Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-11 / 240. szám
2 arama SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ?r 11. Tanácskozik az országgyűlés At kell szervezni az ENSZ-titkárság (Folytatás az 1. oldalról.) J zőgazdaságl előirányzataival, Kiskun megyei képviselő azl s a homoki területek haszno- ötéves tervjavaslat főbb me-' sftásával foglalkozott. A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek előtt álló fő feladatok Losonczi Pál földművelés- ügyi miniszter a mezőgazdaság időszerű feladataival, a szocialista nagyüzemek fejlesztésének kérdéseivel foglalkozott. Ahhoz, hogy mező- gazdasági előirányzatainkat minden vonatkozásban teljesíteni tudjuk, elengedhetetlenül szükséges a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek szervezeti és gazdasági megszilárdítása, termelésük anyagi megalapozása, munkájuk helyes megszervezése. A népgazdaság érdekei megkívánják — mondotta a továbbiakban —, hogy a mezőgazdaság ötéves programjában előirányzott valameny- nyi célt mielőbb elérjük, de ezek közül néhányat soron kívül megvalósítsunk. A miniszter ezután hangsúlyozta: a mezőgazdasági termelés fellendítése érdekében a művelés alatt álló területet legnagyobb mértékben ki kell használnunk. A meglévő területtel a lehető legokosabban kell bánnunk, A szárazság elleni küzdelem másik nagyon fontos tényezője az öntözés kiterjesztése. A terv szerint öt év alatt mintegy két és félszeresére növekszik az öntözött terület. Ezenkívül a legszárazabb vidékünkön, a Tiszántúlon már a tervidőszakban elkezdjük a második vízlépcső építését, amely a Nagykunság termőföldjeire biztosít majd elegendő vízmeny- nyiséget. Az öntözés kiterjesztésében sokat tehetnek maguk a mezőgazdasági termelők is, helyi víztárolók létesítésével, s az ország nagy területein megvalósítható csőkutas öntözés alkalmazásával. Ezután a mezőgazdasági termelés gépesítésével foglalkozott a miniszter, majd befejezésül megállapította: ebben az évben tovább nőtt a jól gazdálkodó termelőszövetkezetek száma és csökkent a még gyengén dolgozó közös gazdaságoké. Ez nem kismértékben a vezetés javulásának eredménye. Termelőszövetkezeteink többségében ma már hozzáértő szakemberek tartják kézben a gazdálkodást, s jobb munkára ösztönöznek a jövedelem- elosztás különböző formái. Molnár László Komárom megyei képviselő felszólalásában arról beszélt, hogy építőiparunkra milyen hatalmas feladatok várnak a második ötéves terv időszakában. Majd ezután Bódi Já- nosné Nógrád megyei képviselő szólalt fel, s azt hangoztatta, hogy második ötéves tervünk időszakában államunk milyen nagy erőfeszítéseket tesz az idős, mafelhasználva ehhez a tudomány és a technika minden vívmányát. Ez azonban nemelég — mutatott rá — szükség van a meglévő termőterület további csökkentésének megakadályozására is. Ezzel kapcsolatban bejelentette a miniszter, hogy a mezőgazdasági termesztésre alkalmas földterület további csökkentésének megakadályozására az országgyűlés legközelebbi ülésszaka elé törvényjavaslatot terjesztenek. Említést tett a miniszter arról is, milyen fontos az időben és jól elvégzett talaj művelés, s mennyire meghálálja a termőföld a gondos munkát még aszályos esztendőben is. Az idei év iskolapéldája annak, hogy még a rendkívüli szárazság mellett is viszonylag jó terméseket értek el azok a gazdaságok, amelyek a múlt év őszén időben elvégezték a mélyszántást, ehhez a második ötéves tervben előirányzott gépi technika jó lehetőséget nyújt. 'gukra hagyott emberek nyugodt öregségének biztosítására, a szociális ellátás javítására. A második ötéves terv törvényjavaslatát elfogadta, s az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. Koval Pál Borsod megyei képviselő után Dr. Bene Zoltán, Szolnok megyei képviselő a második ötéves népgazdaságfejlesztési terv törvényjavaslat egészségügyi és szociális vonatkozásaival foglalkozott. Az egészségügyi és szociális bizottság nevében kérte a kormányt, hogy a második ötéves terv időszakában várr ható túlteljesítések vagy megatakarítások eredményeként rendelkezésre álló összegek egy részét fordítsák az egészségügy fejlesztésének meggyorsítására. A törvényjavaslatot elfogadta és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. Egri Gyula Baranya megyei képviselő a honvédelem fontosságáról beszélt. A tervjavaslat figyelembe veszi — mondotta — a nemzetközi helyzet folytán reánk háruló feladatokat és lehetőségeket. Csak a fokozottabb éberség, erőink helyes felhasználása és a harckészültség fokozása kényszerítheti visszavonulásra az imperialistákat. És ha a helyzet alakulása még nagyobb erőfeszítéseket követel meg hadseregünk ütőerejének további növelésére, ezt is vállaljuk. Ha több és jobb munkával, nagyobb áldozathozatallal meg lehet előzni a katasztrófát, népünk vállalja az áldozatokat, a helytállást a békéért és minden támogatást megad hadseregünknek. A törvényjavaslatot a maga és a honvédelmi bizottság nevében elfogadta és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. Mivel több képviselő már nem kívánt felszólalni, az elnöklő Rónai Sándor a vitát lezárta, s átadta a szót Aj- tai Miklósnak, az Országos Tervhivatal elnökének, aki válaszolt a hozzászólásokra. Részletesen kitért a vitában elhangzott konkrét észrevételekre, részletesen ismertette az Országgyűlés állandó bizottságainak tanácskozásain felvetett módosító javaslatokat. Közölte, hogy mind a bizottsági, mind a parlamenti vita tapasztalatait, tanulságait, a felmerült helyes észrevételeket és tapasztalatokat hasznosítják a további tervmunkában. Befejezésül javasolta, hogy a beterjesztett törvényjavaslatnak megfelelően az ötéves program maradéktalan megvalósítása érdekében — az Országgyűlés forduljon felhívással az ország lakosaihoz. Az ciszággyűiés megszavazta a második ötéves tervről szóló törvényjavaslatot Rónai Sándor elnök ezután szavazást rendelt el, amelynek eredményeként az Országgyűlés a második ötéves népgazdaságfejlesztési tervről szóló törvényjavaslatot az Országos Tervhivatal elnöke által ismertetett, s az ő részéről is javasolt módosításokkal — általánosságban és részleteiben, egyhangúlag elfogadta. Az Országyűlés egyhangúlag elfogadta az Országos Tervhivatal elnöke által javasolt felhívást is az ország lakosságához. A felhívás a következőképpen hangzik: y „Az Országgyűlés — elfogadva és törvényerőre emelve további előrehaladásunk e nagyszerű programját — felhívással fordult a munkásosztályhoz, a parasztsághoz, az értelmiséghez, szocialista hazánk minden polgárához, „erejük, képességük és tudásuk legjavát adva segítsék elő nagy nemzeti céljainkat, az ország további felvirágzását, a béke biztosítását, népünk jólétének növelését magában foglaló második ötéves tervünk maradéktalan megvalósítását”. Rónai Sándor elnök végezetül javaslatot tett az Országgyűlés legközelebbi ülésének idejére és napirendjére. Javaslatára az Ország- gyűlés elhatározta, hogy legközelebbi ülését szerdán délelőtt 10 órai kezdettel tartja, s ülésének napirendjére a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről szóló törvényjavaslat tárgyalását tűzi. Az Országgyűlés keddi ülése ezzel befejeződött — (MTI) A második vízlépcső a Nagykunság földjeire biztosít majd elegendő vizet Támadó eSőkészüEefek Kuba ellen Mexico (TASZSZ). Az Ovaciomes című mexikói lap megbízható forrásokra hivatkozva közli, hogy az Egyesült Államok újabb fegyvekubai partok közelébe szállítani. S ezekből képezik majd a fő támadó erőket A lap végezetül rámutat, hogy a mexikói hatóságok megerősítették a mexikói partok tengeri és légi védelmét (MTI) egész apparátusát — sürgette a Szovjetunió képviselője nyitására és az ENSZ egész Az ENSZ-közgyűlés adminisztratív és pénzügyi bizottságában, amely az ENSZ 1962 évi költségvetésével kapcsolatban a titkárság munkájáról tárgyal, hétfőn felszólalt A. A. Roscsin, a Szovjetunió képviselője. Roscsin felszólalásában rámutatott, hogy a világszervezet titkárságának személyzeti helyzete és irányítása nem kielégítő. A titkárság földrajzi elhelyezés alapján' betöltendő 1659 tisztsége közül 1280-at, vagyis a tisztségek 77,2 százalékát a nyugati katonai .szövetségekhez tartozó országok állampolgárai töltik be. 288 tisztséget, vagyis 17,2 gmmiiMiMiiiiiiiiiiimmmmuiiiiiiiiiiuiiii Jsriomenko marsall cikke Moszkva (TASZSZ). A Krasznaja Zvezda közli Jer- jomenko marsall cikkét, az amerikai hadügyminiszter nemrégiben elhangzott beszédéről. A hadügyminiszter beszéde — írja Jerjomenko — a hazugságok és a rágalmak olyan özönét tartalmazza, amely csak a legszennyesebb bulvár lapokra jellemző. Nem nehéz megérteni, hogy a kommunistaellenesség és az embergyűlölet Maccnamara által hangoztatott tézisei a félelem felszítását a kommunistaellenes hisztériakeltéshez és a fegyverkezési hajszához szükséges újabb anyagi eszközök megszerzését célozzák. Ezzel a durva hamisítással akarják elősegíteni az amerikai hadsereg személyi állományának ideológiai megdolgozását a monopóliumok szellemében. A hadügyminiszter gyűlöletet akar kelteni egy hatalmas ország népe ellen, amely soha senkit nem fenyegetett, ugyanakkor megszabadította Európát a hitleri zsarnokságtól, kolosszális áldozatokat hozott a világ civilizációja érdekében, magát az amerikai népet is megmentette a támadástól Az amerikai hadsereg ideológiai félrevezetése a világ összes békeszerető népeit, sőt magát az amerikai népet is veszélyezteti, mert a hadsereg, majd az ifjúság széles köreinek fasizálása az államot is a fasizmus örvényébe ránthatja (MTI) MiiiimiiiimiiMiiiiiiiiiiMJMiiiimttuuiiiHi Amerikai közéleti személyiségek petíciója Washington (TASZSZ) Az amerikai társadalom legkülönbözőbb rétegeit képviselő közéleti személyiségek nagy csoportja petíciót intézett Kennedy amerikai elnökhöz. A petició háromszáz- huszonkét aláírója sürgeti, hogy vessenek véget az Egyesült Államok Kommunista Pártja üldözésének és meg- hurcolásának. Az aláírók között van kilencven pap, több mint hetven professzor és tanító, harminc jogász, húsz író, újságíró és szerkesztő, tizenhét orvos és kilenc ismert művész. (MTI) százalékot foglalnak el a semleges államok képviselői és csupán 5,6 százalékot, vagvis 91 tisztséget kaptak a szocialista országok állampolgárai. A titkárság munkájának kivizsgálására alakított bizottság is rámutat jelentésében, hogy ,a bizottságot megdöbbentette a személyzet földrajzi megoszlásában mutatkozó aránytalanság és egyenlőtlenség”. Lehet-e az ENSZ titkárságát nemzetközi szervnek tekinteni, — kérdezte Roscsin — ha a 33 főtitkárhelyettesi, illetve ezzel egyenrangú tisztség közül 20-at a nyugati katonai tömbök tagállamainaK, 12-öt a semleges országoknak az állampolgárait töltenek be és mindössze egy hely jut a szocialista országoknak? A Szovjetunió képviselője ismételten sürgette, hogy az ENSZ végrehajtó szerve élén ne egy főtitkár, hanem a három nagy államcsoportot képviselő három személy álljon. Azonos módon kell átszervezni az ENSZ-titkárság egész apparátusát, hogy benne egyenlő képviseletet nyerjenek a szocialista, a semleges és a nyugati katonai tömbökhöz tartozó országok; A titkárság munkájával kapcsolatban a szovjet képviselő érintette az ENSZ székhelyének kérdését is. Tény az, hogy az ENSZ székhelye New Yorkban, tehát egy olyan országban van, amely a nyugati katonai szövetség vezetője. Ez pedig nincs jó hatással az ENSZ- titkárság munkájának iráBerlin(MTI). Karl-Marx- Stadt tanácsa a város díszpolgárává választotta A. I. Miko j an t, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagját, a Minisztertanács első elnök- helyettesét, az NDK-ban tartózkodó szovjet párt- és kormányküldöttség vezetőjét A Drezdába érkező szovjet vendégeket lelkes, „druzsba, druzsba” felkiáltásokkal és tapssal üdvözölték a város lakóinak tízezrei. Mikojan kétszázezer főnyi ünnepi nagygyűlésen beszédet mondott. Kijelentette: a Német Demokratikus Köztársaság megmutatta a nyugat-német militaristáknak és revansis- táknak, hogy erélyes ellenállásba ütközik minden olyan Leningrád (TASZSZ). Magyar antifasiszták egy csoportja — akik 1944-ben szovjet pilóták életét mentették meg és ezért szovjet kitüntetést kaptak — három napot töltött Leningrádban. A magyar vendégek megtemunkájára. New Yorkban az ENSZ és végrehajtó apparátusa állandóan ki van téve az amerikai államgépezet és az Egyesült Államok egész társadalmi-politikai rendszere ráhatásának és nyomásának. Célszerű volna tehát az ENSZ központját olyan városba áthelyezni, ahol nem egy államcsoport egyoldalú hatása érvényesülne. Felvetődik a kérdés, nem lehetne-e az ENSZ székhelyét valamely semleges országba áttenni. A 15. ülésszakon el hangzott felszólalások Bécsre és Genfre utaltak. Szóbajötí Nyugat-Berlin is. Az ENSZ pénzügyeiről szólva a Szovjetunió képviselője felhívta a figyelmet c nagyfokú pazarlásra, a titkárság személyi állományának túlzott létszámára, a tanácsadók foglalkoztatására, utazgatásaira költött óriási összegekre és más hasonló kiadásra. Az ENSZ egész pénzügyi rendszerét úgy kell felépíteni, — mondotta Roscsin — hogy kizárt legyen az alapokmány megsértése, hogy a pénzügyek ne valamely államcsoport kizárólagos céljait szolgálják, más államok rovására, hogy szigorú takarékosság érvényesüljön és aprólékos gonddal ellenőrizzék a kiadásokat Az ENSZ-titkárságának munkáját sürgősen rendezni kell, mert ez halaszthatatlan megoldást követelő fontos nemzetközi probléma lett, — mondotta befejezésül a szovjet képviselő. — (MTI) támadásuk, amely a béke ellen irányul. Az NDK léte — mondotta — egyik legjelentősebb biztosítéka a békének. Nyomatékkai hangsúlyozta: az imperialistáknak tisztában kell lenniök azzal, hogy a világ népei nem akarnak háborút és mindent megtesznek a béke fenntartásáért. A Szovjetunió tőle telhetőén mindent elkövet, hogy biztosítva legyen az emberiség számára a béke. A szovjet emberek minden néppel, így a Német Szövetségi Köztársaság népével is baráti kapcsolatokat akarnak ápolni — mutatott rá beszédében a szovjet miniszter- elnökhelyettes. kintették a várost, megismerkedtek történelmi és forradalmi emlékeivel. A magyar antifasiszta csoport Szabó Lajos vezetésével hétfőn Leningrádból Moszkvába utazott. (MTI) Mikojant Karl-Marx-Stadt díszpolgárává választották A szovjet miniszterelnökhelyettes beszéde Drezdában Magyar antifasiszták Leningrádban Az NDK Minisztertanácsának határozata rés támadást készít elő Kuba ellen. Ebből a célból csem- pész-úton nagyobb fegyverszállítmányokat próbálnak eljuttatni Mexikóba, hogy azokat az ellenforradalmárok a kubai partraszállásnál felhasználhassák. Az Ovaciones hangsúlyozza, hogy az újabb kubai intervenció az előbbitől elté- rőleg nem egyszerre, hanem fokozatosan fog lezajlani. Fegyveres kártevők ki sebt- csoportját szándékoznak a Párizsban megbeszélések kezdődtek Angliának a közös piachoz való csatlakozásáról . Párizs (MTI). A francia külügyminisztérium híres óratermében kedden délelőtt megkezdődtek a megbeszélések Nagy-Britan- niának az Európai Közös Piachoz való csatlakozásáról. Mint a Quai D’ Orsay szövi vője hangsúlyozta, még csupán kormányközi megbeszé lésekről van szó; az igazi' tárgyalások november közepén Brüsszelben indulnak meg a ,.Kis Európa” hivatalos szervei és az angol kormány kül-, döttség között. A jelenlegi párizsi találkozón az Európai Közös Piac hat államának képviselői meghallgatják — Heath angol miniszterhelyettes nyilatkozatát, utána egymás között megvitatják és szükség esetén további felvilágosításokat kérnek, menynyiben hajlandó Nagy-Bri- tannia kormánya teljesíteni a közös piacot megteremtői római egyezmények vala-! mennyi előírásait. í m nemzeti néphadseregben szolgáló egyes katonák tényleges idejének meghosszabbításáról E e r 1 i n (ADN). A Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa kedden határozatot adott ki, amely hangoztatja: „A nyugatnémet militaristák és revansisták fokozott háborús előkészületei — melyek révén Nyugat-Német- ország Európa legveszélyesebb tűzfészkévé vált — szükségessé teszik, hogy mindent megtegyünk nemzeti néphadseregünk ütőképességének biztosítására és további növelésére. Ez a felismerés arra birta nemzeti néphadseregünk sok tagját, akiknek szolgálati ideje az év végén járt volna le, hogy kinyilvánítsa akaratát és elhatározottságát, s továbbra is szolgálatot vállaljon a nemzeti néphadseregben. A Német Demokratikus Köztársaság katonai védelme és a varsói szerződés keretében ráháruló szövetségi kötelezettségek teljesítése iránt vállalt felelőssége alapján a Német Demokratiku.- Köztársaság Minisztertanácsa felhatalmazza a nemzet- védelmi minisztert: Hat hónapra hosszabítsa meg a nemzeti néphadsereg különleges szakismeretekkel rendelkező tagjainak szolgálati idejét, valamint szükséges esetekben azoknak a katonáknak, tiszthelyetteseknek és tiszteknek idejét is. akik 1961 őszén szereltek volna le. (MTD