Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-18 / 114. szám

az Állami könyvterjesztő vállaltat, Buda­pest HONVÉD ÉS VÉCSEI UTCAI RAKTÁRAIBÓL, CSAKNEM MÁSFÉLMILLIÓ KÖNYVET SZÁLLÍTANAK AZ ÜZLETEKBE A MÁJUS 27-1 KÖNYVNAPRA. / KÉPEN: TEHERAUTÓKKAL SZÁLLÍTJÁK A KÖNY­VEKET A BOLTOKBA Jól haladnak a tavaszi munkával megyénk szövetkezetei Néhány hete kezdték meg a növényápolást megyénk szövetkezeti gazdák Máris szép eredményekről számol­hatnak be. A cukorrépa sa- rabolását a legtöbb tsz-ben befejezték és körülbelül egy hét óta teljes erővel egyel­nek; Ebben a munkában Tö- rökszentmiklós és Kisúj­szállás vidéke vezet, a kar­cagiak pedig hamarosan be is fejezik; A Béke Tsz-ből Tímár László főagronómus jelenti: Befejezték 100 hold borsó, 860 hold cukorrépa és 450 hold napraforgó kapálását, most pedig három erőgép­pel és tíz lófogattal kulti- vátorozzák több mint 1000 holdas kukoricatáblájukat. Szorgos munka folyik a ker­tészetükben is. Jelenleg pa- lántáznak. A szőlőben pedig ma fejezik be a permetezést, bordói lével. A kukorica és a napraforgó első kapálásában a szolnoki járás ért el legjobb eredmé­nyeket összesen mintegy Megkezdődött a paradicsomszüret Berekfürdőn A karcagi Béke Termelő- szövetkezet berekfürdői ker­tészetében több mint 800 négyzetméternyi üvegfelület alatt megkezdődött a para­dicsomszüret. — Több mint hatezer tőről szedik le az íz­letes primőr paradicsomot. A dúsan megrakott szárak minden eddiginél magasabb termést — átlag egy kilo­grammot ígérnek. Lesznek olyan tövek is, amelyek két kilogrammot teremnek. A szövetkezeti gazdák a terv szerint 60 mázsa májusi paradicsomot Szüretelnek, amelynek egy részét expor­tálják, a többit a szolnoki és a budapesti csemegeüzletek­nek adják át értékesítésre, ( A jövő héttől kezdve már szóbeliznek a diákok Hányán érettségiznek az idén? — Hol tanulnak tovább? Hányán jelentkeztek középiskolába? i­J Uj raktárak A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek árutermelésé­nek növekedésével, újabb raktározási gondok jelentkez­nek megyénkben. Az árufor­galom korszerű lebonyolítása érdekében megyeszerte nagy­befogadóképességű raktár- épületeket emel az Állami Építőipari Vállalat; A megye fontos vasúti cso- ■ mőpontjában Szajolban ezer vagonos( panell elemekből készült vegyesáruraktárat adnak át rendeltetésének. Ujszászon hatszáz, Jászárok- szálláson kétszáz vagon be­fogadó képességű gabonarak­tár építését fejezik be az év végére. A karcagi rizshántolóban befejezték az ötszáz vagonos modem rizsraktár ~ építését. Ezenkívül két egyenként százötven vagon árutárolásá­ra alkalmas épületet alakítot­tak át. Javítják a tárolási lehetőséget a Jászságban is. Jászaptiba.n négyszáz. Jász­berényben százötven vaeonos raktár építésével készülnek el a jövő év első felében. Lapunk munkatársa tájé­koztatást kért Kiss Lászlótól, a __ Szolnok megyei tanács művelődési osztálya helyet­tes vezetőjétől a megkezdő­dött érettségi vizsgákkal kapcsolatban. Kérdéseinkre elmondotta, hogy hétfőn kez­dődtek meg megyénk gim­náziumaiban, a közgazdasági technikumban az írásbeli érettségi, illetőleg képesítő vizsgák; A szóbeli érettsé­gire a jövő héttől kezdődően kerül sor-, amelynek időtar­tama június végéig terjed. — Hányán érettségiznek az idén a gimnáziumokban és közgazdasági technikumok­ban, és hányán jelentkeztek továbbtanulásra? — kérdez­tük Kiss elvtárstól. — Ezeregyszázötven tanu­lóra tehető az érettségizők, képesítőzök száma, akiknek 56—58 százaléka lány. To­vábbtanulásra hatszáakilenc- venhatan. vagyis 59,6 száza­lék jelentkezett: kétszázhat­vankét fiú és négyszázhu- szonkilenc leány. Legtöbben a tudományegyetemeken sze­retnének tovább tanulni, a továbbtanulásra jelentkezők 12 százaléka. Ugyanennyien agráregyetemen, 13 százalék felsőfokú tanítóképző főis­kolákon, 8 százalék a mű­szaki egyetemeken. A felső­fokú óvónőképzőintézetekbe, orvosegyetemekre is igen magas százalékarányban je­lentkeztek, nem kevésbé pe­dagógusnak. Fé] százaléktól két százalékig terjed a gyógy­pedagógiára, a színművészeti főiskolára, a TF-re, zenemű­vészeti főiskolára, a felső­fokú mezőgazdasági techni­kumra, a vegyészmérnöki pá­lyára, a gyógyszerészeire, a közgazdasági egyetemre .való jelentkezés, valamivel töb­ben kívánnak tovább tanul­ni a fenti százalékaránynál az egészségügyi szakiskolák­ban. — R endüség tekintetében hogyan oszlik meg a toiwbb- tanulásra jelentkező diákok statisztikája? — Tizenhárom százalékuk kitűnő, 17 százalékuk jeles. 42 százalékuk jó, a többiek közepes rendűek. Természe­tesen az előbb említett to­vábbtanulni szándékozó diá­kok száma korántsem teljes. Hiszen nincsen benne azok­nak a tanulóknak a jelentős létszáma, akik a gépipari és a mezőgazdasági techniku­mok elvégzése után kíván­nak tovább tanulni: S ter­mészetesen ázoké sem, akik egy—három évi termelő mun­ka után kívánják folytatni a most következő tanévben tanulmányaikat az egyete­meken és a főiskolákon. — Hányán jelentkeztek az Folytatódik J az OAS terrorja Az OAS merényleteinek szerdán Algírban 55 halálos és 47 sebesült áldozata volt. Az áldozatok csaknem vala­mennyien arabok. A francia hatóságok elha­tározták, hogy növelni fog­ják az arab .egységek számét az algériai biztonsági erők keretén belüL általános iskolák nyolcadik osztályaiból gimnáziumba és közgazdasági technikumba továbbtanulni? — Elég sokan, kétezerhá- romszázan. És a . magas jer lentkezési létszámra , való te­kintettel a következő tanév­ben tizenkilenccel több’ első osztály működik majd a kö- zépiskólákban, niint az idei tanévben — mondotta be­fejezésül Kiss László eivtárs. — b gT — 5600 holdon végezték el ezt a munkát; Besenyszögön a Lenin Tsz- ben még az adminisztráto­rok is besegítettek, hogy idejében befejezzék a tava­szi növényápolást. Sárábólják. egyelik- a répát, 200 holdas napraforgó táblá­jukon pedig kapálják a sor­közöket; : — A Jászságban még ez­után kezdik a kukorica első kapálását, — tájékoztat Sza­bó Mátyás, a jásztelek! Alkot­mány Tsz-bőL Jelenleg a cukorrépa egyelésére összpontosítottak minden erőt és előreláthatóan hét­főn befejezik. Hatvan holdas kertészetük­ben az asszonyok most palán- tázzák a káposztát és kara­lábét; Nem késlekednek a tavaszi munkálatokkal az állami gazdaságaink sem. Kultivá- torozzák a kukoricát a kö- zéptíszai gazdaságokban 390 holdon. A többi területen (mintegy 2000 holdon) vegy­szerrel irtották a gyomot. Befejezték a cukorrépa sara- bolását is, az egyelésből még 100 hold hiányzik. Hasonló szorgalommal dol­goznak megyénk mind a 13 állami gazdaságában, hogy a növényápolást minél előbb befejezzék; MA: oldal VÖRÖSCSILLAG A TÜKÖR ALATT NÄNÄSI ILLÉS HAZAJÖTT ii oldal AZ 50 EVES SZOLNOKI SZÍNHÁZ KTSZ-einknél csökkent, gépállomásainkon emelkedett a balesetek száma 0 oldal Az ifjúság elhelyezkedési lehetőségeiről * HTREK MAI MŰSOR Ghánába megy Paul Robeson Accra (MTI), A ghanaí kormány meghívta Paul Ro­beson t, a világhírű énekest és zenetudóst az aecrai egye­tem most átszervezett zenei és irodalmi tanszékére;, A tanszék feladata elsősorban az afrikai kulturális és ze­nei hagyományuk feltárása less, Továbbra is százezer munkás sztrájkol Spanyolországban Madrid (MTI). Hírügynökségi jelentések szerint szerdán két fontos esemény következett be a spanyolországi sztrájkmoz­galomban, amely most már az ország egész területén el­harapódzott: A Valencia mellett lévő Sagontában sztrájkba lépett a biscayai Kohászati Művek három kulcsfontosságú leány- vállalatának több mint két­ezer munkása. A rendőrség a helyzetet annyira súlyos­nak találta, hogy a munká­sokat erőszakkal akarta mun­kára kényszeríteni. A hatósá­gok több személyt letartóz­tattak. Az AFP szerint Sa­gontában a helyzet igen fe­szült HRUSCSOV BULGÁRIÁBAN Megkezdték az ország legnagyobb esőztető öntözőtelepének építését A Vízügyi Építő Vállalat dolgozói a hajduszoboszlóí Béke termelőszövetkezet földjén mgkezdték az ország legnagyobb esőztető öntöző­telepének! építését. Több éves munkával itt 2150 holdat rendeznek be a konyhakerti vetemény, a takarmánynövé­nyek, a cukorrépa és a ku­korica öntözésére. Az idén Ml holdon szerelik fel az öntöző vezetékek föld alá süllyesztett hálózatát és az esőztetésl idény kezdetére, május végére befejezik a munkát. Ezenkívül Debrecen környékén három, és Szege­den, Sárospatakon, Budapes­ten pedig egy-egy termelő- szövetkezet földjén állítanak fel új, esőztető bereüdezése- ket JMTI) Szófia (MTI). Bulgáriai lá­togatásának negyedik nap­ján, a Hruscsov vezette szov­jet párt- és kormányküldött­ség a bolgár párt- és állam­vezetőinek kíséretében csü­törtökön délelőtt Várnából gépkocsin Bulgária leggazda­gabb gabanatermő vidékére, Dobrudzsába látogatott, El­ső útja Dobrudzsa „fővárosá­ba”, a Várnától 50 kilomé­terere lévő' Tolbuhinba veze­tett. Az odavezető úton a falvakban mindenütt diadal­kapuk fogadták és a lakos­ság ünneplése kísérte a szov­jet vendégeket. Toibuhim fő­terén Sztojko Georgijev, a megyei pártbizottság titkára mondott üdvözlő beszédet. Szavaira N. Sz. Hruscsov vá­laszolt, köszönetét mondott a szívélyes fogadtatásért. Tolbuhinból a szovjet párt­ós kormányküldöttség Gene- raltesovóba látogatott el, ahol megtekintette a dobrud- zsai Mezőgazdasági Kutató- intézetet és kísérleti földjeit. Megkezdődtek a szovjet—bolgár párt. és kormányközi tárgyalások Szófiában. A képen balról középei! hí. Sz. Hruscsov, Jobbról középen Todor Zsivkov Rádiókép—MTI Külföldi Képszolgálat Galicia tartományban — mindezideig nem sztrájkol­tak a munkások. A legújabb jelentések szerint azonban szerdán e tartományban i9 négyezren tették le a mun­kát. Az itteni sztrájkmozga­lom középpontja: Vigo és El Ferrol. Ami az ország más terüle­teit illeti, a nyugati hírügy­nökségek is elismerik, hogy a kormány szempontjából semmi esetre sem javult a helyzet. Sőt — írja az AFP — a sztrájkmozgalom na­gyobb méreteket öltött Leon tartományban, Astoriában, Puertollanoban és Castiliá- ban. Catalóniában az Enasa- művek dolgozói még most sem. tértek vissza és a sztrájk tart. Csütörtökön egy írógép­üzem ezer munkása lépett sztrájkba. Magában Barcelonában az elégedetlenség egyre nyil­vánvalóbbá válik. Csütörtökön délután a diákok és a mun­kások együtt tüntettek a vá­ros utcáin. — Bilbaóban — amely a sztrájk egyik központja — a helyzet lénvegében változat­lan. Itt továbbra is körülbe­lül ötvenezren sztrájkolnak. Moszkva „Veled vagyunk hős Spa­nyolország” — fgy hangzik a Truö csütörtöki vezércikke, amely a spanvplországi ese­ményekkel foglalkozik. A íap hangsúlyozza, hogy Spanyol- ország tragédiája azoknak a lelkiismeretét tprheii,, akik hozzájárultak Hitler és Mus­solini fasiszta hordáinak in tervencióiához és akik most az országot hídfőállásként akarják felhasználni. A vezércikk befejezésül hangoztatja, Spanyolország hős népe nem áll egyedül, Harcát magukénak tekintik az egész világ dolgozót, • * VILÁG PROLV'TÁBJ AI EGYESÜLJETEK! SZOLNOK JA t & m 0 XXIX évtolyam, 114. szám. Ara: 50 fillér « 1062. május 18.. péntek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom