Szolnok Megyei Néplap, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-28 / 253. szám
1962. október 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 JU& U>(tö€dí>, idős emberek Jászberény. Gödrös, szűk utcákon barangolok. Régi, megroggyant-térdű palánkok, kitöredezett kerítések között. Ősz van. Viszi, szórja a fákról a csomós, száraz leveleket. Sárgafalú, alacsony, nádtetős épület. Idős, vékooyvállú nénike nyit ajtót. Reszkető kezében egy üres vödröt szorongat, amellyel a kútra indult. A neve után érdeklődöm. — S. J.-né — mondja. öt családja volt. Egy a fronton halt meg. Felrobbantották a páncélkocsit, amelyet vezetett. A falubeliek mesélték neki, akik látták, ahogy lángolva kiugrott, s aztán levetette magát a szakadékba. Keresték, de nem látták többek Betemette a hó. — A többiek? — Dolgoznak. — Egyedül él? — A lányom lakik itt még. Annak van egy gyereke. Ipari tanuló. Nincs nekik lakásuk. Elférnek. A férje meghalt. Dolgozni kell szegénynek. Maltert hord. Kilenc éve már. — Napközben nem unatkozik? — Van itt dolog. Csak győzzem! Ahol jószágok vannak, van mit csinálni. Körülnézek a házban. Repedezett, alacsony falak. Tenyérnyi ablakok. Homály és nehéz, mély levegő van. A konyhában, egy alacsony vas-tűzhelyen fő az ebéd. A mennyezet apró deszkadarabokból álL Az ajtón rozsdás, vastag retesz. — Mikor épült a ház? — kérdezem. Int egyet a kezével. — ö, hát nem tudóm én azt.«. Régen. Az én szüleim vették ezt még valamikor. Akkor sem volt már új. Le kellene bontani. Az ennek a sorsa. Vályogház. Érthető, hogy tönkrement. De nincs nekem arra pénzem. hogy újat építtessek. Abból a kevés nyugdíjból már nem lehet. Itt van a tető is. Ha esik az eső. millióm helyen folyik befelé a víz. Attól félünk mindig, hegy ránk szakad majd az egész. Kinyitja a rádiót. — .. i tudja, most jó zene van. Azt szeretem hallgatni. A fiamtól kaptam ... Két éve már. ök egy nagyobbat vettek. Etet meg elküldték nekem. Másképp ez sem volna... Többet is segíthetnének .. i Jól keresnek... Mindjárt meg tudnám csináltatni a házat.;. Van már egy kis pénzem... Gyűjtögettem . i. Dehát a fiamék... — és legyint a kezével. Hatvani út. Kétszáz évesnél is öregebb már az épület. Keskeny, hosz- szú folyosón kell végigmenni. özvegy B. J.-nének hívják az idős asszonyt. — Hány éves? — Hetvenhét vagyok. — Mikor halt meg a férje? — Mikor is? Kiszól az udvanra a menyének: — Gyere már be! Az mondja meg: — Négy éve. — Miből él? — Kapok egy kis nyugdíjat. Abból. Ha elfogy.. * hát... mit csináljak? — Nem tudnak segíteni valamit;.. fordulok a fiatal- asszonyhoz — Van amikor tudunk... Egy kereset jön a házhoz, öt gyerekem van. Mind apróságok még. Elhelyezkedni sem tudok tőlük. Nagymama már nem futkoshat utánuk. — Hány éve él ebben a házban — kérdem az idős nénit. — Mióta megszülettem. Az apáméké volt ez. Tőlük örököltem. Emlékszem, le kellett térdelni az ajtóban, hogy be tudjunk jönni. Mikor férj- hezmentem, akkor bővítettünk kicsit rajta. Ásni kezdtünk lefelé, kihördtunk vagy harminc taliga földet. Azért kell a küszöbről olyan nagyot lefelé lépni. Fel is buktam benne már párszor. Azt hittem szétmegy a fejem. De mégis, kiegyenesedhet az ember, ha belejön... — Szegény világ van itt... — mondja még. Eltűnődöm. Mi lehet az oka, hogy itt meghúzta magát a szegénység, s nem tudják kiűzni innen. Miért? Talán mert nagy a család? Lehet, hogy ez is egyik oka! Vagy iszik a férj? Az asz- szony azt mondta, rendes... Hazaadja a pénzét. Igaza van nem nagy pénz ezernégyszáz forint! Dolgozni kellene az asszonynak is! Jászberényben biztos találna munkát. A gyerekeket is biztos el tudnák helyezni napközibe, bölcsődébe. Az idős asszony hirtelen köhögni kezd ... Ügy rázza, mintha meg akarná fullasztani. Könybe szökik hirtelen a szeme. Kivezetjük az udvarra. — Jól van most már — motyogja, s megkönnyebbe- dik kicsit. Egy kemény, régi akácfa áll a ház előtt. Szél jön, s hullani kezdenek a levelek, odahullanak éppen eléje... Serfőző Simon Magyar István helyt állt a hadseregben Porzott az út. Behemót acélszömyetegek — harckocsik — dübörögtek rajta. Az út szélén emberek álltak. Integettek és rámosolyogtak a porlepte katonákra. Az oszlop végén ment a „bika”, a harckocsivontató. Az oszlopverte por őrá szállt, ö volt a leg- szurtosabb; kevesebb kéz integetett felé. Pedig a „bika’* vezetője is megérdemli a mosolyt és a kendő- lobogtatást. Nagyszerű katona. — Magyar István őrvezető. így mutatkozott be, amikor felkerestem. Középtermetű. Sí ma, fekete haját bátra fésüli. Látszatra semmiben sem különbözik a társaitól. 1960 őszén Szolnok megyéből, Tíszaörvényből vonult be. — örömmel jött? — Nem. Kötelességből — válaszolta őszintén. Szélcserzett homlokán összeszaladtak a ráncok. Aztán nevetett. — Tudja, a bevonulás előtt a fejem se fájt. Mosás, Takarítás? Mindkettőt csak látásból ismertem. Itt meg? Mindennap szembe kerültem velük. Az első alkalommal elcsodálkoztam. Nekünk kell takarítani? Nem szégyellem bevallani: azt hittem, más fogja helyettünk elvégezni ... Nehezen „rázódott” be az egyenruhába. A katona élet útján járva, sors-vonata néhányszor mellékvágányra futott. Megfenyítették. Szüleinek a szava jutott eszébe: —- Kisfiam! Szorgalmas légy, és becsülettel végezd a rádbizott munkát. Ha így cselekszel, ném TAVALY ILYENKOR MÁR JAVÁBAN TARTOTT A SZÍNHÁZI ÉVAD. MOST MEG ÍGY NÉZ KI A SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ. AZ ÉPÍTŐK AZZAL BIZTATNAK, HOGY JANUÁR 1-RE BEFEJEZIK AZ ÁTALAKÍTÁST. lesz baj. De ha eljátszod a becsületed, akkor nagyon nehéz lesz... Nem' játszotta el a becsületét! A dicséret lapján szaporodtak a bejegyzések. Eltelt az első év. Tanult. Beszabályzó szerelő lett. Most műhelyparancsnok. Hét katona tartozik a keze alá. Ez az év különösen mozgalmas volt. De — ahogy otthon tanulta — becsülettel állta a sarat. A tavaszi gyakorlaton történt. — Az egyik harckocsi a meredek partról visszacsúszott a Dunába. A levegő szűrő beleért a vízbe és a víz feljutott a motor- térbe. Gyorsan kellett cselekednem ... Kora reggel még ugyancsak „friss” volt a Duna vize. Bizony nem kellemes a fürdés. Mégis megfürödtem. Kötelességem volt. A harckocsit megjavítottam; — folytatta az útját. Azt már nem tőle — a parancsnokaitól tudtam meg, hogy a gyakorlatok alatt alig aludt. Mindig talált munkát, valami javítani valót. »Sose várt parancsra. Magától csinálta. Jól elvégezte a feladatát. Katonai szolgálatának legszebb napjára emlékezett. — Megfáztam egy kicsit a gyakorlaton. A gyengélkedőn feküdtem, amikor szóltak: ha jobban érzem magam, menjek le a reggeli Goraközóra. Ott állt az egység; parancsokat olvastak. Egyszer csak a nevem hallottam: — Magyar István honvédet, a Varsói Szerződés tagállami egyesített fegyveres erőinek gyakorlatán végzett lelkiismeretes munkájáért hadseregparancsnoki dicséretben részesítem”. — A jutalmat és az oklevelet hazaküldtem. Azt hiszem, anyuék elégedettek velem . . . Bracsok István AZ ÖTLETES REKLÁM Egy amerikai bútorgyár nem talált vevőt egy meglehetősen kényelmetlen modern ülőgarnitúra számára. A cég kereskedelmi vezetőjének remek ötlete támadt. A garnitúrát a következő reklámmal hozta forgalomba: „legújabb slágerünk: csőbútor vendégek részére, öt percnél tovább senki sem bírja ki rajta az ülést”. A bútor forgalma erősen fellendült. Aki olvasni tanít Mezőtúr kellős közepéről gyalog indulnék az újvárosi részre, de lebeszélnek: mesz- sze van odáig, idézik Gárdonyit. Kerékpárt kapok kölcsön, ezen karikázok az újvárosi iskolához. Az iskolában Dobó Sándor pedagógust keresem, aki a környék egyetlen fiók- könyvtárának vezetője, szervezője, életrehívója. Az egyik első osztályban találok rá, a betűvetést tanítja éppen. Pontosabban az olvasást. Kezében kartonlapok, rajtuk betűk. A kartonlapokat egymás mellé helyezi, a gyermektekintetek élénken követik a mozdulatokat: — Hangosan olvassátok! — Ol-ló... A kicsik is előszedik a be- tűkirakókat, megvárja, amíg elcsitul az ezzel járó zaj, s akkor mondja: — Most nagyon nehéz feladatot kaptok, ezt mind rakjátok ki: És az asztali nagy karakóban ott sorakoztatja a mai nap tanult négy-öt szót: olló, ól, ló, öl... — Nehéz őket megtanítani olvasni? — Csak a módját kell eltalálni. Ha megszeretik, akkor már minden rendben... Amíg a gyerekek a betűkkel bíbelődnek, addig a könyvtárról beszélgetünk, arról, hogy egy év előtt könyvet csak a város központjában lévő könyvtárban kölcsönözhettek. Az adatok azonban arról árulkodtak, hogy az újvárosi részről alig-alig akadt olvasó. — Persze, mert hosszú az út — mondom. — Mert nem szerették a könyvet. — Azért, mert messze is van. — Gondolja, hogy az tít- lakók nem járnak be naponta vásárolni, vagy hivatalos ügyben, vagy másért? — Igaz. — De akármi is volt az ok, változtatni akartunk. Beszélgettünk Nagy Istvánnal, Csak a folyamatos kiváló munkát jutalmazhatja a szocialista brigádzászló és jelvény — Maga ilyen nyugodtan pipázik, mikor ég a szom- aaéd háza? — Ha hallja, az enyém biztosítva van! (x) A Szakszervezetek Országos Tanácsa a közelmúltban megállapította, hogy sok helyütt nem értelmezik helyesen a Minisztertanács és a SZOT-nak azt az 1962. január 1-én életbelépett együttes határozatát, amely a szocialista brigádoknak oklevéllel és zászlóval, tagjaiknak pedig oklevéllel és jelvénnyel való kitüntetésről rendelkezett. Az oklevelek kérdésében — amint a SZOT termelési osztályán tájékoztatták az * MTI munkatársát — nincs zavar. A szocialista címért küzdő brigádok mindannyiszor megkapják az úgynevezett „nagy” oklevelet, a brigádon belüli kollektíva által erre métónak ítélt tagjai pedig a „kis” oklevelet, ahányszor csak teljesítik a cím elnyerésének feltételeit. A félreértések a brigádzászlók és jelvények adományozása körül vannak. A rendelkezések helyes értelmezése a következő: A zászló adományozásánál különbséget kell tenni aszerint, hogy a brigád csak az idén, vagy már régebben szerezte-e meg első ízben a Szocialista címet, illetve a vele járó oklevelet. Ha ugyanis csak ebben az évben kapták vagy kapják meg első oklevelüket. akkor jövőire — feltéve. hogy ismét sikerül tel- jesíteniök vállalt kötelezettségeiket a második oklevéllel együtt már megkapják a zászlót is. Némileg más a helyzet azoknál a brigádoknál, amelyek már régebben szerezték meg a Szocialista címet. A zászlót első ízben ők is csak az idén és csak a cím folyamatos birtoklása alapján kaphatják meg. Amelyik brigád egyszer már kiérdemelte a zászlót, mindaddig újból és újból megkapja, amíg az egymás után következő értékelési időszakokban megszakítás j nélkül, tehát folyamatosan j teljesíti vállalásait. i a könyvtár vezetőjével és adott egy kis fiókkönyvtárra valót. — Hány kötetet? — Kétszázhatvanat. — Milyent? — Ifjúságit. Más alig volt először. — És a felnőttek? — Még akkor nem jöttek. Ez éppen egy éve történt. Beiratkozott másfélszáz gyerek és két-három asszony. Mit tehettem volna? — Beszélt az emberekkel? — Féltem, csak azért iratkoznának be, mert kérem rá őket, de az olvasás a valóságban elmaradna. Adtam a gyerekeknek könyvet. Mindig megmondják, a családban még ki vette kézbe. így tudtam meg, kit rni érdekel. Ezért később már kétféle könyvet vitt a gyerek. Az egyiket valamelyik szülője kedvéért. S aki többször jött olyan üzenettel, hogy az anyja ezt kéri, vagy azt, onnak megmondtam, hozza el az édesanyját, iratkozzon be és... — És? — Mondták, hogy jaj, miért nem jutott előbb az eszükbe... Beiratkoztak. A kezdet nehéz hetei, sőt hónapjai után egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a fiókkönyvtár iránt. — Célunk már eleve az volt, hogy ez a könyvtár a felnőtteké lesz, az iskolának gazdag ifjúsági könyvtára van. A padokban ülő kicsik kezdetben halk zümmögése hangos csiviteléssé, zsivajjá erősödött. — Ugye, messze van a központ? — kérdezi. — Bizony messze. — Mégsem sajnálják már a fáradtságot. — Mert nem elég megtanítani olvasni, azt kell elér- ni, hogy szeressék is a betűt. Szántó István Termelőszövetkezetek, figyelem! Megkezdődött az 1963. évi termésű KENYÉRGABONÁRA a szerződéskötés A szerződést a Malomipari és Terményfor- galmi Vállalat járási kirendeltségei kötik meg. A terv jóváhagyása után minél előbb kössék meg a kenyérgabo nárr a szerződést. SZOLNOK MEGYEI MALOMIPARI és TERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT TÖRÖK SZENTMIKLÖS KUTYA-NEKROLÖG Ne« York-ban rövid idő óta megjelenik egy újság, ! amely kutyákról szóló nekro- | lógókat közöl. 15—20 dollár I lefizetése ellenében az újság hasábjain mindenki méltathatja elhunyt négylábú ked- | vencének életrajzát és kiváló tulajdonságait.