Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-06 / 104. szám
1962. május 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP d PICASSO A kortárs élő lelke ÜRÜGYÉN Zűrömmel olvastam Bök- mindenki azt csinálja, ami ros László cikkét a neki tetszik, akkor vége a Néplapban — korunk legna- pártnak”, gyobb festőművészéről, Pablo liabló Picasso szilárd elv- Picassoról. írása azért is A hűsége fényesen meg- hasznos, mert mint művész mutatkozott az 1956-os ma- — szakember — megtalálta gyarországi ellenforradalom a módját, hogyan lehet né- napjaiban is. A nagypolgár- hány találó vonással a leg- ság akkor minden követ meg- lériyegesebbeket felrajzolni mozgatott, hogy korunk leg- olyan bonyolult művész- nagyobb festőművészét el- egyéniségről, mint Picasso, tépje a párttól, a kommu- Bizonyára nem veszi rossz- nista mozgalomtól. Halomnyi néven Bokros László, ha levelet kapott nap mint nap, szép cikkét néhány gondo- melyekben felszólították, sür- lattal kiegészítem és szólok gették, hogy „leplezze le a Pablo Picassoról, a kommu- Budapesten történteket”. — nistáról. Franciaországból, Olaszor1944-ben nagy barátjával ««ágból, Angliából, Ameriká- Paul Eluard-al ugyanazon á bó1 töméntelen táviratot, napon léptek a Francia Kom- személyes üzenetet kapott, munista Pártba. Hosszú út szjntúgy Spanyolországból, után érkezett el a párthoz, kezeli és távoli ismerősök, 'vagy belépésekor tett nyilat- barátok, ismeretlen szemé- kozatának szavait idézve — Éhségek írtak neki. Ameri- ,.a forráshoz”. Megfontoltan, kai milliárdosok fenyegették alapos meggondolások után azza^> hogy műveiből képhatározta el magát erre a é§etést rendeznek. Sajtókam- lépésre, de mióta eltökélte P^ny viharzott az USA-ban, magát, feltétel nélkül húsé- amely követelte, hogy a nem- ges a párthoz. „Még akkor z^ képcsarnokok falairól is tíz körömmel kapaszkod- tüntessék el a Picasso-kepe- nék a pártba, ha nem kel- ket- Bojkottot hirdettek ellenék neki” — mondotta egy- lene a műgyűjtők is. szer tréfálkozva. Természe- í*a kezdetben nem is volt tesen nem nyilatkozatai bi- előtte vdaS°®> rn'TT^ür*;ení í zonyítják elsősorban párthfl- Budapesten, a 1 Humamte ségét, hanem tettei. Csupán székháza ollsni támadás, a pár mozzanat, epizód meg- mzza! Le Patriote ellen ín- mutatására van mód egy rö- dí.t0.u kompány, a tüntetések vid írás keretei között, de Párizsban, a szemelye, mint ezek is igazolják, hogy a kommunista művész ellen kommunista Picasso portré- szit°tt hajsza erthetove tétjét nem lehet különválasz- klk, ujjonganak a ma- tani a festőművész Picassoé- gyarorsza§i esemenyeken. — tói. 1947-ben, az észak- Halljuk azonban ot magát, franciaországi és a Pas-de- szurt le a fejlemenyek- Calais megyei bányászok ből,: ..Amikor^ együtt láttám nagy sztrájkja alkalmával a hercegprímásnak, meg bi- milliókat adott szolidaritás- zon>?s kommunistáknak es ból... Saint-Paul-de-Vence- Horthy barátainak a nevet, ban, a Colombe d’Or tera- az°nna* megértettem, mi a szán mitsem törődve a fe- helyzet. Nem ilyen emberek szengő vacsorázó társaság vezeb a forradalmakat . _ elképedésével, a békemozga- Az eddigiek után szinte lom szerény katonájaként rnác. feleslegesnek látszik le- gyűjti az aláírásokat a stock- sz°gezmr Századunk legnaholmi békefelhívásra... g>'obb m,uyesz?, telláÍ mind*f „politizált . Mindezt azért Amikor Lecoeur, , a Fran- jelentem így ki, hogy emlé- cia Kommunista Párt akkori keztessek arra a néhánymon- titkára, a párt szervezeti datos, de annál szenvedélye- szabályzatával ellentétben, sebb tiltakozásra, mellyel a megkérdezése, értesítése nél- szolnoki újságíró klubban az kül, nyilatkozatban ítélte el absztrakcióról folytatott hasz- Picasso Sztálin-portréját, a nos vita alkalmával jópár művész minderről az óriási résztvevő „kiiktatta” a poli- szenzációt szimatoló újságíró- tikát, mondván, hogy „A hadtól szerzett tudomást, politikát ne keverjük bele, Azok villámló nyilatkozatot mert ha igen, akkor hagy- vártak tőle s az egész búr- juk abba az egészet. „Nem zsoá sajtó felkészült a nagy beszélve arról, hogy az ilyen attakra, hogy elszakítsák őt álláspont is a legtőrőlmet- a párttól. Ám tollúkat dől- szettebb politika. Picasso gukvégezetlenül dughatták egész életműve segíti meg- zsebre, mert Picasso nagyon győzni az itt-ott még kézzel- egyszerűen csak ezzel elégi- lábbal tiltakozó művészeket: tette ki őket: „Ez a kettőnk a szocialista művésznek kul- ügye a párttal”. túrpolitikusnak is kell lenDe nemcsak a nagybur- nie nemcsak olyan vonatko- zsoázia igyekszik őt szinte zásban, hogy művészete tu- szünet nélkül nyomással el- datos alkotómunka, hanem tántorítani a párttól és a abban is, hogy a kultúrpoli- maga oldalára vonni, hanem tikai elvek elfogadása^ mel- ostrom alatt tartja őt az a lett aktívan közreműködik kispolgári társaság is, amely ezeknek az elveknek fejlesz- a pártban uralkodó fegye- tésében. Hogy erre — mint lemtől megrémülve fordult a kultúra minden munkásá- hozzá azzal a felhívással, vá- nak — művészeinknek is lassza az ő kényelmesebb út- nagy szükségük van_ munkájukat, amelyben senkit nem juk tartalmi, formai mélyü- feszélyez a pártfegyelem, lése, gazdagodása szempont- Számukra ez volt Picasso jából, az említett vita is igavéleménye: „Ha bent akar- zolta. nak maradni a pártban, ak- C ok-sok tény mutatta az kor tegyenek ők is úgy, mint idézett vita során, hogy mindenki: az ember elmond- mindannyiunknak fejleszte- ja. mi nyomja a begyét, s nie kell marxista esztétikai aztán a párt dönt. Mert ha tájékozottságát. Hogy menynyi zűrzavar, bizonytalanság él egyes művészeinkben, bizonyította az egyik hozzászóló szinte indításnak, szánt „plaltformja”. Ügy vitatkozzunk az absztrakt művészetről — szabta mintegy feltételül a felszólaló —, hogy „döntsük el: társadalmi igényeket támasztunk-e a művésszel szemben, vagypedig elismerjük a művésznek azt a jogát, hogy ha éppen azt akarja, művével semmit ne mondjon”. Picasso egész életművével, társadalmi, emberi magatartásával azt a példát nyújtja művészeinknek, hogy igazi művész csak az, aki a társadalom, a kor leglényegesebb kérdéseire válaszol alkotásaival. Picasso sosem engedte meg magának azt a luxust, hogy olyan képet fessen, amelyen semmit nem akar mondani, illetve a semmit teszi meg tartalomnak. A francia nagyburzsoázia lapjai minden alkalommal szívesen idézgettek olyan — a személyi kultusz idején megjelent — szovjet cikkekből, szovjet művészeknek olyan nyilatkozataiból, Sztálin véleményéből, amelyek kétségbevonták Picasso művészetét. Ezzel is az volt a céljuk, hogy megingassák a művész hitét, ragaszkodását a párthoz, a kommunizmus eszméjéhez. „Mire vár még?” — tették fel neki szemtelenül a kérdést. Picasso igen egyszerűen felelt: „Sztálin tovább folytatja a forradalmat, így hát igazán joga van tévedni a festészetben. Mert azért, mégsem a festészet a legfon-, tosabb dolog a világon. A1 festészet majd azután következik”. A nyilatkozatán gondol- n“ kodhatnak azok a kissé türelmetlen művészek is, akik, amikor helyesen, segítő szándékkal meghiányolják nemcsak a tömegeket, hanem például a funkcionáriusok egyrészét a kulturális, esztétikai kérdésekben való tájékozatlanságukért, a jogos bírálaton túlmennek olyan i egészen szélsőséges konklu-! zióig. Picasso ezeknek a tü- relmetleneknek bizonyára Engels-t idézné; azt az egyszerű tényt, hogy „az embereknek előbb enniök, in- niok, lakniok és ruházkod- niok kell, mielőtt politikával, tudománnyal, művészettel, vallással stb. foglalkozhatnak...” A mi munkásokból, parasztokból lett forradalmár vezetőinknek legfontosabb „dolga” a forradalom megvívása után, de szinte azzal egyidőben az volt, hogy a hárommillió koldús úri Magyarországból virágzó, gazdag országot teremtsenek a hatalmat kezébe vett dolgozó népnek. „A festészet — Picasso szavaival élve — ezután következett”. Hogy valóban elkövetkezett — erről legjobban művészeink tanúskodhatnak. Kozák Gábor A CSEND MŰVÉSZETE Néhány hónappal ezelőtt Salgótarjánban láttam őket. A megyei tanács modern színházterme tele nézőkkel, főleg az új iránt fogékony fiatalokkal. A konferanszié a pantomimről és Marcel Marceau francia pantomimművészről beszél Később a puszta színpadon bukkan jel Gellén Zoltán postaműszerész, az együttes művészeti vezetője. Minden jelzés, díszlet nélkül elhisszük neki. hogy virágos réten van, kezében lepkehálót tart, amelyikei lénkét, ina. A iáték folytatódik, a megfogott pillangókat tarisznyájába teszi, közben egyet véletlenül megöl. ölt. Rádöbben tettére, szabadon ereszti a rab lepkét, s ettől a tettétől boldog, és felszabadult lesz. Parányi, de őszinte és mély drámája ez az emberiségnek és a szabadságnak. A közönség forrón tapsol, megértette a művészt. Üj műfaj a pantomim és az újjal csak akkor tudunk megbarátkozni, ha megismerjük. Sokakban felmerül a kérdés, mi is hát a pantomim. A testtartás művészete, ellentétben a tánccal, amely mozgásművészet. Alapja a csend, eszköze az emberi test, módszere a valóság stilizált újrateremtése. Színes kis történeteivel az emberi játékkedvre támaszkodva kíván hatni az értelemre és az érzelemre. S a Salgótarjánban látott művészek, a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad pantomim együttese ma Szolnokon mutatkozik be, színesítve ezzel az irodalmi színpadok megyei szemléjét. Galina Nyikolajeva művészetéről 1942-beila „Gorkiji Kommuna” című területi újság szerkesztőségébe levél érkezett: „Én a honvédő háború rokkantja vagyok — írta Alexej Szuhotyin alhadnagy — és Gorkij városán átutazóban felhasználtam az alkalmat, hogy köszönetét mondjak Voljanszkaja gorkiji orvosnak és Léna Prigu- nova nővérnek, akik a Boro- gyin nevű vöröskeresztes hajón dolgoztak. Bár annak idején hevesen lövöldöztek, szórták a bombákat, az orvos és a nővér mégis önként velünk maradtak. Én soha sem felejtem el ezt...” Ezt a levelet a legjobb helyre. Galina Jevgenyejev- na Voljanszkaja alkotó műhelyébe továbbítottuk, aki akkor „Nyikolajeva” álnév alatt lépett fel az irodalomban. Művészete a nagy honvédő háború frontjainak és a békés alkotó munka élő, tevékeny és önfeláldozó harcaiból született. A háza hős védelmezői emlékének szentelte „A hadseregparancsnok halála” című elbeszélés drámai alakítását (1945). Már ebben az elbeszélésben világosan fellelhetők sajátságos alkotó képességei: élénk érdeklődés az apró lélektani megnyilatkozások és az emberi jellem megteremtésének problémája iránt. ,.A hadseregparancsnok halála” — a i szovjet novellisztika nagyszerű példaképe. Az írónő érdeklődése a to- I vábbiakban a szovjet ember belső életének sokoldalú elemzésére irányult, a kor legfontosabb konfliktusainak feltárása késrtette őt a szélesebb elbe^zSlő műfajhoz. Galina Nyikolajeva széleskörű ismeretsége az „Aratás” című regényének megjelenésével kezdődik. A háború utáni kolhozéletnek ebben a széles és világos panorámájában a jellemző, meggyőző és valósághű elemek éppen annak köszönhetők, hogy az emberek tevékenysége nem egyszerűen a háttér, vagy a környezet szerepét tölti be, nem csupán a puszta érdekesség kedvéért bukkan fel, hanem a személyes élmény meggyőző erejével hat. A regény meggyőzően bizonyítja, hogy a munka miként alakítja, gazdagítja az ember szellemi életét. Az írónő avatott kezekkel még az ünnepségek csodás légkörét is a szovjet emberek munkás hétköznapjainak egészébe szőtte. A lírikus izgatottság, az „Aratás” lapjainak meg- elevenítése és főképp Galina Nyikolajeva rendkívüli jellemző művészete különös erővel és közvetlenséggel az „Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról és főagronómu- sáról” című művében fejeződött ki. (1954.) Ez tulajdonképpen prózai költemény, költemény a szovjet leányról, amely tiszteletreméltó utóda azoknak az erős női jellemeknek, amelyeket a klasszikus orosz irodalom alkotott. Hogy ilyen művek szülessenek, a művésznek szakadatlanul és alaposan kell tanulmányoznia a mindennapi életet, hogy önmagát tapasztalatokkal, népét pedig bölcsességgel gazdagítsa. Galina Nyiolajeva ezért tanul szüntelenül. Minden műve a személyes átélésből fakadó folyamatos megfigyelésekre épül. Ö a nép életének fá- radhatatln fürkészője. alkotó műhelyére nagyon jellemző egyik cikke: „Az élő hangok” (1957), amelyben a szerző számtalan jegyzetfüzetéből önálló írásokat közöl, jegyzeteket, amelyeket a napjaink hőseivel folytatott beszélgetésekről készített egyszerű munkásokkal, akikkel eggyéforrasztotta a nép alkotó szelleme. És mekkora szeretettel, lelkiismeretességgel rögzíti az írónő színpompás elbeszéléseiben a szovjet dolgozók véleményei* ítéleteit! Nyikolajeva írásai sokszínű nyelvvel gyönyörködtetnek bennünket. Szereti és alkalmazza a nép beszédét, a foglalkozások szakszókincsét, gyakran használ „szárnyaló” szavakat. Az írónő barátja és harcostársa Mak- szim Szagalovics író (neki szentelte „A harc útközben” című művét), elmondta, hogy Galina Nyikolajeva fáradhatatlanul gyűjti a közmondásokat, a szólásmondásokat és a találó kifejezéseket. Galina Nyikolajeva alkotó művészete virágzásának teljében van. Jelenleg egy kötet novellát készít — ennek a műfajnak szintén mestere. „Vaszilina anyóka csodálatos elbeszélései” című novelláskötetének főalakja egyszerű orosz asz- szony lesz. Vaszilina anyóka erős, szibériai tájnyelven beszél. A novellák hősei Vaszilina anyóka gyermekei és unokái — kortársaink. Az írónő azt szeretné, hogy a valóság lét- és lélektani elemeinek gazdagsága novellái- j ban széles filozófiai általáno- ! sításokká egyesüljenek. I Galina Nyikolajeva sokol- ! dalú tehetség. Egyaránt fel- ! lép, mint költő, mint karcolatíró, mint publicista és . kritikus. De az irodalom bármelyik műfajával lépjen is fel Galina Nyikolajeva, mindig forrón és szenvedélyesen ír kortársainak — valójában mindig az ő kísérleteikről és győzelmeikről, életteli alkotó lendületükről beszél... Tanya 579 Ma már nemcsak városokban, községekben láthatunk a házak tetején televíziós antennát, hanem még kint a tanyákon is. Deák Zoltánék például a Csorbái Állami Gazdaságban minden este televízió mellett szórakozhatnak. Mint elmondták, különösen a hosszú téli estéken tesz jó szolgálatot a televízió. Rajtuk kívül a Csorbái Állami Gazdaságban még sok családnak van televíziókészüléke mely közelebb hozza az embereket Nyelv, Régebben történt, hogy a jászberényi Déryné Művelődési Ház postáját nézegetve egy furcsa, idegennyelvű szöveg akadt a kezembe. Érdeklődésemre azt a választ kaptam, hogy az eszperantó szakkörhöz küldték. Hiszen nincs is ilyen szakkör! — hitetlenkedtem. Ezelőtt volt. Dr. Zalai Ernő vezette, ki most a kezdet napjaira emlékezik. — 1955 őszén történt, hogy Melich bácsi, a ma már idős nyugdíjas tanító beköszöntött hozzám, kis füzettel. Kezembe nyomta az eszperantó nyelv kulcsát, a kicsi szótárt. Nekifogtam a tanulásnak. Három hónap múlva már önálló levelet írtam külföldre. Alig reméltem, hogy valaki megérti, s igen nagy volt az öröm, amikor megjött rá a válasz. Akkor aztán minden héten 5—8 'evél érkezett. Egy bizonyítványt mutat, mely szerint 1956-ban dr Zalai Ernő az eszperantó nyelvből letette a vizsgát, méghozzá jeles eredménnyel, — 1957-ben egy kiállítást rendeztünk a már meglevő anyagokból a városi könyvtárban. Már csomagolja is ki az egykori kiállítás anyagát. Nagy kartonból levelezőlapok tömkelegé tárul szemem elé. Bulgária, Japán, Hollandia, Csehszlovákia, Lengyelország, Görögország — a világ minden tája képviseltetve. — Ennyi emberrel levelezett? •— Benne van már a kislányom és a szakkör postája is — mondja. Kisleányom háromhónapi tanulás után önállóan levelezett, akár csak az öccse. Sőt még a legkisebb Tamás is belekezdett, de neki fiatal kora miatt még nem akadt levelezőtársa. — Hányán voltak a szakkörben? — Mintegy százan kezdtük. — Kikből adódtak a szakkör tagjai? — A legtöbb a leánygimnáziumból, az iparitanuló intézetből. Felnőtt kevés. — Miért szűnt meg a szakkör? — Több oka volt annak — válaszol elgondolkozva. — A legfőbb talán az, hogy anyagi támogatást nem kaptunk működésűnkhöz. Előttünk sok-sok folyóirat eszperantó nyelven. — Szép az, ha a haladó művek mindenki számára közös nyelven elérhetők — mondom. — így igaz — helyesel dr. Zalai Ernő. — A szakkör 1959-ben megszűnt, de a régi ismerősökkel csak levelezik talán? — Már régen tartozom nekik az írással és most, hogy a központtól is felkerestek, restellkedem egy kissé. Sürgősen írni kell nekik, hiszen nem szabad, hogy a már meglevő kapcsolatot veszendőbe hagyjam — mosolyog. — Terjeszteni kell ezt a nyelvet, hiszen egyik európai nyelvnél sincs meg az, hogy néhány hónapos tanulás után ilyen eredményeket lehet felmutatni. Elsősorban munkásságunk körében kell terjeszteni. Ezáltal is közelebb hozza egymáshoz a szocializmust építő országok dolgozóit és a békéért harcoló népeket. , Hartmann Ágnes