Szolnok Megyei Néplap, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-17 / 114. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961 záros íf, A Heves megyei bajnokságról jelentjük Tiszafüredi Petőfi—Füzes­abonyi VSC 4:1 (1:1) Tiszafüred, 1200 néző. Vezette: Simon dr. (Zagyva—BOta). Tisza­füred: Tóth II. — Balogh III., Tóth I., Csorna — Remenyik, Szamosvári — Szabó, Balogh I-, Ignácz, Megyeri, Fótos. Edző: Gombárai Zoltán. Füzesabony: Bocsi I. — Csuhái, Kakuk, Ko­vács — Bemáth, Túróczi — Erős, Molnár, Gál, Imre, Gulyás. Ed­ző: Túróczi János. Szépszámú közönség harsány biztatása mellett csapott össze a két régi vetélytárs. A 12. perc­ben váratlanul a vendégcsapat jutott vezetéshez. Egy ártalmat­lannak látszó baloldali támadás után Gál 10 méterről nem túlsá­gosan helyezeti lövése a rosszul vetődő Tóth n. alatt a balsarok­ba csúszott. 0:1. A vendégek vezető góljára a hazai csapat heves rohamokkal válaszolt de ezek egyelőre nem vezettek eredményre. A 28. perc­ben Balogh I. szándékosan meg­rúgta Erőst, amiért a jáékvezető kiállította. Erőst levitték a pá­lyáról és az első félidőben már nem is tért vissza. A mérkőzés fokozatosan eldurvult. A 38. percben Bemáth sérült meg, — majd a 42. percben Szamosvári került a kiállítás sorsára — az ellenfél szándékos megrúgására tett kísérlet miatt. Ekkor mind­két csapatból csak 9—9 Játékos tartózkodott a pályán. A 43 percben egyenlítenek a hazaiak. Ignácz 18 méterről fordulásból hatalmas gólt ragasztott a Jobb felső sarokba. 1:1. Szünet után a vendégcsapat is­mét 11 Játékossal Játszott, s úgy látszott, hogy a 9 főre olvadt hazai együttes vereséget szen­ved. Nem így történt. A csonka hazai csapat még fokozta az el­ső félidőben diktált iramot és végig támadta az egész második félidőt. A vendégek ebben a já­tékrészben mindössze háromszor tudtak a félpályán átmenni. Az 51. percben egy kavarodás után Ignácz közelről kapura lőtt. amit a kapufa segítségével először há­rítani tudtak, de a kiütött lab­dát Ignácz már biztosan lőtte a jobb alsó sarokba. 2:1. A 63. percben Szabó nagyszerű beadását a berohanó Fótos csu­kafejessel küldte a jobboldali léc mellett a hálóba. 3:1. A mér­kőzés utolsó gólja a 78. percben esett, amikor 8 méterről Ignácz pompás fejessel 4:l-re állította be a végeredményt. A végig nagyiramű, durvasá­gokkal és kiállításokkal tarkított izgalmas mérkőzést a hazai csa­pat teljesen megérdemelten nyerte meg. sőt a mérkőzés na­gyobb részében 9 emberrel ját­szó hazaiak — a második félidő képe alapján — nagyobb arány­ban is győzhettek volna. Simon dr. a játékvezetői szem­pontból igen nehéz mérkőzést igyekezett kézben tartani, azon­ban a labda megszerzéséért folytatott párharcokban elköve­tett szabálytalanságok elbírálá­sában nem volt mindig követke­zetes. Jók: a közvetlen védelem, Re­menyik, Szabó és Ignácz. Illetve: Kakuk, Túróczi, Gál és Erdős. Tiszafüredi Petőfi ifi—Füzes­abonyi VSC ifi 2d (1:1). ' t- Magyar! m A megyei labdarúgó bajnokságért NB II férfi kézilabda Martfűi MSE—Budapesti Építők 18:13 (13:6) Budapest. A múlthetinél gyen­gébb teljesítménnyel, de végig vezetve, biztosan győztek a martfűi fiúk. A Budapesti Épí­tők a 13 gólból hetet büntetőből dobtak. Góldobó: Horváth 7, Tóth 4, Kesjár 3. Sándor 3, Csabai, Jók: Horváth, Sándor, Tóth, NB II férfi röplabda Diósgyőr—Martfűi MSE 3:2, Diósgyőr. A martfűi csapat gri-es veze­tésnél elbizakodott, könnyel­műen játszott és ez megbosszul­ta magát. A diósgyőriek meg­érdemelten győztek. — Trencsényi A labdarúgó NB II. keleti csoport állása 1. Ganz-M. 23 13 9 3 43:16 35 2. Szolnok 25 14 7 4 57:28 35 3. Ózd 25 14 6 5 41:24 34 4. BVSC 25 14 3 8 48:28 31 5. Miskolc 25 10 6 9 31:31 26 6. Kecském. 25 9 8 8 31:32 26 7. Pénzügy. 25 8 9 8 31:32 25 8. Egyetért. 25 7 10 8 28:28 24 9. Bp. Előre 25 9 5 11 30:34 23 10. Nyíregyh. 25 7 8 10 1424 22 11. Cegléd 25 6 10 9 24:43 22 12. Diósgyőr 25 6 9 10 27:35 21 13. Borsod 25 7 7 11 22:29 21 14. Bp. Sp. 25 8 7 12 31:39 19 15. Sze. VSE 25 7 5 13 27:40 19 16. Jberény 25 7 3 15 26:48 17 Törökszentmiklósi Vasas— Szolnoki Kinizsi 5:1 (2:1) Törökszentmiklós, 1300 nélő. — Vezette: Hornyák. T. vasas: si­mái — Sz. Kiss, Balázs, Fekete — Szedlák, Szabó — Darvasi, Bana, Halak, Katona, Kiss. Edző: Szántó József. Szó. Kinizsi: Er­dei — Gyémánt II., Szabó, Gyé­mánt I. — Germán, Márton — Kiss H., Munkácsi, Géczi II., Kolláth, Sokvári. Edző: £sabai János. , Nagy érdeklődés mellett kez­dődött el a megyei rangadó. •— Mindjárt a Vasas támadott. A 3. percben 20 méterről szabadrú­gáshoz is jutottak, de Szabó lö­vése kapu fölé szált. A vendé­gek egy baloldali támadás után gólhelyzetbe kerültek, de a vé­delem az utolsó pillanatban tisztázott. — A huszonötödik percben a Kinizsi védelem négy esetben is nehezen csak szöglet­re menthetett. Az elfutó Darva- sit a 16-os oldalvonálánál csak szabálytalanul tudták szerelni. Bana Ívelte be a szabadrúgást, a labdát a jó ütemben felugrö Kiss ,,bombafejessel’! küldte a háló­ba. 1:0. Kezdés után a Kinizsi táma­dott és váratlanul kiegyenlített. 22 méterről egy szabadrúgást Géczi II. gyorsan legurított a ki' ugró Munkácsi elé, aki egyből a kapuba rúgta a labdát. 1:1. A 41. percben Bana hozta fel a labdát, Katonához továbbított, aki egyből kapura lőtt. A labda az egyik védőjátékost Is érintve jutott a hálóba. 2:1. A gól után a Kinizsi támadott, a labda a kapu előtt pattogott, míg Fekete ki nem nyomta a gólvonalról. Fordulás után mindjárt a Va­sas vette át a játék irányítását és lendületes, korszerű támadá­sok sorozatát Indította el. A 60. percben vezette a Kinizsi az első komolyabb támadást, de a le­adott lövés kapu fölé szállt. A 65. percben Bana hosszú labdá val ugratta ki Darvasit, aki el­futott, a kifutó kapust Is kicse­lezte és a kapu jobb oldalába gurított. 3:1. A következő percben Szabó— Bana adogatás után Kisst ugrat­ták ki. Kiss a kifutó kapus felett Darvasihoz emelte át a labdát, aki egyből a kapuba vágta. 4:1 A gólok után a Kinizsi teljesen összeroppant. A csatárok egyál­talán nem tudták tartani a lab­dát és a Vasas támadásai állan­dósultak. A 83. percben Hálák állította be a végeredményt. 5:1, A Kinizsi a második félidőben alárendelt szerepet játszott. A nagyszámú közönség többet várt a bajnokjelölttöl. Jók: Szabó (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, illetve: Germán, Gyé­mánt I., Sokvári. A játékvezető jól és határozot­tan vezette a nagylramú mérkő­zést. T. Vasas ifi—Szolnoki Kinizsi ifi 2:1. F. Zs. Kunhegyese MEDOSZ— Jászkisér! MEDOSZ 4:2 (1:0) Kunhegyes, 600 néző. Vezette: Pálinkás. Borongős időben közepes Ira­mú és színvonalú volt a mérkő­Az MTE sakkcsapata szénen hajrázott zés. Mindjárt kezdéskor a ven­dégek nagy hajrába kezdtek és hosszú, előrevágott lövésekkel igyekeztek megközelíteni a ha­zaiak kapuját. Rövidesen a hazaiak vették ke­zükbe a mérkőzés irányítását, oldalra vitték a labdát és lapos passzokkal közelítették meg a vendégek kapuját. Ott jóné- hányszor nagy gólhelyzeteket is teremtettek, gólt azonban, csak a 39. percben értek el. Csörögi egy elveszettnek hitt labdát az alapvonal mentén elcsípett és a ll-es pontra gurított, amit a ki­futó kapus mellett Szabó I. kö­zelről a hálóba pofozott. 1:0, a hazaiak javára. Szünet után változóvá vált a játék, mindkét csapat sokat tá­madott. Élénkült az iram. újból a hazaiak vették kezükbe a mér­kőzés irányítását, azonban nehe­zen boldogultak a lelkesen véde­kező vendégek védelmével. A csatáraik is igen Jól segítettek. Boda, a hazaiak jobbösszekötője a 16-osról kapásból nagy lövést eresztett meg. A labda a kapus mellett védhetetlenül vágódott a hálóba, 2:0. Néhány perccel ké­sőbb a vendégek Bánhidija volt eredményes. 2:1. A 75. percben Szalai 25 méteres lövése csúszott el a vetődő kapus sérült keze alatt. 3:1. Röviddel a gól után a vendégek szabadon hagyott Sza­bója lőtt gólt. 3:2. A 81. percben Boda állította be a végered­ményt, 4:2. Ezen a mérkőzésen a hazaiak védelme sokszor megingott, ami­nek az eredménye volt a két gól is. A csatárok csak saját felada­taikat látták el, a védelmet nem ségítették. A vendégek ebben fe­lülmúlták a hazaiakat. A játékvezető jól működött. Kunhegyes ifi—Jászkisér ifi 5:1 (1:0). — Barőcsi — Mezőtúri AFC—Űjszászi Vasutas 5:1 (4:0) Mezőtúr, 700 néző. — Vezette: Szarka (Rékasl—Lauer). MAFC: Csurgó — Tóth, Török I., Nagy I. — Egei, Török n. — Jenei, Gombás m„ Gombás I., Nagy II. , Máté. Edző: Magyar Zoltán. Üjszász: Zérczi — Zimonyi, Ba­kó, Király — Nagy, Polónyi — Szurmai, Csabai, Rontó, Molnár, Kővári. Edző: Varga János. A hazai csapat enyhe széllel hátban játszott és rögtön táma­dásba lendült. A 10. percben Gombás Hl. és Bakó harcolt a labdáért. A két játékos harca végén a labda Bakó lábáróla há­lóba került. 1:0. A gól után a MAFC továbbra is fölényben játszott. Ojabb gól csak a 28. percben esett, Gom­bás I. révén. 2:0. Majd Jenei labdája került a hálóba 6 perc múlva. A mérkőzés legszebb gól­ját Gombás I. lőtte a 43. perc­ben. Védője mellett elszáguldott és a jobb felső sarokba bombá­zott. 4:0. Szünet után alábbhagyott a • hazaiak Irama, de az újszásziak ezután is ritkán jutottak fel a mezőtúri kapuig. A 64. percben Török II. mellel levette a labdát és a játékvezető meglepetésre szabadrúgást ítélt a 16-osról. A büntetőt Szurmai a sorfal fö­lött a meglepett Csurgó hálójába lőtte. 4-.L A 71. percben Gombás I. kitört, a kifutó kapust Is ki­cselezte, de lövése a kapufáról visszapattant. A 87. percben ka­varodás támadt a vendégek ka­puja előtt és Király kézzel fogta meg a "labdát. A megítélt ll-est Máté biztosan lőtte a hálóba. 5:1. Jók: Egei, Gomás I., Nagy I., Gombás IH., Illetve: Nagy, Ron­tó, Bakó. Mezőtúri AFC Ifi—Üjszászl vasutas tfl 5:0 (1:0) Vezette: Rékasl. — Slndel — 8 SZOLNOKI MTt — RisitAi ■» 0 Török **• úr. Négyes! 1 1/2 Császár °r°3Z„ 1/2 Dalkó - C/allag J2 1/2 Dobos « Csenteritt 1 székely "* JjSw* 1 Bessenyei — 5?r<JL_.. 1 dr. Lányi "* l 12 1/2 Nagy László >■» E iÜí, o 1 Munkácsi ^ schwarzer 0 l 2 SSJSST i 1 szenes « Hetlinger 0 Mindkét csapat csak 4—4 tar­talékkal tudott kiállni a végső helyezések szempontjából annyi­ra fontos mérkőzésre. Az MTE- nek jól kijött a lépés: 6 győze­lem, 4 döntetlen és csupán 2 ve­A megyei labdarúgó bajnokság állása 1. Szó. Kin. 24 16 3 5 80:29 35 2. MAFC 24 13 8 3 58:21 34 3. T. Vasas 24 15 4 5 56:26 34 4. Sz. MÁV 24 13 4 7 57:30 30 5. Mtúri H. 24 11 6 7 51:28 28 6. Khegyes 24 11 6 7 38:33 28 7. ÜjSZáSZ 24 11 4 9 33:36 26 8. Jb. Vasas 24 10 6 8 42:45 26 9. Jászapáti 24 8 -8 8 39:37 24 10. Karcag 24 10 4 10 32:38 24 11. Járokszáll 24 5 9 10 32:41 19 12. Szó. VSC 24 7 4 13 30:50 18 13. Jászkisér 21 6 4 14 30:67 16 14. Tföldvár 24 3 9 12 23:71 la 15. Kmárton 24 3 8 13 23:53 14 16. Fegyvem. 24 4 5 15 23:64 13 B. csapatok nélküli táblázat: 1. Szó, Kin. 22 16 3 3 77:20 35 2. X. Vasas 20 U 2 4 52:21 30 reség — helyes taktikával és né­mi szerencsével — még Ilyen arányban is megérdemelten győ­zött. E szép győzelem a 2. helyet biztosította. A forduló többi eredményei: Győr—UVATERV 8.5:3.5, Szállí­tók—Vasas 8.5:3.5, Izzó—Honvéd 5:7, Szombathely—BVSC 6.5:5.5. — A május 7-én lejátszott Bé­késcsaba—Izzó mérkőzés 6:6 ará­nyú döntetlennel végződött. A riválisok versengéséből az MTE és a Honvéd került ki győztesen. Marőczy-emlékverseny s,B’< csoport végeredménye J. + se — Pontar. 1. Szállítók 10 10------79 :41 2. MTE 10 7 1 2 68.5:51.5 3. Honvéd 10 5 1 4 67 :53 4. BVSC 10 6 1 3 66.5:53.5 5. Vasas 10 4 2 4 64 :56 6. Izzó 10 3 2 5 58.5:61.5 7. Győr 10 4 — 6 58 :62 8. Besaba 10 5 1 4 57 :63 9. KISTEXT 10 4 — 6 54 :66 10. Szombh. 10 1 — 9 47.5:72.5 11. UVATERV 10 2 — 8 40 :8Q g* Bi Sj ® Karcagi MEDOSZ—Tisza* földvár 2:0 (1:0) Karcag, Vezette: Fehér. Kar­cag: Kiss — Sós, Zsíros, Kovács H„ Tamai, Székely — Pajti, Zi­lahi, Takács, Nagy, Szabó. Ti- szaföldvár: Tóth — Lakatos, Szé- csi, Pete — Gazső. Sági — Nyit- ral, Bállá, Kőmíves, Kávást, Szántai. Kezdés után a vendégek tá­madtak, de ezek nem jelentet­tek veszélyt a karcagiak kapu­jára. Fokozatosan feljött a ME­DOSZ. A 12. percben Nagy a kapu elé ívelt, Pajtihoz került a labda, aki nagy helyzetben kö­zelről a kapufát találta el. A 21. percben Zilahi vitte fel a labdát, Jól ugratta ki Szakácsot, Utóbbi lövése a hálóban kötött ki. 1:0. Fordulás után — a 43. percben Kávást lőtt közelről a kapusba. Szép akcióból született a ME­DOSZ második gólja. Az 50. percben Nagy felé szállt egy át­adás, ő sarokkal Szabó elé to­vábbított, aki pár lépés után „nagy’: gólt lőtt. A Jól induló mérkőzés Irama a második félidőben erősen vissza­esett, s a végén unalmassá vált a Játék. A síma lefolyású mér­kőzésen Karcag megérdemelten győzött. Jók: Zsíros, Kovács II.. Zilahi, Illetve: Lakatos, Szécsl. Kávási. Karcag Ifi—Tiszaföldvár Ifi 6:0. r— Szöllöst •—­Szolnoki MÁV n.—Jászapáti 6:2 (3:1) Szolnok, 2300 néző. Vezette: Baranyi (Sárközi—Karádi). Szó. MÁV n.: Danka — Urbán, Sza­bó — Borzi. Rontó — Serfőző. Sülé, Kolláth, Karkecz, Szűcs G. Edző: Korom Pál. Jászapáti: Slnkó — Pataki, Polgár, Vágó — Rusvai, Bálint — Bolyós, Kökény 1., Kökény H„ Ádám, Szlrze. Kezdés után a vendégcsapat kapott előbb lábra és formás tá­madások után Kökény H. révén vezetést Is szerzett. 0:1. Jóidéig Jászapáti Irányított, de a fiatal, jó erőkből álló MÁV csatársor is rohamozott. Előbb Karkecz jél eltalált lövése jutott Slnkó hálójába (1:1), majd egy perc múlva Kolláth megfordította az eredményt, 2:1. Ismét feljöttek a jászapátiak és egyik alkalom­mal, amikor Danka már verve volt, a felső léc mentett. Máskor meg a vakmerőén védő Danka szedte el előlük a labdát gólhely­zetben. A félidő végefelé Serfőző ragyogóan elment, — beadását Szűcs közelről a hálóba vágta. 3:1. Szünet után is kiegyenlített volt a mezőnybeli játék, de Kol- láthnak sikerült a védők résein kiugrania és 4:l-re javított. Zű­rös jelenetek voltak a MÁV ka­pu előtt, újabb kapufa jelezte az apátiak fölényét, de a gól­szerzés csak nehezen sikerült Bolyös révén. 4:2. A félidő köze­pén Serfőző 5:2-re, Kolláth 11-es- ből 6 a-re növelte a MÁV elő­nyét. Bírálat: Élvezetes, jő Játékot mutatott a két csapat. A jász­apátiak egyénileg képzettebbek voltak, de csatársorukban nem volt átütő erő. A fiatal MÁV csa­tárok helyenként szép összjáté- kot mutattak és lövéseikkel is szerencséjük volt. A védelem munkája elég darabos volt, sok még a csiszolni való. A fejlődés egy-lcét játékosnál egyre határo­zottabb — és ez a fontos. Szolnoki MÁV ifi—Jászapáti ifi 10:1 (4:0). H. Gy. A labdarúgó NB III-ért Makói Vasas—Martfűi MSE 1:1 (0:0) Makó, 1300 néző. — Vezette: Szarvas. Makó: Szabó — Rózsa, K. Varga. Dobosi — Melina, Tóth — Marczika, Kádár, Tolmayer, Szlovák, Jakacsi. Martfű: Csen­des — Papp, Seres, Molnár i— Szűcs, Böjti — Pálinkás, Nagy, Mezőteleki, Mészáros, Gulyás. A mérkőzésen végig jobban játszót a Martfű csapata, de a kemény, sőt néha durva ma­kóiak védelmével nem bírtak a csatárok. A kiesés szempontjá­ból döntő jelentőségű mérkőzé­sen nagy küzdelem alakult ki. Az első félidő több hazai és martfűi eredménytelen akcióval telt el. A védők mindkét csapat­ban kitűnően látták el feladatu­kat. A második félidő első percei­ben Seres 17 méteres bofnba szabadrúgását Szabó, a makóiak kapusa nem védhette. — Négy perccel a martfűi gól után a Makói Vasas csapata jogos ll-eshez jutott, amit Kádár érté­kesített. Makónak a félidő hát­ralévő részében még volt két gólhelyzete, de az Ideges csatá­rok a lehetőségeket nem tudták kihasználni. Az utolsó másod­percekben a makói Nagynak volt helyzete, de a kapu mellé gurította a két pontot jelentő labdát. Góllövők: Kádár (U-esb61). Se­res. Jók: K. Varga, Tóth, Mar- czika, Tolmayer, illetve: Csen­des, Seres, Gulyás, Nagy, Mező­teleki. r, Jászberényi Lehel—Szegedi Spartacus 4:2 (4:1) Jászberény, vezette: Hegedűs. Jb. Lehel: Szekeres — Fortuna, Pancsies, Fehér — Pecha, Nagy I. — Fülöp II., Fekete, Józsa, Nagy III., Lugosi, — Edző: Kolláth Ferenc. Sze. Spartacus: Hamzsek — Sándor, Apró, Besz- prémi — Csóti, Jójárt — Kiss, Bánó, Balek, Gerendái, Károlyi I. Edző: Pólyák József. A 3. percben Józsa révén a Lehel szerezte meg a vezetést gyors, középen futó támadásból. Az első percek után továbbra is a helyiek maradtak támadás­ban, amit Fekete és Lugosí lö­vése jelzett. Majd a 12. percben Józsa, Nagy Hl. volt a labda út­ja és a jól eltalált lövés a ven­dégek kapujában kötött kL 2:0. Helyenként a vendégek Is veszé­lyeztettek Balek és Bánó révén, azonban eredménytelenül. A 16. percben jó akció futott végig a pályán, amikor a baloldalra ke­veredett Fekete Lugosihoz ját­szott, aki néhány lépés után ka­pura lőtt. Hamzsek kiütötte és a befutó Fülöp n. ügyesen érté­kesítette. 3:0. A 27. percben gól­helyzetben akadályozták Feke­tét a 16-oson belül, a megítélt ll-est Nagy III. a kapusba lőtte, azonban a kipattanó labdánál már nem hibázott, fejjel jutatta a hálóba. 4:0. A félidő hátralévő részében még Fekete és Fülöp H. lövése adott munkát Ham- zseknak. A vendégek a 32. perc­ben kisebb tömörülésből Bánó révén szépítettek. 4:1. Fordulás után is a Lehel irá­nyította a játékot. Lugosi, Nagy ni., Fülöp II. lövései foglalkoz­tatták a vendégek védelmét. — Több alkalommal Sándor sza­bálytalanul harcolt, amit He­gedűs játékvezető nem torolt meg. Tizenöt pere elteltével ju­tottak szóhoz a vendégcsatárok, Gerendái, majd Károlyi I. lövése tartott kapura, amit sikeresen hárítottak a herényiek. A 64. percben Gerendái, Balek, Bánó akció révén szépítettek a szege­diek Szekeres „jóvoltából*’. 4:2. A továbbiakban durvaságokkal tarkított játék alakult ki, ami­ben a vendégek jeleskedtek. A 72. percben a felzaklatott közön­ség tüntetett a játékvezető ellen, mivel Fülöp IL gólnak látszó lö­vését Apró a gólvonalon fekve kézzel érintette. Sem ll-es, sem gól. Később Lugosi lőtt kissé mellé, majd Fülöp H., Fekete, Nagy IH., Józsa lövései veszé­lyeztették Hamzsek kapuját. Jók: Fülöp II., Peeha, Nagy HL, illetve: Bánó, Gerendái, Jó- Járt. Hegedűs játékvezető az első félidőben jól a kezében tartotta a játékot, szünet után többször elnézte a szabálytalanságokat. K, J. Megérdemelten nyertek a martfűi atléták Martfűi MSE—Szolnoki ITSK 12.059:8.413 A Magyar Népköztársaság Ku­pa III. osztályú versenyében a Martfűi MSE és a Szolnoki 605. ITSK atlétái mérték össze erejü­ket vasárnap délelőtt a Szolnoki MÁV sporttelepen. Az egysége­sebb és Jobb versenyzőkkel ren­delkező Martfűi MSE nyerte meg a versenyt. A legjobb eredményt a serdülő martfűi Száraz Irén ér­te el, aki 80 méteres gátfutásban széllel szemben beállította Császi Gizella által 1958-ban felállított serdülő megyei csúcsot. Versenyen kívül rajthoz álltak a Szolnoki MÁV atlétái is egyes versenyszámokban. Közülük Csá­szi Gizella 80 méteres gátfutás­ban és Cseh Katalin magasugrás­ban elért eredményét lehet ki­emelni. Részletes eredmények: Férfiak — 100 m: 1. Vámos Ti­bor (Martfűi 11.8 mp. 400 m: 1. Beregszászi Károly (Szolnoki 605. ITSK) 55.6, 2. Vass István (Mart­fű) 55.8, versenyen kívül: Czinege József (Szó. MÁV) 54.6 mp. 1500 m: 1. Vörös Zoltán (Martfű) 4:21.6, 2. Dávid Béla (Martfű) 4:21,8, 3. Fukehs Géza (Szó. 605. ITSK) 4:30.0 p. Rúdugrás: 1. Ré- kasi Gábor (Martfű) 300 cm. Tá- , volugrás; L Rékasl Gábor (Mart­fű) 621, 2. Sáros István (Martfű) 608 cm, versenyen kívül: Vámos Tibor (Martfű) 604 cm. Súlylükés: 1. M. Horváth László (Martfű) 10.69, versenyen kívül: Nagy Ist­ván (Szó. MÁV) 11.12, Horváth Béla (Szó. MÁV) 11.40 m. Gerely­hajítás: 1. Sarkadl Lukács (Szó. 605. ITSK) 43.69 m. 4x100 m: 1. Martfűi MSE 47.6, 2. Szolnoki 605. ITSK 52.0 mp. Nők — 100 m; 1. Verdes Erzsé­bet (Martfű) 14.8, 2. Száraz Irén (Martfű) 14.0, versenyen kívül: Császi Katalin (Szó. MÁV) 13.5 mp. 400 m: 1. Csényi Emilia (Szó. 605. ITSK) 76.0, 2. Kun Julianna (Martfű) 77.0 mp. 80 in gát: 1. Száraz Irén (Martfű) 13.0 (Szolnok megyei serdülő csúcs beállítás), versenyen kívül: Császi Gizella (Szó. MÁV) 12.9 mp. Magasugrás 1. Burger Zsuzsa (Martfű) 135, 2. Györgv Éva (Martfű) 135, verse­nyen kívül: Cseh Katalin (Szó. MÁV) 150 cm. Diszkoszvetés: 1. Boda Ilona (Martfű) 21.80, verse­nyen kívül: Cseh Katalin (Szó. MÁV) 29.68, Tóth Andrásné (Szó. MÁV) 27.75 m. 4x100 m: 1. Mart­fűi MSE 57.2, 2. Szolnoki 605, ITSK 64.0 mp. A verseny végeredménye: Martfű Szó. 605. ITSK Férfiak 6.413 5.256 Nők 5.646 3.157 12.059 1.413 ~ (apróhirdetések) Állás A TISZATENYÖX „November 7” termelőszövetkezet gyümölcs-sző­lő- és zöldségtermeléshez ker­tészt felvesz azonnal. Fizetés megegyezés szerint. A SZOLNOK megyei Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat — Szolnok, felvételre keres műve­lettervezőt, gyakorlattal rendel­kező technikust, kalkulátort és alkatrész raktárost. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban a Vállalat Munkaügyi Osztályán, munkanapokon 7—12 óráig. Fize­tés megegyezés szerint. EGY nyugdíjas asztalost alkalmi munkára felveszünk. Szolnoki Malom. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Vas- és Faipari KTSZ mérlegképes fő­könyvelőt keres azonnali belé­pésre, valamint vas szakmában gyakorlattal rendelkező raktá­rost június 15-1 belépésre. Je­lentkezés személyesen. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel ese­tén útiköltséget térítünk. ADÁS — VÉTEL JOKARBAN lévő nyolcszámyas ablak tokkal, redőnnyel és lam­bériával 300x130 cm-es, — ugyan­ott 2 db 3.50 m-es betongerenda új állapotban eladó. Érdeklődni: Szolnok, Marx park 3. ZONGORA olcsón eladó. Szol­nok, Mártírok útja, Kisfaludy utca sarok. INGATLAN BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás csa­ládi ház eladó. . Szolnok, Tompa Mihály utca 4. sz. ÚJONNAN épült kertes kétszo­bás családi ház eladó. Tószeg, Dózsa György út 9. Hajdú Ist­ván. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház sürgősen eladó, 300 n-öl gyümöl­csös telekkel, Tiszaderzs, Rákosi út 10 szám alatt. Érdeklődni a helyszínen. gépjármű ELADÓ 125 köbcentis D—Csepel motorkerékpár. Tiszaföldvár, Ö- Nagy Béla út 25. ELADÓ egy Renault személy- gépkocsi. Túrkeve, Thököly út 24 szám. 250-es Simson, 125-ös piros Danu- via eladó. Marik, Cibakháza, Oj- szőlő 293, ,VEGTES MEGVÁSÁROLJUK kiolvasott könyveit a szolnoki könyves­boltban május hó 19-én. vásáro­lunk új és régi kiadású szépiro­dalmi, tudományos és szakiro­dalmi könyveket. —• Figyelem! Csak egy napig vásárolunk. •- Készpénzzel fizetünk. FIGYELEMI Mielőtt cserépkály­hát vásárol, tekintse meg • Karcagi Népművészeti Agyag- Ipari KTSz kályha mintáit. Nagy választék, pontos beütemezett, szállítás. Vállalunk kályha átra­kást, tisztítást. Még az őszi ldén> előtt adja le megrendelését. Cím Karcag, Deák körút. ÉRTESÍTÉS A Szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikum (a volt Városi Felsőkereskedel­mi Iskola) 1961. május 21-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel ünnepli fennállásá­nak 50. évfordulóját. Az iskola épületében ren­dezendő jubileumi ünnepély­re, a koszorúzás! ünnepség­re. az érettségi találkozókra és az iskola életét bemutató kiállításra szeretettel meg­hívjuk és várjuk régi diák­jainkat, tanárainkat és az is­kola barátait. Az Előkészítő Bizottság nevében Szurmai Ernő igazgató A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár felvételre keres lakatos, hegesztő és esztergályos szakmunkásokat. Vi­dékieknek szállás biz­tosítva. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán. ipa Vasárnap Játszották le a Ma-| róczy-emlékverseny ,.B" csoport-1 jában a X. és egyben utolsó for-1 dulóját. Az MTE a Kispesti Tex­til csapatát látta vendégül. A ta­lálkozó részletes eredményei;

Next

/
Oldalképek
Tartalom