Szolnok Megyei Néplap, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-09 / 57. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉTLAT litt» rnÁr&m » MAI VICCÜNK Egy férfi megkérdi a ku­péban vele izemben ülő utitársát: — Mondja, kérem, sza­bad itt dohányozni? *— Ez nem dohányzófülke. — Hát afc’.or honnan van itt ez a sok cigarettavég? *— Azoktól, akik nem kérdezték. A Nap kél: 6.11 h-kor, nyugszik: 17.40 h-kor. Á Hold kél: 16.45 li­kőr, nyugszik: 6,08 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: gyenge északi, északnyugati szél, egy-két helyen kisebb eső­vel. A hőmérséklet emel­kedik. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet plusz 8—14 fák között. — KUBAI küldöttek ér­keznek ma Szolnokra, a Nőtanács vendégeként. Ta­lálkoznak a szolnoki asszo­nyokkal, majd résztvesznek az V. kerületi nőtanácsnak a nemzetközi n^nnn alkal­mából rendezendő ünnepsé­gén, — A HÁZTÁJI gazdasá­gok is tevékeny részt vál­lalnak az ország húsellátá­sából. Megyénkben tavaly minden száz bold szántó után 4.2 mázsával több árn- húst állítottak elő, mint a megelőző esztendőben. — A MAGYAR Tudomá­nyos Akadémia Agrárgaz­dasági Kutató Intézetének kiadásában megjelent a „Gazdálkodás” című folyó­irat. A megyei tanács vb mezőgazdasági osztálya ez­úttal is felhívja a szakem­berek figyelmét, hogy a rendkívül gazdag tudomá­nyos anyagot tartalmazó folyóiratot lehetőleg minél többen fizessék elő. Java­solja a k'thavonként meg­jelenő lap járatását a tanú- csők mezőgazdasági osztá­lyainak is. — MEGYEI MINTÁRA a járási székhelyeken és a városokban is megalakítják a Közlekedési Balesetelhá­rítási Tanácsokat. Az erre vonatkozó tervet már ki­dolgozták a megyei baleset- elhárítási tanács vezetői, szakemberei. — A VÖRÖSKERESZT nagy gondot fordít a ci­gányok egészségvédelmére megyénkben. A tél folya­mán több községben egyen­ként 4—5 előadást rendez­tek számukra az egyéni hi­giénia, a terhesség, a házas­ság, védőoltások, szűrések témaköréből, — A NEMZETKÖZI Nő­nap központi ünnepségét vasárnap este 18 órai kez­dettel Kisújszálláson a vá­rosi művelődési házban rendezi meg a városi Nő­tanács. Ez alkalommal Sán­dor József, az MSZMP Központi Bizottságának osz- rályvezetője lesz az ünnep­ség szónolM. — A RÁDIÓ adó-vevő készülékeket is bekapcsolja a bél- és árvízvédelembe a Középtisza vidéki Vízügyi Igazgatóság. A technika se­gítségével tartják a kapcso­latot a központ és néhány szakaszmérnökség között. — IFJÚ GÁRDÁT alakí­tott a KISZ szervezet a martfűi Tisza Cipőgyárban. A példamutató fiatalokból álló csoportok rendszeresen látogatják majd az ifjúság szórakozóhelyeit, ügyelnek a fegyelmezett magatar­tásra. A SPORTFOGADÁSI ÉS LOTTÓ IGAZGATÓSÁG tájékoztatása szerint a 10. játékhéten Karcagon meg­tartott lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ka: 19, 47, 65, 75, 89 MÁRC. 9 Szombat Franciska Embertelenség és felelőtlenség volt (Tudósítónktól) Harmadik napja kérte Magda Sándomé szanda- , szoBősá lakos a Szolnok Szolgálatban — százötven úttörő (Tudósítónktól.) Szolnok város általános iskoláiba naponta nyolcezer kisdiák jár, kiknek zöme a forgalmas főútvonalakon közelíti meg az oktatási in­tézményeket Az alsótagozatos gyerme­kek s közülük is az első- osztályosok még ismeretle­nek a közúti közlekedés­ben. Meggondolatlanságok miatt tavaly sok baleset történt. Éppen ezért a vá­ros öt legforgalmasabb út­vonala mellett lévő iskolá­ban a közlekedési úttörő őrsök vállalták: vigyáznak pajtásaik testi épségére. Minden reggel hét órakor a közlekedési örsök tagjai elfoglalják helyeiket a gya­logos átkelőhelyeknél. Fe- hérszegélyú páros tárcsáikat magasra emelve állítják meg a forgalmat és ezután vezetik át a kisebbeket az úttesteken. A Költőd, a Beloiannisz, az Újvárosi, a Bajcsy-Zsd- linszky és a Kassai úti is­kolák környékén naponta felváltva százötven úttörő teljesít szolgálatot. Munká­juk eredménye, hegy az idei tanévben az iskolák környékén tanítás előtt és után egyetlen baleset sem történt. SHAMS AHMED SZOLNOKON Ritka jelenség, hogy Szolnok ut­cáin néger fiatal­ember sétál. — Shams Ahmedet apró gyermekek gyűrűjében pillan­tottam meg. A né­ger fiatalembert csöppet sem za­varta az érdeklő­dők kíváncsi cso­portja. Meg-meg- állt a kirakatok előtt, majd to­vábbment. Akkor sem lepődött meg, amikor megszólí­tottam. Rossz an­golsággal féltett kérdésemre ma­gyarul válaszolt, mégpedig olyan tiszta kiejtéssel, mintha csak ez lenne az anyanyel­ve. — Megszoktam, hogy az emberek Magyarországon megcsodálják bő­rűnk színét. Talán azért van ez így, mert kevés kül­földi él Magyar or­Shams Ahmed egyébként a Világ Ifjúsági Szövetség sajtó osztályának tagja, a ban, ahol a világon a leg- Magyarországon tartózkodó nagyobb a gumiarabikum külföldi diákok tanácsának termelés. elnöke. Szudánban szüle­tett, 22 éves és jelenleg ha­zánkban a mezőgazdasági egyetem hallgatója. Szülei jómódú nagykereskedők egy Atbara nevű szudáni várcs­— Szüleim ellenezték ma­gyarországi tanulmányai­mat — folytatja —. mert attól félnek, hogy kommu­nista leszek. Szerintük ugyanis a kommunisták ül­( APRÓHIRDE tTsÉT ÁLLÁS A SZOLNOKI Sütőipari Válla­lat vizsgázott fűtöt keres több­évi gyakorlattal azonnali belé­pésre. Jelentkezés: Szolnok, Rákóczi út SO. Kenyérgyár. TETŐFEDŐ és vízvezetéksze­relő szakoktatókat keresünk azonnali felvételre, — leg­alább szakmunkás képesítés­sel. Jelentkezés: Iparitanuló Intézet Szolnok, Petőfl utca L szám. GYAKORLATTAL. RENDEL­KEZŐ ÉPÍTŐIPARI TECH­NIKUST azonnali belépéssel fölveszünk. Epületkarbantartó KTSZ Szolnok, Arty Endre út 63. szám. VÍZÜGYI Építő Vállalat szol­noki üzemelésvezető6ége válto­zó munkahelyre felvételre ke­res: kotró-lánctalpas és építő­ipari gépkezelői blzonyitvány- nyal rendelkező gépkezelőket, valamint esztergályosokat. — Munkásszállás biztosítva. Je­lentkezés: Szolnok, Vöröshad­sereg u. 5. Vidéki munkaválla­lók részére tanácsi Igazolás szükséges. Utiköltéget csak fel­vétel esetén térít meg. GEPHIMZO nőket falvesz a Szolnoki Háziipari Szövetke­zet, Szolnok, Magyar utca 14. szám. AZ EM. 44. sz. Állana Építő­ipari Vállalat (Budapest V- Kossuth Latos tér 13—151 azon­nal felvesz ács és Ollvan vozó szakmunkásokat valamint se­gédmunkásokat és kubikoso­kat SzáUást és napi kétszeri étkezést térítés ellenében biz­tosítunk. Munkaruhát « hóna­pig nem adunk Szerszám szük­séges — Tanácsi igazolást ké­rünk — Munkahelyek: csak Budapesten. FUTESSZERELO és csőszige- telő. épületlakatosi, hegesztői képesítéssel szakmunkásokat és EM. vizsgával rendelkező gépkezelőket azonnali belépés­sel felveszünk. — Jelentkezés: Szolnok Megyei Tanács Építé­si és Szerelőipari Vállalat Szol­nok, Dózsa György u 5. AZONNALI belépessél ács szakmunkásokat felveszünk. Közlekedési Építő Vállalat, Szolnok, ITSákőczi út 8. A JÁSZBERÉNYI Építőipari Szövetkezet legalább három- négy éves gyakorlattal rendel­kező építészmérnököt keres azonnali belépésre. — Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén útiköltséget térit. Je­lentkezni lehet: reggel 7 órá­tól délután 4 óráig Jászberény, Lehel utca 1. sz. Telefon 24. SZÁMVEVŐT és virágkertfos szakmunkást azonnali munká­ra felveszünk. Útiköltséget fel­vétel esetén téritünk .jelent­kezni lehet: Héki AUamJ Gaz­daság központjában. Martfűn. ADÁS-VÉTEL MODERN öntözőberendezés kertészetire* eladó. Szolnok, Kertész utca 21. az. Telefon: 16—90. Marik Lajos SZAPARFALUBAN a Főúton családi ház, szoba-konyha mel­lékhelyiséggel és 1200 n-öl te­lekkel eladó. Érdeklődni: özv. Bognámé, Szapárfalu, Ady Endre u. 30.___________________ KÖZPONTHOZ közel eső, le­bontásra alkalmas házat vagy telket vennék Szolnokon. Cím: Kunszentmárton, Bethlen Gá- bor út 19. Telefon: 171. Balga. SZOLNOK központjában két­szer kétszobás kőház áron alul eladó. Szolnok, Telefon: 16—90. __________________ HA ROMSZOBAS, — központi fekvésű családi ház 200 n-öJ telekkel eladó, két család ré­szére Is megfelel. Kunszent­márton, Bethlen Gábor út 19. Telefon: 171, Balga. TELEK eladó, nők. Kertváros. 190 n-őL Szol- Kedves sor % KO TÚR, ILLETVE AGRÁR­MÉRNÖKÖT. vagy technikust, legalább S évi gyakorlattal, önálló öntözéses munkára azonnal felveszünk. Szolgálati lakást biztosítunk. Útiköltsé­get felvétel esetén térítünk. Jelentkezni lehet- Hékl Állami Gazdaság központjában. Mart­fűn. ELADÓ Jókarban lévő világ­vevő rádió. Nagy János Kar­cag, Vörösmarty u. 18. SZÁMOLÓGÉPEK mezőgazda- sági termelőszövetkezeteknek készpénzért garanciával el­adók. Tel.: Budapest 338—845 FEKETE bécsi zongora, príma állapotban eladó. Szolnok, Kertész utca 21. Telefon: 16-90. Marik Lajos. 8 HP MIA Diesel és MIA ben­zinmotor eladó. Törökszent- miklós, Kossuth u. 265. A SZOLNOKI 7. sz. Autóközle­kedési Vállalat elad fúvott-gu- mis lovaskocslkat és lószerszá­mokat. A kocsik megtekinthe­tők Szolnokon a Körösi út 38. sz. alatti telepen. - Ugyanott részletes felvilágosítást is ad­nak. TNG ATT AN ÜJ kétszoba összkomfortos ház, azonnal beköltözhetően, OTP kölcsönnel eladó. Szol­nok. Nefelejcs utca 7/a. JÁSZBERÉNYBEN Rákóczi út 27 alatti azonnal beköltözhető fél ház olcsón eladó. Érdek­lődni lehet- Szolnokon a Tisza mozi büféjében egész nap. GYÜMÖLCSÖS, 800 n-öl eladó Tiszaföldváron, a Petőfi utcá­ban. Érdeklődni: 'ííszafölrivár, Kossuth Lajos u. 187. KÉTSZOBÁS kertes családi ház eladó. Szolnok, Kisfaludy u. IS, « GÉPJÁRMŰ TRABANT-Limousine 600-as kiutalást átvennék, — ha a ki­utalásom megkapom, viszont átadom. Varga Szolnok, Gu­tenberg tér 4. n/3. TARBANT eladó; — keveset futott, Szolnok, Bercsényiu, 16. szám. 175-Ss Javra Tabán 34 etedé. Szolnok, KOCSOROSON 960 négyszögöl gyÜmö'csCs eladó. Érdeklődni: Seres. Szolnok. Pólya Tibor u. 10 szám. XETTOSZOBAS ház, 300 n-öl telekkel, bő artézi vízzel el­adó. Karai László Tlszaíöidvár. BaJcsy-Zs. u. 7. KISFOG YASZTASÜ üzemké­pes személygépkocsi 10 000.— Ft-ért eladó. Szolnok, Móra Ferenc út 11. EGYÉB MUNKASSZALLASNAK alkal­mas egy nagy, vagy több ki­sebb üres szobát bérbeve- szünk. FŰSZERT Vállalat Szolnok, Telefon: 23—03. FIGYELEM’ A Szolnoki Vas­ipari Vállalat szolgáltató rész­legei rövid határidőre vállal­nak- Órás részlege: vésnökl munkát, monogramm vésést, autótavttó részlege: mindenne­mű autókárpitos munkát ülés- "édő huzat stb készítését. — mérlegjavltó részlege billenő mérleg, tizedes és tolósúlyos mérlee tavltasat hídmérlegek ’avitását és beszerelését Szol­noki Vasipari Vállalat, Szolnok, Hunyadi 3 u. 4. dözflí a vallást és ezért nincs rajtuk isten áldása. (Allah áldása.) Legutóbb pL egy enyhe lefolyású betegségen «stem keresztül, amely be­tegség szüleim szerint kizá­rólag a demokratikus rend­szernek köszönhető. — Mióta tartózkodik ha­zánkban és milyen tapasz­talatokat szerzett az eltelt időszak alatt? — Három éve élek itt és bár sok országban jártam, mégis ezt tartom második hazámnak. Mikor a szü­leimnek megírtam, azt mondták, haza se jöjjek. — És csakugyan letelep­szik Magyarországon? — Amint befejezem ta­nulmányaimat, haza kell utaznom Szudánba. Nálunk kevés az egyetem, kevés a szakember. Hazámnak szük­sége lehet még az én ta­pasztalataimra is. De sokat fogok mesélni Magyaror­szágról. Beszélek majd az emberekről, a nőkről. — Hogy tetszenek a fe­hér nők? — Nagyon szépek és csi­nosak. — Magyarországon na­gyon hideg van. Szudánban meg meleg, ilyenkor is fél­meztelen járnak az embe- idle Közben az épülő színház elé értünk. Mesélte, hogy látta a „Haway rózsáját”. Érdekes volt számára, hogy néger embert is színpadra vittek. Számára ez épp (ÄV komikusnak hatott, mint mikor Szudánban néger szí­nészek játszanak fehér em­bereket. A zsebébe nyűit és né­hány jelvényt vett elő. Vait köztük angol, német, szov­jet, francia, finn... — Járt Finnországban? — Igen, a fesztiválon v it­tam, mint Szudán képvise­lője. Csodálkozó tekintetemre gyorsan hozzátette: — A szudáni kormány ugyanis jenkit nem enge­dett él otthonról, mert fél­nek a kommunista „fertő­zéstől”. Szudánban hosszú utat kell még megtenni, hogy a betegséget ne Allah csodájának tekintsék és, hogy a gumiarabikum jöve­delméből a szudáni fiatalok is eljuthassanak a feszti­válra. Lassan szürkülni kezdett, a beszélgetést befejeztük, ö elvegyült az emberek kö­zött, de még láttam, hogy bőrének fekete színére visszafordulnak a járókel ás. Ám, ő csak mosolygott, és ilyenkor eiővüllaivtak fehér fogai. — M. — UTCAI bejáratú, vagy udvari különbejáratú helyiséget iro­dának keresünk Szolnokon. — Ajánlatokat: „Vizes” Jeligére a szolnoki hirdetőbe kéritek Szolnok megyei NÉPLAP A Magyal Szocialista Munkás- part Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szoinok megyei Nép­lap Lapkiadó Vállalat Igazgatói Fülem*® Lama Szerkesztőség é* «aadó híva tál: Szolnok. L sz. Irodaház. reiefon Szerkesztősen 89—SS. S3—20. *9—<Í9 Kiadóhivatal: a>—M. I lnne» mm :5 ovi [ a tápot előfizetésben és arute­>asban a Szolnok megye: pos­tahivatalok és fiókposták te® tesztlk a tap előfizetem dija egy nora ti- Ft m.ónzetnetf nflrmeiy postahivatalnál *9 kézbesítőnél Szolnok: fyomrt» vaualat Felelős rezető- Mészáros városi tanács helyi kiren­deltségétől a segítséget. Szerdáról csütörtökre vir­radó éjszaka a kegyétien hullámaik már a ház küszö­bét is elérték. A könyc-rgó szavak ennek éteriére. sü­ket fülekre találtaik. Végső elkeseredésükben a Kilián György Repülő Tiszti Iskola parancsnokiáihoz fordultak. Félóra múlva mér ott volt vagy százötven katona, akik azonnal megkezdték a nyui- gát építését. Egy újabb nap telt el. A család éjszakája csupa rettegés volt Nem alapta­lanul Hajnalban hangos robajjal bedőlt az előszoba oldala. Üjabb gyors segít­ség a katonáktól. Kora reg­gel már megkezdték a kis család holmijának menté­sét. Magdáné pénteken dél­előtt ismét felkereste a ta­nácsot. Miután annak ve­zetője nem volt bent, Mi- hályiné, az egyik dolgozó egyszerűen elutasította az asszonyt A késő délutáni órákig nem történt semmi. A katonák ezalatt már a tetőzet, cserép- és faanya­gának megóvásáról gondos­kodtak. Magdéék bútorait egy fészerbe pakolták be. A gyerekek két-háxom nap óta csak a jó szomszédok szívességéből tudtak pi­henni. Tény, hogy a kirendelt­ség dolgozóinak kötelessége lett volna Magdáék beje­lentése utón azonnal intéz­kedni. Nem tették. A négy­tagú családnak nincs haj­léka. Ezen pedig haladék­talanul segíteni kell. Mai műsor MOZI: SZOLNOK Vörös Cs&lae: Napfény és árnyék. Tisza: Emlékek éjszakája. MÁV Kultúrotthon; Angya­lok földje. TOROKSZENTMIKLOS Dózsa: Ez is szerelem. Hunyadi: Csudapest. TÜRKEVB Nagykun: Dani. MEZŐTÚR Béke; Halászlegény frakk­ban. Dózsa: A cárt kegyelem. Szabadság: Keserű szerelem. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Egy pohár víz. Móricz Zs.: Pirosbetűs hét­köznapok. KARCAG Déryné: Mindenért fizetek MEDOSZ: Fáklyák. JÁSZBERÉNY Déryné: A torpedó visszalő. Lehel: A harmadik fiú. SZÍNHÁZ Szolnoki Szigligeti Színház: 1» 6. Jászalsószenígj’örgy Ka- way"rózsája. 3» ó. Síelevény: Madárijesztő. MŰVELŐDÉSI HAZAK Szolnok Ságvári Endre Mű­velődési Ház: 19 ó, Tisza Tánc- együttes farsangi bálja. Szolnok MÁV Kultúrotthon: 29 6. Tablóbál. Karcag Déryné Művelődést Ház: 19 ó. Országos Filharmó­nia műsora. Tátrai vonósné­gyes hangversenye, A SZOLNOKI RADIO MCSORA • tzs méterei középhullámon 18.09-19.00 órtag. Szombat esti jegyzet. Film­sikerek zenéjéből. — Hétvégi krónika. Hallgatóink szerkesz­tették. TELEVÍZIÓ: 17,40: Hírek. — 17,45: Lám­pafénynél. — 18.35: Közeledik a tavasz. Falusi jelentés. ~ 18,45: „Isten őszi csillaga”. Komlős János kritikája az. új magyar filmről. — 19,00: Lá­nyok, asszonyok. — 19,30: TV híradó. — 19,45: Hétről-hétre. — 19,55: A tv mesekönyve. — 20,00: Közbeteg. Tv-vígjáték. 14 éven felülieknek. — 21.00: A kisfilmek kedvelőinek. 1. Courbert — francia kisfilm. 2. Kiikrinyilcszi — szovjet kis­film. — 21,25: Egy zenés kiál­lítás képei... Abrahám Pál és Fénves Szabolcs műveiből. «• 22,50: Hírek. TV híradó össa.J

Next

/
Oldalképek
Tartalom