Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-22 / 250. szám

1961.- október 22. SZOLNOK" MEGYEI %ÉPI*/M» mm Az SZKP XXII. kongresszusának szombati ülése Moszkva (TASZSZ). Az SZKP XX. kongresszu­sát követő időszaknak az volt a legfontosabb eredmé­nye, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának álta­lános irányvonala diadal­maskodott, jelentette ki Viktor Grisin, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnö­ke, aki elsőnek szólalt fel a szombat délelőtti vitában. Grisin hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek eseményei igazolták a párt azon kül­politikai irányvonalának he­lyességét, amely a szocialis­ta országok egységének meg­szilárdítására, a különböző társadalmi rendszerű álla­mok békés egymás mellett élését szolgáló elvek bizto­sítására, az egyetemes béke biztosítására irányul. Az SZKP új programja ki­fejezésre juttatja a párt kol­lektív bölcsességét, folytatta Viktor Grisin. Ennek az ok­mánynak minden sorát át­hatja a nép boldogságáról és javáról való gondoskodás. Viktor Grisin közölte, hogy a szovjet vállalatokban a kommunista munkáért indult versenyben a részvevők szá­ma több mint húsz millió. Nyolcszáz vállalat már el­nyerte a kommunista mun­ka kollektívája megtisztelő címet. Több mint hárommil­lió munkás, mérnök és tech­nikus a kommunista munka élenjárója lett. Viktor Grisin a továbiak­ban beszámolt a szovjet szak- szervezetek nemzetközi kap­csolatairól. Ismétlődő taps közepette szólalt fel Alekszandr Gita- lov, az ukrajnai „XX. Párt- kongresszus” Kolhoz trakto­ros brigádvezetője. Brigádja már rég megva­lósította az ipari növények művelésének komplex gépe­sítését. A brigád idén hektáron- kint 75 mázsa szemeskukori­cát takarított be. Gitalov megemlítette, hogy Garst, amerikai farmer, akinek 1958-ban vendége volt, s ná­la tanulmányozta a kuko­ricatermelés tapasztalatait, csupán 60 mázsás hektár­hozamot ért el. A traktoros brigádvezető közölte, hogy a „XX. Párt- kongresszus” Kolhoz sikere­sen fejezte be a hétéves terv 3. évét. A tagság teljesítette az SZKP XXII. kongresszu­sának tiszteletére tett válla­lásait. A kolhozban 27,5 má­zsa volt a szemestermények (a kukoricát nem számítva) hektárhozama. A szombat délelőtti vitá­ban felszólalt Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsá­gának titkára. Rámutatott, hogy a XXII. Pártkongresz- szus kimagasló eseményként kerül be a történelembe. A párt — . mondotta — most erősebb és megingathatatla- nabb, mint valaha, még kö­zelebb került a szovjet nép­hez, szilárd egységben áll a nagyszerű leninista, Nyikita Hruscsov vezette Központi Bizottság körül. Szuszlov emlékeztetett ar­ra, hogy a XX. kongresz- szust követő első években a párt elvi harcot folytatott a pártellenes csoport elkesere­dett ellenállásával szemben. Ez a csoport megkísérelte letéríteni a pártot a lenini útról, visszataszítani a sze­mélyi kultusz időszakába. Külpolitikai vonalon a párt- ellenes csoport, különösen Molotov, minden eszközzel ellenezte a békés együttélés irányvonalának megvalósítá­sát. A párt szétzúzta és félre­vetette a nyomorúságos frak­ciósokat — mondotta Szusz­lov. Mihail Szuszlov hangsú­lyozta, hogy az SZKP új programjának tervezete ko­runk nagy politikai és elmé­leti okmánya. Az új program világjelentősége abban áll, hogy kidolgozza a kommu­nista társadalom felépítésének tervét, meghatározza a kom­munista társadalom felépí­tésének útjait és eszközeit. Amikor az egész világ dol­gozói lelkesen helyeslik pár­tunk programjának terveze­tét — folytatta Mihail Szusz­lov —, felkelti a figyelmet az a tény, hogy Albániában megnyirbálva és eltorzítva közölték a programterveze­tet. Az albán vezetők elv­barátságtalan eljárása nem véletlen. Az albán vezetők, akik minden eszközzel táp­lálják a személyi kultuszt és sárba tiporják a pártélet normáit, nem akarnak bele­nyugodni a pártélet lenini elveinek visszaállításába, a személyi kultusz bírálatába. Szuszlov hangsúlyozta, hogy az albán vezetők magatartá­sa kárt okoz Albánia szocia­lista építésének. Az SZKP programterveze­tének az imperialista világ­ban és a szociáldemokraták táborában kiváltott hatását érintve, Szuszlov kijelentette: bármilyen terveket szőjenek is a kommunizmus ellenségei, semmi sem tudja megakadá­lyozni a kommunizmus győ- zelmoa eszméinek előretöré­Amikor bíráljuk a jobbol­dali szociáldemokratákat ‘— mondotta Szuszlov — az a cé­lunk, hogy segítsük az egész­séges erők konszolidálódását a szociáldemokrata pártokba, s rávezessük ezeket az erő­ket a helyes útra. Mihail Szuszlov kitért el­méleti kérdésekre is, többek között arra, hogy mi az állam szerepe a kommunizmus ál­talános kibontakozó építésé­nek időszakában. Antimarxis- tának nevezte a jugoszláv re­vizionistáknak az állam kér­désében vallott nézeteit. Az SZKP Központi Bizott­ságának titkára a továbbiak­ban részletezte az ideológiai munka feladatait. Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára Bulgária kommunis­tái és az egész bolgár nép nevében üdvözölte a Szovjet­unió Kommunista Pártját, a szovjet népet és sok sikert kívánt neki. Ma a ragyogó jövőért harcoló milliók gon­dolatai és érzelmei Moszkvá­ra, a Kremlre irányulnak — jelentette ki. A testvérpártok és népek egvre jobban érzik az SZKP XX. kongresszusa lenini irányvonalának jótékony eredményeit, a marxizmus— leninizmustól idegen személyi kultusz leküzdésének ered­ményeit — mondotta Zsiv- kov. Todor Zsivkov rendkívül fontos, történelmi esemény­nek minősítette az SZKP XXII. kongresszusát, hang­súlyozta, mennyire jelentős ez a kongresszus az emberi­ségnek, a béke, a szocializmus és a kommunizmus útján va­ló haladás szempontjából. Az SZKP új programja „a világ kommunistáinak új, nagy kiáltványa" — mondot­ta a szónok. — A Szovjet­unió Kommunista Pártjának jelenlegi vezetősége, élén Nyikita Hruscsovval, tapasz­talt lenini vezetőség, amely a kommunizmus építésének minden területén tántorítha- tatlanul a lenini irányvonalat követi. A Szovjetunióban az elkövetkező két évtizedet a kommunizmus új győzelmei teszik emlékezetessé. „A töb­bi szocialista ország is előre­nyomul a kommunizmus fe­lé" — jelentette ki Todor Zsivkov. A bolgár kommunisták sa­ját pártjuk akcióprogramjá­nak tekintik az SZKP prog­ramját, mivel a bolgár nép létfontosságú érdekeit és vá­gyait fejezi ki, hangsúlyozta a szónok. Sikereink alapja a bolgár és a szovjet népek megbonthatatlan, testvéri ba­rátsága. A Bolgár Kommunista Párt és Központi Bizottsága hatá­rozottan elítéli az Albán Munkapárt vezetőségének téves politikai irányvonalát és kalandor útirányát, jelen­tette ki Zsivkov, majd hozzá­tette, hogy az albán vezetők bűnös cselekedetei Albániá­nak a nemzetközi kommunis­ta mozgalomtól való elszige­telésére vezetnek. „Georgi Dimitrov pártja minden körülmények között és minden helyzetben váll­vetve fog haladni önökkel, a nagy Lenin pártjával’’ — je­lentette ki Zsivkov. Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottságának elnöke a párt üdvözletét tolmácsolta az SZKP XXII. kongresszusá­nak, s kijelentette, hogy az SZKP új programjának ter­vezete kiemelkedő jelentősé­gű marxista—leninista ok­mány, amely világosan kije­löli a Szovjetunióban folyó kommunista építés konkrét útjait; Az SZKP programterveze­te nem csupán a szovjet nép harcának céljait és feladatait határozza meg, hanem az egész emberiség eszményeit és törekvéseit is kifejezi — mondotta Kim ír Szén. Hoz­zátette, hogy „a világ népei a fényes kommunista jövőt látják a programtervezetben, s most még erősebben hisz­nek a szocializmus és a kom­munizmus győzelmében”. Kim ír Szén megjegyezte, hogy a mai világban a német békeszerződés megkötése a leghalaszthatatlanabb prob­léma, s kijelentette: mi teljes egészében támogatjuk a szov­jet kormánynak az imperia­lista veszély láttán országa és az egész szocialista tábor biztonsága érdekében hozott intézkedéseit —1 hangoztatta. Az amerikai csapatokat ki kell vonni Dél-Koreából, s a koreai problémát minden külső beavatkozás nélkül ma­gának a koreai népnek kell megoldania — jelentette ki. Pártunk és népünk — mon­dotta — tovább fog harcolni Korea békés egyesítéséért és a szocializmus koreai győzel­méért. A szocialista tábor egysége és összeforrottsága ^biztosít­ja közös ügyünk győzelmét,, — jegyezte meg Kim ír Szén, majd kijelentette, hogy az SZKP a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom általánosan elismert élcsapa­ta, s „az SZKP-val való ösz- szeforrottság erősítését min­den kommunista tartsa kö­telességének”., „Pártjaink és népeink ba­rátsága örök és megbontha­tatlan” —• jelentette ki Kim ír Szén. kíséri, azzal magyarázható, hogy a kongresszuson a leg­ésszerűbb társadalmi bérén' dezkedés, a kommunista tár­sadalom kérdését vitatják meg. Az SZKP új programja — mondta Cedenbal — egység­be foglalta a Szovjetunió Kommunista Pártja és az egész nemzetközi kommunis­ta mozgalom tapasztalatait. Ez — tette hozzá — az SZKP programjának, a kor leg­nagyszerűbb dokumentumá­nak egyik legfontosabb vo­nása. ,,A szocialista világközös­ség népeinek testvéri egysé­ge és együttműködése meg­felel minden ország legfonto­sabb érdekeinek" —- mon­dotta Jumzsagijn Cedenbal. — Ezzel kapcsolatban hang­súlyozta, hogy az Albán Munkapárt vezetőinek hibás irányvonala „kárt okoz ügyünknek és elsősorban Al­bánia népének". A Szovjetunióban' folyó kommunista építés perspek­tívái — folytatta a Mongol Népi Forradalmi Párt kül­döttségének vezetője — még jobban megszilárdítják vala­mennyi ország dolgozóinak a kommunizmus világméretű végső győzelmébe vetett hi­tét. Cedenbal a következőket mondta: az SZKP programja a népek eszmei fegyvere lesz a ragyogó jövőért vívott har­cukban. A Mongol Népköztársaság­nak a szocialista építésben kivívott sikereiről szólva, Ce­denbal hangsúlyozta, hogy is­mét tettekkel bizonyosodott be Lenin tanításának ereje és életképessége, hogy tudni­illik lehetséges az elmaradott országok közvetlen áttérése — a kapitalizmus kihagyásai­val — a szocializmusba. Büszkék vagyunk, — mond­ta Cedenbal, — hogy a szov­jet emberek minden nép előtt megnyitották az utat a szo­cializmus felé és lerakják a kommunizmus felé vezető utat is. „Az emberiség elkö­vetkező nemzedékei mindig tisztelettel fognak adózni önöknek, a kommunizmus út­törőinek" — jelentette ki Ce­denbal üdvözlő beszéde be­fejező részében, Az SZKP XXIÍ. korigresz- szusának szombat délutáni ülése Szpiridonov elnökleté­vel nyűt meg. Az első felszó­laló Bias Koca, Ho Si Mink, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának elnö­ke átadta a párt üdvözletét a XXIX. kongresszusnak. Beszámolt a vietnami nép­nek a gyarmatosítók ellen, a nemzeti és társadalmi felsza­badulásért vívott harcáról, majd megjegyezte, hogy Észak-Vletnam népe most minden erejét a szocializmus építésének szenteli. Felolvas­ta a Vietnami Dolgozók Párt­ja Központi Bizottságának üdvözletét. Az SZKP új programja, — mondja az üdvözlet, — alko- tóan tovább fejleszti a marx­izmus—leninizmust, új esz­mékkel gyarapítja a tudo­mányos kommunizmus kin­A délelőtti ülés végén fel­szólaló Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára hangsúlyozta, az a hatalmas figyelem, amely- lyel a világ az SZKP XXII. kongresszusának munkáját a Kubai Egyesült Forradalmi Szervezetek vezetőségének tagja volt Ä küldöttség és a vendégek nagy éljenzéssel fogadták, amikor a szónoki emelvényre lépett. Hruscsov e szavakkal üdvözöltél »Viva Cuba!”. Üdvözlő beszédében Bias Roca hangsúlyozta, hogy a kubai hazafias demokratikus és szocialista forradalom, va­lamint annak gyors és sike­res fejlődése gyakorlati meg­valósulását jelenti az SZKP programtervezete tételének, amely szerint korunk tartal­ma az átmenetet a kapitaliz­musból a szocializmusba: A szónok kijelentette, hogy a kubai forradalom nyomán az ország népe a szocializmus építésének útjára lépett. Ku­ba népe nemcsak azért tudta megvédeni nemrég kivívott szuverénitását és független­ségét, kibontakoztatni forra­dalmát, mert egységes volt harcában, hanem azért is, mert a világ dolgozói, a szo­cialista országok és minde­nekelőtt a Szovjetunió együtt- éreznek vele, sőt testvéri, ön­zetlen segítséget nyújtottak neki. Bias Roca hálás köszönetét fejezte ki a szocialista orszá­gok nagylelkű és sokoldalú segítségéért. — A kubai forradalomra újabb megpróbáltatások vár­nak — jelentette ki a továb­biakban, — de Kuba népének meggyőződése, hogy a népek szolidaritásának segítségével győzni fog, kiáll mindennemű ttdác János beszél az SZKP xm megpróbáltatást, és tovább halad. A szónok az észak-ameri­kai imperializmust a kubai forradalom elsőszámú ellen­ségének nevezte. Az amerikai imperialisták és ügynökeik — folytatta => újabb provo­kációra készülnek hazánk el­len. Az amerikaiak guantana- mói katonai támaszpontjáról szólva, Bias Roca kijelentette, hogy Kuba vissza fogja csatol­ni e területet, és az ameri­kaiaknak távozniok kell majd onnan. Ez azonban nem erő­szak eredményeképpen, ha­nem a nemzetközi jog alap­ján történik majd meg. A megjelentek tapsától kí­sérve Bias Roca kijelentette: „Kuba népe megvédi forra­dalmát. Azt a népet, amely hajlandó meghalni jogos ügyéért, nem lehet legyőzni, Kuba fennmarad". — Támaszkodunk az önök szolidaritására, szovjet elv­társak — mondotta a továb­biakban. — A kubai forra­dalom legyőzhetetlen. A szónok kifejtette, hogy a kubai nép lelkesedéssel fo­gadta az SZKP programter­vezetét, és erőt merít belőle harcához. „Határozottan támogatjuk azt az álláspontot, amelyet Hruscsov juttatott kifejezésre az Albán Munkapárt veze­tőinek helytelen eljárásává1 kapcsolatban” — mondott* Bias Roca, majd a továbbiak­ban kifejezte szilárd meg­győződését, hogy a szovjet nép megvalósítja az új párt­programot. Ezután megható percek kö­vetkeztek: a kubai küldött­ség vezetője átnyújtotta a kongresszus elnökségének r Kubai Köztársaság nemző1 zászlaját. A kongresszusi kii1 döttek és vendégek óriási lel kesedéssel ismételték Hrus csov felkiáltásait: „Éljen r forradalmi Kuba!” — Éljer Kuba forradalmi népe!” — Éljen Fidel Castro, a kube- forradalom vezére!” — ..ÉljPr a kubai nép küldöttsége élén Bias Roca elvtárssal!” Indonézia két millió kom­munistája és az indoné" munkásosztály nevében Aidif, az Indonéz Kommunista Pá’- Központi Bizottságának elnö­ke üdvözölte az SZKP kong­resszusát. Rámutatott arra hogy Indonézia kommunista5 és összes dolgozói mindig nagy lelkesedéssel fogadják a szovjet nép sikereit. Hangsú­lyozta, hogy a népek szem- nontjából kedvező nemzetkö­zi helyzet alakult ki. Az indonéz nép elutasítja lí'olytatása.a 4, i

Next

/
Oldalképek
Tartalom