Szolnok Megyei Néplap, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-26 / 199. szám

1962. augusztus 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Bizakodó, őszinte szóval a kongresszusi irányelvekről Szívós Éva igazgató: Sokatmondó az irány­elveknek az általános kulturáltságra vonat­kozó része Pedagógusok részére tar­tanak évnyitó előtti tájékoz­tatót a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban. Szü­netben néhány nevelő átsiet a Tisza Szálló halijába egy feketére. Szívós Éva, a Var­ga Katalin Leánygimnázium igazgatónője ugyanezt teszi; ott találunk reá. — Órákig tudnék beszél­ni az irányelvekről, annyira megragadtak, annyiszor átta­nulmányoztam őket — szól. — Nem tehetem; a követke­ző előadás éppen a KISZ- szervezetek iskolán belüli tevékenységéről szól, ami igen érdekel. Azt hiszem, a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség és a nevelők kapcsolata a kongresszust követően mi­nőségi változáson megy át... — Sokatmondó számomra az irányelveknek az általá­nos kultúráltság fokozására vonatkozó része; erősbödő kibontakozása annak a he­lyes elvnek, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk; — azaz, mi peda­gógusok az életre tanítunk. Azok a munkásemberek, szö­vetkezeti gazdák, kik a gya­korlati oktatáson közvetlen munkatársaink, a tanítás mellett a nevelésben, a szo­cialista tudatra nevelésben megbecsülhetetlen fegyver- társaink lehetnek;., Dr. Egei Lajos bíró: El­tűnt a bizalmatlanság légköre A Szolnok megyei Bíróság szabadságát élvező bírája, dr. Egei Lajos jobban ráér... Mikor az irányelvek szóba kerülnek, előkeríti a Nép- szabadság sok forgatástól gyűrött mellékletét. Mint kis­vártatva kiderül, alaposan ismeri a benne foglaltakat, mégis érdeklődéssel, sőt sze­retettel pillant a lapokra. — Az irányelvek folytatás és kezdet. Folytatása annak a politikának, mely eddig a Magyar Szocialista Munkás­párt sajátja volt; s kezdete, alapja további sikereinknek — úgymond a megyei bíró­ság pártalapszervezetének tit­kára. — Nem egy pártonkí- vüli értelmiségit hallottam így szólni az irányelvekről: ezt nekünk csinálta a párt! — Hozzátenném, hiszen ér­ted: nekik is —- folytatja. — Őszintén örülök annak, amit az irányelvek leszögez­nek: az iskolai felvételeknél nem a származás, hanem a tanulmányi eredmény a dön­tő. Van fogalmad arról, hány szülő szívéből tűnt el a gyer­mekéért érzett szorongás, s lépett annak helyébe szocia­lizmust építő bizakodás?! Tízezrekébe, barátom, száz­ezrekébe! Mit gondolsz, csak a kommunisták fel tudják építeni Magyarországon a szocializmust, a kommuniz­must? Én azt hiszem: egy- magukban, ha többet is ad­nak hozzá, mint a párton- kívüliek, akkor sem. Elvhű párttagság, sok-sokmillió ba­rát. szimpatizáns: ez az erő! Természetes, hogy a bírót az irányelveknek a törvé­nyességre, s a határozatnak a törvénysértésekre vonat­kozó része szintén különösen rdekli. Megpendítem ezeket is... — Az utóbbi kérdést a párt lezárta; jól zárta le, tiszta víz került a pohárba. A fokozott törvényességnek — hidd el — mi bírák és szoros munkatársaink, az ügyészék örülünk legjobban. Érzed, mennyire eltűnt a bi­zalmatlanság légköre az egész országból? Ez a mi munkánk­hoz biztos talajt ad. Kurtán így mondhatnám: a szárma­zás, az osztályhelyzet nem súlyosbító körülmény többé. Tehát mi, büntetőbírák el­sődlegesen azt vizsgálhatjuk, mit követett el a vádlott; s csak személyiségének megíté­lésénél vesszük figyelembe osztályhelyzetét. El ne írd nekem valahogy: a vádlott személyében rejlő társadal­mi veszélyesség értékelése változatlanul nagyjelentősé­gű. Más a társadalmi veszé­lyesség, s megint más a szár­mazás... — fejezte be a be­szélgetést dr. Egei Lajos. Zsák István szocialista brigádvezető: „A párt­tagság megtiszteltetés sokunk vágya” Olajos arc, olajos kéz, tiszta tekintet. Ez az első impresszió Zsák Istvánról, a MÁV Járóműjavító Üzemi Vállalat személykocsi gőzfű­tési brigádjának vezetőjéről. Brigádja nem akármilyen brigád; 1960 januárja óta viseli a „szocialista” címet. Zsák elvtárs tetszését az MSZMP VIII. kongresszusá­nak irányelvei közül a kul­turális forradalomra és a párt­építésre vonatkozók nyerték meg elsősorban. — Mi, itt a brigádban, mind a tizenegyen hiszünk abban, hogy az eddig elért technikai győzelmet kulturá­lis győzelem követi — állít­ja. — Mondhatom, hogy „mi”, hiszen az irányelvek­ről beszélgettünk. Az általá­nos kulturális felemelkedés, gondolom, mindinkább eltün­teti az emberek közötti kü- iönbséget. Érdekes, hogy e szocialista brigádnak egyetlen párttag tagja van, s — az sem a brigádvezető, hanem „egy­szerű,, tag, Nádasdi József.,. — A párttagság megtisztel­tetése sokunk vágya — mond­ja Zsák István. — Jó volt olvasnunk, hogy az új párt­tagok zöme a fiatalság sorai­ból kerül majd ki. Nagyon helyeslem, hogy a párt igen alaposan, szinte pontokba szedve szögezte le: ki tekint­hető kommunista embernek. Ez által az azzá válást, vagy legalább az ahhoz hasonlóvá válást könnyítette meg. Módosították az Orkán lárvazúzóqéoet Ä „munkás szemmel" Néhány nappal ezelőtt „Munkás szemmel” címmel cikket közöltünk a Tisza Ci­pőgyár egyik műhelyéből. Ez alkalommal néhány munkás elmondta, hogyan látja az üzem és a műhelyvezetők munkáját. A nyilatkozatban több olyan dolgot elmondtak, ami a termelő munka megja­vítását szolgálná. Bírálták a 39/B műhely vezetőjét is, mert esetenként goromba. A cikk, jobban mondva a munkások véleménye — aho­gyan a gyárban mondják: nagy port vert fel. Az üzem­rész vezető szakemberei a pártalapszervezet titkárával közösen még a cikk megjele­nése napján összehívták a dolgozókat. Az összehívás helyénvaló is lett volna, ha azért te­szik, hogy megbeszéljék, ho­gyan szüntethetik meg a fel­említett hibákat, kinek mi még a mondanivalója stb. Vagyis, ha arra törekednek, hogy egyenesbe hozzák a mű­helyt. Csakhogy a „megbe- beszélés” nem ezért történt, hanem azért: Nehogy a cikk után a vezetők tekintélye alább essen, nehogy a mun­kások a kezükben érezzék a gyeplőt, mert mint hangsú­lyozták, ez a nyilatkozat a vezetők lejáratása volt. Ezért máskor a vezetők tudta nél­kül a munkások nem nyilat­kozhatnak. Vagy ha mégi9 úgy történnék, utólag bekell jelenteniük az alapszervezet párttitkárának, kinek, mit mondtak el. Ebben az üzemben tehát VISSZHANGJA — úgy látszik — él kell még mondani néhányszor a kü­lönböző beosztású vezetők­nek: Az őszinte, jószándékú, megfontolt véleményekért nincs joguk felelősségre von­ni a munkásokat, még akkor se, ha esetleq valamiben té­vednek. Már pedig az emlí­tett esetben a vélemények helytállóak. Mi történt tulajdonképpen? A cipőgyár vezetői a jel ék szerint megütköztek a szo­katlan eseten, 3 zavarukban főleg azokra hallgattak, akik az elhallgattatást, kishíján a megfélemlítést javasolták. Egyik vezető máig is „ellen­séges beállítottság”-nak mi­nősíti a munkások nyilatko­zatát. E meggondolásból nem adtak szót az összehívás al­kalmával senkinek, azoknak se, akik nyilatkozatukat, bí­rálatukat meg akarták ismé­telni, erősíteni. A műszaki vezetők és a pártalapszervezet titkára te­hát ilyen módon beszélt az emberekkel. Ez azonban még nem volt elég; A cipőgyár üzemvezetője is behívatta, de már csak azokat, akik bírál­tak. Tekintélyes létszámú bi­zottság elé hívatták őket. S talán még újabb összehívá­sok is következtek volna, ha Márton József, az üzemi párt- bizottság titkára közbe nem szól. Az újabb bizottság hangoz­tatta a behívottak előtt, hogy nem lesz semmi bántódásuk, az újabb felelősségrevonás színezete azonban félreérthe­tetlenül megmaradt. Hisz sorról sorra utána kérdezték, ki mit vállal e abból, amit az újságírónak elmondott A munkások be­csületére legyen mondva, mind megismételte vélemé­nyét. Most már néhány nappal az események után az üzem cipőgyártás! részlegének ve­zetői belátják: Elkapkodott, meggondolatlan dolog vgit a munkások ilyen ellenőrzése Gajdos eivtárs, a megbírál, művezető is vallja: a ke­ménykezű, következetes veze­tést, a fegyelem megtartásúi — amire az ő műhelyében valóban nagy szükség van — nem lehet azonosítani a go­rombasággal, az ízléstelen­séggel. Az eset azonban azt mu­tatja, hogy ebben a gyárban a vezetők fülének kicsit szo­katlan a munkások kereset­len, nyílt hangja; Azért vert port az augusztus 14-i Népi- lapban megjelenő cikk. Ami mégis biztató: Ha elhamarkodottságukat szépítgetik is a cipőgyár ve­zetői, hallgatólagosan azért érzik, tudják: hibáztak, ami­kor a munkások mondaniva­lóját segíteni akarás helyett áskálódásnak vették. Nem pedig alkalmas kündulópont- nak ahhoz, hogy a műhely kollektívájának együttes fe­lelősségérzetével kijavítsál: azokat a hibákat, amelyek a műhely termelő munkáját eléggé hátrányosan befolyá­solják. borsi — bognár a munkásszálláson A törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban hosszú ideje gyártják az Orkán elnevezésű kukoricaszár beta­karításánál használatos járvazúzógépet. A gépgyár mű­szaki újító gárdájának ötlete alapján módosították az ed­digi konstrukciót. Egy helyett két adaptert szereltek a gépre, mely így egy helyett két kukorica sort vág le egyszerre. Képünkön a szakemberek elégedetten nézege­tik az átalakított járvazúzógépet Már esteledik. A Beloian­nisz úti munkásszálló bejá­rata előtt egy fiatalember a cipőjét pucolja. Az elő­csarnokban nagylevelű zöld dísznövények; Kovács Józsi bácsi, az építőipari vállalatok szállás­ellenőre vezet a hosszú fo­lyosókon. A falakon rézkar­cok és festmények. — Kétszázötven ember la kik itt átlagosan — mondja Kovács József. “ Azért mondom* * hogy átlagosan mert naponként mennek el emberek, aztán jönnek he­lyettük mások. A könytárhelyiséget üre­sen találjuk. — Nem nagyon olvasnak itt az emberek. Tudja, sokat dolgoznak, nehéz munkát vé MAJDNEM AZ EGBEN Olyan az egész, mint egy fordított kút. Csak a szűk acélgyűrűk végén de­reng fény. Nem a vízé, hanem az égé. Ha én ezt tudom.. s Nade, úgy kell ne­kem: minek erősködtem annyira, hogy fel akarok menni a daru tetejére. Gon­dolhattam volna, hogy nem luxuslift repít majd félszáz méter magasba. — Menjen csak nyugodtan — bizta­tott Címer Márton kezelő. — Ha elfárad, álljon meg és pihenjen. Könnyű neki. Megteszi háromszor is ezt az utat Hoz­záedződhetett. Nekiindultam. Csak azt tudtam, hogy nem szabad visszanézni. Ahol két cső érintkezett, ott ki kellett tapogatnom az acélrudat. Sziklamászó példákkal biztat­tam magam. — Nyomja csak meg, kinyílik — uta­sított alulról Címer Márton, mikor elér­tem a kezelőfülke csapóajtaját. Ez ki is nyílt, de én most egy felfelé keskenyedő henger falán függtem. Aminek nem volt padlója. Címer barátom csukta be végül- is az ajtót. Én ugyanis mozdulatlanul tapadtam a vaslétra fokaihoz. Mint egy éjszakai bogár a reggeli fényben. Hát igen, itt legalább világos volt. Tulajdonképpen nem is nagyon éreztem a magasságot. Egészen addig, amíg az ablakhoz nem tapogatóztam. A város za­ja egyhangú mormolássá porlott, a kiál­tás is hangfoszlánnyá keskenyedett, mire fölért. S ráadásul elindultunk. Minder, hullámzott, kétségbeesve kerestem vala­mi szilárdat a kezemügyében, de csak egy kábelba tudtam kapaszkodni: Ez meg megrázhat. Álltam, igyekeztem nyugodt lenni. Pedig olyan volt, mint a viharos Balaton. — Nem tart sokáig — vette észre feszélyezett kimértségem a vezető. — Csak amíg felveszi meg leteszi a terhet a gép. És persze szélfúváskor is ingunk. Akkor még a sok feszítő kötél is zúg- búg körülöttem. Te jó ég, még csak az kéne! De azért illedelmesen érdeklődtem, mi mire jó? Közben Címer Márton udvariasan körbefordul. Alattunk a város tornyai, tetői. A távoli fakó mezőik zárják le a kilátást. Nekem meg egyre az jár a fe­jemben, hogy kerülök le innen. Csak ad­dig fe] ne boruljunk. — Szilárdan áll ez a torony, kérem — találta ki gondolatomat Címer. — A túlterhelésgátló négy tonnánál nagyobb súlynál önműködően kikapcsolja a darut. Meg aztán ott a majd tizenhárom ton­nányi ellensúly is. No, ez mindenesetre megnyugtató. Persze, azért az ördög nem alszik. A csapóajtó kinyitását nem kockáztatom: ismét a falra tapadok és várom a mély­ség feltárulkozását. Aztán szigorúan a szürkén elsuhanó falat figyelve megkez­dem az ereszkedést. Lentről egyre erő­sebben árad a fény, de én nem kockáz­tatom a lenézéssel járó leszédülést. Az­tán kilépek a napsütésbe ... Tulajdon­képpen most már egy űrhajóval is meg­próbálkozhatnék. — toll — geznek. Estére már fáradtak. Korán fekszenek. A polcokon Kosztolányi, József Attila verseit, He- mingway-regényt, Szabó Pál: Isten malmai-t, szakkönyve­ket látok; Kovács József: — A munkásszálláson íOV, estefelé kezdődik az élet. Mi kor vége a munkának. Nap közben nem lehet bejönni Olyankor takarítanak. Rend- beteszije az ágyakat. Nagy csend van itt délelőtt. * Egy szoba. Középen a fal mellett beépített szekrények Az ablaknál asztal, székek. Körben ágyak; öt fekvőhely van egy-egy helyiségben. — Ez a kettőszáznyolcas szoba — mondja Kovács Jó­zsef. Két idősebb embert talá­lunk bent. e* Tóth Béla vagyok. — Hegedűs József, Mindketten Cibakházára valók; — önök itt is ebédelnek, gondolom. — Igen. Itt hát.s. — felel Tóth Béla —, csak sokszor nagyon gyenge az étel. Ne­héz fizikai munkások va­gyunk. Kell a szervezetnek a kalória..; — nevet. Magas fehér homloka van. — Tóth Béla bácsi hol dolgozik? — A VIII-as főépítkezés­nél. A Tisza-part környékén. Cementlapokat pakolunk, ra­kunk fel, aztán le... Nagyon koptatja a kezet. Sokszor csö­pög az uj jainkból a vér. Ad­tak kesztyűt, igaz — de nem jó. Beleizzad a kéz. Meg nem fe lehet vele úgy fogni. Aztán még hozzáteszi: — Dehát megszokja az em­ber. Ügy van az, hogy ki mi­nek nem mestere, annak a hóhéra... — Mennyit keresnek? Kitérő választ adnak. — ötnegyven az órabér. Hegedűs József: — Nem soje. Mit csinál­junk? Kis csend. — Így élünk mi, látja ... — néz rám Tóti» Béla. — Egyszerű emberek vagyunk. Valamikor kubikoltunk; Az se volt jő..» Aztán idehoz­tak bennünket ebbe a „palo­tába”. Higyje el, sokszor ér. nem is tudom, milyen érzés fog el. Jó is itt lenni, meg nem is. Nem vagyunk mi hozzászokva az igényekhez. Televízióhoz, festményekhez. Hogy négy óra után hazajö­vünk, s nem kell csh álni semmit. Dolgoztunk mi éjjel­nappal valamikor; Én nem is tudom, milyen világ van mOSt a e • Elfordítja a fejét. Néz ki­felé az ablakon. Már egé­szen este van. Nagy kék es­te. Valahol rádió szól, a zene végigcsapódik a falakon. — A szombatot várjuk w»’ nagyon mindig “ mondja Hegedűs Józsi bácsi, aztán még megismétli: — a szom­batot ... •— Olyankor hazautaznak. — Megyünk haza. Egész héten itt vagyunk ugye.. Vágyik az ember az otthona után. Mert ez már így van.. Van egy rossz kis szőlőm. Még a régi rendszerben vet­tem. Kis pénzért nem lehe­tett jót. Abban dolgozgatok szombat meg vasárnaponként. Aztán hétfőn jövünk vissza — Négyen alszanak ebben a szobában. Hogy értik meg egymást? Tóth Béla: — Nincs kifogás. Időseb­bek vagyunk mindnyájan Nem veszekedtünk mi még soha.. Emberek vagyunk meg kell értenünk egymást. * Megyünk visszafelé a fo­lyosókon. Égnek a villanyok Munkások jönnek. Ahogy el haladnak, valaki megsaóla. közöttük: *— Mentek aludni? — Lefekszünk — válaszol­ják amazok. 1= Jóéjszakát! A munkásszálló bejárata előtt már nem látom ott azt a fiatalembert, aki a cipőjét pucolta, Serfőző Simon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom