Szolnok Megyei Néplap, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-06 / 4. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAr 1963. január 6. C? Amerikában Az amerikai szenátus bel­biztonsági albizottsága, ame­lyet a fajüldöző James Eastland vezet, ezúttal a rá­dió szemelte ki nyomozása tárgyául. Az áldozat a Paci­fica Foundation Társaság, s a hozzá tartozó San Fran­cisco-!, Los-Angeles-i és New York-i állomá­sok. Az albizottság elége­detlen azzal, hogy ezek a rádióállomások olykor lehe­tővé teszik haladó személyi­ségek, sőt kommunisták szá­mára is, elmondják vélemé­nyüket. Eastland szenátort kétség­telenül az is nyugtalanítja, hogy a Pacifica Foundation a Közelmúltban közölte a Tennessee államban lévő „szabad falvak” lakóinak nyilatkozatait. Ezek néger farmerek, akiket azért üldöz­tek el korábbi otthonukból, mert harcoltak a választó­jogért. Nos, olyan hétpróbás fajüldöző szemében, mint Eastland, ez már kimeríti a „felforgató tevékenység” fo­galmát. Miért ál az hNSZ New York (MTI) Az angol és belga elleniéi pések hatására lelassult az ENSZ katangai akciója. A világszervezet központjában U Thant főtitkár szóvivője közölte, hogy az ENSZ csa­patok nem nyomulnak to­vább a nyugat-katangai Kol- wezi, Csőmbe utolsó bástyája felé, hanem Jadotville-ben építik ki állásaikat A legutóbbi hírek szerint ugyanis az ENSZ-csapatok még Jadotville-be is állítólag U Thant utasítása ellenére vonultak be, aki ígéretet tett angol és belga képviselőknek, hogy a világszervezet egysé­gei nem foglalják el az Union Miniere bányavállalat -biro­dalmát”. Ezekkel a hírekkel hozzák összefüggésbe Bunche ENSZ- főtitkárhelyettes hirtelen kongói látogatását Bunche pénteken este repülőgépen tak meg csapatok? Leopoldville-be érkezett, ah­közölte az újságírókkal, hogy tanulmányozni fogja a leg­utóbb kialakult politikai és katonai helyzetet. Leo pold ville-ben pénteken este Adoula kongói minisz­terelnök fogadta az Union Miniere társaság vezetőit. A bányavállalat New Yorkban közleményt hozott nyilvánosságra. Ebben közli, hogy az ENSZ-csapatok és a katangai csendőrök között lezajlott harcok, illetve az okozott anyagi károk követ­keztében egész Katangában szünetel a vállalat munkája. Ebből a közleményből tűnik ki, hogy Jadotville közelében a visszavonuló katangai csa­patok két hidat felrobban­tottak. Az angol sajtó általában elítéli az ENSZ katangai ak­cióját. A lapok hntáskeltés céljából fényképeket közöl­nek megölt, illetve megsebe­sített belga személyekről, s dühös támadásokat intéz U Tharjt ENSZ főtitkár ellen. A Daily Express írja vezér­cikkében: U Thantnak nem volt. sem­miféle megbízatása ezen tárna, dás indításához. Az ENSZ arra utasította, hogy állítsa hely­re a rendet Katangában, nem hatalmazták fel arra, hogy a faji szélsőségek háborúját szítsa, vagy hogy Katangára olyan rendszert kényszerítsen erőszakkal, amely megfelel U Thant és afro-ázsiai klikk­je elméleteinek. (MTI) A német kérdé leheti Berlin (TASZSZ) A két német állam békés együttélése megfelel népünk életbevágó nemzeti érdekei­nek, s egyben minden nép egyetmes béketörekvésének — mondotta Otto Winzer, az NDK külügyminiszterének első helyettese rádióbeszédé­ben. A külügyminiszterhelyettes megemlítette, hogy az NDK kormánya 1962. márciusában memorandumot terjesztett a genfi 18 hatalmi leszerelési bizottság elé a két német ál­lam atamfelfegyverzésének elutasításáról és fegyveres erői csökkentéséről. Ez az emlékirat — mondotta Otto Winzer, — ma is időszerű. Az NDK külpolitikája 1963- ban is az e javaslat szellemé­ben való rendezésen alap­szik. A német békeszerződés kérdése — folytatta Winzer —, 1963-ban is napirenden marad. A külügyminiszter első helyettese hangsúlyozta, hogy az NSZEP és az NDK kormánya mindig előnyt biz­tosított egy olyan békeszer­ződésnek, amely mind a két német államra vonatkozik. A német békeszerződés azon­ban akkor is a békét szol­gálja Európában, ha csak az NDK-val kötik meg. Az ered­mények még kedvezőbbek lennének, ha a békeszerződés a Hitler ellenes koalíció or­szágaival való többoldalú egyezményen alanulna. A Német Szocialista Egységpárt az NDK Népi Kamarája és kormánya mindig is ilyen egyezményre törekedett. A Német Demokratikus Köztársaság, mint békeszere­tő szocialista, német állam, a tartós békére törekszik és mindent megtesz, hogy eike­A nukleáris leszerelés híveinek nemzetközi értekezlete ­MSTi ___ fl fflfl llllC VMHRfi ■vw«.’ _ _ RABAT. Marokkó főváro­sában pénteken este tették közzé az új kormány névso­rát. A régi kormánytagok közül az új listán nem szerepel Állal el Fasszi, az izlám- ügyek volt államminisztere, M. Hamed Duini nemzetgaz­dasági és pénzügyminiszter, továbbá Mohamed Bucette igazságügyminiszter. * PÁRIZS. Az algériai kor­mány kéréssel fordult a Kö­zös Piac brüsszeli központjá­hoz, ideiglenesen hosszabít- sák meg a római egyezmény­nek az Algéria és a Hatok viszonyát szabályozó rendel­kezéseit. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Algéria a Kö­zös Piac országaival folyó külkereskedelmét egyelőre hasonló feltételek mellett bonyolítják le, mint amikor Franciaországhoz tartozott. Az algériai kormány beje­lentette, hogy megfigyelőket küld Brüsszelbe, de ugyan­akkor hangoztatta, hogy mindezidáig nem döntötte el, csatlakozik-e valamilyen formában a Közös Piachoz. * PÁRIZS A francia nem­zetgyűlés január 5-ére virra­dó éjjel jóváhagyta azt a kormány által előterjesztett törvénytervezetet, amely sze­rint különleges, úgynevezett állambiztonsági bíróságot kell felállítani. * HAVANNA. A kubai nem­zeti ünnep alkalmával Ha­vannában tartózkodó szov­jet küldöttség tagjai csütör­tökön a Kubai Tudományos Akadémián találkoztak a ku­bai tudományos élet képvi­selőivel. akik meleg ünnep­lésben részesítették a szovjet ’vendégeket. » PÁRTTÁ Ä francia rend­őrség letartóztatta az OAS fasiszta szervezet 11 tagját. A letartóztatottak beismerték, hogy tagjai egy terrorista bandának, amelynek az volt a feladata, hogy eltegye láb alól az Unió az új köztársa­ságért (UNR) nevű degaulle- ista párt egyik képviselőjét, Sanguinettit. Bevalották azt is, hogy tavaly Spanyolor­szágban találkoztak az OAS több vezetőjével, köztük Gardy volt tábornokkal. Tőlük kaptak megbízatást Sanguinetti meggyilkolására. LONDON. Pénteken meg­jelent Nagy-Britannia Kom­munista Pártja új hetilapjá-, nak első száma. A Coment című hetilap a World News-t váltja fel, főszerkesztője Dennis Ogdien. * SZÓFIA. Szófia január 4- én ünnepelte öt évszázados török rabság alól történt fel- szabadulásának 85. évfordu­lóját. Megszakadt az össze xöttetés a Mariner— 2. és a Főid között Az Amerikai Országos Űr­hajózási Hivatal közölte, hogy pénteken megszakadt az összeköttetés a Mariner—2 Venus-rakéta és a Föld kö­zött — jelenti a. Reuter-firo- da. A Mariner—2 mint ak­kor hírt adtunk róla december 14-én elhaladt a Venus mellett és a bolygóra vonatkozó értékes adatokat továbbított a Földre. A Földdel fenntartott rádió- kapcsolat megszűnése a tudó­sok várakozásainak megfe­lelően, az általuk kiszámított időpontban következett be. Ekkor a Mariner—2 Föl­dünktől 86 880 000 kilométer távolságban volt. NEW YORK. A dél-vietna­mi szabadságharcosok pénte­ken lelőttek egy újabb ame­rikai helikoptert, amely lő­szert szállított az Ap Bak falu környékén folyó harcok színhelyére. Ez már a tizen­kettedik amerikai helikopter amelyet a dél-vietnami par­tizánok az utolsó héten le­lőttek. Gyilkosok —gyilkosokról „Hitler volt a legna­gyobb államférfi, akit a világ valaha is ismert... Hatalma, ha nem támadják meg hitszegö módon azok, akik később ’szövetségeseik’ gyűj­tőnév alatt úsztak e nemes­lelkű férfiú eltiprásának dia- dalmámorában, biztosíthatta volna a fehér faj örök fenn­maradását...” Az ember azt hinné, hogy ezek a sorok csak egy elmegyógyintézetben szü­lethettek. De, ha alaposan megnézi a könyvet, amely­nek második oldalán talál­hatók az itt idézett monda­tok, kénytelen megállapítani, hogy ma jelentek meg, könyvalakban legálisan, ál­lamilag engedélyezett nyom­da közreműködésével, Got- tingenben, Nyugat-Német- országban. Szerzője Hans Albert Grimm volt náci ezredes. A könyv címe: „Miért, honnan és hova?” Megjelent a göttingeni Hermann Hubert kiadónál. A „művet” nyíltan áru­sítják Nyugat-Németország- városaiban és falvaiban, s jutott belőle Ausztriába is. Hozzánk is onnan került a példány; Sokat nem érdemes idézni belőle. Arcátlan, beteges uszítás minden sora, egy volt náci vérgőzös álma Hitlerről s a dicstelenül ki­múlt náci birodalomról. A könyv árusítását szá­mos nyugatnémet és oszt­rák kereskedő megtagadta de ez mitsem változtat azon a tényen, hogy megje­lent, mégpedig abban az országban, amelynek vezetői gyakran dicsekszenek a náci, múlt emlékeinek és nosztal­giáinak megtagadásával; Enyhül a tél Nyugat-Európában Róma Sardinia hegyeit magas hó borítja, a sziget útvonalait jégpáncél vonta be, megsza­kadtak a telefonvonalak és az áramszolgáltatás is sok helyen szünetel. Párizs Franciaország sok részét áradás veszélye fenyegeti. A Calais közelében lévő parti falvak napok óta el vannak vágva a külvilágtól. London A tél keménysége valame­lyest enyhült a szigetország­ban. Továbbra is működik azonban a helikopter-szolgá­lat az elszigetelt tanyák és falvak felé. Beállt az olvadás Hollan­dia nagy részében az ország északi területei kivételével. Varsó Fagyos, hófúvásos időjárás jellemzi Lengyelországot. Sziléziában és Közép-Lem- gyelországban hetven kilo­méter sebességű szelek söpör­nek végig és a hőmérséklet még pénteken is mínusz 20 Celsius fok körül mozgott. A kemény idő és a hófúvások igen sok nehézséget okoznak a szállításokban. A nyílt pá­lyákon szénszállító vonatok vesztegelnek. Az észak és közép-lengyel­országi hideggel ellentétben váratlan enyhe szelek törtek be a Magas Tátra tértégébe és a Zakopanéi sípályák ro­hanó hegyi patakokká vál­toztak. (MTI) (9) A másik oldalon a pa­rancsnokhelyettes ellenőrzi a számolást. Azonkívül a hadnagy is. A kísérő őrség részéről. Semmiképpen sem szabad tévedni. Ha eggyel több fe­jet írsz alá, a magadéval pó­tolhatod. Mennyi fegyveres őr! Fél­körben körülvették a hőerő­mű építésére induló menet­oszlopot, levették automata fegyverüket és egyenesen a pofádba irányították. Néme­lyiknek szürke kutyája is van. Az egyik kutya a fogát vicsorgatja, mintha kinevet­né a rabokat. A kísérő őr­ség tagjai rövid bundában vannak, csak hatan viselnek hosszú bundát. A hosszú bundákat felváltva viselik, akik az őrtoronyban őrköd­nek. A brigádokat összekever­ve, a fegyveres kísérők még egvszer megszámlálták a hő­erőmű építésére induló me­netet. — Napfelkeltekor legke- ménvebb a fagy — mondta a másodosztályú kanitány. — Azért, mert a lehűlés akkor éri el a mélvnontot. A kapitány általában sze­ret magyarázgatni. Ha akar­ja. kiszámítja bármelyik év bármelyik napjára, hogy új­hold lesz-e, vagy telihold Itt a táboron kívül, a szün­telen szélben, még Suhov mindenhez hozzászokott ar­cát is erősen csípte a fagy. Megértette, hogy az egész úton. a hőerőműig a szél a pofájába fog fújni, ezért el­határozta. hogy előveszi a rongyot. FHenszél esetére ő is. mint sokan mások, két hosszú nánt'ikával ellátott rongvot hordott magával. A rahoV hogv az ilver-aeev sokat sevft. duhov be­födte arcát a ronggyal, egész A. SZOLZSENYICIN: iva'n GYIMMO a szeméig, a pántlikákat hát­ra húzta a füle alatt és meg­kötötte a tarkóján. Azután tarkóját letakarta a sapka lecsapható részével és fel­gyűrte zubbonyának a gal­lérját. Sapkájának elülső le­csapható részét a homlokára eresztette, úgyhogy elől csak a szeme maradt szabadon. A madzaggal jól megszorí­totta a zubbonyát a derekán, Most minden rendben volna, csak a kesztyűje nagyon so­vány és keze máris megder­medt. összecsapkodta a tenye­rét, mert tudta, hogy mos­tantól kezdve egészen a tá­borig a hátán kell tartania a kezét. A kísérő őrség parancsno­ka felolvasta a rabok min­dennapos „imádságát”, ame­lyet már mindenki betéve tudott: — Rabok, figyelem! Me­net közben szigorúan betar­tani a rendet. Ne maradja­tok le, ne torlódjatok össze, ne beszélgessetek, ne nézze­tek félre, a kezeteket tartsá­tok a hátatokon! Aki akár csak egy lépéssel is, jobbra vagy balra kilép, azt szöke­vénynek tekintjük és az őr­ség figyelmeztetés -élkül le­iövi Menetposziop indulj! A két elülső őr megindult. A menetoszlop elején a vál- lak hullámozni kezdtek, a fegyveres őrök — húsz lé­pésre jobbra és balra a me­netoszloptól és tíz-tíz lépés­sel egymás mögött — lövés­re készen tartott fegyverrel elindultak. Már egy hete nem esett a hó, az út keményre volt ta­posva. Megkerülték a tábort, a szél oldalról az arcukba fújt. A menetoszlop, hátra­tett kézzel leszegett fejjel, akár egy temetési menet, út­nak indult. Csak kettőnek-háromnak a lábát látod magad előtt és egy darabkát a talajból, aho­vá lépsz. — Időnként kiáltozni kezd valamelyik őr. „Ju negyvenhetes, hátra a kezekkel!” „Bé ötszázket­tes, kiegyenesedni!” Később az őrök is ritkábban kiálta­nak: vág a szél, nézni, látni is nehéz. Nekik tilos rongyot kötni az arcukra. Nem éppen dicső szolgálat. Amikor melegebb van, mindenki beszélget a menet­oszlopban, akár kiabálnak az őrök. akár nem. Ma vi­szont mindannyian meggör- nvedtek. mindenki az előtte 'evőnek a háta mögé igyek­ezik bűin' mindannv'an %rm- do'ntaiVhn méivednek. A rabok gondolata — az sem szabad — szüntelenül ugyanarra tér vissza, ugyan az körül forog: csak ne ta­lálják meg a szalmazsákban a kenyerét! Felmentenek-e egy-két napra, ha estére or­vosin jelentkezem, elhurcol­ják-e a kapitányt az egyes­be, hogyan jutott Cézár az inghez? Bizonyára megkent valakit a személyes holmik raktárában, másképpen ho­gyan is juthatott volna hoz­zá? Mivel kenyér nélkül reg­gelizett és az étel már hideg volt, Suhov éhséget érzett. És hogy ne korogjon, ne kö­vetelőzzön a gyomra, elte­relte gondolatait a táborról és arra gondolt, hogy rövi­desen levelet ír haza. A menet elhaladt az asz­talosműhely mellett, amit a rabok építettek, a lakásjömb mellett (azt is a rabok sze­relték. de a szabadok élnek benne, az új klub melletti fáz is a rabok munkáia az alaptól a falfestményekig, de a mozi előadásokat a szaba­dok nézik) és kiért a sztvep- nére egyenesen a széllel és a vörösen felkelő nappal szemben. .Tohhról és balról meztelen fehér tó terült el a végtelenségig, egvefien fács- ka sem látszott (Folytatjuk) London (TASZSZ) Az Atomfegyverkezés Eu­rópai Ellenzőinek Szövetsége rendezésében pénteken Ox- fordban megkezdte munkáját a nukleáris leszerelés hívei­nek nemzetközi értekezlete. Az értekezlet munkájában különböző pacifista és béke- harcos szervezetek képviselői vesznek részt 17 országból, köztük Angliából, az Egye­sült Államokból, Franciaor­szágból, Nyugat-Németor- szágból, Olaszországból, Ju­goszláviából, Indiából és Ghánából. Dr. Homer A. Jack, az ész­szerű nukleáris politikáért küzdő amerikai mozgalom országos bizottságának ügy­vezető igazgatója, az ameri­kai küldöttség vezetője a pénteki ülésen kijelentette, hogy az amerikaiaknak meg kell tanulniuk a kommunis­tákkal egy világban élni. Az amerikai békeharcos szerve­zetek — mondotta — kap­csolatot akarnak létesíteni a szovjet békeharcosokkal. Be­jelentette, hogy 1963-ban kölcsönösen meglátogatják ■ egymást az amerikai és a ; szovjet békeharcos szerveze­■ tek vezetői t Az értekezlet január 7-én fejezi be munkáját. (MTI) $ megoldásának ísége riilhessék a béke veszélyez­tetését. Ma is minden lehető­séget megragad, hogy békés megegyezés jöjjön létre va­lamennyi vitás kérdésben és éppen ezért aktívan támogat minden józan határozatot a német problémával kapcso­latban is — hangoztatta Otto Winzer. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom