Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-26 / 253. szám
1961, október 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ü s SZÜRET ÉLŐK A HOMOKBUCKA tetejéről olyannak látszik a határ, mintha valami színes abroszt terítettek volna a földre. Itt-ott elszórtan akácerdők zöldellnek, megbontják a szőlőhegyek rozsdasárga képét és elnyelik a dombok alján kanyargó diilő- utak szürke csíkjait. A pórteleki határban, a kisakácos mellett lányok vi- háncolnak; a szőlőmetsző késsel csatarásznak, ha a puttonyoslegények keze a tilosra téved. Ilyenkor aztán nagy a nevetés, tréfálkozás, mert egy lány se akarja, hogy a fiú komolyan vegye a visszautasítást Az asszonyok meg éppen biztatják a legényeket, talán azért is, mert az évődés saját emlékeiket idézi, meg a beszédtéma kedvéért is. Ha egy lány mélyebben lehaj I a tőke tövére, először az asz- szonyok veszik észre és suty- tyomban mögéje küldik a legényt. A lány meg úgy tesz, mintha nem tudna a leskelődésről és csak akkor ijed, amikor hirtelen felnevetnek a többiek. A legény ilyenkor hátára kapja a puttonyát, viszi a szőlőt a tábla szélére, a kocsira. Majd újra visszaballag a lányok mögé, jobbra-balra pislogva. Az asszonyok meg azt lesik: hova áll be, melyik lány mögé? Amikor megtalálja a párját, újra kezdődik elölről a játék, telik a puttony. Amíg a sihederek, meg a vőlegénykorban lévők a lányok körül csaponganak, a meglettebb emberek a présháznál vallatják a jászsági homok mézédes bogyóit. Ehhez a munkához már férfi erő kell, meg aztán a murát se lehet ebek harmincad- jára adni, mert aki jobban belekóstol, könnyen még kacskaringósabbnak találja a dülőútat. A PRÉSELÉST Csányi Péter, régi szőlősgazda irányítja, egy-két csendesen odavetett szóval, miközben akkorákat lódít a sajtolómasina karján, hogy a dongák között folyvást bugyog a must. Csányi Péter kisbeszédű ember, mint a nagytermetűek általában. Szótlanul egy másfélliteres bögrét nyújt a garabonciás felé, teli habzó murcival. A vándor meghúzza a forrásban lévő italt, majd visz- szaadja a szőlésznek. — Tán nem jó? — Dehogynem — feleli a garabonciás. — Akkor mé’ nem iszik még?! — nyújtja Csányi Péter megint a nagygyomrú piros bögrét. A másik ismét belekóstol a murciba, majd visszaadja az edényt. Megismétlődik az előző kérdés: — Csak nem jó? —- Jó az, nagyon jó! — Akkor mé’ nem iszik még? — így újra Csányi Péter és a préselők a szemükbe húzott kalap alól huncutul pislognak egymásra. A garabonciás észreveszi a játékot, köszöni a kedvességet. Nem kér többet. A szőlész ekkor komolyra fordítja a szót: — Nehezen boldogulunk ezekkel a szerszámokkal — mutat a présre, majd nagyot húz a sajtolókaron és folytatja: — Ügy kérincséltük össze az egészet, az utolsó csavarig. A VÄNDOR kérdően néz a hatalmas termetű gazdára, aki aztán tagolt, tömör mondatokkal elmondja, hogy az első évben szüretelik a közöst, mert az idén kapták a 30 holdas szőlőtáblát. A prések tényleg arról árulkodnak, hogy valami fészerből. lomtárból szedték őket elő erre a tisztességre, de ennek ellenére zavartalanul folyik a szüret. A hordókban szépen gyűlik a must, pezseg az ünnepekre való új bor. A homokhegy alján a lányok dalolnak, csúfolják a legényeket: — „Az olyan legényér’ nem adnék egy krajcárt...” A PIROSBABOS fej kendők úgy villognak a tőkék között, hogy alig győzi a szem a színek játékát, gyors változását. Fürgemozgású lányka szalad a tőkék között, utána egy legény. A többiek harsányan nevetnek. Szüret van; szüretelnek a jászberényi Kossuth Termelőszövetkezetben. Tiszai Lajos Az Inidai-Oceán mélyének titkai A szovjet Oceánolőgiai Intézet és más szovjet tudományos intézetek most dolgozzák fel a „Vityaz” nevű kutatóhajó legutóbbi útjának eredményeit. A hajó Afrika partjaitól Indonéziáig és Indiától a 40. szélességi fokig több mint 30 ezer mérföldet tett meg. Az út teljes hosszában állandó méréseket végeztek a tengerek mélységéről és megállapították, hogy az Arab- tenger és a Bengáli-öböl legmélyebb pontjain viszonylag sík a tengerfenék, egyes helyeken mély völgyek találhatók. Az óceán központi részén, különösen az Indiaióceánban többezer vulkánt fedeztek fel. Hatalmas hegyláncolat vonul 550 mérföldön keresztül Ceylontól délkeletre. Ugyancsak hatalmas hegyláncolat található Szumatra közelében is. A tengerfenéken végzett kutatások megállapították, hogy a Karácsonyszigeteket és a Kokos-szige- tet hatalmas hegylánc köti egymással össze. (A „Volksstimme”-ből) SZAPORODIK A SZILAZS A Surján! Állami Gazdaság dolgozói — kihasználva a kedvező időjárást — nagymennyiségű silótakarmányt készítenek. Bihari József és Öllé János a fegyverneki határban „Orkán” típusú szárzúzóval takarítják be a kukoricaszárat. d LEVÉL HUSZONHÉT ESZTENDŐVEL MÓRICZ ZSIGMOND UTÁN ii. Művelődés, szórakozás .. ez év augusztus havában egyetlen könyvet sem adtak el. Ezek az emberek semmit sem olvasnak? Sohasem olvasnak? Soha még senki nem irányította rá a figyelmüket arra, hogy mit is jelent az embernek a könyv?” (Móricz) Ott kezdem, ahol elhagytam: nagyon hiányzik egy, a központban létesítendő 50 —100 embert befogadó ebéd- lő-előadó-gyűlésterem. Az iskola másfél kilométerre van a központtól és nincsen bevezetve a villany. Ez az elképzelt terem viszont fekvésénél fogva is alkalmas lenne, hogy dolgozók iskoláját, előadássorozatokat, szakmai továbbképzést és klubéletet szervezzenek falai közt. Mindegyikre nagy szükség volna; a tanyasiak nagyré- sze csak három—hat elemit végzett, s mégsem gondol rá egyikük sem, hogy befejezze tanulmányait. Nem vállalhatják, hogy esténként 8—10 kilométert gyalogolnak oda-vissza az iskolába. Ez pedig gátja a fejlődésnek, hiszen néhány elemi a múlt rendszer tanyai iskolájában annyit jelent, hogy maga az írás-olvasás is nehezen megy. Hogyan várhatjuk, hogy ezek az emberek szakkönyveket tanulmányozzanak, vagy őszinte érdeklődést mutassanak a kultúra iránt? Bármilyen erőfeszítések árán, de helybe kell vinnünk az iskolát, a szemhatárt tágító előadásokat, s a sokféle újságot, játékokat, televíziót kínáló klubot. Csak ez az útja, hogy eloszlassuk azt is, ami a Móricz említette sűrű sötétség felszakadása után még itt maradt. Valami szürke fantáziátlanság. egysíkúság, derűs, de szűk látóhatár jellemzi az embereket, s különösen az idősebb generációt. A mindennapi becsületes munkán és a vásárláson, gyarapodáson kívül még ezernyi változatos szépséget, örömet kínál az élet, melyeket ők mintha nem is ismernének, nem is igényelnének. „Nem. szórakozni lakunk a tanyán" — mondta nekem egy ötven körüli paraszt- ember csodálkozva, rosszaié hangon, mikor könyvre, színházra fordult a beszélgetés. —• Járt-e már színházban életében? — kérdeztem. — Nem én. — Hát moziba bejámak-e a városba? — Nem igen érdemes azért. — Olvasni szokott-e? — Én ugyan nem, csak a feleségem. A kislányom 13 éves, a városban tanul, 6 hozza haza a könyveket az anyjának. Aztán jár még az újság, meg van itthon rádió, elmegy azzal a idő. Ugyanez a párbeszéd ismétlődött kisebb-nagyobb változásokkal a hasonlókorú emberekkel. Mindenütt inkább az asszony olvas, de ők is csak ritkán könyvet, főként az újságot. A 20—30 évesek már több időt, pénzt szánnak a szórakozásra. — Rendszeres mozilátogatók, és mind voltak már színházban is, a látott darab címére, írójára azonban egyetlen egy sem emlékezett. A lakásuk bútorzatáról már szóltunk: ágy, szekrény, asztal, szék, mind a helyén, de könyvállványt, könyvespolcot sehol sem láttam. Az egyik újsori, takarosán berendezett lakásban keményfedelű könyv kandikált ki az asztalfiók lim-lomjai alól. Megörültem — de csak az elsőosztályos kislány ábc-s könyve volt. E téren csak néhány év múlva lesz változás, ha keresősorba kerülnek a mai iskolások, ök — mint már említettem — azt felelték, hogy könyvet vennének, ha sok pénzük lenne, hiszen valamennyiüknek kedves időtöltése az olvasás. Kimerítették, agyonolvasták a városi könyvtár letéti anyagát, meg az iskolai könyvtárét is, mely együtt többszáz kötetre rúg. Most örömmel mesélik, hogy a letéti könyveket nemsokára beszállítják cserére, s lesz sok új, izgalmas olvasnivaló. S a gyerekek igénylik az utazást is, bár eddig kevés lehetőségük nyílt rá. A megkérdezettek közül csak egy járt életében Szolnokon, s egyetlen egy sem Pesten. Pedig mind igenlően válaszoltak a „Szeretnél-e utazni?” kérdésre, s azt is hozzátették, hogy hová: Szegedre, Tatabányára, Budapestre, Balatonra, sőt a Szovjetunióba, Velencébe. S ami ennél is érdekesebb: a „Mi a legnagyobb vágyad?” kérdésre többen is azt írták: külföldre utazni. „Sajnos, nehéz megszervezni egy tanulmányi kirándulást” — panaszolja a tanítónő. A vasút adna féláru jegyet, az iskola még anyagi segítséget is nyújtana —nem itt a baj. A szülők nehezen engedik el a gyerekeket, mindnek van otthon dolga a tehén, hízó, vagy baromfi körül. A szülők egyébként egyik legfőbb gondjuknak tekintik a gyerekek nevelését, iskoláztatását. A legtöbb családban van egy-két gyerek, aki a városban tanul, rokonnál lakik, vagy kerékpáron minden nap bejár, csakhogy alaposabb ismeretekre tegyen szert. A huszonhat helyben tanuló gyerek közül csak egy a rendszeres mulasztó, a többit rendesen járatják, minden szükséges tanszerrel, tankönyvekkel felszerelik, s a szülői értekezleten is — szintén egy kivétellel — szorgalmasan megjelr .uek a mamák. Szinte érthetetlen ezek után, hogy éppen a kirándulások, az utazás szükségességét nem látják be Némi rábeszélő, szervező felvilágosító munka után azonban biztos meghozzák majd ezt az áldozatot is. Zilahi Juciit (Folytatjuk.) SZÜLÖK ISKOLÁJA A gyermek és a pénz A pénzzel általában a ** gyermek is hamar megismerkedik. Erről a megismerkedésről szeretnék most szólni röviden, mivel nevelési szempontból egyáltalán nem közömbös, hogy milyen vélemény, milyen nézet alakul ki a gyermekben a pénzről. A pénzről helytelen nézeteket valló gyerekek két ellentétes csoportra oszthatók. Az egyik csoportba tartozók nem becsülik a pénzt, a másik csoport tagjai viszont túlbecsülik. Mindkét álláspont káros, társadalmi és egyéni szempontból egyaránt. Vizsgáljuk meg először az egyik esetet. Sajnos, az utóbbi években a gyermekek többségére ez a felfogás jellemző. Könnyelműen, felelőtlenül költik szüleik pénzét, nem gondolva arra, hogy a szülők milyen fáradságos, nehéz munkával keresik meg azt. Sok elkényeztetett gyermek szinte gondolkodás nélkül vásárolja el a rendelkezésre álló pénzt, pillanatnyi hangulatától és szeszélyétől függően, s ezt természetes- [ nek, magától értetődőnek ! tartja. Ha az ilyen beállítottságú gyermek megkíván 1 egy szelet csokoládét, s történetesen van nála elegendő pénz, nem is gondol arra a i lehetőségre, hogy esetleg ne ; vegye meg. Nem gondol arra, hogy hasznosabbat is ve- : hetne azon a pénzen, eszébe sem jut, hogy meg is takaríthatná. Némelyik szülő ebben semmiféle elítélendőt nem lát, mondván, hogy a gyermek a saját pénzével azt tesz, amit akar. Nem tudok egyetérteni ezekkel a szülőkkel, mert véleményem szerint itt nem 2—3 forintról van szó, hanem a gyermek jelleméről, életszemléletéről, s ezen túlmenően ifjúságunk erkölcsi felfogásáról. A könnyelmű pézfecsé- relés először szokássá, később pedig jellemvonássá válik, s káros hatása nemcsak a pénzköltéssel kapcsolatban jelentkezik, hanem az élet sok más területén is. Aki a saját pénzét nem becsüli, az a másét, illetve a közösségét sem fogja becsülni. A második csoportba tartozó gyermekek — noha sokkal kevesebben vannak, mint az előbbiek — szintén sok gondot okoznak, ök nem becsülik le a pénz értékét, sőt! A pénz az istenük, a mindenük. A szülők rossz példáját követve egyetlen életcélnak a pénzszerzést tekintik. A pénzimádó gyermekek mindig, mindenféle körülmények között érvényesíteni igyekeznek elveiket Pályaválasztáskor is az az egyetlen szempontjuk, hogy mely foglalkozással lehet több pénzt keresni. Ennek következményeit — azt hiszem — nem szükséges részletesen kifejtenem. - A könnyelműen költekező fiatalok és a pénz rabjai különböző úton haladnak, de mindkét út zsákutcába vezet. M ilyen feladataik vannak a szülőknek ezen a téren? Meg kell értetniük gyermekeikkel a pénz értékét, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy a pénz nem az égből pottyan, hanem minden fillérért fárasztó munkával kell megdolgozni. (Azok a gyermekek, akiknek munkára neveléséről nem feledkeztek meg a szülők, könnyen meg fogják ezt érteni!) Túlságosan sok pénzt sose adjunk nekik egyszerre” örüljenek, ha kapnak néhány forintot, amivel szabadon rendelkeznek, s igyekeznek azt hasznosan, ésszerűen felhasznál ni. (Természetesen csokoládét is vásárolhatnak, de ne az legyen az elsődleges!) Nevelési szempontból nagyon ajánlható, hogy minden gyereknek legyen perselye, s abban valami meghatározott dologra — például fényképezőgépre, kerékpárra, futballra — gyűjtse a pénzt. A pénz értékelése és megbecsülése azonban nem egyértelmű a pénz bálványozásával, a kapzsisággal. S itt a szülők egyéni állásfoglalása a legfontosabb tényező! Ha a gyermekek állandóan azt tapasztalják, hogy szüleiknek egyetlen céljuk a pénzhará- csolás, akkor bennük is kialakul a péz utáni sóvárgás, az egyre fokozódó pénzéhség. A gyermeki lelkekről még viszonylag könnyű lefaragni ezeket a torzulásokat, mivel a gyermekek nézetei még nem kiforrottak, nem szilárdak. Súlyos bűnt követnek el gyermekeikkel és a társadalommal szemben azok a szülők, akik nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a szocialista jellemvonások kifejlesztése, illetve a káros tulajdonságok és szokásol megszűntetése érdekében. Végül még arra vonatkozóan szeretnék tanácsot adni a szülőknek, hogy menynyiben avatkozzanak bele a gyermek által keresett pénz sorsába. Ez ugyanis igen gyakori probléma, és sok konfliktus származott már belőle. Az én véleményem a következő: az a pénz, amit a gyerek saját maga keresett valamilyen munka elvégzése útján, teljes egészében a gyermeket illeti meg. Nagyon elítélendőén cselek - szik az a szülő, aki ezt a pénzt elveszi gyermekétől. A gyereknek ez bánatot és keserűséget okoz, s talán örökre elveszi kedvét mindenféle munkától. Nem egy esetben dac, illetve a szülő elleni gyűlölet tölti el a gyermek lelkét eme igazságtalan jogtalan eljárás miatt. Pedig ezek a szülők nem ellenségei gyermeküknek, csupán meggondolatlanok, vagy pedagógiailag tájékozatlanok. Azt állítják, hogy a gyermeket ők látják el ruhával, élelemmel és minden egyébbel, a gyermeknek tehát nincs szüksége pénzre. Ez az állítás objektíve igaz ugyan, de ha figyelembe vesszük a gyermeki lélek sajátosságait, akkor belátjuk, hogy ilyen formában nem helyeselhető. Inkább arra kell törekedni, hogy a gyermeket — tapintatos módon, szinte észrevétlenül — megfelelő irányban befolyásoljuk pénze fel- használását illetően. Így a gyermek maga költi el ugyan a pénzt, de az mégsem vesz kárba, nem forgácsolódik el. Ajánlhatjuk a gyerme'.nek például azt, hogy vegyen értékes, szép könyveket magának, töltőtollat, fényképezőgépet, karórát, stb. Ruhát vagy cipőt nem szívesen vásárol a gyerek, mert tudja, hogy azt egyébként is megkapja. Erre nem is kell kény- szerítenünk őt, hiszen a gyermek keresete „talált pénz”, tehát nem szükséges létfenntartási célra felhasználni. A mi társadalmunkban egyre kedvezőbbé válnak a körülmények a nevelés számára. Az adót téma szempontjából nézve a dolgot: a mi társadalmunkban egészen más szerepe van a pénznek, mint egy kapitalista országban. Mi már elindultunk a fejlődés, az öntudatosodás útján, s talán hamarosan megállapíthatjuk, hogy a mi társadalmunkban a pénz nem cél, csupán eszköz. Ennek mielőbbi elérése érdekében — azt hiszem — érdemes dolgoznunk, érdemes az ifjúságot szocialista szellemben nevelnünk! Szép feladat, megvalósítható feladat. Kópiás Sándor
