Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-06 / 236. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP líXJI. október fi ISanyon tetszeti. . a Népsport XVII. évfolyam, 197, számában megjelent „Katona— Balogh—Rozmis” című cikk. Elsősorban azért Is, mert a dicsérő sorok között ott láttam megyénk csy-két szakemberének is a munkáját. Ügy gondolom, külön öröm számunkra, hogy a labda- rágás élvonalába betört eey olyan fiatal játékos, aki megyénkben kezdte és Innen került a legfelsőbb vonalba. Ez a tény megyénk szakembereit — elsősorban Fazekas Lászlót, a Szolnoki MÁV edzőjét — dicséri. Minden dicséret szakembereinknek és a fiatal Rozmis Misinek. Csak Így tovább. Ha nem bízza el magát és nem következik be törés nála, akkor nemcsak szakembereinknek, hanem az egész magyar sportnak is öröme lesz benne. —n. SAKKÉLET «LED, 1561. Több, mint egy hónapi küzdelem után véget ért a bledi nemzetközi sakkverseny. — Hasonló versenyre az utóbbi 30 évben is csak 4 esetben került sor. (1931. Bled, 1936. Nottingham, 1938. AVRO-verseny, 1946. Groningen). A jugoszlávok jó szervezőmunkát végeztek, hiszen néhány kivételtől eltekintve, a világ jelenleg legjobb formában lévő kiválóságait sikerült a verseny részére megnyerni. A résztvevők száma nemzetek szerint a következő volt: jugoszláv 8. szovjet 4. amerikai 2, holland, izlandi, magyar, cseh, argentin és nyugatnémet 1—1. Minősítés szerint 13 nemzetközi nagymester, 3 nemzetközi mester, í nemzeti mester és Parma, az 1931. évi ifjúsági világbajnok játszott a versenyen. Világszerte élénk érdeklődés kísérte a bledi verseny minden fordulóját, sőt minden játszmáját. A sakkozók széles tábora elsősorban arra volt kíváncsi: kiFélidő alán... vannak csapataink a megyéi labdarúgó bajnokságban. Azt is el kell mondanunk, hogy ilyen sportszerű küzdelmeket régen tapasztaltunk egy-egy bajnoki fordulóban. Elsősorban talán a Jászjákóbalmalakat keil megdicsérni, hiszen ötheti veretlenségi sorozatuk tört meg a legutób- ba vasárnapon. A levonuló csapatokat megtapsolták a nézők. A lehető legsportszerűbben távozlak a sporttelepről a szurkolók és a játékosok is. Bizony, sok sportkör tanulhatna a jákó- halmalaktól sportszerűséget. — Szinte ugyanez mondható el a jászapátiakról is. Pedig ott Igazán nem várt eredmény született ezen a vasárnapon. Az a néhány szurkoló, aki egy kicsit hangosabb volt. úgy gondoljuk, ezt csupán azért tette, mert jobban szerette volna, ha a hazai csapat vonul le győztesen a pályáról, nem pedig az utolsó helyezettől elszenvedett vereséggel. kevesebb gólt az egész megyében. A második helyen álló mezőtúri Honvéd viszont a legtöbbet rúgta, annyit mint a Törökszentmiklósi Fáklya. A sorsolás szeszélye vasárnap úgy hozza, hogy az első és a második helyezett kerül össze, Törökszent- miklóson. Tehát az a két csapat, amely a legkevesebb gólt kapta és veretlen, a másik pedig amely a legtöbb gólt rúgta. Mi lesz vajon az eredmény? | EZEN A HETEN | elsősorban a tiszaföldváriakról kell megemlékeznünk. Amióta visszakapták pályaválasztó jogukat — tanulva a büntetésből — szinte szárnyakat kaptak. Három mérkőzésükből kettőt idegenben Játszottak és ezen sportszerű küzdelemben öt pontot szereztek. Reméljük, hogy az 6szl Idényben elkövetett tetteikért megkapott „jutalom” Jelentősen megváltoztatta mind a vezetők, mind a játékosok felfogását. Bizonyára a szurkolókkal sem lesz baj az elkövetkezendő időkben. | MINDEN SIKERÜLT | • Törökszentmiklósi Fáklya együttesének ezen a vasárnapon, így szurkolóik legnagyobb örömére, győztesen térhettek haza. Legutóbbi mérkőzés a volt NB m-as csapatnak szinte nem is volt gyenge pontja, a két fede- ezt kivételével, akik elfogódot- tan Játszottak, hiszen most kerültek az együttesbe. Sportszerű, de Igazi bajnoki küzdelemben fektették kétvállra ellenfelüket. Meglátszott Játékosaikon az NB Ill-ns rutin. Talán a név is hozzájárult ahhoz, hogy a hazaiak elfogódottan kezdtek és az utolsó húsz percben nyújtották azt, amit a szurkolók elvártak volna az utolsó hetek eredményei alapján. 1 SZOLNOKON | csak nehéz küzdelemben tudták kétvállra fektetni a nagykunságiakat, akik — úgy látszik, nem tudnak magukra találni. Az első két fordulóban megszerzett két győzelmük mellé sorozatos vereségek sorakoznak. Kivétel az elmúlt héten az utolsó helyezettől szerzett egy pontjuk. F.zen a vasárnapon valahogyan „fortu- na Is” elpártolt tőlük. Ezen a mérkőzésükön csak küzdöttek a nagykunságiak, de elgondolások nélkül. F.z viszont vereségüket „eredményezte”. A következő vasárnapok pedig még nehezebb mérkőzéseket Ígérnek. | TIZEN HARM ÁSOK | ezen a héten is sokan vannak. Vagyis a tabellán elég sokszor fordul elő a tizenhármas szám. Tizenhárom pontja van a T. Vasasnak, tizenhárom gólt rúgott a Karcag, Jákóhalma és a Nagykunság. Tizenhárom gólt kapott a Nagykunság és a Kunhegyes. Kérdés, vajon győzelmet, vagy vereséget hoz-e a tl- zenhármas szám a felsorolt csapatoknak. Minden esetre úgy gondoljuk, hogy az első két helyen állók a tizenhármas szám mellett újabb pontokat akarnak szerezni. Viszont a harmadik pontban felsorolt két csapat nem bánná, ha nem növekedne a tizenhármas, hanem végigkísérné őket az egész bajnoki idényben. | EGYSZAZNVOLCVANNYOLC I gól esett az első nyolc forduló mérkőzésein. Ha jól megnézzük, ez nem is olyan rossz eredmény. Az átlagot nézve, egy mérkőzésre majdnem három gól jut. Természetesen nagyon rontja az átlagot az, hogy a hatvanhárom mérkőzésen nem kevesebb, mint harmincnégyszer maradt érintetlenül az egyik csapat hálója. Jász jákóhalma— Kunhegyes 1:0 A szeptember 24-én Kunhegyesen félbeszakadt megyei I. o. labdarúgó mérkőzést szerdán játszották újra — semleges pályán — Jászapátln. A mérkőzésen a jákóhalmaiak 1:» arányban győztek. A Heves megyei labdarúgó bajnokságért TISZAFÜREDI PETŐFI— LORINCZI ELEKTROMOS SC 2il (1:1) Tiszafüred, »00 néző. Vezette: IGAZSÁGOS EREDMEnV született ezen a héten Jászklsé- ren. A két csapat gólnélküli mérkőzésen, osztozkodva a pontokon, vonult le a pályáról. Ügy látszik, a karcagiak az utolsó két fordulóban nem húzták fel góllövő cipőjüket, pedig hat fordulóban minden alkalommal sikerült egy-két gólt (néha többet 19) elhelyezniük ellenfelük hálójában. A jászkisériek az első és nyolcadik fordulóban nem tudtak gólt rúgni, pedig jelenlegi negyedik helyezésük erre is kötelezi őket. | NEM SZÜLETHETETT ! ezen a vasárnapon sok gól Tö- rökszentmiklóson. Elsősorban azért, mert a iászárokszállásiak kapusa ezen a héten — a kapott gól ellenére is — a mezőny legjobbja volt. Továbbá azért, mert a T. Vasas csapata Igen gyengén Játszott. Ez részben érthető, mert többen la „végignézték” Játékostársuk esküvőjét és Így csak nehezen született győzelem. Igaz, ..Fortuna” sem segítette őke. így is Jó teljesítménynek számít győzelmük, mert egy igen jóképességü együttest győztek le, ha nem Is megszokott jó Játékukkal. | EGY VERETLEN | csapat van már csak n megyei bajnokságban, s ez kapta a legBacsó (Kiss—Árvái). Tiszafüred: Tóth n. — Balogh in., Szamos- váíl, Csorna I. — Remenyik, Megyeri — Szabó. Balogh L, Ignácz, Csorna n. Edző: Gombást Zoltán. LOrlnczi Rletkro- mo9: Hegyi — Nagy, Hartmann, Szűcs — Ocskő, Bauer — Juhász, hfémeth, Lőrincz, Sőregl, Czakó. Edző: Szalontól Béla. Az első félóra nagy hazai fölényt hozott. A S. percben Balogh I. 20 méteres szabadrúgása a felső lécről vágódott viasza, majd Ignácz és Ismét Balogh I. nagy lövését védte a nagyszerű formában védő Hegyi. A 31. percben egy vendégtámadásnál a középre húzódott Czakó 8 méterről a balsarokba lőtt. 0:1. A 43. percben Szabó remekül futott el, de a 16-oson belül szűcs hátulról felvágta. A büntetőt Balogh I. értékesítette, la. A 63. percben Tóth I. a rossz ütemben kifutó Hegyi fölött a hálóba küldte a labdát, 2:1. A nagyiramú, helyenként szándékos belemen csekkel tarkított mérkőzést a hazai csapat megérdemelten nyerte meg. — Jók: Szamosvárl (a mezőny legjobbja), Remenyik, Megyeri, Balogh I., illetve: Hegyi, Hartmann, Lőrincz, Czakő. Tiszafüredi Petőfi Ifi-» l.őrlnczl in 1:1. Magyart K. NB II. ftkölvívó mérkőzés Szolnokon Az őszi idény első hazai NB n-es ökölvívó mérkőzésére kerül sor vasárnap a Járműjavító művelődési otthonában 11.30 órai kezdettel. A Szolnoki MÁV és a Békéscsabai Építők versenyzői lépnek kötelek közé A szolnokiak ebben az Idényben Igen gyengén szerepeltek és az eddigi fordulókban egyetlen győzelmet sem szereztek. Éppen ezért, ha elakarják kerülni a kiesést, ezen a mérkőzésen már Jó teljesítménnyel kell klrukkomlok. Ehhez azonban nagy szükségük lesz szurkolóik lelkes biztatására Is. A szolnoki ökölvívó sport hívei sok nehéz mérkőzésen segítették már le Utes buzdításukkal sikerhez fiaikat. Reméljük ezal- kalommal Is Így lesz. Egyre több fiatalt vonjunk be a Kilián Mozgalomba! Most, hogy végetértek a Falusi Dolgozók Spartakíádjának küzdelmei, nem szabad, hogy a falusi sport területén visszaesés következzen be. Tudjuk Jól, hogy eredményeket, fejlődést évről évre csak úgy tudunk elérni, ha egyre szorgalmasabban, egyre nagyobb lendülettel dolgozunk. Nem szabad, hogy falvainkban most. az őszi időszakban megálljon a sport. A Kilián Testnevelési Mozgalom keretében egész éven át biztosítani tudjuk a sportolási lehetőségeket. A Kilián Mozgalom minden eddiginél nagyobb lehetőségeket biztosit. Éppen ezért falusi sportvezetőinknek élni kell ezekkel a lehetőségekkel. A megyében eddig 13 216-an váltották meg a Kilián könyvecskét és vesznek részt a pontgyűjtésben. Ha a megye lakosságának összlétszámút — 462 516 fő — vesszük figyelembe, akkor az eddig elért eredmény elég gyengének mondható. A Járások közül legjobb eredményt tud felmutatni a szolnoki Járás. Itt 2706 az eddig benevezettek száma. — Utána a jászberényi járás következik 1862 fővel, majd pedig a törökszentmiklósi 1637 résztvevővel. Ezekkel az eredményekkel sem lehetünk azonban egy cseppet sem elégedettek. A többi járásokban még ezeknél Is rosszabb a helyzet. A leggyengébb eredményt találjuk a kunhegyesi tárásban, ahol eddig ■ mindössze 786-an neveztek be. I A Járás lakosságának létszáma pedig majdnem azonos a törökszentmiklósiéval. A városok közül legrosszabb a helyzet Karcagon, ahol mindössze 343-an vesznek részt a mozgalomban. Nem különb az eredmény Szolnokon sem, ahol csupán másfélezer a benevezettek száma. Különösen gyenge ez az eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy Ilyen nagv Ipari városban a nevezettek közül mindössze 315 az üzemi dolgozó. A felsorolt számadatok mindennél jobban bizonyítják, hogy van még mit tenni járásaink és városaink területén. A résztvevők számának növelésére megvan minden lehetőség. Csak a sportvezetőknek kell aktívabban bekapcsolódni a szervező munkába. Egyre több fiatalt, fiút és leányt kell bevonni a nagy tömegsport-mozgalomba, melynek hasznát látja majd nemcsak a résztvevő fiatal, de az egyetemes magyar sport Is, mely Innen merítheti utánpótlását. Falusi sportvezetőink használják ki a kedvező időjárást, s rendezzenek egyre több alapfokú versenyt. melynek Igen nagy '•zerepe van a Kilián Mozgalom széleskörű megkedveltet esőben. Az időjárás még lehetővé teszi, hogy atlétikai számokban, labdajátékokban versenyeket rendezzünk. Később pedig a teremsportok terén tegyük ugyanezt. Ha ezt az utat járjuk, akkor a következő Időszakban bizonyára lelentős fegődésről adhatunk majd számot. Vincze — heverte-e Tál az. ez év tavaszán Botvinniktöl elszenvedett vereségét? Mihail Tál a bledi nemzetközi versenyt 1 pontos előnnyel megnyerte és újabb bizonyságát adta kiváló és a világon egyedülálló sakktalentumának. Az eredmény, egy Ilyen magasszinvonalú nemzetközi verseny megnyerése, nemcsak Tál személyi és egyéni sikere, hanem a világelső szovjet sakkiskola újabb diadala. A 2. helyen az „örök rivális”, a másik „ifjú óriás” Köbért Fischer végzett. Fischer több fordulón keresztül vezetett, de a hajrában gyengébb eredményeket ért el, mint Tál s Így kénytelen volt a 2. hellyel beérni. — Fischer egyetlen vigasza csupán Tál feletti győzelme volt. SZICÍLIAI VEDELEM FISCHER (Amerika) TÁL (SZOVJETUNIÓ). 1. e4 cö, 2. Hf3 HcS, 3. d4 cd: 4. Hd4: e6, 5. Hc3 Vc7, ff. g3 HÍ6, 7. Hdbä Vb3, 8. Ff4 He5, 9. Fe2 Fc5, 10. Fe5: Ve3: 11. Í4 Vb8, 12. e5 a6, 33. ef: ab: 14. fg: Bg8, IS. He4 Fe7, 16. Vd4 Ba4, 17. Hf6+ Ff6: 18. VÍ6: Ve?, 19. 0—0—0 Ba2, 20. , Kbl BaG, 21. Fb5: Bb6, 22. Fd3 e5, 23. fe: Bf6: 24. ef: Vc5, 25. Fh7: Vg5, 26. Fg8: VÍ6: 27. Bhfl Vg7: 28. Ff7:+ Kd8, 29. Fe6 Vh6, 30. Fd7: Fd7: 31. Bf7 Vh2: 32. Bdd7:+ Kei, 33. Bde7 í Kd8, 34. Bd7+ Kc8, 35. Bc7+ Kd8, 36. Bfd7+ Ke3, 37. Bdl b5, 38. Bb7 Vh5, 39. g4 Vh3. 40. g5 Vf*. 41. Belt- Kf8, 42. Bb5: Kg7, 43, Bb6 Vg3, 44. Bdl Vc7, 45. Bdd6 Vc8, 46. b3 Kh7, 47. Ba6 és sötét feladta. • Sakkhlrek! A Szolnoki Járási Sakk Szövetség október 7, s, 14, 15, ül és 22-én rendezi meg az 1961. évi járási egyéni sakkbajnokságot Szolnokon a megyei tanács épületében, • A Szolnok Városi Sakk Szövetség 1961. november is—19-én versenybírói tanfolyamot rendez. A tanfolyamon a részvétel díjtalan, jelentkezni november 8-ig a városi TST-nél lehet. — a S. Nem véletlen... A Szolnoki MTE NB III- as labdarúgói az elmúlt vasárnap igen gyenge teljesítményt nyújtottak. Hazai pályán az utolsó előtti Szegedi Spartacus ellen is csak keserves gól nélküli döntetlent sikerült elérniük. A végén pedig még az egyik pontnak is örülniök kellett Az igen rossz formában játszó csapatnak gyenge pontja volt a csatársor egyik fiatal tagja. A mérkőzés eg.vik nézője meg is jegyezte: „Nem véletlen a rossz játéka, hiszen szombatról vasárnapra virradóra még két órakor is a Tisza Szállóban láttam szórakozni”. Igaza volt ennek a nézőnek, mert a gyenge teljesítmény nagyon is összefügg a sportszerűtlen életmóddal. Különösen a mérkőzés előtti éjszakán való kimaradással, éjszakázással. Az ilyen esetek kapcsán föl kell vetni a felelősség kérdését is. Az ilyen és hasonló cselekmények után minden lelkiisme- retfurdalás nélkül vállalják a játékot. Ennek aztán meg is mutatkozik a várható „eredménye”. De a vezetőknek is más módszerekkel kell eljárni az ilyen játékosokkal szemben. Minden további nélkül ki kell hagyni őket a csapatból, mégha a legjobbakról is van szó. Ez csak egy kiragadott példa, de több hasonló esetről is be lehetne számolni. Éppen ezért az edzőknek és a vezetőknek szigorúbban kell föllépniük, hogy a jövőben változás álljon be. — KÉTSZÁZ FOS egészségügyi szakiskolát építenek a megyei kórház területén. Ugyancsak hozzájogtak már Szolnokon, az Ady Endre út. Sarló és Gerle utcák által határolt tömbben a T.IOKEP új székháza mellett a KÖJAL székházának építéséhez is. Kftzleménr Az IBUSZ szolnoki irodája autóbuszos kirándulást szervez október 14*—15-én (kétnapos) Sztálinváros — Pécs városokba. — Részvételi díj 232.— Ft Szolgáltatás: két ebéd, szállás. Jelentkezni lehet az IBUSZ irodában, okt. 13-ig. Lakatos szakmunkásokat azonnali belépéssel felvesz a Szolnok Megyei Téglnqyári Egyesülés. MEZŐT OR. (apróhirdetések) ALLAS ÜZLETSZERZŐT fix és Jutalék bérezéssel felveszünk — kezdőt betanítunk. — Működési terület Jászberény városa. Érettségivel rendelkezők előnyben, önéletrajz „Jó kereseti lehetőség” jeligére a kiadóhivatalba küldendő. ADMINISZTRACfOBAN Jártas férfi munkaerőt raktámokl és szállítási munkakörben azonnal alkalmazunk. — Kézírásos jelentkezést — előző munkahelyei felsorolásával — kérünk: „Textilszakmában jártas előnyben” jeligére a kiadóba. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Mező- gazdasági Gépgyár tecnikumi végzettséggel és legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező műszaki dolgozókat keres öntödei művezető, műszaki ellenőr és progra- mos munkakörbe. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban a váUalat munkaügyi osztályán. HORGOLONOKET és gobelin ké. zlmunkázókat — vidékieket le — felveszünk. Gobelinre betanítjuk. Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. Szolnok, Kossuth tér l Irodaház. PANTHER autódaru kezeléséhez nehézgépkezelői vizsgával rendelkező dolgozót felveszünk. Budapesti Fűrészek szolnoki üzeme, Szolnok, Vöröshadsereg út 15. A SZOLNOKI Sütőipari Vállalat felvételre kérés laboratórium vezetőt megfelelő technikum: végzettséggel. Jelentkezni lehet: Sails! Imre út 17. sávi ZUG YI Építő Vállalat üzemelés vezetősége (Szolnok, Vörös hadsereg út 5.) azonnali felvétel re esztergályosokat keres házon műszakos munkára. A SZOLNOKI Földmüvesszovet kezet zöldség szakmában Jártai dolgozókat keres felvételre. Je lentkezés: Szolnok, Bélolannis u. 34. szám. KŐMŰVES, gépkezelő és íestő- mázoló szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat azonna felvesz a Szolnok megyei Tanára Építési és Szerelőipart Vállalata Szolnok, Dózsa György u. 5. sz. EGYÉB K"" darab jó állapotban lévő (1 és 33 hl-es) szegecselt Vas tartály és egy kukoricadaráló átadó. Ecetipart Vállalat telepig Szolnok, Zrinyl utca 7. BEJÁRATOS Pannónia eladó, príma állapotban. Lukácsi, Túr- keve, Vöröseslilái Termelőszövetkezet. ELADÓ egy TopolWő üzemképe, állapotban, 23 00« Et-ért, Kunmadaras Sztálin út 6. A Jászberényi Építőipari Szövetkezet Jászberényben, boldogházi és pórtelki részlegein OTP és magán erőből építendő kislakást Tállal Részlegei: Bádogos, villanyszerelő, ács, szobafestő, asztalos és vízvezetékszerelő, kútfúró és cementgyártó részleg, kályhás, kádár. — Azonkívül mindenféle kisebb építési munkákat kifogástalanul és rövid határidőre végez. Kérjük, keresse fel biaa- i lommal szövetkezetünket. Aki házának lábazatát még az ősz folyamán el akarj« készíttetni, forduljon bizalommal szövetkezetünkhöz. Központi iroda: Jászberény, Lehel u. 1. Telefon: 14. Magánépíttetők, figyelem! Mindenféle építőipari munkát, új családi házak építését kulcsátadásig, valamint régi lakóházak javítását, tatarozását soronkívQl, rövid határidőre kedvezményéé árakon VÄLLALJA a MEZŐTÚRI ÉPÍTŐIPARI KTSZ Mezőtúr, Bajcsy Zs. u. 37/a. Telefon: 102. Költségvetés készítés díjtalan. FIGYELEM! A KUNHEGYESI VEGYES KTSZ vállal a lakosság felé mindenféle asztalos munkát, újat és javítást, bútorfényezést Kunhegyesen, Tisza* roffon és Tiszaburán. Kárpitos munkát: sezlon, rekamié, fotelok és párnázott székek készítését és behúzását. , Rádió és televízió javítást a helyszínen is, valamint villanyszerelést Kunhegyesen és Tiszaburán, ÉRTESÍTÉS Értesítjük azon egyéni termelőket és tsz tagokat, akik vállalatunkkal az I962.évi sertéshizlalási akcióban sertéshizlalási szerződést kötöttek és árpára szóló takarmányutalványt kaptak, úgy j azokat már szeptember 15-iől beválthatják j a Terményforgalmi Vállalat telephelyein★ Szolnok—Heves megyei Állatlorgalmi Vállalat