Szolnok Megyei Néplap, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-20 / 92. szám
4 SZOLNOK KEG YU NÉPLAP Szolnok városi asztalitenisz csapatbajnokságról Ez évben Szolnok város aszta (itenlsz sportja sokat fejlődött Férfiaknál 10, nőknél pedig 4 csapat részvételével folyik csapatbajnokság a megyei asztali tenisz szövetség rendezésében Az eddig lejátszott színvonalas izgalmas mérkőzéssorozat ered Újszerű kezdeményezés Jászberényben Ma : Klub est A-Jászberényi Járási Test- nevelési- és Sport Tanács, valamint Jászberény város sportkörei elhatározták, hogy a sportélet fellendítése, és népszerűsítése érdekében klubesteket rendeznek. Abban is megállapodtak, hogy ezeket havonkét minden alkalommal más-más sportkör bonyolítja le különböző sportágak neves élversenyzői, valamint jó sport-szakemberek közreműködésével. Az első klubestre márciusban került sor Jászberényben, a Lehel klubban a helyi Lehel SC rendezésében. Az egybegyűlt nagyszámú közönség nem csalódott, mert az ügyesen összeállított műsorszámok jó szórakozást nyújtottak. Honti György, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára tartott igen érdekes beszámolót a magyar labdarúgósport múltjáról, jelenlegi helyzetéről és jövő terveiről. Előadását megtörtént epizódok elbeszélésével tette még színesebbé. A komoly műsort vidám kulturprogram követte, melynek során labdarúgó szellemi versengésre is sor került. A fejtörő kérdéseit a labdarúgás elméletéből és szabályaiból állították össze. Minden résztvevőt díjaztak. A második klubest rpa lesz 19 órai kezdettel, ugyancsak a Lehel klubban a Vasas SC rendezésében. Célja az atlétika és a labdarúgás további népszerűsítése. Az atlétika hívei számára bizonyára nagyszerű élményt nyújt majd Rózsavölgyi István magyar bajnok, olimpiai helyezett előadása, aki amerikai útjáról tart igen érdekesnek ígérkező beszámolót. A labdarúgósport köréből két előadást hallhat majd a közönség Baróti Lajos szövetségi kapitánytól, aki labdarúgásunk jelenlegi helyzetét ismerteti. Ezt követően Grosics Gyula, válogatott csapatunk népszerű kapusa mond élménybeszámolót. A nagy érdeklődéssel várt sportrendezvény keretében szórakoztató műsorról is gondoskodik a Vasas elnöksége. Ismert művészek ének- és zeneszámokkal lépnek a közönség elé. A nem mindennapi és igen Jelentkezési felhívás oktatóképző tanfolyamokra A Sportvezető- és Edzőképző Intézet megfelelő számú jelentkező esetén az 1961—62-es tanévben valamennyi sportágban oktatői tanfolyamot Indít. A tanfolyamra jelentkezhet az a magyar állampolgár, aki erkölcsi-, politikai- és egészségügyi szempontból oktató-nevelő munkára alkalmas, — betöltötte 23. évét, de a 43 évet még nem haladta meg. Érettségi, vagy annak megfelelő középiskolai bizonyítvánnyal rendelkezik és 1961. január 1-ig 40. évét nem nem töltötte be. Akt a fenti időpontig 40. életévét betöltötte, annak legalább általános iskolai végzettséget kell igazolnia. Segédoktatóként legalább 3 évig edzői tevékenységet folytatott és valamely sportegyesület (sportkör, klub) tagja. Jelentkezési határidő: 1961. Június 15. Jelentkezni lehet az Intézetnél, Budapest, XTT.. Alkotás utca 44. — (levél útján is beszerezhető nyomtatványon). — A felvétel ügyében a felvételi bizottság javaslata alapján a Sportvezető- és Edzőképző Intézet dönt. A tanfolyamon az oktatás 1961. szeptemberben Indul meg. Az általános elméleti tantárgyakból körülbelül négyhetenként, összesen tíz alkalommal lesz 8 órás foglalkozás a megyeszékhelyen, munkaidő után. Ezen kívül sportáganként körülbelül kéthetes gyakorlati táborozáson keU a hallgatóknak résztvenniök. A gyakorlati táborok általában az elméleti vizsgák után, a nyári hónapokban lesznek. A tizhónapi tanulmányi Idő után — előre közölt időpontban — az elméleti tárgyakból, a gyakorlati tábor végén pedig a sportág szakanyagából kell vizsgát tenni. Sikeres vizsga esetén a hallgatók bizonyítványt kapnak, melynek alapján oktatói minősítésű edzői működési engedélyt nyernek. A tanfolyam díja 300 forint. Részletesebb felvilágosítást a Sportvezető és Edzőképző Intézet nyújt. (Budapest. XII.. Alkotás utca 44, telefon: 153—099.) érdekesnek ígérkező sportcsemege iránt városszerte nagy az érdeklődés. Úgy gondoljuk, mint már első alkalommal, most sem csalódnak azok. akik ellátogatnak a Lehel klubba. A klubestek sorozatának folytatásaként májusban a Jászberényi Medosz SK, júniusban a Honvéd, majd ezt követően a leánygimnázium, tanítóképző, fiúgimnázium, Előre, majd pedig a Vörös Meteor SK gondoskodik a klubestek minél színvonalasabb megrendezéséről. Helyes lenne, ha a jászberényiek kezdeményezését a megyében másutt is követnék. ményed alapján a helyezési sorrend a következő: Férfiak: 1; Pedagógus » 98 31 11 2. Állami Áruház 9 91 36 IS 3. Tejipari Vállalat 9 »2 35 14 4. Megyei Bíróság 8 81 40 12 5. szolnoki MÁV n. 9 68 53 í 6. Szó. TITÁSZ V. 8 53 46 8 7. Földművesszöv. 9 48 55 8 8. Mezőg. Gépjav. S 22 77 4 9. Szolnoki Posta 9 18 88 2 10. Vízügyi Igazg. 9 — 99 — Nők: 2. Állami Áruház 1 19 T 5 2. Pedagógus 3 17 8 5 3. Megyei Bíróság J I 19 l 4. Szó. TITÁSZ V, S % B l SAKK-HIR Török Béla sakkmester, a Szolnoki MTE versenyzője az elmúlt napokban ÜjSzászra látogatott el a helyi sportkör meghívására. Itt n fővel szimultánt játszott. Ebből 14-et megnyert, döntetlent játszott Móra Józsefnével és Szendrényi Józseffel, Fekete József ellen pedig vesztett. A szimultánozás után bensőséges ünnepség keretében került sor a községi sakk-bajnokság díjkiosztására. 1 I 4 MÁV szurkolókhoz A Budapestre szervezett különvonat indulása biztosítva van. Jegyek korlátolt számban még kaphatók az lBUSZ-nál. Pályaépítés Homokon Megyénkben, de a szolnoki járásnak is egyik legkisebb községe Homok. Azt hinné az ember, hogy sportélet nem alakulhatott ki itt. Ha azonban ellátogatunk a községbe, ellenkezőjéről győződhetünk meg. Az elmúlt év őszén hívták életre a helyi sportkört, először is a labdarúgó szakosztályt. Csapatuk azóta már számos barátságos mérkőzést játszott, melyeken említésre méltó eredményeket értek el. Ezév őszén a járási bajnoksába is beneveznek. A sportolók, vezetők és sportkedvelők a közelmúltban szép példáját adták spörtsze- retetüknek. Hozzáláttak a május I-én kezdődő Kilián Testnevelési Mozgalom előkészítéséhez. Mint a példa mutatja, azzal is tisztában vannak, hogy megfelelő létesítmények nélkül az új jelvényszerző verseny nem vezethet sikerre. Éppen ezért elhatározták, hogy társadalmi munkában sporttelepet építenek. Az ehhez szükséges területet a tiszaföldvári Lenin Tsz bocsátotta rendelkezésükre. A futballkapuk faanyagát a Borforgalmi Vállalat és a gyógypedagógiai intézet biztosította. A KISZ sportolók Tóth Sándornak, a Borforgalmi Vállalat telepvezetőjének és Kántor Bálintnak irányításával több mint 200 nyárfacsemetét is elültettek a pálya körül. A Homok- Virághegyi iskola tanulói pedig Bodó István tanár (sportköri elnök) vezetésével a játéktér talaját takarították ki. így minden külső anyagi segítség nélkül hozták létre a sporttelepet. Amilyen lelkesen vettek részt a fiatal homoki sportolók, valamint sportkedvelők a pályaépítésében, reméljük, ugyanolyan lelkesen veszik ki részüket a május 1-én kezdődő új jelvényszerző mozgalomból. Járási és városi labdarúgó bajnokság hírei Tisza Cipőgyár, Martfű az alabhi elfekvő készleteit ajánlja fel megvételre: Elle hasíték (papucs filc) «■* — — — — — 359 40 kg Folyékonykapli — — — — — — — — — 5,_ jjg PVC lemez 0.4—1 mm színes — — — — — 25Á7 kg PVC lemez (leértékelt) színes — — — — 28.—kg Rézalapú nyomócsat 15.139 pár Díszcsat aranyozott _ 11 064 pár Oválkarlka, aranyozott — — — — — — — is'ssg pár Fasarok, 2554-es mintájú pumps cipő sarok— 5.330 pár Balaton cipőfűző PVC — — — — 4 940 pár Cipőfűző lapos 40-es kék-piros — — — — — ic.000 pár Gyermekcipő bőrsarok — — — — — — — 1.290 pár Férfi gumitereptalp szürke — — — — — 400 pár Férfi gumitereptalp fekete — — — — — 476 pár Gyermek gumitereptalp fekete 31—34 — — — 1.430 pár . Gyermek gumitereptalp fekete 33—38 — <— — 1.154 pár Gyermek gumitereptalp fekete 39—40 — — — 75 pár Gyermek újpr. fgt. barna 27—30 — — — 6S0 pár Gyermek ballerina talp barna 31—34 — — — 970 pár Gyermek ballerina talp fekete 31—34 — — — j 200 pár ' Tansparenstalp — — — — — — — 5,000 pár A fentiekben felsorolt anyagok szállításával kapcsolatosan a Tisza Cipőgyár Martfű, Telefon: 1. — ANYAG ES ÁRUFORGALMI FŐOSZTÁLYON Deák Gézánál lehet érdeklődni. < SZOLNOK VAROS \ A Szolnok városi labdarúgó bajnokság legútóbb lejátszott két fordulójában az alábbi eredmények voltak: Olajbányász—TITASZ 2:1, Vegyiművek—Helyiipari Vasas 3:0, Honvéd—Kinizsi II. 1:1, MTE n. —Kórház 3:0, Olajbányász—Bútorgyár 2:1, Honvéd—Vegyiművek 2:1. MTH—TITASZ 3:2, Helyiipar—Kórház 2:0. Az eddigi mérkőzések eredményei alapján a helyezési sorrend a következőképpen alakult: 1. Vegyimű. 13 11 — 2 42:10 22 2. Olajbány. 13 8 3 2 36:19 19 3. Kin. H. 12 8 2 2 36:19 18 4. Helyiip. 14 7 2 5 20:24 16 5. MTE II. 12 6 2 4 36: 8 14 P. Honvéd 13 5 3 5 23:29 13 7. Bútorgyár 12 4 1 7 19:25 9 8. MTH 13 2 3 8 20:42 7 «niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Figyelem! Figyelem! A korábbi értesítésünktől eltérően a Színészek—Újságírók labdarúgó mérkőzését technikai okok miatt nem a Szolnoki MÄV pályán, hanem a Szolnoki MTE (Városi sporttelepen) pályán tartjuk J961. április 23-án, vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel. Jegyek elővételben a Szolnoki Szigligeti Színház szervezőirodájában kaphatók. 9. TITASZ 14 2 3 9 18:41 7 10. Kórház 12 1 1 10 10:43 3 SZOLNOKI JÁRÁS A szolnoki járási labdarúgó bajnokság je’-nlegi állása a következő : 1. R-falva 14 10 3 1 47: 1 23 2. Szajol 14 9 3 2 64:22 21 3. Martfű 13 10 1 2 36:18 21 4. Tószeg 13 7 1 5 35:19 15 5. Csataszög 13 6 2 5 18:15 14 6 Zagyvarék. 14 6 1 7 31:26 13 7. Szászber. 13 6 1 6 28:28 13 8. R-újfalu 14 4 2 8 14:36 10 9. Nagykörű 14 3 — H 21:47 6 10. Besenysz. 14 — — 14 7:83 — 11. Tiszavárkony visszalépett. 12. Martfű KSK visszalépett Tiszavárkony és Martfű községi SK-k őszi mérkőzéseinek eredményét nem számították be, illetve ezen csapatok lejátszott mérkőzéseinek eredményét a szövetség megsemmisítette. JÁSZAPÁTI JÁRÁS A jászapáti járásban folyó Jász Kupa labdarúgó bajnokság 4. fordulójában az alábbi eredmények voltak: Jászalsószentgyörgy — Jász- szentandrás 1:2, Tiszasüly—Jász- ladány 1:1, Jászapáti Alkotmány Tsz—Jászdózsa 0:3. A bajnokság állása a 4. forduló után a következőképpen alakult: 1. Tiszasüly 4 3 1 — 13: 2 1 2. Jászladány 4 2 2 — 13: 8 6 3. Jászandrás 3 2—1 61: 8 4 4. Jászdózsa 3 111 5: 5 3 5. Jalsógy. 4 1—3 7:13 2 6. Jap. Alk. 4 — -j 4 3:11 0 Színészek—Újságírók labdarúgó mérkőzése április 23-án, vasárnap délelőtt fél 11 -kor az MTE pályán Eredmények — SOROKBAN kosárlabda nOi vb il Nagykőrösi Kinizsi—Szolnoki MÁV 50:42 (19:28). A mérkőzés Nagykörösön került lejátszásra. Legjobb dobók: Simon (18), Komáromi (14). illetve: Katonáné, Szilágyiné (10—10). Barátságos labdarúgó mérkőzés. Vasárnap délelőtt áz MTE sporttelepen barátságos mérkőzésre került sor a Szolnoki MTE és a Szolnoki Kinizsi csapatai között. A találkozót az MTE nyerte meg 4:1 arányban. — A sportszerű keretek között lefolyt mérkőzés jó edzés volt mindkét csapat számára. Az MTE az első félidőben elfogadhatóan játszott, a második félidőben azonban gyengébb teljesítményt nyújtottak. A cukorgyári csatársorban nem volt átütő erő, igy támadásaikat nem tudták góllá értékesíteni. A Szolnoki MÁV vegyes labdarúgó csapata Kengyelen vendégszerepeit a helyi együttes ellen. A találkozó — 350 főnyi közönség előtt. Lesán bíráskodása mellett — 2:l-es félidő után a kengyeliek 6:3-as győzelmét hozta. A hazai csapat végig sportszerű, lelkes játékával győzte le a technikásabb vendégeket. A közönség végig élvezetes játéknak lehetett szemtanúja. — Jók: Rácz, Szarvák, illetve: Urbán, Balázs. Megyei férfi kosárlabda bajno« ki: Szolnoki Olajbányász—Karcagi Fáklya 71:53 (37:16). Legjobb dobók: Suba, Csikasz (18—10), — iUetve: Veres (33). Szolnoki MTE—Wildau (NDK) 6:2 (2:2) MTE pálya, 1500 néző. Vezette: Hamar. Bővebb tudósítás holnapi számunkban. — A SZIGLIGETI Színház mai műsora: április 20-án. (csütörtökön) este 7 órakor KÜLÖNLEGES VILÁGNAP, — Kisújszálláson: LUXEMBURG GRÓFJA. aiimiiiitiMiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiM* — GYUFÁVAL JÁTSZOTT — Bagi Károly, Jászladány. Baross utca 15 szám alatti lakos Varga Tibor nevű 6 éves nevelt gyermeke és játék közben felgyújtott vele 10 mázsa abrakszalmát. A gazdasági épületre átterjedő tüzet a jászapáti községi önkéntes és a jászberényi állami tűzoltó csapat oltotta el. Bagi Károly ellen eljárás indult. (ap r óhir d e t á s ek) ÁLLÁS gyakorlattal rendelkező ESZTERGÁLYOS, AUTÓSZERELŐ FS FÉNYEZŐ SZAKMUNKÁSOKAT KERES A SZOLNOKI VASIPARI VÁLLALAT. JELENTKEZES A MUNKAÜGYI VEZETŐNÉL, HUNYADI JANOS ÜT 4. ÉPÍTÉSI statisztikai munkában jártas előadót keresünk azonnali belépéssel. Illetmény 1400— 1600 forintig. Cím a kiadóban. MOTORSZERELŐT 5 éves gyakorlattal azonnal felveszünk. — Sütőipari Vállalat Szolnok, Sállal Imre u. 17. ESZTERGÁLYOS szakmunkásokat vesz fel a Tószegi Gépállomás. Felvétel esetén útiköltséget térit. A HEKI Állami Gazdaság kőműves szakmunkásokat vesz fel. — Jelentkezés a héki üzemegységben. A TISZAFÖLDVÁRI Földművesszövetkezet Igazgatósága boltvezetőket keres külső tanyai bolt- egységek vezetésére. Jelentkezni lehet személyesen a központi irodában. Erkölcsi és működési bizonyítvány szüséges. Ütiköltséget felvétel esetén térítünk. INGATLAN HÁZ eladó beköltözhető lakrészszel. Szolnok. Sallai Imre út 11. Érdeklődni: Szolnok, Szegfű utca 10. Szombaton 2—7 óráig, vasárnap egész nap. ELADÓ 400 n-öl telken épített beköltözhető új lakóház, szőlőgyümölcsössel, Tiszaföldvár, Bercsényi út 5. sz. alatt. Érdeklődni ugyanott. SZOLNOK központjában részben beköltözhető családi ház eladó. Cím a kiadóban. HÁZ eladó Szolnok, Sajtó utca 10 szám alatt. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó és házhelyek. Szolnok, Béke utca 40. BEKÖLTÖZHETŐ négyszobás családi ház eladó, két család részére is megfelelő. Szolnok, Bercsényi utca 19. AZONNAL beköltözhető kétszobás ház eladó Szolnokon, Széchenyi utca 5 szám alatt. GÉPJÁRMŰ ELADÓ egy jókarban lévő 407-es típusú Moszkvics személygépkocsi. Vörös Csillag Termelőszövetkezet, Túrkeve, Telefon: 3. JÖ állapotban lévő fekete Da- nuvia motorkerékpár eladó. Tö- rökszentmiklós, Felszabadulás út 13. SKODA—Colonial príma állapotban eladó. Jászberény, Rákóczi út 80. BEJARATOTT fekete Pannónia motorkerékpár elsőrendű állapotban — éladó. Szolnok, Dózsa György út 22. 1101-es Skoda személygépkocsi eladó. Szelevény, Kossuth u. 35. ELADÓ 9000 km-t futott, kitűnő állapotban lévő Danuvia motor- kerékpár és Girikovszki német gyártmányú zongora, darabonként 10 000 Ft-ért. Megtekinthető: Boconád (Heves megye) álL általános iskola igazgatónál. DANUVIA, dupla kipufogós —* eladó. Szolnok, Táncsics utca 15. 350-es lemezvillás IZS oídalko- csival, jó állapotban eladó. Szolnok, Kolozsvári út 14. VEGYES „TALAJJAVÍTÓ Vállalat Karcagi Kirendeltsége MNB 404. M. sz. anyagátvevője’’- bélyegzője elveszett. A bélyegzővel való visz- szaélésért a kirendeltség lelelós- séget nem vállal. SZOLNOK és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet értesíti a nyúltenyésztőket, hogy nyúlra magas áron az értékesítési szerződések kötését ismét megkezdte. Az értékesítési szerződéssel kapcsolatos felvilágosítást a —, földmüvesszövetkezet központi irodája ad. Szolnok, Beloiannisz u. 34. FIGYELEM! Mielőtt cserépkáiy- hát vásárol, tekintse meg a Karcagi Népművészeti Agyagipari KTSz kályha mintáit. Nagy választék, pontos beütemezett, szállítás. Vállalunk kályha átrakást. tisztítást. Még az őszi Idény előtt adja le megrendelését. Címe Karcag, Deák körút. ADÁS — VÉTEL ÉPÍTÉSI anyagok, 1500 darab fecskefarkú cserép, akácfa oszlop, kerítésnek és két szamár eladó. Szolnok, református régi temető, Járműjavítóval szemben. BOROSHORDOK I. osztályú kivitelben, 2 éves száraz anyagból 65 litertől 200 literig, mig a készlet tart, kapható a Vegyesipari KTSZ-nél Kunmadarason. LOTTON nyert AT 403-as Orion televíziókészülék sürgősen eladó. Megtekinthető a szolnoki Gyermékruhaboltban. ELADÓ 1 db teljesen új 450 pereliteres búvárszivattyú. Érdeklődni lehet a törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalatnál. A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár GÉPLAKATOS és VASESZTERGÁLYOS szakmunkásokat keres felvételre. Vidékieknek munkásszállás és napi egyszeri étkezés biztosítva. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. KÖZÜLETEK, ÁLLAMI GAZDASÁGOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, FIGYELEM. 50 és 100 kg-os, vasvázas tolósúlyos és felrakósúlyos mérleget rendelésre azonnal szállítunk. Szolnok megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Szolnok, Vöröshadsereg út 4 sz. Telefon: 31—31. ipsa