Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-18 / 114. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NEPLAl 1982, május IS, Ml történi Nam Tha térségében f Quinim Pholsen laoszi tá­jékoztatásügyi miniszter sze­rint a helyzet a következők­ben foglalható össze: — A hazánk északi részén, Nam Tha térségében lezaj­lott amerikai Boun-Oumista katonai provokációk ismét Laoszra irányították a világ közvéleményének figyelmét. Mi is történt ott tulajdon­képpen? Az utóbbi időben a Boun Oum—Nosavan csoport ebben a térségben nagy erők­kel támadó jellegű hadmű­veleteket indított a hazafias erők ellen. — Látván, hogy Vientianéban figyelmen kí­vül hagyják tiltakozásainkat, kénytelenek voltunk hasonló intézkedésekhez folyamodni. Ellentámadásaink eredmé­nyeképpen Nosavan tábor­nok csapatai demoralizálód- tak, mert nem számítottak ilyen erős ellencsapásra. A hazafiaknak az ellenfél hát­országában kirobbant felke­lése még súlyosabbá tette a zendülő csapatok válságos helyzetét, ezért megfutamod­tak és kiürítették Nam Tha körzetét. Röviden ez a dolog lényege. — Ma viszont a vientianei csoport és az Egyesült Álla­mok úgy akarja beállítani a dolgot, mintha mi éleznénk ki a helyzetet. Ezt az állítást határozottan visszautasítjuk. A laoszi helyzet kizárólag a vientianei csoport bűnéből romlott meg; e csoport az Egyesült Államok uralkodó köreinek tevékeny támogatá­sát élvezi. Az Egyesült Álla­mok kettős játékot űz a lao­szi kérdésben. Az amerikaiak egyfelől esküdöznek, hogy a tárgyalások és a béke hívei, s hőn óhajtják egy koalíciós kormány megalakítását, más­felől viszont továbbra is ka­tonai és gazdasági támoga­tásban részesítik Nosavan tábornokot — mondotta Pholsena. A törvényes kormány és minden hazafias erő mint eddig, ma is békés úton igyekszik megoldani a laoszi kérdést. De nem félünk el­lenfeleink fenyegetéseitől. A világon sok barátunk van, aki megért és támogat ben­nünket — mondotta befeje­zésül a tájékoztatási minisz­ter. Bevetésre kész az amerikai flotta Az amerikaiak ellenséges szándéka nem kétséges. Ezt bizonyítja, hogy az amerikai hetedik flotta körülbelül 1800 tengerészgyalogosa a csütör­tökre virradó éjjel megkezdte a partraszállást a Laosszal szomszédos Thaiföld főváro­sának közelében. Helyi idő szerint a reggeli órákban Bankok kikötőjében horgonyt vetett a Navarro nevű csapatszállító hajó, fe­délzetén — 1300 „bevetésre kész” tengerészgyalogossal. További 484 tengerészgyalo­gost helikopterrel szállítot­tak Bankok repülőterére. — Egy harmadik hajó, a Point Defiance a katonai felszere­léseket szállította Bankokba. A partraszálTó amerikai katonákat Todd amerikai nagykövet, valamint a thai­földi kormányzat és a had­sereg képviselői fogadták Nyugati hírügynökségek jelentik továbbá, hogy a SEATO hadgyakorlatokkal kapcsolatban már eddig Thaiföldre vezényelt kato­nákon kívül a későbbiekben az Egyesült Államok hadse­rege összesen körülbelül öt­ezer katonát állomásoztat majd Thaiföldön. . A már Thaiföldön lévő ka­tonákat az észak-thaiföldi Udorn városában összponto­sítják. Ez a város körülbelül 50 kilométernyire délre fek­szik a laoszi határtól, átel- lenben a laoszi lázadók kor­mányszékhelyével, Vientia­ne val. Az amerikaiak mozgósít­ják szövetségeseiket is. A Fülöp-szigetekről csütörtö­kön érkezett vissza Thaiföld­re a SEATO délkelet-ázsiai katonai szövetség főtitkára. Ezt azzal hozzák összefüg­gésbe, hogy a SEATO taná­csa a jelek szerint' döntést hoz és ennek értelmében a SEATO-tagállamok vagy jel­képes, vagy tényleges ütő- erejű csapatokat rendelnek Thaiföldre az amerikai csa­patok mellé. Az ausztrál kor­mány már hivatalos nyilat­kozatban fejezte ki, hogy tá­mogatja az Egyesült Álla­mok délkelet-ázsiai politiká­ját. Ilyen értelmű nyilatko­zatot tett Üj-Zéland is. Angol katonák is várhatók Macmillan angol minisz­terelnök szerdán este részt vett az úgynevezett Védelmi Tanács — a kulcsfontosságú miniszteri tárcák tulajdono­sainak és a fegyvernemek főparancsnokainak — ülésén. Hír szerint arról volt szó, hogy az Egyesült Államok felkérte az angol kormányt, küldjön csapatokat Thaiföld­re. Az AP jelentése szerint a tapács ülésén elhatározták, hogy az arigol kormány, ka­tonai erőt küld Thaiföldre. A beavatkozás egyre aktí­vabb — s erre felhasználják az amerikai báb Csang-Kaj- Sek embereit. — Jelentések szerint a lázadók sem ma­radnak tétlenek a bátorítás után. Banditatámadások A thaiföldi hatóságok csangkajsekista bandákat dobtak át a thaiföldi-laoszi határvidékre. Május 13-án a csangkajsekisták egy zász­lóalja átkelt a Mekong fo­lyón és Houei Sai-tól észak­ra behatolt laoszi területre. Ezek a banditák — jegyzi meg a TASZSZ hírügynökség — korábban a laoszi—bur- mai határon tevékenykedtek és átlépték a laoszi—thaiföldi határt. Á puomí Nosavan-féle lá­zadók. valamint thaiföldi és csangkajsekista segítőtársaik, amikor a népi erők előnyo­mulása elől Thaiföldre me­nekültek, 600 laoszi polgári személyt hurcoltak maguk­kal. akik szörnyű körülmé­nyek közt élnek. Az elmene­kült lázadók és cinkosaik hi­hetetlen pusztítást vittek véghez épületekben és va­gyontárgyakban. A Boun Oum-féle vienti­anei kormányzat székhelyé­ről származó hir szerint Laosz északnyugati részén a lázadók csapatösszevonásokat hajtanak végre, hogy táma­dást indítsanak a nemrég fel­szabadított Nam Tha város ellen, — tűnik ki az AP ame­rikai hírügynökség jelenté­séből. Rövid hírek Róma, MTI) Kétnapos nemzetközi ta­nácskozás kezdődött kedden Rómában „az európai bizton­ság és a béke” kérdéseiről. Az olasz folyóiratok kezde­ményezésére összehívott ér­tekezleten szovjet. olasz, amerikai, lengyel és más nemzetiségű közéleti szemé- iségek vettek részt. Megje­lent a tanácskozáson Gian- carló Pajetta. az Olasz Kom­munista Párt vezetőségének tagja is. Washington Washingtonban hivatalo­san bejelentették, hogy az Egyesült Államok kormányá­nak meghívására Kocsa Po­povi cs, jugoszláv külügyi ál­lamtitkár. aki jelenleg latin­amerikai körúton van. május 28-án az amerikai fővárosba érkezik. Popovics két napot tölt Washingtonban és meg­beszéléseket folytat majd hi­vatalos körökkel. (MTI) Nagygyűlés Bnaofoaii Novotny és Ufbriefit részvételével Prága, (MTI) A Csehszlovákiában hiva­talos látogatáson lévő NDK párt- és kormányküldöttség, amelyet Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságá­nak első titkára, az NDK ál­lamtanácsának elnöke vezet csütörtökön reggel ellátoga­tott a bmoi városházára, ahol Josef Kalasek. a nemze­ti bizottság elnöke fogadta és kalauzolta őket. A német vendégek, vala­mint Antonin Novotny, köz- társasági elnök, a CSKP KB első titkára Vezette vendéglá­tók a városházáról a bmoi královopolskai üzembe men­tek. Megtekintették a hatal­mas gyár egyes részlegeit, majd resztvettek az üzem dolgozóinak nagygyűlésén, amelyen Antonin Novotny és Walter Ulbricht mondott be szádét, Vita Olaszországban a villamos- energia-szolgáltató ipar államosításáról Ráma, (MTI) Az olasz kommunista kép­viselők szerdán nyilatkozat­ban kérték, hogy a kormány Széles visszhangra talált Görögországban Hruscsov várnai beszéde Athén, (TASZSZ) Valamennyi athéni lap ki­vétel nélkül nagy figyelmet szentel Hruscsov szovjet mi­niszterelnök szerdán elmon­dott várnai beszédének. A görög közvéleményre mély Növekszik De Gaulle személyi uralmának ellenzéke DE GAULLE szerdán este betöltötte a délelőtt lemon­dott öt miniszter, az MRP tagjainak helyét és elutazott vidéki kőrútjára. A kor­mányválság ezzel formailag rendeződött, valójában azon­ban erősein megrendült a Pompidou-kormány helyzete. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a degaulleista rendszernek nemcsak a néptömegek kö­zött, hanem még a parla­mentben sincsenek komoly támaszai. A miniszterek lemondását De Gaulle-nak az európai kérdésben, az újságírók előtt tett kijelentései robbantották ki. De Gaulle ugyan csak is­mert álláspontját ismételte meg, az európai integrációról tett gúnyos megjegyzései azonban eloszlatták azt a reményt, hogy az Európai Politikai Unió kudarca után közeledni fog a Kis-Európa többi államának álláspontjá­hoz. De Gaulle makacssága kü­lönösen Pflimlin volt mi­niszterelnököt, az európai gondolat egyik franciaországi apostolát érintette kínosan, aki többi minisztertársát is rábírta a lemondásra. A Köztársasági Népi Moz­galom, amikor alig négy hét­tel ezelőtt háromról ötre nö­velte miniszteri tárcáinak számát, arra számított, hogy befolyásolhatja a kormány politikáját, elsősorban az európai integráció irányában. A Pompidou-kormány rövid működése alatt azonban ki­derült, hogy De Gaulle min­den fontosabb kérdésben to­vábbra is Vnaga dönt, anél­kül, hogy a kormány tagjai­nak véleményét figyelembe venné. Az MRP felismerte: választói bizalmával játszik, ha kitart De Gaulle egyre népszerűtlenebb uralma mel­lett. A párt az utóbbi időben éppen azzal növelte híveinek számát az UNR és a szélső­jobboldal rovására, hogy többízben — így a március 8-i népszavazásnál is — el­határolta magát De Gaulle politikájától. VALÓJÁBAN De Gaulle „nemzeti” és az MRP „euró­pai” irányzata ugyanannak a politikának két változata. Mindkettőt a szocialista or­szágok ellen irányuló Atlan­ti Szövetség és a Kis-Európa iránti hűség jellemzi, mini­kettő ellenkezik a francia nép igazi érdekeivel. A kü­lönbség csak az, hogy De Gaulle a Párizs—Bonn-ten gelyre támaszkodva vezető szerepre törekszik Európá­ban, beleszólást követel a NATO irányításába és ennek feltételét a francia atomerő kiépítésében látja, A nyugati országok közöt­ti ellentétek a francia bur­zsoázián beiül is tükröződ­nek. De Gaulle személyi uralma, amely még a polgá­ri demokrácia szabályait is elveti, mindinkább elszigete­lődik; A Pompidou-kormány ma a parlamentben csak az UNR-képviseiők szavazataira számíthat. A kormány be­mutatkozásakor a gyenge többséget az MRP biztosítot­ta. De Gaulle pártjának két­száz képviselője van, akiket — mint ismeretes — keve­sebb szavazattal választottak meg, mint a Francia Kom­munista Párt tíz képviselő­jét. A parlamentnek azonban 545 tagja van; A- FRANCIA nemzetgyű­lésben június elején vita lesz a kormány külpolitiká­járól. A Pompidou-kormány számára nehéz próbatételt je­lent Ha a képviselők egy- része felveti a bizalmi kér­dést, könnyen lehetséges, hogy a kormány nem kapja meg a többséget De Gaulle elodázhatja a válságot a par­lament feloszlatásával, vagy újabb népszavazással. Ezzel azonban csak tovább növeli személyi uralmának ellenzé­két. (MTI) Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozata a tudományos munkáról Moszkva (TASZSZ) Az SZKP Központi Bizott­sága és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa határozatot fogadott el a tudományos káderek kiválogatásának és képzésének megjavításáról; A határozat rámutat, hogy a tudományos káderek kép­zésében komoly sikereket értek el. A Szovjtunióban 4 százak bizottságá­nak nyilatkozata London, (TASZSZ) A Munkáspárt Végrehajtó­bizottságának szervező bi­zottsága határozatot hozott Lord Bertrand Russell-nek, a százak bizottsága enökének a pártból való kizárására, amiért támogatja a közel­jövőben Moszkvában meg­rendezendő Leszerelési és Béke Világkongresszust; A határozattal kapcsolat­ban a százak bizottságának vezetősége nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat egyebek között megállapítja: „Lord Rússell közömbös azok iránt az intézkedések iránt, ame­lyeket a munkáspárti veze­tőség ebben a kérdésben hozhat. Nem mond le a kongresszus támogatásáról, hiszen — véleménye szerint — az emberiség létének kér­dése sokkal fontosabb, mint a munkáspárti tagság”. jelenleg több mint 400 000 tudományos szakember dol­gozik. Az utóbbi években növekedett a tudományos kutatómunka elméleti szín­vonala és gyakorlati értéke. „A tudomány és technika to­vábbfejlesztéséből adódó fel­adatok azonban megkövete­lik a tudományos káderek kiválogatásának és képzésé­nek jelentős megjavítását — hangoztatja a határozat. Je­lenleg nem kielégítő a tudo­mányos káderek képzésének üteme. A határozat szükségesnek tartja, hogy a tudományos káderek képzésére évi és távlati terveket dolgozzanak ki. A kiválogatás megjavítá­sa végett pedig be kell vezetni, hogy a legalkalma­sabb fiatal szakembereket próbaidős kutatókként alkal­mazzák. Az SZKP és a Miniszter- tanács határozatának értel­mében a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiáján, a Szö­vetséges Köztársaságok Tu­dományos Akadémiáin, a kutató intézetekben és a fel­sőoktatási intézményeknél vezető tisztséget csak 65 évesnél fiatalabb személyek tölthetnek be. Kivételt csak minden egyes esetben külön határozattal lehet engedé­lyezni benyomást gyakorolt Hrus- csovnak a Balkán félsziget és a Fekete Tenger országaihoz és népeihez intézett felhívá­sa. hogy éljenek békében, ba­rátságban, szoros együttmű­ködésben és szüntessék meg az egymás iránti bizalmat­lanságot. Az Etnikosz Kiriksz ezzel kapcsolatban azt írja, hogy Hruscsov békét akar a Balkánon. Az Akropolisz című lap rá­mutat. hogy Hruscsov azt ja­vasolta, a Fekete Tenger le­gyen a béke tengere; A Katimerini című befo­lyásos lap hangsúlyozza, hogy Hruscsov felszólította Törökországot és Görögor­szágot, mondjanak le a szom­szédaiktól való elszigetelődés politikájáról. Hruscsov a gaz­dasági kapcsolatok fejlődé­sét. a bizalmatlanság meg­szüntetését kívánja a balká­ni és a fekete tengeri orszá­gok kapcsolataiban — álla­pítja meg az újság; adjon ki olyan törvényerejű rendeletet, amely szentesíti a vUlamosenergia-szolgáltató ipar államosítását, méghoz­zá oly módon, hogy állami vállalatot hoz létre a villa­mossági ipar irányítására. A vállalat a parlament és a dolgozók ellenőrzése alatt állna a kommunista képvi­selők javaslata szerint. A kommunisták azt is kérik, hogy a rendelet kibocsátása előtt a kormány tanácskoz­zék a szakszervezetek veze­tőivel ÍS; Hasonló értelmű * javasla­tot nyújtott be a költség­vetésügyi miniszternek a szocialista párt is. Követe­lik, hogy államosítsák az ön­ellátó vállalatok, — mint például a Fiát autógyár és a Montecatini művek — ener­giaforrásait is. Az energia­elosztás irányítására a szo­cialista javaslat szerint ál­lami vállalatot kell létre­hozni. Ez az államosítás alapul szolgálhat a további tervezési intézkedésekhez, —■ állapítja meg Nemni pártjá­nak képviselői. Az Olasz Katolikus Dol­gozók Szakszervezete, a CISL közleményében szintén hangsúlyozza, hogy helyesli az energiaforrások államosí­tását. Átalakították a francia kormányt Párizs, (MTI) A francia kormányt az MRP öt miniszterének le­mondása következtében szer­dán átalakították; Pompidou miniszterelnök közvetlen hatáskörébe tar­tozik ezután a gazdaságfej­lesztési és várostervezési ügyek intézése, amelyet ed­dig Maurice Schumann látott el. Az új miniszterek: Roger Dusseaux, közmunkaügyi és szállításügyi miniszter, Gil­bert Grandval. munkaügyi miniszter, Raymond Marcel- lin közegészségügyi minisz­ter, Georges Gorse. az afri­kai ügyekkel megbízott ál­lamminiszter. Pierre Dumas, a miniszterelnök mellé be­osztott miniszter, a parla-. menttel való kapcsolatok el­látására. A közmunkaügyl. a külke­reskedelmi és a külügyi ál­lamtitkárságot megszüntet­ték. (AFF, AP) Salinger elutazott Moszkvából Moszkva (MTI). P. Salin­ger, Kennedy elnök sajtótit­kára csütörtökön a déli órák­ban a szovjet főváros sere- metyevói repülőteréről Pá­rizsba Indult. Ezzel véget ért csaknem egyhetes szovjet- unióbeli látogatása. Sálingért kétszer fogadta Hruscsov miniszterelnök és összesen csaknem 12 órát töltött vele együtt Moszkvá­ban és a várostól nem mesz- sze felevő villájában; Az amerikai vendég ugyancsak találkozott Alakszej Adzsu- bejjel, az Izvesztyija főszer- kesztőjévelj Mihail Harla- mowai, a szovjet külügymi- nisztréium volt szóvivőjével, aki jelenleg a Miniszterta­nács Rádió- és Televízió Bi­zottságának elnöke, elláto­gatott a Pravda szerkesztő­ségébe, a Szovjet Újságírók Szövetségébe, vidéki körútja során pedig Leningrádban és Kijevben is megfordult. Salinger csütörtökön reg­gel érkezett vissza Moszkvá­ba, ahol az amerikai nagy- követségen sajtóértekezletet tartott. Itt elmondotta, hogy a Szovjetunióban rendkívül barátságos és vendégszerető házigazdákra talált s „vala­mennyi szinten”, a minisz­terelnöktől a helyi lapszer­kesztőkig, a legszívélyesebb figyelmességgel vették körül. Amikor megkérdezték, mit mondhatna a szovjet veze­tőkkel folytatott megbeszélé­seiről, azt válaszolta, hogy erről nemsokára beszámol Kennedy elnöknek, most az újságírók előtt azonban nem monhat semmit A sajtóértekezlet után Sa­linger nyilatkozott • három amerikai televíziós* társaság­nak, majd felkereste Adzsn- bejt, az Izvesztyija főszer­kesztőjét, áld búcsúebédet adott tiszteletére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom