Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-24 / 226. szám

4 SZOLNOK MEG YB NKP LAP 1961. szeptember 24. A jel kép Schönbrunn. Állok a napó­leoni sasokkal díszített osz­lopok előtt, s egy régi emlék jut eszembe. Hét-nyolc éves lehettem, mikor kíváncsian belestem az egyik kastély- j kertbe. Észrevette ''gy cse­lédember, s rámszólt: — Mi az fiam, bámulod a mennyországot? A szomszédom barnaképű alföldi parasztgyerek. Együtt indulunk a művészi kovácsolt­vaskapun át a császári palo­ta felé. Most megyünk csak igazán a mennyországba — gondolok a régi mondásra. A szobákban a folyosóról fűthető majolik yhák, cseh ezüstkristály csillárok, gyönyörű mintájú padlók. Micsoda kincs, mem yi érték. A császár hálószobája kézzel szőtt selyem tapétával borí­tott. Mindegyik terem tartogat valamilyen meglepetést. Az egyikben I. Ferenc császár ügyes technikával festett életnagyságú képe függ. Ar­ca fordul — legalábbis úgy tűnik — a látogató után. Az úgynevezett kis kínai termet lakktáblák, gyönyörű kínai porcelánvázák díszítik. Valamikor itt szállt meg Napóleon is. Egykori szobája falát flamand gobelin fedi. A nagy bálteremben hajdan kétezer gyertya világított. A milliós szoba rózsafaborítású, aranyozott keretben indiai festmények ékesítik. Ez a szoba egymillió arany forint­ba került. S csupán ebben a palotában 1441 terem, s 139 konyha van! Honnan volt a pénz' Felrémlik bennem az al­földi cselédsorok kormosfalu négyeskonyhája, szívszoron­gató nyomorúsága, s fojtoga- tóvá kezd válni a levegő, el­lenszenvessé a termek szem­kápráztató cirádája. Vajon milyen gondolatok ébrednek a társamul szegő­dött parasztfiúban? Keresem a látogatók népes csoportjá­ban. A császár dolgozószobá­jában járunk éppen. Egyked­vűen szemléli a berendezést, majd fogja magát, s leül az íróasztalhoz. Rákönyököl. Nagy nyugalom, s megelége­dettség tükröződik arcáról. Jelképnek fogom fel. Apróságok Bécsben van egy automata jelzőberendezéssel ellátott ut­cai átjáró. A gyalogos lelép a járdáról, s máris kigyullad a végtelen kocsisornak meg­álljt parancsoló piros. fény. — Nálunk bizonyára égne a lámpa reggeltől estig, min­dig szórakozna vele valaki. • A bécsi francia követség épülete a törököknél kedvelt stílusban épült. Egvszerre készült a franciák törökor­szági és ausztriai követségé­nek épülete, s elcserélték a terveket. — Szidja ezután valaki a szolnoki Tervező Irodát. Becsi utcaképek Igazat adok azoknak, akik Bécset a régi Budapesthez j hasonlítják. S nemcsak kül­sőleg. Egyik túrista találóan jellemezte: itt sosem tudja az ember, mikor csapják be. „Az üzlet — üzlet” — jelszó uralkodik, s „befagyasztja” a jóindulatot. Űtitársam példá­ul harminc schillinget lealku­dott egy óra árából. Örömmel megvette. Azután tudta meg, hogy ötvenet még így is rá­fizetett. Jártunk modem lakótele^ pékén. Láttunk olyan, húsz emeletnél magasabb házat. például. Nem megvételre, csak úgy, egyet, mint mikor tüzet kér valaki. Nem nagy dolog — de nálunk az ilyes­mi már „kiment a divatból”. Szokatlan volt számunkra az is, hogy a bécsi utcán sok a pap, és sok az utcalány. Tudom, bizarr ez a párosítás, de önkéntelenül arra gondo­lok, hogy a klérus által any- nyira támogatott kapitalista rend kényszeríti a nőket olyan tömegben erre az em­beri nemet lealacsonyító fog­lalkozásra. A látszat, a hiva­talos állásfoglalás természe­tesen más. Turistacsoportun­kat elvitték például az egyik szerzetes-kolostorhoz is. — Itt mindig munkából él­tek a barátok — bizonygatta : > Wt. íj Ipk* j W BPlÉfe? II 1 1 ■ MILLÖCKER: ICo-tüitL’SCl'LCirli' A Szigligeti Színház évadnyitó előadása A Belvedere palota Bécsben. melyben a szél és a hideg erősségéhez igazodó automata­fűtés van. — S mennyi a lakbér! — Hatszáz schilling. — S az átlagkereset? — Ezerötszáz körül van, de annak huszonöt százaléka le­megy adóba, s mindenki saját maga fizeti a betegbiztosítást. Elmentünk moziba is. A háromdimenziós film csodá­latával vetekedett elképedé­sünk. Tizenkét schillingtöi negyvenig van a jegyár. Ilyen és ehhez hasonló ta­pasztalatok után szólított meg bennünket egy Pilisvö- rösvárról „kivándorolt” nyu­gat-németországi turista. „Agitálni" kezdett: — Nyugaton jól megfizetik az embert — Meg ám az olyan nagy- pofájú nyilasokat, mint maga — paprikázódott fel az SZTK szegedi csoportjának egyik tisztviselője. Az „elvi” vita ezzel abba is maradt. A mi árainkhoz képest Bécsben olcsó a gépkocsi, a kávé, a nylon-áru — de drá­ga az, amire lépten-nyomon szükség van: a villamos, a lakás, a kenyér, a hús, stb. Elfogultság nélkül mondhat­juk: jobb itthon S nemcsak a hazai környe­zet miatt! Néhány magyar turistától cigarettát kértek Bécs új arca: modern épület » "ivarosban. kísérőnk — ■ most is abból él­nek. Mintha cáfolni akarnák szavait, a legújabb típusú kocsin barátok húztak el mel­lettünk. — Kapálásból jönnek — jegyezte meg valaki. Kitört a nevetés. Elhaladtunk a borpince mellett. Az ajtó nyitva, óriá­si hordók glédája kört embe­rek szorgoskodtak. Véletle­nül sem volt körtük barát Hazafelé azon tűnődtünk, hogy sok szép látnivaló van Bécsben. Élményeimet ele­venítve; az a gondolatom tá­madt, hogy Bécs lényegében a háború után is konzervál­ta a régi állapotokat. S hogy ez mint sikerült neki, majd elválik. Simon Béla WIMBZRGER ANNA * r Karl Millöcker, a bécsi klasszikus operett-triász ki­emelkedő tagja 1842-ben szü­letett Bécsben, s a XIX. szá­zadnak, az operett fénykorá­nak utolsó napján, 1899. de­cember 31-ón távozott az élők sorából. A Theater an der Wien-ben kezdte pályá­ját, s itt került színre először 1882. december 6-án mind­máig legsikeresebb műve, a KóldusdiáJ­Csak dicsérhetjük a Szig­ligeti Színház választását, mely erre a dallamgazdag, vérbő humort és pompás já­téklehetőséget kínáló, operet­tektől szokatlanul magas esz- meiségű műre esett. A Koldusdiák története Krakkó szász kormányzója, az ostoba, szájhős Ollendorf és a lengyel hazafi, Simon Rimanovszky koldusdiák párharca a szép lengyel gróf­nő, Stanovszky Laura kezé­ért. Személyükön keresztül, s a főcselekmény hátterében is a megszálló szászok és a lengyel hazafiak csapnak ösz- sze, s a harc Krakkó felsza­badításával, a szászok és a nekik hízelgő idős grófnő tel­jes erkölcsi megsemmisülé­sével ér véget A Koldusdiáknak tehát a szerelmi történeten túl poli­tikai mondanivalója is van. Mindjárt elöljáróban azon­ban ki kell jelentenünk, hogy erőltetett és felesleges aktualizálásnak, az operett kereteit meghaladónak talál­juk az Ollendorf alakjában megjelenített Hitler-paródiát Egy régi mondás szerint akin nevetünk, art már nem gyű­lölhetjük igazán. Márpedig senkinek sem lehet célja, hogy Hitlerrel kapcsolatban egy csetlő-botló, jelentéktelen figura iránti elnéző szánal­mat keltsen a nézőben. Még- egyszer hangsúlyozva; nem kifogásoljuk az operettben a politikai mondanivalót, hi­szen az a szövegkönyvben is benne van, s a szatírát sem. Pompásak például azok u részletek, melyek általános­ságban parodizálják a német militarista szellemet, a „szász diszciplin”-t. Csupán az .autradieren” felkiáltást tartjuk anakronisztikusnak, t az egész Hitler-karikatúrát feleslegesnek. Ettől az egyetlen vitatható ponttól eltekintve, Seregi László rendező országos hír­nevéhez méltóan, kitűnőt nyújtott a darab színrevite- lében. Ezernyi apró ötlettel, sziporkázóan szellemes be­állítással gazdagította a szö­vegkönyvet, gyakorlott kéz­zel mozgatja a jelentős szá­mú, s még nem eléggé ösz- szeszokott statisztériát. — S minden bizonnyal az is az ő érdeme, hogy az előadás biz­tonságosan kerüli el a csap­dákat, buktatókat: a harsogó teátralitást a fehér ló bevonu­lásakor, a szentimentalizmust a szerelmi kettősöknél, s az ízetlenkedést a darab bur- leszk-jelenetinél. Egy jele­netet éreztünk csak érzelgős- nek, korszerűtlenül melo- dramatikusnak: Laura gróf­nő álmodozó monológját a lengyel szabadságról. Az operett legfőbb ténye­zői a hagyományos szabályok szerint a primadonna és a bonviván. Ezért különösen örülünk, hogy a Szigligeti Színház bemutatójának éppen Pataki Ottilia, Laura alakító­ja és a koldusdiákot játszó Juhász Pál voltak a legki­emelkedőbb szereplői. Pataki Ottilia hangja, ének­technikája örvendetes és sza­kadatlan fejlődést mutat. — Játéka is bájos, természetes, előadásmódja temperamen­tumos, de legnagyobb él­ményt mégis ez a ragyogó­szép, tiszta szoprán nyújtotta, mely egyes helyeken, példá­ul az első felvonás fináléja előtti nagy áriában szinte operai színvonalra emelke­dett. Vendégművészünk, Juhász Pál, a Kecskeméti Katona József Színház tagja — egy este alatt meghódította a szolnoki közönséget. Erőtel­jes, ritka szép színezetű hangja, kellemes megjelené­se, imponálóan férfias játé­ka megérdemelt nagy sikert aratott. Színházunk két új művé­sze, Tildy Gabriella és Gálfy László mutatkozott be a má­sik szerelmespár, Broniszla- va és Jan Janiczky szerepé­ben. Mindkettőjükön a kez­deti elfogultság jelei mutat­koztak. Gálfy László játéka megnyerő volt, de hangja nem tudott egész terjedelmé­ben kibontakozni. Az Ollendorfot alakító Forgács Kálmán személyé­ben nem csupán jó komikust, de kitűnő karakterszínészt ismertünk meg. S végül, de korántsem utolsó sorban Szedő Lajos ezalkalommal a legjavát adta sajátságos és ellenállhatatlan humorának. Mértéktartóan óvakodott a túlzásoktól, s így alakítása az előadás egyik erőssége. A kisebb szerepekben jól szolgálták az előadás sikeréi Fehér Györgyi, Juhász János, Molnár Miklós, Berta Erzsé­bet, Nagy Melinda, Czaké Mihály és Potoczky Béla. A zenekar Bíró Attila ve­zényletével élvezetesen tol­mácsolta Millöcker fülbe­mászó, örökszép dallamait. Jc volt Sallay Eta koreográfiá ja, de a tánckar ezúttal mé; nem a tőle telhető legjobba nyújtotta. Csinády István szép díszle­tei és Márton Aladár korhi. jelmezei a siker méltó része­sei. Zilahi Jndit A szolnoki ®JD!o'riűS% *—U óráig tZZ méter VASÁRNAP Vasárnapi fórum. Zené műsor a megye kulturális éle­téből. Tartalmából: Kultúra vagy szórakozás? — Mezőhé- ki látogatás, — Szolnok ze­nei életéről. ■— A korszer- műveltség. HÉTFŐ 18—19 óráig Van-e szerelmesebb vallo­más. Részletek Fényes Sza bölcs műveiből. — Néhán? perc tudomány. — Liu éf Kalaf áriája Puccini: Turan- dot e. operájából. — Ősz' üdvözlet a horgásztanyáról — A vasárnap sportjából. — Kisterek! betyárcsárda — magyar nóták, népdalok. — Jászkunság! krónika. - Mű' sorzár áa. : ■ — 0 ANYA ES LEANYA tagra s úgy gondolta, olvasni, fog, úgyis pihenésre szánta a délutánt. Pár percig elgondolkozva feküdt. A két lány beszélt a szomszéd szobában. A dívány közel állt az ajtóhoz Nem, Irén nem akart hallgatózni, de megütötte fülét, hogy Éva ezt mondta: — ... nem, Zoli, tudod az nem komoly dolog.. — Fel kellene kelnem és bemenni, hogy tudják, hogy itt vagyok. Egyedül vélik magukat és most majd meg­tárgyalják apró szívügyeiket — gondolta Irén. — Csókol ózta tok? — kérdezte akkor Pisi is Éva nevetett. — Na. hát persze!.,, Irén szive hangosan kezdett verni. Most mér vissza- fojtotta a lélegzetét, úgy hallgatott. «“» De azért a Zolival az nem komoly — folyt at te, Éra — és én meg is mondtam ezt neki. 0 haragudott, de aztán belátta, hogy kár szentimentálisán venni a dol­gokat. De azért egy kicsit mégis szeretem. Tudod, olyan helyes. Nem? — Igen, jóvágású fiú — hallatszott Piri hangja. Éva folytatta: — És a múltkor, mikor a strandon voltunk, akkor azt hittem, hogy igazán szeretem. Pedig dehogy, mégse De olyan csuda volt, ahogy ott hancúroztunk a part or, a napfényben. Zoli olyan barna, gusztusos fiú, olyan szép, egészséges. Na, szóval akkor ez az egészséges, széy élet, hogy ott napoztunk, úsztunk, az a ragyogó víz, rét kék ég — szóval az szállt kissé a fejembe. Aztán rá­jöttem, hogy mégse, men ha nem találkozunk, alig jut eszembe. Szóval csak kicsit csókolóztunk, ez az egész De hisz ez nem is olyan fontos. •— Na, és Méry Miklós? — kérdezte Piri. — Látod, most tudom, hogy Miklós se. Azaz nem Miklóst szeretem. De hogy is mondjam neked. 6 sem az igazi. Na, ha ez egyáltalán van. Én sokszor gondo­lom. hogy az egész dolog, amit mesélnek, hogy olyan bolondságokat csinálnak, szerelmi bánat és öngyilkosság és így tovább, az mind csak patetikus póz... Jó, persze, hogy szeretem Miklóst, de látod, 6 sem olyan fontos, olyan életszükséglet nekem. — No, ne lódíts, azért ezt nem mondanám, hogy nem fontos! — szólt közbe Piri. — Nem, Piri, tényleg nem olyan fontos, hogy pél­dául nem tudnék másra gondolni, mással törődni. Csak jó vele lenni, beszélgetünk — vele lehet vitatkozni, Mik­lós igazán eszes, nagyon imponál nekem!... És szeretek vele táncolni, és csókolózni is jó, persze, hogy jó, de hát hisz ez mind olyan természetes és azt hiszem, ha nem volna, akkor sokkal többet törődnék vele, folyton ilyesmire gondolnék... Egyáltalán azt hiszem, hogy ren­geteg hűhót csinálnak az egészből, az egész szerelemből. — Az igaz — mondta Piri —, ha látnád papát, hogy az, hogy néz, ha engem egy fiú hazakísér! Nem tudom, milyenek lehettek ezelőtt a férfiak, hogy a papa annyira Konzervált világ mm 'őst, hogy hazafelé robogott • villamoson, most §}f\ i* a lányára gondolt Irén, Hiszen Éva volt minden öröme és minden gondja mostanában. Persze, hogy a fiait is szerette, 6, mennyire szerette! Hisz azóta, hogy özvegyen maradt, csak a gyermekeinek élt. De most, hogy a lánya felcseperedett, hogy nagylány lett — úgy érezte Irén, hogy ő is végigéli mégegyszer az ifjúságot. A fiúknál olyan lassan ment minden. Lassan leve« tettéje a römd nadrágot » tüskés pelyhesen kiserkedt a bajuszuk. A kisebbik el-elpirult, ha egy szőke kislány jött fel Évához. A nagyobbik többet nézett a mikrosz­kópba, mely az apjukról maradt rájuk, mint a lányok után — s neki, az édesanyjának hozta meg az első ibo­lyát, gyöngyvirágot, vagy piros retket, ha meglátta • piacon. De Éva, a kislány — Irén így érezte — már el­engedte az 6 kezét. Hiszen igaz, néha még olyan gyere­kes volt! Nevettek, olvastak, vitatkoztak együtt. És mégis — például ha Éva hazajön a teniszpályáról, karcsún, barnapirosan, fehér ruhában, egy-egy fiú kíséretében I 6 huncutkásan, de aggódó szívvel kérdezte, hogy: — No, melyik az. Évi, a Feri, vagy a Zoltán? — ak­kor Éva nevet, átöleli, meg is pörgeti néha az anyját s elháritóan mondja: — Ugyan, anyukám, eszembe sincs, egyik tel Pedig többen is kísérgetik. Méry, az a magas egye­temi hallgató, az már lehet huszonhárom-huszonnégy éves. azzal olyan lassan ballagnak. S ha Éva soká ma­rad, tudja már, hogy Méry kísérte haza. Irén úgy érezte, hogy a lánya eltolja 6t magától. Amíg így tűnődött, majdnem elmulasztotta a meg­állót. Kora volt még, félhét, de hamarabb jött el Dórá­tól, a barátnőjétől, hova rendes havi látogatásra ment, mert Dóra színházba készült. Csöndesen nyitotta az előszobaajtót s csöndesen lé­pett be szobájába. Az ajtók tárva voltak, végig mind a három szobán. Hallotta, hogy Éva és Piri, a barátnője beszélnek az utolsóban. Vizsgára készülnek, tanulnak. Oda is látott egy pillanatra. Éva az asztalra könyökölve beszélt, Piri háttal ült. Előttük jegyzetek. A fiúk nem voltak otthon. Irén halkan, nehogy zavarja őket, bement a középső szobába. Fáradt volt. A leányiskolában tanított, mióta özvegyen maradt s így nyár felé a kettős gondtól, mun­kától »1 volt már csigázva. Kicsit ledőlt a pam­* buu»akiai magyar Írónő,

Next

/
Oldalképek
Tartalom