Szolnok Megyei Néplap, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-09 / 211. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. szeptember 9. a Egy hét a külpolitikában Az elmúlt heteket általában az jellemezte, hogy a hidegháborús erők kifulladtak és láthatólag soraik átrendezésével voltak elfoglalva. A múlt héten azután a világ több pontján élénkült meg egyszerre aktivitásuk. A hidegháborús erők tevékenységének fellángolását jelezte az újabb U—2-ts kémrepülés a Szovjetunió területe fölé. Kuba körül is fokozódtak az amerikai ag- ressziós cselekmények, bár Kennedy elnök hivatalosan kijelentette, hogy az Egyesült Államok ez idő szerint nem szándékszik támadást intézni a Szigetország ellen, a világ felfigyelt arra a különös nyomatékra, amely az elnöki nyilatkozatban az „ez idő szerint”-re esett. S mint nyilvánosságra került: az Egyesült Államok több közép-amerikai ország területén létesített, támaszpontokat egy újabb Kuba elleni kaland céljaira, és ezeken lázasan folytatja az új invázió előkészületeit. Nyugat-Euró- pában a hidegháborús politika két fő-főszószólója, De Gaulla és Adenauer megbeszélései kerültek az érdeklődés homlokterébe. A két agg politikus tárgyalásai a német és nyugat-berlini rendezés megakadályozására kialakítandó közös taktika, a bonni militaristák atomfel- fegyverkezésének ügye és a Párizs—Bonn-tengely további megszilárdítása volt a napirenden. Ebben a helyzetben a szovjet diplomácia több olyan fontos kezdeményezést tett, amelynek célja, hogy ellensúlyozza a hidegháborús erős lépéseit és meghátrálásra kényszerítse őket. A Moszkvában aláírt szovjet—kubai megállapodás nemcsak gazdasági síkon ad újabb jelentős segítséget a Szigetországnak, hanem ellátja Kuba forradalmi nénét azokkal a szükséges n rn fegyverekkel is, amelyek az agresszo- rok elriasztásához szükségesek. Még jelentősebb az a kemény figyelmeztetés, amelyet a szovjet kormány az U—2-es kémrepülés ügyében intézett az Egyesült Államokhoz. Az újabb U 2-es ügy Nem kétséges, hogy azok a washingtoni körök, amelyek az újabb U—2-es kémrepülőt elküldték a Szovjetunió területe fölé, ezzel a bűnös akciójukkal meg akarták mérgezni a nemzetközi légkört Ezeket a köröket mind nagyobb nyugtalansággal tölti el, hogy az amerikai kormányzat a békeszerető erők nyomására olyan helyzetekbe jut, amikor nem tud kitérni a problémák békés rendezése elől. így történt például ez nemrég Laoszban. S a genfi leszerelési értekezleten is az amerikai delegáció kétségbeesett propagandafogásokhoz kénytelen folyamodni, hogy félre vezesse a megegyezést követelő nyugati közvéleményt és fenntarthassa hidegháborús álláspontját. Ezeket a washingtoni köröket az is idegesíti, hogy Nyugat-Berlin ügyében szovjet—amerikai eszmecsere zajlik. S bár ezeket a tárgyalásokat az amerikai kormányzat merev magatartása eddig meddőkké tette, Washington és szövetségesei attól tartanak, hogy egy szép napon valamilyen 'j szovjet kezdeményezés az ügyben, rendkívül nehéz helyzetbe juttatja majd őket. Ezért próbálták meg most az újabb U—2-es kémrepüléssel elmérgesíteni a világ- helyzetet. A szovjet kormány nagyfokú higgadtsággal párosult erélyessége azonban keresztet tett az amerikai szándékokra. A szovjet légvédelem ezúttal még nem lőtte le a kémrepülőt, de leleplezte az amerikai törekvéseket és rendkívül határozott formában figyelmeztette a nrovokáció szerzőit akciójuk folytatásának várható súlyos következményeire. S Washington bűnös cselekménye ellen oiyan széleskörű nemzetközi tiltakozás bontakozott ki, ami aligha teszi valószínűvé, hogy az amerikai kormányzat ebben az elszigetelt helyzetében folytatni merészelné rendkívül veszélyes provokatív cselekményeit. Az új algíri kompromisz- szum A hosszú hétesztendős gyarmati háborúban oly sokat szenvedett algériai nép a múlt héten, a kéthónapos válság alatt első ízben kifejezésre juttatta akaratát és sikerült is hatékonyan beleavatkoznia az események alakulásába. Akkor történt, ez, amikor a hatalomért versengő két FLN csoportosulás „már-már polgárháborúba sodorta az országot, s a viszály a francia gyarmatosító hadsereg beavatkozásával is fenyegetett, tehát a népnek azzal a reális veszéllyel kellett szembenéznie, bogy a pusztító gyarmati háború kiújul a zűrzavar nyomán. Algéria népének tüntetéseivel és sztrájkjaival sikerűit megegyezésre kényszerítenie a szembenálló vezetőket. A nép megmozdulása feltétlenül olyan fejlemény,amely biztató Algéria jövőjére nézve. Sajnos azonban a megegyezés még korántsem jelenti a politikai válság végét és a helyzet normalizálódását. Most nagyon sok függ attól: milyen körülmények között rendezik meg majd szeptember 16-án a független Algéria első parlamenti választásait. Ezek a választások ugyanis arra hívatottak, hogy megteremtsék a független Algéria első, a nép által választott politikai testületét, amely előtt olyan fontos feladatok lesznek, mint az ország alkotmányának kidolgozása és a független Algéria bel- és külpolitikai vonalvezetésének kialakítása. Nem mindegy tehát, hogy Algéria népe mennyire kap lehetőséget arra, hogy szabadon kifejezze akaratát. Ha ugyanis a képviselőjelöltek listáját egy kis csoport érdekeinek megfelelően állítják össze és az egyes politikai erők nem tárhatják a nép elé programjukat, hogy a tömegek ítéletet alkothassanak céljaikról, a választások nem hozhatják meg az annyira szükséges kibontakozást. Algéria Kommunista Pártja ezért most mindent megtesz, hogy az eljövendő választásokra olyan lehetőséget és körülményeket harcoljanak ki. amelyek alapján a tömegek valóban kifejezhetik akaratukat; Arkus István r Az Egyesült Államok Kuka-ellenes készülődéséiről New York (TASZSZ) Az amerikai szenátorok és képviselőik tovább folytatják Kuba-ellenes hadjáratukat, az amerikai kormány pedig gyakorlati intézkedéseket tesz egy újabb agresz- szió előkészítésére. Kennedy elnök pénteken a kongresszustól felhatalmazást kért arra, hogy 150 ezer tartalékost tényleges szolgálatra hívjon be. Kennedy elnök e kérését a Fehér Ház azzal indokolta, hogy „Kubában erősödnek a kommunisták. s a világ más részeiben is igen feszült a helyzet”. Az amerikai kormánynak ez a harcias lépése új láncszem azoknak a katonai, politikai és diplomáciai intézkedéseknek a láncolatában, amelyekkel agressziót készítenek elő Kuba ellen, s amelyekről meglehetősen sokat írnak az amerikai lapok. Rusk külügyminiszter csütörtökön tanácskozást folytatott latin-amerikai országok nagyköveteivel, s a tanácskozás után az amerikai sajtó azt jelentette, hogy e hónap végén Washingtonban értekezletet tartanak a nyugati félgömb külügyminiszterei. A New York Herald Tribune írja ezzel kapcsolatban: „az amerikai külügyminisztérium erőfeszítései arra irányulnak, hogy sokoldalú akciót alapozzanak meg. hogy az egész nyugati félgömb együttesen induljon Castro rendszere ellen”. A lapok elismerik ugyan, hogy több latin-amerikai állam — s elsősorban a legnagyobbak — kormányai nem mutatnak különösen hajlandóságot arra, hogy az ágyútöltelék szerepét játsszák az amerikai monopóliumok Kuba-ellenes agresszív terveiben, a sajtó azonban azt sem titkolja, hogy a tervezett külügyminiszteri értekezleten nyomóst gyakorolnak majd az ilyenekre annak érdekében, hogy megteremtsék legalább a látszatát a nyugati félgömb egységének a „kommunista Kuba ellen”, Ezzel egyidejűleg az Egyesült Államok diplomáciája aktiv tevékenységet folytat Európában is, Kuba meg- folytásának előkészítésére igyekszik felhasználni NATO szövetségeseit. Az UPI jelentése szerint múlt szerdán az Egyesült Államok politikai képviselői a NATO tanácsában Párizsban elkezdték az európai országok képviselőinek megdolgozását. A cél: elérni, hogy Anglia, az NSZK, Norvégia és Görögország kormánya megtiltsa hajóstársaságainak, hogy a szocialista országokból árukat szállítsanak Kubába. Az amerikai nagykövetségek pedig arra akarják rábirni a nyugati országok vezető köreit, hogy megszüntessék a Kubával folytatott kereskedelmüket. (MTI) Accra A ghanai parlament pénteken este egyhangúan elfogadta W. A. Amoro képviselő arra vonatkozó javaslatát, hogy élethossziglan terjesszék ki Nkrumah elnök államfői megbízását. A javaslat mellett szólalt fel Afori-Atta igazságügyminiszter és Kofi Baako honvédelmi miniszter. ♦ Belgrad Alekszandr Puzsanov, a Szovjetunió újonnan kinevezett jugoszláviai nagykövete megérkezett Belgrádba. Belgrad A Jugoszláv Vörsökereszt sürgős segélyként ezer takarót küldött az iráni katasztrofális földrengés károsultjai számára. A küldemény értéke 4 000 000 dinár. * Innsbruck Az osztrák rendőrség pénteken este újabb vizsgálatot indított ama híresztelések nyomán, amelyek szerint Georges Bidault és Jacques Soustelle, — e két szélső- jobboldali francia politikus — az osztrák Alpokban tartózkodik. Egy magasállású rendőrtisztviselő közölte, hogy állítólag az osztrák- német határ közelében fekvő Maurachban látták őket. A rendőrség nyomozást indított ezen a vidéken, de semmi olyat nem talált, amely a híreszteléseket megerősítené — mondotta a tisztviselő. • Koppenhága, Dániai látogatásának harmadik napján Gagarin megtekintette a diákok hagyományos sportünnepélyét, rrtajd feleségével együtt ellátogatott a főváros egyik élelmiszeripari üzemébe, ahol több, mint ötezer ember dolgozik. Gagarint mindenütt meleg fogadtatásban részesítették, a dán televízió pénteken külön adást szentelt neki. Este pedig a dán kormány adott estebédet az első űrhajós tiszteletére. Velence A Velencében tartózkodó Igor Stravinszky, az orosz származású világhírű amerikai zeneszerző bejelentette, hogy októberben Moszkvába és Leningrádba látogat. A ma 82 éves mester harminc éves kora óta nem volt szülőhazájában. * London A Buckingham palotában hivatalosan és szokatlanul éles hangsúllyal cáfolták a Bonnban elterjedt híresztelést a királynő állítólagos tervéről, hogy Nyugat-Né- metországba látogat. A királynő sajtófőnöke kijelentette: — Igazán megcsömörlöt- tem a bonni hivatalnokoknak ezektől a híreszteléseitől. A nyugatnémet kormány most negyedszer vetette fel a királynő hivatalos látogatásának gondolatát, holott nincs semmi olyan terv, a helyzet teljesen változatlan. Algériai hírek Algír (Reuter AP AFP) Abdel Kader százados, Algír rendőrfőnöke pénteken sajtóértekezleten bejelentette hogy az algíri rendőrség felgöngyölítette az OAS egy alakulóban lévő újabb hálózatát. Nyolc személyt letartóztattak és illegális fegyver- viselés vádjával állítják őket bíróság elé. Abdel Kader elmondotta még, hogy nagyrészt ugyanennek a vádnak az alapján, mintegy 250 ember van az algíri börtönben, köztük 80—90 európai. A politikai bizottság és a vilaják vezetői megkezdték az előkészületeket az általános választásokra, amelyek nek időpontja valószínűleg szeptember 16 lesz. Mohammed Khider, a politikai bizottság főtitkára kijelentette, hogy a jelölt listákat — melyek kisebb változtatásokkal — azonosak a már korábban ismertetett listákkal, hamarosan nyilvánosságra hozzák. Szí Hasszán ezredes, a 4. vilaja parancsnoka pénteken újságírók előtt kifejtette azt a véleményét, hogy a tűzsziineti megállapodás ellenére az algériai válság nem szűnt meg. „Semmit sem rendeztek, a politikai problémák még megoldásra várnak” — mondotta. Kijelentése szerint nem jutottak még megegyezésre a választások időpontjában és a jelölt listák öszeállításában sem. Ferhat Abbasz, az algériai ideiglenes kormány volt miniszterelnöke pénteken Sé- tifből Algírba érkezett. Ab basz két héttel ezelőtt utazott el Algírból (MTI) A mull árnyal Nyugat-Európán Moszkva, (TASZSZ) — De Gaulle tábornok kormánya ma a bonná kancellár legszorosabb szövetségesei közé tartozik. A múlt árnyai borulnak Nyugat- Európára — írja V. Matve- jev, az Izvesztyija szemleírója a lap pénteki számának „Üj tengely, régi szekér” című cikkében, amely a francia elnök nyugat-németországi látogatásával foglalkozik. A riporterek televíziós kameráinak objektívjei elsősorban természetesen az ünnepségek főszereplőire irányulnak. Schröder és Couve de Murville külügyminiszterek alakja a háttérben marad. pedig ők foglalkoznak azoknak az intézkedéseknek a gyakorlati megfogalmazásával, amelyeket főnökeik agyainak ki — folytatódik a cikk, majd megállapítja, hogy jelenleg Couve de Murville vállán nyugszik azoknak az elképzeléseknek a gyakorlati megvalósítása, amelyeket De Gaulle tábornok táplál a „megújhodott Európa” megteremtéséről és Franciaországnak visszaszer- zendő nagyságáról és dicsőségéről. Couve de Murville legutóbbi megnyilatkozásainak középpontjában az az elgondolás áll, hogy „minél előbb ki kell egészíteni a Közös Piac elnevezésű gazdasági összefogást a benne részt vevő hat ország politikai uniójával, amelynek magva a Bonn—Párizs-tengely”. A francia nemzetgyűlés július 13-i ülésén Couve de Murville a képviselők előtt felvázolta a Nyugat-Európa ..politikai unióját”, amelynek feladata „ellensúlyozni a Szovjetuniót” és elősegíteni a „békés rendezést az Atlanti-óceántól az Uraiig”. Lámcsak. mire céloz a francia külügyminiszter, s ehhez tapsolnak barátai Bonnban! Még mélyebbre temetik a gondolatot, amelyért a francia hazafiak ha-- coltak a második világháborúban. ' A cikk szerzője megjegyzi, Adenauer és miniszterei már a Közös Piac kezdete óta hangoztatják, hogy Nyugat- Európa keretein belül nemzetfölötti hatalmat kell létrehozni. De Gaulle kifogásai arra kényszerítették Aden- auert, hogy — legalábbis ideig-óráig — hozzájáruljon a nyugat-európai országot nemzeti szu verénitásána1 meghagyásához, de úgy, hogy kíil- és hadügyi politikájukat a francia—nyugatnémet vezetés abroncsával fogják össze. Ezt sürgette De Gaulle-ná Adenauer, amikor július elején Franciaországban vendégeskedett. Ennek az „ösz- szefogásnak” az erőltetéséhe ’ ragaszkodik a bonni kancellár most is, amikor ő látja vendégül De Gaulle-t Mintha attól tartana, hog> társa meggondolja magát és eláll a tervtől. Szembetűnő a bonni propagandaszolgálat erőfeszítése is — jegyzi meg a szem- leíró. A bonni propagandisták úgy tüntetik fel, mintha a tervezett összefogásban Franciaország vinné a fő szólamot, nempedig az NSZK. „Valósággal meghökkentő, hogy a tiszteletre méltó francia politikusok milyen könnyen tévesztik össze vágyaikat a valósággal”. — Tudják-e Franciaország vezetői, hová juttatják hazájukat, amikor kiépítik az együttműködést azokkal, akik kockázatosán elutasító álláspontot foglalnak él a második világháború európai maradványai felszámolásának kérdésében, azokkal, akik egyre tolakodóbban követelik az ellenőrzést az atomfegyverek felett, s mindezt a Szovjetunió ellen irányuló „kommunistaellenes- ség” kopott, elnyűtt zászlaja alatt? — fejeződik be a cikk. A De Gaulle—Aden- auer-szövetség platformja olyan anyagból épül, amely miatt széthullott és porrá- foszlott Hitler és Mussolini hírhedt világuralmi politikája. (MTI) VILÁGMOZAIK Szaruhártya műanyagból A kutyák, különösen a bulldogok és a kínai selyempincsik. gyakran vakulnak meg a szarúhártyában lerakodó sötét pigment következtében. Két állatorvosból, egy szemorvosból és egy technikusból álló csoport, műanyag szarúhártyát készített számukra. A szaru- hártya luzitból készül és miután az élő szövettel nem azonosul, ezért a peremére teflonból készült gyűrűt illesztenek. A műanyag szaru- hártyát pontos mérték után készítik a „betegek” számára. A teflongyűrűt — amelyet egyébként általában véredények pótlására használnak a gyógyászatban — öltésekkel kapcsolják a szemhez. Miamiban több kutyán hajtottak végre ilyen sikeres műtétet, s feltehető, hogy a módszert embereknél is alkalmazni lehet. Oliver Twistet hazarendelték Az angol hatóságok kötelezik egy 13 éves színész apját, hogy haladéktalanul hívja haza fiát, az „Oliver Twist” című Dickens regényből készült Musical főszereplőjét, amerikai vendégjátékáról. A rendőrség figyelmeztette az apát. arra az angol törvényre, amely 14 éves kor alatt megtiltja angol gyerekeknek, hogy Anglia területén kívül pénzt keressenek. Aranvláz egy holland kisvárosban A 26 ezer lakosú kelet-holndiai Kämpen városkában valóságos aranyláz lett úrrá az embereken és nem kerülte el a városatyák méltóság- teljes személyét sem. Az a hír terjedt el a városkában, hogy a két évvel ezelőtt elhunyt: Comelis van Putten ezer font sterling értékben aranyérmeket rejtett el a háza melletti fészerben a második világháború idején. A városka lakossága közül egyesek most éjszakánként belopóznak a fészerbe, és egyik árkot a másik után ássák, hogy felfedezzék a kincset. Néhány nappal ezelőtt, egy kíváncsi szomszéd rajtakapta az egyik kampeni városatyát, amint éppen arca verejtékével öntözte a fészer egyik sarkában kiásott jókora árkot. A kincskeresők egyelőre teljesen hiába fáradoznak, s a kampeniek kezdenek ráébredni, arra, hogy valaki alaposan rászedte őket. Indián bölcsesség Az amerikai Arizona államban élő Navajo indiánok máig is tartják magukat egv régi hagyományhoz: a törzsi szokások megtiltják, hogy a férjek valaha is meglátogathassák anyósukat! A föld legelhagyatottabb múzeuma Cape Evansban a déli sarkkörön azon a helyen ahol Scott kapitány 1911. évi délsarki expedícióján több mint 30 emberével lakott az úizélandi Antarktisz társaság öt tagja most múzeumot létesít a nagy felfedező és társai által épített barakok- ban. Már annyira kiszabadították a barakokat a jég és a hó alól, hogy szinte tel jesen "Ikéoziilhetett a Robert. Scott em’ékeket őrző antarktiszi múzeumj