Szolnok Megyei Néplap, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-01 / 256. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. november 1. Fuchs Géza az eredményhirdető dobogó legmagasabb fokán. Szünet közben... A megyei labdarúgó bajnok­ságban az elmúlt három vasárna­pon csupán egy fordulót bonyo­lítottak le. Két alkalommal szö­vetségi nap volt, amikor a csa­patok csak barátságos vagy ed­zőmérkőzéseket rendeztek. Te­hát elmondhatjuk, hogy „pihen­tek” és egyben készülték az őszi idény hajrájára. — Erre bizony nagy szükség van mind a kiesés elkerülése, mind a bajnokság megnyerése szempontjából. Októberben mindössze 14 baj­noki mérkőzésre került sor, s az együttesek pontosan 50 góllal ör­vendeztették meg a sportág hí­veit. az Őszi hajrában nagy feladat vár valamennyi együttes szakve­zetőjére, de a Játékosokra is. Nem mindegy ugyanis, melyik csapat hol és hogyan végez. A sportköri vezetők az edzőkkel karöltve megtárgyalták a problé­mákat és nov. 4-én új erővel kezdhetnek a pontok gyűjtésé­hez ... Ha a hátralévő mérkőzéseket vizsgáljuk, akkor az őszi első­ségre a Szabó Lajos HSE-nek van legnagyobb esélye. A hátra­lévő öt mérkőzésükből ugyanis csak egyet Játszanak vidéken — Kunhegyesen. A többi négyet hazai környezetben. Igaz. ellen­feleik között pontosan két „rivá­lis" is akad — a Mezőtúri MAFC és a Jászárokszállás. A Szabó Lajos HSE-nek azonban az az előnye, hogy mindkettővel hazai pályán találkozik. Csupán az a szépséghiba, hogy a MAFC a pályaválasztó. Legnagyobb versenytársa fi HSE-nek Jászárokszállás. Nekik öt mérkőzésük van hátra. Ebből viszont csak keltőt játszanak ott­hon. Vidéki mérkőzések között szerepel a Szolnoki Kinizsi és a TIszaföldvár elleni Játék. A har­madik legesélyesebb pályázó a MAFC. Igaz, még háromszor Ját­szanak vidéken. Ellenfeleik kö­zött viszont csak egy olyan csa­pat van, amelyik rangadónak” számit. A Kinizsi és Karcag egyaránt csak egy-egy mérkőzést Játszik hazai pályán, hármat pedig vidé­ken. Tehát kétségtelen nekik van a legnehezebb helyzetük. Fuchs Géza Pápáról került Szolnokra. Tősgyökeres vasutas családból származik. A Járműja­vítóban lakatos szakmát tanul. Az MTH 605-ös Iparitanuló Inté­zet kollégiumában lakik, Szolno­kon Is hódolhat kedvenc sport­jának, — az atlétikának, — amit már otthon is nagy kedvvel foly­tatott. Elró Boldizsár testnevelő tanár Jó edzőnek bizonyul, amit eredményei Is Igazolnak. Évről évre javul, csiszolódik kezdő rossz stílusa. Állóképesebb lett, felgyorsult, Jó a ritmusérzéke, megfelelő az időbeosztás?, be­tartja a résztávokat. Fuchs Géza az Idei győri vidéki bajnokságon 2:02 mp alatt futotta le a 800 mé­tert, sőt hazánk határain kívül Varsóban is szerepelt. P. L Zsúfolt program Hován menjünk? Ezt a kérdést tették fel maguknak Szolnokon vasárnap a sportén rajongók ez­rei, mikor a műsort böngészve választani akartak. Október utol­só vasárnapján bizony nagyon nehéz Volt eldönteni, hogy végül Is hol kössenek ki, mit válassza­nak? A közgazdasági technikum tor­natermének hűvös levegőjét, ahol kettős női kosárlabda-mérkőzés Ígér lendüeltes játékot, vérbeli, izgalmas küzdelmet? Vagy a Jár­műjavító mozihelyiségét, az ököl- vivő-csaták forró pillanatait? Az A'.csi melletti Tisza partot, ahol motorzűgás hallatszik hlvogatóan és lehetőség nyílik egy kései napfürdőre is? De érdemes bekukkantani két másik tornaterembe. Az Abonyi útiban ifjú vívók pengéi villan­nak, az Éjvárosi Iskolában pedig a kauesuklabda pat'og tompán az ütőkön, s az asztalitenisz-sport ezerelemesei megfeszített izmok­kal küzdenek minden pontért. A MÁV uszodában az úszók még egy utolsó rajttal búcsúznak az idei versenyévtől. Szomszéd­ságukban az iskolás atléták ad­tak egymásnak tolálkozót, de hogy a labdarúgás kedvelői sem maradjanak mostohák, az MTE és a Kinizsi — kihasználva a sza­badnapot, barátságos mérkőzésre invitálják híveiket. Mindez, egy vasárnap délelőttre összehalmozva, s jóformán azo­nos kezdési időponttal — bizony sok volt a Jóból. Míg az előző vasárnap csak az ipari tanulók Ságvári Endre atlétikai emlék- versenye jelentett spor eseményt, addig ezúttal szinte valamennyi sportágban itthon küzdöttek a bajnoki pontokért. Ebből okulva, a Jövőben el kel­lene kerülni a torlódást, néhány versenyszámot esetleg szomba­ton délután bonyolítani le. A szolnoki járás sportéletének hírei varékas 43, TIszaföldvár—Rákó­czid j falu 123, Besenys2ög—Zagy­varékas 12:4. Szandaszöllős—Üj- szúsz , 9:6, TIszaföldvár—Tiszavár- kony 12:3, Besenyszög—Üjszász 11:5, Zagy varékas—Szandaszöllős 6:1. Férfiak: Kőtelek—Ojszás2 8:1. TIszaföldvár—Kákócziújfalu 7:0. Ráköcziújfalu—Üjszász 8:1, Kőte­lek—TIszaföldvár 7:1, Tiszaföld- vár—Üjszász 20:0, Kőtelek—Rákó- cziújfalu 3:2, Besenyszög—Tisza- várkony 5:1, Szandaszöllős—Rá- kóeziújfalu 16 fl, Tlszavárkony— Rákóczlfalva 3:1, Besenyszög— Szandaszöllős 4:5, Szandaszöllős —Tlszavárkony 123, Besenyszög Rákóczlfalva 11:1. A döntőket november 4-én dél­előtt bonyolítják le. • KÉZILABDA: NB II be Jutott a Szolnoki Honvéd együttese. Ceg­léden bonyolították le a kézilab­da NB Tl-be lutásért kiirt ősz: lyozó mérkőzéseket. Megyénk férfi bajnokcsapata, a Szolno' L Honvéd Is részt vett a versenyen. Békés. Csongrád, Pest Szolnok I megye csapa'al kitűnő pályán, jó rendezés mellett vetélkedtek egymással az NB n-be Jutásért. Végig Izgalmas, színvonalas küz­delemben a Szolnoki Honvéd bi­zonyult a legjobbnak és harcolta ki megérdemelten az NB H-be A szolnoki járásban október­ben élénk volt a sporttevékeny­ség. Ezt bizonyítja, hogy sakk, röplabda, kézilabda sportágak­ban rendeztek járási bajnoksá­got. A küzdelmek mindhárom sportágban magas színvonalú összecsapásokat hoztak. Az emlí­tett sportágakban az elmúlt évi­hez viszonyítva jelentős fejlődés­ről győződhettünk meg. Sakkban 12 község 20 verseny­zője mérte össze tudását a Járási felnőtt egyéni bajnokságon. A döntőbe hatan kerültek be, közü­lük Gulyás Gyula tószegi sakko­zó szerezte meg a Járási bajnoki címet 5.5 ponttal. A további sor­rend: 2. Bars! Béla (Nagykörű) 5, 3. Végh Sándor (Tlszasüly) 4 ponttal, 4. Bődl László (Tisza- süly), 5. Busl József (TIszaföld­vár), 6. Fekete József (Tiszavár- kony.) • Röplabdában Szolnokon bonyo­lították le tíz csapat részvételé­vel a járási férfi és női bajnok­ságot. Férfiaknál a szolnoki gép­ipari technikum együttese lett Szolnok járás bajnoka, 2. Tisza­várkony Tsz SK, 3. Martfű KSK. A nők mezőnyében a Martfűi Községi SK harcolta ki a íárási bajnoki címet, 2. Ráköcziújfalu Tsz SK, 3. Rákóczlfalva Tsz SK. Kézilabdában a járási bajnok­ság elődöntőjét bonyolították; le mind a nők, mind a férfiak cso­portjában. Itt az alábbi eredmé­nyek születtek az egyes mérkő­zéseken. Nők: Ráköcziújfalu—Ti- szavárkony 5:3, Besenyszög— Szandaszöllős 9:5, Üjszász—Zagy­jutást. A Szolnoki Honvéd együt­tesének eredményei: Szolnoki Honvéd—Bajai Honvéd 15:13 (7:6), Szolnoki Honvéd—Ceglédi Építők 13:11 (7:7), Szolnoki Honvéd—Bé­késcsabai Honvéd 123 (3:5), szol­noki Honvéd—Szegedi Építők 20:8 (7:3). Az osztályozó végeredmé­nye: 1. Szolnoki Honvéd 8, 2. Bé­késcsabai Honvéd 0, S. Szegedi Építők 4, 4. Ceglédi Építők 2, S. Bajai Honvéd 0 ponttal. Kyereményjegyzék (A sorsolás első részét tegnapi számunkban közöltük.) A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége tárgysors játékának 1962. október hő 18-án megtartott sorsolásáról n. Nyeremények Az alább felsorolt számokkal megegyező számú sorsjegyek va­lamennyi sorozatban (01—20) a szám melliett feltüntetett értékű bé­lyegcsomagot, illetve szakkönyvet nyerték. A nyertes sorsjegy megállapításánál a „Sorozat”-ozámot tehát figyelmen kívül kell hagyni. A 20, Illetve 50 forint összegű nyeremények bélyegcsoma­got, Illetve szakkönyvet Jelölnek meg. A bélyegcsomag nyere­ményt az összeg mellett X-jellel jelöltük meg. Szám Nyeremény Szám Nyeremény 23 010 50 26 445 50 23 030 50 26 561 20 X 23 080 50 26 463 50 23155 20 26 468 20 23 273 50 26 512 50 23 292 20 X 26 547 20 X 23 313 50 26 557 50 23 338 20 26 587 20 23 355 20 26 606 50 23 358 50 X 26 687 50 23 600 20 26 739 50 23 613 20 26 785 50 23 694 20 26 812 50 X 23 756 20 26 836 50 23 781 50 X 26 863 50 23 881 50 X 26 906 50 23 893 50 26 917 50 23 899 20 X 26 936 20 23 973 50 X 26 988 50 24 081 20 27 082 50 X 24 170 50 27105 50 24 191 eo 27 116 50 24 204 20 27 161 20 X 24 222 50 27 210 20 24 228 50 27 232 20 24 251 20 27 275 50 24 343 50 27 313 50 X 24 365 50 27 325 20 24 376 50 27 352 50 24 417 50 27 434 50 24 455 50 X 27 459 50 24 567 50 27 476 50 X 24 618 20 27 489 50 24 634 20 27 520 50 X U4 653 20 X 27 541 50 24 712 50 27 551 50 24 775 50 X 27 581 50 24 940 20 27 694 50 X 24 945 20 27 732 , * 50 24 970 20 27 783 50 25 002 50 X 27 806 50 25 034 20 27 880 50 25 109 50 27 977 50 25 110 20 27 989 50 25148 20 28 004 25 166 20 28 030 20 X 25 185 50 28 184 „ 50 25 207 20 X 28 216 50 25 224 50 X 28 268 50 X 25 277 50 28 298 50 25 284 50 X 28 352 • 50 23 413 50 28 682 50 X 25 434 50 X 28 705 50 25 451 20 28 826 20 X 25 455 50 X 28 949 50 25 472 50 28 988 50 X 25 531 GO X 29 038 20 X 25 566 50 X 29 219 50 25 687 50 X 29 232 20 25 739 20 X 29 288 50 25 751 50 X 29 317 50 X 25 772 50 29 366 20 25 868 20 29 382 50 X 25 894 50 29 391 50 25 950 20 29 625 50 26 011 50 29 730 20 X 26 057 20 X 29 757 50 X 26 074 20 30 037 50 26 098 50 X 30 109 50 26 103 50 30 150 20 X 28 133 50 X 30 203 50 X 26 147 50 X 30 317 20 X 26 252 20 30 470 20 X 26 273 50 30 539 50 X 26 308 50 30 554 50 26 320 n 380 50 X 50 X 30 590 50 X 402 60 30 643 60 30 797 50 30 806 20 X 30 810 50 X 30 821 50 X 30 832 20 30 863 50 30 926 50 31 115 50 31269 50 81 387 50 X 31 372 20 X 31435 20 31 442 50 31 467 50 31 479 50 31 566 20 31 577 ' V 20 X 31 623 20 31627 50 31 641 50 31 669 20 31 674 20 X 31 679 50 31 686 50 31 692 20 31 724 50 X 31 779 50 X 31 799 50 31 804 50 X 31 842 50 32 006 50 32 050 50 32116 20 32 165 20 X 32 217 20 X 32 227 20 32 275 20 ,72 336 20 X 32 364 20 X 32 476 50 X 32 543 50 32 576 50 32 592 20 X 32 595 50 32 699 50 32 733 60 X 32 762 50 X 32 853 50 X 32 975 50 33 065 50 X 33 177 50 X 33 223 20 33 254 20 33 289 60 33 484 50 X 33 489 50 33 505 50 X 33 648 50 X 33 744 50 33 822 50 33 873 20 33 895 50 33 980 50 33 999 50 34 023 50 34 079 50 34 098 50 X 34 166 50 34 195 50 34 277 50 34 292 20 34 345 20 34 359 20 34 362 20 34 371 20 34 381 20 34 531 50 X 34 534 50 34 677 50 34 702 20 34 704 50 X 34 725 50 34 767 50 84 773 50 34 795 50 34 944 50 34 945 20 X 35 053 50 X 35 070 20 X 35 166 50 35 224 20 X 35 258 20 35 271 50 X 35 300 20 35 357 20 35 367 20 X 35 384 20 35 414 50 X 35 432 50 35 470 50 35 481 50 X 35 485 50 35 488 50 35 496 50 35 550 20 X 35 590 20 35 684 50 35 691 20 X 35 693 50 x 35 695 50 35 707 50 X 35 720 20 35 739 50 36 097 50 X . 30 *26 20 x 36139 50 x 36 282 30 36 336 .,.20 36 476 20 36 502 50 X 36 569 50 36 691 50 36 671 20 36 691 20 36 761 50 36 835 50 X 36 880 20 X 36 890­50 36 893 50 X 36 905 50 36 940 50 37 165 50 37 217 50 X 37 246 50 37 610 20 37 616 50 37 628 50 X 37 647 50 37 665 £0 37 694 50 X 37 706 50 37 791 50 37 816 50 37 964 20 37 989 50 38 039 50 38 148 50 X 38 166 50 X 38 167 r»o 38 395 50 38 41G 20 38 534 60 38 636 50 38 795 50 38 844 20 X 38 20 39 094 50 39 169 50 X 39 293 50 39 379 20 X 39 445 50 39 468 50 39 547 20 39 553 50 39 593 50 X • 39 638 50 39 744 508 39 791 50 39 808 20 39 853 50 39 951 50 X 39 988 20 40 015 20 X 40 070 50 X 40 085 20 X 40 128 50 40 140 50 40 268 50 40 286 50 40 317 50 X 40 430 50 40 480 20 40 527 50 X 40 529 20 40 536 20 X 40 616 20 40 636 20 X 40 642 50 40 654 20 40 667 20 40 706 20 40 717 20 40 738 200 X 40 751 50 X 40 779 20 X 40 801 50 X 40 899 20 40 924 20 41 090 20 41 101 20 41 131 20 41 147 50 41163 20 X 41179 20 X 41 204 50 X 41 205 20 41 228 50 X 41 300 50 41 301 50 41 303 50 41341 50 X 41 351 60 41 355 50 X 41 445 50 X 41 488 50 41 527 50 X 41 569-,20 41 599 50 X 41 €44 50 40. 681 50 41 756 50 41 764 60 41 779 20 X 41 792 50 41 838 50 41 951 50 X 41 966 50 42 038 20 42 049 20 42 067 50 42 127 50 42 155 50 X 42 169 50 42 230 50 42 256 50 X 42 273 20 42 415 50 42 016 50 42 643 50 42 662 50 X 42 689 50 42 980 20 43 017 20 43 044 20 X 43 165 50 X 43 209 20 43 227 50 43 272 20 43 301 50 43 311 50 43 404 50 43 426 50 43 440 50 43 496 20 43 541 50 43 562 50 X 43 607 20 X 43 624 50 43 631 50 X 43 687 50 43 897 50 X 43 962 50 43 988 20 X 44 064 20 44 066 20 X 44 084 50 X 44 113 20 44 242 50 X 44 272 20 44 270 50 X 44 324 50 X 44 581 50 X 44 616 50 X 44 726 50 44 811 50 44 910 20 44 944 50 X 44 981 50 44 983 50 X 44 984 50 X 44 987 50 X 45 015 20 X 45 075 20 X 45 257 50 45 259 20 45 262 50 45 350 50 45 420 20 X 45 458 50 45 529 50 X 45 727 2»a 45 732 20 45 893 50 45 903 30 45 917 50 X 45 963 50 46 168 20 X 40 208 50 46 244 60 X 46 255 20 X 46 303 50 46 353 50 X 46 377 50 46 409 20 46 445 50 X 46 481 20 X 40 521 20 46 614 50 X 46 687 50 46 793 50 46 771 20 46 777 20 46 912 50 46 925 20 46 983 50 40 995 20 47 030 20 «7 037 50 47 094 20 47 106 50 47 121 50 X 47 128 50 X 47 139 20 S 47 159 50 X 47178 50 47 294 30 47 303 20 47 406 20 47 144 «0 47 460 50 47 584 Í0 47 601 50 47 623 20 X 47 662 20 47 673 20 47 715 20 X 47 762 20 47 805 50 47 827 50 47 915 20 48 071 50 48 155 50 X 48 161 50 X 48 222 20 48 241 50 48 500 20 X 48 517 20 48 527 20 48 575 60 48 578 50 X 48 682 50 48 687 20 48 719 20 48 723 50 48 724 20 48 756 20 X 48 759 50 48 786 50 48 820 20 48 854 50 48 882 20 X 48 961 20 48 981 50 X 49 081 50 49 092 50 X 49 446 50 49 454 50 49 470 20 49 523 20 49 547 50 X 49 600 50 49 642 200 49 662 20 49 083 20 49 686 90 X 49 693 50 X 49 853 20 49 958 50 45 615 • 50 45 710 50 X A nyereménytárgyakat — főnyeremények esetében a vonatko­zó vásárlási utalványt — a nyertes sorsjegy bemutatójának a Ma­gyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, Budapest, VI.. Népköz- társaság útja 8., szombat kivételével 15—18 óráig szolgáltatja ki. Illetve a levélben beérkező sorsjegy feladójának postán küldi meg. A nyertes sorsjegy beváltásának határideje: 1962. november 30. Elveszett, megsemmisült, vagy a fenti határidőig be nem mu­tatott sorsjegy alapján semmilyen igény nem támasztható. MAGYAR BÉLYEGGYŰJTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉG® fl»

Next

/
Oldalképek
Tartalom