Szolnok Megyei Néplap, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-08 / 210. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. szeptember 8. ilaw*imiwujaaaaiwJWBr? pontot akar szerezni Hódmezővásárhelyen. A Jászberényi Lehel a Kecskeméti TE-t fogadja. A két együttes képességeit mérlegelve reméljük, hogy a jászberényiek győztesen hagyják el a játékteret; A Jászberényi Vasas a Békéscsabai Épíőkhöz utazik. Nehéz feladat előtt áll a Vasas, mert még mindig több sérültjük van és így ezúttal is csak tartalékosán vehetik fel a küzdelmet. A jelenleg első helyen álló békéscsabaiak pedig még egy komplett Jászberényi Vasasnak is komoly akadályt jelentenek. A Vasasnak az elmúlt hetinél sokkal jobban kell játszania, ha tisztes eredményt akar elérni Békéscsabán. * Az asztalitenisz NB. I-ben vasárnap lesz a rajt. A Szolnoki MÁV női csapata az első fordulóban a Szegedi Szpartakuszt fogadja. A mérkőzést 9,30-kor játsszák le az újvárosi iskola tornatermében. * A Bratislavában az elmúlt vasárnapra tervezett, de elhalasztott Bratislava! SzloSzombati sportműsor vasamap nazai pályán próbál pontot szerezni a MÁV NB 11-es labdarúgóegyüttese. A vasutas csapatnál a két kulcsjátékos — Cselényi és Csábi — sérülése miatt nyomott a hangulat. Mindkettőjük játéka még vasárnapra is bizonytalan. Az új játékosoknak viszont szokatlan az NB II-ben tapasztalt nagy terhelés és egyik-másiknál jelentős a formaingadozás. AZ Egyetértés ellen nem könnyű győzelmet szerezni még hazai pályán sem. Erre mutat, hogy a totó-tdppek is igen változatosak. Nem ritka néhány országos lap sport- rovatában a két tipp sem. Ha a vasutas csapat meg akarja szerezni az annyira fontos bajnoki pontokat, akkor aZ eddiginél sokkal nagyobb erőbedobással és ész- szerűségg-1 kell párosulnia játékának. A régi, kipróbált játékosok rutinjukkal, a fiatalok pedig fáradhatatlan küzdőszellemükkel áthidalhatják a nehézségeket. Az összeállítás csak közvetlenül a mérkőzés előtt dől el. A „nagy” mérkőzés előtt 13,45-kor a jászapátiak szimpatikus együttese és a MÁV II játszik megyei bajnoki mérkőzést, ezt megelőzőleg pedig aZ ifi csapatok küzdenek a bajnoki pontokért. Az eddigi találkozók mindig sportszerűek és színvonalasak voltak és bizonyos, hogy most is jó mérkőzést láthatunk. * Megyénk NB. 133-as labdarúgó csapatai közül a Törökszentmiklósi Vasas otthonában fogadja az Orosházi Kinizsi együttesét. A törökszentmiklósiak az elmúlt vasárnap Szolnokon az MTE-től vereséget szenvedtek. Ennek ellenére bízunk a gépgyári fiúkban, hogy ezúttal a tőlük megszokott lelkes, jó játékkal rukkolnak ki és mindkét pontot sikerül- otthon tartaniok. A Martfűi MSE a Mező- hegyesi MEDOSZ ellen játszik hazai pályám A cipőgyáriak legutóbbi mérkőzésükön Cegléden, a volt NB. II-es Ceglédi Vasutastól kaptak ki. Azt várjuk, hogy hazai környezetben, szurkolóik lelkes biztatása mellett képesek lesznek mindkét bajnoki pont megszerzésére is. A Szolnoki MTE ezúttal Hódmezővásárhelyen, az ottani MEDOSZ ellen veszi fel a küzdelmet Az MTE legutóbb 2:0-ás győzelmet ért el ha2ai pályán a T. Vasas ellen. Ennek ellenére játékuk egyáltalán nem volt meggyőző. A hódmezővásárhelyiek pedig Szarvasról vitték haza mindkét bajnoki pontot. Az MTE-nek az elmúlt, hetinél sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania, ha TITASZ—ITSK tabáni pálya, 16, Sándor J. Szolnok városi KISZ bajnokság: Rangadó mérkőzésre kerül sor a cukorgyár és a járműjavító KISZ csapatai között. Ez a találkozó sorsdöntő a bajnokság kimenetelére. Jelenleg a cukorgyár áll a tabella élén jobb gól- aránnyal a jármű javító előtt. A mérkőzést a MÁV sporttelepen 16 órakor játsszák le. TEKE NB L: Ózdi Kohász—Pápa Szolnok, Járműjavítói négyes pálya 15 óra. KOSÁRLABDA A Szolnoki Vörös Meteor NB I-es női kosárlabda csapata a bajnokságra való felkészülés során ma Békésen játszik barátságos mérkőzést. Húsz ország neves írói gyűlnek össze Edinburghban Húsz ország neves írói jelentették be részvételüket az edinburghi ünnepi játékokkal egyidőben megkezdődő edinburghi nemzetközi írókongresszuson. Az írók között van llja Ehrenburg, Jean-Paul Sartre és Nathalie Saraute, Aldous Huxley, továbbá Stephen Spender, valamint Norman Mailer és Henry Miller is. A kongresszus augusztus 19-én kezdődik. — SOK GYÜMÖLCSÖT fo. gyasztanak a szolnokiak. Körtéből naponta 30. dinnyéből 270, szőlőből pedig több mint 20 mázsa fogy el. Ha szép és jómin őségű lisztet akar: cseréljen a Szolnok megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat malmaiban. TÖRÖKSZENTMIKLÓS KARCAG KUNSZENTMÄRTOlí JÁSZAPÁTI JÁSZBERÉNY JÁSZLAD ANY KUNHEGYES MEZŐTÚR SZOLNOK TISZAFÖLDVÄR TISZAFÜRED 1962. szeptember 10—16-ig: ván—Tatabányai Bányász közötti páros atlétikai viadalt vasárnap bonyolítják le. A tatabányaiakkal — mint kölcsönversenyző — a Szolnoki. MÁV két női1 atlétája, Magony Ágnes és Cseh Katalin is Bratislavába utazik. * A megyei atlétikai szövetség vasárnap rendezi meg Szolnokon, a MÁV sporttelepen — délelőtt 9 órai kezdettel — Szolnok megye 1962. évi serdülő-, ifjúsági- és felnőtt ügyességi csapat- bajnokságát. # Megyénk ifjúsági- és felnőtt birkózó-válogatottja is szőnyegre lép vasárnap. Jászberényben rendezik meg 10 órai kezdettel a Lehel klubban Heves- és Szolnok megye ifjúsági- és felnőtt válogatottjainak találkozóját. Az erőviszonyok ’ ismeretében nagy küzdelmekre és jó mérkőzésekre van kilátás. * A Budapesten sorrakerülő súlyemelő világbajnokság külföldi vendégei közül elsőnek a japán csapat érkezett meg IL—14-es gépen a Ferihegyi repülőtérre. Állandó mü sorszámok: KOSSUTH RADIO: 4.26: Rákó czi induló. — 4.30: Hírek, időjárás jelentés, — 4.35-től 7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.30: Hírek, idő járás jelentés. — 6.00: Falu- ládió. — 6.35: Sport- és totóhírek. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek, időjárásjelentés. — 7.10: Üj könyvek. — Kb.: 7.30: Színházak és mozik műsora. — Kb.: 7.45: Hirdetőoszlop. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00 : Műsorismertetés, idő járás jelentés. — 8.08: Technikai szünet. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek, lapszemle, idő járás jelen tés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jó éjszakát, gy erekek! — 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti Krónika, idő járás jel entés. — 21.59: Időjelzés. — 24.00: Hírek, idő járás jelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: VízjelzŐszolgálat. PETŐFI RADIO: 5.00-tői 8.00-ig : Reggeli zene. Közben: 5.30: Hírek. — Kb.: 6.25: Színházak és hangversenyek műsora. — 6.30: Torna. — 8.00: Hírek, idő járásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. — 13.50: Idegen nyelvű vízlejzőszolgálat. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 16.00: Hírek, időjárásjelentés. — 18.00: Hírek, időjárásjelentés. — 23.00: Hírek, időjárásjelentés. — 23.15: Műsorzárás. 17.20: Világvége. Elbeszélés. 17.40: Könnyűzene. — 19.05: külföldi sajtó hasáb jairóL 19.15: Ernster Dezső énekek PÉNTEK HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10; Operettmuzstka. — 9.oo: Beszéljünk szépen magyarul. — hallgatóinak hangversenye. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Magyar nóták. — 11.00: Lányok, asszonyok... — 11.20: Operarészletek. — 11.52: Napirenden... — 12.10: Mindenki kedvére. — 13.50: Atyai hajlék. Elbeszélés. — 14.10: Heti zenés kalendárium. — 15.10; Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.25: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.05: Uttöróhíradó. — 16.25: Händel: Békeóda. — 17.15: Tánczene. — 17.55: Ifjúsági Magazin. — 18.20: Könnyűzene. — 18.50: Szóljon hozzá! — 19.10: Donizetti: Lammermoori Lucia. — 21,45: A tűz. Elbeszélés. — 22.15: Sport- híradó. — 22.30: Népi zene. — 23.05: így neveltek ti. Vidám műsor. — 23.20: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO: 14.20: A HegedOs-trló Játszik. — 14.40: Kórófi. Mese. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.50: Népi zene. — 16.35: E16 világirodalom. — 16.55: Kórusok. — 17.15: Termelés több műszakban. — 17.25: Katona Lajos és Sándor Renée hangversenye. — 18.10: Operarészletek. — 18.40: Isemeretterjesztó előadás. — 18.50: Sztarstyuk: Román szvit. — 19.05: Leszedik a szólót... Népdaljáték. — 19.40: Gondolatok a mezőgazdaság * helyzetéről, jövőjéről. — 19.55: Édes anyanyelvűzik. 20.00: Operarészletek. KEDD KOSSUTH RADIO: 8.10: Tánczene. — 9.00: Mozart: Bécsi szonatina. — 9.10: A Gyer- mekródió műsora. — 9.40: Mezei csokor. — 10.10: Hazafiak. Rádiójáték. — 11.47: Tömegdalok. — 12.15: Operarészletek. — 13.00: Hortobágyi orgona. Elbeszélés. — 13.20: Fúvószene. — 13.50: Vörösmarty versei. — 14.00: Népi zene. — 14.35: Afrikai vadállatok a filmkamera előtt. 15.10: Megtudtuk, elmondjuk. — 16.25: Ope- rettrészletek. — 17.15: Faluról falura. 18.10: Tánczene. — 18.40: Petrovics Emil: Lüzlszt- ráté — koncert vígopera. — 19.25: A Szabó család. — 20.25: Csehszlovákiai képeskönyv. — 21.15: Tanítók, tanárok fóruma. 21.35: Szórakoztató népi muzsika. — 22.15: Mai szemmel... — 22.25: Kamarazene. — 23.30: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Operarészletek. — 15.10: a kristályokrőL — 15.25: Tánczene. — 16.05: Chopin-zongoraművek. — 16.40: Riportműsor. — 16.55: Könnyűzene. — 18.10: Vita mai prózánk problémáiról. — 18.40: Gulyás László: Kisbojtár — szvit. — 19.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 19.15: Köny- nyű hangszerszólók. — 19.32Muszorgszkij összes dalai. — 19.55: Koldúsopera. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Könnyűzene. — 9.00: Versek. — 9.10: Iskolai kórusok énekelnek. — 9.20: Zenekari muzsika. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Népi zene. — 11.00: Elő világirodalom. — 11.20: Szemelvények Saljapin önéletrajzából. — 12.15: Mindenki kedvére. — 14.00: A polgármester úr. Regényrészlet. — 14.20: Dalok. — 14.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.10: A Gyermekrádió énekszakköre. — 15.30: Hazai kistükör. — 15.45. Szív küldi szívnek szívesen. — 16.20: A fogadtatás. — 16.40: Andrzej Hiolski énekel. — 17.15: Tánczene. — 18.05: A budai Sánj dor-palotában történt. — 18.20: Operettindulók. — 18.40: 'Menyasszonyok, vőlegények iskolája. — 19.00: Pénteken este __23.15: Ka marazene. — 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Tánczene. — 15.15: Versek. — 15.30: Operarészletek. — 16.05: Ravel: G-dúr zongoraverseny. — 16.30: 1000 szó franciául. — 16.40: Népi zene. — 17.15: Zenei műsor. — 17.40: Ifjúsági filmklub. — 18.10: Dénes Vera és Gabos Gábor hangversenye. — 18.50: Hudec: Nyitány. — 19.05: Amelita Gali-Curci énekel. — 19.30: Eszmecsere... — 19.40: Régi magyar dalok. — 20.00: Szimfónikus zene. — 20.40: Legkedvesebb verseim. — 21.55: Kulturális jegyzet. SZOMBAT *wrin —w——m—i SZERDA KOSSUTH RADIO: 8.10: Népi zene. — 9.00: A Holt- Számos két partja. Regényrészlet. — 9.20: Kórusok. — 9.30: Operettrészletek. — ío.iO: Üttö- rőhlradó. — 10.30: Zenekari muzsika. — 11.25: A Szabó család. — 12.15: Csehszlovákiai képeskönyv. — 13.05: A Rádió jogi műsora. — 13.20: Népi zene. — 14.00: Könyvismertetés. — 14.20: Német romantikus operákból. — 15.10: Meseműsor. — 15.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: A barátság hullámhosszán. — 16.40: Dalok a forradalomról. — 17.15: Mozart-művek. — 17.41: Közvetítés az Egyetemi Színpadról. — 18.31: Tánczene. — 19 05: Riportműsor. — 19.20: Egy ária több arca. — 20.25: Közvetítés az atlétikai Európa-bajnokságról, Belgrádból. — 20.40: Rózsa Sándor. Folytatásos rádiójáték. — 21.10: Zenés összeállítás. — 22.25: Mahler: VT. szimfónia. — 23.50: Jan Cordowener zenekara Játszik. PETŐFI RADIO: 14.20: Könnyű fűvószene. «=• 14.40: Orosz nyelvlecke VH. osztályosoknak. — 15.00: Schubert- és Liszt-művek. — 16.05: Kamarazene. — 16.40: Versek. — 16.55: Tánczene. - 17.15: Orvosi tanácsok. — 17.20: Zenés ajándékműsor ínarj üzemek dolgozói- 18.10: Szimfónikus zene. — 18.45: Ház a domboldalon. Elbeszélés. — 19.05: Katonadalok. — 19.30: Vonzalom és hűség az állatok világában. 19,55: Ray Collígnon orgonái. — 20.15- Dt>e- rarAozleték. CSÜTÖRTÖK I KOSSUTH RÁDIÓ: 8.101 Operarészletek. — 9.00: Menyasszonyok, vőlegények Iskolája. — 9.20: Szívesen hallgattuk. — 11.52: Gratulálunk! — 12.15: Dallal, tánccal a világ körül. — 12.50: Versek. — 13.05: Könnyűzene. — 13.40: Lányok, asszonyok... — 14.00: Beethoven: IV. szimfónia. — 14.40: Nagy magyar elbeszélők. — 15.10: Előszóval — muzsikával. — 16>.50: Hét nap a külpolitikában. — 17.10: Könnyűzenei híradó. — 17.45: A Rádió dráma- műhelyében. — 18.00: Magyart Imre lemezeiből. — 18.10: A Rádió irodalmi hetilapja. — 18.50: Takács Paula és Simándy József énekel. — 19.20: Rózsa Sándor. Folytatásos rádiójáték. — 20.20: Közvetítés az atlétikai Európa- bajnokságról. — 20.30: Luxemburg grófja. Nagyoperett három felvonásban. — 0.15: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Könnyűzene. — 15.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.25: Zongoramuzsika. — 15.56: Horgászok ötperce. — 16.06: A nagymenő. Rádiókomédia. — 16.50: Hanglemezgyűjtők ötperce. — 17.10: Orvosi tanácsok. — 17.15:: Bruno Walter — írásaink tükrében. — 18110: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.05: ü.1 technika az orvostudományban. VASARNAP Családiház építését javítását, tatarozását minden anyag hozzáadásával vagy a megrendelő által adott anyagból is. kedvezményezett áron vállaljuk VEGYESIPARI KTSz Ke n g y e 1 KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Reggeli hangverseny. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A csodafű. Mesejáték. — 9.50: Gyermekkórus. — 10.10: Vonzalom és hűség az állatok világában. — 10.35: Könnyűzene. — 11.18: Egy ária több arca. Bellini: Norma — Casta Diva. — 11.52: Napirenden... — 12.15: Tánezene. — 13.00: Halnaltól éjfélig. — 13.15: Egy falu — egy nóta. — 13.50: Mese is. meg nem is. — 14.00: Walter Gieseking zongorázik. — 14.40: Sportoló Ifjúság. — 15.10: Reeényismertetés. — 15.35: Operetírészletek. — 16.05: Lányok, asszonyok ... — 16.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Moszkvai tudósítónk Jegyzete. — 17.20: Operakettősök. — 17.40: Az Ipari rovat műsora. — 18.00: Ponyvára került szívszerelem. Zenés összeállítás. — 18.40: Ifjú Figyelő. — T9.00: Tánczene. — 20.25: Közvetítés az atlétikai Eurőna-baJnok- sáaről. Belgrádból. 20.40: Szim- sóniktis zene. — 21.50: Népdalcsokor. -— 22.15: Könnvűzene. — 23.10: Az ördönsős. Rádiójáték. — 23 35: Balettzene. — 0.10: Cigánydalok. PFTAvt Rímó: 14.20: Operettrészletek. — 15.15: Madrigálok. — 15.35: Elbeszélés Lomonoszov életéről. — 16.05: Kamarazene. — 16.45: 1000 sző franciául. — 16.55: Fúvószene. — KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Falusi életképek. — 8.20: Könnyűzene. — 9.05: Édes anyanyelvűnk. — 9.10: Kiváncsiak klubja. — 10.00: Gyermekkórusok. — 10.15: Zenés versenytábla. — 10.40: Tánczene. — 11.56: Hallgatóink figyelmébe. — 12.15: Operettmelődiák Lehár műveiből. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Művészlemezek. — 13.40: Rádiőlexikon. — 14.10: Magyar nóták. — 14.40: ÜJ művével Jelentkezik Dobozy Imre. — 15.00: Beszélgetés a zenéről, — 15.50: Könnyűzene. — 16.30: ÜJ Zenei Újság. — 17.10: H. félidő! Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 18.00: János vitéz Rádiójáték. — 19.02: Nemzetköz1 kaleidoszkóp. — 19.22: Tánczene — 20.10: Közvetítés Belgrádból az atlétikai Európa-bajnokságról. — 20.20: Népi zene. — 20.35: Emberek között. — 20.45: Anne Christe. Dráma. — 22.10: Vasárnap sportja. — 22.35: Duke Ellington zenekara. Játszik. — 23 on- Zenekari muzsika. — O.J0- Népt zene. PETŐFI R ADIŐr 7.30: Az unitárius egyház félórája. — 8.00: Orgonamüzsika. — 8.30: Mit hallunk a Jövő héten? — 9.00: Operakalauz. Cimarosa: A titkos házasság. Ismertetés. — 10.00: Versek. — 10.10: Térzene. —. 10.40: Bécsi ünnepi hetek. — 11.40: Tananyag és műveltség... — 12.30: Vadak, vadászok, vadászatok. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Egy falu — egy nóta. — 14.15: Műsorismertetés. — 14.20: Miska bácsi lemezesládája. — 15.00: Francia operettmuzsika. — 15.50: Adv Endre verseiből. — 15.55: Énekkarok énekelnek. — 16.15: Falusi gondok — gondolatok. — 16.30: Cieándi lakodalmas kének. — 17.10: Schumann: Genovéva. Négyfelvonásos opera. — 19.50: Gershwin: Két rapsződia. — 20.05? ■pvarrii'r ón^Trel. — ?n.20: Történelmi fo+«r+4nete: Hannibál a kapuk előtt, VÍZILABDA OB I.: Szolnoki Dózsa—Bpesti Szpartakusz Szolnok, Damjanich uszoda, 17.15, Somóczy dr. A jelenleg második helyen álló BVSC Egerben, az FTC a Vasas Izzó ellen, az TI. Dózsa pedig a Tüzér utcában a Bp. Honvéd ellen száll vízbe. ATLÉTIKA Megyei atlétikai bajnokság, — serdülő, ifjúsági és felnőtt versenyzők részére, Szolnok, MÁV sportelep, 16.00. LABDARÜGAS Megyei bajnoki: Szó. Kinizsi— Szó. Honvéd Szolnok, cukorgyári pálya, 16 óra. Szolnok városi bajnokság: Papírgyár-Megyei Kórház Szolnok, bútorgyári pálya, 16, Bállá Gy., Sf É HIÉ m H in Proust kéziratokat kapót! a párizsi nemzeti könyvtár A párizsi Nemzeti Könyvtár néhány napja igen értékes Marcel Proust kéziratok birtokába került. A kéziratok eddig az író egyetlen örökösének, unokahugának tulajdonában voltak. Julien Cain, a Nemzeti Könyvtár igazgatója mindent elkövetett, hogy megvásrolhassa őket, miután Mante-Proust asszony több amerikai gyűjtővel is tárgyalt a kéziratok eladásáról. A kéziratok között van Proust hét részből álló „A letűnt idők nyomában” című regényének egy része, továbbá Baudelaireről és más francia költőről írt számos cikk kézirata. Marcel Proust unokahuga — ezenkívül a könyvtárnak ajándékozta — azokat a leveleket, amelyeket nagybátyja Robert Drey- fushoz intézett. Tizenkét új magyar játékfilm a Hunniában és a Budapest Stúdióban A Hunnia és a Budapest Filmstúdióban egyidejűleg tizenkét új magyar játékfilmen dolgoznak. „Búcsúzik” a gyártcü az Esős vasárnap és a Fagyosszentek. „Beiratkozott^ a gyártási főosztály forgatási naplójába a Mid néni és A Csend. A Mici néni című új magyar vígjátékot Hámos György novellájából Mamcserov Frigyes rendezi. A Csend című új magyar film a második világháború napjaiban játszódik, s a budapesti ellenállási mozgalom egyik hőséről, a nyomtalanul eltűnt Szírről és csoportjáról szól. Rendezője Zoliay Pál. A forgatókönyvet rendezőszakos főiskolások írták. Több produkció most szeptember első napjaiban is a műtermek, valamint a budapesti utcák és néhány vidéki város, illetve település között „pendlizik”. Külső felvételeket készítenek a Párbeszéd című új magyar film alkotói. Az isten őszi csillaga című új magyar für- forgatócsoportja pedig a Hunnia pasaréti műtermében „ütött tanyát”.