nyilvánosságra az új egy­séges arab állam megte­remtésének időpontja, va­lószínű, hogy erről a hama­rosan megjelenő záróközle­mény ad majd felvilágosí­tást. Az APF egy legújabb jelentése szerint Szalal je­meni köztársasági elnök szombaton üzenetet intézett Nasszer elnökhöz, s kérte, hogy „Jement már most vonják bele a Kairó, Da­maszkusz és Bagdad között megalakítandó egységbe”. Az üzenettel kapcsolatban diplomáciai megfigyelők megjegyzik, hogy habár Jemen kis ország, elsőren­dű fontosságú stratégiai helyzete jelentős szerepet biztosít számára aa arab világban. Tíz európai állam tengerhajózási képviselőinek londoni Befc’e«ődött a Bolgár Hazafias Arc?oaal V. kongresszusa Szófia, (MTI) Háromnapos tanácskozás után szombaton délután be­fejeződött a Bolgár Haza­fias Arcvonal V. kongresz- szusa, amely megvitatta a szervezet tevékenységét és meghatározta az elkövetke­ző években megvalósítandó feladatait A kongresszus Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bi­zottsága első titkárának, a Bolgár Minisztertanács el­nökének a záróbeszédével ZJáffTLl&o Zsivkov a többi között megállapította, hogy a kongresszus megmutatta a nép szilárd egységét, kife­jezte egységes akaratát, hogy továbbra is azon az úton haladjunk, amelyet a párt 1956-os áprilisi plé­numa és nyolcadik kong­resszusa jelölt kL A hazafias arcvonal előtt álló feladatokról szólva Zsivkov hangoztatta, leg­fontosabb teendő a szocia­lista demokrácia kiszélesí­tése, minél szélesebb tö­megek bevonása a népi ta­nácsok munkájába és az új embertípus, a szocializmust te a kommunizmust építő ember kinevelése. Befejezésül a nemzetközi helyzetről szólva Todor Zsivkov egyebek között megállapította: az imperia­listák hasztalan remény­kednek abban, hogy a kommunista és munkáspár­tok közötti nézeteltérések megbonthatják a nemzet- köri kommunista mozgalom egységét és szakadást idéz­hetnek dó. (MTI) Washington, (AP, Reuter) A legújabb műszeres mesterséges bolygók, kö­zöttük az Explorer—15 gyűjtötte adatok alapján arra kell számítanunk, hogy egy évtizedig is fenn­áll és az előzetes feltevé­seknél több bajt okoz majd Földünk körül a magaslég­köri atomrobbantások miatt keletkezett mesterséges rá­dióaktív övezet, — mon­dotta pénteken Washington­ban tartott sajtóértekezle­tén dr. James van Allen, az iowai egyetem tanára. Van Allen professzor, a Földet körülfogó, termé­szetes rádióaktív részecs­kékből álló úgynevezett „Van Aifen-övezet” íeife­London, (MTI) Tíz vezető európai or­szág tengerhajózása képvi­selőd Londonban értekezle­tet tartottak. Az értekezlet egyetlen tárgya az Egyesült Államok új tengerhajózási törvénye volt, amely telj­hatalmat ruházott az ame­rikai tengerhajózási hiva­talra. Az Egyesült Államokba szállított áruk díjszabásai­nak önkényes meghatározá­sára, tekintet nélkül az illető hajók nemzetiségére, az áruk származási orszá­gára és az érvényes díjsza­bási egyezményekre. Mind­ez zavarja a nemzetköri hajózást, sót arra kénysze­ríti a hajózási vállalatokat, hogy megszegjék saját or­száguk törvényeit. Az értekezlet közleményt adott ki, a ebben aggodal­mát nyilvánította az Egye­Washingon (MTD. — Polgár Dénes, az MTI tu- lósítója jelenti: Hétfőn Kennedy elnök — aki a hétvégét Palm Beach- ban tölti — San Jóséba uta­zik, ahol Guatemala, Costa Rica, Salvador, Honduras és Panama elnökeivel találko­zik. Az értekezletre 16 pont­ból álló napirendet készí­tettek elő, végül azonban négy pontban állapodtak dezője korábban azt állítot­ta, hogy a múlt évi októ­beri amerikai atom-robban­tási kísérletek gombafelhő- jóbői a magaslégkörben ke­rült rádióaktív részecskék „mesterséges övezetének* élettartama nem lesz hcsz- szabb egy évnél. Véleményét megváltoztat­va, a tudós pénteki sajtó- értekezletén elismerte, hogy a legközelebbi évtizedben a mesterséges övezet léte­zése hátrányosan befolyá­solja a Van Allen-övezet meg-'smerésre végzett tudo­mányos kutatásokat, de fo­kozza azokat a veszélyeket is, amelyekkel az embernek meg kell küzdeni az űr­repülésnél. (AP, Reuter, AFP) (MTI) értekezlete sült Államok hajózási tör­vénye miatt, hangsúlyozva, hogy az Amerikai Tenger- hajózási Hivatalra ruházott teljhatalom súlyosain káro­Pártzs, (MTI) A franciaországi szénbá­nyászok sztrájkja szomba­ton 16. napjába lépett. Az AFP szerint a sztrájk to­vábbra is teljes te a bá­nyászok közt változatlanul az a jelszó járja, hogy har­cukat követeléseik teljesí­téséig folytatják. A vasérc- bányászok is úgy döntöttek, hogy folytatják a sztrájk- harcot meg, s a főhangsúly a Ku­bából „Latin-Amerika el­len irányuló kommunista felforgató tevékenység és beszivárgás”, valamint a közép-amerikai gazdasági integráció megtárgyalásán van. Az Egyesült Államok kormányának az a célja a San José-i értekezlettel, — hogy konkretizálja egy kö­zépamerikai Kuba ellenes övezet létrehozását és hogy demonstrálja, az Egyesült Államok minden segítséget megad ennek az övezetnek. Ezt bizonyítja Martinnak, aa amerikaköri ügyekkel foglalkozó külügyi állam­titkárnak a képviselőház külügyi bizottságának egyik albizottsága előtt tett nyi­latkozata, amely szerint az Egyesült Államok „min­denféle segítséget megad bármely latin-amerikai ál­lamnak a kommunista fel­forgató tevékenység ellen”, ha ilyen segítséget kér”. — Washingtoni értesülések szerint új politikai határo­zatokat nem fognak hozni San Jóséban, csupán alá­húzzák az eddigi vonalat, amely szerint Kubát gaz­daságilag és diplomáciai­ig el kell szigetelni. Az értekezleten szó lesz a közép-amerikai Közös Piac megalakításáról is. — Ennek alapelveit már ki­dolgozták és arról van szó, hogy egy létesítendő közép- amerikai fejlesztési bank 30—40 millió dolláros köl­csönt kér az Egyesült Álla­moktól. Panama külső tag­ként akar csatlakozni eh­hez a Közös Piachoz. sítja és zavarja a nemzet­közi hajózást. A közlemény tiltakozóik a nemzetközi ha­józás szabad működésének megzavarása ellen. batra virradó éjszaka végei ért, a vonatok ismét me­netrend szerint közleked­nek. A francia kormány által a munkabérek felülvizsgá­lására kiküldőét bizottság szombaton fogadja a vas­utasak küldötteit. A bizott­ság előtt ismertetik állás­pontjukat azok a bányász- küldöttségek te amelyek pénteken az áüami szén­bányák igazgatóságával tár­gyaltak. A bizottság pénte­ken a villamosenergia-, va­lamint a gázipari munká­sok szakszervezeteinek kül­döttségeivel tárgyalt. Bármánt alakuljanak • tárgyalások, a jövő héten Franciaországban újabb sztrájkotokkal számolnak. Az elektromos1 művek dol­gozói bejelentették, hogy héttön két ára hosszat, ked­den pedig négy óra hosszat nem szolgáltatnak áramot. A posta- és távíróhivatalok dolgozód csütörtökön, pén­teken és szambatan részle­ges sztrájkot folytatnak: le­állítják a hírlapkézbesítési és a posta takarékpénztári szolgálatot. A párizsi föld­alatti vasút és autóbusz- üzem dolgozói a jövő héten szinttel sztrájkot kívánnak kezdeni. HRUSCSOV A DONYEC- MEDENCÉBEN £ a z a k-D o n y e c (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, áz utóbbi napokat az orosz fö­deráció tulai és kurszki te­rületén töltötte, szombaton Észak-Donyecbe érkezett, (Ukrajna, Donyec-medence), A szovjet párt- és kor­mányfő megtekintette a Li- szicsánszki Vegyikombiná­tot, amely a száz legfonto­sabb új létesítmény egyikei, majd elbeszélgetett a kom­binát vezetőivel. (MTI). Van Allen professzor az amerikai magaslégköri atomrobbantások kÖTetkezményeiről A vasutasok 24 órte ro­A közép-amerikai országok San José-i értekezlete küszöbén Szombat défutáni jelentés a franciaországi sztrájkhelyzetről konszenv-sztnájkja a mansr LMUlLLIJJ 9 jr- ^ygfg^e^, tfeJC

Next

/
Oldalképek
Tartalom