Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-07 / 263. szám
4> SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. november 7. Boda István: JMéU közte* Lányommal játszottam az este s arra gondoltam lopva, hosszan, miért sántikál ez a világ szándékaival mindig rosszban. Figyeltem felhőtlen szemében a kék sugárból rakott békét, s ahogy mutatta tágra tárva csöpp kis világa fényességét. Jósága bársony, csupa álom és ő még senkinek se vétett, s ha megszólal, hát harangjáték csengeti be a minden séget. Büntetlen s szava, mint a friss hó, csak fehére van, nincsen szennye, s ha néha sír, csöppös gyöngyharmat csillagozik a két szememre. És kaptam volna fel magamhoz, vigyázva, ahogy az erősebb, De akkor, jaj szívembe sajgott valami, ami egyre rőtebb s bíborabb, mint egy lávahullám, mozihírben, újságban láttam, s benne reszketett ami bűn volt e bíborfényü robbanásban. Sápadtan hajoltam le hozzá s lassan felemeltem a lányom. S éreztem, hogy verejtékem végigcsorog a szemp illámon. Békesség kell, morogtam egyre s azóta szívem ezt dohogja, megszállottan, akár az őrült, gyors lélegzésért fulladozva. Békesség kell és békesség kell, nemcsak nekem és nemcsak nektek, békesség kell itt mindenkinek, békesség kell az embereknek. S ültünk csendben, lányom a padló” apró játékaival játszott. Vigyázva őrködtem felette, s tudtam: a világra vigyázok. Munkások „teltház17 akciója a szolnoki színházban A szolnoki Szigligeti Színház és a Tisza-parti város üzemeinek, gyárainak, vállalatainak barátsága minden évben erősödik. A művészi munka elismeréseként a Járműjavító munkásainak példáján egyre több gyár rendez „teltház” akciót a színházban. A Járműjavító dolgozói a múlt szezon óta minden darab egy előadására kibérelik a színház több mint hatszáz személyes nézőterét. Ilyenkor a szocialista brigádok tagjai, a dolgozók és hozzátartozóik foglalnak helyet a széksorokban. A Járműjavító dolgozóinak kezdeményezését, most több szolnoki üzem és intézmény is megvalósítja. Többek között az olajbányászok, a Középtiszai Vízügyi Igazgatóság, a Tiszamenti Vegyiművek dolgozói határozták el, hogy egy-egy előadásra minden jegyet megvásárolnak. A martfűi Tisza Cipőgyár a táj- előadásokkor az üzem művelődési házában biztosít „teltház” akciót. Azokat a színműveket pedig, amelyeket tájon nem mutatnak be, Szolnokon nézik meg az üzem dolgozói. A Pedagógus Szakszervezet is minden színmű egy-egy előadására „teltház” akciót rendez. Ilyen alkalmakkor a megye kiváló tanárait, tanítóit látják vendégül a Tisza- _ parti városban. Megnyílt a szolnoki Téli Tárlat A Téli Tárlat ünnepélyes megnyitására november 5-én, vasárnap este fél 6 órakor került sor. A szolnoki múzeum földszinti kiállítási termeiben szép számú közönség gyűlt össze, köztük a párt és a tanácsi vezetők, a művészek, üzemek és kulturális intézmények dolgozói. Bárdi Imre elvtárs, a megyei tanács vb. művelődés- ügyi osztályának vezetője ünnepi megnyitójában vázolta a képzőművészetek szerepét kulturális életünkben, s rámutatott, hogy a szocialista társadalomban a művészetek jelentősége megsokszorozódik. Megállapította, hogy a kiállítás megtekintése alapján nyugodtan elszögezhetjük: Szolnok város és a megye képzőművészei szoros kapcsolatban vannak az élettel, a szocialista építőmunkával. — Témaválasztásuk, művészi megoldásaik mind azt bizonyítják, hogy művészeink a realizmus talaját sohasem veszítik el. A megnyitó elhangzása után a megjelent közönség hosszú ideig nézegette a bemutatott gazdag anyagot. Az a vélemény alakult ki, hogy ez a Téli Tárlat nemcsak méltó folytatása az eddigi megyei kiállításoknak, hanem még sikeresebb is az eddigieknél. Ez örvendetes, mert a Szolnokon bemutatott képek, szobrok javarésze tovább megy a tavasszal Budapesten megrendezésre kerülő országos kiállításra. Biztosak lehetünk abban, hogy művészeink ott is elismerést aratnak majd. A változatos és friss anyag az eddigi megvei kiállításoknál gazdagabb, és művészi megoldásokban is jelentős előrelépést jelent. TISZTA ÉGBOLT ...Még béke van: zsivajgó fiatalok vidám szilveszteréjszakára gyűlnek össze... Egy könyvtárteremben fitos diáklány a híres daliás pilótáról álmodozik. Azt képzeli, szerelmes belé, s 6, a nevezetes Asztahov sose fogja ezt megtudni. De eljön a háború, eljön számára az igazi szerelem és az igazi szenvedés ideje. Megismeri valódi emberi mivoltában kamaszkori ideálját, s egészen másként lesz vele, általa boldog és boldogtalan, mint ahogyan azt csitri-álmo- dozások közepette képzelte. Mint békés lakóházak ablakai a légnyomás erejétől, úgy törik szilánkokká a család, a boldogság, az álmok, az egész élet a háború gyilkos csapásai alatt... az egyetlent; hangok, nevek/ sikolyok vegyülnek a kerekek csattogásába. Nincs idő búcsúra, meleg szavakra, köny- nyekre. Az ellenség nem vár. Tükörre sincs szükség. Csak kemény akaratra, hűségre, kitartásra. Arra, amire a szovjet férfiak és asszonyok példát mutattak a világnak a legnagyobb megpróbáltatás idején. Ha csak ezt, a szocialista ember töretlen lelki erejét mutatná be Csuhraj csodálatos filmje — akkor is érdemes lenne arra az elismerésre, mellyel a világ haladó közvéleménye fogadta. De a nagyszerű fiatal rendező ennél is többet tett: a szocialista társadalom legyűrhetetlen egészségét, lényegéből fakadó humanizmusát mutatta meg, zalma ad erőt az őt védelmező harcosoknak. De a fogságból hazatérő Aszlatiovot a drágán megfizetett bizalom helyett sértő, kínzó bizalmatlanság fogadja. A személyi kultusz nyomása alatt, a hős fiatalemberre a félreértés, a gyanakvás köde ereszkedik. Hogyan került fogságba? Milyen áron vásárolta meg életét — hangzanak el a fürkésző kérdések. De a választ nem tudják, nem akarják megérteni azok a kérges lelkű bürokraták, akik saját kishitűségüket álcázzák forradalmi éberségnek, akik a nép nevében lépnek fel, holott elszakadtak a néptől... De Asztahov olyan társadalomban él, amelyben az igaz ügynek, az igaz embernek Egy nagyváros rakodó-pályaudvarán asszonyok, gyermekek, anyák ezrei várják a rövidesen áthaladó katonavonatot, hogy még egy búcsúzó bátorító csókot, kézszorítást váltsanak azzal, aki talán már nem tér többé vissza. Pici, kopott zsebtükör jár kézről kézre: a menyasszony és a sokgyermekes munkásanya elrendezi haját, kendőjét, vonásait erre a háborús találkára. A vonat maximális sebességgel átrobog, kérlelhetetlenül, megállíthatatlanul: tágranyílt, szomjas tekintetek hiába keresik a kedves arcot, az igazságot, mely nélkül — a főszereplő Aszthov szavaival — nem élhet az ember, a kommunista. Mert Asztahov ember és kommunista a javából. Nem retten meg az ellenségtől, akkor sem, amikor az túlerőben van, amikor neki, a szovjet pilótának egymagában 5—10 Messerschmidttel kell szem- beszállnia. — Szerelmesének egysze-ű szavakkal magyarázza, miből táplálkozik az életet szerető fiatalembernek ez a halálmegvető bátorsága: „Mögöttünk az ország, a nép... Bízik bennünk...” A nép biszükségszereűn győznie kell. Asztahov sorsában, az igazságért, becsületért folytatott harcban azt a küzdelmet látjuk megelevenedni, amely Hruscsov elvtársnak a XXII. kongresszuson elhangzott szavai szerint a visszahúzó régi és az előremutató új között dúlt a szovjet társadalomban. A moszkvai filmfesztivál nagydíja méltó alkotást jutalmazott, olyan filmet, mely felbecsülhetetlen szolgálatot tesz a béke ügyének: a föld minden sarkában hirdeti a szovjet nép bátorságát, erkölcsi szépségét, a valóban tiszta, szabad művészet hatalmát. Amatőr szobrászok Március 15-e óta működik Szolnokon a Ságvári Endre Művelődési Házban megyénk egyetlen szcbrász szakköre. Képünkön Nagy István szobrászművész, a Szolnoki Mfivésztelep tagja, a szakkör vezetője Polónyi Kornél „Térdelő munkás” című szoborkompozíciójához ad tanácsokat. HUSZÁR SÁNDOR: PROFESSZOR érdekében. Legyenek olyar kegyesek a bérházak lakói s csináltassanak a kapualjakba levelesládákat, amelyet kulcsra járnak. Ők mindössze pár lejt áldoznak ezzel, és mi száz postás életéi hosszabbítjuk meg. 7T mint időközben rájöt- tem, a professzornak meg volt a maga stabil klientúrája. Két éven keresztül minden héten alkalmai talált arra, hogy benyissor az egyik kis könyvkereskedésbe, ahol hosszan elbeszél getett egy keserű arcú fia talemberrel. Ügy tettem mintha a könyvekkel lennék elfoglalva és közbe kihallgattam beszélgetésüket. A? ügy olyan természetű volt hogy nem mertem kérdezősködni, csupán a szófoszlányok és mondattöredéke'-' összeillesztéséből találgattál- ki a beszéd lényegét. A fiatalember fontosa bb munkakörben dolgozo'tt, de leváltották, mert hibázott. Azt furcsáltam, hogy a letört fiút a professzor sohasem vigasztalta. Ellenkezőleg, gyakran előfordult, hogy összeszidta. — Na. mit szólsz hozzá. Jóska? Szenzációs egy könyv nem? — Melyik, professzor elv- társ? — Hogy, te nem olvastad az új Aragon könyvet? — Nem elég. hogy könyvekkel foglalkozom még olvassak is? — Na. ha ilyen hangon be szelsz, vége a barátságn^)-' — mondta, s tüntetőén elhagyta a boltot Pár nap múlva azonba- újra megielent. — Jóska fiam, te egy idő— Tetszik gondolni, hogy sikerül? — mosolygott a postás. — Nem gondolom, Pistuka, hanem hiszem, öreg fiú, hiszem! Na, a viszontlátásra, viszontlátásra... Aztán, mielőtt még visszatértünk volna Engelshez, tájékoztatott néhány szóban a . postással folytatott beszélgetés hátteréről. — Tudja, hány méter ma- \ gas a Mont Blanc? . — Egészen pontosan nem . tudom, de vagy tízezer mé- . tér. — Stimmel. Akkor azt : mondja meg, egy postás hány . métert tesz meg, míg fel- . megy egy emeletre? — Gondolom, vagy tízet. . — Stimmel. Tíz, kerek . szám. Mit gondol, hány eme- ; letet mászik meg egy ilyen i postás egy nap alatt? | — Ezt igazán nem tudha. tóm, professzor elvtárs. — Körülbelül? — Százat? — Stimmel. Maradjunk a kerek számoknál. Nos, hány méter az naponta? Testvérek között is ezer. ugye? Képzelje el. hogy egy ilyen postás egy évben, a vasárnapokat nem számítva, harmincszor mássza meg azt a hegycsúcsot, amelynek egyszeri megmászása világhírnevet szerzett már néhány léhűtőnek. — Ilyen az élet. profesz- szor elvtárs — bölcsködtem —, nincs mit tennünk ellene. Postásokra is szükség van. emeletes házakra még inkább. tehát... — Na látja, hogv mennyire nincs igaza. írtam egv cikket a lapban, társadalmi mozgalmat akarok indítani a postások egészségvédelme összecsavarta és rövid előadás keretében szépen a legény zsebébe parancsolta Persze, ezek után mi is felfigyeltünk Marcira, s amikoi elvált a professzortól, azonnal közrefogtuk. Ekkor derült ki, hogy az elmúlt három esztendő alatt Marci kőműves lett, nagyon jól keres, s a professzor tanácsára beiratkozott a mesterképző tanfolyamra. A kapus mondta el, hogy Marci szinte hetenként váltott levelet a professzorra], aki mindig pontosan válaszolt neki, és közben egyfolytában panaszkodott, még nekünk, diákoknak is, hogy kevés a szabad ideje. m ost már tudatosan ..foglalkoztam” vele, s rövidesen sikerült is a bizalmába férkőznöm. Mindegyre kitaláltam valamilyen ürügyet, hogy elkísérhessem, s így szinte minden dolgáról tudomást szereztem. Nem mondom, türelem kellett ahhoz, hogy hosszabb beszá'- getést folytassak vele, mert bármilyen izgalmas kérdését vetettem fel a dialektikus materializmusnak, elég volt, ha mondjuk, egy postás felbukkant, és máris véget vetett a szenvedélyes vitának. — Alászolgája, Pistuka — kedélyeskedett a professzor —, jól halad az ügyünk! m agas, ízlésesen öltözött, szép ember volt. Csinos felesége, kedves gyermekei környezetében töltötte életét, és katedrája volt az egyetemen. Megbecsülték, okos embernek tartották, de jómagam sokáig nem voltam vele tisztában. Volt egy titka, amit ügyesen palástolt: félelmetesen ismerte az embereket. Csak ránézett valakire, s rögtön tudta, kivel van dolga. Persze, mindig úgy tett, mintha a hegeli dialektikán kívül semmihez sem értene és semmi iránt sem érdeklődne. „Viselt dolgaira” akkor kezdtem felfigyelni, amikor Marci, az egyetemi altiszt, a vele folytatott beszélgetés után felmondott és vissza sem tért többet. Azaz egyszer még visszatért, vagy három esztendő múlva, hogy beszéljen a professzorral, akit hosszan kellett várnia, mert épp előadást tartott. Első pillanatra meg sem ismertem Marcit, aki, míg nálunk volt, elég búval bélelt legénynek nézett ki, el is hanyagolta magát, most pedig szép sötétkék öltönyt viselt, szürke kalapot és lila nyakkendőt. A professzor nagyon megörvendett a találkozásnak. Legelőször is leszedte Marci nyakáról a lila nyakkendőt, vigyázva
